A Sándor-palota sorsa

Egyelőre bizonytalan, milyen funkciót tölt majd be a felújított Sándor-palota. Az épületet egy 1999-es kormányrendelet alapján alakították ki miniszterelnöki hivatal céljára, felelevenítve ezzel a történelmi hagyományt: 1867 és 1944 között itt működött a miniszterelnökség. A teljes felújítás 2,5 milliárd forintba került. Az Orbán-kormány tervei szerint az épület adott volna otthont a miniszterelnökségnek, bár több szakértő kétségeinek adott hangot, alkalmas-e erre a célra az épület. Medgyessy Péter még a választások előtt közölte: nem költözik a Várba, mert az épületnek a nemzeti kultúrát kell szolgálnia.
A válsztások után Medgyessy Péter neves közéleti személyiségekből, szakemberekből álló testületet kért fel arra, hogy javaslatot tegyenek a Sándor-palota további hasznosítására. A testület tagjai: Glatz Ferenc történész, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, Ráday Mihály városvédő, egykori SZDSZ-es parlamenti képviselő és Katona Tamás történész, volt MDF-es képviselő, egykori I. kerületi polgármester.

Hegyi Gyula szerint (A Sándor-palota nem kiadó, Népszava, 2002. január 21.) "Orbán Viktor és elvbarátai sokat hivatkoznak a Horthy-korszak kormányfőire, elsősorban Bethlen István és Teleki Pál grófokra. Arról sajátos módon nem beszélnek, hogy az akkori kormányzati apparátus elhelyezésében és létszámában töredéke volt a mostaninak".

Hegyi úgy véli "a vár úgynevezett polgári része néhány évtized alatt újjáépült, egyes elemei nemzetközi elismerést is szereztek a magyar műemlékvédelemnek. A királyi vár egy része azonban még mindig romos. A naponta ezerszám érkező külföldiek értetlenül fogadják, hogy Budapest leglátogatottabb pontján, ötvenhat esztendővel a II. világháború befejezése után is romokba ütköznek. A turistabuszok éppen az egykori Honvédelmi Minisztérium kísértetpalotája mellett állnak meg utasaikkal. Mi magunk is inkább csak sejthetjük, hogy a rekonstrukció elmaradása nem annyira forráshiányból, mint inkább a politikai szándék hiányából ered. Nem kis részben a baljós történelmi előzmények miatt nem született egyértelmű döntés arról, mi legyen az egykori királyi vár sorsa. A rendszerváltozás előtt a magyar kultúrának ítélték oda az egykori uralkodói és kormányzati negyedet. Több múzeum mellett így költözött fel az ősi falak közé a Széchenyi könyvtár és nyitotta meg kapuit a Várszínház. A Sándor-palota és a hajdani Honvédelmi Minisztérium sorsáról azonban sokáig meddő vita folyt".

Hegyi szerint "1990 után az Antall-kormány úgy határozott, hogy a történelmi hagyományokat visszaállítva a Sándor-palota a miniszterelnök rezidenciája és hivatala lesz. A felreppent hírek, így a biztonsági kerítés és a helikopterleszálló ötlete nem nyerték el a közvélemény rokonszenvét. Az MDF-kormány ezért nem siettette az újjáépítést. A Horn-kormány - helyesen - úgy határozott, hogy a királyi várnak teljes egészében a kultúrát kell szolgálnia, s ezért ott nincs helye kormányzati intézménynek. Egy rokonszenves elképzelés szerint a Sándor-palotát a formálódóban levő Magyar Építészeti Múzeum kapta volna meg. Sajnos, s ezt jogos kritikaként kell megfogalmazni, az újjáépítés lassan haladt előre. Ha a múzeum időben megnyílik, talán a méltatlan utódoknak sem jutott volna eszükbe kidobálni a gyűjteményt, hogy itt csináljanak helyet a miniszterelnöki palotának".

Hegyi szerint "a Sándor-palota így üresen és funkció nélkül került a Fidesz kezébe. Némi habozás után elhatározták, hogy ide költözik fel a miniszterelnöki kabinet. A gyanútlan olvasó nyilván úgy képzelné ezt, hogy akkor kiköltöznek a Miniszterelnöki Hivatal óriási, Kossuth téri épületéből, amely szemben áll a Parlament déli szárnyával. Erről azonban szó sincs, a Miniszterelnöki Hivatal természetesen továbbra is megtartaná azokat az épületeket is, amelyeket az elmúlt években szerzett magának".

Hegyi szerint "a polgári kormányzás a szerénységgel és a mértéktartással kezdődik. Az állampolgárokat akkor tiszteli meg a politika, ha takarékosan bánik az adófizetők pénzével s a kormányzat működési költségeiről tételesen elszámol a választóknak.1945 után jelképes értelme is volt annak, hogy a köztársasági Magyarország kormányzati intézményei a királyi várból leköltöztek Pestre, a parlamentarizmust jelképező Országházba és annak környékére".

Hegyi szerint "Medgyessy Péter nemrég úgy nyilatkozott, hogy miniszterelnökként nem kíván beköltözni a Sándor-palotába, s az épület hasznosításához kikéri a társadalom véleményét is. Számomra továbbra is az Építészeti Múzeum ötlete a legrokonszenvesebb. Az elmúlt ezer esztendő magyar építőművészete a világörökség egyik legszebb pontján és a budapesti idegenforgalom fókuszában méltó keretek között mutatkozhatna be a hazai és külföldi látogatóknak."

N. Kósa Judit szerint (Alapvetés, Népszabadság, 2002. március 19.) "nyolc éve már, hogy az Antall-kormány által felkért szakértők írásba adták: a budai Vár, lévén turistaattrakció, exkluzív lakónegyed és kulturális központ, semmiképp sem alkalmas a kormányfő irodájának elhelyezésére. Ilyen körülmények között nem biztosítható a miniszterelnök hivatalának nagy - és különleges védelmet igénylő - forgalma, arról nem is beszélve, hogy a turisták inkább elmaradnak a várbeli múzeumoktól, mintsem hogy türelmesen sorban álljanak, míg egy népesebb delegáció ki- vagy becsekkol a forgalomcsillapító sorompóknál".

Kósa szerint "ha minden a Fidesz tervei szerint alakul, nyolc hétbe sem telik, és Orbán Viktor miniszterelnök beköltözik az 1944 előtti felelős magyar kormányfők egykori rezidenciájára, a Sándor-palotába. Ezzel befejezi az ideológiai alapok lerakását. A jövő befejeződik, és végképp átadja a helyét egy elmaszatolt, az uralmon lévők kénye-kedve szerint átírt múltnak. Annak az eszmei káosznak, amelyben a Szent Jobb és a Szent Korona a hivatkozási alap, a Horthy-kor külsőségei az országimázs pillérei, de a színfalak felfeslésein át csak a kendőzetlen hatalomvágyra látni. Ahol az erő kimutatása, a hatalom alternatíva nélküli voltának bizonyítása a tét, ott a racionalitásnak egyszerűen nincs tere. Ezért nem egyszerű kivagyiság, hanem a hatalomnak fogódzót nyújtó szimbólumrendszer része, hogy a Sándor-palotába kell költöznie: rálátással nemcsak a fővárosra, hanem a törvényhozás alaposan degradált helyszínére is. Ilyen esetben nemcsak a forgalom megbénításának veszélye nem szól a terv végrehajtása ellen, hanem az sem, hogy a palota egyszerűen alkalmatlan egy modern miniszterelnökség befogadására. A Sándor grófok egykori hajléka egy, a mainál jóval kisebb adminisztrációt szolgált, mégpedig olyan korban, amelyben minden minisztérium ott volt kéznél, a Vár hivatali negyedében. Most viszont még a tárcák fölött terpeszkedő valódi döntéshozó szerv, a kancellária is vagy hatszáz munkatársat foglalkoztat.
A Sándor-palotában jó, ha pár tucat elfér majd közülük. De ez sem érv: a terv kiötlőinek az a fontos, hogy Orbán Viktor abból az ablakból nézzen le Pestre, ahonnan Tisza vagy Bethlen; abban a Tükörteremben magázódjon a minisztereivel, ahol egykor birodalmi követek báloztak, és Borókai szóvivő ott tájékoztassa a sajtót, ahol a hajdani újdondászok kapták a híreket".

Medgyessy Péter szerint (In: Sándor-palota, új Nemzeti: pénzükre várnak a vállalkozók, Népszava, 2002. március 27.) "az MSZP kormányra kerülése esetén az épület valóban a nemzeti kultúra háza lesz, amit minden állampolgár használhat". Medgyessy szerint "a kultúrán keresztül üzenhetjük a világnak, hogy az ország imázsát nem az Országimázs Központ, hanem a magyar kultúra terjeszti. (...) a Sándor-palota üzenete az, hogy a mai kormány szeretné, ha a következő időszak egyenes folytatása lenne egyfajta múltba tekintő és az emberektől elszakadó kormányzásnak".

Nagy Gábor Tamás, az I. kerület fideszes polgármestere szerint (u.o.) "az, hogy a kormányfő beköltözik a Sándor-palotába, nem zavarja a Vár megközelítését és a turizmust sem, akár még pluszlátványosságot is jelenthet, ha például őrségváltás lesz az épület előtt. (...) elég széles a Sándor-palota előtti tér ahhoz, hogy a biztonsági intézkedések ellenére elférjenek ott a turisták is. A Parlament mellett is lehet közlekedni".

Bölcs István: (Mi, szittyák, 168 Óra, 2002. április 4.) "Olvasom az újságokat, és kiver a honfitűz. Mert a minap azt betűztem ki például, hogy a készülő Sándor-palotában (3 milliárd) Orbán Viktor dolgozószobájában ezüstszínű lesz a selyemtapéta, a pihenőszobájában meg arany. Hát nem ezért akartuk a rendszerváltást? De bizony hogy éppen ezért. Nehogy már csak Kádár János lakjon faltól fülig aranyban. Ja, hogy erre önök azt mondják: soha nem is lakott úgy, hokedlin ülve ette a grízes tésztát (ha lehet hinni a néphagyománynak). De hisz éppen ez volt a baj! Ha valaki ilyen élhetetlen, az ne akarjon országot vezetni. Hokedliről. Grízes tésztás kézzel! Nem az illik-e inkább hozzánk, szittyákhoz, hogy dolgozunk az ezüstszobában, pihenünk az aranyban? De bizony. Hisz mint a közelmúltban több újság (bocsánat a túlzásért!) megírta: a mi eleink díszes ruhákban jártak, kétágú nadrágban, már akkor, amikor a többi kelekótya nép még tunikában, szoknyában. Boldogság önt el, amikor olvasom".

Román András: (Mi legyen a Sándor-palotával?, Népszabadság, 2002. április 29.) "Három tény: az Orbán-kormány a miniszterelnök székhelyéül jelölte ki a Sándor-palotát. Az épület helyreállítása befejeződött. Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt azt nyilatkozta, hogy nem óhajt a fényűzően helyreállított palotába költözni. Akkor hát mi legyen a fontos műemlék további sorsa? A kérdésre adandó válaszhoz kívánok javaslattal élni. A most elkészült helyreállítás vezérelve az volt, hogy a háborúban súlyosan sérült épületben rekonstruálták a legfontosabb helyiségek egykori állapotát. Díszes teremsor néz az emeleten a Dunára meg a volt királyi palota felé, selyemkárpittal, táblás parkettával, nagy tükrökkel... Tegyük hozzá: nagyrészt hiteles rekonstrukcióként, kiváló minőségben. Ha nem adódik önként egy műemlékhez méltó rendeltetés, kézenfekvő az ötlet, hogy legyen múzeum. Egy jóval korábbi időszakban a Sándor-palotát is építészeti múzeumnak szánták. Jelenlegi formájában azonban nem hiszem, hogy ez így jó lenne. Milyen múzeum az, ahol az eredeti helyett kizárólag rekonstrukciót látunk, ahol minden berendezés másolat vagy éppen jó ízlésű képzelet tárgya? Nem szólva arról, hogy a rekonstruált teremsor az épületnek csak a kisebbik része. A többi: iroda meg infrastruktúra, a miniszterelnöki székhelyhez igazítva. Véleményem szerint az lenne a legjobb új rendeltetés, ha a miniszterelnök helyett a köztársaság elnöke költözne a Sándor-palotába. A legfőbb közjogi méltóság, az állam feje olyan személyiség, akinél nem kifogásolható az igazán reprezentatív környezet. Alkalmas erre természetesen az Országház is, de ha már itt van ez a palota, miért ne használjuk fel állami reprezentáció céljára? Úgy vélem, a köztársasági elnök jobban tudná használni az épületet, mint a miniszterelnök. Kisebb az apparátusa, nincs szüksége annyi kapcsolódó irodára. Nem tudom, hány munkatársa van az államfőnek, de bizonyosra veszem, hogy az elnöki hivatal befér a Sándor-palotába. Javaslatom előnyének tartom azt is, hogy a drága pénzen kiépített biztonsági rendszer (amely manapság sajnos nem takarítható meg) nem válik feleslegessé. A királyi paloták (azaz egy részük), az elnöki paloták meghatározott időben általában látogathatók. A washingtoni Fehér Házban magam is jártam. Arról nem tudok, hogy miniszterelnökség is nyitva állna a látogatók előtt. Korona lenne a műemlék helyreállításán, ha magyarok és külföldiek láthatnák, milyen pompás helyen dolgozik az ország feje. És azt is, hogyan tudott feltámasztani halottaiból a műemlékvédelem egy nagyszerű épületet".

Váncsa István szerint ('Hiába van palotád Budán', Élet és Irodalom, 2002. május 10.) "képződött a fővárosban egy nagyméretű, reprezentatív, de a jelen történelmi helyzetben fölöslegesnek tűnő ingatlan. Most senki se tudja, mi legyen vele. Hogy pontosak legyünk, a leköszönő kormány építtetett egy kétszáz éves házat mintegy hárommilliárdért, amiből persze a kőművesek egy vasat se láttak, de ez már az ő egyéni szociális problémájuk legyen. Hivatalosan ezt az egészet inkább felújításnak nevezik, de hát ismeretes, hogy a Sándor-palotából semmi se maradt meg a puszta falakon kívül, a semmit pedig tatarozni nemigen lehet. Részletkérdés, haladjunk tovább. Megírták az újságok, hogy az újonnan épített kétszáz éves házban a kormányfő dolgozik majd, meg esetleg a kormánynak az a része, ami ott elfér, a többi a Kossuth téren, a Szilágyi Erzsébet fasorban és máshol. Mellesleg a kiegyezés és a második világháború közötti időszak magyar kormányai elfértek a palotában, mint ahogy nagy valószínűséggel elférne benne az Egyesült Királyság jelenlegi kormánya is. Nem így a polgári kormány, amely történelmi léptékű feladatokat vállalt magára, és ennek megfelelően jókora apparátust működtet. Annak pedig hely kell, sok-sok palota".

Váncsa szerint "legyen tehát a Sándor-palotából pszichiátriai múzeum. Ilyen amúgy se sok akad a világon, egy van Bernben, egy másik London közelében, egy Rio de Janeiróban, egy Kanadában, egy a Missouri állambeli St. Josephben, egy a törökországi Edirnében, emellett van két Freud-múzeum Bécsben, illetve Londonban. Lehetne immár egy Budapesten is, a Sándor-palotában, legalábbis átmenetileg, amíg vissza nem jön a polgári kormány, és a palotát át nem veszi az, aki magának fölépíttette, és kiválogatta a beleillő bútorokat. Aztán így váltogathatnák egymást. Négy évig miniszterelnöki hivatal, négy évig Pszichiátriai Múzeum. Ez is jól mutatna az útikönyvben, a japán turisták főképp a négyévenkénti hurcolkodást díjaznák. Villognának a vakuk, surrognának a videók, a várbeli gagyiárusok erre az időre tripla mennyiségű fröccsöntött zenélő Szent Istvánt rendelnének, felárral fogyna el valamennyi".

Varga Kálmán, a Műemlékek Állami Gondnokságának tudományos igazgatóhelyettese (In: N. Kósa Judit: Köztársasági elnök a Sándor palotában?, Népszabadság, 2002. május 15.) "a köztársasági elnök hivatalának és időszaki kiállítások helyszínének javasolja a budai Várban lévő Sándor-palotát".

Varga úgy véli, "célszerű lenne a köztársasági elnök hivatalát berendezni a Sándor-palotában. Ezzel a hivatal kikerülne a Parlamentből, ideális helyszíne lehetne viszont a reprezentatív eseményeknek. Mindezekkel - a külföldi példákhoz hasonlóan - vonzerőt jelenthetne a Várba látogató turisták számára is. A palota történelmi termeit szervezett módon látogatni is lehetne, a nem reprezentatív terekben pedig palota- és államtörténeti időszaki kiállításokat rendezhetnének. (...) a Sándor-palota viszonylag gyorsan, akár június végéig bemutatható állapotba hozható. Ennek költségei mintegy öt-hétmillió forintra rúgnának. Fontos ugyanakkor, hogy a tervezett köztársasági elnöki hivatal megfelelő környezetbe kerüljön. A világháborús sebeket hordozó Szent György tér rekonstrukciója kellő ráfordítással egy-két év alatt befejezhető".

Orbán Viktor felsorolta (In: Orbán: A gyilkosokat meg kell találni, Magyar Nemzet, 2002. május 16.) "az elmúlt négy év legfontosabb beruházásait, többek között a Nemzeti Színházat, az Uránia Nemzeti Filmszínházat, a Terror Háza Múzeumot és a Sándor-palota felújítását".

Hegyi Gyula: (A Sándor-palota jövője, Népszava, 2002. május 21.) "Medgyessy Péter először az én kérdésemre válaszolva jelentette be egy krisztinavárosi fórumon, hogy kormányfővé választása esetén nem kíván beköltözni a Sándor-palotába. A bejelentés nagy sikert aratott az első kerületi polgárok körében, s egy-két napra vezető hír lett a médiában. A politikában komoly szerepe van a jelképeknek, s a Sándor-palotához való viszonyuk sokat elárult a 2002-es választások két főszereplőjéről. Orbán Viktor elszánta magát arra, hogy a köztársasági Magyarország hagyományait felrúgva ott hagyja a parlament épületét, és felköltözik az 1945-ben funkcióját vesztett királyi várba. Vele szemben Medgyessy Péter azt tartotta helyesnek, hogy a királyi vár maradjon az egész társadalmé, s az új kormány ne költsön el újabb milliárdokat a miniszterelnökség költöztetésére. Biztos vagyok benne, hogy más témák mellett ez is befolyásolta a választások eredményét. Orbán Viktor eltökélt vágyakozása a királyi vár iránt azokat is elgondolkodtatta, akik 1990-ben még elképzelhetetlennek tartották volna, hogy a baloldalra szavazzanak".

Hegyi úgy véli "az uralkodás gesztusa ellentétes a demokráciával, s a Sándor-palotába való felköltözés ötlete a fideszes kormányfő uralkodói allűrjeit tükrözte. A Szent Korona Parlamentbe szállítását még lehetett azzal indokolni, hogy ott többen látják majd, mint a Nemzeti Múzeum épületében. Orbán Viktor Sándor-palotába történő költözése kapcsán már senki sem beszélt a közérdekről. Még az imázsközpont sem próbálta meg elmagyarázni, hogy ez az intézkedés nekünk, a köznépnek is jó lenne. A társadalomnak legfeljebb annyi haszna származott volna a dologból, hogy lelkesen örülhetett volna a kormányfő magántermészetű örömének".

Hegyi szerint "ha a Sándor-palotából miniszterelnökség lett volna, akkor hamarosan a királyi vár más középületei is áldozatul esnek a terjeszkedő állami bürokráciának. A Széchényi Könyvtárban néhány hónapja már megjelent egy elhelyezési bizottság annak felmérésére, hogy hova kerüljenek a kormányfőt kiszolgáló segédhivatalok. Egy hagymázas ötlet szerint az Attila úton, a Dózsa-szobor mellett emeletes lakóházakat bontottak volna le (egymilliárd forintos kisajátítási keretből) azért, hogy helyükön új raktárat építsenek a Széchényi Könyvtárból kihurcolt könyveknek".

Hegyi szerint "jó, hogy az új miniszterelnök nem költözik be a Sándor-palotába, a királyi vár marad a kultúra otthona, s nem zárják el kordonnal a hazai és külföldi látogatók elől. Az embereket érdekli a Sándor-palota sorsa, s úgyszólván mindenkinek van valami ötlete a hasznosítására. Szomorú ugyanakkor tapasztalni, hogy egyes szakértők - akik készségesen kiszolgálták a leköszönő kabinetet - a társadalom helyett és a társadalmi vitákat megkerülve gyors megoldást szeretnének kicsikarni az új kormánytól. Az embereket nem csak az bosszantotta, hogy Orbán Viktor ki akarta sajátítani magának a Sándor-palotát. Annak sem örültek, hogy az épület sorsáról minden nyilvános vita nélkül, zárt ajtók mögött döntöttek az önjelölt szakértők. Több évszázados hagyomány Magyarországon, hogy a kiemelt középületek sorsáról nyilvános vita folyik a sajtóban és a közélet fórumain. Helyesen és logikusan, hiszen az ilyen épületek a mi pénzünkön épülnek és a mi fővárosunk arculatát formálják. Nagy hiba lenne elvenni a demokratikus vita örömét a társadalomtól egy olyan kérdésben, amely az elmúlt években jelképes értelmet kapott. S amelyben - szemben mondjuk egy költségvetéssel vagy uniós harmonizációval - szabadon dönthetünk".