Az MSZP és a Medgyessy-ügy

Az elmúlt hetekben tovább gyűrűzött a Medgyessy Péter múltjával kapcsolatos botrány. Mindkét politikai oldal törvénytervezetet készített, amelyek - különböző módon - a múlt rendszerben a III-as főcsoporton dolgozók helyzetével kapcsolatban irányoznak elő intézkedéseket. A két tervezet tartalma eltérő. Míg a kormányoldal az érintettek adatainak nyilvánosságra hozatalát, illetve kutathatóságát írná elő, addig az ellenzék összeférhetetlenségi szabályokat is megállapítana. A Fidesz azt szeretné, ha senki nem tölthetne be fontos közéleti pozícióit, aki az elmúlt rendszerben állambiztonsági feladatokat látott el. A törvénytervezeten túl mindkét oldal vizsgálóbizottság felállítását is javasolja. A vizsgálóbizottság eszközével a parlament két kisebb pártja kíván élni; az MDF és az SZDSZ. A hét további fejleménye, hogy Salgó Lászlóról, az ORFK frissen kinevezett parancsnokáról is kiderült, hogy a múlt rendszerben a III-as főcsoportfőnökségen dolgozott.

A fenti ügyekben nagyjából előre jelezhetőek azok a politikai történések, amelyek az elkövetkező hetekben következnek majd be. A két törvénytervezet közül a parlament a kormányoldal indítványát fogadja majd el. Az MDF és az SZDSZ által indítványozott vizsgálóbizottság egyaránt feláll majd, hiszen a kormánytöbbség mindkét ötletet támogatásáról biztosította. Végül, várhatóan nem történik majd semmi Salgó László ügyében; az ORFK vezetője éppen úgy helyén marad majd, mint ahogyan Medgyessy Péter sem kényszerült lemondani.

A konkrét politikai történések tehát viszonylag egyszerűen leírhatók. Érdekesebb kérdés azonban a fenti ügyekben részt vevő politikai erők álláspontjainak, nyilatkozatainak és stratégiájának vizsgálata. Az alábbiakban az ügy főszereplőjének, a Magyar Szocialista Pártnak a stratégiáját vesszük górcső alá.

A szocialisták a Medgyessy-ügy kirobbanásakor még meglehetősen kapkodóan, átgondolatlanul viselkedtek. Mint korábbi elemzésünkben megírtuk, a botrány kirobbanásakor az MSZP magatartása is hozzájárult a válság eszkalálódásához. Az SZDSZ múlt szerdai döntése óta azonban az MSZP kommunikációja határozottabbá vált. E kommunikáció központi motívuma a "minden rendben van", illetve a "Medgyessy tulajdonképpen hős" toposzai alkotják.

Az MSZP megítélése szerint a válság következtében nem történt semmi; nem rendült meg a közbizalom a kormányban, és a helyzet súlya egyáltalán nem akkora, hogy emiatt bármelyik szocialista politikusnak bármilyen következtetést le kellene vonnia. A "minden rendben van" toposz maga is két elemből tevődik össze. Az első elemet az a gondolat képezi, hogy a múlt rendszerben folytatott feladatok irrelevánsak a mai körülmények között. Az MSZP úgy érvel, hogy nem a mai politika kérdése az, hogy a miniszterelnök, vagy bármely más szocialista politikus mit tett a múlt rendszerben. A második elem annak látens hangoztatása, hogy a múlt rendszerben folytatott különböző tevékenységekkel sincs semmi probléma. Vagyis, nem csak azért nincs válság, mert az "ügynöki múlttal" kapcsolatos kérdések irrelevánsak, hanem azért sincs, mert az ilyen jellegű múltbéli tevékenységek elfogadhatók.

Az MSZP kommunikációja ezen a ponton épít arra, hogy az állampolgárok igen differenciálatlanul ítélik meg a múlt rendszert. Ismert, hogy az állampárt idején számos polgár kényszerült a rendszerrel ilyen-olyan kompromisszumot kötni. Az MSZMP 800 ezer fős tagsága nem meggyőződéses kommunistákból állt; tagságát zömmel azok tették ki, akik a politikától független területen kívántak érvényesülni, s mivel ennek feltétele volt a rendszer legalább passzív lefogadása, akár a pártba is beléptek. A párttagokon túl is számos ember akadt azonban, akinek a mindennapi boldoguláshoz kompromisszumokat kellett kötnie.

A fenti jelenségtől, amely a társadalom igen nagy részét érinthette, célszerű elválasztani azok kérdését, akik magas pártállami pozíciókat viseltek, illetve a pártállam legfontosabb állambiztonsági hivatalaiban dolgoztak. Rájuk ugyanis semmilyen körülmények között nem lehet azt mondani, hogy a rendszer "passzív" elfogadói lettek volna; hogy kényszerből kellett volna a pártállami tisztségeket betölteniük. Az ilyen emberek ugyanis aktívan járultak hozzá a pártállami diktatúra fennmaradásához, illetve - Medgyessy esetén - védelméhez. Jelen elemzés szempontjából irreleváns az egyéni szándékok minősítése éppen úgy, mint az e csoporthoz tartozók tevékenységének morális értékelése. A lényeg, hogy a valóságban különbség volt a rendszer passzívan elfogadók, tolerálók milliói és a rendszer fenntartásában, védelmében, esetleg megváltoztatásában aktívan részt vevők szűk köre között.

Az MSZP a fenti különbségtételt kívánja elfedni kommunikációjával. A szocialisták tudják, hogy számos ember számára személyes élmény az állampárti rendszer tolerálása. Nyilvánvaló, hogy ezek az emberek magukat morálisan nem ítélik el. Az MSZP igyekszik azt kommunikálni, hogy az ő esetük semmiben nem tért el Medgyessy esetétől. Vagyis, Medgyessyt azáltal igyekeznek pozitív színben feltüntetni, hogy megteremtik vele az azonosulás lehetőségét. Nem azt hangsúlyozzák, hogy Medgyessy aktívan hozzájárult a rendszer védelméhez, hanem hogy "jobb híján" választotta azt a hivatást, amelyért most az ellenzék elítélni igyekszik.

Ez az érvelés kapcsolódik a "Medgyessy hős" toposzhoz *. Ezen érvelést legpregnánsabban talán Lendvai Ildikó fogalmazta meg a TV2 egyik esti műsorában, amikor Medgyessy tevékenységét az amerikai filmekből ismert kémekéhez hasonlította. Medgyessy ezek szerint nem csak hogy nem cselekedett rosszul, de egyenesen helyesen cselekedett, hiszen megvédte az ország érdekeit a külföldi hírszerzők támadásától. Ez a toposz is tartalmaz egy különbségtétel-relativizálást, nevezetesen azt, hogy ebben az időben az ország védelme az állampárti diktatúra védelmével volt azonos. Nem volt olyan független nemzeti érdek, amely elválasztható lett volna a rendszer kérdésével. Magyarország szuverenitása nem volt teljes, hiszen azt mind külső körülmények - a szovjet csapatok és a Szovjetunió politikája -, mint a belső viszonyok - az állampárti diktatúra, a demokrácia hiánya - csorbították. Lehet tehát, hogy Medgyessy végzett "hősies" cselekedeteket, ám e cselekedetei mindig az állampárt érdekeit szolgálták. Ezt összevetni a gyakorta éppen a kommunista/fasiszta diktatúra ellen harcoló amerikai kémekkel pozitív olvasatban tudatlanságra, negatív olvasatban mély cinizmusra vall.

Az MSZP kommunikációs stratégiájával kapcsolatban még két megjegyzést célszerű tennünk. Egyrészt, a stratégia az utóbbi hetekben - a fentebbi toposzok alkalmazásával - eltolódott egyfajta "no comment" stratégia irányába. Az MSZP az ügynök-ügyet igyekszik levenni a napirendről; igyekszik minél inkább úgy tenni, mintha az ügynek lényeges következményei nem lennének. Vagyis, hangsúlyossá vált az a szocialista törekvés, hogy az ügyet irrelevánsnak kell tekinteni; úgy kell tenni, mintha nem történt volna semmi.

Ennek kapcsán meg kell említeni, hogy az MSZP e törekvéseivel korábbi "önmaga" ellen harcol. Korábbi elemzésünkben kifejtettük, hogy a racionális magatartás az MSZP részéről már az ügy kirobbanásakor a "no comment" stratégia lehetett volna. Akkor az MSZP - pontosabban Medgyessy Péter - nem e stratégia mellett döntött, ami által maga is hozzájárult az ügy jelentőségének növeléséhez. Vagyis, a "no comment" stratégiát az MSZP-nek ellenszélben kell folytatnia - ráadásul olyan ellenszélben, amelyet maga idézett elő.

Másrészt, az ügy kapcsán ismét megjelenik az MSZP sokat emlegetett pragmatizmusa. Az MSZP pragmatista attitűdje paradox módon még legkevésbé a kormányfőre volt jellemző - legalábbis Medgyessy első nyilatkozatai erre engedtek következtetni. A pragmatista attitűd lényege ebben az esetben az, hogy az MSZP számára első emberének III/II-es múltja nem etikai, hanem hatalomtechnikai kérdés. Nem az merül fel az MSZP számára, hogy morális okból vonja felelősségre a kormányfőt; a kérdés az, vajon e tehertételt képes-e a párt cipelni. Maga az MSZP nem talált semmi kivetnivalót a kormányfő múltjában; sőt, több jel is arra utal, hogy a releváns tényekkel az MSZP vezetése már korábban is tisztában lehetett.

A pragmatizmus az SZDSZ-el való tárgyalásokon is nyilvánvalóvá vált. Az MSZP vélhetően úgy látta, hogy az SZDSZ számára ez az ügy kellemetlen ugyan, de nem olyan súlyú, amit "kompenzálni" ne lehetne. Vagyis, az ügy SZDSZ-es "elfelejtése" éppen olyan politikai kívánság az MSZP részéről, mint például Gy. Németh visszaléptetése az SZDSZ részéről. Ennek következtében az MSZP úgy vélte, koalíciós partnerével alkut kezd majd az ügy kapcsán, ahol az alku egyik eleme az ügy SZDSZ-es elfogadása, míg másik eleme egy, az SZDSZ által kívánt követelés teljesítése lesz. Így kapcsolódott az ügy - az SZDSZ számára vélhetően érthetetlen és abszurd módon - a főpolgármester-választás kérdéséhez, s így merült fel a hannoveri villamosok ügye, mint analógia. Az MSZP nem látta át, hogy a fenti ügyek nem "kompatibilisek"; a jelzett követelések nem kovertálhatók, hiszen az a sík, ahol az ügyek megjelennek, eltérő az SZDSZ számára eltérő.

Ez a kérdés talán rávilágít arra, hogy mennyire másként látja az MSZP és az SZDSZ a fentiekhez hasonló ügyek természetét. Az SZDSZ számára a politikában vannak pragmatikus, hatalomtechnikai kérdések, és vannak morális kérdések is. A két típus közé nem tehető egyenlőségjel. Az előfordulhat, és elő is fordul, hogy a hatalomtechnikai döntéseknek alá kell rendelni a morális szempontokat - ahogyan ez elméletileg fordítva is megtörténhet. (Bár, meg kell jegyezni, erre kevesebb a példa az SZDSZ történetében). A két szempont szerinti "követelések" viszont nem konvertálhatók. Az SZDSZ ezért a jelenlegi ügyben sem kért semmit Medgyessytől; nem kívánt pragmatikus előnyöket, hiszen a kérdés morális jellegű volt. A pragmatikus szempontok eleve a koalíció és Medgyessy mellett szóltak; nem volt szükség arra, hogy ezt további "beruházásokkal" az MSZP megnövelje. A kérdés az volt, vajon a pragmatikus vagy a morális szempontok élveznek-e elsőbbséget. A helyzet mindkét szempontból egyértelműen megítélhető volt, ám ez a két szempont esetén két homlokegyenest ellenkező elvi következtetéshez vezetett. A döntés így a szempontok közti választást kívánta.

Az MSZP ezt azért nem érezhette át, mert számára vélhetően nincs ilyen különbség az erkölcsi és pragmatikus kérdések között; az MSZP számára a legtöbb kérdés hatalomtechnikai. Bár nem állítható, hogy az MSZP számára egyáltalán nem lennének morális kérdések - vélhetően sok ilyen akad -, az azonban világos, hogy ez az ügy nem tartozott a morális kérdések közé.

Az MSZP számára ezért elég világos volt, hogy mi a teendő. Első körben az SZDSZ-t kell meggyőzni, hogy neki is érdeke Medgyessy miniszterelnöksége. Az MSZP nem arról akarta meggyőzni az SZDSZ-t, hogy elfogadható számára Medgyessy, hogy morálisan igazolható tevékenysége. Az érvelés középpontjában a hatalomtechnikai kérdések álltak. Vagyis az, hogy az SZDSZ nem lehet érdekelt Medgyessy megbuktatásában. Ehhez kapcsolódott az a toposz is, hogy az ügyet a Fidesz gerjesztette, az ügy a Fidesz érdekeit szolgálja. Bár ez lehet, hogy igaz, az SZDSZ előtt álló kérdés szempontjából irreleváns volt - mint kifejtettük, az SZDSZ az első perctől tisztában volt azzal, hogy érdekei ellen cselekedne, ha kitartana keddi döntésénél.

Az SZDSZ meggyőzése után a második szocialista teendő a Fidesz támadásának hatástalanítása volt. E cél eléréséhez a Fidesz hibái is hozzájárultak; a párt hibát követett el akkor, amikor a Magyar Nemzet szerdai cikkére is alapozott támadáskor. Mivel e cikk megítélése jóval kevésbé volt egyértelmű, a jobboldal akcióját már sokkal inkább lehetett "vádaskodásnak", a "hatalom elvesztése miatti fájdalom" következményének titulálni. Az MSZP utolsó teendője a közvélemény meggyőzése volt. A szocialisták e cél érdekében alkalmazták a fent már leírt toposzokat.

Az MSZP stratégiája egyáltalán nem volt sikertelen. Az SZDSZ elállt a javaslatától, a közvélemény nagy része pedig nem kívánja Medgyessy lemondását. A kezdetekkor - vagyis az első keddi nyilatkozatok alkalmával - elkövetett szocialista hibákat tehát az MSZP a későbbiekben sikeresen menedzselte. Úgy tűnik a párt adekvát stratégiával kezelte a Medgyessy-ügyet.

* Az alábbi érvelés kapcsolódik Seres László: Akikre büszkék vagyunk c. cikkében írottakhoz (Élet és Irodalom; 2002/26.; 12.oldal)