A középosztály támogatója (Kormányértékelés: szociális és családügyi miniszter)

Intézetünk a Magyar Hírlappal közösen értékelte a szociális és családügyi miniszterek tevékenységét 2002. február 8-a és 28-a között.

Valószínűleg nincs olyan politológus, aki azt mondaná, hogy a szociális érzékenység egyedül a baloldali pártok sajátja lenne, de olyan sincs sok, aki szociálpolitikának nevezné az igazán rászorulókat nem érintő, csak a középosztály helyzetén javítani akaró programot és intézkedéssorozatot. A szociális és családügyi minisztérium négy évének áttekintésekor a legfontosabb következtetés, hogy az Orbán-kormány érzéketlennek bizonyult a legszegényebb társadalmi rétegek gondjai iránt, a kiszolgáltatott és reménytelen helyzetbe került embereknek nem volt érvényes mondanivalója, szociálpolitika néven nem a legalsó tíz százalékba tartozó csoportokat, hanem a felette lévőket támogatta. Ennek a paradoxonnak a megértéséhez a kormány két központi kategóriáját, a családot és a polgárt kell megvizsgálni.
A konzervatív értékrendből és a tradicionális társadalomképből következően a Fidesz ideológiai többletjelentést tulajdonít a családnak. Ennek a felfogásnak az egyik legfontosabb tétele, hogy a konzervatív-keresztény értékek legadekvátabb megjelenési színtere a család, ráadásul a hagyományos modell szerint működő teljes család. Azért kell a családot támogatni, amiért az értékeket általában támogatni kell. Annak, aki ezt a világnézetet nem vallja, a kormány szociálpolitikája súlyos logikai ellentmondásokat hordoz. Ha valóban jobb azoknak, akik teljes családban élnek, mert a harmonikus és szeretetteli otthon biztonságot és boldogságot nyújt, akkor a szociálpolitika miért nem azokat segíti, akik ebből a boldogságból önhibájukból vagy anélkül, de kimaradnak. Miért nem a gyerekeiket egyedül nevelő anyákat és apákat támogatja, meg a csonka családokat, az állami gondozott gyerekeket? Miért tünteti ki az együttélési formák valamelyikét a többi rovására, miközben a társadalmi realitás azt mutatja, hogy az emberek nagy része nem a konzervatív eszménynek megfelelő körülmények között él? Miért nem a rászorultság mértéke határozza meg a segítségnyújtás szükségességét és nagyságát?

Ezekre a kérdésekre a Fidesz szociálpolitikáját védő ideológus azt válaszolja, hogy a teljes családra kalibrált támogatási rendszerrel a kormány nemcsak hitet akar tenni a valódi értékek mellett, hanem óvja és terjeszti őket. A családtámogatási kedvezményeket mindenki élvezheti, csak a családot és a gyereknemzést kell választania. Az anyagilag kedvezőbb helyzet bátorítja a fiatalokat a családalapításra, és a meglévő családokat megmentheti a széthullástól. Ez a válasz azonban kétszeresen is problematikus. Egyrészt a keresztény értékek szempontjából meglehetősen különös azt feltételezni, hogy néhány ezer forint többlet tartja össze a családot, vagy serkent gyerekvállalásra. Másrészt nem igaz, hogy a teljes család mindenkinek választható, hiszen sokan vannak, akiknek nem lehet gyerekük, akik képtelenek megtalálni a társukat, vagy egyedül maradnak.
A másik alapvető kategória a polgár fogalma. A Fidesz interpretációjában a polgár egyet jelent a középosztálybeliséggel. Abból az általánosan elfogadott nézetből, hogy a nemzet gazdasága és politikai rendszere akkor stabil, ha széles és erős középosztály alakul ki, a kormány támogatási politikájának középpontjába ennek a középosztálynak a segítését állította. A család és a polgár pozitív töltetű fogalmai képezik tehát a kormány "szociálpolitikájának" alapját. A támogatások ezért elsősorban a gyerekek után járó adókedvezményekben öltenek testet, amelyből éppen azok maradnak ki, akiknek vagy annyi jövedelmük sincs, hogy adózzanak, vagy nincs gyermekük. A mindenkinek, így a legszegényebbeknek is járó családi pótlék értéke azonban évek óta nem emelkedett. A középosztály segítésének része továbbá a lakástámogatási rendszer, a tandíj eltörlése vagy az autópálya-matricák bevezetése. Ezek az intézkedések nem könnyítik meg a leginkább elesettek életét. Nekik semmit nem segít az adókedvezmény, esélyük nincs arra, hogy a gyerekeiket egyetemre járassák, nem használják az autópályákat, és a lakásvásárlásnak még a gondolata sem jut eszükbe.

A Kereszténydemokrata Szövetség politikusaként miniszteri posztot kapott Harrach Péter, a kormányfő szándékainak megfelelően, elsősorban az új családpolitika kialakításával foglalkozott. Az ideológiai háttér adott volt, át kellett ültetni a gyakorlatba. A konzervatív miniszter időnként túl is teljesített, nemzeti családpolitikai koncepciót készíttetett, amely diszkriminatív elemeket tartalmazott az élettársi kapcsolatok rovására. A heves bírálatok következtében a tervet módosítani kellett.

Mint szociális miniszter, meglepő módon, ellenállás nélkül képviselte a nyugdíjemelés mértékét az előző kormány által megállapítottnál alacsonyabb szinten meghatározó kormánydöntést. A munkanélküli-segélyek folyósításának idejét lerövidítették, és közhasznú munkát írtak elő. A kiszolgáltatott helyzetben lévő társadalmi csoportokkal kapcsolatban semmilyen jelentős kezdeményezést nem indított el. A kutatások egyértelműen bizonyítják, hogy a magyar társadalom legnagyobb szociális problémája a romák kitaszítottsága. Ez a ciklus, akárcsak a megelőzők, sajnálatos módon számos lehetőséget teremtett arra, hogy egy szociálisan és emberi jogilag érzékeny kormányzat cselekedjen, vagy legalább szimbolikus szinten kiálljon azokért, akiket napi szinten ér hátrányos megkülönböztetés. A közfigyelem középpontjába került zámolyi ügy kapcsán azonban Harrach miniszter a földönfutó romákkal nem együttérzően nyilatkozott, hanem sértő megjegyzéseket tett rájuk.
Ugyancsak megütközést keltett, amikor a Sziget fesztivál ürügyén a melegek ellen indított támadások során ismét a támadók oldalára állt. Míg a zámolyi romák ügyében a közvélemény többsége vele értett egyet, a Tarlós kontra melegek vitában már erősen megosztott volt a hangulat, Harrach Péter legemlékezetesebb szereplésében már inkább ellenszenvet okozott feltűnése. A Terry Black-féle örökbefogadás ellenzését nemcsak a jogvédő szervezetek kifogásolták, de a széles közvéleményt is megosztotta. Érthetetlen, miért kellett Harrachnak közbeavatkozni. A konzervatív értékek nevében fellépő miniszternek sikerült belelavíroznia magát abba a védhetetlen helyzetbe, hogy a fellépésének következtében az örökbe fogadott csecsemő esetleg a gyereknevelésre alkalmatlannak tűnő anyához kerül vissza, de állami gondozásba is kerülhet.

Harrach Péter minisztériuma végig a viszonylag erőseket, ha nem is a legerősebbeket támogatta, de soha nem a leggyengébbeket. Vita kérdése lehet természetesen, hogy valamely kormányzat támogassa-e a középosztályt lakásépítési kedvezményekkel, vagy ne. Kellenek-e adókedvezmények, s ha igen, mekkorák.

Ugyanakkor "szociálpolitikai" eszközként főleg ezeket alkalmazni, miközben a szegénységi küszöb alatt élők száma folyamatosan emelkedik, a gyerekszegénység mértéke kimutathatóan nő, a minisztérium négyéves tevékenységének szakmai és politikai kudarca.

Egy konzervatív miniszter

A Fidesz vezette kormány szakpolitikai és kommunikációs céljainak megfelelően egységes szociális tárcát hozott létre Szociális és Családügyi Minisztérium néven. Harrach Péter - aki a választásokon Pestmegye 1. választókerületében szerzett mandátumot - a médiában leginkább nyugdíj- és családpolitikai kérdések kapcsán jelent meg a ciklus során, illetve néhány kiemelt ügyben tett karakteres megszólalásai keltették fel a figyelmet.
Az első politikai vitatéma, amelynek kapcsán a miniszter gyakori szereplője lett a híreknek, az 1998-as nyugdíjvita. Az ellenzék amiatt támadta a kormányt és annak miniszterét, mert álláspontjuk szerint a nyugdíjasok 20 százalék helyett csak 14 százalékos emelésre számíthatnak, ha a kormány bevezeti a járadékemelés új, úgynevezett svájci módszerét.

A szocialisták kezdeményezésére szeptember 30-án a nyugdíjemelés mértékéről tartott parlamenti vitanapon is Harrach kapta azt a feladatot, hogy a kormányzat álláspontját közvetítse.
November végén a miniszter a nyugdíjtörvényről tartott parlamenti expozéjában elmondta, hogy a kormány átlagosan 14,3 százalékos differenciált nyugdíjnövekedést ígér. Ugyanezen a napon jelentette be az MSZOSZ nyugdíjas választmánya, hogy 600 ezer aláírást gyűjtött össze a jövő évre tervezett nyugdíjemelés mértéke ellen. A nyugdíjkérdés később lekerült a napirendről, ám politikai vitákban ma is gyakran felmerült pro és kontra az Orbán-kabinet 1998-as döntése.
A miniszter a családpolitikai döntések kommunikációjában is részt vett, ám ebben a tekintetben nem számított "vezérszónoknak" a Fideszen belül. A pozitív döntések bejelentésében és kommentálásában Harrach helyett gyakran a miniszterelnök és a pénzügyminiszter szerepelt a vezető hírekben.
1999-ben lényegesen kevesebb politikai vita került a napirendre a minisztérium munkájával kapcsolatban. Harrach júniusban fontos lépésnek nevezte, hogy a magyar parlament ratifikálta az Európai Szociális Charta 12 pontját. Novemberben pedig a kormány úgy döntött, hogy 2000-ben legalább 8 százalékkal nőnek a nyugdíjak, s ha az infláció 1 százalékkal meghaladja a tervezettet, akkor az emelést automatikusan hozzáigazítják.
2000 májusában a miniszter jelentette be, hogy Őry Csaba államtitkár, aki a munkaügyi kérdések szakértője, távozik a tárcától, mert ez a terület a Gazdasági Minisztériumhoz került át. Augusztusban Harrach egy vihart kavart kijelentésével került a lapok címoldalára. A miniszter az ország lejáratásaként értékelte a zámolyi romák külföldre utazását és nyilatkozatait. Pár nappal később a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke a megjegyzés miatt lemondásra szólította fel a minisztert, ám az ügynek nem lett politikai következménye. Szeptemberben már ismét a nyugdíjemelés kapcsán jelent meg Harrach, amikor bejelentette, hogy a nyugdíjasok novemberben egy összegben kapják meg visszamenőleges, 3 százalékos járandóságukat, decemberben pedig 2,6 százalékkal kapnak magasabb ellátást.
A következő év nyarán Harrach két - már említett - nagy nyilvánosságot kapó kijelentését támadták hevesen. A szociális miniszter kiállt Tarlós polgármester nyilatkozata mellett a "Sziget-vitában", majd október végén Terry Black örökbefogadási ügyében úgy fogalmazott, hogy véleménye szerint a fővárosi gyermekvédelem súlyos problémáit jelzi az ügy, s ezért kivizsgáltatja, hogy miként fogadhatott örökbe egy újszülött kisfiút az ismert transzvesztita előadóművész.


Törvényesített ideológia

A tárca a négy év során számos szervezeti és szerkezeti változásokon esett át. A foglalkoztatáspolitika és vele együtt Őry Csaba politikai államtitkár átkerült a kancelláriához. A minisztérium által benyújtott 48 törvényjavaslat az összes kormány által benyújtott javaslat több mint 10 százaléka. Ezek többsége (37) azonban nemzetközi tárgyú törvényjavaslat volt.
1998 decemberében szavazta meg az Országgyűlés a családok támogatásáról szóló javaslatot. A javaslatot mind az SZDSZ, mind az MSZP ellenezte, de az elfogadott törvény a gyermekneveléshez kapcsolódó joganyagot teljesen új alapra helyezte. A családi pótlék helyett bevezette az iskoláztatási támogatást, és a jövedelemtől függetlenül, alanyi jogon biztosította a gyermekgondozási segélyt.
Szintén 1998 decemberében ment át a parlamenti szavazáson a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény. Ez a javaslat módosította az özvegyi nyugdíjak, az árvaellátás és a szülői nyugdíj rendszerét, egyben megállapította az 1999-re érvényes nyugdíjemelés összegét. 1999 júliusában szavazta meg a parlament a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény javaslatát, amely a szociális intézményi ellátás igénybevételére vonatkozó szabályokat változtatta meg. Majd 1999 novemberében vezették be ismételten a gyermekgondozási díjat. Egy hónappal később módosították a munkaügyi és szociális törvényeket, kibővítve a közhasznú foglalkoztatás lehetőségeit, lecsökkentve a munkanélküli-segély folyósítási idejének felső határát kilenc hónapra, illetve megszüntetve a munkanélküliek jövedelempótló támogatását.
A tárcának két tartozása maradt fenn a ciklusból. 1999 áprilisában nyújtotta be az Országgyűlésnek a polgári szolgálatról szóló törvény módosításának javaslatát, de visszavonta azt. 2001 májusa óta fekszik a parlament előtt a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény módosításáról szóló javaslat.


Harrach Péter szociális és családügyi miniszter

1947-ben született Budapesten. Teológiai tanulmányait 1966-ban kezdte és 1973-ban fejezte be a Római Katolikus Hittudományi Akadémián (ma Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kara). Ezután egyházi munkatársként dolgozott. Feladatai között - a közösségépítés és szervezés mellett - kezdettől fogva nagy hangsúlyt kapott a házasságra, illetve a családi életre való nevelés. Munkáját kezdetben önkéntes munkatársként végezte, családját - három fiúgyermeke van - különböző kiegészítő tevékenységből tartotta el. Később főfoglalkozású egyházi munkatársként dolgozott. 1990-től a Püspökkari Titkárság referense. Tagja volt a Családpasztorációs Bizottságnak. 1990-től tagja a Kereszténydemokrata Néppártnak, 1990-től 1998-ig önkormányzati képviselő, 1994-től fővárosi képviselő, a fővárosi közgyűlés kisebbségi és emberi jogi és vallásügyi bizottságának elnöke. 1993 és '94 között a párt budapesti elnöke, 1995 és '96 között a KDNP alelnöke. 1997-ben megvált a párttól, ekkor lett a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség alelnöke. Az 1998. évi választásokon Pest megye 1. választókörzetének parlamenti képviselője lett. Orbán Viktor kormányában szociális és családügyi miniszter.


Harrach Péter

- keveset szerepel a nyilvánosság előtt, akkor is csak megosztó, ideológiai vitákban vagy intézményátadó és felavató ünnepségeken
- népszerűtlen miniszter, de kormányon belüli pozíciója stabil
kritika nélkül végrehajtja a párt ideológiai akaratát
- szociálpolitikája a középosztálynak szól


Jelentősebb törvények

1998. évi LXXXIV. törvény a családok támogatásáról
1998. évi LXXVII. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról
1999. évi LXXIII. törvény a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló
1993. évi III. törvény módosításáról
1999. évi XCVII. törvény a gyermekgondozási díj bevezetésével összefüggő törvénymódosításokról
1999. évi CXXII. törvény az egyes munkaügyi és szociális törvények módosításáról
2001. évi LXX. törvény az egészségügyet, a gyógyszerellátást, a szociális ellátást érintő egyes törvények jogharmonizációs célú, valamint a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény, továbbá a társadalombiztosítási járulékfizetéssel és az egészségügyi hozzájárulással kapcsolatos törvények módosításáról
2001. évi LXXIX. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló, 1993. évi III. törvény módosításáról


Mások mondják...

Orbán István, a Magyar Gyermek- és Ifjúságvédelmi Szövetség országos elnöke:
Nagy előrelépés, hogy a szociális tárca megfogalmazta: a gyermekek mindenek felett álló érdekét kell figyelembe vennünk. Hazánkban 380 ezer veszélyeztetett gyermek él, és 81 százalékuk anyagi okok miatt jutott ilyen helyzetbe. A gyermekek védelméről szóló törvény megszületésének köszönhetően anyagi okok miatt gyermek már nem szakítható ki a családi környezetből. Nagy eredmény, hogy a családi pótlék alanyi jogon jár, viszont a szülők jövedelmi viszonyainak megfelelően kellene differenciálni annak nagyságát. Szintén pozitív lépés a tárca részéről, hogy az állami gondozottak részére lakóotthonokat építenek. Megszűnnek az óriási kaszárnyaépületek, és ezentúl 40 fős otthonokban élhetnek a fiatalok. Az állami gondozottak 3600 forint zsebpénzt kapnak, a családi pótlékot pedig a gyerekek részére bankszámlán gyűjtik össze, így nem üres kézzel kerülnek ki az intézetből. A nevelőszülőknél elhelyezett gyerekek esetében is be kellene vezetni ezt a gyakorlatot. Hazánkban 4500 hivatalos nevelőszülő van, legtöbbjük vállalkozó, a minimálbér 150 százalékát keresik. Rendes munkaviszonyban kellene foglalkoztatni őket, hogy jövedelmük nyugdíjalapnak számítson. Fontos lenne speciális otthonok létrehozása is, hiszen az állami gondozott gyerekek 70 százaléka túlkoros, 80 százalékuk pedig logopédust igényel, és a pártfogói felügyelet fontosságát is újra kellene gondolni. A szociális tárca igen sokat tett a gyermekek helyzetének javítása érdekében.

Molnár Gézáné, a Létminimum Alatt Élők Társaságának elnöke: Tapasztalataink szerint a létminimum és a nyomorszint alatt élők aránya eléri a hárommilliót. Nemcsak a nyugdíjasok és a hátrányos helyzetű régiókban élő munkanélküliek tartoznak közéjük, de sok bérből és fizetésből élő ember is. A kormány kizárólag a felső középréteg megerősítésének szükségességéről beszél, amit nem is titkolnak, viszont a nyomorszinten élők problémái csak a felszínen jelennek meg. Évek óta nem nőtt a szociálpolitikai támogatások összege, a családi támogatások emelése pedig messze elmarad a közüzemi díjak növekedésétől, az inflációról nem is beszélve - hangsúlyozta az elnök. Véleménye szerint megdöbbentő, hogy a szociális és családügyi minisztériumnak olyan kezdeményezése látott napvilágot, hogy a közüzemidíj-hátralékosoknak tanfolyamon kell részt venniük, melyen a jövedelmük helyes beosztását kell megtanulniuk. Havi tizenkétezer forintos szociális segély elosztásáról nincs mit tanulni - mondta Molnár Gézáné. Egyetlen megoldás a munkahelyteremtés lenne. Viszont azoknak a középkorú férfiaknak, akik nem megfelelően kvalifikáltak, vagy már divatjamúlt szakmával rendelkeznek, semmi esélyük az újrakezdésre. Legrosszabb helyzetben az észak-keleti régió van, valamint az egykori bánya- és iparvidékek. A minisztérium minden felelősséget az önkormányzatokra hárít, pedig olyan komplex és mély problémáról van szó, ami jelentős állami beavatkozás és hosszú távú koncepció nélkül még évekig megoldatlan marad. Amikor az a tét, hogy pár év múlva a gyerekek többségének luxus lesz a sajt, akkor látványos és felszínes megmozdulásokkal nem lehet szociálpolitikáról beszélni.

Szakály József, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének irodavezetője: Az elmúlt négy évben történtek ugyan pozitív lépések, de számos rendelkezés végrehajtása igen lassan halad. Fontos momentum az 1998. évi fogyatékosok esélyegyenlőségéről szóló és a 2000. évi fogyatékossági törvény, valamint a fogyatékossági támogatás megszületését, de hogy valóban minőségi változás történjen a mozgáskorlátozottak életében, az anyagi támogatások terén radikális beavatkozásokra lenne szükség. Nincsenek nézeteltéréseink a minisztériummal, igaz, a szövetségünknek juttatott állami támogatás fejenként 585 forint évente. A mozgáskorlátozottak jelentős része a létminimum alatt tengődik, átlagosan havi 35 ezer forintból kell fenntartaniuk magukat. Lakásvásárlásra és akadálymentessé tételre létezik ugyan állami támogatás, életükben egyszer 250 ezer, illetve 150 ezer forintot kapnak, viszont szó sincsen arról, hogy ezeket a húsz évvel ezelőtt megállapított összegeket emelnék. A hátránykompenzációt, ami a minimálnyugdíj 40-60 százaléka, a mozgáskorlátozottaknak alig negyede kapja, mivel a tavaly módosított törvény értelmében csak az számít súlyos fogyatékosnak, aki elveszítette önálló életviteli képességét, és segédeszközre szorul. Akkor az ágyban fekvő, mozgásra képtelen ember csak azért nem számít súlyosan fogyatékosnak, mert sem tolószéket, sem művégtagot nem használ. A kormányzatnak a beruházásra fordítandó költségek két százalékát akadálymentesítésre kellene költenie. De ha a jelenlegi tempóban haladunk, igaza lesz Gönczöl Katalin korábbi ombudsmannak, hogy a középületek akadálymentesítése akár 180 évbe is beletelhet. Amíg a politikában pártpolitikai céloknak tekintik a fogyatékosokat, nem lesz megoldás.

Asbóthné Thorma Judit, a Magyar Nők Szövetségének elnöke: A szociális minisztérium mellett működő Nőtanács elnöke nemrégiben lemondott, mert nem érezte elég hatékonynak a munkáját. Azt hiszem, ez sokat elárul a lehetőségeinkről. Amikor országgyűlési képviselők módosító indítványt terjesztettek a parlament elé, hogy a szexuális zaklatást minősítsék bűncselekménynek, a padsorokban ülők csak megmosolyogták a javaslatot. A magyar társadalomban sok a konzervatív gondolkodású ember, ha a vezetése is az, akkor csak távolodunk az Európai Uniótól. Amikor azt javasoltuk, hogy a diszkriminációellenes törvény előkészítésébe nőket is vonjanak be, elutasító választ kaptunk. Szeretnénk elérni, hogy a háztartásban eltöltött időt is számítsák be a nyugdíjalapba, sok özvegy igen méltatlan helyzetben él. A szociális minisztériumnak számos területen olyan női munkatársakat kellene alkalmaznia, akik tanulták a politikát. Nyugat-Európában már fel sem merül, hogy a társadalmat férfiak és nők alkotják. Hazánkban az egyedülálló nők megítélése sincs a helyén, szinte deviánsnak tartják őket, csak a házasságban élő, többgyermekes párokat preferálja a tárca. Levelet írtam Harrach miniszter úrnak, hogy az egész ország érdekeit kell szem előtt tartania a szociális támogatások, a kedvezmények és a különböző juttatások megítélésekor. Nem csak a katolikus családok a támogatandók, ahogyan egyszer a miniszter fogalmazott. Választ nem kaptam.