Kovács-Pokorni vita
A két legnagyobb párt elnöke között megrendezendő vita volt az egyetlen biztosnak mondható tény az elmúlt hetek vitáról folytatott vitájában. A Kovács-Pokorni vita időpontját már a miniszter-jelölti viták ötletének felmerülése előtt kitűzték, és világos volt, hogy e vitára sor fog kerülni, függetlenül a miniszter-jelölti, illetve a miniszterelnök-jelölti vita létrejöttétől. A várakozásoknak megfelelően április 4-én valóban egy asztalhoz ült Pokorni Zoltán és Kovács László.
Pártelnökök közötti vitát elemzői szerepből megítélni meglehetősen nehéz, ha nem lehetetlen vállalkozás. A vita eredménye ugyanis elsősorban azon múlik, hogy a választók milyen összbenyomást alakítottak ki a vitázó felekről. Ezt a benyomást feltehetően éppen annyira befolyásolja a vitázók személyisége, mint a vitában elhangzottak tartalma és stílusa. Elemzőként nem törekedhetünk arra, hogy az összes, a vitában megjelenő, és a választókat potenciálisan befolyásoló, politikai és nem politikai természetű ingert számba vegyük. Éppen ezért a pártelnökök vitájának elemzése az elemzés műfajában szokottnál szükségképpen szubjektívebb.
Megítélésünk szerint a vita kimenetele döntetlenként értékelhető. Ez egyrészről azt jelenti, hogy mindkét politikus hozta saját formáját; megfelelt saját választói bázisának. A Fidesz-MDF támogatói vélhetően Pokornit, az MSZP támogatói feltehetően Kovácsot találták szimpatikusabbnak, meggyőzőbbnek, hitelesebbnek, stb. Mindkét politikus igen jól felkészült a vitára, és jól megfelelt a vele szemben támasztott elvárásoknak.
A vita azért is döntetlen, mert a vitában mindkét fél saját stílusát adta. Ennyiben a vita nem új elemeket mutatott be, hanem a Fidesz és az MSZP között már korábban meglévő ellentéteket tette hangsúlyosabbá, anélkül, hogy azokat konfrontatív stílusban mutatta volna be. Ez azzal járt, hogy a vita lényeges kérdései nem tartalmi jellegűek voltak. A felek nem az adók mértékén, vagy a családi pótlék összegén, egyszóval nem a követendő szakpolitikákon vitáztak. Ahol ilyen jellegű kérdésben ellentmondás volt, az inkább a tények különböző megítélésében, mint a követendő intézkedésekben mutatkozott meg - ld. például a társadalom kettészakításának kérdését, ahol a felek eltérő adatokból eltérő következtetésekre jutottak.
A vitában manifesztálódó fő ellentmondás - a nem, illetve nem kizárólag politikai értelemben vett - világnézeti ellentét volt. Az MSZP mint "két lábbal a földön álló", pragmatikus, a tényeket tiszteletben tartó, sok szempontból materialista párt jelent meg. Ezzel szemben a Fidesz mint az "emberek problémái iránt elkötelezett" párt mutatkozott, amely számára az "akarás", a "tenni vágyás" a legfontosabb. A Fidesz elnöke tervekről, álmokról beszélt, pátosszal telítetten, a részletekben "elveszni" nem kívánván. Ezzel szemben Kovács László tényeket sorolt, kevésbé magasztos, de egzaktabb módon. Míg Pokorni egyedi, különleges példákkal élt, addig Kovács előszeretettel sorolt statisztikai adatokat.
A két világnézet különbsége a kezdetektől nyilvánvaló volt. Kovács expozéjában az elherdált lehetőségek négy évének nevezte az 1998-2002-es ciklust, és statisztikai adatok sokaságával igyekezett ezt bizonyítani. Pokorni válaszában szépnek nevezte az elmúlt négy évet. Látszik, hogy Pokorni nem igazán Kovács tételes állításaira válaszolt, hanem igyekezett az akarás, az álmodás szükségességét bizonyítani. De Kovács sem Pokorni állításaival vitázott, amikor az olimpiáról beszélt - nem azt vitatta, hogy az olimpia akarása fontos, hanem hogy annak megvalósítása nem lehetséges. A világnézeti különbségek hatották tehát át a két politikus mondandójának tartalmát és formáját. E különbségek nem e vitában bukkantak fel először; az optimizmus-pesszimizmus szembeállítás Orbán Viktor Vigadó-beli beszédében éppen úgy megjelent, mint Kövér László sokat citált "köteles" nyilatkozatában. A pragmatizmus/ materializmus vs. ideologizmus/optimizmus dichotómia tehát korábban is jelen volt a két pártban. Ezen ellentét bemutatása így nem hatott új elemként; mindkét fél saját érvei, saját világnézeti alapja szerint jobb volt, mint a másik. Ez a második oka, hogy a vitát döntetlennek ítéljük: mindkét fél ugyanis megnyerte a vitát, ha saját kérdésfeltevései szerint vizsgáljuk azt, és elvesztette az ellenfél táborának kiindulópontjából. A kérdés tehát az, hogy a választóknak melyik világlátás, melyik kiindulópont a szimpatikusabb. Ennek eldöntése pedig már nem az elemző feladata.
Bár a vitát döntetlennek érezzük, kétségkívül találhatók olyan elemek, amelyek inkább az egyik, vagy másik oldalnak kedveztek. Az MSZP szempontjából a vita megrendezése, és Kovács - saját szempontjai szerinti - sikeres szereplése önmagában nagy siker; nagyobb, mint Pokorni szemszögéből az ő szereplése. Ennek oka, hogy az elmúlt időszakban az MSZP került defenzívába, neki volt szüksége arra, hogy mint a kormányoldal legitim kihívója tűnjön fel a közvélemény előtt. Ezt a feladatot Kovács teljesítette. Nem csupán összeszedett és felkészült módon érvelt Pokornival, de felvázolt egy alternatív világlátást, alternatív jelen- és jövőképet is. E kép, amelyet leginkább talán a pragmatizmus kifejezés jellemez, jól illeszkedik az MSZP szakértő-image-ébe, és jó kontrasztot alkotott a Fidesz által felvázolt világlátással. Az MSZP helyesen ismerte fel, hogy a programok tekintetében nincs akkora különbség a két nagy párt között, amelyre egy sikeres vita felfűzhető lenne. Az alternatív világlátás felvázolása azonban azon túl, hogy a szocialista szavazókra nyugtatóan és biztatóan hathatott, a bizonytalanok felé a "van más választás" érzését kommunikálhatta. Ezen üzenet kommunikálása az MSZP számára jelenleg létkérdés volt.
Az MSZP ezen túl sikerrel kommunikálta a társadalomban elemei erővel jelentkező megbékélési szándékot is. A kokárda feltűzése olyan szimbolikus gesztus volt, amellyel az MSZP kompromisszum-készségét és nemzeti elkötelezettségét egyszerre demonstrálhatta. Bár az e lépésre adott Fideszes reakció is megfelelő volt, a lépés szimbolikus erejénél fogva a vitáról szóló rövid tudósításokba is be tudott kerülni, amely által a szocialisták üzenetüket a vitát élőben nem követők felé is kommunikálni tudták.
A vitában felmerült témák viszont egyértelműen a Fidesz elnöke számára voltak kedvezőek. A vitában hat nagyobb téma merült fel: autópálya-ügy; oktatás; foglalkoztatottság (minimálbér); demokrácia-felfogás (vizsgálóbizottságok, parlamenti ülésezés); közpénzek és országimázs; olimpia. A hat téma közül az oktatás, a foglalkoztatottság és az olimpia megítélésünk szerint ab ovo Fideszes sikertémák. A minimálbér emelése kétségkívül nem járt olyan negatív hatásokkal, mint az ellenzék várta, ahogyan a diákhitel eltörlése és az oktatásban részt vevők körének bővítése is egyértelmű Fideszes sikerek. Az olimpia támogatottsága pedig szintén jócskán meghaladja a Fidesz-MDF és szövetségesei támogatottságát. Az oktatás ezen túl Pokorni személyes szakterülete is, ahol Kovács szakmailag is alulmaradt. A demokráciával kapcsolatos kérdésekről többször megírtuk, hogy azok a polgárok számára nem olyan lényegesek, mint a politikai elitnek, a közpénzek és az Országimázs Központ témájánál pedig rontotta Kovács hitelességét az egyoldalú, Népszabadságra alapozott információra hagyatkozás. A demokrácia kérdésében ráadásul Kovács érvei nem is hatottak különösebben meggyőzően. A többi említett témában ugyan az MSZP - saját lehetőségeihez képest - nem szerepelt rosszul, de maga a téma-szelekció Fideszes győzelmet hozott. Egyedül az autópályák kérdésében állt megítélésünk szerint jobban az MSZP. Mindez nem azt jelenti, hogy a fenti témákban folyó vitát a Fidesz nyerte volna. Inkább azt, hogy bizonyos, az MSZP számára ab ovo kedvező témákat - egészségügy, illetve például Kovács személye miatt a külügy - a szocialista elnök nem tudott a vitába beemelni.
Ahogyan a szocialisták is profitáltak a békülékeny hangnemből, úgy ez a Fidesz számára is kedvező volt. Az elmúlt héten ugyanis a Fidesz inkább konfrontatívabb arcát mutatta, különösen a "kötél-ügy" kapcsán. Megítélésünk szerint mindez ártott a Fidesznek. Azzal, hogy Pokorni, aki korábban maga is Kövér szavait védelmezte, most mérsékeltnek és békésnek tűnt, feledtetni tudta az elmúlt hét legfontosabb belpolitikai témáját. Ez egyértelmű siker volt a vezető kormánypártnak.
Összefoglalva, a vitában mindkét oldalnak voltak erősebb és gyengébb pillanatai. A vita megrendezése és lefolyása a szocialistáknak volt inkább jó, annak ellenére, hogy számos lehetőséget - főleg a tematizáció terén - kihagytak. Ezzel együtt a vita megítélése végső soron hit kérdése; a tények és érvek e vita kapcsán még a politikában általában megszokottnál is kisebb szerepet játszottak.
