Az elmaradt miniszter-jelölti vitákról

2002. március 21-én elmaradt az első miniszter-jelölti vita. A vita elmaradásának közvetlen kiváltó oka, hogy az MSZP plazma monitorokat helyezett saját hátterére, amit a Fidesz-MDF elfogadhatatlannak tartott. Ezek után hosszú vita alakult annak az előző éjjel aláírt megállapodásnak az értelmezéséről, amelyben többek között a díszletre és a kellékekre vonatkozó szabályokat is lefektettek a felek. Az MSZP úgy érvelt, hogy a megállapodás azon passzusa, amelynek értelmében mindkét fél maga alakítja ki hátterét, lehetővé teszi számára monitorok elhelyezését a háttérben. A Fidesz-MDF ezzel szemben úgy vélte, hogy a megállapodás szellemével ellentétes egy ilyen akció, hiszen az egyezségben még az is rögzítésre került, hogy mi lehet a miniszter-jelöltek asztalán. Egy ilyen szigorú megállapodásba semmiképpen nem fér bele plazma monitorok elhelyezése a háttérbe, vélekedett a Fidesz-MDF.
A vita egy ideig még folytatódott, ám Gál. J. Zoltán, Medgyessy kampányszóvivője végül bejelentette: az MSZP a továbbiakban nem hajlandó sem miniszter-jelölti, sem miniszterelnök-jelölti vitára a Fidesz-MDF-fel. A Fidesz vezetői ezzel szemben úgy nyilatkoztak, hogy továbbra is várják az MSZP-t a tárgyalóasztalhoz.
(Háttérelemzés: 2002. március 25.)

Pilhál György szerint (Jószolgálat, Magyar Nemzet, 2002. március 20.) "figyelemre méltó érveket hozott fel a hetek óta húzódó Medgyessy-Orbán-vita időpontjával kapcsolatban az MSZP valamelyik nőpolitikusa a minap. Azt sejtette az egyik alasszony, hogy a miniszterelnök által óhajtott április ötödikei vitán Medgyessy Péternek nem lenne ideje az őt terhelő adatok megmagyarázására, sem akkor, sem később, hiszen kampánycsend veszi kezdetét másnap. Ne legyünk nyeretlen kétévesek! A szocialisták a sajtón keresztül üzenik: Medgyessy időt szeretne kérni az őt terhelő adatok megmagyarázására. Na most, mi innét üzenjük a Medgyessy-csapatnak: a Magyar Nemzet jószolgálatot vállal. Szépen kérjük, adják ide azokat a bizonyos sztorikat, és mi már április harmadikán közöljük mindet. Arra mérget vehetnek, biztosan valahány benne lesz az újságban. Egyébként nem tudtuk eddig, hogy Medgyessy Pétert adatok terhelik. A miniszterelnök-jelölt megelőzően a jóság, a jellem, a tisztaság és a hazaszeretet szimbóluma volt - csak aztán rossz társaságba keveredett. Mint említettük tehát, az ügyeket átvesszük, és másnap közöljük Medgyessy tételes cáfolatát is, illetve legyünk pontosak: mosakodását. Sőt, a honi viszonyokat ízlelgető izraeli Werber-stábnak arra is lesz ideje, hogy feljelentesse lapunkat, ahogy illik, ahogy kell. Ahogy szokták. És javasoljuk: mindenekelőtt eskessék meg, bocs, kérjék a becsszavát Orbán Viktornak, hogy a vita során, a Magyar Nemzetnek átadott, másnap leközölt és harmadnap letagadott terhelő adatokat a miniszterelnök nem használja fel. Ezzel a koreográfiával minden akadály elhárulhat az elől, hogy a szocialista árnyékminiszterelnök-jelölt kiállhasson április 5-én a közgazdaság-tudományi egyetemen Orbán Viktorral szemben. Így Medgyessy Péterre a gyávaság árnyéka sem vetülhet".

Csizmadia Ervin szerint (Kérők és könyörgők, Élet és Irodalom, 2002. március 22.) "a felek lassacskán könyörgőre fogják a dolgot. Egyikük szépen, másikuk még szebben kéri riválisát, ugyan fogadná már el végre a másik ajánlotta dátumot... Még a végén nem lesz a 2002-es kampányban Orbán-Medgyessy-vita! De az is lehet, hogy lesz. Jóslatom az, hogy a felek végül megemberelik magukat, és leülnek egymással. A sajtó már most tele van értelmezéssel, nyilván azért, mert Orbán Viktor miniszterelnök szoros, április 5-i terminusa után a kampánycsend miatt nem lehet majd értelmezni. Hát akkor szaporítsuk mi is a sort, próbáljuk értelmezni, mi történik itt a vita előkészítő szakaszában. Adjuk meg a lehetőséget a nagyérdeműnek most, ha már nem tudunk segíteni a miniszterelnök-jelöltek vitája után. Mert hát - semmi kétség - a választók igenis várnak támpontokat, s nem feltétlen azért, mert nem képesek önállóan gondolkodni, hanem egyszerűen csak a megszokás miatt. Az már csak úgy van, hogy ilyen-olyan hírmagyarázók, elemzők, fast thinkerek legyeskednek a politika körül. Én ugyan rendkívül nagy híve vagyok az önálló emberi ítéletalkotásnak, a gondolkodás szuverenitásának, de talán nem bizonyos, hogy ezt éppen most, Orbán Viktor és Medgyessy Péter vitája kapcsán kellene elvárnunk. Ráadásul csupán azért, mert valakik most 'rendelik el' az önálló gondolkodást".

Csizmadia szerint "a vitaálláspontok ahogyan kirajzolódtak gyorsan, úgy meg is rekedtek. A kihívó fél (Medgyessy Péter) részéről elment egy első levél, amelyben szigorú feltételek mentén határozta meg a vitával kapcsolatos álláspontját. Akar vitát, de nem mindenáron. Nem is beszélve az időtényezőről. Medgyessy két március végi időpontot javasolt, egy kereskedelmi televíziót és néhány általa fontosnak tartott témát. Lehet így indítani? Szabad-e ilyen feltételeket szabnia a kihívónak? Nos, természetesen szabad. Egy első levél lényegében tájékozódás, még csak erőfelmérésnek sem nevezhető. Nyilvánvalóan nem a pozíció megmerevítése a célja, hanem egyszerűen csak a kapcsolatfelvétel. Nincs az a tökkelütött kihívó, aki ragaszkodna az általa leírtakhoz, vagy aki el tudná képzelni, hogy a fogadó elfogadja javaslatait. Az a szerencsés helyzet, ha a tárgyalási pozíció rugalmas, ha a kihívó többfordulós egyezkedésre rendezkedik be. Azt hiszem, Medgyessy így tett. Első levele olyannyira távol állt attól, hogy a miniszterelnök azt elfogadhassa, hogy joggal gondolhatjuk: Medgyessy és csapata ezt csak afféle beköszönésnek szánta. Meg akarta várni a választ, hogy új javaslatokkal álljon elő. Csakhogy - s ez mindjárt a Medgyessy-team első kudarca - a miniszterelnök oldaláról nem hosszas alkufolyamat első lépéseként értelmezhető válasz született, hanem lényegében mindjárt az alku elején egy lezáró szép üzenet. A miniszterelnöki oldalon természetesen érveket sorakoztattak fel amellett, hogy a kormányfő kompromisszumkészségét bizonyítsák. Azt mondták például, hogy Orbán megfontolta és magáévá tette Medgyessy javaslatát, hogy tudniillik a vita a választások első fordulója előtt legyen. Ez valóban lényegesnek tűnő érv, hiszen az Orbán által javasolt április 5-i vita (ha szűken is) az első forduló előtt lenne, bármennyire is nem lehet utána a magamfajtáknak elemezgetni azt, mégiscsak az első forduló előtt van. Igaz ugyan, hogy Orbán válaszlevelében nem fogadta el a kereskedelmi tévére, továbbá az előre meghatározott témákra vonatkozó Medgyessy-javaslatokat, de ez mind semmi a 'nagy behódoláshoz' (az első forduló előtti vita elfogadásához) képest".

Csizmadia szerint "a kormányoldal egyben jelezte: az április 5-i és a 19-i dátumokat véglegesnek tekinti, Orbán Viktor akár egyedül is elbeszélget a Közgazdaság-tudományi Egyetemen megjelenő közönséggel, ha Medgyessy éppenséggel úgy dönt, hogy - a miniszterelnök számára elfogadhatatlan verdiktje miatt - távol marad az eseménytől.
A felek természetesen a maguk igazát bizonygatják. A Medgyessy-csapat például nem győzi elmondani, hogy nem lepte meg a miniszterelnöki válasz hangneme. Az 'ultimátumszerű' levélből arra következtetnek, hogy Orbán Viktor nem is akarja a vitát. Nem fogják elhinni: az Orbán-tábor ugyanezt mondja Medgyessyről, hiszen ha a kihívó igazán akarná a vitát, nem keresne kákán is csomót, hanem elfogadná az első választási forduló előtti időpontot. De mivel - szól a kormánypárti toposz - Medgyessy tudja, hogy valójában semmi esélye Orbán Viktor ellenében, hát minden ürügy jó neki, hogy a vita elmaradásért a mostani miniszterelnökre hárítsa a felelősséget".

Csizmadia: "Én mint néző kettejük vitájában éppen a tabula rasát látom, hát ilyen még valóban nem volt, és én éppen arra vagyok kíváncsi, hogy egy eddig nem létező felállásból mi jön ki. Nem Orbán vagy Medgyessy érdekel önmagában, hanem hogy mire mennek egymással. Másodszor: a miniszterelnökök vitája - akármennyire is fáj - nem pusztán róluk szól, hanem az egész magyar demokráciáról. A magyar demokráciának pedig az az elemi érdeke, hogy ők ketten, akármilyenek is az előzmények, találkozzanak egymással. Ez bizony magasabb szempont, mint akár a Fidesz, akár az MSZP (már bocsánat) önös érdeke. Nekem mint a politikai közösség egy tagjának az az érdekem, hogy láthassam őket, ne csupán az egymást revolverező nyilatkozataikat, hanem őket magukat. A magyar demokráciában ugyanis valóban van egy hagyomány. Mégpedig 1998-ból. Ez a hagyomány nem csak úgy létrejött, hanem akkor valaki (történetesen az akkori ellenzék miniszterelnök-jelöltje, Orbán Viktor) kikényszerítette. Igen, kérem, a hagyomány sem mindig éteri és fennkölt, legfeljebb légiesíti az idő és ellegendásítja az emlékezet. De én (és gondolom sokan) úgy vélem: ha már egyszer megteremtődött ez a hagyomány, akkor ezzel élni kell, és a feleknek semmi körülmények között nem szabad eltérniük ettől. Máskülönben vissza kellene zuhannunk a rendszerváltáskori sokpártrendszerre méretezett stopperos tévévitákhoz, amelyeken boldog-boldogtalan pártelnökök ott gubbasztottak, és sorolták reménytelen unalommal pártjaik elképzeléseit".

Csizmadia szerint "Orbán viszont nagyon jó tanuló. Ezt már az 1998-as vitában is bizonyította. Mostani válasza is azt mutatja: megtanulta hogyan nem lehet reagálni egy kihívásra. Orbán azt tanulta meg, hogy elejét kell venni egy többfordulós alkunak, a feltételeket magának kell kikötnie. De nem csak megtanult valamit, hanem leckéztetni is akar. 1998-ért.1998-ban Orbánt alig engedték vitahelyzetbe. Ő és pártja úton-útfélen deklarálta: vitatkozna ő, de úgy tetszett, nem lesz kivel. Hornék nem akarták azt a vitát. A leckéztetésnek kevésbé 'elegáns' módja lenne, ha Orbán ma megismételné azt, amit vele csináltak négy éve: tiltakozna, időpontokat adna, visszavonna, egyszóval: taktikázna. A kevésbé elegánsat, mondhatni: a brutálisat választja. Felbontja 1998-nak ezt a furcsa, 'lesz is, nem is' hagyományát. Nem hárítja el a kihívást, de nem is alkuszik. Megmondja, deklarálja a két időpontot, és másról nem hajlandó tárgyalni. Teljesen egyértelmű: mondhatott volna más időpontokat is, de azoknak nem lett volna leckéztető üzenete. Ha ti annak idején ezt tettétek velem, minimum, hogy most én is visszaadok valamit. Például azzal, hogy a kampánycsendek elé rakom a vitákat. S itt nem az a baj, hogy az értelmezőknek nem lesz módjuk értelmezni, csócsálni és így tovább. Hanem az, hogy minden természetes érzékünk viszonylagos távolságban szeretné látni a miniszterelnök-jelöltek vitáját a választási fordulóktól. A már említett állampolgári felhívás 1998. május 2-án május 6-át jelölte meg a lehetséges Horn-Orbán-vita napjának. 10-én volt az első forduló! Ne tudták volna a Fidesz győzelmére számító állampolgárok, hogy négy nap pauza fölösleges a két esemény között? Miért nem 8-át vagy 9-ét javasoltak? Hogyhogy nem gondoltak arra, hogy nincs szükség utólagos értelmezésekre? És miért rendezték végül is a vitát május 19-én, öt nappal a választások második fordulója előtt? Nem tudtak valamit, amit mi már tudunk? Nem tudták volna, hogy nekünk, állampolgároknak képeseknek kell lennünk önálló ítéletekre s nem kell várnunk az elemzői mankókra? Bizony nem hinném. Egyszerűen csak így tűnt természetesnek. Mint ahogyan ez lenne természetes - s ebben a Medgyessy-tábornak igaza van - ma is".

Gál J. Zoltán, az MSZP kampányszóvivője szerint (In: Újhegyi Katalin: Plazmába holt vita, Népszava, 2002. március 22.) "a Fidesz akarta megakadályozni a polémiát". Gál közölte: az általuk telepített kivetítőkön összesen három szó jelent volna meg: létbiztonság, jogbiztonság, közbiztonság. A televíziókat a további viták során szemléltetésre, adatok és grafikonok megjelenítésére használnák.

Gál szerint a televíziók használatának lehetőségét "a két delegáció által kötött megállapodás nem zárja ki, hiszen csak annyit tartalmaz: a háttérről mindkét párt maga dönthet".

Pokorni Zoltán szerint (u.o.) "az MSZP egyetlen percig sem gondolta komolyan a miniszterek és miniszterjelöltek vitáját, csak show-t akart, színjátékot". A Fidesz elnöke közölte, hogy pártja továbbra is hajlandó a korrekt érdemi vitára, de a mindent alulmúló veszekedéshez nem partner.

Sebes György szerint (Kisbetűk és show-műsor, Népszava, 2002. március 22.) "nehéz elhinni, hogy egy díszletelem, két plazmatévé meghiúsíthatja a választási kampány egyik legfontosabb eseménysorozatát. Hajlamosak vagyunk rá, hogy elfogadjuk mindkét oldal érveit. Tegyük fel, igaza van a Fidesz főtárgyalójának, Isépy Tamásnak, hogy ez nem show-műsor és a látvány nem helyettesítheti az érveket. Tehát ha valaki szavakkal nem tudja meggyőzni érvei igazáról a nézőket, a választókat - hiszen értük folyik az egész hercehurca -, akkor magára vessen. De tegyük fel, igazuk van a szocialistáknak is, mert a saját oldalára mindenki olyan díszletet állíthat, amilyent akar, tehát ott, a falon ábrákat, grafikonokat, feliratokat mutathat, esetleg még filmeket is vetíthet. Különben is, ha valakinek erősek az érvei, attól sem kell tartania, amit az ellenoldalon mutogatnak. Ha tehát nem lesz vita a miniszterek és a miniszterjelöltek között, annak nem lehet kizárólagos oka egy - vagy két - még oly modern tévékészülék. A két nagy párt igazi erőpróbának szánta ezeket a találkozókat és komoly szavazatnyereséget remélt tőlük. Csakhogy felmérték azt is, óriási a kockázat: ami az egyiknek pluszt jelent, az a másiknak hiányzik. A tegnap délelőtt történtek azt jelzik, mindkét oldalon felülkerekedett az aggodalom. És ezt jogosnak is tekinthetjük".

Sebes szerint "az ilyen vitákban a kihívó mindig előnyben van. A hivatalban lévők azzal a hátránnyal indulnak, hogy nekik számot kell adniuk kormányzásuk negatívumairól is. Ilyenek pedig mindig vannak. Persze némileg ellensúlyozni lehet ezt azzal, hogy övék a hatalom, s a vele járó összes előny. Nos, a jelek szerint a vezető kormánypárt ezt az előnyt igyekezett túlzottan is kihasználni. Jellegzetes megnyilvánulása volt ennek, amit a Fidesz elnöke a hét elején mondott. Pokorni Zoltán ugyanis kifogásolta, hogy Kovács László, a szocialisták elnöke a Fidesz és az MDF miniszterelnök-jelöltjének nevezi Orbán Viktort, amikor Medgyessy Péterrel esedékes vitája kerül szóba. Bizony, mi magunk is gyakran írtuk azt, hogy a miniszterelnök-jelöltek vitája. De a vezető kormánypárt - papíron - első embere mindenkit helyre tett. Legjobb, ha idézzük szavait: 'Szeretném felhívni a figyelmet, hogy nem miniszterelnök-jelöltek és miniszterjelöltek vitatkoznak, hanem a Magyar Köztársaság kormányfője és miniszterei egy párt jelöltjeivel'. Ha valaki nem értené pontosan, annak lefordítom: nehogy már azt képzeljék a szocialisták, hogy egyenlő erők küzdelméről lehet szó. Mi több, legyenek boldogok, hogy a kampányban még a szokásosnál is jobban elfoglalt miniszterek egyáltalán leállnak velük. De azt joggal elvárhatják tőlük a kormánynak a haza jobbításán évek óta fáradozó tagjai, hogy több tisztelettel viseltessenek irántuk, és főleg: ne képzeljék azt, hogy azonosan lehetnek kezelve".

Sebes szerint "a felsőbbségesség hangsúlyozása nem csak ezen a ponton rontotta meg a két nagy párt korábban sem felhőtlen viszonyát. Orbán Viktor már idézett levele volt az, amely nevetséges, de ugyanakkor nagyon is szomorú vitát gerjesztett a politikai hirdetést feladó cég és az egyik azt közlő lap, a Népszabadság között. A D. K. Waltson Kft. ugyanis azt várta volna, hogy a hirdetésben az MSZP nevét kisebb betűkkel jelentessék meg, mint a Fideszét. Az újságok többségében úgy is írták, a Népszabadságnál kijavították. De nem ez a lényeg. Hanem az, hogy a vezető kormánypárt érdekeit képviselő hirdetők ilyen gyerekes, egyúttal rendkívül etikátlan módon akarták az olvasók tudomására hozni, ők milyen különbséget látnak a két egymással küzdő nagy párt között. Vagyis - visszatérve eredeti témánkra, amitől különben egy pillanatra sem kanyarodtunk el - kis betűs MSZP igen, plazmatévé nem. Leereszkedő kormánytagok igen, show-műsor nem. Egyenlő mérték pedig kizárva. Így jutottunk el a miniszterjelöltek vitájának elmaradásáig. S így jutottunk el oda, hogy a pártok immár úgy tesznek, mintha önmagukért lennének. Mintha semmi más nem számítana, mint az, hogy egyik vagy másik ügyben egymás fölé kerekedjenek. Csakhogy - ne feledjük! - a vitákat elvileg azért folytatnák, hogy meggyőzzék igazukról a választókat. Hogy bebizonyítsák, a való élet egyes területein ők a jobbak és nem a másik. Hogy a bizonytalanok - akik még mindig elég sokan vannak - érveket kapjanak, miért kell egyiket vagy másikat választani. Igaz, ha elolvassák, ami a választási nagygyűlésekről megjelenik, elég információt kapnak. De persze ez nem ugyanaz, mint a 17 tervezett vita. A Fidesz és az MSZP tegnap délután egyelőre még ott tartott, hogy saját magát győzködte saját igazáról meg arról, hogy a másik megszegte, felborította az egyezségeket, a szabályokat. És különben is".

Léder Pál szerint (Plazmacsata, Népszabadság, 2002. március 22.) "lőttek a vitának. Újabb pofont kapott a demokrácia. Szerdán még úgy tűnt fel, a kormány és a legnagyobb ellenzéki párt döntéshozói átléptek saját árnyékukon, és hosszú idő után először valamiben kompromiszszumot találtak. Miközben a masszív kormánypárti segédlettel szalonképessé tett szélsőjobb látványos provokációval próbálta megalázni az egyik budapesti egyetemen fórumot tartó szocialista kormányfőjelöltet, a Fidesz-MDF- platform és az MSZP tárgyalódelegációi európai módon egyezségre jutottak a még hivatalban lévő miniszterek és a szocialista árnyékkormány tagjainak vitájáról, a vitasorozat körülményeiről. Néhány órán át azt hihettük, megkésve bár, de belátták a felek: a választások előtt álló emberek torkig vannak a vitáról folytatott terméketlen vitával, politikusi ki mit tud?-ot akarnak, hogy maguk dönthessék el, ki az alkalmasabb. Kiderült, hogy tévedtünk. Az árnyék utolérte a szereplőket. Alighanem mellékes, hogy tényleg az egyébként multimediális világunkban valamennyi korszerű vállalkozáshoz hozzátartozó elektronikus kivetítőn, a 'plazmatévén' vérzett-e el a miniszterek dialógussorozata. A lényeg, hogy elvérzett, s még inkább az, hogy ezzel ismét egy alapvető közérdek, a nyilvánosság kapott súlyos sebet. Menetelünk tovább a virtuális polgárháború sötét ösvényein, s nincs, aki megálljt kiáltana".

Léder szerint "józan ember nem várt, nem is várhatott önmérsékletet azoktól, akik négy éve egész pályás letámadásként jellemezték saját programjukat, rohammal vettek be minden bevehető pozíciót, mostani kampányuk nyitányakor pedig nagy hangerővel deklarálták: azé a jövő, akié az erő, s azt is, hogy márpedig velük van az erő. Sokan hitték viszont, hogy az ész, a bölcsesség mindennél nagyobb erő. Az 'okos enged' bölcsességében bíztam én is - tegnap délig. De már látom, csak a magam józanságában bízhatok. Csak a magunk bölcsességében hihetünk.
A miniszterek vitája helyett elővezetett csütörtöki millenáris plazmacsata azt dokumentálta, hogy a politikai osztály a jelek szerint en bloc szellemi fogyatékosnak tekinti a két táborba sodródott választókat. Máris elkezdődött egy újabb vitaforduló - de nem ám tényekről, programokról, szándékokról, lehetőségekről, hanem a millenáris plazmáról, felelősségről, cinkelt kártyákról, hátsó szándékokról, megfutamodásról. És hiába sorolják sérelmeiket a szocialisták, hangjukat ismét elnyomja az erő. A Millenáris Parkban csütörtökön idegháború zajlott a kulisszák mögött. Az MSZP ebben alulmaradt. És mi vagyunk mindannyian az igazi vesztesek. Nem tudom, mi lesz a folytatás, de azt igen, hogy nagyon rossz hely az, ahol nem érvek csapnak össze egymással. További rossz előérzeteim vannak".

Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke elmondta: (A szocialisták nem vállalják a vitát, Magyar Nemzet, 2002. március 22.) "az érveken alapuló vitát és a minden színvonalat alulmúló veszekedést nem kellene összekeverni. (...) a Fidesz és az MSZP által korábban aláírt megállapodás azt a célt szolgálta, hogy kizárjon minden zavaró tényezőt a vitából és az csak az érvekről, a programokról szóljon. (...) az MSZP megkerülte a szabályokat". "Pokorni emlékeztetett Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt tegnap reggeli sajtónyilatkozatára. Az MTI jelentése szerint Medgyessy Péter tegnap reggel 9-kor, a délelőtt 11 órakor kezdődő Millenáris-vitasorozat előtt a külföldi újságírók sajtóreggelijén kijelentette: leveszi a napirendjéről a kormányfőjelöltek vitáját".

Kövér László, a Fidesz ügyvezető alelnöke szerint (u.o.) "nem meglepő, hogy az MSZP megpróbál kitáncolni a miniszterjelöltek illetve a miniszterelnök-jelöltek vitájából. Nem rendelkeznek megfelelő számú miniszterjelölttel: a nem létező bársonyszékek elosztása körüli hatalmi harc jelenleg is folyik".

D. Horváth Gábor szerint (A szocialisták csalnak, Magyar Nemzet, 2002. március 22.) "a kampány legfontosabbnak tetsző, a média figyelmét teljesen lekötő eseményére napok óta készülődtek a két legnagyobb párt kampányemberei, a pontos, minden részletre kiterjedő koreográfiát meghatározó egyeztetésre és a megállapodás szövegére csak tegnap hajnalban tettek pontot a felek. A helyszín- és háttérrajzot is tartalmazó mellékletekkel együtt nyolcoldalas jegyzőkönyv a témáktól kezdve a műsorvezetők személyén keresztül a közvetítés szakmai kérdéseinek felügyeletével megbízottak munkájáig mindent tartalmaz. Huszonöt perccel a kezdés előtt Dávid Ibolya a megállapodásban nem tartalmazott részletekre lett figyelmes. A miniszter asszony két vibráló képernyőt pillantott meg Bárándy Péter mögött. Sok mindenről tárgyaltak, ám színpadon lévő monitorokról addig szó sem volt. Dávid Ibolyában felsejlett némi történelmi reminiszcencia és hirtelen eszébe jutott, hogy aznap, Medgyessy Péter külföldi újságíróknak még a vita előtt tartott sajtóreggelijén megemlítette, hogy a miniszterjelölti vitával is lehetnek gondok, mivel a Fidesz 'olyan diktátumokat akar érvényesíteni', amelyek számukra nem biztos, hogy elfogadhatók. Dávid Ibolyát könnyed hányinger fogta el. A vita elmaradt, a szocialisták - akár egy bűncselekmény helyszínéről az elkövető fegyvereit - villámgyorsan eltakarították a monitorokat, lebontották díszleteiket. Az MSZP kampányfőnöke, a kis Gál pedig bejelentette a szocialisták sunyi kifarolását a disputákból: sem Medgyessy, sem egyetlen tárcajelöltjük nem óhajt vitatkozni senkivel. A viták vitája ezzel lezárult".

Avar Károly szerint (Szemfényvesztés, Magyar Hírlap, 2002. március 22. ) "sok érv hangzott már el pro és kontra, ám arra még nem kaptunk választ, hogy vajon a hon manapság legjobb politikai debattőrének tartott Orbán Viktor miért mondott le arról a lehetőségről, hogy győzelmet arasson a közhit szerint kevésbé jól felelgető Medgyessy Péter felett. Nos, azt hiszem, a Fidesz stratégái vélhetően mindenkinél előbb rájöttek arra, hogy ez okozhatja a legkevesebb kárt a kampányban. (Már ha lenne egyáltalán vita. Ha nem lenne, akkor meg kifejezetten haszon, hiszen már jó előre azt lehet mondani - mondják is -, hogy Medgyessy nem mer kiállni.) Itt természetesen fel kell tenni a kérdést, hogy a Fidesz propagandastratégáinak miért is kell kártól tartaniuk, ha Orbán olyan jó? Lehetetlen, hogy csupán attól félnek, a briliánsan szereplő kormányfőt a rosszindulatú, ellenséges sajtó, a politológusok, az elemző újságírók majd vesztesnek tudják beállítani, és ezt sok ember el is hiszi. Más megfontolásnak kellett lennie. A kiindulópont nyilván az, hogy a kormányon lévőnek a kihívóénál mindig sokkal nehezebb a helyzete. Ha viszont nem? És itt kell elképzelni, hogy miként is nézhet ki egy ilyen vita, ha rosszul alakul a kormánytábor számára. Alapfeltétel, hogy a kihívó alaposan felkészül. Nemcsak mondandójából, hanem a kommunikációból, a legelőnyösebb magatartásból is. És kíméletlen makacssággal sorra veszi a több tucatnyi kényes témát. Képzeljük el, ott ül Medgyessy, előtte dossziék, amelyekből időről időre felmutat egy-egy lapot. S azt mondja például a kormányzat büszkeségéről a családtámogatási rendszerről: - Miniszterelnök Úr, Ön számtalanszor említette mint hihetetlen vívmányt, hogy alanyi jogúvá tették a családi pótlékot. Nos, a mi kormányunk alatt a családok 87 százaléka megkapta a pótlékot. Ez tény. Csak az a 13 százalék nem, amelynek olyan magas volt az egy havi jövedelme már akkoriban is, 150-200-500 ezer vagy akár 1 millió forint, hogy arra nem volt rászorulva, sőt igazságtalan lett volna a közpénzből ilyen jövedelműeknek is juttatni. Önök tehát ezeknek a családoknak adták vissza a pótlékot, miközben nem emeltek egy fillérrel sem a szegény családoknak. Erre annyira büszkék?"

Avar szerint "a Fidesz agytrösztje valószínűleg azért akarja elkerülni a vitát, mert jól látják: több tucatnyi kulcsfontosságú témában egyszerűen nincsenek jó érveik. Jobb tehát nem kiállni. Ám ennek nagyon rossz az üzenete, a bizonytalan szavazók egy részét eltaszíthatja. És itt jött az elég ügyes megoldás. A kampánycsend előtti órák kiválasztása nem azért fontos Orbán Viktornak és csapatának, hogy utána az írott sajtóban ne lehessen magyarázni, értelmezni a vitát, hanem főleg azért, mert ebben az esetben a szavazók fele, de inkább a kétharmada semmit sem fog hallani. Ez itt a lényeg! A Fidesznél tisztában vannak vele, hogy az emberek zöme pénteken este nem fog odaülni két órán keresztül politikát hallgatni. A világ demokratikus államaiban a végül is szavazók nagyobb része mindig a híradásokból, az ott idézett gondolatokból szokott értesülni az ilyen vitákról. No de pénteken este 10 és éjfél között hányan hallgatnak híreket? Szóval ha jó érvek hiányában rosszul alakulna a vita, az esetleges kár minimalizálható. Ha meg mégis jól, az várhatóan sokkal kevesebb hasznot hozna, mint amekkora veszéllyel fenyegethet a kudarc. Ugyanez a megfontolás vezetett a miniszteri vitákhoz. Ki tudna véleményt formálni 17 kétórás vitáról, pláne, ha kikötötték, hogy csak 1-2 perces tudósítás adható a tévékben, rádiókban. Vagy az egész vágatlanul! Mivel ennyi órát senki sem ad le, és senki sem néz meg, az érvek természetesen nem juthatnak el a szavazókhoz. És éppen ez a cél! Az április 5-ének is ez a nagy titka. A többi a szokásos szemfényvesztés. Ezért fog Orbán Viktor valószínűleg egyedül ülni ott a Közgáz pódiumán, s szomorú lesz, nagyon szomorú. A Fidesz csütörtökön végül is nem volt hajlandó megkezdeni a miniszterjelöltek vitasorozatát, mert az MSZP a színpad hátterére kivetítővel akart feltenni egy választási jelmondatot. Nem sokkal később Pokorni, Dávid, Rockenbauer és Isépy már ott ült az újságírók előtt, és mélységesen szomorúan mondták: mi vitáznánk mindenáron, de hát látják?!
Igen, látjuk! De ha ezt a fél ország nem látja, akkor megérdemeljük a sorsunkat".

Várkonyi Tibor szerint (Másfél parlament, Magyar Hírlap, 2002. március 26.) "bármelyik stabil demokráciában, ha két héttel a választások előtt a közvélemény-kutatók tízszázalékos előnyt mutatnak ki egy vezető kormányerőnek, a párt vezetői magabiztosan állnak ki a nyilvánosság elé. Arcukon derű és kiegyensúlyozottság, biztosak a dolgukban, semmi szükségük az ellenfél szapulására. Nem fölényesek persze, mert a közvélemény szondázásában azért mindig ott van a kockázat is. Nem azért, mert a fölmérők esetleg tévednek. A megkérdezetteknek lehetnek kétségeik, nekik elvitathatatlan joguk változtatni a véleményükön, akár az utolsó pillanatban is. A végeredmény megcáfolhatja a várakozásokat, ünnepelni ok csak akkor van, ha a képviselői megbízólevelek kiosztattak már. (...) A valóság azonban ettől kissé messze esik, így egyelőre nyoma sincs sem a derűnek, sem a magabiztosságnak. Ha a Fidesz-MDF biztos lenne a győzelemben, akkor a képernyőkön nem ráncolt homlokokat látnánk. Akkor a Millenáris Parkban nem csak türelmesen várnának, mikor jönnek el végre mégis a szocialista miniszterjelöltek, s nem kéne naponta sajtótájékoztatón bejelenteni, már megint nincs ott az ellenfél, mert az nem is akar vitatkozni. Lehet hivatkozni persze a plazmatévére, de minek? Ha netán azt írnák a szocialisták a kormánypárti szónok érvelései nyomán, hogy 'hazudik', harsány kacagás lehet a válasz, ugyan bizonyítanák már be a szocialisták igazságaikat! Ha meghamisított grafikonok kúsznának föl a magasba, vagy éppen rogynának össze a mélyben, csepülni a ténylegesen elért eredményeket, akkor minden további nélkül előhúzhatók a cáfolatok, vagyis semmi ok a nyugtalanságra".

Várkonyi szerint "tízszázalékos biztos előny még némi nagyvonalúságot is lehetővé tesz. Ehelyett nem ezt tapasztaljuk. Ott terem a Fidesz elnöke, a korábban higgadtnak és visszafogottnak ismert Pokorni Zoltán, és meglepően izgatottan vádolja ellenfeleit. Mielőtt egyetlen szó is elhangzott volna, egyetlen villanás is megjelent volna a plazmatévé képernyőjén, szerződésszegéssel, gonosz szándékkal gyanúsítja az ellenfelet. És ezt ismétli napok óta, bármelyik csatorna képernyőjén bukkan is föl. Lehet, hogy nem hisznek igazán az annyit reklámozott győzelmi jelentésekben? Feszültté teszi őket a bizonytalanság, mert vannak olyan előrejelzések is, amelyek szoros eredményt jósolnak? Nem tudni még, melyik közvélemény-kutató mér pontosabban, de az azért már kiderült: a társadalom nagyjából egyenlő arányban oszlik kétfelé, ezért nem lehet kizárni az ellenoldal győzelmét sem. S bármilyen kedvezők is a Fidesznek az előrejelzések, az utolsó pillanatig minden csakugyan bizonytalan. Emlékezzünk csak a négy évvel ezelőtti választásokra. Nagy előnnyel vezetett az MSZP is 1998-ban, azt hangoztatta, hogy nincs alternatívája, végül mégis veszített. Ezt sulykolja a mai koalíció is, de úgy látszik, okult az MSZP hibájából. Tudja, kampányolni kell a végsőkig a minél nagyobb támogatás elérése érdekében. Egy ilyen kiélezett helyzetben persze idegesítő lehet, ha a jól kitervelt kampányt az ellenfél holmi plazmatévékkel megzavarja. A Fidesz-emberek leginkább magabiztosak szeretnek lenni, az egyértelmű helyzetben érzik jól magukat. Ez a mostani nem az. A választásokig még majdnem két hét van hátra. Megjósolható, hogy a mostani idegesség még nagyobb is lesz".

Pokorni Zoltán szerint (In: Simon Zoltán: Költséges ellenlábasság, Népszava, 202. március 26.) "az MSZP Medgyessy Péter helyett kinyilvánította, hogy a miniszterelnök-jelölt nem kíván vitába, beszélgetésbe bocsátkozni Orbán Viktor kormányfővel (...) ez megerősíti a Fidesz véleményét, miszerint az MSZP sem a vitasorozatot, sem az annak kapcsán aláírt szerződést nem akarta vállalni".