Személycserék

2002-06-03

A kormány még csupán néhány napja van hivatalban, ám máris számos személycserét hajtott végre. Ennek során lecseréltek számos közigazgatási és helyettes államtitkárt, valamint menesztették számos állami hivatal vezetőjét is. Az alábbiakban a kormányzati személycserék kapcsán két kérdéssel foglalkozunk.

Az első kérdés a személycserék mélysége. A rendszerváltás óta hatalomra jutott kormányok ezidáig mindig több embert cseréltek le, mint elődjük. Paradox módon a legkisebb változásra 1990-ben került sor. Ennek akkor elsődleges oka az volt, hogy a hivatalba lépő új kormány nem rendelkezett saját apparátussal, amelyet az esetlegesen leváltott hivatalnokok helyébe léptethetett volna. 1994-ben már nagyobb mértékű személycserékre került sor, elsősorban a szocialista irányítású minisztériumoknál, 1998-ban pedig az 1994-est is felülmúlták a végrehajtott személycserék. 1998-ban főként a kisgazda irányítású tárcák esetén voltak jelentős személyi változások.

Az eddigi trendnek több oka is lehet. Az egyik kétségkívül az, hogy az új kormányok egyre bizalmatlanabbá váltak elődjeikkel szemben. Egyre kevésbé kívánják azt, hogy azok végezzenek fontos közigazgatási feladatokat, akik már elődjüket is kiszolgálták. A "semleges" közigazgatás mítosza miniszteriális szinten egyáltalán nem érvényesült; a politikusok olyan posztokra is "bizalmi" embereiket kívánják helyezni, akik feladata elsősorban nem politikai természetű. Másik ok lehet, hogy a kormányra kerülő pártok mögött egyre nagyobb holdudvar alakult ki az elmúlt években. A politika professzionalizálódása azzal is járt, hogy az ellenzéki pártok - kormányra kerülésük érdekében - mind több erőforrást igyekeztek mozgósítani. Ennek része volt a személyzeti politika is; az ellenzéki pártok az elmúlt években kiépítették - illetve, az előző kormány idejéből fenntartották - alternatív szakértői bázisaikat. Az MSZP miniszterelnök-jelöltjének például külön mininszterelnök-jelölti kabinete volt. Ezen túl számtalan munkacsoport, szakértői bizottság és "szabadúszó" szakértő segítette a szocialistákat valamilyen szervezeti szinten - a frakciónál, a pártban, a párt egyes platformjaiban, vagy a miniszterelnök-jelölti kabinetben. Az MSZP most, kormányra kerülve, nem teheti meg - és vélhetően nem is kívánja megtenni -, hogy a választási győzelem elérésben közreműködő apparátusát nem juttatja kormányzati pozíciókhoz. Ahhoz viszont, hogy ez megtörténhessen, fel kell "szabadítani" számukra bizonyos tisztségeket.

Az új kormány vélhetően nem fejezte még be személycseréit, így nem állapítható meg pontosan, vajon e személycserék mértéke hogyan viszonyul majd az 1998-as, vagy a korábbi személycserék mértékéhez. Jelenleg úgy tűnik, hogy bár a kormányzat viszonylag gyorsan hajtja végre az általa kívánt személyi változtatásokat, e változtatások száma nem haladja meg a négy évvel ezelőttit. Biztosat azonban természetesen csak néhány hét múlva lehet majd mondani.

A személycserék mélységénél talán érdekesebb kérdés a személycserék sebességének vizsgálata. Talán a legnagyobb különbség 1998-hoz képest e téren jelentkezik. Míg négy évvel ezelőtt a személycserék végrehajtása viszonylag sok időt vett igénybe, addig az új kormány most mintha néhány nap alatt kívánná "lefejezni" az apparátust. Megítélésünk szerint a személycserék gyors végrehajtása racionális lépés, ahogyan racionális volt a Fidesz 1998-as stratégiája - a személycserék időbeni kitolása - is.

A Fidesz 1998-ban a társadalom jelentős részének várakozásával szemben került hatalomra. Csak a választások előtti hónapokban vált nyilvánvalóvá, hogy a Fidesz eséllyel hívhatja ki az akkori koalíciót, a végeredményt pedig csak az első forduló után lehetett sejteni. Akkoriban sokakban élt az a meggyőződés, hogy az MSZP-SZDSZ koalíciónak nincs alternatívája. Bár a "nincs alternatíva" üzenete az elmúlt években is felbukkant, 1998 elején ezt a nézetet a társadalom jelentős része valóban osztotta is. Az egyik érv ezen álláspont mellett az volt, hogy csak a fennálló kormány "ért" a kormányzáshoz; neki van csupán megfelelő tapasztalata, személyi állománya és szakértelme e feladathoz.

A Fidesznek hatalomra jutása után meg kellett mutatnia, hogy rendelkezik egy olyan "ellen-elittel", amely a szocialistákkal való együttműködés nélkül is képes a kormányzásra. A Fidesz dinamizmusát 1998 közepén a legtöbben nem erőszakos stratégiának, "egész pályás letámadásnak" fogták fel, hanem egy olyan törekvésnek, amelynek során az új kormány megmutatja, melyek a prioritásai. A Fidesz-kormány megalakulása után még baloldali értelmiségiek is a kormány iránti bizalomra, de legalábbis türelemre szólítottak fel.

Ilyen körülmények között a személycserék annak bizonyítékát jelentették, hogy a Fidesznek rendelkezésére áll az a személyi állomány, akire a kormányzást építeni kívánja. Bár a személycserék iránt akkor is volt ellenérzés a vesztes részéről, a társadalom egyáltalán nem fogadta azokat negatívan. Ennek megfelelően a Fidesz nem is törekedett arra, hogy e személycserék a napirendről gyorsan lekerüljenek. A Fidesz számára a két kormányzati gyakorlat közötti különbség demonstrálása is fontos volt; ezért sem állt érdekében a gyors személycserékkel az előző kormányt gyorsan feledtetni.

2002-ben alapvetően más a helyzet. Az új kormány iránt nincs meg az az általános bizalom, amelyet a Fidesz élvezett 1998-ban. Részben a táradalom intenzívebb politikai aktivitásának, részben pedig a Fidesz törekvéseinek következtében úgy tűnik, a "győzteshez húzás" jelensége ezúttal nem fog érvényesülni. Ilyen körülmények között az új kormánynak nem érdeke, hogy a most potenciálisan népszerűtlen döntéseket hosszabb ideig a napirenden tartsa. Ezért indokolt a személycserék minél gyorsabb végrehajtása. A kormány célja, hogy a személycserék körüli "vihar" gyorsan üljön el, és így az ezáltal keletkező esetleges negatív hatás minimális maradjon.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384