Orbán Viktor és a nagytőke

Orbán Viktor a Kossuth téren tartott Fidesz választási nagygyűlésen elhangzott beszédében azt mondta "elindultunk kifelé abból a világból, ahol inkább tartottunk attól, mit hoz a jövő, semmint bizakodtunk benne. És beléptünk abba a világba, ahol megszülethetett a Széchenyi-terv, hogy megszelídítsük, kiszámíthatóvá, kézzelfoghatóvá és biztonságossá tegyük a jövőt. (...) És beléptünk abba a világba, ahol többé nem a szociálisan érzékeny pártnak öltözött nagytőke és pénztőke alakít kormányt.
Beléptünk abba a világba, ahol 1998-tól az öntudatos polgárok visszahelyezték magukat jogaikba és megerősítették közösségeiket. Mert jó, ha nem felejtjük el, hogy Magyarország államformája köztársaság, és nem részvénytársaság. Természetesen nekünk magyaroknak, a mi hazánknak is szüksége van jelentős nagytőkére és pénztőkére, de annak a maga helyén és felelősségi körében kell működnie". Orbán Viktor a Nap-kelte április 16-ai adásában állította a Bokros-csomag elemeinek nagy részére nem volt szükség, az intézkedések egyetlen haszonélvezője a nagytőke volt.

Orbán Viktor miniszterelnök a TF-en tartott fórumon elhangzott beszédében azt mondta: (In: A kormánynak a polgárok javát kell szolgálnia, Magyar Nemzet, 2002. április 11.) "mindannyian tudjuk, hogy minden ország gazdaságának, így a magyar gazdaságnak is szüksége van nagytőkére is és pénztőkére is. De nem bízhatjuk rájuk az ország kormányát. Azért nem bízhatjuk rájuk, mert ők egyébként érthetően és helyesen csak a saját hasznukat nézik. A kormánynak pedig a polgárok javát kell szolgálnia. És ezt a különbséget fönn kell tartani".

Orbán szerint "a dolog úgy fest, hogy nehezen, kétségkívül nem egyik pillanatról a másikra, de végül is sikerült összeillesztenünk azt a magyar gazdasági modellt, amely reményt ad arra, hogy Magyarország egy-két évtizeden belül fölzárkózik a világ legfejlettebb gazdasággal bíró országai közé. Ezt testesíti meg a Széchenyi-terv, amely nem nyugat-európai tankönyveket, nem egy-egy példát próbál követni, nem egy-egy nyugat-európai állam útját próbálja bejárni, hanem mindegyikből hasznosítani próbálja azt, amit lehet. Ebből gyúr össze egy tervet, amely terv mögött az a filozófia van, amit régen Széchenyiről mondtak, hogy a világnézete se nem liberális, se nem konzervatív, se nem retrográd, se nem haladó, hanem egyszerűen magyar világnézet. Van egy magyar világnézeten nyugvó, magyar gazdasági modell. Tehát van egy gazdasági modellünk, egy Széchenyi-tervünk, amely lehetővé teszi, hogy most, amikor Magyarországot gyorsabban, eredményesebben lehet építeni, akkor a magyar vállalkozók végre fővállalkozók lehessenek a saját hazájukban. Ez lehetséges. Az fenyeget bennünket, hogy nem létező pénzügyi problémákra hivatkozva esetleg ismét egy Bokros-csomag irányába fordítják a magyar gazdaságpolitikát".

Hardy Mihály szerint (Viktor, inogsz!, Magyar Hírlap, 2002. április 11.) "ha külföldi befektetők előtt kell beszédet mondani - eddig mindig büszkén jelentetted, hogy hány milliárd dollárnyi külföldi működő tőke érkezett az országba. Amíg a budai polgárasszonyok elragadtatottan csörgetik a (külföldi) smukjaikat beszéded hallatán, el kellene gondolkozni, hogy akkor vajon ez a külföldi tőke most áldás vagy átok. A kétféle kijelentés közül melyikkel hazudtál? A közgazdászok nyilván majd elviccelődnek maguk között, hogy vajon van-e sajátos, harmadik út, 'magyar gazdasági modell', amelyre olyan szívesen hivatkozol. A kapitalizmus és a szocializmus közötti átmeneti modell létezésére már elég sokan hivatkoztak előtted is, csak éppen azokról a kísérletekről is kiderült, hogy nem voltak sem igazak, sem sikeresek, ráadásul mérhetetlen károkat okoztak azoknak, akiket erőnek erejével (lásd még: akarat!) boldogítani akartak. Elég a múlt század harmincas éveinek Németországára, vagy Mao Ce-tung Kínájára gondolni! Szavaid bizonyítékául a tőzsde szárnyalását hozod fel érvként. Nos, kedves Viktor, a tőzsde igen finom barométer: az elmúlt négy évben is pontosan jelezte, hogy mit műveltetek a magyar gazdaságban. A külföldi befektető, látva a nagy étvágyatokat és mancsaitokat a magyar gazdaság kulcsvállalatainak széfjeiben, gyorsan megértette: itt nem terem babér, és továbbállt. Több százezer magyar kistulajdonos azonban, aki ezt nem tehette meg, ma is elborult arccal gondol a BUX mélyrepülésére, a tőzsdén bennragadt megtakarított pénzére, az odalett százezreire, megspórolt milliócskájára."

Áder János szerint (MIÉP-es fordulat Orbán kampányában, Magyar Hírlap, 2002. április 11.) "nem kell tartani attól, hogy a miniszterelnök beszéde elriasztja a nagytőkét és a pénztőkét a magyar befektetésektől".

Németh Péter szerint (Politikai ostromállapot, Népszava, 2002. április 11.) "amit kedd este, s azóta minden fideszes megszólalótól hallhattunk, ad okot az aggodalomra. Embernyúzó, hazaáruló, csak a nagytőke érdekeit szolgáló, az embereket nyomorba és kitaszított helyzetbe taszító párttá stilizálták a mai ellenzéket, akiknek országlása a magyarság tönkretételét hozza el. Az ellenségkép gyártása olyan szintre emelkedett, amelyben a különböző pártállású emberek már semmiképpen nem férhetnek meg egy hazában. Orbán egyértelművé tette azt, amit már korábban is hangoztatott: a hatalom megtartása fontosabb, mint az Európai Unióba való felvételünk".

Sipos Balázs történész-politológus szerint (Nemzetgyűlés számháborúval, Magyar Hírlap, 2002. április 15.) "az egyenes politikai stratégia és kiszámíthatóság egyáltalán nem fedezhető fel Orbán Viktor kampánybeszédeiben, inkább jellemzi a hektikusság és bizonytalanság, ahogyan mozog a lágy és kemény stílusú beszédek. (....) A visszafogott, szeretetre szólító beszéd nem valószínű, hogy hatással lesz a választókra, ráadásul a hívei közül egyesekben 'tudathasadás' léphet fel, de leginkább azokban a MIÉP-szimpatizánsokban, akiket maga mellé szeretne állítani. Az elmúlt napokban majdnem mindenkit ért valamilyen agresszív hatás a választásokkal kapcsolatban, inkább ez rögzül az emberekben. A személyes élmény erősebb és tartósabb, mint egy félórás beszéd. Nincs az a politikus, aki három nap alatt megváltoztatja a négy év alatt felépített énképet. Ráadásul azoknak a szavazóknak, akik az agresszív propaganda útjára léptek, egy ilyen beszéd nem jelent megállást. Ott már minden megy a maga útján, kiengedték a szellemet a palackból".

Sipos szerint "szembetűnő tartalmi különbség volt a két beszéd között: kedden kitűnően öszszefoglalta a MIÉP szótárából azokat az elemeket, amelyeket négy éven keresztül használtak: a hazaáruló, a pénztőke és a nagytőke uralma, a Bokros-csomag és az ország kiárusítása. Négy évvel ezelőtt a megfigyelési üggyel blöffölt, most pedig azzal, hogy az MSZP milyen megszorító intézkedéseket tenne. Számára ideálisak a nagygyűlések, mert kitűnő néptribun, kiválóan alkalmazza a tömegpszichózist. Viszont ellentmondásba keveredik, hiszen egy részről azt hangoztatja: nézzétek, milyen sokan vagyunk, mi vagyunk a nyertesek, másik oldalon pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy nem vagyunk elegen".

Orbán Viktor szerint (In: Blászovics Lívia: Soha nem látott tömeg a Kossuth téren, Magyar Nemzet, 2002. április 15.) "az országnak nagy szüksége van a tőkére, de a kormánynak a magyar kis- és középvállalkozások, a polgárok oldalán kell állnia. Magyarország államformája köztársaság, nem részvénytársaság".

Orbán Viktor a Kossuth téren elhangzott beszédében elmondta (Ha a polgári erők győznek, az ország nyerni fog, Magyar Nemzet, 2002. április 15.) "elindultunk kifelé abból a világból, ahol inkább tartottunk attól, mit hoz a jövő, semmint bizakodtunk benne. És beléptünk abba a világba, ahol megszülethetett a Széchenyi-terv, hogy megszelídítsük, kiszámíthatóvá, kézzelfoghatóvá és biztonságossá tegyük a jövőt. Megszületett a Széchenyi-terv, amely segíti, bátorítja és öszszefogja mindannyiunk, sok millió magyar ember szétfutó akaratát. És beléptünk abba a világba, ahol többé nem a szociálisan érzékeny pártnak öltözött nagytőke és pénztőke alakít kormányt. Beléptünk abba a világba, ahol 1998-tól az öntudatos polgárok visszahelyezték magukat jogaikba és megerősítették közösségeiket. Mert jó, ha nem felejtjük el, hogy Magyarország államformája köztársaság, és nem részvénytársaság. Természetesen nekünk magyaroknak, a mi hazánknak is szüksége van jelentős nagytőkére és pénztőkére, de annak a maga helyén és felelősségi körében kell működnie".

Orbán szerint "beléptünk abba a világba, ahol a magyar vállalkozók végre fővállalkozók lehetnek saját hazájuk építésében. Természetesen külföldi tőkére is szükségünk van, elengedhetetlenül. De az ő érdekeik nem előzhetik meg a magyar vállalkozók érdekeit, mert a magyar kis- és középvállalkozók kétmillió embernek és családjuknak adnak kenyérkereseti lehetőséget".

Újvári Miklós szerint (Orbán és a 'popintern', Magyar Hírlap, 2002. április 16.) "Magyarország 2004. január elsején remélhetőleg be fog lépni egy olyan szervezetbe, az Európai Unióba, ahol tilos különbséget tenni vállalkozás és vállalkozás között annak alapján, hogy a tulajdonosi lánc végén álló személyek hol születtek, milyen nyelven beszélnek, vagy milyen útlevéllel rendelkeznek. És ki fog lépni abból a világból, ahol a kormány közeli vállalkozók pályázatok nélkül nyerik el a kormánymegbízásokat, vagy ahogy a miniszterelnök a Kossuth Lajos téren eufemisztikusan megfogalmazta: 'A magyar vállalkozók végre fővállalkozók lehetnek saját hazájuk építésében.' Amikor a Testnevelési Egyetemen, majd a Kossuth Lajos téren elmondott piacellenes, nagytőkeellenes kijelentések a konzervatív európai sajtó útján eljutnak az európai konzervatív csoportokig, az ottani középosztályig, a konszernek vezetőiig, tovább csökken a magyar miniszterelnök tekintélye elvbarátai körében".

Újvári szerint külföldön "a konzervatívok nem húznak ujjat a tőkével, a szocdemek pedig kifejezetten a kegyeit keresik (mint Schröder Németországban), a piacellenes, nemzetgazdaság-védő szólamok szabad prédává váltak a szélsőjobb (és az antiglobalizációs erők) számára. A kereszténydemokraták ízlése nem engedi, érdekeit pedig tiltják azokat az érveket, amelyekkel a magyar kormányfő meg kívánja győzni a vidéki lakosságot. Az ideológiai alapvetés (amelyet Orbán a Testnevelési Egyetemen úgy foglalt össze, hogy 'az élet mégiscsak több, mint a létfenntartásért folytatott puszta küzdelem. És amivel több, az teszi igazán széppé és fontossá a számunkra: a családunk, a gyermekeink, az emberi méltóságunk, a szabadságunk, a hitünk és a hazánk. És mindezt most meg kell védenünk!') Európában még éppen belefér egy vidéki kereszténydemokrata szónok túlfűtött beszédébe (bár inkább az Egyesült Államok republikánus jobbszárnyára emlékeztet), a tőzsde piszkálása azonban már nem. Orbán azonban még nem Haider. Hiba lenne azt gondolni, hogy a konzervatív európai tábor, például a Fideszt is magába fogadó Európai Demokrata Unió örökre elfordulna Orbántól. Vissza lehet még táncolni innen, ha a politikai realitás Orbánt újra kényszerű partnerré teszi".

Pápai Lajos győri püspök szerint (In: Jezsó Ákos: Van olyan helyzet, amikor nem szabad hallgatni, Magyar Nemzet, 2002. április 16.) "furcsának tartom, hogy miközben a szocialisták baloldali értékekről beszélnek, valójában a nemzetközi nagytőke igényeinek kívánnak megfelelni. A jelenleg hatalmon lévő pártok sokkal többet tettek a kisemberekért, mint az MSZP és az SZDSZ".

Pápai: "Annak idején Franciaországban tanultam, ahol több választási kampányt is megéltem. Láttam, hogy egy bejáratott demokráciában nincs olyan nagy tétje a választásoknak, mint nálunk. Tudni kell, hogy a katolikus egyháznak szilárd emberképe van. Ebből következik a családról, a nevelésről, a társadalomról és a közéletről vallott felfogásunk, amelybe nem fér bele, hogy a kormányzást a nemzetközi, arctalan nagytőke, a bankok vegyék át".

Varga László (Fidesz-MKDSZ), Szűrös Mátyás egykori ideiglenes köztársasági elnök, az Új Baloldal volt miniszterelnök-jelöltje, Horváth János (Fidesz), Lányi Zsolt volt FKGP-alelnök és Lezsák Sándor, az MDF alelnöke Orbán Viktor miniszterelnök támogatására szólította fel a választókat (Ellentétek a Centrumban, Népszabadság, 2002. április 16.). "A különböző politikai irányvonalhoz tartozó politikusok egyaránt arra kérték a szavazókat, hogy vasárnap a Fidesz-MDF-jelöltekre voksoljanak. Szerintük két világkép, két értékrend között kell választani. A polgári kormány az elmúlt négy évben bebizonyította, hogy képes a Kárpát-medencében élő magyarság értékeinek és érdekeinek méltó képviseletére - tartalmazza a felhívás. Ezzel szemben Medgyessy Péter kormányának hatalomra jutása a nemzetközi nagytőke érdekképviseletét és a nemzeti érdekek háttérbe szorítását jelentené".

Orbán Viktor kampányútjának egyik újabb állomásán, Kisvárdán kijelentette: (In: Országjáráson a miniszterelnök-jelöltek, Népszabadság, 2002. április 16.) "Nem azért volt a Bokros-csomag, mert az ország helyzete indokolta, hanem mert a pénztőke és a nagytőke így tudott busás haszonhoz jutni, a mesterségesen és feleslegesen harminc százalékra felpörgetett infláció segítségével".

A Népszava újságírója szerint (A miniszterelnök és a nagytőke, Népszava, 2002. április 16.) "miközben Orbán Viktor, a még hivatalban lévő miniszterelnök a nagytőke hatalomra kerülésével riogat, ha a szocialisták alakítanak kormányt, a Playboy magazin szerint Orbán Győző Magyarország száz leggazdagabb embere közé tartozik. Igaz, Orbán Győző a nemzeti tőkések egyike, nem külföldi pénzember. (...) A miniszterelnök édesapja és öccse, ifj. Orbán Győző három társaság tulajdonosai, amelyek öt bányát működtetnek, tudhattuk meg az Élet és Irodalomból. Újabban a külföldi tőkét is elengedhetetlennek nevezi Orbán, de szerinte az ő érdekeik nem előzhetik meg a magyar kis- és középvállalkozókét. Egyébként Csurka István, a MIÉP elnöke mondta ki először a Magyar Nemzet egy januári számában, hogy az MSZP nagyot hibázott, amikor a globalista körök tanácsára Medgyessy Pétert választotta miniszterelnök-jelöltnek. Orbán és a nagytőke viszonyára kiválóan rávilágítanak az Európai Unióról mondott szavai. A kormányfő március 20-án Szegeden arról beszélt, hogy valójában az Európai Unió jön Magyarországra és nem fordítva, hiszen az unió ki szeretné terjeszteni határait, s mi szívesen látjuk, jól fogja magát érezni nálunk".

Szilágyi Ákos szerint (A kistőke bemos egyet a nagytőkének, Népszabadság, 2002. április 17.) "nem tudom, kapott-e az utóbbi tíz évben Magyarországon nagytőke a kistőkétől akkorát, mint a minap, a Testnevelési Egyetem előtti arénában, a kistőke kampánynépének üdvrivalgása közepette. Szép volt, Kokó! Mert szép az, ha a mi Kokónk - nem a személy, hanem a mítosz: az Örök Kokó - visszavonulása előtt még egyszer megmutatja, mit tud. Ha behúz a kicsi a nagynak. Kistőke és nagytőke - Dávid és Góliát. Ám ez a Dávid csak a pr-képzelet alkotta arénában áll szemben Góliáttal. Képzeli, hát szertelen. A valóságban Góliát a tenyerén hordozza őt. Ő tartja fenn. Mindent ő tart fenn. Globálisan, persze. Fenntartja, de nem mert akarja ezt, hanem mert így működik. Mert ebből származik a haszna. Önfenntartó helyek ma már nemigen léteznek. Amiből nincs haszna, nem tartja fenn. Fenntartható-e így a világ a jövőben is, nem tudom, más módot egyelőre még nem fundáltak ki. A nagytőke tenyerén ülünk mi is. Miután odakéredzkedtünk. Tehát nem öklében zümmögünk, elkapdosott kis országlegyek, hanem a tenyerén mászkálunk és heverészünk. Nem is tudjuk, milyen jó dolgunk van. Mások a megmondhatói. Kábé a föld hatmilliárd lakójának kétharmada. A nagytőke természetesen mítosz, a Rém névalakja. A kistőke meséje ez a globális kapitalizmusról. Ősrégi mese, ámde nem lehet megunni. Az egyik változatban az 'Őspatkány' terjesztette, a másikban a 'nyerskommunizmus'. A 'nagytőke' lényegében a transzlokális vagy multinacionális tőke enyhén archaizáló és visszafogottan xenofób megnevezése. (Talán hogy a munkáspárti és MIÉP-es szavazók egyaránt értsenek a szóból.)".

Szilágyi szerint "a 'nagytőke' mítosza nem a bérmunka és tőke, a lokális tőkehiány és a globális tőketúltengés, nem a jóléti, szociális, környezeti szempontok és a profitmaximalizálás elve, még csak nem is az állami szabályozás és piaci önszabályozás tényleges ellentétének kifejezésére szolgál, hanem a 'magyar' és 'idegen', a 'nemzeti' és 'globális' szembeállítására. Ebben az értelemben a kistőke magyar és szuverén, a nagytőke pedig (meg aki a 'szekerét tolja') idegen és nemzetietlen (ha ugyan nem nemzetellenes). 'Döntsd a tőkét, ne siránkozz!' - szavalja a kistőke, és a nagytőkébe vágja az állam fejszéjét. Maga alatt vágja a fát. Pontosabban: fűrészeli az ágat, amelyen ül. Az országgal egyetemben. A globális tőke világfája ettől meg sem rezdül. Ő viszont könnyen lepotyoghat a fortyogó alvilágba. De a kistőke nem gondolkodik. Megvan ugyan a magához való esze, de csak ennyi. Felelősségérzete a nullával egyenlő. A kistőke bátor, mint az ismert cigányviccben a vak ló, amelyik fejjel megy a falnak. Mindig is ilyen volt. Viszont szívesen képzelődik. Gondol néha egy nagyot. Harciasan vagdalkozik. Még jó, ha csak szavakban. Bár néha az is elég. A társadalmat ugyan nehéz megijeszteni, a nagytőke azonban ijedős, mint az üregi nyúl. Amilyen nagy melák, olyan félénk. Olykor elég, ha ilyen-olyan államocskák, pártocskák, kormányocskák csak kilátásba helyezik, mi vár rá, ha tovább piszkoskodik a nemzettel, s már itt sincs. Bottal üthetik a nyomát. (A tőke ugyanis már rég nem kér engedélyt távozásra a nemzetállamtól: szabadon jön-megy határain.) Persze nem is csoda, ha ijedős: amilyen hatalmas, olyan hatalmas a vesztenivalója is. Nyerni pedig másutt is lehet. Nagy a világ".

Szilágyi úgy véli "a 'magyar tőke' - vagyis a kistőke állami kiválasztottjai - ezzel lényegében megszabadul a piaci versenytől, és egy másik - állam által szimulált - piacra kezd termelni. Egyre kevésbé a piactól és egyre inkább az államtól függ. Nincs az ilyen kistőkénél korruptabb. Ilyen körülmények között valóban egészen másként fog viselkedni mint az 'idegen tőke' - vagyis a globális nagytőke. Szinte már nem is tőkeként. Például fogja magát és nem térül meg. A profitot nem a piac, hanem az állam biztosítja számára vissza nem térített hitelek és közbeszerzési megbízatások formájában. A piaci profit helyére a jutalom és a juttatás lép. Ami jár, az jár. Azon az alapon jár, hogy a kistőke magyar. Még szép! Saját államától?! Aki nem magyar, ám magára vessen! De ki a magyar most? Az, akit az állam keblére ölel, és aki keblére öleli az államot. Magyar a magyart. Aki a piacon sikertelen, az államban még lehet sikeres. És megfordítva: aki az államban sikertelen (nem tud úgy kormányozni, hogy megtartsa a hatalmat), az saját piacán - az álmok és tervek adminisztratív piacán - sikert sikerre halmozhat. A magyar állam tehát a magyar kistőkés pártján áll. A magyar kistőkés pedig a magyar állam pártján. De kinek a pártján állsz te, aki nem vagy sem kistőkés, sem állam? Ha magyar vagy, akkor ez nem lehet kérdés: a magyarok pártján. A magyar élet és állam pártjára. Ránk kell adnod becsületes, magyar szavazatodat. Ha nem ránk adod, bizony nem is vagy te magyar: ellenünk szavazol - magyarok ellen! Hacsak nem tévesztettek meg a nem magyarok! Meglátjuk. A kistőke ezúton is üzeni neked: térj észre, oh, magyar!"

A Népszabadság újságírója szerint (In: Válság, fellendülés, lassulás, Népszabadság, 2002. április 17.) "Orbán Viktor a Nap-kelte április 16-ai műsorában megismételte: a Bokros-csomag elemeinek nagy részére nem volt szükség, az intézkedések haszonélvezője a nagytőke volt. A két választási forduló között élesebb nagytőkeellenes Fidesz-retorikát azonban sem az adatok, sem a korábbi megnyilatkozások, sem a Széchenyi-tervből a multinacionális vállalatoknak adott támogatások nem támasztják alá".

A Népszabadság újságírója szerint "az orbáni retorikában most rendkívül hangsúlyossá váló nagytőke-ellenesség azonban ezt a kormányt sem jellemezte. Sőt. Néhány nappal az első választási forduló előtt Orbán Viktor vidékről tévéláncon kapcsolódott be a General Electric üzleti központjának avatóünnepségébe, méltatva a húszmillió dolláros befektetést. Tette ezt a gesztust annak az amerikai óriás cégnek, amely 1989 óta több mint 1,1 milliárd dollárt hozott ide. A múlt év nyarán - csupán néhány példát emelve ki a kormányfő tőkepárti megnyilatkozásaiból - az Amerikai Kereskedelmi Kamara rendezvényén hosszasan és büszkén elemezte, hogy a működőtőke beáramlása ötéves rekordot döntött meg. A 'nagytőke' számai önmagukért beszélnek: Magyarország még mindig élen jár a térségben az összes fogadott külföldi tőke tekintetében. Csupán a GE tizennégyezer munkahelyet teremtett. S oda áramlott a legtöbb külföldi pénz, s ott jött létre a legtöbb állás, ahol az első fordulóban a Fidesz jól szerepelt, vagyis a nyugati megyékben. Az Orbán-kormány - ha eltekintünk a retorikától, amely azért alkalmasint taszító hatású is lehetett - igyekezett támogatni a 'nagytőkét' az elmúlt években. Csupán tavaly a Széchenyi-tervből 800 millió forint jutott a GE-nek, 400-400 millió a Samsungnak és a Sanyónak, 200-200 a Nokiának, az Audinak és a Flextronicsnak. A Kereskedelemfejlesztési Társaság közreműködésével csak a múlt évben nyolcszázmillió eurót fektettek be külföldiek, csaknem tízezer munkahelyet létesítve, 47 beruházást megvalósítva".

Kuncze Gábor, az SZDSZ szerint (In: Kéri J. Tibor, Pogonyi Lajos: Még nem dőlt el semmi, Népszabadság, 2002. április 17.) Orbán Viktor téved, amikor egyik beszédében azt mondta, hogy 1994-98 között a nagytőke és a pénztőke volt kormányon, az "Orbán-beszéd (...) tévedés, és alkalmatlan arra, hogy zökkenőmentessé tegye az ország EU-csatlakozását. Puszta hatalmi célok érdekében nem szerencsés hosszú távon rombolni az ország hírnevét, vagy aláásni a gazdasági folyamatokat. Ebbe a sorba illeszkedik az is, amikor Orbán Viktor szembeállítja a vidéket a fővárossal".

Kuncze szerint "a nagytőke és a pénztőke egyaránt fontos az ország számára, csakúgy, mint a tőzsde, a befektetők bizalma és a jól működő bankrendszer. Az imént felsoroltak pedig abban érdekeltek, hogy az országban béke és nyugalom legyen, megfelelően alakuljon a gazdaság szerkezete, fejlődése".

Hegedűs Miklós, a Gazdaságkutató Rt. vezető kutatója úgy véli (A multik teljesítménye nem igazolja Orbán bírálatát, Népszava, 2002. április 17.) "vagy gazdasági ügyekben teljesen dilettáns, vagy szándékosan mond félrevezető dolgokat az, aki azt állítja, hogy semmi sem indokolta a Bokros-csomagot. Az 1995 márciusában érvénybe lépett gazdasági megszorító intézkedéssorozat alapkövét a forint 17 százalékos, egylépcsős leértékelése, valamint a csúszó leértékelés bevezetése jelentette. Export-import szempontból jelentős volt a két évre szóló, 30 százalékos vámpótlék bevezetése. Mindez akkor a reáljövedelmek mintegy 15 százalékos értékcsökkenéséhez vezetett, ugyanakkor emelkedő pályára állította az ország gazdaságát".

Hegedűs szerint Orbán Viktor téved, amikor "a nagytőke vastagodását a Bokros-csomag számlájára írja. A GDP-ben elfoglalt részarányai - amelyek az elmúlt években a gazdaság egyes ágazatainak 75 százalékát is kitették - azonban azt mutatják, hogy a legnagyobb, külföldi tulajdonban lévő beruházók (Audi, Philips, IBM, Panrusgáz, Flextronics, GE, Opel stb.) tovább erősödtek az elmúlt négy év során".

Antalóczi Katalin, a Pénzügykutató Rt. főmunkatársa szerint (u.o.) "annyi bizonyos, hogy az Orbán-kormány nem nyúlt hozzá a nagybefektetői adókedvezményekhez. Sőt, többször deklarálta, hogy segíti (...) a kormány által a nagy multinacionális cégeknek kínált adókedvezmények máig a magyar EU-csatlakozási tárgyalások egyik legérzékenyebb pontjának számítanak. Olyannyira, hogy az unió versenybizottságának elnöke, Mario Monti legutóbbi magyarországi látogatása alkalmával komoly aggodalmának adott hangot. Monti szerint amennyiben ez így marad, veszélybe kerülhet az ország uniós csatlakozása".

Hegedűs Miklós szerint (u.o.)" a stabilizációs programok mindenhol a világon a lakosságot érintő megszorításokkal járnak, hiszen azok keretében a belső fogyasztást valamilyen módon a tényleges gazdasági lehetőségekkel összhangba kell hozni. Ha nem születik meg a Bokros-csomag, erősödött volna az adósságspirál hatása, amely beláthatatlan következményekkel járt volna. (...) Orbán kijelentései a következő kormányt is sújtják, hiszen a nemzetközi tőke idegenkedése, a feldolgozóipar visszaesése miatt elképzelhető, hogy a második félévtől várható világpiaci fellendülésből Magyarország kimarad. Legalábbis félő, hogy hazánk nem lesz képes kihasználni maradéktalanul a kínálkozó lehetőségeket termelési kapacitása hiányosságai miatt". Hegedűs szerint "a jelenleg még hivatalban lévő miniszterelnök fellépése a magyar gazdaság elleni bűntény fogalmát is kimeríti".

A Népszava újságírója szerint (Szereti a Fidesz a nagytőkét, Népszava, 2002. április 18.) "a Széchenyi-program keretében összesen 3,31 milliárd forintnyi támogatást ítélt oda a Gazdasági Minisztérium külföldi tulajdonú multinacionális társaságoknak - derül ki az eredményes pályázatok listájából. Úgy tűnik tehát, hogy a Fidesz vezette kormány nem ódzkodik annyira a nagytőkésektől, mint az a miniszterelnök többszöri kijelentéséből érződik. Orbán Viktor az elmúlt héten ugyanis azzal riogatta a választópolgárokat, hogy az MSZP győzelme esetén a nagytőke és a pénztőke alakít kormányt. Ehhez képest láthatóan a jelenlegi kormánynak is fontos a multik ügye. A legkedvesebb egyelőre a General Electric, amely összesen 800 millió forint támogatásban részesült. Az elektronikai termékeket gyártó Samsung 639 millió, a Nokia komáromi üzeme 200 millió, míg a Flextronics zalaegerszegi és nyíregyházi egységei összesen 408 millió forintot kaptak. Az Audi győri üzeme a Széchenyi-tervből 200 millió forint támogatással részesedett, míg a Reemtsma dohánygyára 100 millió forint pályázati pénzt nyert".