Polt Péterhez intézett interpellációk
Június 11-én a parlamentben két kormánypárti képviselő is interpellálta a legfőbb ügyészt. A szocialista Keller László és a szabaddemokrata Gusztos Péter a legfőbb ügyész válaszát nem fogadták el, és hasonlóan döntött az országgyűlés kormánypárti többsége is. Az ellenzék az eset kapcsán az ügyészség intézménye elleni politikai támadásról beszél.
A képviselői interpellációk magyarázata az új kormánytöbbség és a legfőbb ügyész közti viszony jellegében rejlik. E kérdés az aktuális politikai erőviszonyokon túl kapcsolódik a magyar politikai rendszer általánosabb vonásaihoz, nevezetesen a "független" intézmények és a mindenkori kormányzati többség közötti kapcsolathoz is.
Ismeretes, hogy Magyarországon - ellentétben a bevett európai gyakorlattal - a legfőbb ügyészség alkotmányosan a kormánytól független, kizárólag a parlament alá rendelt szerv. Ez megmutatkozik abban, hogy a testület vezetőjét nem a kormány nevezi ki, hanem a parlament választja, valamint abban, hogy a kormány nem adhat utasításokat a legfőbb ügyésznek. Az elmúlt években többször is felmerült az ügyészség kormány alá rendelésének kérdése. Ezt a javaslatot általában a mindenkori kormányoldal vetette fel, a mindenkori ellenzék pedig elvetette. A legvehemensebben kétségkívül az Orbán-kormány törekedett arra, hogy az ügyészséget a kormány alá rendelje, ám e törekvést - a szocialisták ellenállása okán - nem vihette keresztül.
A "kormány alá rendelt vs. parlament alá rendelt ügyészség" dilemmája alkotmányjogi dilemma, ami politikailag nem, vagy nem ebben a formában merül fel. Parlamentáris demokráciában ugyanis az országgyűlést a kormánytöbbség irányítja, így politikailag tulajdonképpen lényegtelen, hogy formálisan a kormány, vagy az azonos pártösszetételű parlamenti többség dönt egy adott kérdésben. A "kormány vagy parlament" dilemmának tehát kevés kapcsolata van az ügyészség politikától való függetlenségének kérdéséhez. A politikától való függetlenséget - vagy legalábbis a politikai semlegességet - Magyarországon általában csak akkor sikerül garantálni, ha egy politikai tisztséget kétharmados többséggel töltenek be. Ennek híján a mindenkori parlamenti többség képes arra, hogy egyedül döntsön az adott kérdésben.
Ez történt a legfőbb ügyész megválasztásakor. A legfőbb ügyész a Fidesz egykori szakértője, parlamenti képviselőjelöltje lett, aki így a legkevésbé sem volt politikailag függetlennek tekinthető. Az ügyészség kormánytól való állítólagos függetlensége semmit nem módosított azon a tényen, hogy a kormány parlamenti többsége a kormánynak tetsző személyt nevezzen ki a legfőbb ügyészi posztra. A legfőbb ügyész azonban - és ez már a politikától való függőségét csökkentő elem - visszahívhatatlan. Ez elméletileg azzal járhatna, hogy a legfőbb ügyész megválasztása után depolitizálódhatna. Ez e helyzet például a köztársasági elnök vonatkozásában, aki, bár egyértelműen köthető a jobboldalhoz, működése során - alkotmányos jogállásánál fogva - igyekszik a közvetlen politikai csatározásoktól mentesíteni magát.
Meg kell jegyeznünk, hogy az elmúlt hetekben Polt Péter is törekedett ilyesmire, amit viszont a kormányoldal képviselői egyáltalán nem vettek jó néven. A kormányoldal interpellálóinak implicit érvelése az, hogy egyes ügyekben azért születtek "hirtelenül" döntések május végén, mert kormányváltás történt. Ezen érvelés jellegzetessége, hogy a legfőbb ügyész jelenlegi politikai szereplésé egyik lehetséges válasz esetén sem lehet a kormányoldallal szembeni ellenséges magyarázatként értékelni. Amennyiben a vádak alaptalanok, akkor a legfőbb ügyész politikától függetlenül járt el. Amennyiben viszont megalapozottak - és a parlament a válasz elutasításával e mellett az álláspont mellett tett hitet - az azt jelzi, hogy Polt Péter az új kormányoldal igényeinek megfelelő döntést hozott meg hirtelen. Vagyis, a döntéssel Polt azt jelzi, hogy az új kormány iránt lojális kíván lenni az ügyészség abban az értelemben, ahogyan lojális volt az előző kormányhoz. Bár Polt felszólalása során az elsőként említett állásponttal azonosult, a második álláspont sem lenne az új kormánytöbbség számára ab ovo kedvezőtlen. A második álláspont a mindenkori kormány szempontjait figyelembe vevő ügyészséget vizionál. A politikai semlegesség helyett a "kétpártiság" álláspontja jelenne meg, ami egyáltalán nem ritka más alkotmányos jogállamokban sem.
Vagyis, bármilyen magyarázata is van az interpellálók által kifogásolt ügyeknek, egyik magyarázat sem értelmezhető az új kormány irányába tett barátságtalan ügyészségi gesztusként. Az új többség ezért Poltot valójában múltbeli szerepvállalása miatt kritizálja. A kritika éle éppen a fent másodikként említett felfogásra irányul. Vagyis, a kormányoldal szerint az első felfogás - a politikailag semleges - ügyészség a helyes koncepció, és Polt ezt megszegve járt el számos ügyben.
Kérdéses, hogy amennyiben a kormányoldal elérné valahogy Polt távozását, úgy esetleges utódja milyen szerepet szánna az ügyészségnek. Jelenleg nem tudni, vajon Polt távozásával az új kormánytöbbség saját emberét kívánná az ügyészség élére állítani, avagy valóban konszenzusra törekedne. Mivel a törvények ilyen konszenzus-kötelezettséget nem írnak elő, kétséges, vajon a kormány Polt esetleges távozása után képes lenne-e saját elveit érvényesíteni, és szakmailag független személyt kinevezni az ügyészi testület élére.
A fentiek azonban jelenleg legfeljebb spekulációként értékelhetők, hiszen Polt Péter menesztésére a kormánytöbbségnek nincs lehetősége. Addig is interpellálhatják azonban Poltot. Az interpellációknak, az azt követő bizottsági meghallgatásoknak, majd az esetleges parlamenti leszavazásnak nincs jogkövetkezménye. Kétségtelen azonban, hogy Polt Péter munkája megnehezülhet az ügyészi szervezeten belül, amennyiben a parlamenti többség sorozatosan, több formában is megvonja tőle a bizalmat. Polt Péternek szembe kell néznie azzal, hogy a kormánytöbbség számtalan interpellációt nyújthat be hozzá, amelyekre a válaszát rendre elvetheti. A bizottsági meghallgatásokon szintén kellemetlen helyzetbe hozhatják a legfőbb ügyészt. A kormánytöbbség tulajdonképpen maga kényszeríti Poltot politikai szerepbe; amennyiben nem mond le, egyetlen lehetséges szerep számára a "jogvédelem" örzője, a "tisztogatásoknak" ellenálló szakember látszatának keltése lesz.
