Az elmaradt miniszter-jelölti vitákról (4. rész)
2002. március 21-én elmaradt az első miniszter-jelölti vita. A vita elmaradásának közvetlen kiváltó oka, hogy az MSZP plazma monitorokat helyezett saját hátterére, amit a Fidesz-MDF elfogadhatatlannak tartott. Ezek után hosszú vita alakult annak az előző éjjel aláírt megállapodásnak az értelmezéséről, amelyben többek között a díszletre és a kellékekre vonatkozó szabályokat is lefektettek a felek. Az MSZP úgy érvelt, hogy a megállapodás azon passzusa, amelynek értelmében mindkét fél maga alakítja ki hátterét, lehetővé teszi számára monitorok elhelyezését a háttérben. A Fidesz-MDF ezzel szemben úgy vélte, hogy a megállapodás szellemével ellentétes egy ilyen akció, hiszen az egyezségben még az is rögzítésre került, hogy mi lehet a miniszter-jelöltek asztalán. Egy ilyen szigorú megállapodásba semmiképpen nem fér bele plazma monitorok elhelyezése a háttérbe, vélekedett a Fidesz-MDF.
A vita egy ideig még folytatódott, ám Gál. J. Zoltán, Medgyessy kampányszóvivője végül bejelentette: az MSZP a továbbiakban nem hajlandó sem miniszter-jelölti, sem miniszterelnök-jelölti vitára a Fidesz-MDF-el. A Fidesz vezetői ezzel szemben úgy nyilatkoztak, hogy továbbra is várják az MSZP-t a tárgyalóasztalhoz.
Az elmaradt vita nem vizsgálható előzményei nélkül. Az eseményeket megelőzte egy majdnem két hétig tartó vita a vitáról. E vita fő kérdése a miniszterelnök-jelölti vitákra vonatkozott. A miniszterelnök-jelöltek vitájáról folytatott vitában a Fidesz került jobb kommunikációs pozícióba, miután a kormányfő bejelentette: elfogadja Medgyessy kihívását, és április 5-én várja a szocialista politikust a közgazdaságtudományi egyetemen. Ezzel az ultimátummal Medgyessy igen nehéz helyzetbe került; csak rossz és rosszabb opciók között választhatott. A szocialista kormányfőjelölt végül az ultimátum elutasítása mellett döntött, s a továbbiakban kompromisszum-készségének demonstrálására igyekezett helyezni a hangsúlyt. Ennek jegyében közölte, hogy ő a kormányfő valamennyi feltételét elfogadja, kivéve az időpontot.
A kompromisszum-készség demonstrálásának és a vitára való feltétlen hajlandóság igazolásának volt eszköze az is, hogy a szocialista kormányfőjelölt öt árnyékminisztere kihívta a kormány öt miniszterét. Ezzel a lépéssel az MSZP valamelyest enyhített kommunikációs hátrányán, hiszen sikerrel demonstrálta, hogy a szocialista politikusok készek a vitára. Ráadásul a megnevezett politikusok szinte mind kompetensebbnek és/vagy népszerűbbnek tűntek a kihívott minisztereknél, így arra lehetett számítani, hogy a javasolt viták többségéből az MSZP kerül ki kedvezőbben. A Fidesz-MDF elfogadta az MSZP kihívását, ám az öt helyett tizenhat miniszter-jelölti vitát javasolt. Ezzel egyrészt elérte, hogy ne csupán a kormányzat népszerűtlenebb, de a kiemelkedően népszerű politikusai is vitázzanak. Másrészt elérte azt is, hogy az egyes viták relatív jelentősége csökkenjen - nyilvánvaló, hogy tizenhat vita esetén jóval kevesebb figyelmet kap egy-egy vita, mintha csupán öt lenne. Harmadrészt elérte, hogy az MSZP kénytelen legyen a már megnevezett öt miniszter-jelöltön túl további miniszter-jelölteket, de legalábbis tárcafelelősöket megnevezni, akik a vitákat lefolytathatják. Ez vélhetően nem szerepelt az MSZP eredeti szándékai között, ám a Fidesz válasza ezt rákényszerítette volna a szocialistákra. A Fidesz így a miniszter-jelölti viták kérdésére is adekvát választ adott.
Megítélésünk szerint a vita elmaradása a Fidesz-MDF-et váratlan helyzetbe hozta, ám e váratlan helyzetet a párt jól kezelte. Az MSZP részéről sejthető volt, hogy a plazma monitorok felhelyezésébe a Fidesz-MDF nem fog beleegyezni. A monitorok "zsákba macska" hatással bírhattak volna: az MSZP előre be nem jelentett, kiszámíthatatlan üzeneteket sugározhatott volna e monitorokon keresztül. Az MSZP ugyanakkor tudta azt is, hogy a monitorok felhelyezését a megállapodás expressis verbis nem zárja ki. Így az MSZP arra számíthatott, hogy a monitorok felhelyezését követően idézheti majd a megállapodást, amely saját díszletük elrendezését a pártok kompetenciájába utalja. Az MSZP mindebből adódóan két eshetőségre számíthatott. Egyrészt, ha a Fidesz elfogadja a monitorokat - látva azt, hogy a szabály ezt nem tiltja -, az MSZP neki tetsző üzeneteket sugározhatott volna azokon. Erre azonban kevés esély volt. Valószínűbb volt az a forgatókönyv, hogy a Fidesz-MDF nem lesz hajlandó a vitára a monitorok jelenlétében. Ebben a helyzetben pedig az MSZP azt kommunikálhatta volna, hogy a Fidesz-MDF miatt hiúsult meg a vita. Mindkét eset MSZP-s kommunikációs győzelmet jelenthetett volna - legalábbis a forgatókönyvek szintjén.
A valóságban azonban nem sikerült a második forgatókönyvben foglaltakat realizálni. Ennek két oka lehet. Az első, hogy a monitor-ügy valóban csak egy ürügy volt az MSZP számára arra, hogy a számára valóban kínos miniszterelnök-jelölti vitáról folyó vitát lezárja, az ügyből kimeneküljön. Ebben az esetben a monitorok felhelyezésre és a vita elmaradása nem azt a célt szolgálta, hogy a Fidesz-MDF a "vitát lehetetlenné tevő párt" képében jelenjen meg, hanem hogy az MSZP könnyen ki tudjon keveredni egy másik, de ezzel összefüggő ügyből. A másik lehetőség, hogy az MSZP, és főként a jelen levő MSZP-s politikusok képtelenek voltak a tervezett forgatókönyvnek megfelelő üzenet kommunikálására. E két lehetőség nem kölcsönösen kizáró lehetőségek; elképzelhető, hogy mindkettő szerepet játszott az MSZP kommunikációjának sikertelen voltában.
Az MSZP ugyanis végül alulmaradt a vita elmaradásáról szóló vitában. Azzal az üzenettel ugyanis, hogy a vita a Fidesz-MDF miatt marad el, teljesen inkonzisztens az a cselekvés, hogy az MSZP az a párt, amely lebontja díszletét, elvonul, majd az összes többi vitát is lemondja. Az MSZP talán nem ismerte fel, hogy a Millenáris Parkban zajló adok-kapok a polgárok számára nem jelenik meg a maga folytonosságában; arról ők - főszabály szerint - csupán az esti televízióban, illetve a másnapi újságokban értesülnek. E médiumokban pedig a következő kép jelenik meg: mindkét fél a másikat vádolja a vita elmaradásáért, ám a Fidesz-MDF tartja sajtótájékoztatóját a vita helyszínén, fenntartva, hogy továbbra is várják a tárgyalóasztalhoz az MSZP-t. Az MSZP ezzel szemben elvonul, majd bejelenti, hogy a további vitákon nem vesz részt. E két üzenet alapján az MSZP-nek nehéz azt kommunikálnia, hogy a vita valójában a Fidesz-MDF miatt maradt el.
Az MSZP és a Fidesz-MDF kommunikációjában a monitorok felhelyezésétől kezdődően megfigyelhető volt a különbség. A monitorok felhelyezésekor még láthatón az MSZP érezhette magát kedvezőbb helyzetben. Úgy tűnt, az MSZP készült ezzel az akcióval, és sikerült meglepnie vele riválisait. Isépy Tamás kezdeti reakciója kapkodó volt és frusztrációról árulkodott, amikor váltig ismételgette: "showműsort" nem rendezhetnek. Az MSZP-t képviselő Gál. J. Zoltán a vita legelején még irányítani tudta a fejleményeket.
Az "Isépynek nincs mandátuma a Fidesztől" üzenet, amelyet Gál. J. Zoltán ismételgetni igyekezett, alighanem igaz volt, ám kommunikációs hatékonysága már megkérdőjelezhető volt. Ez az üzenet ugyanis maga is azt kommunikálta, hogy az MSZP változtatott valamit a feltételeken - máskülönben miért kellene a Fideszes politikusnak "mandátum" bármihez is.
A Fidesz-MDF azonban egy idő után "észbe kapott", és igyekezett a kommunikációt áttematizálni. Ennek első jele az volt, hogy a kommunikációs versenyben nem túl sikeres Isépy Tamást lecserélték; a továbbiakban Dávid Ibolya, illetve Pokorni Zoltán nyilatkoztak a Fidesz-MDF nevében. A vita ezen a pontján a Fideszes vezetők még nem számítottak arra, hogy a szocialisták végül felmondják az összes vitát. A Fidesz-MDF kommunikációjának középpontjába a "vita egyenlő feltételekkel" került. Ennek értelmében a pártszövetség képviselői bejelentették: bár a monitorokat ellenzik, a vitára, illetve a további vitákra is sor kerülhet, amennyiben az MSZP újra tárgyalóasztalhoz ül.
A szocialisták kommunikációja ezen a ponton került mellékvágányra. A Fidesz-MDF ekkor még reaktív helyzetben volt; azt kommunikálta, hogy ő ugyan most nem hajlandó a vitára, ám tárgyalni szeretne. Ebben a helyzetben még a Fidesz-MDF volt az a párt, amely nem kívánta a vitát, legalábbis a nyilvánosság előtt. Az MSZP erre válaszul több üzenetet is megfogalmazhatott volna. Az első ilyen üzenet annak kommunikálása lehetett volna, hogy a szerződésben nincs szó arról, hogy a monitorok felhelyezése kizárt lenne. A szerződés releváns cikkének folyamatos ismétlésével a Fidesz-MDF került volna magyarázási kényszerbe. A délutáni tárgyalási ajánlat elfogadása lett volna a másik adekvát MSZP-s üzenet. Ez megerősítette volna a "kompromisszum-kész MSZP" képet, amelyet a szocialisták az elmúlt hetekben a vitáról folytatott vitában kialakítani igyekeztek. A két üzenet együtt azt a látszatot keltette volna, hogy a vita a Fidesz-MDF miatt marad ugyan el, ám az MSZP ennek ellenére hajlandó tárgyalni a további viták sorsáról. Ezzel szemben - a fentiekben jelzett MSZP-s üzenetek esetén - a Fidesz-MDF-nek kellett volna magyaráznia, hogy miért ellentétes a megállapodás "szellemével" a monitorok felhelyezése.
Az MSZP a fenti, adekvát üzenetek kommunikálása helyett azonban a viták lemondása mellett döntött. Az MSZP-s kommunikációnak ez volt az első nagy hibája. Az MSZP ahelyett, hogy megpróbálta volna igazolni azon állítását, hogy a vita elmaradása a Fidesz-MDF hibája, maga vonult el a vita helyszínéről. Ez a politikai cselekedet teljesen ellentétes azzal a politikai üzenettel, hogy a vitát az MSZP akarja. Aki ugyanis akar egy vitát, az nem vonul el annak helyszínéről. Ez az elvonulás ráadásul megteremtette azt a lehetőséget a Fidesz-MDF számára, hogy a vita helyszínén tartson sajtótájékoztatót. Mindez együtt azt a képet kommunikálta, hogy a vita elmaradása az MSZP miatt következett be.
A másik, az MSZP számára inadekvát lépés a további viták lemondása volt. Ez az üzenet ismét ellentétes azzal a kommunikálni kívánt látszattal, hogy a vitát az MSZP szeretné, míg a Fidesz-MDF meghiúsítására törekszik. A további viták lemondása ugyanakkor erősítette azt a képet, hogy a monitorok felhelyezése "ürügy", esetleg "provokáció" volt az MSZP részéről a viták lemondására.
A fenti két, a politikai cselekedet kategóriájába tartozó hibán kívül az MSZP személyi problémákkal is szembesült. Nevezetesen, az MSZP-t képviselő politikusok alulmaradtak a szópárbajban, amelyet Fidesz-MDF-s kollégáikkal vívtak. Az MSZP-t a vita elmaradásával kapcsolatos kommunikációban két személy jelenítette meg: Gál J. Zoltán és Bárándy Péter. Mindkettejük kommunikációja során súlyos problémák merültek fel.
Bárándy Péter maga keveset szólalt meg, ám megszólalásai annál jelentősebbek voltak. Bárándy ugyanis nem kommunikálta egyértelműen az MSZP-s üzenetet. Mikor megkérdezték, hogy ki miatt maradt el a vita, válaszában azt hangsúlyozta, hogy ennek megítélése nem az ő feladata. Az ügyvéd mintha nem szocialista miniszter-jelöltként, hanem független szakemberként érkezett volna a vitára: nem azonosult a szocialista állásponttal, hanem magát mintegy külső szereplőnek tartotta a vitában. E pozíció segíthette volna egy tényleges vitában. Ám a vita elmaradása okán kialakult nyilatkozatcsatában így nem tudta felvenni a versenyt Dávid Ibolyával, aki azonnal és hatékonyan képviselte a közös Fidesz-MDF álláspontot. Különösen kellemetlen volt Bárándy számára, hogy az MSZP láthatóan nem avatta be előre stratégiájába. Bárándy nem tudta, mit kívánnak lejátszani a monitoron - ezt később maga is elismerte a TV2 esti műsorában -, és valószínűleg a monitorok felhelyezésének indokáról, illetve következményeiről sem tájékoztatták.
Gál J. Zoltán ugyan tökéletesen tisztában volt az MSZP-s célokkal, ám kommunikációját erősen hátráltatta országos ismertségének hiánya. Gál J. Zoltán eddig a Medgyessy kampány egyik háttérembere volt, aki ugyan sűrűn nyilatkozott, de direkt konfrontációba nem keveredett a kamerák előtt Fideszes politikusokkal. Nyilvánvaló volt, hogy Gál J. Zoltán nincs egy szinten Pokornival és Dáviddal - sem ismertség tekintetében, sem politikusi stílusát illetően. Míg Gál J. Zoltán kampányszakember, addig Pokorni és Dávid pártelnökök. Ebben a helyzetben az MSZP számára kedvezőbb lett volna, ha maga is politikust állít a "ringbe", aki kontrázni tudja Pokorni és Dávid állításait. Erre a szerepre ugyanis sem Gál J. Zoltán, sem Bárándy nem volt alkalmas.
