Jogi-politikai viták a választások végeredményéről
Bár az Országos Választási Bizottság (OVB) május 2-án várhatóan kihirdeti a 2002. évi országgyűlési választások hivatalos végeredményét, az állítólagos választási csalások és a különböző kifogások nyomán keletkezett bizonytalan politikai légkört az eredmények kihirdetése feltehetően nem szünteti meg egyik pillanatról a másikra. Az OVB által tárgyalt különböző beadványok politikai jelentősége igen nagy volt. Ez a tény önmagában is elemzésre érdemessé teszi őket. Az alábbiakban az OVB-hez tömegesen eljuttatott kifogások kapcsán három kérdésre igyekszünk választ találni. Ezek: Volt-e - és ha igen, mekkora - jogi alapja e kifogásoknak? Milyen funkciója lehet e kifogásoknak; kinek állt érdekében és miért e kifogások napirenden tartása? Milyen volt az állítólagos csalások kapcsán az egyes politikai aktorok kommunikációja? Bár az alábbiakban részint a választási eljárás során felmerül kifogásokkal általában véve foglakozunk, különös figyelmet fordítunk a legnagyobb vitát kiváltó beadványra.
E beadvány - melyet Vecsernyés Sándor joghallgató juttatott el az OVB-nek - a töredékszavazatok elosztásának módjával foglalkozott. A beadványtevő úgy vélte, az OVB helytelenül járt el, amikor olyan képviselők után is juttatott töredékszavazatot a pártoknak, akik a második forduló előtt visszaléptek. A joghallgató szerint az ilyen jelölt visszalépésével kiesik a választási versenyből, így a rá adott töredékszavazatok nem kerülhetnek fel pártja országos listájára.
Amennyiben a kifogások, jelesül pedig e beadvány tartalmát vizsgáljuk, feltétlenül tennünk kell egy, az OVB feladatával és eddigi gyakorlatával kapcsolatos megjegyzést. Magyarországon - és a világ számos más országában is - viszonylag gyakori, hogy politikai problémákat egyes politikai erők a bíróságon kívánnak megoldani. Az OVB azonban nem bírói szerv; feladata a választásokkal kapcsolatban felmerülő, jórészt technikai-adminisztratív teendők ellátása. Ez azért állítható, mert az OVB-hez eljuttatott kifogások nagy része jogilag viszonylag könnyen, tulajdonképpen "automatikusan" értelmezhető. A választási eljárási törvény a legtöbb jogi kérdést részletesen szabályozza. Mindez nem jelenti azt, hogy a törvény tökéletesen precíz lenne. Ám a jogi helyzet a legtöbb, a választással kapcsolatos kérdésben viszonylag egyszerű.
A rendszerváltás óta első ízben fordul elő, hogy az OVB döntései nyomán komoly politikai csatározások alakulnak ki. A töredékszavazat-ügy nem az első ilyen eset. Az OVB azon döntése, amely szerint kokárda viselése megengedett a szavazatszámláló bizottság tagjain, több szakértő szerint is ellentétes volt a választási eljárásról szóló törvény rendelkezéseivel. A kokárda-ügy azonban politikailag sokkal kevésbé érzékeny volt, mint a töredékszavazatok kérdése. Ez utóbbi esetben a törvény egyértelmű. A domináns alkotmányjogászi vélemény szerint nem lehet a törvényt úgy értelmezni, ahogyan azt a beadványtevő tette. Nem csupán azért, mert ezzel a korábbi kormányok legitimitása kétségessé válna, hanem azért sem, mert a törvény szövege szerint - némileg leegyszerűsítve - a töredékszavazat az első fordulóban keletkezik, és a pártot illeti. Ezen a két forduló közötti, a jelöltet érintő változások nem módosítanak. A törvény ezen kívül tételesen felsorolja, hogy mely párt mikor veszti el a töredékszavazait. Logikus, hogy amennyiben a jogalkotó azt kívánta volna, hogy a visszalépő képviselő esetén is bekövetkezzen ez, a felsorolásban ezt megjelenítette volna. Ez azonban a választási rendszerrel teljes ellentétben állna, ami egy újabb érv a beadványban foglaltak ellen.
A domináns alkotmányjogászi véleménytől két neves szakember fogalmazott meg eltérő véleményt: dr. Zlinszky János volt alkotmánybíró és dr. Sólyom László, az Alkotmánybíróság korábbi elnöke. A két véleményt azonban nem szabad összemosni. Zlinszky egyetértett a beadványtevővel abban, hogy a töredékszavazatok jelen kiosztása ellentétes a törvénnyel. Vagyis, Zlinszky ellenében felhozhatók a fentebb részletezett érvek. Sólyom László ezzel szemben nem konkrétan a szavazatkiosztás módját támadta. Az ő érvelése szerint a töredékszavazat-kiosztás a törvénynek egyébként megfelelő módja a választások egyik alapelvét, a választójog egyenlőségét sérti. Vagyis, szerinte nem a konkrét eljárás a törvényellenes, hanem a törvényben leírt és annak megfelelő eljárás sért egy, az alkotmányban is rögzített elvet. Ez gyökeresen eltérő megközelítés, amelynek jogi vonatkozásaival nem foglalkozva csak annyit jegyzünk meg, hogy Sólyom maga is úgy látta, hogy a jogbiztonság szintén alkotmányos elve jelen esetben a töredékszavazatok kiosztásának az OVB által preferált módját teszi szükségessé. Vagyis, az ő érvei a törvény későbbi módosítását, nem pedig a mostani kiosztás megkérdőjelezését alapozhatnák meg.
A domináns alkotmányjogi vélemény szerint tehát a töredékszavazatok ügye egyértelmű. Ennek ellenére az OVB az első alkalommal, amikor az üggyel foglalkozott, elnapolta és tárgyalásra alkalmasnak minősítette azt. Ez a tény már elvezet a második kérdéshez: vajon mi motiválhatta az ügyet napirenden tartókat, illetve az OVB-t első döntésekor?
Megítélésünk szerint nem túlzás azt állítani, hogy a töredékszavazatok ügye arra szolgáltatott példát, hogy milyen könnyedén használhatják fel a jog eszközeit politikai erők politikai céllal. Az OVB összetételét illetően politikai elemzésben nem maradhat említés nélkül a tény, hogy a grémium több olyan személyt is magában foglalt, aki korábban a kormányoldal jelöltje volt különböző posztokra. E jelöltések - például Molnár vagy Maczonkay esetén - az MSZP és az SZDSZ ellenállásán buktak meg. Ezek után nem túlzás azt állítani, hogy a testület számos tagja kétségkívül a jelenlegi kormánypártokhoz áll közelebb. Megítélésünk szerint ez is indokolhatta, hogy a testület a domináns jogi véleménnyel szemben érdemben is tárgyalja az ügyet.
A különböző kifogásoknak és beadványoknak a politikai funkciója azért egyértelmű, mert a végeredmény, a jogi helyzet, megítélésünk szerint egy pillanatig sem volt kérdéses. Nem valószínű, hogy az OVB egy jogilag tarthatatlan álláspontot fogadott volna el - ezt az OVB tagjainak jogi presztízse nem viselte volna el. Ebből adódóan tehát a beadványok funkciója kapcsán olyan politikai funkciók után érdemes kutatni, amelyek akkor is hatnak, amennyiben a végső döntés végül a beadványok elutasítása lesz.
Megítélésünk szerint két ilyen funkcióról érdemes említést tenni. Az első a választások hivatalos végeredményének késleltetése. A késlekedés számos olyan döntésre lehetőséget ad a jelenlegi kormánynak, amelyre egyébként nem lenne lehetősége. Mádl Ferenc a hivatalos eredmények ismeretében kíván dönteni a kormányfőjelölt személyéről. Amennyiben ez hamarabb bekövetkezett volna, az gyorsabb kormányzati átadás-átvételt jelenthetett volna. Ez azért lehet lényeges, mert a kabinet jelenleg is hoz olyan döntéseket, amelyek egyes szakpolitikák szempontjából lényegesnek tűnnek. Ilyen például az állami földek eladása, vagy a gyógyszerár-tárgyalások kérdése. A kabinetnek arra is lesz ideje, hogy számos Fidesz-ígéretet törvényjavaslat formájába öltsön. Ilyen például az egy gyermek utáni egymillió, kettő utáni kétmillió, három utáni hárommillió forintos adókedvezmény. Ezen javaslatok kormányzati kidolgozása a kormányoldalnak politikailag előnyös, az új parlament általi elutasításuk pedig az új kormánynak hátrányos lehet. A végeredmény gyorsabb megszületése az új kormányt megszabadíthatta volna attól a kellemetlen feladattól, hogy elődjének vélhetően népszerű, ám általa megvalósítani nem kívánt javaslatait leszavazza.
A másik funkció a választási eredmények legitimitásának megkérdőjelezése lehet. A választások eredménye óta kialakult egyfajta "legitimitás-vita". Az egyik oldal - a jövendő koalíció - úgy érvel, hogy a magas részvétel önmagában nagy legitimitást ad az új kormánynak. A másik oldal szerint a szoros eredmény miatt ez a legitimitás kérdéses. Ez utóbbi álláspontot erősíti a választások eredményeinek megkérdőjelezése. A jobboldalnak -legalábbis annak mérsékelt részének - nem célja, hogy a választási eredményeket en bloc megkérdőjelezze, de célja lehet az eredmények körüli bizonytalanság érzetének kialakítása. Ez ugyanis gyengítheti az új kormány legitimitását.
Az OVB által vizsgált ügyek kommunikációja tekintetében éles küzdelem bontakozott ki az elmúlt hetekben. Ebben a küzdelemben, megítélésünk szerint, a kormányoldal szerepelt jobban. A kommunikációs küzdelem első állomása Kuncze Gábor bejelentése volt, amelyben az OVB eljárását - a beadvány érdemi tárgyalását - "jogi gengszterizmusnak" nevezte. Ez a kifejezés vélhetően két körülmény hatására született. Egyrészt, az SZDSZ, amely elsősorban érintve volt a beadvány által, nem ok nélkül háborodott fel a kétségkívül vitatható jogértelmezésen. E felháborodást fejezte ki Kuncze. Másrészt, az SZDSZ vélhetően nyomást kívánt gyakorolni az OVB-re a tekintetben, hogy az minél gyorsabban foglalkozzon a kérdéssel, és vesse azt el.
Bár ez utóbbi célt az SZDSZ elérte, az ügy kommunikációs szempontból vereséggel zárult. Kuncze ugyanis, ahelyett, hogy az állampolgárok által is érthető érvekkel támasztotta volna alá állításait, az OVB-t egyértelműen politikai testületnek nevezte, amely politikai alapon döntött a beadvány tárgyalása mellett. Bár ez a tény kétségkívül igaz, a nyilvánosság felé Kuncze bejelentése mégis úgy hatott, mintha az elnök félne: végül elfogadják a beadványt. Ha viszont jogilag abszurd a beadvány, mint Kuncze mondja, miért fél a tárgyalásától? - vetődhetett fel a kérdés. E kérdést a jobboldal igyekezett is feltenni, s a jól kommunikálható választ is megadta: Kunczénak nincs igaza, a beadvány akár megalapozott is lehet. Vagyis, az SZDSZ elnökének nyilatkozata inkább azt sugallta, hogy Kuncze fél, hogy "valami kiderül". Nem az indítvány abszurditása, hanem az SZDSZ félelme sugárzott tehát át Kuncze nyilatkozatán. Márpedig amennyiben az SZDSZ fél, annak nyilván alapja is van. Akik pedig nem fogadták el, hogy a testület politikai alapon döntő szerv, azok számára egy magyarázata lehetett az SZDSZ félelmének: a beadvány esetleges megalapozottsága.
A jobboldal a kommunikációs küzdelemben a továbbiakban is sikeresebb volt, jóllehet az ő feladata volt a nehezebb. A jobboldalnak egy jogilag nehezen védhető álláspontot kellett úgy kommunikálnia, hogy "lebegtesse" a beadvány majdani kimenetelt. A beadvány védelme nem lett volna szerencsés, két okból sem. Egyrészt, erősítette volna azt a vádat, hogy a beadvány politikai célzatú. Másrészt, a beadvány várható elutasítása a jobboldal által pártatlannak ítélt testületben a "rosszul gondoltuk" üzenet kommunikálását tette volna szükségessé a későbbiekben. A jobboldal kommunikációs feladata tehát az volt, hogy úgy érveljen a beadvány megfontolása mellett, hogy ne legyen elkötelezett az elfogadása mellett. Ezt a feladatot a jobboldal jól oldotta meg. A központi üzenet lényege az volt, hogy "miért számítson valakinek a szavazata kétszer?". Amennyiben valakire szavazott az állampolgár, aki visszalép, és azután a polgár másra szavaz úgy, hogy első szavazata is számít, úgy szavazata "kettőt ér" - hangzott az érvelés. Ezen érvelést leginkább az OVB jobboldali tagjai, valamint a jobboldali média közvetítette. A jobboldal prominens politikusai - a "lebegtető" stratégiának megfelelően - nem nyilatkoztak a kérdésben, azon túl, hogy az indítványt megfontolásra érdemesnek találták.
A baloldal kommunikációs feladata volt könnyebb. Nekik egy jogilag védhető álláspontot kellett volna kommunikálniuk olyan módon, hogy a jogszabályt nem ismerő állampolgár is kapjon érveket a beadvány megalapozatlansága mellett. Ilyen lehetséges - tartalmi értelemben természetesen nem teljesen helytálló - érv lehetett volna az, hogy a "második félidőben kiállított focista első félidős gólja is ér". Vagy, hogy hiba volna az összefogó pártokat büntetni. A baloldal azonban a fenti, egyszerű üzenetek helyett jogilag tartható, ám érthetetlen érveket sorakoztatott fel. Ezért történhetett, hogy bár az OVB végül - a várakozásoknak megfelelően - a beadvány elutasítása mellett döntött, a beadvány körüli politikai küzdelmet a jobboldal nyerte. A jobboldal elérte céljait: későbbre tolódott a hivatalos végeredmény kihirdetése, bizonytalanság keletkezett a választási eredmények körül, a szélsőjobb pedig indokot talált a választások legitimitásának megkérdőjelezéséhez.
