Négy év politikai gyámság alatt (Kormányértékelés: honvédelmi miniszter)

Intézetünk a Magyar Hírlappal közösen értékelte a honvédelmi miniszterek tevékenységét 2002. február 8-a és 28-a között.

A koalíciós megállapodás értelmében a Fidesz átengedte a honvédelmi feladatokat a kisgazdapártnak. A korábban főpolgármesteri jelöltségével ismertséget szerző Szabó János szakmai ismeretek nélkül, vállalati jogászi tapasztalattal került a honvédelmi minisztérium élére. Eleinte Wachsler Tamás közigazgatási államtitkár személyében még megjelent a szakmai-politikai kontroll a tárca vezetésében, ám 2000 őszétől, a fideszes államtitkár távozása után, a minisztérium teljesen kisgazda irányítás alá került.

A minisztérium és a honvédelem átengedése a kisgazdáknak azért is meglepő, mert ebben a kormányzati ciklusban lett Magyarország hivatalosan is a NATO tagja, s ez a tagság hazánk nyugati integrációjának mind a mai napig legerősebb lánca. Az elmúlt négy évben jelentősen előre kellett volna haladni a honvédség átállásával, de a haderőreform éppen hogy elindult. Ma egybehangzó értékelések állítják, hogy a magyar honvédség állapota messze elmarad attól a szinttől, amelyet NATO-tagként teljesíteni kellene.

A '98-as kormányalakításnál természetesen még nem lehetett tudni, hogy Magyarország hamarosan hadba lép új szövetségeseivel együtt a koszovói háborúban, és a - hadügyeket a saját bevallása szerint újságcikkekből megtanuló - miniszternek kellene ebben a feszült és veszélyes helyzetben képviselnie hazánkat. Meggondolatlan kijelentései - például amikor megnevezte, milyen irányból indulnak majd a szárazföldi támadások Jugoszlávia ellen - világossá tették, hogy a miniszterelnöknek gyámság alá kell vonnia a tárcát, mely felügyeletet azóta sem vonta vissza.
A tárca munkáját azonban kezdettől nehezítette, hogy a kormányfő eleve olyan struktúrát épített, amelyben a Miniszterelnöki Hivatal tükörreferatúrái az egyes tárcák súlyát olykor jelentősen csökkentették. A gyengébb érdekérvényesítő képességű miniszterek - így Szabó János is - rendre abba a helyzetbe kerültek, hogy fejük felett átnyúlva a kancellárián hozták meg a döntések egy részét. A MEH védelempolitikai államtitkárságának létrehozásával ezen túlmenően Orbán nem rejtette véka alá, hogy nem is szándékozik teljesen szabad kezet adni miniszterének. A kisgazdák ráadásul törököt fogtak Wachsler Tamással, amikor kiszemeltjükről kiderült: elásta a csatabárdot Orbánnal, és a gyenge HM-ben a közigazgatási államtitkári poszttal járó hatáskört jóval túllépve a miniszterelnök meghosszabbított karjaként vezényli az összeomlás szélére sodródott honvédség megreformálását.
Ebben a helyzetben még komplikáltabbá tette a HM dolgát a kormányfő rapszodikus beleszólása az ügyekbe. Olykor egy személyben döntött, mindenkit és mindent félretolt - esetenként a jogszabályok határát súrolva -, mint például 2000 őszén, amikor tucatnyi tábornok kinevezését torpedózta meg. Az Orbán-Wachsler-páros egyik jelentős akciója Végh Ferenc vezérezredes, vezérkari főnök és honvédségparancsnok elmozdítása volt. Ennek háttere a viharos menesztés ellenére egyszerű: a tábornok folyamatosan "keresztbe feküdt" a kormány által elhatározott stratégiai felülvizsgálat egyes döntéseinek, s a NATO-országok diplomatái, katonai vezetői, valamint Göncz Árpád államfő támogatását kérte ehhez. Ez szemben állt a civil kontroll rendjével, ezért távozásának kikényszerítése katonai kvalitásai ellenére szükségszerű volt.
A kormányzati ciklus legnagyobb horderejű honvédelmi beruházásában, az új vadászrepülőgépek beszerzése körüli csatározásban és a végső döntésben a miniszternek nem volt meghatározó szerepe. Miközben a miniszterelnök nyaralt, Szabó szándéknyilatkozatot írt alá egy német-orosz konzorciummal a MiG-29-esek felújításáról, és ezzel komoly politikai zavarokat okozott. Az esetet kínos magyarázkodás követte, főképp azután, hogy Peter Tufo amerikai nagykövet szokatlanul kemény hangon bírálta a haderő-átalakítás ilyetén irányát.
Kevésbé sorsdöntő kérdésekben, amelyekbe eleinte a miniszterelnök nem szólt bele (ám végül többnyire mégis neki kellett kimondania az utolsó szót) a tárca ide-oda sodródott. A pápai repülőtér ügye vagy a dunai flottilla megszüntetése körüli bizonytalanság mutatja, hogy a miniszter képtelen volt úrrá lenni a különböző érdekek közötti konfliktusokon, amelyekben többször a vele egy pártban politizáló Lányi Zsolttal is szembekerült. A haderőreformmal kapcsolatos súlyos viták és belső harcok - amelyeknek egyik fontos kérdése, hogy a Honvédelmi Minisztérium és a vezérkar milyen módon integrálódjon - végig a miniszter és politikai államtitkára feje felett zajlott - a Wachsler Tamás közigazgatási államtitkár vezette civilek és a katonai vezetők között.
Szabót folyamatosan bírálta az ellenzék a haderőreform beindításának elmaradásáért, a sorkötelezettség megszüntetésének ellenzéséért, továbbá az ahhoz hasonló módszerekért, mint amikor listát akart készíttetni az aktív katonák politikai múltjáról. A NATO-körökben komoly fenntartásokkal kezelt Szabó, aki idegen nyelveket nem beszél, és elmondások szerint viselkedésével sem keltett feltétlen bizalmat külföldi kollégáiban, mégis megőrizte Orbán Viktor bizalmát. A miniszterelnöknek - miután a koalíció csak úgy működhet, ha a partner is kap tárcát - valószínűleg jobban megfelelt egy olyan miniszter, akinek nincsenek komoly szakmai elképzelései, és engedi magát irányítani, mint egy ambiciózus és autonóm politikus.

Torgyán József bukásához Szabó is asszisztált. A nagy kavarodásban hamar rájött, hogy inkább a miniszterelnökhöz lesz lojális, mint a meggyengült pártelnökhöz. A kormánytöbbség érdekében Orbánnak fontos volt, hogy Torgyán távozásával ne vigye magával a többi minisztert, mert a kialakult helyzetben lehet, hogy nem lesz párt, amelyik új személyt jelölne. Amikor Torgyán felszólította Szabót a távozásra, a korábban hűséges miniszter már nem hallgatott rá.


Az eldugott miniszter

Az 1998-as koalíciós megállapodás értelmében az FKGP-nek jutott a honvédelmi tárca. A párt elnöksége Szabó Jánost, a katonapolitikában korábban ismeretlen politikust jelölte a posztra. Az új miniszter az első évben jelentős ügyekben alig szerepelt, leginkább néhány jellegzetes megnyilvánulása keltette fel a média figyelmét.
A tapasztalatlan politikus a jugoszláviai válság kapcsán csöppent bele a nagypolitikába. A NATO-beavatkozás kezdetén, március 29-én Szabó János durva politikai hibát követett el, amikor kikotyogott egy hadititkot: a katonai szövetség a támadás harmadik fázisában már szárazföldi erőket is bevet majd, igaz, nem Magyarországról, hanem Macedóniából. Másnap Orbán Viktor miniszterelnök a Koszovó ügyében összehívott hatpárti egyeztetésen cáfolta Szabó helyzetértékelését arról, hogy a NATO-nak szándékában áll szárazföldi csapatokat bevetni Jugoszláviában. A miniszterségéből hátralévő időben Szabó János leginkább a haderőreform, illetve a hivatásos és önkéntes hadseregre való átállás kapcsán jelent meg a vezető hírekben. Az 1999 decemberében a lapok címlapjaira került agyhártya-gyulladásos megbetegedések kapcsán is rendre a miniszter jelent meg a nyilvánosság előtt. Szabó igyekezett megvédeni a mundér becsület. Elismerte ugyan, hogy a laktanyai körülmények nem ideálisak, ám óvott a pánikkeltéstől. 2000 első felében leginkább az SZDSZ-es politikusokkal (Fodor, Mécs) vívott szópárbajt. Február végén például arról beszélt a honvédelmi bizottság ülésén, hogy 2000-ben a minisztérium 15 milliárd forintot költ lakások építésére és vásárlására, 13 milliárdot pedig a laktanyák felújítására.
2000 tavaszán a tárca által a tiszteknek kiküldött kérdőívek hozták kellemetlen helyzetbe a minisztériumot. Erdélyi Lajos, a minisztérium szóvivője rendre cáfolta azokat a lapértesüléseket, hogy a tárca politikai tisztogatásra használná fel azokat a kérdőíveket, melyeken a tisztek múltjáról is érdeklődtek. Szabó János pedig úgy fogalmazott, hogy szerinte félreértették utasítását, ugyanis a kérdőívekkel csupán azt szerette volna megtudni létszámleépítés előtt, hogy a tisztek mennyire alkalmasak beosztásukra.
2001-ben Szabó János katonapolitikai kérdésekben már alig szerepelt. Miután nem tartozott a kormány közkedvelt politikusai közé, a Fidesz vezette kormány nem törekedett arra, hogy az amerikai terrortámadás és az afganisztáni háború kapcsán megjelenjen. Helyette inkább a miniszterelnök mellett Martonyi külügyminiszter és Simicskó István szerepeltek a médiában. Szabó igyekezett távol maradni a kisgazda belháborútól is. Kezdetben Boros Imrével és Túri-Kovács Bélával igyekezett egységfrontba tömörülni, ám végül - a másik két kisgazda miniszterrel szemben - a Fidesz nem tartott rá igényt. Miniszterségének utolsó évében már alig-alig jutott számára szereplési lehetőség. Augusztusban a MiG-ügy kapcsán még "villámhárító" szerepet játszott, ám a Gripenek vásárlása kapcsán mindössze a szerződés aláírása lett a feladata, az ügy kommunikációjában a kormányzati stratégák nem osztottak lapot számára.

A "legelesettebb" ágazat

Ez a kép azonban - bár hálás feladat Szabó János személyén köszörülni a nyelvet - torz lenne annak elhallgatásával, hogy a honvédelmi ágazat talán a "legelesettebb" volt 1998-ban a kormányon belül. Az 1989-ben 155 ezres HM-létszám addigra 60 ezerre csökkent, szerkezetében azonban szinte érintetlen maradt. Az előző kormányok által évekig maguk előtt görgetett problémák 1999 nyarán a NATO-tagság kapcsán egyszerre pattantak ki. Miközben kormányszintű parancs érkezett a "kisebb, de finanszírozható" honvédség létrehozására, közel tíz év lemaradását kellett behozni: tömeghaderő helyett önálló feladatra képes kicsiny egységek megalakítása volt a feladat. Ehhez sem koncepció, sem pénz nem volt.

A következő 10-15 évben ugyanis szinte az összes eszközt cserélni kell a seregben, a minimum ezermilliárdos korszerűsítés szintén túlnyúlik a HM kompetenciáján. Amely mindeddig képtelen volt elérni, hogy legalább elvi ígéretet kapjon arra, hogy a soron lévő nagy beszerzések a központi költségvetésből finanszíroztatnak. Az úgynevezett programköltségvetés eddig megbukott a PM ellenállásán.
Miközben Orbán Viktor olykor váratlanul dönt egymaga - mint a Gripenek ügyében a nemzetbiztonsági kabinet ülésén a HM-esek legnagyobb megdöbbenésére -, négy év kevés volt ahhoz, hogy a szintén kormányszintű határozatot igénylő munka elvégeztessék a Nemzeti Biztonsági és Nemzeti Katonai Stratégia megalkotásával. Ezek híján ma senki sem tudja, milyen feladatra mekkora és milyen felszereltségű honvédségre van szükség. Ugyanakkor elmaradt több olyan kezdeményezés, amely a miniszter gyengeségének tudható be. Szakértők például évek óta sürgetik az alapos személyzeti reform elindítását, a tiszti, tiszthelyettesi állomány feladatainak, beosztásainak újraszabását.


Csillagosok, katonák

A kormány által benyújtott összes törvényjavaslat 4,8 százalékát készítette. Ez a 21 törvényjavaslat is túlnyomórészt valamilyen korábbi nemzetközi megállapodás következtében elfogadott egyezmény, vagy kétoldalú szerződés kihirdetése volt. Ezeken felül 5, az Észak-atlanti Szerződéssel kapcsolatos nemzetközi megállapodást nyújtott be az Országgyűlésnek.
1998 decemberében fogadta el az Országgyűlés a honvédelmet érintő egyes törvények módosításáról (1998. évi LXXXIX. törvény) szóló törvényt. Ez a javaslat a NATO-csatlakozás elősegítése érdekében változtatott meg néhány rendelkezést a honvédelemmel kapcsolatos törvényeinkben. Megtörte például a magyar szolgálati és vezényleti nyelv merevségét, valamint szabályozta azon eseteket, amikor a magyar csapatok valamilyen szövetséges fegyveres erő magasabb kötelékében látnak el szolgálatot.
Nehezen szánta rá magát a tárca a haderőreform egyebekben már elfogadott koncepciójának végrehajtására. A hatpárti egyeztetések értelmében a terv - többek között - a következő volt: megszüntetni a hadsereg parancsnoki funkcióját, a hadsereg irányítását a miniszter általános jogkörébe utalni és integrálni a Vezérkart és a minisztériumot.
Az SZDSZ 2000 elején kampányt indított a kötelező sorkatonai szolgálat eltörléséért. A hosszas politikai vita eredményeképpen a sorkötelezettséget ugyan nem szüntették meg, de a 2001. évi XLIV. törvény a sor- és tartalékos katonai szolgálat teljesítése rendjének változásával érintett törvények módosításáról 6 hónapra csökkentette a szolgálat idejét. A törvényt az MSZP és az SZDSZ nem szavazta meg.
Magyarország kül- és biztonságpolitikai helyzetének változása természetesen a haderő teljes reformját követelte meg. Ennek kis részét jelentette a 2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló törvény elfogadása. A már régóta szabályozatlan terület ilyen formában való szabályozását a parlamenti szavazáskor csak a MIÉP ellenezte.


Koszovótól a vadászgéptenderig

A Honvédelmi Minisztérium eseménydús négy évet tudhat maga mögött a nemzetközi kapcsolatok szempontjából. Szabó János minisztersége alatt Magyarország csatlakozott az Észak-atlanti Szövetséghez, átélt egy fegyveres konfliktust a közvetlen szomszédságában, valamint megélt jó néhány diplomáciai botrányt.
Lengyelországgal és Csehországgal együtt Magyarország 1999. március 12-én tagja lett a NATO-nak. A Honvédelmi Minisztérium kül- és belpolitikai, ezzel együtt jogszabályalkotó tevékenységét és kötelezettségeit is alapvetően ez a történelmi jelentőségű lépés határozta meg. Két hét sem telt el a csatlakozás után, amikor Magyarország szerepe szövetségesként jelentősen felértékelődött: a déli határánál kirobbant a koszovói konfliktus. Az Országgyűlés 1999. március 24-én 93 százalékos többséggel hozott határozatot, amelyben engedélyezte a koszovói akcióban résztvevő NATO-gépeknek a magyar légtér és a légi létesítmények használatát.
1999. június 16-án az Országgyűlés határozott egy - legfeljebb 350 fős - békefenntartó egység Koszovóba küldéséről a KFOR hadtest részeként. Ezzel a lépéssel Magyarország a délszláv békefolyamat aktív részese lett - ami az erkölcsi dicsőségen kívül jelentős anyagi áldozatokkal is járt. A KFOR-egység 1999-ben több mint négymilliárd forintot emésztett fel, a Boszniában állomásozó alakulat pedig hárommilliárd forintjába került a költségvetésnek. Az anyagi nehézségék miatt sokan megkérdőjelezték a misszió indokoltságát. A Honvédelmi Minisztérium - noha saját költségvetését is jelentősen megviseli a két alakulat fenntartása - mégis a békefenntartásban való részvétel folytatása mellett döntött. Tette ezt úgy, hogy a magyar katonák koszovói jelenléte korántsem problémamentes. Igaz, a probléma inkább belpolitikai jellegű volt: nagy port kavart a szolgálatot teljesítő katonák titokzatos megbetegedéséről felröppent hír vagy Papp Gyula alezredes esete.
A NATO-csatlakozással kapcsolatban hosszabb távon megoldandó feladatokkal is szembesült a Honvédelmi Minisztérium. A NATO 2004-ig adott határidőt Magyarországnak a felzárkózáshoz szükséges intézkedések foganatosítására. A NATO 1999-es Magyarországról készített jelentésében elmarasztalóan szólt a magyar hadsereg felszereltségéről. A legkézenfekvőbb tennivaló a - mondhatni a rendszerváltástól kezdve húzódó - haderőreform végrehajtása. Még maga Wesley Clark is szóvá tette ezt. A hadsereg felszereltsége elavult, a személyi erőforrások tekintetében a létszám elmarad a kívánatostól, a szakmai képzés hiányos. A NATO még 1999-ben felhívta a figyelmet arra, hogy nemcsak konfliktus esetére, hanem a készültség állapotára is ügyeljen a minisztérium a haderőreform kidolgozásakor.
A már említett 1999-es jelentésében a NATO rámutatott a magyar honvédség felszerelésének hiányosságaira, valamint szorgalmazta, hogy a jövőbeli beszerzések a NATO érdekeinek megfelelően történjenek. A költségvetés szempontjából legnagyobb falatnak a vadászgépbeszerzések ügye bizonyult. A hosszas - politikai vitáktól, diplomáciai bonyodalmaktól és botrányoktól sem mentes - tárgyalások után végül a kormány - nem kis meglepetést okozva - a svéd Gripen vadászgépek bérlése mellett döntött.


Dr. Szabó János honvédelmi miniszter
1941-ben született Füzesabonyban. 1965-ben szerzett jogi diplomát az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. Négy évig ügyészként, majd 1971-től 1981-ig a Pest megyei Galgavölgye MGTSZ-ben, ezt követően a Sasad Kertészeti MGTSZ-ben vezető jogtanácsosként dolgozott. Ügyvédi tevékenységét 1996-tól szünetelteti. 1993-tól tagja a Független Kisgazdapártnak, 1994-1996 között az FKGP országos főtitkára. 1994-től fővárosi önkormányzati képviselő, a városházi kisgazdafrakció vezetője. 1997. decembere óta országgyűlési képviselő. Az 1998-as választásokon az országos listán jutott parlamenti mandátumhoz. Orbán Viktor kormányában honvédelmi miniszter. Felesége óvónő, két gyermeke van.


A miniszter
- nincs szakmai tapasztalata, maga sem volt katona
- tapasztalatlansága és hozzá nem értése számos konfliktus forrása
háttérbe szorítják, a tárca fölött a miniszterelnök "gyámkodik"

A Minisztérium feladatai

- közigazgatási és katonai vezetésű feladatok megvalósítása
- a Magyar Honvédség irányítása és katonai vezetése


Jelentősebb jogszabályok

1998. évi LXXXIX. törvény a honvédelmet érintő egyes törvények módosításáról
2001. évi XLIII. törvény a Honvédelmi Minisztérium és a Honvéd Vezérkar integrációjával érintett törvények módosításáról
2001. évi XLIV. törvény a sor- és tartalékos katonai szolgálat teljesítése rendjének változásával érintett törvények módosításáról
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról


Mások mondják

Deák Péter biztonságpolitikai szakértő úgy látja, hogy a kényszerkoalíció szülte kormányban olyan párt kapta a honvédelmet, amelynek semmiféle affinitása sem volt ehhez a területhez. Nem az a baj, hogy Szabó Jánosnak nem volt előzetesen tapasztalata, hanem az, hogy sem személyes érzékenysége, sem szakértői, sem pártprogrambeli háttere nem volt a Honvédelmi Minisztérium vezetéséhez. A nyugállományú főtiszt is súlyos problémának tartja, hogy nem készült el a nemzeti biztonsági és nemzeti katonai stratégia. Ezért a kormány marasztalható el, de a tárca vezetésének kellett volna állandóan ösztönöznie a miniszterelnököt. Emiatt az egyébként alapjában helyes stratégiai felülvizsgálati koncepcióról hiányzott a "fazon", a későbbi ötletszerű döntések rángatták a haderőreformot. Amely ráadásul túlságosan is ki volt téve a személyfüggő körülményeknek. A honvédség átalakítása addig haladt jó úton, amíg Wachsler Tamás volt a közigazgatási államtitkár, aki a legfontosabb kérdésekben egyeztetett az ellenzékkel és a külső civil szervezetekkel is. A "merre menjen a honvédség" kérdését megválaszolni hivatott alapdöntések nélkül is elindított egyik legfontosabb átalakítás, a személyzeti reform "sorvezetője", a humán koncepció voltaképpen a mai napig sem készült el - állítja Deák Péter. Sok nehézség származik és származhat ezután abból, hogy fontos döntéseket hatástanulmány nélkül hoztak. Erre tartja példának a harcirepülőgép-bérletet: miért 14 darab, korábban miért 24-et akartak; ide sorolja a pápai repülőtér körüli huzavonát, a honvédegészségügy kálváriáját. Teljesen bizonytalan, hogy az elhatározott és részben már elkezdődött nagyértékű beszerzéseket miből fogják fizetni: részben, s milyen hányadban vagy egészben a tárca állja-e a számlát - mutat rá Deák Péter.

Szentesi György haditechnikai szakértő ugyancsak úgy vélekedik, hogy a tárca teljesítménye messze elmarad a kívánatostól. A hadseregek esetében gyakran emlegetett civil kontroll nem azonos azzal, hogy mindenféle előismeret nélkül, hozzá nem értéssel szabadna ezt az ágazatot irányítani, bármilyen szakmai háttér híján a minisztert delegáló pártban - fogalmaz. Ez azzal a következménnyel járt, hogy a minisztérium legfelső vezetésének nem volt kész forgatókönyve a haderő átalakítására - értékeli a kezdetet Szentesi György. Egyetért azzal is, hogy a HM munkáját szerinte is jellemző kapkodás nem kizárólag a miniszternek róható fel: a Miniszterelnöki Hivatalon belül alakult védelempolitikai államtitkárság nem látta el koordináló feladatát azóta, hogy az élére kinevezett nyugállományú tábornok, Gyuricza Béla pár hónappal a kormány megalakulása után elhunyt. A stratégiaalkotás elmaradása e szakértő szerint is oda vezetett, hogy szinte amatőr módon hoztak meg fontos döntéseket, például a repülőgép-beszerzésről. Így történhetett meg - hangsúlyozza -, hogy a megfelelően kidolgozott feladatmeghatározást nélkülöző honvédség diszfunkcióba "menekült". Ahelyett, hogy az ország védelme szempontjából lényeges külső és belső követelmények végrehajtásán fáradozott volna, látszatreformokat kreáltak, átszervezték a felső vezetői szinteket, hangzatos elnevezést adtak ezeknek, cirádás egyenruhát rendszeresítettek.
Farkas László őrnagy, a Honvédszakszervezet elnöke szerint az érdekvédők azt mindenképpen pozitívumként értékelik, hogy a tárca vezetése betartotta ígéretét, és az előző miniszterrel aláírt érdekegyeztetési megállapodást folytonosnak tekintette.
Az is tény - emeli ki a szakszervezeti vezető -, hogy a rendszerváltás óta folyamatos átszervezések létszámcsökkentését 1998 óta először hajtották végre úgy, hogy a leszerelő hivatásos katonák pénzt kaptak az átképzésre. Igaz, a rohanásban időnként sorrendiségi problémák adódtak - mondja Farkas őrnagy, aki szerint a hadsereg jövőjét felvázoló stratégia megléte esetén bizonyosan nyugodtabban fogadták volna a kikerülők a döntést, mert magyarázatot kaptak volna arra, mi miért történt például a pápai repülőtérrel vagy a dunai flottillával.