Több mint kormányváltó (Kormányértékelés: miniszterelnök)

Intézetünk a Magyar Hírlappal közösen értékelte a miniszterelnök tevékenységét 2002. február 8-a és 28-a között.

A Fidesz '98-as választási ígéreteit vizsgálva érdekes kettősségre bukkanunk. Miközben az egyes konkrét ígéretek közül a legfontosabbak és leghangzatosabbak - a 7 százalékos gazdasági növekedés, az adó- és egészségügyreform, a jelentős autópálya-építkezések, a nagyarányú pedagógus- és egészségügyi béremelés, a korrupció felszámolása, a mezőgazdaság versenyképessé tétele - nem valósultak meg, addig a sokkal kevésbé megfogható "több mint kormányváltás, kevesebb mint rendszerváltás" szlogen őszintén és pontosan hirdette meg azt, ami az elmúlt négy év egyik legfőbb politikai tendenciája volt.

A fiatalon miniszterelnöki székbe jutó Orbán Viktor szakítani kívánt a rendszerváltás után kialakult számos politikai értékkel és szokással. Az átmenet és az első két ciklus szellemiségéhez még hozzátartozó kompromisszumkereső, tárgyalásra és megegyezésre törekvő politikai stílus alapvetően különbözött Orbán harcos magatartásától, amely minden konfliktust a választói felhatalmazásra hivatkozva, a parlamenti többség erejével rendezett el. Az Orbán-kormány tevékenységét elemzők sokszor leírták, hogy a miniszterelnök a konszenzusos demokrácia korábbi modelljét többségi demokráciává alakította. Ez a szembeállítás azonban nem pontos. A rendszerváltás által megteremtett parlamentáris rendszer mindig is a többségi elvre épült, amennyiben a kormányzati felelősség egyértelműen a többségben lévő kormánypártokra hárul. Az ellenzék dolga nem a törvényalkotás és ezáltal a kormányzati felelősség megosztása, hanem a hatalom ellenőrzése, a nyilvános vita kikényszerítése és az alternatívaállítás. A harmadik köztársaság politikai berendezkedésének soha nem volt konszenzusos jellege, így ezzel Orbán sem tudott szakítani. A rendszerváltás után kialakult közjogi rendszert nem a konszenzusosság, hanem a cselekvőképes kormányzat és a hatalmat határok között tartó fékek és ellensúlyok működése jellemezte. Ilyen ellensúlyt jelent többek között az Alkotmánybíróság, a köztársasági elnök, a bírói függetlenség, az ombudsmanok intézménye, az Állami Számvevőszék és a parlamenti ellenzék, amely vizsgálóbizottságokat is állíthat. Egyedül a kétharmados törvények és bizonyos kinevezések esetében merül fel a hagyományos értelemben vett konszenzus igénye a parlamenti pártok között. A "több mint kormányváltás" ígérete nem pusztán ez utóbbi elem figyelmen kívül hagyását jelentette, hanem a fékek és ellensúlyok egész rendszerét kívánta felülvizsgálni.

Az inkább kancellári, mint egyszerű miniszterelnöki szerepet betölteni akaró Orbán az elmúlt négy évben kiterjesztette a kormányfői hatalom mozgásterét a jogszabályok által meghúzott határokig, olykor azokon is túlra, miközben a korábbi években ismeretlen hatalmi centrumot hozott létre maga körül a kancellárián, különféle módszerekkel szinte az összes hatalmát korlátozó intézmény ellen támadást indított. Az AB érvényes határozatának ellenére megmaradt a háromhetes ülésezési rend, ellenzéki kezdeményezésre nem jöhettek létre vizsgálóbizottságok, megakadt az igazságszolgáltatási reform, fontos posztokra (köztársasági elnöki szék, Magyar Nemzeti Bank, Legfőbb Ügyészség, APEH, általános ombudsman, közmédia) bizalmi emberek kerültek. Ezekkel a lépésekkel a ciklus második felére létrejött a végrehajtó hatalom jelentős túlsúlya a többi hatalmi ághoz képest. Orbán politikai felfogása leginkább az akaratba és az erőbe vetett hiten nyugszik. A kormányfő saját hatáskörébe vonta az összes olyan döntést, amelyet valami miatt fontosnak ítélt, még akkor is, ha a téma valamelyik minisztérium illetékességébe tartozott. Kommunikációs stílusában mindig a határozottságot és a dinamizmust érzékeltette, konfliktushelyzetekre soha nem védekezéssel, hanem aktivizmussal és ellentámadással reagált.
A miniszterelnöki hatalmát Orbán elsősorban egy hosszú távú "társadalompolitikai" cél érdekében mozgósította. Ez a törekvés az úgynevezett szocialista elit leváltására, a tartós kétpártrendszer megteremtésére irányul, ahol a baloldali MSZP-vel szemben a szocialistákkal versenyképes és egységes jobboldal áll. A jobboldali egységpárt létrehozása érdekében a Fidesznek először be kellett kebelezni a hozzá közel álló kis pártokat. A beolvasztás történhetett azzal a módszerrel, hogy az önállóság elvesztéséért cserébe a kisebb pártok és politikai szervezetek felső vezetésének biztosították a politikai túlélését (MDF, MKDSZ), vagy a megbízhatatlan pártot marginalizálták (MDNP), esetleg teljesen ellehetetlenítették (FKgP).

Orbán Viktor eddigi politikai főműve a jobboldali pártok integrálása a Fidesz vezető szerepének megtartásával. Az egység utolsó nyitott kérdése a MIÉP sorsa. Bár a két párt egyesítése nyilvánvalóan fel sem merül, de a szavazótáborok szintjén kimutathatóan nőtt az átjárás az elmúlt években. Hosszan lehetne sorolni azokat a gesztusokat, amelyeket Orbán tett, elsősorban nem is a MIÉP-nek, hanem a szavazóinak. Az biztos, hogy Orbán nem akar koalíciót kötni a MIÉP-pel, ennek elkerülésére azonban csak akkor van módja, ha megszerzi támogatói nagy részét. Ez a szándék szükségszerűen azzal a következménnyel járt, hogy a jobboldali pártok integrációjának közös nevezője nem a mérsékelt nyugat-európai konzervatív szellemiség lett.

A célt Orbán kettős szereposztással és kommunikációval próbálta elérni. Többek között a Kövér-féle radikalizmusnak és a Pokorni-féle visszafogottságnak, a konzervatív tartalomnak és a fiatalos külsőnek kellett megoldania azt a feladatot, hogy a Fidesz a középen lévő szavazóinak megtartásával terjeszkedhessen jobbra. A számítás bevált. A legnagyobb kormánypárt olyan kommunikációs technikát fejlesztett ki, amelynek köszönhetően sikerült egyben tartani és még növelni is táborát. Ennek a technikának az a lényege, hogy miközben a szavazótábor valamelyik részének fontos üzeneteket küldenek, ezek az üzenetek soha nem lehetnek annyira ellenszenvesek a támogatók másik részének, hogy elpártoljanak. A miniszterelnök által használt "élettér" kifejezés például úgy tud hatást kiváltani a szélsőjobboldali szavazókban, hogy tejesen hidegen hagyja azokat a fiatalokat, akik pusztán generációs vonzalomból szavaznak a Fideszre.

Az egységpárt igénye nemcsak kommunikációs technikákat követelt meg, hanem a különböző jobboldali politikai szervezeteket összekovácsoló ideológia megtalálását is. Nem kellett sokat keresni, mert a magyarországi jobboldal hagyományos ideológiáját már az MDF felidézte a rendszerváltás után. A korábban radikális-liberális Orbán, aki 1992-ben a nemzetieskedő MDF-et még korhadt fához hasonlította, 1996 után már a nemzeti érzés és az egyházak szerepének fontosságát hangsúlyozta. A sokak által konzervatív forradalomnak is nevezett ideológiai harcban azonban Orbán sokkal hatásosabban lépett fel, mint az első kormányzati ciklusban előde. Orbán ráadásul a hagyományos jobboldali szimbólumok restaurálásában sokkal messzebb ment el, mint az Antall-kormány, a közvélemény többsége mégsem tartja politikáját anakronisztikusnak. Ennek oka, hogy a konzervatív tartalmat mindig ellensúlyozza a Fidesz mai napig megőrződött fiatalos imázsa.

A koronakultusz felidézése, a millenniumi ünnepségek lebonyolítása, a nemzeti retorika felerősítése a jobboldali pártok identitásának kialakításában meghatározó szerepet játszott. Ugyanakkor Orbánnak az MSZP társadalmi beágyazottságának ellensúlyozására is megoldást kellett találnia. Olyan közeget, amely a társadalomban felerősíti a hangját. Ezt a befolyást egyrészt az egyházak támogatásával szerezte meg Orbán. Az elmúlt négy évben szorosabbá váltak a történelmi egyházak és a kormány közötti kapcsolatok, mint ahogy az szokásos lenne a modern demokráciákban.

Orbán Viktor kormányzásával a rendszerváltás óta nem tapasztalt mértékben osztotta ketté az országot. A kétpárt-rendszer koncepciójának erőltetett megvalósítása végletesen szembeállította a belpolitikai élet fontosabb pártjait, s ennek következtében a pártokhoz tartozó táborokat is. A harc nevében olyan módszerek is igazolhatók, amelyek békében nem. Számos Fideszhez közel álló ideológus leírta, hogy a szocialisták anyagi fölénye miatt indokolt a közpénzek egyébként talán kifogásolható felhasználása egy rivális klientúra megteremtésére. A banktitok mögé bújtatott állami megrendelések, a "furcsa" privatizációk, a cél- és címzett támogatások egyenlőtlen elosztása, a közbeszerzések kijátszása mind a szocialistákéval versenyképes klientúra kiépítését szolgálták.

Orbán Viktor kétségtelenül az első professzionálisan kommunikáló kormányt irányította négy éven keresztül. Az első politikus, aki tudatosan készült a feladatára. Az ellenzék máig nem tud lépést tartani vele. Ennek is köszönhető népszerűsége.
Orbán négy évének negatívabb következménye azonban a társadalom megosztottsága és az erkölcsi értékek relativizálása. A miniszterelnök azt a magatartási mintát állította példaként, hogy erővel és kérlelhetetlenséggel kell elérni a célokat, az ellenfelekkel szemben minden eszköz megengedhető.

"Nem elég miniszterelnöknek lenni, annak is kell látszani." Orbán Viktor kormányfőként mindent megtett annak érdekében, hogy nyilvános megszólalásaiban megfeleljen ennek a követelménynek. A pártok felett álló kvázielnöki szereptől a miniszterelnök 1998 után csak ritkán kényszerült megválni.

1998. május 20-án a két választási forduló között tartott vitában Orbán Viktor a pártpolitikus kontra államférfi szerepek közül már igyekezett az utóbbihoz igazodni. A Fidesz győzelmét hozó második választási fordulót követően május végén Orbán már készen állt a feladatra: a párt akkori elnöke szerint a Fidesz felkészült a kormányzásra, s már csak az államfő felkérésére várnak. Június 11-én Orbán Viktor miniszterelnök-jelölt és Torgyán József pártelnök utóbbi leányfalui nyaralójában közel ötórás megbeszélésen tekintette át a még nyitott koalíciós kérdéseket, majd június 18-án Göncz Árpád köztársasági elnök hivatalosan is kormányalakítási megbízatást adott Orbán Viktornak, aki úgy fogalmazott, hogy két-három héten belül megalakuló kabinetjének nem kér 100 napos türelmi időt.

Június 22-én Orbán Viktor az MDF elnökével aláírta a két párt koalíciós szerződését, amely rögzítette a miniszteri tárcák elosztását is. Másnap Horn Gyulával folytatott megbeszélést Orbán a kormányzati ügyek átadásáról, majd újabb egy nap múlva Torgyán Józseffel a budapesti Gellért Szállóban aláírta a Fidesz és az FKGP koalíciós megállapodását.
Július 2-án így a parlamentben ismertethette Orbán Viktor a kormányprogramot, amelyet 6-án az Országgyűlés 222 igen szavazattal 119 ellenében, 8 tartózkodás mellett fogadott el, s egyben Orbán Viktort miniszterelnökké választotta.

A miniszterelnök rövid időre háttérbe vonult, majd a nyár végén került újra a lapok címoldalára, amikor augusztus 25-én a Fidesz választmányi ülésén bejelentette, hogy az előző kormány idején titokban adatokat gyűjtöttek fideszes vezető politikusokról és hozzátartozóikról, ezért parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezik. 27-én Orbán a kabinet tagjait is tájékoztatta a Fidesz-vezetők megfigyeléséről, s megerősítette, hogy abban egy magáncég vett részt.
Szeptember 8-án a miniszterelnök a parlament őszi ülésszakának első napján azt mondta, hogy a kormány képes végrehajtani programját, s a kabinet tevékenységének azok nem örülnek, akik korábban gazdasági vagy politikai kapcsolataik révén ki tudtak bújni a törvények alól. A belügyminisztert ért támadások nyomán szeptember 26-án Orbán bizalmáról biztosította Pintér Sándort, s egyúttal bejelentette, hogy a következő 2-3 hónapban ismert szervezett bűnözőcsoportok felszámolására lehet számítani.

Ősszel sorban következtek az előző kormány által elindított programok leállításai. Október 6-án a főpolgármester levélben kérte Orbán Viktortól: a kormány foglaljon egyértelműen állást a Nemzeti Színház ügyében, mert a kivitelezési munkálatok leállítása miatti időveszteség megdrágítja az építkezést. November 3-án a miniszterelnök Héderváron közölte Solt Pállal, hogy a kormány elhalasztja a táblabírói ítélkezés bevezetését. A Legfelsőbb Bíróság elnöke az Alkotmánybíróságtól kér jogorvoslatot az ügyben. Ugyanezen a napon a kormányfő levélben értesítette Demszky Gábort arról, hogy a Nemzeti Színházat 2002. március 15-éig felépítik a Városliget és a Dózsa György út közötti területen. Két nap múlva a kormány úgy döntött, hogy nem vesz részt a 4-es metróvonal megépítésében, mert túl magasnak tartja annak 160 milliárd forintra becsült költségét.

November végén a miniszterelnök maga jelentette be az adórendőrség felállítását. Orbán a Fidesz országos választmányi ülésén erősítette meg, hogy január elsejére törvénynek kell születnie az adórendőrség felállításáról, különben felborul a költségvetés bevételi oldala.
December 1-jén botrányba fulladt a parlament ülése, ugyanis az ellenzéki pártok kivonultak az ülésteremből, miután a koalíciós pártok leszavazták az MSZP és az SZDSZ által javasolt vizsgálóbizottságok vezetőit. Orbán ekkor mondta elhíresült mondatát: a parlament az ellenzék nélkül is működik, legfeljebb nem lesz olyan érdekes.

1999 elején az adórendőrség vezetőjének, Pelikán Lászlónak nyilvánosságra került ékszervásárlási ügye okozott kellemetlenséget a miniszterelnöknek. Február 3-án Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy szerinte Pelikán Lászlónak azért kellett távoznia, mert elveszítette a közbizalmat. A kormányfő az éleződő Torgyán-Deutsch ellentét kapcsán ugyanakkor rámutatott, hogy a két miniszternek kell tárgyalnia arról, hogy a sporttárca felügyelete alá kerüljenek-e az FTC létesítményei, de ha ők nem tudnak megállapodni, akkor döntenie a miniszterelnöknek kell.

Másnap, február 4-én hangzott el az első országértékelő beszéd. Orbán Viktor a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felkérésére az ország helyzetéről mondott beszédében az év legmegnyugtatóbb eseményének a márciusi NATO-csatlakozást nevezte, mert azután mindenki biztonságban érezheti magát, senkinek sem kell külső fenyegetettségtől tartania. A miniszterelnök megerősítette, hogy 1999-ben egy számjegyű lesz az infláció, javulni fog a költségvetési egyensúly, Magyarország a fejlett világhoz csatlakozhat, a bérek vásárlóértéke 3,6 százalékkal, a nyugdíjaké pedig több mint 4 százalékkal emelkedik.

A következő hónapokban a NATO-csatlakozás lett a vezető téma. Február 8-án a miniszterelnök a parlamentben napirend előtt mondott beszédében történelmi jelentőségűnek nevezte a küszöbönálló csatlakozást, egyben a kormány tervei közül kiemelte az adó- és költségvetési reformot, a vidék felzárkóztatását, a közbiztonság erősítését, a korrupció visszaszorítását és az egészségügyi rendszer átalakítását.

Jött az első nagy árvíz, s március 6-án Orbán Viktor az ország történetében először rendkívüli belvízi készültséget rendelt el, s kormánybiztossá nevezte ki Katona Kálmán minisztert. Két nap múlva a miniszterelnök kénytelen volt közbelépni a miniszterek közötti vitában: Torgyán Józseffel folytatott másfél órás konzultációján közeledtek az álláspontok az egyetemi integráció ügyében, a sportlétesítmények ügyében viszont nem történt előre lépés.

Március 16-án a brüsszeli NATO-központban rendezett zászlófelvonási ünnepségen Orbán azt mondta, hogy Magyarország ezután is támogatja a katonai szövetség további bővítését, s saját tagságunknak is sokkal jobban örül majd, ha szomszédaink is NATO-tagok lesznek. Az új NATO-tag egyből háborús helyzetben találta magát, elkezdődött a NATO délszláv akciója. Március 30-án Orbán a Koszovó ügyében összehívott hatpárti egyeztetésen cáfolta Szabó János miniszter helyzetértékelését arról, hogy a NATO-nak szándékában áll szárazföldi csapatokat bevetni Jugoszláviába. Április végén egy újabb hatpárti egyeztetés után közölte, hogy nem tervez szárazföldi hadműveletet a NATO, ezzel kapcsolatban nem érkezett felkérés a magyar kormányhoz: Magyarország egyébként ezután is csak a légtér és a repülőterek átengedésével támogatja a katonai akciót. Április 26-án a kormányfő Washingtonban kijelentette, Magyarország elérte politikai céljait az első NATO-csúcson, ahol üggyé vált a szerbiai magyarok helyzete, s elfogadták azt a véleményt is, amely szerint a közép-európai térség egyik legfontosabb politikai eseménye a szlovákiai demokratikus fordulat volt. A miniszterelnök szerint tudomásul kell venni, hogy a szövetség a lehető legnagyobb, de nem tökéletes biztonságot garantál az országnak. Két nap múlva egy újabb hatpárti egyeztetés után megállapította, hogy nemzeti egyetértés alakult ki a NATO akciójáról. Másnap, április 29-én a parlament rendkívüli ülésén napirend előtt a nehéz helyzetben szükséges nemzeti összefogásra kérte a hazai politikai erőket.

Április 30-án ismét a megfigyelési ügyben exponálta magát a kormányfő: a parlament megfigyelési bizottsága előtt megerősítette, hogy írásos bizonyítékai vannak a titkos adatgyűjtésről, de ezeket csak zárt ülésen mutatta be. Május 3-án újabb találkozót tartott Orbán Viktor és Horn Gyula, a két politikus főként a koszovói válság aktuális kérdéseiről cserélt véleményt. Ugyanezen a napon a kormányfő a parlamentben napirend előtt arról beszélt, hogy a megfigyelési ügyben a Xénia Láz egyesület egyik vezetője rendelt kompromittáló jellegű anyagot a Fidesz egykori frakcióvezetőjéről, Pokorni Zoltánról.

Május 5-én újabb Orbán-Torgyán-találkozó következett: Orbán Viktor és felesége otthonában kereste fel Torgyán Józsefet, akivel egyebek mellett megállapodtak abban, hogy rövidesen lezárják a sportingatlanok vitás ügyeit, valamint hogy a millenniumi ünnepségekre milyen építkezésekkel készül az ország. Május 9-én a Fidesz XI. kongresszusa 594 szavazattal ismét Orbán Viktort választotta elnökké. A választást megelőző beszédében Orbán Viktor azt mondta, hogy a Fidesz nem csupán voksokat gyűjtött, hanem egységet is teremtett az országban, a polgári kabinet azok jövőjét is képviseli, akik nem a Fideszre adták szavazatukat.

Május közepén egy újabb kellemetlen ügy, a Lockheed-botrány következett. 21-én a kormányfő elfogadta Selmeczi Gabriella és Balsay István lemondását, mert - mint mondta - mindketten államvezetési, szakmai hibát követtek el, nem tartották be a kötelező egyeztetési rendet. A miniszterelnök bejelentette, hogy Selmeczi Gabriella távozásával megszűnik a társadalombiztosításért felelős államtitkárság, a nyugdíj- és az egészségbiztosítási pénzügyi alapokat a szükséges törvénymódosítások után a pénzügyminiszter felügyeli majd.

Június 23-án Orbán Viktor arról beszélt, hogy a legpesszimistábbak sem gondolhattak annyi természeti csapásra, illetve a jugoszláviai háború hatására, amellyel az országnak meg kellett küzdenie, ennek ellenére továbbra sem lát okot a költségvetés módosítására, bár ha szükséges, akkor megteszik ezt is, most azonban többre becsüli a nyugalmat a gyors változtatásoknál.

A miniszterek vitája sikeresen lezárult, ám újabb Torgyán-bomba ketyegett: az agrárminiszter 413 milliárdot követelt tárcájának. Augusztus 4-én a kormányfő és a földművelésügyi miniszter találkozóján nem született döntés a 413 milliárdról, Orbán nem engedett a zsarolásnak.
Szeptember 3-án újból derűs kormányfői arcél a nyilvánosság előtt: a miniszterelnök és felesége fogadta azt a 322 állampolgárt, akiket több ezer jelentkező közül sorsoltak ki, hogy megnézhessék a Parlamentet, a miniszterelnök és a kormány dolgozószobáját, s kötetlen beszélgetést folytassanak a politikussal. Majd 13-án jött egy újabb ügy: a miniszterelnök bejelentése szerint a jegybank az 1997-es államadósság-cserénél olyan tranzakciót hajtott végre, amellyel éppen akkora veszteséget okozott a költségvetésnek, mint amekkora a bécsi székhelyű kereskedelmi leányvállalatának a vesztesége. A kormányfő kijelentette: addig nem írja alá Szapáry György alelnöki kinevezését, amíg nem tisztázódnak a bécsi bank ügyei. Két nap múlva szokásos szerdai rádióinterjújában Orbán azt mondta, hogy az elmúlt egy évben jól együtt tudtak működni Surányi Györggyel, ám a 70 milliárd forint ügyét mindenképpen ki kell vizsgálni.
Szeptember végén a médiában egyre gyakrabban felbukkanó bányaügy kapcsán Orbán Viktor rádióinterjújában rámutatott: a családja bányavállalkozásaival összefüggő támadások nem az ő személye, hanem a kormánya ellen irányulnak, s míg korábban úgy gondolta, hogy ezekkel nem kell foglalkoznia, most mégis úgy véli, hogy bírósághoz kell fordulnia elégtételért, mert ha ő nem védi meg magát, akkor ezt más nem fogja megtenni. Időközben jött az újabb botrány, az Aradi-ügy, amelynek kapcsán Orbán szomorúnak nevezte a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatója ellen egy névtelen bejelentés alapján indult, megalapozatlannak bizonyult eljárást, és elvárja Pepó Páltól, hogy személyesen is tegyen lépéseket a megvádolt Aradi Csaba becsületének helyreállítására.

Október végén a kormányfő úgy fogalmazott: politikai ellenfelei és a sajtó több bőrt is lehúznának róla, ha megbeszélést kezdeményezne Surányi György MNB-elnökkel annak távozásáról, miként azt Horn Gyula tette Bod Péter Ákossal. Közben Torgyán engedett, a kisgazdák megszavazták a költségvetést, Orbán pedig december elsején rádióinterjújában diplomatikusan azt mondta, hogy a kisgazdák jogos és szakmailag alátámasztott igényt fogalmaztak meg az agrárkiadások növelésére, azonban a kért 413 milliárd nagyobb volt, mint amennyit megenged az ország teherbíró képessége.

Decemberben két miniszter leváltása volt a vezető hír: Chikán Attila és Hámori József helyét Matolcsy György és Rockenbauer Zoltán foglalhatta el a miniszterelnök döntése értelmében. A másik téma a miniszterelnöki és a pártelnöki poszt szétválasztása lett: december 8-án Orbán Viktor erről még azt mondta, hogy egyelőre nincs határozott álláspontja, de nem is látja okát a gyors döntésnek. 2000. január 29-én aztán a Fidesz XII. kongresszusán ellenszavazat nélkül elnökké választották Kövér Lászlót, a miniszterelnök pedig a nyilvánosság előtt végképp búcsút mondott a pártpolitikus szerepének.

Február 3-án következett az újabb "nagy beszéd": a miniszterelnök a pesti Vigadóban elmondott országértékelő beszédében úgy vélekedett, hogy az előző évi értékelésben felsorolt 37 feladat közül 29-et teljesített a kormány. Tavasszal ismét jött az árvíz, április 10-én a kormányfő bejelentette, hogy a kormány 37,3 milliárd forintot utalt át egy árvízvédelmi alapba.
Árvíz után a régóta témát jelentő elnökválasztás tette próbára a miniszterelnököt. Április 27-én Orbán érzékeltette Torgyán Józseffel, hogy nem tudja garantálni köztársasági elnöki jelölése esetén a megválasztásához szükséges parlamenti többséget, konkrétan azonban nem foglalt állást. Május 3-án aztán a két politikus közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az FKGP Mádl Ferenc professzort jelöli köztársasági elnöknek, aki elvállalja a felkérést.
Májusban ismét a kormányátalakítás adott témát. Május 11-én Orbán elmondta, hogy a szerkezeti átalakítás érinti a gazdasági, a szociális, az egészségügyi és az oktatási tárcát is. Május 16-án pedig kezdeményezte Katona Kálmán felmentését, s sajnálatát fejezte ki, hogy a leköszönő miniszter nem fogadta el sem az átalakított minisztérium vezetésének, sem az informatikai kormánybiztosnak a posztját. Júniusban lemondott a környezetvédelmi tárca irányításáról a rengeteget támadott Pepó Pál is, Orbán Viktor elfogadta a miniszter döntését.

Július 7-én ismét egy később sokat idézett mondat hangzott el: külföldi újságírók előtt Orbán Viktor azt mondta, hogy az Európai Unión kívül is van élet. A nyár végén megkezdődött a kétéves költségvetés politikai vitája, s közben augusztus 12-én Orbán az ezredik millenniumi zászlót adta át Hajdúböszörményben.

Ősszel útjára indult a kisgazda-botránysorozat. A miniszterelnök óvatosan fogalmazott: november 1-jén kijelentette, hogy a kormány nem akar foglalkozni Torgyán József építkezéseinek kérdéseivel, mert ez a miniszter személyes ügye. Majd Torgyán határozott kérésére - talán utolsó alkalommal engedelmeskedve koalíciós partnerének - még felmentette Ligetvári minisztert. November 12-én Orbán világossá tette, hogy kifogásai vannak Surányi György jegybankelnök tevékenységével, ezért a márciusban lejáró mandátumát nem fogják meghosszabbítani. November végén azt is nyilvánosságra hozta, hogy tárgyalásokat kezdett Járai Zsigmonddal arról, hogy ő töltse be az MNB elnöki posztját Surányi György mandátumának lejárta után.

Decemberben ismét kormányátalakítás következett, Gógl Árpád és Járai Zsigmond helyét Mikola István és Varga Mihály foglalta el. A Torgyán-ügy kapcsán fellángolt vagyonnyilatkozat-vitában a miniszterelnök megerősítette, hogy elsőként jelentkezik vagyonszemlére, utána a kormánytagok, majd az előző kabinet tagjai, végül ábécé sorrendben a képviselők.
2001. január 3-án a miniszterelnök kezdeményezte a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnökénél, hogy oldja fel az állami vezetők 1999. évi külföldi útjairól készült jelentés titkosságát. Miközben a kisgazdák végnapjaikat élték, Orbán saját kezdeményezésére megbeszélést folytatott Horn Gyula volt kormányfővel, akit arra kért, hogy az uniós csatlakozás, a délszláv helyzet rendezése érdekében vesse latba nemzetközi kapcsolatait. Horn Gyula a találkozás után elmondta, hogy eljár minden, az ország érdekét szolgáló ügyben.

Január 31-én a miniszterelnök fogadta Torgyán Józsefet és ígéretet tett neki arra, hogy kezdeményezi az illetékes hatóságoknál, hogy soron kívül folytassák le a vizsgálatot a fia ügyében. Február 1-jén újabb országértékelés: a miniszterelnök a pesti Vigadóban tartott beszédében a gazdaság 2000. évi teljesítményét a legsikeresebbnek ítélte 1990 óta, úgy vélekedett, hogy a rendszerváltozás utáni új világnak középpontja a család kell, hogy legyen, alapja pedig a munka, a tanulás és a rend.

Február 8-án - a hivatalos közlések szerint - Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter Orbán Viktorral tartott megbeszélése után lemondott bársonyszékéről. Távozott Szabadi Béla, a tárca politikai államtitkára is. Orbán óvatos politikával elérte, hogy a kisgazdák csak később, már a kormányból távozva bírálják tevékenységét.
Márciusban ismét árvíz: a kormányfő megerősítette, hogy a további védekezésre és a helyreállítás elkezdésére 5 milliárd forintot különített el a kormány, s ha ez nem elég, akkor újabb 5 milliárdot fognak adni a költségvetési tartalékból.

Márciusban a kormányfő már nem engedett koalíciós partnerének: 12-én bejelentette, hogy a szabolcsi főállatorvos Vonza Andrást jelöli agrárminiszternek, majd 21-én úgy döntött, hogy nem menti fel Boros Imre PHARE-minisztert, mert nem engedi, hogy a kisgazdapárt belső vitái elérjék a kormányt.

Májusban a Mikola-ügyben lépett fel határozottan Orbán. Az egészségügyi miniszter a tárca éléről való távozását sajtóhírek szerint május 8-án este - miután a parlament több olyan módosító javaslatot fogadott el, amellyel nem értett egyet - ajánlotta fel Orbán Viktor kormányfőnek, ám a miniszterelnök a lemondást nem fogadta el. Május 10-én pedig a miniszterelnök kezdeményezésére távozott posztjáról Frajna Imre, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, valamint a kormányfő elfogadta Horváth Zsoltnak, az Egészségügyi Minisztérium politikai államtitkárának felmentési kérelmét.

Május 11-én Torgyán kezdeményezésére ismét találkozott egymással a kormányfő és koalíciós partnere. Mindössze abban állapodtak meg, hogy írásban rögzítik álláspontjukat arról, hogy az FKGP visszahívása ellenére posztján maradt a környezetvédelmi tárca vezetője és a PHARE-ügyekért felelős miniszter.

2001 nyarán a státustörvény és a földkérdés álltak a kormányfői kommunikáció középpontjában. Orbán június 12-én kijelentette, hogy nem vásárolhatnak Magyarországon termőföldet külföldiek az európai uniós csatlakozást követő hét évig. Júliusban elindult a kihelyezett kormányülések sora, miközben a kormányfő a közszolgálati tévében úgy fogalmazott, hogy jogilag nem érzi felelősnek magát Szabadi Béla ügyében, de emberileg igen.

Az ellenzék ismét a bányaüggyel kísérletezett: július 12-én a miniszterelnök úgy fogalmazott: nem az ő dolga, hogy édesapja milyen beszállítói szerződést kötött a Dunaferrel. Július 17-én a Zala megyei Kálócfán tartott kihelyezett kormányülésen Orbán leszögezte: van törvényes és tisztességes lehetőség a zsebszerződések felmondására, a kabinet abban a tíz esztendőben, amíg az Európai Unióval kötött megállapodás ezt lehetővé teszi, meg fogja gátolni, hogy külföldiek termőföldtulajdont szerezzenek Magyarországon.

Augusztus elején az FTC eladása kapcsán a miniszterelnök szokásos szerda reggeli rádióinterjújában meglepődésének adott hangot. Orbán Viktor nézete szerint nem normális, nem egészséges, hogy egy bajnokságban szereplő, egymással rivalizáló csapatoknak azonos a tulajdonosa. Nyár eleje óta napirenden tartotta a Fidesz az olimpiai pályázat ügyét: augusztus végén Orbán bejelentette, hogy példátlan egyetértés alakult ki, hogy teljes kormánygaranciával kell pályázni a 2012-es nyári játékok megrendezésére.

Szeptemberben az amerikai terrortámadás és az afganisztáni háború kapcsán Orbán ismét a felelős államférfi szerepében jelentkezett. Szeptember 11-én Berlinben a magyar nagykövetség épületében tartott rendkívüli sajtóértekezletén kijelentette, hogy a támadás az egész szabad világ ellen, így Magyarország ellen is irányul, már csak azért is, mert az Egyesült Államok a NATO-n belül Magyarország katonai szövetségese. Októberben elindult az újabb terv: a Széchenyi plusznak nevezett gazdaságélénkítő csomag. Orbán elmondta, hogy bővítik az autópálya- és útépítési programot, ennek keretében "előre hoznak" több beruházást, amelyet a Magyar Fejlesztési Bank finanszíroz.

Decemberben a kormányfő a belgiumi Laekenben kijelentette, hogy 2004-ben a magyar állampolgárok az uniós állampolgárokkal megegyező jogokat élveznek majd. December 22-én Adrian Nastase román miniszterelnökkel Budapesten aláírta a két kormány közötti egyetértési nyilatkozatot a kedvezménytörvényről és a kétoldalú együttműködés kérdéseiről. Az egyezmény aláírását nagy belpolitikai vihar követte, amely minden bizonnyal hozzájárult a kormánypártok térvesztéséhez.


Orbán Viktor miniszterelnök

1963. május 31-én született Székesfehérváron. 1987-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát. 1983-ban a Jogász Társadalomtudományi Szakkollégium (1988-tól Bibó István Szakkollégium) egyik alapító tagja. 1984-ben több társával megalakította a szakkollégium társadalomelméleti folyóiratát, a Századvéget, amelynek egyik szerkesztője volt. Alapító tagja a hivatalosan 1988. március 30-án megalakult Fiatal Demokraták Szövetségének (Fidesz). 1990 óta a magyar országgyűlés képviselője. 1990 májusától 1993 májusáig a Fidesz frakcióvezetője. 1993 májusától 2001-ig a Fidesz elnöke. Az 1998. évi parlamenti választásokon a Fidesz-Magyar Polgári Párt miniszterelnök-jelöltje, az országos listán jutott képviselői mandátumhoz. A koalíciós (Fidesz-Magyar Polgári Párt-FKGP-MDF) kormány vezetője, miniszterelnök. Nős, felesége jogász, négy gyermekük van.


Orbán Viktor

- A "győztes mindent visz" politikai filozófiájának következetes végrehajtója
- Akaratát minden helyzetben keresztülviszi, ha kell, a törvényeket is átértelmezve
- Kormányzati stílusával szakít mind az Antall-, mind a Horn-kormány idején meglévő gyakorlattal
Inkább kancellár, mint miniszterelnök


Orbán-idézetek...

"Az országot járva arról is sokat hallottam, sokat beszélgettem emberekkel arról, úgy látom, egyetértés is van ez ügyben, hogy az új rendszer, az új világ legerősebb pillére a munka
lehet. Nos, a munkára épülő világ gondolata volt az,
amely arra sarkallt bennünket - nagy viták után, nem titkolom -, hogy a minimálbért
Magyarországon jelentősen fölemeljük." 2001. február 1.

"Úrrá kellett lenni borúlátásunkon, a történelmi nyavalyaként itt maradt
irigységünkön, a mások sikerére való féltékenységünkön, a kishitűségünkön
és önértékelési zavarainkon. Csak így, csak ezek után lehetett igazából nekiveselkedni." 2002. február 7.

"A gazdaság növekedése hosszú évek sora alatt hozza meg gyümölcsét.
Ezzel szemben mindannyiunk mindennapi életét már 1999-ben érezhetően
befolyásolja az, hogyan gondolkodik a polgári koalíció kormánya a családok, a polgárok életszínvonalának javításáról." (Orbán Viktor a Vigadóban az ország állapotáról, 1999. február 4.)

"A világsajtóban ma egyre többen teszik fel a kérdést, hogyan sikerült ez a kisebbfajta csoda a magyaroknak. És persze különféle válaszokat adnak. Én úgy látom, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy három dolog segített el bennünket idáig. A vállalkozói szellem, a munka és a bátorság." (2000. 02. 03.)

"Tisztességes és becsületes országban akarunk élni. Olyan országban, ahol mindenki szemében erény, ha betartjuk a törvényeket, erény, ha tisztességesen adózunk, és erény, ha világos különbséget teszünk jó és rossz között." (1999. február 4.)


Mások mondják...

Török Gábor politológus: Orbán Viktor a köztársasági elnök szerepét vette át. Nem volt könnyű helyzetben, hiszen a koalíciós szerződés ezt nem biztosította számára. Ugyan olyan pártpolitikusként indult, mint Torgyán József, állandó egyeztetési kényszerrel, és ezt 2000 végéig nem volt lehetősége kikerülni. Ezen még az sem segített, hogy a Fidesznél kettéválasztották a pártelnöki és a miniszterelnöki posztot. Az viszont tény, hogy a kormányfő igyekezett elhárítani a Torgyánnal való nyílt vitát. Példa erre az 1999-es konfliktus a sportminiszter, az oktatási tárca vezetője és az akkor még agrárminiszter Torgyán közötti vita, amikor a sportpályákról és az agrároktatásról szólt. Az elmúlt négy évben kialakult a politikusok hierarchikus rendszere is. Az Egyesült Államokat ért támadás után Medgyessy Péter a szocialisták miniszterelnök-jelöltje jelezte: tárgyalna a kormányfővel. Ezt Orbán Viktor visszautasította azzal, hogy a párt elnökei üljenek le egymással eszmét cserélni. A politológus szerint ezt az új miniszterelnöki szerepfelfogást Orbán erre az évre teljesen felépítette, miután a kisgazdapárt koalíciós partnerként szinte már nem létezett. Viselkedésében észlelhető az a változás, amelyen valószínűleg a PR-tanácsadók dolgoztak már 1994-től, hogy átformálják pártját és Orbán Viktort. A mai Orbán Viktorral nem harmonizál korábbi énje, ezzel együtt hiteles maradhat. Családi életében sem akadtak a konzervatív felfogást elutasító elemek. Felesége nagyszerűen illeszkedett ebbe az értékvilágba, soha nem lépett túl a konzervatív feleség szerepén.

Hanti Vilmos, az Otthont Magyarországból Összefogás szervező bizottságának vezetője: a kormány bizonyítványába kettes érdemjegyet írnék, de csak azért, mert egy esetleges Orbán-Csurka-kormány még rosszabb helyzetet eredményezhet. Az utóbbi négy évben a civil szervezetek hátrányba kerültek, tevékenységük beszűkült, kiszolgáltatottabbak lettek. Az Európai Unióban a civil szervezeteknek véleményezési és egyeztetési jogköre van, de Magyarországon az érdekegyeztetésre nem volt lehetőség. A kormány saját kiépített klientúrájára épített, nem a civilekre. Le kellene mondani a mindenható kormány eszményéről, az ország társadalmasítása szükséges, ahol komoly felelősségérzetű polgárok élnek. A kormány hibás törvényeket hozott az egyeztetés hiánya miatt, ilyen a státus- és a sporttörvény is. Korábban a forrásokat elosztó bizottságok a pályázatok elbírálásánál ügyeltek arra, hogy a sokszínű társadalomban minden pályázó civil szervezetnek jusson valami támogatás, nem azt nézték, politikailag hová tartozik, mint ahogy az manapság történik. A gazdasági prosperálás ellenére a civil szervezetek nem kapták meg a fejlődés arányos részét. A társadalom két pólusúvá kezd válni, a gazdagok gazdagabbak, a szegények szegényebbek lettek.

Inotai András, az MTA Világgazdasági Kutatóintézete igazgatója: az Orbán-kormány csak 1999 végéig bízhatott gyors, kis csoportos európai uniós tárgyalásokban. Most ott tartunk, ahol racionálisan várni lehetett: már csak a kultúra és a média területén van - a belpolitikai konszenzus hiánya miatt - látható lemaradásunk. Komolyabb problémát a társadalom felkészítésének hiányosságainál lehet látni. Január végén robbant a "pénzügyi" bomba. Világos volt, hogy több pénzt nem lehet kapni az EU-tól, s erre fel lehetett volna készülni. Az export mintegy 75 százaléka az Európai Unió országaiba megy. Ez sikersztori, melyről persze jó tudni, hogy évek, akár több évtized munkájának gyümölcse. A jelentős mértékű külföldi tőke megtelepülése örvendetes, de manapság felemás jellegű. Növekvő bizalmatlansági tényezőkről adnak számot a befektetők, s nemcsak a jogbiztonságot érzik hiányosnak, hanem a közbeszerzés területén - elsősorban az autópályák építésénél - találtak kifogásolandó eljárásokat. Rossz megítélést vont maga után, hogy elmaradtak pótlólagos beruházások a magánnyugdíj-pénztári rendszer fejlesztésénél, mivel ellentétes döntéseket hozott az Orbán Viktor vezette kormány. Az utóbbi időben igen jelentős volt a bérnövekedés, meghaladta a termelékenységét: az átrendeződés közép távon alááshatja versenyképességünket. Veszélyes jelenség, hogy fogy a szakképzett munkaerő, s ez a folyamat visszavetheti a külföldi tőke további beáramlását. A kormányzat ezt a trendet felismerhette volna már 1998-ban. Az utóbbi időszak élénkítési programjáról még nem lehet megmondani, mit hoz a konyhára. De veszélyei nem csekélyek: komolyabb költségvetési deficit alakulhat ki. Az Orbán-kormány sem csak a saját négy évéért felel, hanem az ország hosszabb távú fejlődéséért is.