Az MSZP-SZDSZ koalíció a sajtóban

A Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége május 9-én hivatalosan is megállapodott a kormányzat majdani struktúrájáról. Ennek keretében a két párt azt is rögzítette, hogy melyik párt melyik miniszteri, illetve államtitkári pozícióra jogosult. Ennek alapján az SZDSZ négy miniszteri, valamint öt politikai államtitkári posztra tarthat igényt. A négy miniszteri poszt a közlekedéssel bővített gazdasági, a vízgazdálkodással bővített környezetvédelmi, az oktatási, valamint az újonnan alakuló informatikai.
E négy minisztériumból háromban - a gazdasági, a környezetvédelmi, valamint az informatikai tárcánál - az SZDSZ jogosult a politikai államtitkár kijelölésére. Ezen túl az SZDSZ jelöli az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkárát, és a Miniszterelnöki Hivatalban is lesz egy szabad demokrata politikus államtitkári rangban. Az ő feladata a két koalíciós partner közötti együttműködés elősegítése lesz.

Pósán László egyetemi docens, a Fidesz országgyűlési képviselője szerint (In: Dombi Margit: Hígulhat a forint, Magyar Nemzet, 2002. május 6.) "az új kormány 13+1 pontból álló száznapos programjának megvalósítása - a tervezett béremelések, a szociális juttatások, a nyugdíjasoknak tett ígéretek - jelentős többletkeresletet generálnak. Ez önmagában még nem lenne probléma, de mivel rövid idő alatt jelenik meg a nagy mennyiségű pénz a piacon, elkerülhetetlen az árak emelkedése. A piacon megjelenő pénztöbblet elemzők szerint az idén kétszáz-, jövőre - áthúzódó hatásában - négyszázmilliárd forint lesz".

"A másik, a száznapos program makrogazdasági hatásánál is jelentősebb inflációnövelő tényezőként Pósán László a Medgyessy Péter leendő kormányfő és László Csaba leendő pénzügyminiszter nevével egyaránt fémjelzett forintgyengítést nevezte meg. E lépés szükségességét nevezett politikusok azzal indokolják, hogy a nemzeti valuta szerintük pillanatnyilag jelentősen túlértékelt. Mindez abban mérhető, hogy az exportőrök értékesítése nem növekszik az exportőrök által elvárt mértékben. A kivitel ösztönzésének pedig az állam részéről a legegyszerűbb és leghatékonyabb módszere a nemzeti valuta gyengítése, amit a Magyar Nemzeti Bank devizafelvásárlással tud elérni. Egy ilyen tranzakció a felvásárlás nagyságától függően megállítja a forint erősödését, illetve hosszabb távon a nemzeti valuta kisebb-nagyobb mértékű leértékelődésével jár együtt. Az intézkedés következtében és annak arányában a jövedelmek elértéktelenedésével is számolni kell. Ugyanígy értéktelenné válnak viszont a száznapos program során szétosztani kívánt százmilliárdok is. A forint leértékelődése a munkabér olcsóbbá válásával és természetesen a fogyasztói árak emelkedésével jár. Utóbbi szintén nincs összhangban az uniós kritériumok teljesítésében eddig folytatott antiinflációs törekvésekkel".

Pósán szerint "az inflációs nyomás fokozásában ma még beláthatatlan következményei lehetnek a hatósági árszabás teljes megszüntetésének, amire Medgyessy ugyancsak ígértetet tett akkor, amikor kijelentette: nem kíván beavatkozni a piaci folyamatokba. E liberális gazdaságfelfogás a gyakorlatban azt jelenti, hogy az állam - kivonulva az energiaszektorból - teljes mértékig a szolgáltatóra bízza az árképzést. A tervezett ipari gázáremelés ebben csak az első lépés - bár már ennek is jelentős inflációnövelő hatása lesz, hiszen azon termékek, amelyek előállításához szükség van gázfelhasználásra, mindenképpen drágulnak. A további árliberalizáció azt is jelenti, hogy előbb-utóbb a lakossági gázfogyasztás költségei is emelkednek, amit a szolgáltató kénytelen lesz áthárítani a fogyasztóra. Hasonló a helyzet a gyógyszerárak tervezett liberalizációja esetén is. (...) a jelenlegi, nagyjából hatszázalékos inflációs ráta ezen intézkedések következtében - minden ennek ellenkezőjét állító prognózis ellenére - nem csökkenni, hanem emelkedni fog. Akár évi egy-két százalékos inflációnövekedés is oda vezethet, hogy 2004-re tíz százalék közelébe kerül a fogyasztói árindex, ami nagy valószínűséggel igen messze lesz a három legkisebb inflációval rendelkező európai uniós tagállam fogyasztói árindexének átlagától. Vagyis teljesen jogos az az aggodalom, hogy a szigorú antiinflációs politika rövid távú érdekekért való feladása veszélybe sodorhatja a stratégiai célt, a 2004-es európai csatlakozás megvalósítását".

Székelyhidi Ágoston szerint (Mintaállam - nemzeti érték nélkül, Magyar Nemzet, 2002. május 8.) "újabban a gúnyos lekicsinylés példáján botránkozhatunk meg. Ezt a példát sajnos akár a külpoltikai fordulat nyitányának tekinthetjük. Medgyessy Péter szerint hazája 'kis ország, ? és ezért néha túl magasra akar kapaszkodni'. Ezzel nem itthoni vitában, hanem külföldi bemutatkozó nyilatkozatban értékeli le Magyarországot a neoliberális koalíció miniszterelnök-jelöltje. Így csak politikai kívülálló beszélhet. Medgyessy Péter tehát politikai kívülállóként fog itthon kormányozni. Nem csodálkozhatunk ezen. Az MSZP és az SZDSZ mai koalíciós döntéshozói már 1990 előtt a nemzeti önrendelkezéssel ellentétes oldalon álltak. A rendszerváltozást eleve ezen az alapon kötötték volna nemzetek feletti erőkhöz, érdekekhez. Ebben a keretben zajlott közös kormányzásuk is 1994 és 1998 között. Mára aztán kiteljesedett a neoliberális politikai gondolkodás. Az értékelvű nemzetszemlélet mellett az értékelvű társadalompolitika maradékát is elveti. Rendszerszerű feltételekhez igazodik - elsősorban külső piaci és jogi feltételekhez. Ez kényszerítette ki a hazai személyi döntéseket is. Medgyessy Pétert pártonkívüliként és a nemzetközi pénzpiac szereplőjeként így emelték a neoliberális kormánykoalíció élére. Ő maga ebben az értelemben viselkedik politikai kívülállóként. A nemzetek feletti erők, érdekek, intézmények világa csak a gazdasági nagyság mértékegységét használja. Magyarország gúnyos és lekicsinylő minősítésében Medgyessy Péter ezzel a mércével azonosul - a maga módján következetesen. Szégyelli, hogy egy önrendelkezést igénylő kis országot képvisel, és megígéri a nagyságrend szabályának betartását. Ez a neoliberális miniszterelnök-jelölt a nemzetek feletti erők, érdekek, intézmények szempontjából mintaszerű kormányzást ígér. Magyarország szempontjából a kívülálló közvetítő és szabályérvényesítő főmegbízott szerepére vállalkozik. Ezzel a jelenlegi kormányzási értékrend elsőbbségének gyökeres megfordítását jelenti be".

Mayer György szerint (Fedezet nélküli ígéretek, Magyar Nemzet, 2002. május 8.) "az MSZP a terven felüli adó- és járulékbevételekből tervezi előteremteni az első száz nap programjának fedezetét. A számsorokat vizsgálva ugyanakkor egyértelműen kitűnik, hogy erre nem lesz módja, legalábbis akkor nem, ha alacsonyan kívánja tartani az éves deficit mértékét. Ellentmondásba keveredik a szocialista retorika azzal is, hogy túlköltekezésről beszél, miközben már az első hetekben több száz milliárd forintos többletkiadást tervez".

Farkas Zoltán szerint (Mézes hetek, HVG, 2002. május 9.) "214 milliárd forintot kíván még az idén - legalábbis az MSZP tervei szerint - a várhatóan május végén megalakuló Medgyessy-kormány jóléti intézkedésekre fordítani. Ugyanakkor az Orbán-kabinet, mintha mi sem történt volna, saját legfontosabb kampányígéreteinek virtuális elfogadásával demonstrál".

Bárándy Péter ügyvéd az MSZP igazságügyi miniszter-jelöltje. (In: Fahidi Gergely: 'Politikai boszorkány-üldözésről szó sem lehet', HVG, 2002. május 9.) "elsősorban azt a kormányzati célt szeretném támogatni, hogy ebben az országban az utóbbi négy évben kialakult szorongás megszűnjön, a jogalkotás ne legyen kiszolgáltatva a napi politika igényeinek. E szemlélet mára teljesen tönkretette a büntető anyagi és eljárási jogot, az Igazságügyi Minisztériumnak (IM) vissza kell szereznie a jogalkotás-vezérlési pozícióját. Emellett a tárcának - akár a nevében is, de tartalmában mindenképpen - a kisebbségi jogok felelősévé is kell válnia. Az IM-nek kell őrködnie afölött, hogy a KRESZ-től a távközlési szabályokon át a büntető törvénykönyvig mindenütt érvényesüljenek a kisebbségi, az emberi jogok. Nyilvánvalóan a börtönök, a büntetés-végrehajtási intézetek zsúfoltságát, ellehetetlenülését is meg kell szüntetni".

Bárándy úgy véli "politikai boszorkányüldözésről szó sem lehet, de ahol nem bíróság mondta ki a végső szót, és a rendőri vagy ügyészségi döntés megalapozatlannak tűnik, sor kerülhet az eljárások újbóli megindítására. Ez azonban a bűnüldözés szakmai feladata lesz, nem parlamenti bizottságoké. Elképzelhetőnek tartom, hogy például az Országimázs Központ és a Happy End Kft. dokumentumainak megismerése is vezethet majd büntetőeljárásokhoz".

Görgey Gábor író, a kulturális tárca leendő vezetője úgy véli (In: Varsányi Gyula: A kultuszok megerőszakolják a közéletet, Népszabadság, 2002. május 10.) "az állam teremtse meg a kulturális intézmények autonóm működésének feltételeit - lehetőleg a jelenleginél jobban -, de ne legyen 'szuperintendáns'. - A visszarendeződés és a centralizáció, ami az elmúlt négy évben bekövetkezett a kultúrában, egyrészt drága, másrészt elfogadhatatlan". Arról, hogy a kialakulóban levő Széchenyi-kultusszal szemben - Görgeyként - nem akarna-e Kossuth-kultuszt ápolni, így vélekedett: "nem szeretem a kultuszokat, mert megerőszakolják a köz-életet, a kultúrát. Kossuth és Széchenyi, Kossuth és Görgey együtt érvényes. A fekete-fehér ábrázolások a politikában mindig arra szolgáltak, hogy a 'nép ellensége' kategóriáját hívják elő. A történelem kiemelkedő személyiségei a maguk ellentétes karakterükkel együtt hozták létre azt a múltat, amelynek mindannyian folytatói vagyunk. Ezért sem élőkből, sem holtakból semmiféle kultuszra nincs szükségünk".

Z. Karvalics László: (Egy minisztérium margójára, Magyar Hírlap, 2002. május 13.) "ízlelgessük egy kicsit a szavakat: Informatikai és Hírközlési Minisztérium. 2000 tavaszán szinte még fel sem állt az Informatikai Kormánybiztosság, jól értesültek máris tudni vélték, hogy mindez csak 'előjáték' egy komolyabb, tárcaszintű koncentrációhoz. S amikor a szocialista miniszterelnök-jelölt, Medgyessy Péter egy fontos kampány-pillanatban bejelentette, hogy szocialista győzelem esetén informatikai tárca létrehozására lehet számítani, a mindinkább felértékelődő információ- és tudáságazatok szereplői és az érintett szakemberek elégedetten dőlhettek hátra: bárhogy is alakul a választás, garantált lesz a terület magas szintű kormányzati képviselete. Mára az elégedettséget felváltotta a várakozás feszültsége. A kérdés rég nem az, lesz-e önálló tárca, hanem hogy milyen formában jön létre. A legnagyobb kérdés azonban az, hogy egy tárca-Hamupipőke születik-e, vagy erős, számos rokonterületet integráló, kiemelt stratégiai fontosságú minisztérium? Hogy valódi hatáskörrel, döntési és cselekvési szabadsággal, forrásokkal, merész koncepciókkal és biztos kormányzati hátországgal rendelkező kulcsintézmény jön-e létre?"

Karvalics szerint "mivel az információban egyre gazdagabb világ és a sikert mindinkább információs és tudáskategóriákban mérő kiélezett gazdasági-politikai versenyfutás ellenére sokan még így is túl gyorsnak ítélik a terület kormányzati 'emelkedését', rögtön szögezzük le: ez a minisztérium nagyjából fél évtizedes késéssel fog megszerveződni. A világban ugyanis a kilencvenes évek elején megjelent a stratégiai felismerés: a nemzetek közötti versenyelőny-képzés kulcsütközetei mindinkább az információs térben zajlanak, emiatt átfogó információstársadalom-fejlesztésre, azt képviselni képes kormányzati akaratra és akár középtávú programokat is gondozni képes erős szervezeti-intézményi háttérre van szükség".

Karvalics szerint "az információs társadalom politikai programja mögé négypárti, parlamenti (ill. össznemzeti) konszenzusnak kell állnia. Még akkor is, ha nem volnának ennyire kiegyenlítettek a parlamenti erőviszonyok. A konstruktivitást ígérő ellenzék nagy próbaköve lehet, hogy a politikai törésvonalakon felülemelkedve képes lesz-e partnerként segíteni az információs társadalom építését. A tárca vezetőinek nagy próbaköve lehet, hogy képesek lesznek-e kiszakítani a kulcsfeladatokat a 'pártteljesítmény' kategóriából, és valódi, hosszú távú stratégiát tükröző fejlesztések felé mozdulnak-e".

Karvalics szerint "egy minisztérium létrehozásával még semmi nem oldódott meg. Az igazi sikert nem egy-két látványos kampány eredményezi majd, hanem sok-sok, profin elvégzett házifeladat-szerű lépés, jól eltalált kezdeményezések és tartósan magas érdeklődést kiváltani tudó akciók sora. 'Együttmozgás' az Európai Unió információstársadalom-politikájával. Versenyképesség, kulturális váltás, életminőség, jövőkép. Óriási az elvárás. Az azonban máris elmondható, hogy egy megfelelő szerepre találó információs minisztérium kellő támogatottsággal indulhat el: a szakma és a civil társadalom minden bizonnyal biankó bizalomcsekkel fogadja. Sok-sok elvesztegetett év után az Informatikai Kormánybiztosság létrehozásával elindult a kikötőből és lassan 'irányba fordult' a magyar információs társadalom hajója. Most már csak a kapitánytól, a főtisztektől és a matrózoktól függ: még egy óvatos, unalmas és elkeserítő fejezettel bővítik az információs politika hazai Odüszszeiáját, fogyatkozó stratégiai esélypontokkal, a leszakadás tartósításával; vagy sebességet váltanak, és megfelelő navigációval előbb-utóbb feltűnik a láthatáron Ithaka - vagyis sikerül szerephez jutni az információs társadalom hatalmas kalandjátékában".

Szerető Szabolcs szerint (Kapituláció, Magyar Nemzet, 2002. május 13.) "Kovács Lászlónak még mindig nem szóltak: vége a kampánynak, megszületett a választási eredmény. Az MSZP elnöke pártja tegnapi kongresszusán ismét olyan beszédet mondott, amelynek nagyobb részét a távozó Fidesz-kormány ostorozása alkotta. Több oka lehet annak, ha egy kormányzásra készülő párt kommunikációjának fő elemét - hasonlóan a szövetséges sajtóhoz és a házi humoristák heti gyűlöletórájához - a korteshadjárat lezárása után is az ellenfél gyalázása jelenti. Vagy nincs érdemi mondanivalója a jövőről, vagy szeretné elterelni a számára kellemetlen tényekről a figyelmet. A jövőre vonatkozóan most is csak néhány, bizonytalan tartalmú szlogent hallhattunk ('jóléti rendszerváltozás', 'szociáldemokrata program', 'megbékélés'), és fogadkozást a száznapos program végrehajtására. Utóbbi csak rajtuk múlik: az Orbán-kormány olyan állapotban adja át a gazdaságot, amelyben - persze némi költségvetési átcsoportosítás után - van lehetőség a tervezett intézkedések végrehajtására".

Szerető szerint "az SZDSZ súlyát többszörösen meghaladó arányban jut posztokhoz a kormányban. A kisebbik koalíciós párté lesz az oktatási mellett az informatikai, a vízüggyel feldúsított környezetvédelmi és a százmilliárdok sorsáról rendelkező gazdasági tárca. Ezen felül politikai államtitkárt delegálhat a kancelláriába és az Igazságügyi Minisztériumba, melynek leendő vezetője egy nyilatkozatában egyértelművé tette, hogy nem sok köze van a szocialista párthoz. (Néha nem tudni, hol végződik az MSZP és hol kezdődik az SZDSZ.) Az 1994-es megállapodással ellentétben most nincs szó vétójogról, de erre nincs is szüksége az SZDSZ-nek, hiszen képviselőinek szavazata nélkül megbénul a Medgyessy-kormány".

Szerető szerint "hiába beszélnek a pártvezetők a 'szociáldemokrata program' győzelméről, a jövendő kormányra aligha aggatható rá a baloldali vagy a szociáldemokrata jelző. Egy posztkommunista gyökerű, a Nyugaton is egyre kritikusabban szemlélt neoliberális doktrínákon alapuló programot végrehajtó kabinet készül a hatalomba, s ezt nemcsak a magasan felülreprezentált SZDSZ, hanem a leendő kormányfő és pénzügyminiszter személye is garantálja. Orbán Viktor legutóbb arról beszélt, hogy a választások után az aranyérmes helyett az egymással összefogó élelmes ezüstérmes és a szemfüles bronzérmes alakíthat kormányt. Pontosítsuk a hasonlatot: az ezüstérmes vállán felkapaszkodva a versenyben jócskán lemaradt bronzérmes áll diadalmasan a dobogó legmagasabb fokán".

Dr. Péterffy Árpád: (Egy Bokros-csomag eleget ártott, Magyar Nemzet, 2002. május 13.) "Nagy öröm volt hallani a választási ígéretek között, hogy az egészségügy jelentősen több anyagi támogatásban fog részesülni a következő kormányzati ciklusban. Ebben a kérdésben megegyezik a hatalomból távozó kormánykoalíció és a kormányváltásra készülődő ellenzék ígérete, amikor több száz milliárdos többletet akarnak erre a célra fordítani. A hazai egészségügyre alaposan ráfér és meg is érdemli ezt a tőkeinjekciót, amellyel javítani lehet a betegellátás színvonalát, a betegségek megelőzésének hatékonyságát és nem utolsósorban az egészségügyben dolgozók arcpirítóan alacsony munkabérét. Magyarország lakosainak egészségi állapota ijesztően rossz. Az átlagos életkor nyolc-tíz évvel alacsonyabb, mint a Lajtán túl élőké".

Péterffy szerint "az MSZP-SZDSZ óriási többséggel rendelkező kormánya idején három miniszter is megpróbálkozott az egészségügy javításával, igen mérsékelt sikerrel. Elsőként Kovács Pál, akinek igen rövid idő jutott képességei megmutatására, az 1995 elején belépő 'Bokros-csomaghoz' nem kívánt segédkezni, nevét adni az egészségügy leépítéséhez és lemondott. A Bokros-csomag egy kisebb atombomba romboló hatásával ért fel az egészségügy területén. A családtámogatások jelentős megnyirbálása, a kórházi ágyak számának ésszerűtlen csökkenése és egyéb pénzügyi megszorítások következtében a születések száma jelentősen visszaesett, az elhalálozások száma emelkedett. A fogkezelés támogatásának megszüntetése soha nem látott 'foghullást' eredményezett".

Veress Jenő szerint (Jelentés a hídról, Népszava, 2002. május 14.) "tegnap - ha nem is hivatalosan - felállt az MSZP-SZDSZ véglegesnek mondható kormányformációja. Nem túl hosszas, de annál viharosabb egyeztetések után alakult ki ez a róka fogta csuka - csuka fogta róka koalíció. A két kormányváltó párt egymás nélkül, ugye nem tud(ott) kormányt váltani, s ez helyzet a valóságos erőviszonyokat jelentősen eltorzította. Mindkét párt tudta ugyanakkor, hogy erkölcsi kötelessége és felelőssége a megegyezés - kis túlzással: bármi áron. A kisebbik párt, jól érezvén, helyesen értékelvén a választásokon nehezen megszerzett, ámde erős pozícióját, keményen harcolt a maga számára kitűzött négy miniszteri posztért. És nem is csak a stallumok számáért, hanem a jó érzékkel kiszemelt tárcákért. Mert melyik tárca a jó tárca? Hát a tömött! Az infrastrukturális, például. A közlekedési, a vízügyi, a környezetvédelmi, a gazdasági, informatikai terület intézményeinek vagyona, az általa mozgatott - értsd: elkölthető - pénzek nagyságrendje még fontosabbá teszi a parlamentben alig reprezentált liberális pártot. E helyt felháborodva utasítom vissza saját feltételezésemet, mely szerint az MSZP mintha olyat tenne most az SZDSZ-szel, mint egykor Orbán Torgyánnal. Azaz: kulcságazatokat áldoz a hatalom megszerzésének, megtartásának oltárán. Az SZDSZ bölcsebb és tapasztaltabb annál, semmint hogy kis(gazda)stílű ámokfutásba kezdjen a rábízott százmilliárdokkal - lepusztítva mindazt, amit építenie kellene".

Veress szerint "azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a szocialisták egyhangú hitvallása a koalíció mellett nem volt mentes némi előzetes fogcsikorgástól. Különösen fájdalmasan érintette az MSZP-t, hogy az oktatásügyért vívott harcban vereséget szenvedett, az pedig csak flastrom, hogy miniszterjelöltjük államtitkárként azért ügyelhet a részletekre. (A pedagógustársadalom sem lelkesedik különösképpen a liberális tanügyi elképzelésekért, ám itt és most - is - megelőlegezendőnek látszik a szükséges bizalom.)És az őszi önkormányzati választásokkal kapcsolatos alkukról a kormányalakítás ihletett pillanataiban nem is sok mindent tudhattunk meg, jóllehet az sem lehet kevésbé izgalmas. Ma azt állíthatjuk: igen kiegyenlített ez a koalíció. Számarányát tekintve persze - tudjuk - nem az, ám a kialkudott viszonyok alapján felálló kormány mégiscsak paritásosnak mondható".

Farkas Péter szerint (A szociális gulyás és az első száz nap, Magyar Nemzet, 2002. május 14.) "a 80-as évek társadalom- és szociálpolitikájára az önállótlanság, rendszereinek hiányosságai, az ellátóhálózat hézagos kiépítettsége volt a jellemző. A teljes foglalkoztatottság kényszerével és az ártámogatások zavaros eszközeivel helyettesített szociális politika működtetett ugyan számos ellátási formát a családi támogatásoktól a pénzbeni és természetbeni segélyezés rendszerein át a személyes szolgáltatásokig, de ennek nagy ára volt. Az életképtelen gazdasági rendszer szolgált alapjául, növekvő kölcsönfelvétellel, amelynek kárait ma is szenvedjük. A torzó jellegű szociális politika nem pótolhatott egy tiszta, átlátható, a változó és differenciált szükségletek, a szabadság, valamint az egyéni és közfelelősség egyensúlyának elvei szerint kialakított rendszert. A rendszerváltozás után 1993-ig a gazdasági teljesítmény visszaesett, nőtt az infláció, a munkanélküliség, az elszegényedés, növekedtek az egyenlőtlenségek, de növekedtek a jóléti kiadások is. Az első kormányzati ciklus a gyerekes családok helyzetének javítását próbálta segíteni. Utalhatunk itt a várandósági pótlék bevezetésére, a lakáshoz jutás feltételeinek javítására, továbbá az alanyi jogú családi pótlék fönntartására és a gyermekek utáni adókedvezmények súlyának növelésére. 1994-ben megkezdődött az infláció csökkenése, növekedni kezdtek a reáljövetelmek, amit a lakossági fogyasztás növekedése is visszaigazolt, valamint csökkent a munkanélküliség. A gulyáskommunizmus iránti hamis nosztalgia ígéreteivel hatalomra került Horn-kormány visszafogta a fogyasztást, kormányzása alatt újra magasba szökött az infláció, nőtt a munkanélküliség, mindeközben a Bokros-csomag radikálisan csökkentette a jóléti kiadásokat. Mindezek hatására növekedtek az egyenlőtlenségek és a szegénység mértéke. A magyar társadalomfejlődés egy szűk tulajdonosi csoportból és a tőlük függő helyzetben lévő, mindinkább lecsúszó tömegből álló, kétpólusú társadalomszerkezet felé haladt. (...) A szociális politikát egy szegénypolitikai irányváltás jellemezte. A társadalompolitika egyszerre fordult el a szegényektől és a középrétegektől".

Farkas szerint "az Orbán-kormány idején új hangsúlyok jelentek meg a szociális és jóléti politikában. A korábban szinte kizárólag korrektív típusú szociálpolitikával szemben a prevenció elemei felé történt radikális elmozdulás. Elsősorban adópolitikai eszközökkel megtörtént a jövedelmi közép beemelése a szociális politika látóterébe, abból a megfontolásból, hogy az esélytelen szegénység csökkenjen, miközben a középrétegeknek sem kellett tovább szembenézniük a lecsúszás veszélyével. A legfontosabb változás azonban az erőteljes családpolitikai irányultságban nevezhető meg, amely a családi támogatások rekonstrukcióján túlmenően az ellátások szélesítésében, új elemek megjelenítésében, a ráfordítások jelentős növelésében, új típusú szolgáltatások elindításában ismerhető fel. A családi adókedvezmény több mint egymillió családnak nyújt segítséget. Újra alanyi jogú lett a gyes. Bevezették a gyedet. Alanyi jogon jár a családi pótlék és az iskoláztatási támogatás. A munkabér értéke jóval meghaladja a munkanélküli-segélyét. Az elmúlt négy évben a 19 500 forintos minimálbért két és félszeresére, 50 ezer forintra emelték. Miközben 236 ezer új munkahelyet teremtettek, a munkanélküliség 8,7 százalékról 5,6 százalékra csökkent. A fiatalok első lakásvásárlásának illetéke a felére csökkent. Az új otthonok teremtéséhez nyújtott hitelek kamatait 25 százalékről 3 százalékra csökkentették. Több mint 40 ezer család élt az új otthon megteremtésének lehetőségével. Két év alatt pedig több szociális bérlakás épült, mint előtte tíz éven át. A szociálliberális kormány idején a nyugdíjak értéke 12 százalékkal csökkent. A polgári kormány a nyugdíjak értékét 16 százalékkal emelte. 1998-ban a legkisebb nyugdíj összege 25 százalékkal nőtt. Az elmúlt időszakban nyolcszáz főről 12 ezerre nőtt a cigány ösztöndíjasok száma. Mindezek ellenére nagy a fanyalgás az úgynevezett baloldali szociális szakemberek és elemzők körében. A ma harcos civil jogvédőiről sem hallottunk a Bokros-csomag idején. Pedig a tények makacs dolgok, és a paradigmaváltás tetten érhető. A jelenlegi kormány felismerte, hogy nem az ember van a gazdaságért, hanem a gazdaságpolitikának kell szolgálnia a családokat, a társadalmat. Ez az, amit soha nem fognak megérteni a rózsadombi hivatásos forradalmárok, ígérgetők és szakszervezeti pártszolgálatosok. A családpolitika további másodrendűvé válását jelképezi, hogy meg kívánják szüntetni az önálló családügyi minisztériumot, beolvasztva azt az egészségügyibe. Gondolom, hogy újra medikalizálódjék a családok megítélése. Úgy vélem, száz nap elég lesz, hogy a szociálliberális irányzatot választók is kijózanodjanak az ingyen gulyás és kupica pálinkák bódulatából - és nem is oly sokára ismét a jövőt támogassák".

Ugró Miklós szerint (Oktatás, politika, Magyar Nemzet , 2002. május 14.) "az SZDSZ oktatási elképzeléseiről nem sokat tudunk, a kampány idején ez nem volt téma számukra. Nyilván a szabad demokraták zsigerből értenek mindenhez, ami tudás, műveltség, kultúra és oktatás, nekik ezeken a területeken felesleges bizonyítaniuk, másrészt a kizárólag a kormány gyalázására koncentráló kampányukba nem fért bele, hogy oktatási frontot is nyissanak. Most viszont égetően fontos volt nekik, hogy az Oktatási Minisztériumba becuccoljanak és homályos szándékaikat megvalósítsák. Egy apró adalék ahhoz, hogy az új koalíció minő programok szerint fog működni. Magáról az oktatásügyről a szocialisták sem beszéltek túl sokat, inkább a diákoknak és a pedagógusoknak ígérgettek ezt-azt, de kétségtelen, volt néhány figyelemre méltó elgondolásuk. Ilyen az 'Érettségi + 3' program, a középiskola végén, ingyenesen megszerezhető nyelvvizsga, jogosítvány és számítógép-használói bizonyítvány, vagy a felvételi vizsga eltörlése. Bánkódnak is a szocialisták, hogy mi lesz a programjukkal, vigasztalja őket a tudat, legalább ezt nem rajtuk kérik számon. Az SZDSZ nem ígért semmit, tőlük nincs mit bevasalni. Szerencsére nem állunk minden fogódzó nélkül, amikor a szabad demokrata vezetésű oktatásügy jövőjét próbáljuk elképzelni. Tudjuk például, hogy az SZDSZ ellenzi a tandíjmentességet és a diákhitelt. Teszik ezt a társadalmi igazságosságra hivatkozva. Idézzük Bauer Tamás Választási kiskáté című művének vonatkozó részeit. 'A hatvanas-hetvenes években, amikor a diplomás szakemberek - különösen a pályakezdők - jóval kevesebbet kerestek, mint egy átlagos szakmunkás (?), indokolt volt, hogy ingyenes legyen az egyetemi oktatás. Ma azonban, amikor a kezdő diplomások egyes szakmákban már kifejezetten jól keresnek, fel kell tenni a kérdést: vajon indokolt-e, hogy az egész társadalom viselje az adókon keresztül a felsőfokú képzés költségeit.' Az érvelés helytálló, amennyiben az egyes szakmákban jól kereső, kezdő diplomások anyagi támogatásáról van szó. Ám azt a diplomát előbb meg kell szerezni. S ott a tandíjat nem a diák, nem is a majdani diploma fizeti, hanem a szülők. Akik között nemcsak az SZDSZ holdudvarához tartozó, magas jövedelmű diplomagyűjtők akadnak, hanem szerényebb 'pénzeszközökkel' rendelkezők, sőt még munkanélküliek is. Illő és igazságos, hogy az ő gyermekeik tanulmányi költségeit az egész társadalom viselje az adókon keresztül".

Ugró szerint "a tandíj a legszegényebbeket zárja el a tanulás, a felemelkedés lehetőségétől, ellentmond a szolidaritás, az esélyegyenlőség elvének, konzerválja egyes rétegek hátrányos helyzetét, a társadalom megosztottságát. Arra hivatkozni, hogy a leendő diplomások egyszer majd jól fognak keresni, nem vall túl fejlett szociális érzékenységre. Persze lehet, az SZDSZ nem hozza vissza a tandíjat, kitalál helyette mást. Mondjuk eszközhasználati hozzájárulást, padkoptatási illetéket, diplomaelőleget vagy valami hasonlót. A diákhitel sincs ínyükre. Nem tartják méltányosnak, hogy az adófizetők pénzéből 'állami ajándékot' kaphatnak a jövőbeni legkedvezőbb helyzetű réteg tagjai. Nem célszerű rászoktatni a leendő elitet efféle adományokra. Ebből az következik, hogy az SZDSZ hívei nem akarják visszafizetni a diákhitelt. Nagyjából az a rész, amelyik nem szorult rá, mégis felvette. A társadalmi igazságosságra nem lesz gondunk. Az SZDSZ elrendezi. A szegények maradjanak nyugton, ássák tovább az árkot, a felsőoktatás nem az ő ügyük. A diplomával úgysem tudnak mit kezdeni, maximum bekeretezik. A saját költségükön, s nem az 'adózók pénzéből'. Azt a szabad demokraták majd szétosztják. Egy marihuanás cigaretta vagy egy ópiumpipa mellett. Liberálisan, globálisan, nemzeti elkötelezettségtől mentesen".

Tőkéczki László szerint (A száznapos osztogatás, Magyar Nemzet, 2002. május 15.) "a polgári kormányzat híveinek körében az a meggyőződés az általános, hogy a választásokat ígérgetési demagógiával megnyerő szocialisták nem tudják majd teljesíteni a szép summát kitevő ígéreteket. Valószínűleg tévednek, különösen, ami a híres első 100 napos 'csomagot' illeti. E sorok írójának véleménye szerint 'teljesíteni' fognak, már csak a közeledő önkormányzati választások miatt is. Másrészt, s ez már a magyarság közösségi jövője szempontjából igazán veszélyes: éppen az ígérgetés anyagi fedezetének előteremtése végett gyorsítottan privatizálni fognak, inflációt gerjesztenek, majd ez utóbbi miatt beindítják a monetarista gondolattalanság takarékossági kurzusát, amit egy olyan pénzügyminiszter-jelölt képvisel, akihez képest - sokak szerint - Bokros Lajos a szociális érzékenység szobra. Lesz itt tehát osztogatás már csak azért is, hogy megcáfolják a Fidesz teljesíthetetlenségi jövendölését. A beetetett nép pedig örül, hogy visszakapta kádári gazdáit, akik, lám, gondoskodnak. A média-szájbarágás biztosítva van és lesz, s a kör bezárulni látszik".

Tőkéczki szerint "mindazok, akik magasabb ellátmányozást várnak (nyugdíjasok), vagy improduktív pályákon közpénzekből s szolidaritási alapelveken épülő rendszerben (iskola, egészségügy, kultúra) dolgoznak, nagyot tévednek, ha a biztos külföldi nyertesekkel zajló közbeszerzési rendszert ígérő 'szociáldemokráciában' és 'liberálisokban' bíztak. Ezeket az urakat ugyanis a világ immár csak leginkább pénzügyileg érdekli, s örökös hatalmi lehetőségként, amely pluralizmust prédikálva csak egyféle gondolkodást, életvezetést és politikát engedélyez. A tökéletes materializmus ilyen álláspontja egyébként teljesen logikus: az ember pénzhasználó állat; az ember csak ne akarjon mást, mint amit a zsigerek diktálnak, s a zsigeri fantázia kínál. Hazugság és öncsalás volt, s ma is az, amely az embertől meg akarja tagadni a szabadságot arra, hogy eszét, szellemét és lelkét csak zsigeri kívánságainak rafináltságára használó állat legyen, s szabadságra akár a gonosznak is utat nyisson. A száznapos beetetéstől tehát sokat lehet várni, mert kedvezményezettjeit nem fogja érdekelni, honnan van a pénz, s az sem, ha annak biztosan belátható böjtje lesz. Elvégre minek kellene törődni azzal, hogy a kellemesség honnan jön".