Első forduló után

A választások első fordulója több érdekességgel is szolgált. Soha nem volt még ilyen kiélezett a verseny a két esélyes párt között, soha nem dőlt még el ennyi egyéni mandátum sorsa az első fordulóban, soha nem került be még ilyen kevés párt a parlamentbe és soha nem volt még ilyen magas a választási részvétel, mint most. A szoros párharc azonban csak első ránézésre "kétesélyes", hiszen az egyéni választókerületekben, ahol valójában eldől a választás, nem csak az MSZP és a Fidesz, hanem a két tábor szavazatarányaiból kell következtetéseket levonni.
Ebben a tekintetben pedig az első forduló adatai alapján egyértelműnek tűnik a jelenlegi ellenzék előnye. Természetesen mindez csak lehetőséget jelent az MSZP és az SZDSZ számára, hiszen ma még három dolgot nem tudhatunk: 1. történik-e változás a két forduló között a pártpreferenciákban, 2. létrejön-e az MSZP és az SZDSZ között visszalépési megállapodás és milyen arányban, 3. érvényesül-e szavazói szinten a pártok között létrejött együttműködés (...) A második fordulóban 131 körzetben dől majd el a végeredmény. Ezek közül az első forduló után 75-ben az MSZP, 56-ban pedig a Fidesz vezet. Második helyen mindenhol a nagy ellenlábas jelöltje áll... (Háttérelemzés: 2002. április 8.)

Ágh Attila szerint (Egy nemzet vagyunk, Magyar Hírlap, 2002. április 8.) "végeredmény még nincs, de az elmúlt négy év gyászos következménye már érzékelhető. Kettéhasadt az ország, és a két fele között csak vádaskodás van, nincs igazi párbeszéd. Példátlan ez 1989 óta, a demokratizálódás hosszú évtizede alatt sohasem volt a nemzet ilyen meggyötört és megosztott. Pedig egy nemzet vagyunk, közös múlt és erős nemzeti érdekek kötnek bennünket össze. (...) A választási kampány nem durva volt, hanem a kormánypártok stratégiájának köszönhetően kirekesztő, ellenségkereső és démonizáló. A Fidesz a kormányzati ciklus kezdetétől a nemzet megosztására törekedett. Felvetődik a kérdés, bárki nyer is, lehet-e a nemzet fele 'vesztes' vagy egyenesen 'gonosz' és hazaáruló? Ebből az erkölcsi nihilizmusból és politikai káoszból, ami példátlan a demokráciák világában, a választások után mindenképpen ki kell szabadulni. (...)a gyűlöletbeszédre, az ország kettéosztására a rendkívül megosztott, heterogén hazai jobboldal erőszakos összekovácsolása miatt volt szükség. Történelemhamisításhoz folyamodtak, mert az 1949-89-es időszak úgy jelent meg a kormányzati píárban és szivárgott bele az iskolai oktatásba, mint egységes időszak, amelyet a totalitarizmus és a kommunista terror fog át és tesz egyetlen homogén korszakká".

Kuncze Gábor szerint (Kiélezett második forduló várható, Népszabadság, 2002. április 8.) az SZDSZ "jó és sikeres kampányt folytatott. (...) több a kormányváltó szavazatok száma, mint a jelenlegi kormányt hatalmon tartani kívánóké". Kuncze szerint "a kormányváltó erőknek több tartalékuk van, mint a jelenlegi koalíciónak. Mivel az elmúlt napokban szinte kizárólag a két nagy pártról szólt a választási kampány, ezért a bizonytalan szavazók az MSZP és a Fidesz felé vándoroltak. (...) egyenlőtlen kampány folyt, ugyanakkor a választás kiegyenlített lett". Kuncze reményét fejezte ki, "hogy a következő kormány tartózkodik majd a közpénzeknek pártkampánycélokra való felhasználásától".

Kupa Mihály Centrum Párt elnöke szerint (u.o.) "Magyarország kormányozhatatlanná válik". Kupa szerint "ide vezetett a 'hülye ideológiai, politológiai szöveg', kettéosztották Magyarországot. Amennyiben az MSZP és a Fidesz nagykoalíciót alakítana, az diktatúrát jelentene, amelynek ők is meginnák a levét".

Medgyessy Péter, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje az első forduló választási eredményeit értékelve kijelentette (u.o.): "Fejet hajtok a választók bölcsessége, hűsége és tisztánlátása előtt". Az MSZP bízik benne, "hogy 21-én még nagyobb számban állnak majd mögéjük a választók, mert a tegnapi nappal az is világossá vált, hogy az embereknek nincs mitől félniük". Medgyessy kijelentette, "ígéri, egyetlen kormányváltó szavazat sem vész majd kárba, és utalva a társadalom kettészakítására - hozzátette: ő nem kétszer öt, hanem tízmillió magyar állampolgár miniszterelnöke lesz".

Orbán Viktor a következőképp kommentálta miniszterelnök a választások első fordulójának szocialista győzelmét (u.o.) "Bár sokan vagyunk, még mindig nem vagyunk". Orbán úgy véli "az első forduló eredménye azt mutatja, hogy jelenleg csak 45 ezer emberrel több kívánja más irányba fordítani a jövőt, mint ahogy azt a polgári oldal gondolja". Orbán az elkövetkezendő két hét teendőjének azt nevezte, hogy fenntartsák és tovább erősítsék a polgári összefogást.

Csizmadia Ervin politológus szerint (Átalakulhat a parlamenti pártszerkezet, Magyar Nemzet, 2002. április 8.) "a rendkívül kiélezett választási küzdelem végeredményeként átrendeződik a magyar pártszerkezet. A korábbi, többpárti parlament helyett kvázi kétpárti parlament jön létre. (...) most az a nagy kérdés, hogy a választások második fordulója előtt a Fidesznek és az MSZP-nek milyen, még mozgósítható tartalékai vannak". Csizmadia szerint "számítani lehetett a magas részvételre. A pártrendszer várható átalakulása, azaz a parlamenti pártok számának csökkenése és a részvételi hajlandóság között ugyanis szoros az összefüggés. (...) aktívabbak az emberek, ha lecsökken az esélyesen választható pártok száma. Csizmadia úgy véli "nincs lefutva még a választás, egyik pártot vagy pártszövetséget sem lehet egyelőre győztesnek kikiáltani. Sok múlik majd ugyanis azon, hogy a második forduló előtt a pártok között milyen alku köttetik. Az eddigi eredményekből szerinte úgy tűnik: a kisebb pártok, tömörülések elvéreztek".

Tóth Gy. László politológus szerint (u.o.) "meglepő és váratlan az első forduló eredménye, amely - a közvélemény-kutások tükrében - azt mutatja, hogy az elmúlt egy hétben a választók gondolkodásában átrendeződés ment végbe. - Elkeserítő, hogy ezzel a hihetetlenül primitív, infantilis, kampánnyal, mint amit az SZDSZ bemutatott, eredményt lehet elérni. De még elkeserítőbb, hogy a botránypolitizálás is eredményes vol. A jövőre nézve le kell vonni a konzekvenciát. Úgy látszik ugyanis, hogy a társadalomban nem zajlott le a rendszerváltás. Amennyiben újra hatalomra jut a kádári klientúra, úgy az hosszú időre visszaveti Magyarországot a fejlődésben". Tóth szerint "a kispártokra vonatkoztatott jóslatok sajnos nem álltak az SZDSZ-re, amely idegengyűlölő, gyűlölködő politikájával együtt bejutott a parlamentbe. A mostani eredmények remélhetőleg sokkolják majd a választók nagy részét. A második fordulóban ez lehet, hogy a vidéki egyéni választókerületekben hoz jobb eredményt a jobb oldalnak".

Bencze György filozófus (u.o.) nagyobb különbségre számított, mégpedig a Fidesz javára. Bencze úgy véli "a Fidesz részéről megnyilvánuló éles kijelentések is közrejátszottak az eredmények kialakulásában. (...) fontos, hogy a széleken ne legyenek szélsőséges pártok, így a két nagy párt arra kényszerül majd, hogy középről próbálja elmozdítani a választókat. (...) a magas részvételi arány azt jelzi, hogy az emberek komolyan veszik a választásokat".

Gajdics Ottó szerint (Korai öröm, Magyar Nemzet, 2002. április 9.) "bár az Országos Választási Bizottság hivatalos jelentése még nem készült el, annyi bizonyos, hogy rendkívül szoros, fej fej melletti eredményt hozott vasárnap az első forduló. A pártlistára leadott szavazatokat tekintve nincs egészen egy- százaléknyi különbség az MSZP és a Fidesz-MDF között. Nem dőlt el tehát semmi, így egy kicsit érthetetlen az a korai öröm, amely már a választások éjszakáján a HIT-gyülekezetére jellemző révületbe ejtette a szocialistákat".

Gajdics úgy véli "Kovács László persze nem lenne Kovács László, ha gyűlölettől sziszegő hangon nem magyarázta volna el nekünk, hogy az eredmények szerint az ország polgárainak többsége le akarja váltani a kormányt. A számok viszont azt is mutatják, hogy kétmillió-háromszázezer embernek - a vidéknek - egészen más a véleménye. És minden ellenkező híreszteléssel szemben vannak még tartalékaik. Elgondolkozhatnak például a Centrum pártra szavazók, hogy milyen emberekből is áll az a csapat. Elnöke, Kupa Mihály, az Antall-kormány pénzügyminisztere azon a napon ölelkezett végleg össze a szocialistákkal, amikor Antall József hetvenedik születésnapjára emlékeztek mindazok, akik nem árulták el őt. A ma már sárga sálat nyakára tekerő Szabó Ivánnal hamarosan azzal az SZDSZ-szel fúj egy követ, amelynek aktivistái tiltakoztak a néhai miniszterelnök szobrának szombathelyi felállítása ellen, mondván, nincs a városhoz kötődése. Az MSZP-vel együtt Lop-Startra készülődő SZDSZ-szel kapcsolatban megjegyzendő még az is, hogy jó néhány átvert vidéki szavazó döbbenhet rá: kampányszólam csupán az önálló megmérettetés liberális lufija. Régen összenőtt, ami összetartozik, kár tehát voksaikat elpocsékolni. Hiszen mára teljességgel bebizonyosodott, hogy aki a szabad demokratákra szavaz, az tulajdonképpen Medgyessyékre szavaz. Az SZDSZ vidéki szervezeteiben azonban valószínűleg nincs mindenkinek ínyére, hogy a szabad demokrata 'köménymag' újra fajtalanságra kényszeríti őket a kommunista utódpárttal".

Gajdics szerint "bármilyen furcsán hangzik, rendelkezik tartalékokkal a polgári oldal a szocialista listára szavazók között is. Túlságosan jól sikerült ugyanis a MIÉP elleni lejárató, uszító hecckampány, sokan bedőltek a szélsőjobboldali veszéllyel riogató baloldali demagógiának. Ám az első forduló eredményeinek tükrében kijelenthető, hogy hazugság volt az egész, Magyarországon semmiféle szélsőség nem fenyegeti sem a demokráciát, sem uniós csatlakozásunkat. Aki tehát csak ettől való félelmében erősítette a szocialistákat, a második fordulóban megfontolhatja, hogy a továbbiakban is a minimálbér emelése miatt bekövetkező tömeges elbocsátások és a huszonhárommillió román munkavállaló inváziójának blöffjét kiagyaló rémhírkeltőket támogatja-e. Kovács pártelnök első pökhendi értékelésében azt is kijelentette, nem kételkedik abban, hogy a Fidesz a vereséget is megmagyarázza majd. Azonban csalódnia kell, mert a polgári oldal egyáltalán nem értékeli vereségként a történteket. Figyelve a nyilatkozatokat, inkább az derül ki, hogy a kiélezett küzdelem csak növeli az elszántságot azokban, akik nem akarják, hogy a múlt újra elkezdődjön".

Lakner Zoltán szerint (In: Kiélezett harc várható az egyéni kerületekben, Népszava, 2002. április 9.) "ha a következő forduló is rokonszenv-ellenszenv alapon dől el, a Fidesznek nincs sok esélye."

Bozóki András politológus (u.o.) szerint "még nem dőlt el a választási küzdelem".

Csizmadia Ervin szerint (u.o.) "a Fidesznek egyetlen esélye van, mégpedig az, ha abszolút többséget szerez. Éppen ezért késhegyre menő harc várható".

Tanács István szerint (El akarták nyelni a világot, Népszabadság, 2002. április 9.) "az első forduló eredménye nyilvánvalóan az utolsó héten dőlt el. Megbukott a kövéri gyűlöletbeszéd, és vele bukott ennek cinikus hatalomtechnikai felhasználása: ahány szavazót elragadott a MIÉP-től, annyit taszított el a Fidesztől. A pártelnökök és a miniszterelnök-jelöltek vitája pedig visszahelyezte jogaiba a demokratikus politikai kultúrát: azt, hogy a politikai versengésnek nem primitív szenzációkról, szimbólumokról, a történelem félig behegedt sebeinek kivakarásáról, hanem a társadalom, ha úgy tetszik, a nemzet aktuális és fontos problémáiról kell szólniuk".

Tanács úgy véli "döntöttek a választók arról is, hogy ez a politikai nemzet nem tizenöt-, hanem tízmillió magyarból áll, akiknek nyolcvan év, egy szörnyű világháború és a délszláv etnikai vérontás borzalmai láttán immár nem az élettér, nem a visszaszerzés, nem a Kárpát-medencei hegemónia a legfontosabb problémájuk, hanem az, hogyan csatlakozhatnának életminőségben, biztonságban a fejlett világhoz. Mindez nem áll ellentétben azzal a jogos igénnyel, hogy az anyaország erejéhez mérten segítse a határon túli magyarokat - de nem valami vérségi nemzetegyesítés, hanem a stabilitás és a jólét növekedése útján, nem megalázva és diszkriminálva a szomszédos országok többségi népeit".

Tanács véleménye szerint "a választások első fordulóját az MSZP és az SZDSZ megnyerte, a Fidesz - Magyar Polgári Párt pedig elveszítette. Orbánék abba buktak bele, hogy el akarták nyelni a világot. Addig ásták az árkot, addig szaggatták kétfelé a társadalmat, addig dúlták és fosztogatták a gondjaikra bízott államot, addig erőlködtek, hogy vazallussá tegyék a saját szövetségeseiket is, míg egy napra valóban kettészakadt az ország, és az ő oldalukon maradtak kevesebben. Hogy mért nem volt mindez mérhető, a közvélemény-kutatók által pontosan jelezhető? Azért, mert a szándékosan felgerjesztett érzelmek kavargása nem mérhető. A félelem olyan erőteret, hangulatot hoz létre, amely idegen egy normális demokrácia választási kampányától, ezért nem ismerhető meg, és nem számszerűsíthető úgy, ahogyan azoknak a szándéka, akik nem félnek, akik számára nem ekkora a tét. Azért sem volt korábban igazán mérhető a választói akarat fordulása, mert a magyar választók rendkívül nehezen és csak az utolsó pillanatban békéltek meg azzal, hogy ha valóban le akarják váltani a Fideszt, akkor nem valami ideálisan tökéletes, ki nem próbált, tehát reményt keltő erőket lehet választaniuk, hanem csupán azt, amit próbáltak már egyszer; nem volt jó, de ennél, ami itt elkezdődött..."

Tőkés László, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke úgy véli (Magyarországon nincs táptalaja a nacionalista üzeneteknek, Magyar Hírlap, 2002. április 9.) "Medgyessy Péter feláldozza a magyar nemzet határokon átívelő integrációs politikájának ügyét, ami az erdélyi magyarok számára elfogadhatatlan. Tőkés elmondta, "számára nem a pártpolitikai konklúziók a fontosak, ő nemzetpolitikai szempontból figyeli a választásokat, és számára egyértelmű, hogy a kommunizmus a határon túlra szakadt magyarság ügyét nem tudja, vagy nem akarja megfelelő módon képviselni".

Galló Béla szerint (A Fidesz tartalékai, Magyar Hírlap, 2002. április 9.) "szakmai tisztánlátásukat megőrző elemzők számára aligha meglepetés, hogy a listás szavazáson az MSZP és a Fidesz között ilyen szoros eredmény született, illetve hogy kettejük harcában az oly gyakran lesajnált kisebb pártok kerültek királycsináló pozícióba. Korábban is csak mosolyogni lehetett azokon a politológusokon, akik saját vágyelvű agitációs propagandájukat hűvös analízisnek álcázva (s mellesleg szegény megbízóikat becsapva) a tíz-tizenkét százalékos Fidesz-győzelem kissé 'elgalluppírozott' valószínűségéről tudálékoskodtak a különböző televíziókban".

Galló szerint "a két nagy párt közötti szoros eredmény tehát nem, legfeljebb az első fordulós MSZP-győzelem minősíthető meglepetésnek, ám ez is csak azért, mert a tisztelt választópolgárok, kerül, amibe kerül, mindenáron a Fidesz diadalára voltak 'tudományosan' beprogramozva. Ily módon az első csapda, amit az összességükben jelentékeny fölénnyel vezető kormányváltó erőknek illenék elkerülniük, nem más, mint az, hogy elégedetten hátradőlnek. Hiszen ha ennyi pártcélokra mozgósított közpénz, ennyi 'közszolgálatiság' és ennyi szakférfiú halmozott erőfeszítése se tudott a nemzet nagyobbik részének józan eszén kifogni, minek itt különösebben erőlködni? Hiszen a magyar népet, íme bebizonyosodott, mégse lehet tartósan becsapni".

Galló úgy véli a Fidesz "elvileg számíthat a hoppon maradt MIÉP-esekre, akikkel egyébként jól kibabrált, lévén, hogy az úgynevezett polgári oldalt, többek közt, a Csurkától elszipkázott szavazókkal gyarapította. (...) Elvileg igen, csakhogy gyakorlatilag felettébb kérdéses, hogy az átvert és csalódott MIÉP-esek - szülessen bár a háttérben Orbán- Csurka titkos paktum - milyen mértékben szavaznak majd át a második fordulóban a Fideszre. Mi lesz az erősebb érzület bennük? A 'komcsik' iránti tagolatlan düh, avagy a mindenkit bendőjébe invitáló Orbánnal szemben érzett konkrét és tehetetlen utálat? Sanyarú választás, de hát Csurkáéknak 2002-ben (mindannyiunk szerencséjére) ennyi jutott".

Galló szerint "a Fidesz nyilvánvalóan megkísérti majd a Centrum jobbközép politikusait, csupa olyan derék magyart, aki korábban jócskán megtapasztalta már Orbánék szívélyes ölelését. De ha még ők kötélnek állnának is, az itt a bibi, hogy a Centrumban jelenleg mindössze három olyan személyiség van, aki képes százalékokban mérhető mennyiségű szavazót mozgósítani. Kupa Mihály, az országos hatósugarú elnök, a szintén országos ismertségű Nagy Tamás, valamint a nem lebecsülendő lokális befolyással rendelkező Gyenesei István. Egyik sem kifejezetten Orbán-elkötelezett politikus. Ráadásul, ha a Centrum tartósan a politikai porondon akar maradni - amire jó esélye van -, létérdeke, hogy a Fidesz száját elkerülje. Mi több, kifejezett politikai botorság lenne Orbánékkal egyezkedniük".

Galló véleménye szerint "más pártpolitikai bővítményre nem számíthatván, a Fidesz csak szociológiai csáberejének növelésében reménykedhet. Felméréseik azt sugallják, hogy az otthon maradó első szavazók, valamint általában a mobilizálható fiatalok körében vannak még tartalékaik, miközben a kormányváltó erők ezen a téren szerintük nem nagyon vitézkedhetnek. Nem lenne hatalmas meglepetés tehát, ha a következő két hétben a Fidesz az egyes ifjúsági korcsoportokra kihegyezett és kíméletlenül célra (azaz voksra) orientált kampányt folytatna, gondosan bemérve persze e rétegek egyéb szociológiai jellemzőit".

Kocsi Ilona szerint (Meglepetés?, Magyar Hírlap, 2002. április 9.) "Drámai volt a vasárnapi választás. Drámai, mert az összes közvélemény-kutató melléfogott. Drámai, mert olyan kormány áll most ismét vesztésre, amely mögött gazdaságilag sikeres négy év áll. Ilyenkor jókedv, bizalom a társadalom általános jellemzője, mert a sikerekből jut mindenkinek. Elvben legalábbis. Az elesetteket bőkezűbben támogathatja az állam, a sikereseknek pedig újabb távlatok nyílhatnak. Ilyenkor nem büntetni, hanem jutalmazni szokták a kormányokat. Újabb négy, nyolc éveket szavaznak meg, hogy a siker még stabilabb, még biztosabb legyen. Miért gondolna bárki is a kormányváltásra? Magyarországon vasárnap mégis ez történt. Meglepetésre. Meglepetésre?"

Kocsi szerint "ha a közvélemény-kutatók előrejelzéseit nézzük, akkor valóban óriási a meglepetés. Ámde ha csak egy kicsit is belegondolunk, mi történt itt az elmúlt négy év alatt, akkor már nem is olyan nagy a meglepetés. Sőt. Talán az lett volna a csoda, ha minden marad a régiben".

Kocsi úgy véli a Fidesz "első menetben a szocialisták társadalmi-gazdasági gyökerét kívánták felszámolni - bármi áron. Megindult az egész pályás letámadás és leszámolás, más szavakkal a 'hideg polgárháború'. Olyanok is az ellenség táborában találták magukat, akik nem akartak egyebet, csak élni, dolgozni. Békében, jólétben. A médiát hatalmi szóval két táborra osztották, és büntették a rossz oldalra kerülőket. A Magyar Hírlapot is ide sorolták. Ellenségnek kikiáltva nehéz az újságírás alapelveit érvényesíteni, azaz a másik oldalt megszólaltatni. Az is megtörtént, amire idáig nem volt példa: a magyar miniszterelnök három napilapnak a négy év alatt egyetlenegy interjút sem adott. Több mint egymillió olvasót büntetett, azaz vonta meg a sajátos tájékozódás jogát. A miniszterelnök magatartásával mintát adott a kormány tagjainak s párttársainak. Újra kialakult a kedvezményezett, kormány közeli sajtó, ahogy az már egyszer a feledni vágyott múltban volt".

Kocsi véleménye szerint "valószínűleg nem a média megosztása volt az Orbán-kormány legnagyobb hibája. Az egész társadalom megosztottá vált. Soha ilyen mély árok nem volt a különböző nézetű emberek között. Városi és falusi, vallásos és ateista, szocialista és konzervatív került szembe egymással. Már-már sorskérdéssé vált, ki hogyan viszonyul a hatalomhoz. A polgári oldal kezdeményezése - a kokárda viselése a választások befejeztéig - külső megjelenést is adott a felszított ellentéteknek. Így éppen a nemzeti jelkép vált a mélységes megosztottság kifejezőjévé".

Kocsi szerint "a választók vasárnap nem feltétlenül a szocialistákra mondtak igent. Vagy legalábbis jó részük nem. A jelenlegi politikai gyakorlatból lett elegük sokaknak, az ellenségképzésre mondtak nemet. Méghozzá úgy, hogy a közvélemény-kutatóknak nem árulták el valódi szándékaikat. Talán tartottak valamitől. Mondjuk attól, hogy kitudódik, nekik nem tetszik a hatalomgyakorlás jelenlegi módja, s féltek a megtorlástól. A fiataloknak talán furcsa ez a mostanában sokat emlegetett félelem. Ők ezt az érzést, szerencsére, nem ismerik. A középkorú vagy idősebb generáció azonban élt olyan társadalomban, amelyben a hatalom ránehezedett az emberekre. Ahol nem lehetett nyíltan, őszintén beszélni, ahol szerepet kellett játszani. Ők ennek a kornak az utánérzését vagy visszajöttét vélték felfedezni. Pedig tizenkét éve erre egyszer már nemet mondtak. A választások második fordulója még hátravan. Most - elvileg - még minden lehetséges. Akár az is, hogy a Fidesz marad hatalmon. Ha így lenne, nem folytathatja ott, ahol abbahagyta. Megbékülésre van szükség. A lelkekben és az országon belül is".

A Várkonyi Tibor szerint (Falánkság, Magyar Hírlap, 2002. április 9.) "roppant étvágyában és mohóságában túlette magát a Fidesz. Azzal a stratégiával, hogy végre meg kell teremteni a jobboldalnak soha nem látott nagy gyűjtőpártját, valójában maximalizálta első fordulós eredményeit. Voltaképpen nem tett egyebet, mint hogy kétségtelenül demokratikus formában - mert jogi és fizikai kényszert nem alkalmazott - a szalámitaktikát alkalmazta. Sorban szeletelte föl azokat, akiket kinézett magának. Kezdődött a kereszténydemokratákkal, folytatódott Torgyán kisgazdapártjával, fontos állomásához ért az MDF beolvasztásával, míg végül a MIÉP-választók bekebelezésével kellett volna a befejezéshez érnie".

Várkonyi szerint "a polgári tábor vezető pártja most vasárnap elérte az összehozható 41,13 százalékot, viszont a parlamentben megsemmisítette a MIÉP-et. Ezért igazán hálásnak kellene lennie minden demokratikus erőnek. Köztük azoknak is, akik kezdetben, nem teljesen alaptalanul, azt gyanították, hogy Orbán Viktor pártja amolyan tartalék csapatot szeretne teremteni Csurka híveiből, és annak külső koalíciós támogatásával, szükség esetén többséget kialakítani. A Fidesz ennél valamivel becsületesebb politikát követett. Kövér László személyével és robbanó természetű egyéniségével nem udvarolt a MIÉP-nek, hanem kiénekelte a sajtot a Csurka holló szájából: elcsábította a szélsőjobboldali szavazók tekintélyes részét, miközben kiütötte a nyeregből magát a MIÉP-et.
A drámai helyzetekre olyannyira fogékony Csurka még nem is mérte föl teljesen, hogy mi történt vele és hűséges embereivel. Csak hebegve keresi azt a választ, amelyet az inkább bohóckodó Torgyán nála hamarabb talált meg: a Fidesz - így a bukott kisgazdavezér - valójában 'elárulta a jobboldalt', falánkságában bekebelezett mindenkit".

Várkonyi úgy véli "a Fidesz azzal habzsolta túl magát, hogy elfogyasztotta lehetséges tartalékainak java részét. Azzal győzött 1998-ban, hogy Torgyán fölkínálta neki az FKGP 82 visszalépő jelöltjét, most viszont a Csurka fölajánlotta százból mindössze húsz-egynéhány maradt, csekély eredményükkel ráadásul nem mindegyikük garantálja a mandátumot. A MIÉP emésztetlenül a Fidesz bendőjében, a tányér meg csaknem üres. Ami viszont a MIÉP-et illeti, végképpen temetni őt valószínűleg korai lenne. Sajnos van még Magyarországon annyi elvakult soviniszta, fajgyülölő és antiszemita, a MIÉP-vezérkar által félrevezetett néhány ezer elfogult követő, aki magát a pártot életben tudja tartani. Ez a csapat, meglehet, tehetetlen dühében, túlcsorduló indulatában az eddiginél is vadabb lesz. Annál is inkább, mert már nem tartja kordában a minimális parlamenti illemszabály sem".