Fidesz nagygyűlés a Kossuth téren

Április 13-án, szombaton több százezer ember ment el a Kossuth térre a Fidesz választási rendezvényére. A választási gyűlésre az ország számos pontjáról és a határon túlról is hatalmas tömeg gyűlt össze. Számos neves közéleti személyiség, olimpiai bajnok, zenész, színész is részt vett a nagygyűlésen. Orbán Viktor miniszterelnök beszéde elején összegezte, miért nem tudta a Fidesz megnyerni a választások első fordulóját. Szerinte sok kiábrándult kisgazda szavazó nem ment el szavazni, mert az FKGP szétesett és az ellenzékiek egy fasizálódó ország rémképével ijesztgették az embereket, és sokan ezek a rémképek ellen szavaztak. Orbán Viktor beszéde második felében az MSZP- és a Fidesz-kormány tettei közti különbségekről beszélt.
A Bokros csomagot szembe állította a Széchenyi tervvel, a segélyek ígéretet a munkahelyteremtéssel, a külföldi vállalkozók támogatását a magyar vállalkozók megbízásával. Orbán Viktor a jövő vasárnapi választásokkal kapcsolatban elmondta, hogy a polgári összefogás az "igen"-ek, míg a szocialisták a "nem"-ek világát jelképezik. Azt kérte az emberektől, hogy április 21-én mondjanak igent az értékekre. Orbán elmondta, hogy mindenkinek magával kell vinnie legalább még egy embert a szavazásra, "hogy éppen elegen legyünk". Orbán Viktor beszédét "Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!" felkiáltással zárta. A választási nagygyűlés után a Fidesz kiadott egy, mely szerint "az RTL Klub és a tv2 valótlanul és tévesen, nagyságrendekkel kevesebb résztvevőt említett híradásaiban, ami sérti az esemény méltóságát és elveszi az emberektől azt a felemelő élményt, amelyben együtt volt részünk szombaton délután".

Orbán Viktor a Kossuth téri Fidesz választási nagygyűlésen azt mondta (Nemzetgyűlés számháborúval, Magyar Hírlap, 2002. április 15.), hogy "sokan elfelejtették, mi történt 1994 és 1998 között, százezreket 'behálóztak a félelemkeltés szakemberei', és kisgazda érzelműek tízezrei is otthon maradtak április 7-én". "Orbán Viktor ezzel magyarázta, hogy egy hete miért nem voltak elegen a polgári oldal támogatói".

Orbán szerint "a szavazók közül sokan elfelejtették, hogy mi volt 1994 és 1998 között, amikor elhitték a választási ígéreteket, és bizalmukért cserébe Bokros-csomagot kaptak". Orbán úgy véli "százezreket hálóztak be a 'félelemkeltés szakemberei', s ezért féltek. A riogatók egy fasizálódó, Európából kiebrudalt ország képét vetítették elő, s így százezrek nem ellenünk, hanem a sötét rémképek ellen szavaztak".

Orbán szerint "összefogást teremteni nem Bokros-csomaggal, hanem Széchenyi tervvel lehet. (...) Akik mindig nemet mondanak, nem tudnak jövőt építeni (...) Mondjunk igent a családra, a gyerekekre, a szabadságra, a hitünkre és a hazánkra, s ebből a sok igenből születik a nemzet egysége".

Varga László, az Országgyűlés korelnöke a nagygyűlésen kifejtette (u.o.): "amit gyűlöletben, rombolásban, kritikában az MSZP az utóbbi négy évben végzett, az nagyon hasonlít a kommunista párt 1947-1948-as tevékenységéhez".

Duray Miklós, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának ügyvezető alelnöke arról beszélt (u.o.), hogy "nem szakadt két részre a magyar társadalom, de jelentős része már tudja: a forradalom elkezdődött, egy másik része pedig nem ismerte ezt fel".

Sipos Balázs történész-politológus szerint (u.o.) "az egyenes politikai stratégia és kiszámíthatóság egyáltalán nem fedezhető fel Orbán Viktor kampánybeszédeiben, inkább jellemzi a hektikusság és bizonytalanság, ahogyan mozog a lágy és kemény stílusú beszédek. (....) A visszafogott, szeretetre szólító beszéd nem valószínű, hogy hatással lesz a választókra, ráadásul a hívei közül egyesekben 'tudathasadás' léphet fel, de leginkább azokban a MIÉP-szimpatizánsokban, akiket maga mellé szeretne állítani. Az elmúlt napokban majdnem mindenkit ért valamilyen agresszív hatás a választásokkal kapcsolatban, inkább ez rögzül az emberekben. A személyes élmény erősebb és tartósabb, mint egy félórás beszéd. Nincs az a politikus, aki három nap alatt megváltoztatja a négy év alatt felépített énképet. Ráadásul azoknak a szavazóknak, akik az agresszív propaganda útjára léptek, egy ilyen beszéd nem jelent megállást. Ott már minden megy a maga útján, kiengedték a szellemet a palackból".

Sipos szerint "szembetűnő tartalmi különbség volt a két beszéd között: kedden kitűnően öszszefoglalta a MIÉP szótárából azokat az elemeket, amelyeket négy éven keresztül használtak: a hazaáruló, a pénztőke és a nagytőke uralma, a Bokros-csomag és az ország kiárusítása. Négy évvel ezelőtt a megfigyelési üggyel blöffölt, most pedig azzal, hogy az MSZP milyen megszorító intézkedéseket tenne. Számára ideálisak a nagygyűlések, mert kitűnő néptribun, kiválóan alkalmazza a tömegpszichózist. Viszont ellentmondásba keveredik, hiszen egy részről azt hangoztatja: nézzétek, milyen sokan vagyunk, mi vagyunk a nyertesek, másik oldalon pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy nem vagyunk elegen. Kitűnő kontraszt volt a híradásokban a Göncz Árpádnál összegyűlt három politikus higgadt, békés beszélgetése. Ha a második fordulóban legalább ugyanakkora lesz a részvételi arány, mint 7-én, ezeknek a beszédeknek a hatására az eredmény tekintetében nem várható változás".

A Magyar Hírlap szerkesztősége szerint (Hangpróbák, Magyar Hírlap, 2002. április 15.) "el sem kellett telnie egy hétnek, és Orbán Viktor ismét új hangon szólalt meg a Kossuth téren. Pontosabban nem egészen új ez a hangja sem, csak az előző keddihez képest, amely még drámai volt és harci hasonlatokkal teli (lásd: 'minden nyíl, minden dárdahegy felénk fog szegeződni'; bármilyen nemzeti kérdésben... kettőt sem fordultunk, és mindig az ellenfél oldalán találtuk őket; Magyarországot újabb, úgymond liberális közbiztonság fenyegeti stb.).
A Fidesz dramaturgjai természetesen tudták, hogy a kemény, ellenségkereső Orbán hangja csak bizonyos rétegeknek kedves. Másokat, főképp a békességvágyó bizonytalanokat sokkal békülékenyebben, mézesebb szavakkal lehet csak meghódítani. A Kossuth téren tehát ismét új-régi szerepkörben állt publikuma elé. Megint ő volt az atyuska, aki az előtte fellépők által már kellően fellelkesített tömeget a keresztényi szeretet szavaival csitította, s a korábban 'rosszul szavazókat' is csak elnéző feddéssel illette. Melyik hát a hiteles, a valódi Orbán? Azoknak, akik az utóbbi tizenkét év Orbán-metamorfózisait végigkövették, valószínűleg már semelyik. De azért mégsem mindegy, hogy ez a tehetséges médiapolitikus a közeli jövőben melyik énjét fogja választani. Korántsem mindegy, hogy akár a kormány élén, akár ellenzékben a dárda- és nyílhegyektől megsebzett mártír harcos figuráját hozza, vagy inkább a szeretet, a józan belátás és önmérséklet hangjait. Még akkor is, ha - megannyi laikus pszichológusként - nagyon is sejtjük, hogy legbenső temperamentumához, karakteréhez a Harcos vagy a Békéltető áll-e közelebb. Egy ország ugyanis - még ha olyan zaklatott is, mint most a miénk - mégsem pszichológusi rendelő. Ez a nemzet most nagy egészében, sőt pártszimpátiáktól függetlenül leginkább békességre és nyugalomra vágyik. Harcosok helyett tárgyaló felekre, győztesek és mártírok helyett emberekre. Emberekre, akik foglalkozásukra nézve történetesen politikusok, ám ennek ellenére, sőt éppen ezért nem képviselhetnek mást, mint a higgadt realitást. Nekünk már ennyi is bőven elég lenne, ám ha Orbán Viktor ehhez még a szeretet és összefogás pátoszát is hozzá akarja tenni, ám tegye. Csak most már, annyi cseles átváltozás után, végre maradjon is meg ennél. Akár nyer, akár veszít".

Várkonyi Tibor szerint (Számháború, Magyar Hírlap, 2002. április 15.) "különös utójátéka volt szombaton este a délutáni Kossuth Lajos téri tömegeket vonzó választási gyűlésnek. Érdekes számháború kezdődött, amelyben sajátos módon főszerep jutott a rendőrségnek is. Este tíz órakor ugyanis közleményt adott ki, amely a hivatalosság és a szakszerűség súlyával azt állította, hogy becslések szerint mintegy másfél millió szimpatizáns szorongott a Parlament előtt és a környező utcákban. Ennyien hallgatták figyelemmel, éljenezték lelkesedéssel Orbán Viktornak és mindazoknak beszédeit, akik előtte léptek a színpadra. Az ügy előzménye, hogy az izzó politikai hangulat jegyében, nem sokkal a találkozó kezdete után a fiatalember, akinek hivatása volt végigkonferálni az eseményt, diadalittas hangon jelentette a téren valóban nagy számban megjelenteknek, hogy rendőrségi közlés szerint másfél millióan vannak együtt ott a zászlók és táblák alatt. Érthető üdvrivalgás, harsány éljenzés és dübörgő taps fogadta a közlést. Mintegy azt is nyugtázva ezzel, hogy ha a rendőrség állítja ezt, ki merné kétségbe vonni e megállapítást. Ebben a fölizott légkörben nem mérte senki, hány fertályóra után érkezett az új, még boldogítóbb közlés, hogy helyesbíteni kell, mert frissebb rendőrségi mérés szerint a tömeg létszáma elérte a kétmilliót. Bravó a lelkesedés a csúcspontján.
Eltelt további másfél óra, és a tévéhíradók első helyen ismertették az eseményt. Mellesleg idézték Dézsi Mihálynak, a BRFK szóvivőjének a szavait, amelyek szerint a rendőrség választási rendezvényről nem közöl részvételi létszámadatot, a Teve utcából semmilyen becslés nem került ki. Már csak azért sem - idézte a Vasárnapi Hírek megint csak Dézsi Mihályt -, mert a rendőrség ezzel is alátámasztja politikamentességét".

Várkonyi szerint "a tévéhíradók, kiegészítve az információt, ismertették hozzáértő szakemberek számításait is. Ezek szerint egy négyzetméteren általában négy ember fér el. Ha kiszámítják a Kossuth Lajos tér nagyságát és hozzákalkulálják azt a szemmel látható tényt, hogy a tömeg házfaltól házfalig feketéllett az Alkotmány utca hosszában egészen a Bajcsy-Zsilinszky útig, lehetett úgy háromszázezer ember a Fidesz gyűlésén. Jó szándékúan egészítsük ki négyszázezerre, ami imponáló és bizonyító. Igazolja azokat a politikusokat, akik azt mondják, a szabad demokráciában ennyi embert politikai pártnak még nem sikerült mozgósítania. Ez a 400 ezres szám azért is valószínű, mert a gyűlés után a Fidesz megbízásából a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. takarította ki a környéket, és a rendezvényszervező Happy End Kft.-nek benyújtott számlája szerint 80-100 ezer négyzetméternyi területet vettek munkába. A hírt megerősítette az RTL Klub teletext szolgáltatásának 111. oldala. A terület nagysága beszorozva néggyel kiadja az optimális négyszázezret. Ennek ellenére, szombaton este tíz órára az addig szigorúan politikamentesnek tartott rendőrség - ezúttal már nem a BRFK szóvivőjének szavaival - ismét megszólalt, és közölte, hogy szakembereinek becslése szerint hozzávetőlegesen másfél millióan lehettek a Kossuth Lajos téren. (A KSH népszámlálási adatai szerint a főváros lakossága 1 millió 774 ezer.) Zavarba ejtő. Több föltételezés elképzelhető. Vagy a jószándékú Dézsi szóvivő tévedett, amikor politikamentesnek hitte a rendőrséget. Vagy illetékes politikusok nem tartották vissza magukat, és meggyőzték a rendőrség vezetését, hogy mégis érezzék hivatásuknak a politizálást. De hogy a dolog hihetőbb legyen, maradjon csak az az első szerény, másfél milliós szám, amelyet a nagygyűlést konferáló buzgalmában említett, redukálva kétmilliót. Mindenképpen érdekes fejlemény, és magyarázatra szorulna, hogy alig néhány óra leforgása alatt mi okozhatta a rendőrségnek ezt a különös önkorrekcióját".

Blászovics Lívia szerint (Soha nem látott tömeg a Kossuth téren, Magyar Nemzet, 2002. április 15.) "soha annyi ember nem vett részt még Magyarországon politikai nagygyűlésen, mint szombaton a Fidesz és az MDF által a Kossuth téren rendezett fórumon. A Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalos közlése szerint másfél milliós tömeg gyűlt össze a Parlament előtt, illetve a környező utcákban és a rakparton. Semmiféle atrocitás, rendbontás nem történt, az emberek fegyelmezetten viselkedtek".

Orbán Viktor szerint (u.o.) a Fidesz-MDF pártszövetség azért nem nyert a választások első fordulójában, mert sok kisgazda érzelmű szavazó nem ment el a voksolásra, továbbá "sokan, talán több százezren elfelejtették, mi is történt 1994-98 között. (...) a többség akkor elhitte az egekbe szárnyaló választási ígéreteket, és helyette Bokros-csomagot kapott a nyakába". Orbán emlékeztetett arra, hogy a Bokros-csomag "nehéz esztendőket hozott a családoknak, amelyektől megvonták a támogatásokat, a nyugdíjasoknak, valamint a fiataloknak, akiknek tandíjat kellett fizetniük". A harmadik ok Orbán szerint az, "hogy sokakat behálóztak a félelemkeltés szakemberei, akik egy fasizálódó, Európából kiebrudalt ország rémképét vetítették a választók elé. Emlékezzünk, hogy a hazai és a külföldi nyilvánosságot felhasználva hónapok óta riogatják az embereket a mindet elárasztó nem létező rasszizmussal, antiszemitizmussal és cigányüldözéssel. A magyar emberek azonban bebizonyították: nem rasszisták, nem gyűlölködőek, egyszerűen csak magyarként szeretnének élni Európában".

Orbán Viktor szerint "az országnak nagy szüksége van a tőkére, de a kormánynak a magyar kis- és középvállalkozások, a polgárok oldalán kell állnia. Magyarország államformája köztársaság, nem részvénytársaság".

Varga László, az Országgyűlés korelnöke, a Fidesz képviselője szerint (u.o.) "a választásokon két olyan csoport áll egymással szemben, amelyek közül az egyik a demokrácia szülötte, míg a másik 'jogutódja az elnyomó Magyar Kommunista Pártnak' (...) amit gyűlöletben, rombolásban, kritikában az MSZP az utóbbi négy évben végzett, az nagyon hasonlít az MKP 1947-48-as tevékenységéhez".

Orbán Viktor a Kossuth téren elhangzott beszédében elmondta (Ha a polgári erők győznek, az ország nyerni fog, Magyar Nemzet, 2002. április 15.) "először fordult elő a szocializmus összeomlása óta, hogy a kormányzó pártszövetség négy év munkája után több bizalmat és szeretetet kapott, mint négy évvel korábban. Az 1998-as kisgazda, magyar demokrata fórumos és fideszes támogatók bizalmát nemcsak megőriztük, de további kétszázezer polgár bizalmával gyarapítottuk. Gondoljanak arra, hogy négy évvel ezelőtt, 1998-ban, az akkor távozó kormány egymillió ember bizalmát veszítette el".

Orbán úgy véli "április hetedikén sokan voltunk, de mégsem voltunk elegen. (...) Miért nem voltunk ott elegen? Először is talán azért, mert a kisgazda érzelmű emberek tízezreit, úgy hiszem, szomorúsággal és elkeseredéssel töltötte el, ami a szívükhöz legközelebb álló párttal történt. Hiszem, hogy sok tízezer, mezőgazdaságból élő ember otthon maradt, mert elment a kedve a választásoktól. Pedig számukra a választásoknak különösen nagy a tétje. (...) Másodjára talán azért, mert sokan voltak, akik elfelejthették, hogy mi történt Magyarországon 1994 és 1998 között. Talán több százezren is lehettek, akik elfelejtették, hogy 1994-ben a többség elhitte az egekbe szárnyaló választási ígéreteket, és bizalmáért cserébe Bokros-csomagot kapott a nyakába. Kérem őket, kérjük őket együtt, gondoljanak arra, milyen nehéz volt akkor a családoknak, amikor sokaktól elvették a családi pótlékot, a gyest, megszüntették a gyedet, bevezették a tandíjat, és a nyugdíj értékét tönkretették. (...) Harmadjára talán azért, mert voltak, akik féltek. Mert sokakat, talán százezreket behálóztak a félelemkeltés szakemberei. Hónapokon át riogatták az embereket azzal, hogy a minimálbér felemelése miatt százezrek veszítik el a munkájukat. Aztán azzal, hogy a kormány elveszi a szabad szombatot. Aztán azzal, hogy külföldi munkavállalók milliói érkeznek Magyarországra. Emlékezzünk: a hazai és a külföldi nyilvánosságot felhasználva hónapok óta riogatják az embereket a mindent elárasztó, nem létező rasszizmussal, antiszemitizmussal és cigányüldözéssel. Egy fasizálódó, Európából kiebrudalt ország rémképét vetítették a választók elé. Tehát ilyen a szabadság: bármit le lehet vele rombolni, és mindent fel lehet vele építeni. Én hiszem azt, hogy százezrek valójában nem ellenünk, hanem a sötét rémképek ellen szavaztak. Az emberek Magyarországon ismét bebizonyították, hogy hazánk szabad és demokratikus ország, ahol születése, származása miatt senki sem szenvedhet hátrányt és senki sem élvezhet előnyt. A magyar emberek ismét bebizonyították, hogy hazánk bármely nyugat-európai országgal állja a versenyt, ha szabadságról, demokráciáról, emberi méltóságról és önbecsülésről van szó. Bebizonyosodott, hogy Magyarország polgárai nem rasszisták, nem gyűlölködők, Magyarország polgárai csak élni szeretnének, magyarként szeretnének élni Európában".

Orbán szerint "elindultunk kifelé abból a világból, ahol inkább tartottunk attól, mit hoz a jövő, semmint bizakodtunk benne. És beléptünk abba a világba, ahol megszülethetett a Széchenyi-terv, hogy megszelídítsük, kiszámíthatóvá, kézzelfoghatóvá és biztonságossá tegyük a jövőt. Megszületett a Széchenyi-terv, amely segíti, bátorítja és öszszefogja mindannyiunk, sok millió magyar ember szétfutó akaratát. És beléptünk abba a világba, ahol többé nem a szociálisan érzékeny pártnak öltözött nagytőke és pénztőke alakít kormányt. Beléptünk abba a világba, ahol 1998-tól az öntudatos polgárok visszahelyezték magukat jogaikba és megerősítették közösségeiket. Mert jó, ha nem felejtjük el, hogy Magyarország államformája köztársaság, és nem részvénytársaság. Természetesen nekünk magyaroknak, a mi hazánknak is szüksége van jelentős nagytőkére és pénztőkére, de annak a maga helyén és felelősségi körében kell működnie".

Orbán szerint "beléptünk abba a világba, ahol a magyar vállalkozók végre fővállalkozók lehetnek saját hazájuk építésében. Természetesen külföldi tőkére is szükségünk van, elengedhetetlenül. De az ő érdekeik nem előzhetik meg a magyar vállalkozók érdekeit, mert a magyar kis- és középvállalkozók kétmillió embernek és családjuknak adnak kenyérkereseti lehetőséget. És beléptünk abba a világba, ahol mindanynyian bátran és nyíltan azt valljuk, hogy a haza több, mint a tízmilliós Magyarország. Beléptünk abba a világba, amikor bátran és nyíltan azért dolgozhattunk, hogy a magyar nemzet határokon átívelő újraegyesítése a kultúrában, a gazdaságban és a közéletben megtörténhessen".

Orbán úgy véli "összefogást teremteni nem ígéretekkel, hanem otthonteremtéshez szükséges hitellel, támogatással és szociális bérlakással lehet. Összefogást teremteni nem szavakkal, hanem a tandíj eltörlésével, a diákhitel bevezetésével lehet. Összefogást teremteni nem szavakkal, hanem családi adókedvezménnyel, gyeddel, iskoláztatási támogatással lehet. És összefogást teremteni nem Bokros-csomaggal, hanem Széchenyi-tervvel lehet. Az összefogás szép és fontos dolog, de kevés. Többet akarunk: a nemzet egységét. Az összefogásból akkor születik meg a nemzet egysége, ha mindannyian, pártállásra való tekintet nélkül igeneket tudunk mondani. A világot, ahonnan elindultunk, a nemek szorították össze, a világot, ahová megérkeztünk, az igenek teszik tágassá. Akik mindig csak nemeket mondanak, nem tudnak, mert nem tudhatnak jövőt építeni. Aki mindig csak árnyékot lát, lehet, hogy elállja a fény útját".

Orbán szerint "két világ határán állunk. Választanunk kell. Azt tanácsolom önöknek: mondjunk közösen igent a polgári értékekre. Az élet ugyanis több, mint a létfenntartásért folytatott puszta küzdelem. Ami többé teszi, attól szép. Mondjunk igent a családra, a gyermekekre, a szabadságra, az emberi méltóságra, a hitünkre, és mondjunk igent a hazánkra! Mindannyian hallhatják: ebből a sok igenből születik majd meg a nemzet egysége".

Ludwig Emil szerint (Megdöbbentő erő, Magyar Nemzet, 2002. április 15.) "Magyarország, mint már sokszor a történelemben, megint meglepetéssel szolgált a - nyugodtan mondhatni - világnak. Nem az elnyomott, a társadalom alsóbb szintjére kényszerült emberek, hanem a polgárok felvilágosultabb, öntudatos része a magyar történelemben eddig példátlan nagyságú, másfél-két milliós tömegben vonult utcára, a polgári kormány támogatására. Szombat délután, a magyarok Istenének áldott napsugara fényében, rég hiteltelen politikai kalandorok, hétpróbás tollforgatók fenyegetőzése, visongása vált semmivé - és nevetségessé. A békés polgárok elárasztották az egész pesti belvárost, és méltósággal, ünnepélyes jelenlétükkel üzenték a hatalomra áhítozó hazugoknak: nem kérnek belőlük! Az erő, a megdöbbentően szelíd erő a jelen és a jövő magyar miniszterelnöke mögé sorakozott fel".

Révész Sándor szerint (Orbán kúrája, Népszabadság, 2002. április 15.) "egy tömegben a társadalom kis része is nagynak látszik. Nagyobbacska része még nagyobbnak. A tömeg több erőt mutat, mint amekkora van. Erre való. Az erő meg lett mutatva. Többször akkorának, mint amekkora. Összegyűlt vagy négyszázezer ember, hogy elhiggye és elhitesse: kétmillióan vannak. Szerencséjük, hogy nem voltak annyian, mert akkor az adott területen vagy húszan jutottak volna egy négyzetméterre, és akkor bizony kevesen maradtak volna szavazóképes állapotban. A MIÉP odahozta a maga szokásos százezrét, amit negyedmilliónak szokott eladni. Ha a maradékból levonjuk a határon túliakat, a fiatalkorúakat, a kíváncsiskodókat és a tömegre sok példányban lemosolygó Pető Ivánt, akkor azt mondhatjuk, hogy a nagy nemzeti mostvagysohára összejött a Fidesz-MDF vasárnapi szavazótáborának legmélyebben elkötelezett tizede. Sokan nyilván a választókerületeknek abból a negyedéből, ahol már nem is lesz második forduló".

Révész szerint "Orbán Viktor maga is tudja, hogy megbukott, de nem várható el tőle, hogy ezt időnek előtte beismerje, s ezzel a vereség mértékét tovább növelje. Irreális célt kell fölmutatnia ahhoz, hogy a reális célt elérhesse, megakadályozza, hogy a vereség katasztrofális méretűvé növekedjék. Orbán radikális antidepresszív kúrát alkalmaz, amitől ugyan fölfordul a gyomor, de hatásos. (És különben sem annak a gyomra fordul föl, akire hat.) Aki közelről látta az Orbán-hívők gyülekezetét vasárnap este és szombat délután, az érzékeli a változást, érzékeli a kúra hatását.
A szombati tömeg különbözött attól is, amely kedden megszállta a Testnevelési Egyetemet és környékét. Kisebb volt a MIÉP-esek aránya és a fanatikusok szűkebb köre valamelyest föloldódott a konszolidált szimpatizánsok tömegében. Orbán viszont majdnem ugyanolyan volt. Retorikailag felújítva, talán kissé szelídebben, de tartalmában ugyanazt a beszédet adta elő, mint a Testnevelési Egyetemen. Semmilyen lényeges új elem nem volt benne. A pályaudvar képzete, ahol mindenki megtalálja a maga jövőbe vezető vonatát, összefogja mindazt, aminek a védelme és veszélyeztetettsége vasárnap óta a Fidesz kampányának középpontjában áll: adókedvezmény, a lakáshoz jutás támogatása, tandíj, gyed, energiaár-támogatás... Mindaz, ami beleillik a 'minél többed van, annál többet kapsz' filozófiájába. Minél előnyösebb helyzetből indulsz, annál jobb vonatra fizetünk be. Ez az ún. 'polgári' erők egyik legerősebb kötőeleme: a kizárólag önmagával szolidáris jóléti gőg".

Révész szerint "ebbe a 'polgári' táborba most már visszavonhatatlanul és eltávolíthatatlanul beleszervült a MIÉP is. Ez az Orbán-féle antidepresszív kúra legsúlyosabb mellékhatása. Mi több, hosszabb távon ez a főhatás. A legoptimistább kormánypárti számára is evidenciává vált, hogy a 'polgári erők' a MIÉP negyedmillió szavazója nélkül végképp 'nem lehetnek elegen', s ha a kormánypártok, amint azt Orbán beszéde végén többszörösen hangsúlyozta, hisznek az 'összefogás erejében', akkor leginkább a MIÉP-pel való összefogás erejében hisznek. A MIÉP most már nem vihet, csak hozhat szavazatokat, a MIÉP már semmilyen értelemben nem vetélytárs. A szombati úri közönségben semmiféle averziót, semmiféle érzelmi ellenállást nem keltettek a MIÉP-es zászlóerdők, legalábbis nem volt ennek semmilyen érzékelhető jele".

Kovács László az MSZP elnöke szerint (In: Elutasítják a választók az indulatok felszítását, Népszava, 2002. április 15.) "Orbán Viktor szombatra azért váltott hangnemet, mert a Testnevelési Egyetemen elmondott beszéde óta szembe kellett néznie azzal, hogy a magyar választók többsége nem fogékony a háborús hangvételre, elutasítja az indulatok felkorbácsolását". Kovács László szerint "Orbán Viktor megismételte ugyan a szocialista párttal szembeni hamis vádakat, de a szeretet fontosságát hangsúlyozta a gyűlöletkeltéssel szemben. Ezzel azonban (...) nem tudta megtéveszteni azokat, akik emlékeznek az elmúlt négy esztendő kormányzására, a keddi beszédre és a munkahelyekre, az iskolákba is beerőltetett rágalmazó, megfélemlítő kampányra".

Kuncze Gábor az SZDSZ elnöke nagyon rossz ötletnek tartja (u.o.), "hogy ilyen mértékben kiviszik a politikát az utcára". Kuncze Gábor szerint "ez tovább fokozza a politika által gerjesztett mesterséges megosztottságot a társadalomban. (...) emiatt a következő kormánynak tudatosan törekednie kell majd a társadalmi béke helyreállítására, mert ez biztosan nem maradhat így". Kuncze is azt mondta, hogy "a választások nem az utcán dőlnek el, hanem a fejekben, és végül a szavazófülkékben".

A 'Der Spiegel' német hírmagazin szerint (u.o.) "nagy a várakozás a magyarországi parlamenti választások második fordulója". A hírmagatin "a térség potenciális stabilitási tényezőjét látja Medgyessy Péter szocialista jelöltben, rámutatva: az MSZP által a kormányfői posztra jelölt politikus hagyományosan híve a magyar-román viszony javításának. Mint bejelentette, nagyobb fokú érzékenységgel kíván fordulni a szomszédos országok felé". A Spiegel emlékeztetett: "Orbán Viktor, a hivatalban lévő miniszterelnök legutóbb főként a románok és a szlovákok, de részben a szerbek és az ukránok körében is félelmet ébresztett Budapest hegemóniatörekvéseitől".

Németh Péter: (A farok csóválja..., Népszava, 2002. április 15.) "Látták a címben jelzett filmet? Az amerikai elnökválasztási kampányról szól, arról, hogy miként manipulálja a közvéleményt a kampánystáb. Háborút színlelnek Albániával, hogy eltereljék a figyelmet a hivatalban lévő elnök nyilvánosságra került magánügyeiről. Minden egy stúdióban zajlik, maga a háború is természetesen, s hihetetlen gépezet indul be az agyak, az érdeklődés átállítására. Mozgósító erejű sláger íródik, rémhíreket terjesztenek és cáfolnak. Talán nem véletlenül jutott ez a film az eszembe, amikor szombaton délután a Fidesz nemzetgyűlését néztem. Arra gondoltam tudniillik, hogy - mutatis mutandis - itt is minden hasonlóan, megtervezett forgatókönyv alapján történik. A vezető kormánypárt a lehető legszélesebb, általa elérhető médiapparátust hozta mozgásba, bevonta a kampányba az állami gépezetet, az iskolákat, a létező öszszes aktivistáját, kirakatba tette az elérhető és meggyőzhető színészeket, sportolókat, a fiatalok népszerű disc jockey-ját állította oda műsorvezetőnek, a parlament legidősebb tagját egyik szónoknak, külön köszöntötte a lázadó Gyöngyös polgárait, segítségül hívta a tömeg méretéről eddig sosem nyilatkozó, most azonban tizenöt perc elteltével információt adó rendőrséget (másfél millió!) Szóval úgy volt megszervezve és egymásra építve minden, ahogy azt az Egyesült Államokban a profik csinálják".

Németh úgy véli "kérdés: - túl a törvényesség határait átlépő megoldásokon -, hogy helyes-e ilyen mértékben játszani a tömegek érzelmeivel. Jól, pontosan érzi-e azt a határt Orbán, ahol még uralni tudja a rá szavazókat vagy elérkezhet-e olyan pillanat, amikor visszafordíthatatlan folyamatok indulnak be. A hangulat már a hét végén is pattanásig feszült volt, nem véletlen, hogy az éter tele volt várható provokációról szóló hírekkel. Mindkét oldal a másiktól félt, mindkét oldal a másikra gyanakodott. És lássuk be, a legtöbben nem tartották lehetetlennek a híreket, a hangulatba bőven belefért a konfliktus. Nagy szerencse és öröm - tisztelet érte mindenkinek -, hogy békésen ért véget a nagygyűlés; Orbán kezében maradt a gyeplő. Érvényesült a koreográfiája, annak ellenére, hogy akadt a felszólalók között, aki túl messzire merészkedett. A szereposztás ugyan világosan kirajzolódott; a kemény támadások szóvivői szerepe most másoknak jutott - szegény Egérke -, míg a miniszterelnök a szocialista jövőtlenség mellé újra felépíthette a polgári jövőt, Duray Miklós azonban félreértelmezhette a helyzetet, a túlságos megfelelési vágy egészen a forradalmi helyzet kimondásáig repítette őt. A szlovákiai magyar politikus többszörös szereptévesztésbe esett, szerencsére kevés mozgósító erővel. Ma még ez a tömeg aszerint cselekszik, hogy mit mond neki Orbán Viktor, ennyiben tehát a miniszterelnök mégiscsak jól mérte fel az erejét".

Németh szerint "a gyűlöletet nem könnyű visszafordítani szeretetté. Az elmúlt hét dübörgő negatív kampánya után nehéz elhitetni a választókkal, hogy a Fidesz amúgy teli van szeretettel. Lehet, s a jelek erre utalnak, hogy Orbán Viktor aktivistái tényleg híven követik vezérük utasításait, a másik oldal azonban már nem vált át ilyen gyorsan. Azok, akik megijedtek az elmúlt hét eseményeitől, akikben félelmet keltett mindaz, ami történt, hogy a választási harc már a gyerekekre is kiterjedt, azok nem biztos, hogy hisznek a széppé formált szavaknak. Nem biztos, hogy elhiszik, hogy azokon a jövőbe vezető vonatokon nekik is jut hely, hisz alig egy-két nappal ezelőtt tudatták velük, hogy a bűn szövetségesei. Budapest például méltósággal fogadta a velük pár órával korábban még szembeállított vidékiek különvonatait, de abban már korántsem bizonyos, hogy Fidesz-győzelem esetén nem lesz-e újabb büntetés az osztályrésze. A fővárosi emberek lehet, hogy nem felejtik el, hogy múlt kedd óta egy szó sem esett a budapesti olimpiáról, beszéltek viszont - debreceniek, békéscsabaiak - arról a fenyegető helyzetről, hogy a szocik bizony 4-es metrót fognak építeni autópálya és egyéb beruházások helyett. Vagyis: a brutális támadássorozat után lehet-e hinni a szeretetben? Nem tudom. Csak az látom, hogy a farok csóválja... És az elkövetkezendő napokban a filmipar számos ötlete felbukkanhat még a kampányban. A különbség csupán annyi, hogy ott a történet végét is a forgatókönyv készítője írja. Itt a választók".

Gerő András szerint (2002. április közepe, Magyar Hírlap, 2002. április 16.) "szombaton megtörtént. Megtörtént az, ami mintegy sűrítménye az elmúlt évek szürrealizmusának. A Kossuth téren előadta zavaros mondandóját Szlovákia egyik magyar nemzetiségű politikusa. Közölte, hogy forradalom (?) van (?), és úgy vélte: megmondhatja azt, hogy a magyar állam polgárai kire szavazzanak. Ő ugyan nem fizet itt adót, hiszen egy másik állam polgára, de úgy érzi: jogában áll megmondani, hogy ki költse el a magyar adóforintokat. Igazi szürreál. A dikcióban nem oly jártas akadémikus felemlegeti a kommunizmus borzalmait - miközben azért nem az akadémikusok voltak a kommunizmus első számú üldözöttjei. Csak egy levelet kellett volna felolvasnia, ehelyett hosszan és unalmasan beszél. A háttérből mondandójához bólogat egy másik akadémikus, aki szintén nem a kommunizmus üldözöttjei közé tartozott".

Gerő szerint "kiöregedett rockénekesek közé ékelve a műsorközlő bejelenti: immár kétmillió (?!?) ember van a téren - miközben tudják, tudjuk, hogy ez fizikailag, politikailag tökéletesen lehetetlen. A hazugság még annál is nagyobb, mint amilyennek szánják. Aztán megjelenik a várva várt szónok, a leköszönő miniszterelnök. Kedden még fenyegetve érezte hitünket, családunkat, hazánkat, szombaton azonban erről már nincs szó, hiszen az ország egy pályaudvar, ahonnan vonatok indulnak a Hová is? Lassan, kimérten közli: tizenkét megyéből tizenkettőben nyertünk. Csakhogy Magyarországnak, a Nagy pályaudvarnak nem tizenkét megyéje van. A választás második fordulója előtt hirtelen felfedezi a szeretetet, azt a nagyszerű emberi képességet, amit kedden még nem érzékelt. Egy hétközi tévéinterjúja ötletmorzsájára építve a hazát nem Magyarországban, hanem a fölött látja, mintegy a határokon átnyúlva. A kulturális nemzetfogalom persze átnyúlik a határokon, de a haza is? Közli, hogy itt a nacionalizmusnak, antiszemitizmusnak nincs helye, miközben az őt ajnározó tömegben ott állnak a honi szélsőjobb vezérei, talpasai saját pártzászlóikkal. A sajnos nem is oly szürreális egység szimbólumai. Váratlan fordulattal azt is megtudjuk: Magyarország nem részvénytársaság, hanem köztársaság. Mily igaz felismerés! Kár, hogy négy éven át ez nem jutott eszébe, és a rokonoknak, barátoknak, üzletfeleknek erről nem szólt. A párt és állam, no meg a magánhaszon összefonódásának évei után a felismerés üdvözlendő, habár a hiteltelenség elsöprő ereje uralja".

Újvári Miklós szerint (Orbán és a 'popintern', Magyar Hírlap, 2002. április 16.) "Magyarország 2004. január elsején remélhetőleg be fog lépni egy olyan szervezetbe, az Európai Unióba, ahol tilos különbséget tenni vállalkozás és vállalkozás között annak alapján, hogy a tulajdonosi lánc végén álló személyek hol születtek, milyen nyelven beszélnek, vagy milyen útlevéllel rendelkeznek. És ki fog lépni abból a világból, ahol a kormány közeli vállalkozók pályázatok nélkül nyerik el a kormánymegbízásokat, vagy ahogy a miniszterelnök a Kossuth Lajos téren eufemisztikusan megfogalmazta: 'A magyar vállalkozók végre fővállalkozók lehetnek saját hazájuk építésében.' Amikor a Testnevelési Egyetemen, majd a Kossuth Lajos téren elmondott piacellenes, nagytőkeellenes kijelentések a konzervatív európai sajtó útján eljutnak az európai konzervatív csoportokig, az ottani középosztályig, a konszernek vezetőiig, tovább csökken a magyar miniszterelnök tekintélye elvbarátai körében".

Újvári szerint külföldön "a konzervatívok nem húznak ujjat a tőkével, a szocdemek pedig kifejezetten a kegyeit keresik (mint Schröder Németországban), a piacellenes, nemzetgazdaság-védő szólamok szabad prédává váltak a szélsőjobb (és az antiglobalizációs erők) számára. A kereszténydemokraták ízlése nem engedi, érdekeit pedig tiltják azokat az érveket, amelyekkel a magyar kormányfő meg kívánja győzni a vidéki lakosságot. Az ideológiai alapvetés (amelyet Orbán a Testnevelési Egyetemen úgy foglalt össze, hogy 'az élet mégiscsak több, mint a létfenntartásért folytatott puszta küzdelem. És amivel több, az teszi igazán széppé és fontossá a számunkra: a családunk, a gyermekeink, az emberi méltóságunk, a szabadságunk, a hitünk és a hazánk. És mindezt most meg kell védenünk!') Európában még éppen belefér egy vidéki kereszténydemokrata szónok túlfűtött beszédébe (bár inkább az Egyesült Államok republikánus jobbszárnyára emlékeztet), a tőzsde piszkálása azonban már nem. Orbán azonban még nem Haider. Hiba lenne azt gondolni, hogy a konzervatív európai tábor, például a Fideszt is magába fogadó Európai Demokrata Unió örökre elfordulna Orbántól. Vissza lehet még táncolni innen, ha a politikai realitás Orbánt újra kényszerű partnerré teszi".