A kis pártok esélyei
Miközben a politikai események középpontjában a választások megnyerésére esélyes két nagy párt küzdelme áll, addig igen lényeges fejlemények tapasztalhatók a kisebb pártok háza táján. Az elmúlt hónapok rendkívül lényeges változásokat hoztak valamennyi kisebb párt számára. Úgy tűnik, a választásokat megelőző néhány hónap fejleményei jobban befolyásolják majd a kisebb pártok áprilisi teljesítményét, mint az elmúlt négy év történései.
Az a tény, hogy ennyi kis párt verseng eséllyel a parlamentbe jutásért, önmagában is érdekes jelenség. A magyar pártrendszer alakulása szempontjából legalábbis elgondolkodtató, hogy a Centrum Párt például alig hat hónap leforgása alatt a választani tudó biztos szavazók három-négy százalékának támogatását megszerezte. A Centrum, illetve a többi kis párt viszonylagos sikere arról árulkodik, hogy a magyar pártrendszer alakulásának folyamatában változás állt be. Míg a pártrendszer 1990 óta folyamatosan koncentrálódott, addig ez a koncentrálódás 1999 elején megállt, egy olyan állapotban, amelyben a két nagy párt ugyan dominálja a politikai mezőt, ám nem képes azt kisajátítani. 1999-ban a két nagy párt mellett az FKGP, az MDF, a MIÉP és az SZDSZ is a parlamenti bejutási küszöb környékén állt. Többen azt várták, hogy az újabb választás a koncentráció folyamatának újabb lendületet ad majd. Ez azonban láthatóan nem következett be; a kis pártok reneszánszukat élik. Az SZDSZ szinte biztosan, a MIÉP pedig valószínűleg ott lesz a 2002-es parlamentben, amely így - amennyiben a Fidesz-MDF megállapodás értelmében az MDF önálló frakciót alakít - ötpárti lesz. Mindez arra utal, hogy bár a magyar polgárok többsége a két nagy párt közül kíván választani, egy kisebbség továbbra is igényt tart arra, hogy a pártpaletta változatosabb legyen. E kisebbség tartja életben a kisebb pártokat.
Különösen így van ez az SZDSZ-szel. A szabad demokraták négy év alatt látszólag nem sokat változtak, már ami a támogatottsági mutatóikat illeti. A párt 1998-ban a szavazatok hét és fél százalékát kapta, így a parlament negyedik legnagyobb pártja lehetett. Az SZDSZ 1998-as teljesítményét egyértelmű kudarcnak fogta fel. A szabad demokraták egyébiránt akkor alulmúlták nem csupán a korábbi választásokon elért eredményüket, de a közvélemény-kutatásokban prognosztizált 8-10 százalékos értéket is. Az 1998-as választási vereség a párt hosszan tartó mélyrepülésének volt újabb, s korántsem befejező állomása.
Az SZDSZ támogatottsága a választások után tovább esett, s a parlamenti bejutási küszöböt jelentő öt százalék környékén stabilizálódott. A szabad demokraták négy éves történetének érdekessége, hogy a párt a számos stratégiai váltás, elnökcsere és az újabb és újabb koncepciók dacára sem tudta támogatottságát növelni.
Az SZDSZ a választások után rövid ideig a konstruktív ellenzékiség szerepével próbálkozott, ám ez nem erősítette meg. Változatlan maradt a párt támogatottsága Magyar Bálint elnöksége alatt is, aki önálló liberális pólus megteremtésének szükségességéről beszélt, ám e cél túl ambíciózusnak bizonyult az SZDSZ számára. Demszky Gábor szintén új koncepciót hirdetett; a Magyar-vonalat kritizálta, amiért az SZDSZ túl közel került az MSZP-hez, s a jövőre nézve az "egyenlő távolság" elvét hirdette meg. Ez azonban szintén nem sokat segített az SZDSZ-nek. Bár nem tudni, hogy e koncepció túl erőteljes képviselete, vagy éppen ellenkezőleg, nem következetes végigvitele volt az oka, ám Demszky sem tudta pártja népszerűségét növelni. Az új elnök, Kuncze Gábor, elfogadta az SZDSZ kispárti szerepét és újra az MSZP felé nyitott, ám a párt támogatottsága 2001. végéig sem növekedett. A szabad demokraták népszerűsége az elmúlt négy évben az elnökválasztásokat követően ugrott meg; így volt ez Demszky és Kuncze esetén is. Az elnökváltás után azonban a támogatottság rendre visszaállt az 5 százalék környékére.
A párt népszerűségének alacsony szinten maradása strukturális, a párt akaratán kívüli okokkal magyarázható. 2002 elejének nagy kérdése az volt, vajon a szabad demokraták a kampány során képesek lesznek-e növelni támogatottságukat. Az SZDSZ-ről "köztudott" volt, hogy általában jól tud kampányolni. A választási kampány sok szavazatot hozott a pártnak 1990-ben éppen úgy, mint 1994-ben. 1998-ban azonban - vélhetően az elhibázott üzenet, a "hogy tartsuk a jó irányt!", okán - a kampányban sem tudta az SZDSZ támogatóinak számát növelni.
Ilyen körülmények között döntő volt annak a kérdése, hogy vajon az SZDSZ támogatottságának növekedését gátló strukturális tényezőket mennyiben sikerül a kampány során kikerülni. Másképpen megfogalmazva: vajon a pártrendszer elég flexibilis-e még ahhoz, hogy - ahogyan 1990-ben és 1994-ben - egy sikeres kampánnyal jelentősen át lehessen azt rendezni. Az elmúlt hónapok eseményei, a két nagy párt támogatottságának gyakori és gyors változása azt megmutatta, hogy a szavazók jelentős része nem teljesen elkötelezett; a pillanatnyi politikai események hatására kész pártszimpátiát változtatni. A mozgások azonban - ahogy 1998 óta szinte állandóan - főként a két nagy párt és a bizonytalanok tábora között zajlottak; a kisebb pártokat szinte érintetlenül hagyták. Kérdéses volt, vajon mennyiben tudnak a kis pártok is bizonytalanokat, vagy korábban a nagyobb pártokra szavazókat megszólítani - illetve mennyiben képesek a nagy pártok a kisebb pártok korábbi szavazóit "felszívni". Az elmúlt hónapok a kis pártok számára megadták a választ e kérdésre. A válasz az SZDSZ és a Centrum párt számára kedvező, míg az FKGP és a MIÉP számára kedvezőtlen volt.
Az SZDSZ a kampány során támogatóinak körét minimális mértékben bővíteni tudta. A korábbi stabil öt százalékról a legtöbb cég adatai szerint hét százalékra ugrott. A támogatottság ilyen mértékű növekedése még a statisztikai hibahatáron belül van, bár az, hogy több cég is szimultán módon ugyanezen tendenciát rögzítette, növeli annak a valószínűségét, hogy az SZDSZ valóban megerősödött. A két százalékos emelkedés értékelhető sikernek is és kudarcnak is. Siker, ha abból indulunk ki, hogy az SZDSZ az elmúlt négy évben képtelen volt akár csak két százalékos támogatottság-növekedést is stabilan produkálni. Ebből a szempontból 2002 tavaszának legfontosabb eredménye az SZDSZ számára, hogy a támogatottság növekedése immár két-három hónapja stabilnak tűnik. A két százalékos növekedés ugyanakkor kudarc is, ha az SZDSZ 10 százalékos céljával vetjük össze. Egyben megmutatja, hogy egy kampány csak mérsékelt módon tudja a választókat a kisebb pártok felé terelni. Míg a nagyobb pártok támogatottságában az utóbbi időben egyetlen hónap alatt 5-10 százalékos változások is végbementek, addig az SZDSZ-nek hatalmas munkájába kerül 2 százaléknyi plusz szavazót mobilizálni. Mindez azt mutatja, hogy a pártrendszer dichotóm logikája meglehetősen erős, és ugyan lehet rajta némiképp enyhíteni egy sikeres kampánnyal, ám ennek mértéke viszonylag csekély lehet csupán.
Az SZDSZ helyzete mindazonáltal négy év óta nem volt ilyen kedvező. Egyrészt, igen valószínűnek látszik, hogy az SZDSZ lesz a harmadik erő a választásokon. Az SZDSZ számára siker lenne a négy évvel ezelőtti - akkor kudarcnak értékelt - teljesítmény megismétlése, ám annál egy-két százalékkal rosszabb eredmény is biztosíthatja a harmadik helyezést. A harmadik helyezés jelentőségét két elem adja. Egyrészt, a választások második fordulójába való bejutási esély, amely alkupozíciót biztosít a pártnak. Erre ma az SZDSZ-nek van a legnagyobb esélye, egyrészt, mert jelöltjei a pártnál népszerűbbek, másrészt, mivel támogatottsága országosan viszonylag kiegyenlített, főként a rivális MIÉP-hez viszonyítva. A második fordulóba még akkor is több szabad demokrata jelölt jutna, ha országosan a MIÉP az SZDSZ-nél jobban szerepelne.
A harmadik hely jelentőségének másik eleme, hogy a harmadik helyezett párt kerülhet "királycsináló" pozícióba. Ez egyben a másik oka annak, hogy a jelenlegi helyzet miért kedvező az SZDSZ számára. A két nagy párt közötti 4-5 százalékos Fidesz-előny ugyanis - legalábbis egyes mandátum-szimulációk szerint - nem lenne elég a Fidesz-MDF abszolút többséghez. Egy ilyen helyzetben a relatív többség ugyan a Fidesz-MDF-nél lenne, ám az MSZP és az SZDSZ együtt képes lenne kormányt alakítani. Márpedig az SZDSZ egy ilyen szcenárióban érdekelt leginkább. Mindez persze csak akkor igaz, ha a Fidesz-MDF előnye nem túl nagy. Túl nagy Fidesz-MDF előny esetén Fidesz-MDF abszolút többség, szocialista - akár enyhe szocialista - előny esetén MSZP abszolút többség lenne várható. Mindkét eshetőség kedvezőtlen az SZDSZ számára.
A MIÉP helyzetének változása az elmúlt időszakban éppen ellentétes volt az SZDSZ-ével. A MIÉP 1998-ban öt és fél százalékot szerzett, ám akkori eredménye - az SZDSZ-el ellentétben - egyértelmű siker volt. A MIÉP a parlamenten kívüli pártok közül elsőként - és egyelőre egyedüliként - tudott országgyűlési képviselethez jutni. Az elmúlt években a MIÉP szavazótábora a közvélemény-kutatási adatok szerint növekedett, ám ezt a tényt - mint minden, a MIÉP-re vonatkozó közvélemény-kutatási adatot - óvatosan kell kezelni. A növekedés azt jelenti, hogy míg 1998 tavaszán a közvélemény-kutató cégek 3-4 százalékon mérték a MIÉP-et, addig a választások után, egészen 2002-ig, a 4-6 százalékos sávban mozgott a párt. Ismert jelenség, hogy a MIÉP szavazóinak egy része nem vallja meg pártpreferenciáját a kérdezőbiztosoknak. Az ilyen szavazókat nevezi a szakzsargon "rejtőzködő szavazóknak". Nem tudni ugyanakkor, hogy a rejtőzködő szavazók mennyien vannak, ha vannak még egyáltalán. Elképzelhető ugyanis, hogy az 1998-as választásokat követően nem nőtt a MIÉP tábora, csupán a korábbi rejtőzködő szavazók változtattak magatartásukon, és megvallották pártpreferenciájukat.
Az mindenesetre biztos, hogy az utóbbi hetekben a MIÉP támogatottsága visszaesett. Ez elsősorban a várható részvételi arány növekedésével hozható összefüggésbe. A MIÉP szavazótábora - akármekkora is - viszonylag stabilan kötődik pártjához, és mindenképpen elmegy szavazni. Alacsony részvétel esetén logikus módon sokkal kisebb ilyen jellegű tábor elegendő a jobb eredmény eléréséhez. A részvételi szándék növekedése ugyanakkor nem hoz plusz szavazókat a MIÉP-nek; a felmérések szerint a bizonytalanok körében elenyésző a támogatottsága. A várható részvételi szándék növekedése tehát akár a MIÉP parlamentbe jutását is veszélyeztetheti.
A MIÉP-et az is igen érzékenyen érintette, hogy a vezető kormánypárt sikeresen szólította meg a radikális szavazók egy részét, akik ennek következtében az utóbbi hetekben a Fidesz-MDF táborába vándoroltak. A MIÉP számára legnagyobb veszély, hogy a Fidesz radikális retorikával és/vagy szimbolikával további szavazókat csábít át tőle, ami végső soron akár az öt százalék elérését is ellehetetlenítheti.
A MIÉP láthatóan alulmaradt a nagy rivális SZDSZ-szel szemben a harmadik helyért folytatott küzdelemben. Csurka István azon bejelentése, hogy száznál több körzetben lépteti majd vissza jelöltjeit a Fidesz javára, cserébe azért, hogy a Fidesz is lépjen vissza az esélyesebb MIÉP-es jelöltek javára, pusztán retorikai fogás. A MIÉP-nek vélhetően sokkal kevesebb második fordulós jelöltje lesz, akit egyáltalán visszaléptethet. Az pedig, hogy egy MIÉP-es jelölt bárhol megelőzzön egy Fidesz-MDF-es jelöltet, meglehetősen valószínűtlen. A MIÉP szavazótábora területileg igen koncentrált; míg Budapesten és Pest megyében országos átlagához képest igen népszerű a MIÉP, addig akadnak az országnak olyan részei, ahol támogatottsága szinte nulla. A MIÉP-nek egyedül Budapesten és környékén lehet esélye arra, hogy jelöltjei tömegesen a második fordulóba jussanak, ám itt is csak akkor, ha sikerül megelőzni az e területen szintén erős SZDSZ-t.
Mindebből adódóan, az elmúlt időszak igen kellemetlen volt a MIÉP számára. A párt csupán az alacsony részvételben és a rejtőzködő szavazók nagy számában reménykedhet, valamint abban, hogy a Fidesz-MDF a választásokig hátralévő egy hétben mérsékeltebb hangot megütve elidegeníti a korábban hozzá pártolt radikális szavazókat.
