Medgyessy Péter múltja (3. rész)

A Magyar Nemzetben megjelent cikk szerint Medgyessy Péter 1961-től a rendőrség állományában volt, titkos ügynökként tevékenykedett, 1978-ban főhadnaggyá, a Belügyminisztérium III/II főcsoportfőnökségének kiemelt főoperatív beosztottjává nevezték ki. Ennek alátámasztására a belügyminiszter 1978-as kinevezési parancsát is közli a napilap. Lamperth Mónika belügyminiszter ez ügyben vizsgálatot rendelt el. Ennek során áttekintik a titkos iratok kezelésével, irattározásával és a hozzáférhetőségével összefüggő kérdéseket is.
Leszögezték azt is, hogy a jelenlegi adatok alapján Medgyessy Péternek nincs semmilyen dossziéja a Belügyminisztérium irattárában. Medgyessy Péter miniszterelnök az Országgyűlés ülésén bejelentette, hogy öt éven keresztül kémelhárító tiszt volt. Medgyessy azt mondta, hogy tevékenysége kizárólag Magyarország IMF-csatlakozás előkészítésével volt kapcsolatos. Az volt a feladata, hogy megakadályozza, hogy külföldi titkosszolgálatok meggátolják Magyarország csatlakozását a Nemzetközi Valutaalaphoz. A miniszterelnök állítja, hogy az IMF csatlakozás után beszüntette kémelhárító tevékenységét.

Kolláth György alkotmányjogász szerint (In: Folytatódó parlamenti ügynökcirkusz, Magyar Hírlap, 2002. június 26.) "az ellenzéki pártok által benyújtott törvénymódosító javaslat, amely korlátlan összeférhetetlenséget írna elő, '150 százalékig' alkotmányellenes. Ezt a javaslatcsomagot nagyon komoly alkotmányossági ellenőrzés alá kellene vetni. A kormánypártok javaslata, amely a jelenleg hatályos, 'feles' átvilágítási törvény felülvizsgálata, esetleges reformja lenne, szintén számos pontban alkotmányellenes, igaz, jóval rejtettebb formában. Átmenetileg sem lehet a jogállamot attól idegen eszközökkel építeni. Alapelv, hogy a jog visszamenőlegesen nem működik, így visszamenőleges szankciók sem lehetségesek. A jogbiztonság sérül azzal, ha valakit - aki semmi rosszat nem tett, csupán egy adott szervezetben dolgozott -, nevét nyilvánosságra hozva meghurcolnak. A mostani átvilágítási törvényhez nem szabadna hozzányúlni - azt az Alkotmánybíróság is jóváhagyta -, mert ezt a 'gennyes problémát' nem szabad és nem is lehet a törvényesség megerőszakolásával megoldani. A pártállam állambiztonsági ügyeire jelenleg nincsen tisztességes, üzemszerű megoldás. Törvénnyel kellene végérvényesen lezárni az ügyet".

Kolláth szerint "részleges megoldás lehetne, ha az állambiztonsági ügyekben érintettek - legyenek megfigyeltek vagy megfigyelők - szabad betekintést kaphatnának az iratokba, az ehhez szükséges adat-, titok- és személyiségvédelmi feltételek mellett. Magyarország 12 éve jogállam, így amennyiben valakit - ma is érvényesíthető - jogsérelem ért az állambiztonságiak részéről, akkor a jogorvoslatot meg kell adni. Amennyiben valaki az állambiztonsági szervek tagjaként jogsértést követett el, akkor vele szemben a törvény teljes szigorával el kell járni. Semmiképpen nem szabad viszont szembeállítani a társadalom tagjait egymással. Az ügynökkör megállapítása csak diszkriminatív lehet. Számos alapvető jogi definíció - mint például a közélet - meghatározása lehetetlen. Egyedi problémát jogi 'szőnyegbombázással' nem lehet kezelni, és nem is érdemes".

Bozóki András politológus szerint (u.o.) "az összeférhetetlenség kimondásával az ellenzék nyilvánvalóan azt akarja elérni, hogy aki 89 előtt bizonyos munkákat vállalt, az az új demokráciában ne lehessen tisztségviselő. Ezt a lépést 1990-ben kellett volna meglépni, hiszen azóta rengeteg miniszter tölthette be tisztségét, akikre nem vonatkoztak ezek a kritériumok. Ez így kicsit 'utánlövésnek' tűnik most. Ha eddig nem volt fontos az összeférhetetlenség, akkor most miért lett mégis? A III-as főcsoportfőnökségben tevékenykedők nevét valamilyen módon nyilvánosságra kell hozni, de előtte tisztázni kellene, hogy mit tekintünk közszolgálati funkciónak. Az egyházaknál - ami nagyon kényes kérdés - és az újságíróknál például lehetne önkéntessé tenni, ki engedélyezi, és ki nem, hogy nevét nyilvánosságra hozzák. Az egyik legfontosabb szempont az lenne, ha az adatokat egy helyen tárolnák, a Történeti Hivatalban, így nem lehetne azokat önkényesen előhúzogatni, és aztán bármire felhasználni".

Lakner Zoltán politológus szerint (u.o.) "az ügynöktörvény módosításával kapcsolatban nagyon szkeptikus vagyok. Megint szemtanúi lehetünk annak, hogy aktuálpolitikai célzattal belenyúlnak a jogrendszerbe. Nehezen tartom elképzelhetőnek, hogy az egymással szemben álló érdekek majd pont ebben a kérdésben fognak megegyezni. Vagy egy olyan módosítás születik, amit az Alkotmánybíróság visszadob, vagy egy olyan gumitörvényt hoznak, aminek nem lesz semmilyen következménye, nem fogják betartani. Az összeférhetetlenség kérdésével nagyon óvatosan kell bánni. Az alkotmányban ugyanis benne van, hogy ki választható, és kit lehet választani. A szavazópolgárokra rá lehet bízni, hogy kiket választanak meg, és nem jó, ha azt politikus dönti el. Azzal az állásponttal értek egyet, miszerint ismerjük meg a politikusok múltját és jelenét, és innentől bízzuk a választást a szavazókra".

Tamás Pál szociológus szerint (u.o.) az ellenzék és a kormány módosítócsomagjainak vannak mögöttes üzenetei. "Az ellenzék által benyújtott javaslat lényege, hogy miután úgysem tudják megbuktatni Medgyessyt, ezért kvázi egy bizalmatlansági indítványt nyújtanak be ellene. Az ellenzék is tudja, hogy ezt nem fogják elfogadni, ezért ennek szimbolikus jelentősége van. Kormánypárti részről sajátosan keverednek egymással a racionalitás és a miniszterelnök indulatai. A racionalitás azt mondatja velük, hogy nem szabad feleslegesen kiadni olyan embereket, akik valaha dolgoztak a III-as főcsoportfőnökségen. Semmilyen ország nem hozza nyilvánosságra ügynökei listáját. A másrészt viszont 'az én házam ég, égjen a falu is' valamennyire érthető filozófia, hiszen Medgyessy Péter nyilván azt gondolja, ha az ő múltjára fény derült, akkor legyen ismert másoké is. Így az ő felelőssége kisebb lesz. Valószínűleg a kormánypárti álláspontok kompromisszumából fog megszületni egy reális változat".

A Magyar Hírlap álláspontja szerint (Képmutatás minden oldalon, Magyar Hírlap, 2002. június 26.) "egy országgal nem lehet elhitetni, hogy ilyen komoly kérdést röpke néhány nap alatt elfogadható törvényjavaslatba lehet önteni. Mindkét oldalon túlságosan is átlátszó a napi, pártpolitikai szándék, kiáltó az őszinteség hiánya. Az MSZP kettős célt követ. Egyfelől menekülni akar attól a felelősségétől, hogy mielőtt Medgyessyt javasolta volna kormányfőnek, elmulasztotta tisztázni több mint kétséges múltját. Másfelől a 'teljes kiterítés' fenyegetésével megpróbálja zsarolni vetélytársait, akik maguk is tudják, kínos tények derülhetnek ki, ha valóban publikálják a közéleti szereplőkről minden III-as szolgálat névsorát. Az SZDSZ megpróbál tizenkét év múltán is tépelődő értelmiségi csapatnak látszani, mintha tettei fölött nem száguldott volna el több mint egy évtized. Ugyanakkor felejtetni óhajtja azt is, hogy azért 1994 és 1998 között volt már egy koalíció, amelyben, ha nagyon akarja, átvihette volna purifikátor elképzelését. Képmutatásban azonban a mai ellenzék sem különb. A tőle megszokott zajossággal úgy tesz, mintha mostani törvényjavaslata nem egyenes folytatása volna a választási eredmények kétségbe vonásának, a mindmáig igazolatlan 'csalási vádaknak', főként a Fidesz és Orbán Viktor mély válságának, amiért erős hitük ellenére is veszítettek. Megfizetni a vereségért mindenáron - ez sarkallja hirtelen leleplezési buzgóságukat, amit gyöngít az a cinizmusuk is, hogy eleve tudják, javaslatuk ebben a Házban nem megy át. Kívülről nem szemlélhető közömbösen ez a képmutatás, nem is várható, hogy a szorosan elkötelezetteken és a vakbuzgókon kívül bárki is magáénak tekintse ezt a 'kiteregetési' ügyet. Az ország napi gondjait szeretné megoldani - van belőlük tömérdek -, torkig van a választások óta szított műválságokkal".

Újvári Miklós szerint (Meri, nem meri?, Magyar Hírlap, 2002. június 26.) "nincs rá semmi ok, hogy kétségbe vonjuk a Der Spiegel állításait. Nemcsak azért, mert a tekintélyes hírmagazinnak az EU-csúcsokra küldött gárdája nem szokta az ujjából szopni a híreket, hanem mert amit ír, életszerű. Fejcsóválást váltott ki a leendő EU-partnerek körében a magyar kormánypártok döntése, hogy Medgyessy Pétert megtartották pozíciójában - írja a hírmagazin. Az a minimum, hogy egy ilyen hír - a magyar kormányfő elismerte: elhárítótiszt volt - fejcsóválást vált ki. Ha itthon az egyik kormánypárt 12 órára megvonja tőle a bizalmat, értelmiségiek lemondásra szólítják fel, ő maga beismeri hibáját stb., örüljünk, ha csak névtelenül, alacsony szinten és csak ilyen formában közölték nemtetszésüket a Spiegel-tudósítókkal az EU-országok tisztségviselői. És az is felesleges, hogy a Spiegelt megpróbálják korrigálásra rávenni, miközben amit írt, azt egyáltalán nem cáfolja, hogy az európai vezetők nyilvánosan nem marasztalták el a magyar miniszterelnököt. De a fejüket csóválhatják. Medgyessy nem lesz már ugyanaz Európában, mint azelőtt volt. Természetesen nyilvánosan senki sem fogja a szemére hányni, hogy része volt a múlt rezsim titkosrendőrségének, és a múltjának semmi köze nem lesz a magyar EU-csatlakozáshoz sem: a korrupcióval gyanúsított Berlusconit vagy Chiracot, a szélsőjobbal összeálló Schüsselt is elfogadták partnernak a többiek. Csak 'ciki' egy kicsit. A magyar EU-csatlakozás ettől még meglesz, a sevillai csúcs után reális kimondani, hogy 2004-ben. Hacsak nem jön közbe egy vagy több olyan ügy, amely - Medgyessy esetével ellentétben - valóban elodázhatja a belépést".

Tihanyi Örs szerint (A D-209-es kémelhárító, Magyar Nemzet, 2002. június 26.) "a kémelhárító elvileg tényleg nem besúgó, és közvetlenül nem tagja a rendszer elnyomógépezetének. Mi több, a Valutalaphoz való csatlakozás és az ezzel kapcsolatos elhárító-információvédő tevékenység akár pozitív jelzőkkel is minősíthető, mert az IMF-tagság segítette a nyugati világba való visszailleszkedést. Igen, első hallásra akár hihető is lehetne Medgyessy Péter magyarázkodása, és nem lehet kétséges, hogy a Bolgár Györgyön és Facundo Aranán szocializálódott átlagos MSZP-szavazó el is hiszi ezeket az állításokat. Akad azonban egy-két olyan dolog, ami logikailag - némileg - megkérdőjelezi Medgyessy kijelentéseit. Itt van például a kémtevékenységhez kapcsolódó öt év, az 1977 és 1982 időszaka. Mi minden történt ekkor? Például a szovjet hadsereg lerohanta Afganisztánt, Lengyelországban a Szolidaritás Szakszervezet tevékenysége súlyos, az egész kommunista világot megrengető válságot robbantott ki, az Egyesült Államokban Ronald Reagan lett az elnök, és ezzel megkezdődött az úgynevezett kis hidegháború. Feszült nemzetközi helyzet, ideges légkör, növekvő bizalmatlanság minden irányban. Közben Magyarország pénzügyi rendszere hajszál híján összeomlott, és 1982 táján már sokak előtt nyilvánvaló lehetett - Moszkvában is! -, hogy a Kádár-rendszer sajátos jóléti vívmányai, azok az eszközök, amikkel féken lehet tartani 1956 népét, a nemzetközi pénzpiac támogatása nélkül nem tarthatóak fenn a továbbiakban. Mivel a Magyarországot megszállás alatt tartó Szovjetunió pénzügyi problémái is egyre sokasodtak és a megszállás költségeit aligha lehetett tovább növelni, ezért végeredményben leszögezhetjük: bár fogcsikorgatva, de a szovjet hatalomnak is tudomásul kellett vennie azt, hogy Magyarország IMF-tagsága elkerülhetetlen. Ne feledjük, hogy az SZKP élet-halál ura volt a keleti blokkban, és ha ők valamit megparancsoltak csatlósaiknak, akkor azok azt végre is hajtották, pontosan tudva, mi vár rájul, ha ellenszegülnek.

Tihanyi szerint "a kádári pártvezetés habozás nélkül elvégezte a legpiszkosabb munkát is, szolgai módon végrehajtva minden utasítást, cserébe azért, hogy a szovjet jóváhagyást megkapja a magyar belpolitika sajátos kádári modelljének folytatására. Ez pedig újra azt sugallja, hogy nem kellett olyan hihetetlenül nagy bátorság az IMF-be való belépéshez, mert ha a Szovjetunió kategorikusan megtiltja ezt, felvállalva természetesen az ezzel együtt járó pénzügyi nyűgöt, akkor Magyarország egészen biztos, hogy nem lépett volna be a Bretton Woods-i birodalom kötelékei közé. És itt lép a képbe Medgyessy Péter, az akkori Pénzügyminisztérium nemzetközi pénzügyekkel foglalkozó főosztályvezetője: vajon hihető-e, hogy egy bizalmatlan nemzetközi légkörben éveken át zavartalanul ügynökösködhet a KGB ellen, mi több, a közismerten igen profi szovjet hírszerzés ilyen hosszú idő alatt sem szúrja ki, hogy ez a hangyaszorgalmú hivatalnok ellenük dolgozik? Hihető-e, hogy egy totális egypárti diktatúrában végzett kémtevékenység hazafias (azaz KGB-ellenes) cselekedet, amikor az események egyértelműen azt sejtetik, hogy az Afganisztánnal és Lengyelországgal vesződő Szovjetuniónak a legkevésbé egy magyarországi pénzügyi csőd hiányzott (amelynél ne is firtassuk, hogy vajon milyen szerepe volt Medgyessy Péternek és főnökeinek)? Aztán az is kérdés, hogy a pályafutása során minden válsághelyzethez kaméleonként alkalmazkodó Medgyessy Péter, akinek egész munkásságát áthatja a karrieréhség, megelégedett-e azzal, hogy bújócskát játszik a KGB-vel? Vajon nemet mondott volna-e a III/II-es ügyosztály téglája, ha esetleg arra kap utasítást, hogy gyűjtsön adatokat a környezetében dolgozók várható viselkedéséről egy politikai krízishelyzetben - mondjuk egy másik ügyosztály felkérésére? Ne feledjük, hogy évekkel később, már pénzügyminiszterként, habozás nélkül fölszámolta a Pénzügykutató Intézetet, természetesen a pártvezetés utasítására. Felszámolta, mert ilyen volt az egyénisége: mihamarább végrehajtani a Felsőbb Akarat parancsát, természetesen megkérve az árát, lehetőleg hivatali előremenetelben megszabva azt, és persze sunyi módon kárpótolni az áldozatokat is, ahogyan annak idején segített a pénzügykutatóknak abban, hogy részvénytársasággá szerveződjenek".

Szűrös Mátyás szerint (In: Jezsó Ákos: 'Medgyessy megbukott', Magyar Nemzet, 2002. június 26.) "a Szovjetunió illetékes szervei előtt az akkori Magyarországon semmilyen titok nem lehetett. A KGB természetesen szorosan együttműködött a Medgyessy Péternek is munkát adó magyar titkosszolgálatokkal. De nem csak a szovjetek előtt nem voltak titkaink, hiszen a csatlakozásunk előtt a nyugati világ is teljesen átvilágította a magyar gazdaságot".

Szűrös szerint "Medgyessy Péter eddig eltitkolt múltja is azt bizonyítja, hogy az állampárti időkben teljes bizalmat élvezett. Nyilvánvalóan kizárható az, hogy bármiben is a KGB ellenében dolgozott. Mindenképpen tisztázni kell Medgyessy Péter akkori tevékenységét. Kampánycsapata most nyilván pozitív képet igyekszik kialakítani az eddig eltitkolt múltjáról, hogy azt előtérbe állítva elfedjék a miniszterelnökre nézve kellemetlen színezetű dolgokat. Abból indulnak ki, hogy a Pénzügyminisztérium szakembereként részt vett az IMF-fel folytatandó tárgyalások előkészítésében. A Belügyminisztérium alkalmazottjaként azonban valószínűleg más feladatokat is el kellett látnia. Ezeket ugyan nem ismerem, de szerintem nehéz lenne pozitívan értékelni.

Szűrös: "az én szememben ugyanis erkölcsileg azért bukott meg, mert elhallgatta a múltjának egy fontos szeletét, most pedig nem államférfihoz méltó módon viselkedik. Mélyen el kellene gondolkoznia azon, hogy jó helyen van-e azon a poszton, amelyet betölt. Ha veszi magának a bátorságot és úriemberként viselkedik, akkor megkövetné az embereket és lemondana a miniszterelnöki tisztségéről. (...) A kérdéses időszakban, vagyis 1978 és 1982 között Moszkvában voltam nagykövet. Azon a tárgyaláson is részt vettem, amely miniszterelnöki szinten a magyar és a szovjet kormány között zajlott. Az egyik kiemelt téma hazánk IMF-hez történő csatlakozása volt. Abban az időben a magyar gazdaságban súlyos válságjelenségek mutatkoztak, ezért hitelre volt szükségünk. A Szovjetunió és a többi szocialista ország azonban nem tudott segíteni. A magyar kormány ezért fokozatosan előkészítette az IMF-be, illetve a Világbankba való belépésünket. A Szovjetunió ezeket a törekvéseket annak ellenére ellenezte, hogy pontosan ismerte a magyar gazdaság állapotát, az ország helyzetét. Tanácsadóik ugyanis mindenütt jelen voltak. Olyan kapcsolatrendszerük volt Magyarországon, hogy előttük aligha maradhatott bármi is titokban. Talán csak a 'haza a magasban' gondolata. Egyedül az itt állomásozó déli hadseregcsoport nagyobb erőt képviselt, mint a néphadsereg, a honvédség, rendőrség és a munkásőrség együttvéve. A Szovjetunió illetékes szervei előtt tehát az akkori Magyarországon semmilyen titok nem lehetett. A KGB természetesen szorosan együttműködött a Medgyessy Péternek is munkát adó magyar titkosszolgálatokkal. De nem csak a szovjetek előtt nem voltak titkaink, hiszen a csatlakozásunk előtt a nyugati világ is teljesen átvilágította a magyar gazdaságot. Tudni akarták, hogy mit várhatnak tőlünk, és csak azt vállalták, ami számukra előnyös. Tehát előttük sem voltak olyan titkok, amit védeni lehetett".

Balsai István, az MDF frakcióvezetője szerint (In: Nem csitul a D-209 botránya, Magyar Nemzet, 2002. június 26.) "súlyosan beárnyékolja hazánk nemzetközi kapcsolatait a kormányfő szigorúan titkos tiszti. (...) kizárólag olyan ember lehet Magyarország miniszterelnöke, aki nem tagadja a múltját, akinek nincs takargatnivalója és nem zsarolható. Balsai nevetséges magyarázkodásnak nevezte, hogy Medgyessy Péter Don Quijoteként védte volna a hazát a KGB-től. Megjegyezte: ha elfogadjuk a kormányfő és a koalíció magyarázatait, akkor gyakorlatilag legitimáljuk a diktatúrát".

Kovács László külügyminiszter Balsai Istvánnak válaszolva azt mondta (u.o.): "a sevillai uniós csúcsértekezleten 'semmiféle fejcsóválást nem tapasztalt Medgyessy Péter személye kapcsán'".

Kuncze Gábor, az SZDSZ frakcióvezetője a Medgyessy-ügy kapcsán kijelentette (u.o.), "az a Fidesz fogalmaz meg morális megfontolásokat, amelyik kormányon ellehetetlenítette a parlamentet, közpénzekkel tömte saját és kliensei zsebét, valamint kettéosztotta az országot s az utcára vitte a politikát. A Fidesz soha nem akarta a titkos iratok nyilvánosságát, kutathatóságát".

Gálszécsy András, az MDF-kormány nemzetbiztonságiminisztere szerint (Karácsony Ágnes: Mi vana pakliban?, 168 Óra, 2002. június 27.) "ha igaz, hogy több évig tartott a csatlakozás előkészítése - előbb-utóbb biztosan tudomást szerzett róla a KGB. Az sokkal inkább előfordulhatott, hogy kémelhárítóként valaki azt a feladatot kapta, figyelje a tárgyalások delegáltjait: van-e köztük olyan, aki túlontúl érdeklődik a Magyar Népköztársaság egyéb ügyei - mondjuk katonai potenciálja - iránt. S ha igen, dezinformálja az illetőt". Gálszécsy: "mint volt nemzetbiztonsági miniszter erkölcsileg sem ítélem el Medgyessyt. De kár volt tojástáncot lejtenie a miniszterelnöknek. Már az elején azt kellett volna mondania: 'Igen, kémelhárító voltam'".

Gálszécsy szerint a Magyar Nemzetben megjelent dokumentumokból "csak az derül ki, hogy a Pénzügyminisztériumban vezetett egy bizottságot, amely megállapította: bizonyos pénzintézeteknél kik jöhetnek számításba esetleges ellenforradalmi szervezkedésnél. Vagyis - a közölt dokumentum szerint - ügynökök jelentéseit összesítette mint hivatásos tiszt. De meggyőződésem - és más szakemberek is egybehangzóan állítják -, hogy hamis a második irat. (...) Nélkülözi a formai előírásokat. (...) Egyrészt az efféle jelentéseken nem az szerepelt, hogy 'szigorúan bizalmas', hanem: 'szigorúan titkos, különösen fontos.' Másfelől hiányzik az iktatószám. Sőt akkoriban a megbízottak nem névvel szignálták az anyagokat, inkább 'rendszámukkal'.

Mester Ákos: (Befejezetlen múlt, 168 Óra, 2002. június 27.) "azt olvasom az egyik napilapban, hogy Medgyessy Péter 'az őt jelölő pártnak már hónapokkal ezelőtt őszintén elmondta', amit mi csak most tudtunk meg róla.
Őszintén nem értem: 'az őt jelölő párt' miért gondolta, hogy ez csupán magánközlés, amely a szocialisták belügyeként is kezelhető, és amit nem kell az orrára kötni senkinek? Az MSZP pontosan tudta, hogy Medgyessyt nem szigorúan titkos, esetleg fedőnévvel ellátott pártfőtitkárnak szánja, hanem kormányfőnek. Hogy ez nem pártmegbízatás, hanem állami szolgálat. Amellyel - választási siker esetén - együtt jár a közjogi méltóság, ám az előkészítő szakaszban az a minimális kötelezettség, hogy a jelölt előéletéről a jelölő párt időben tájékoztassa leendő és valószínű koalíciós partnerét. Miért? Azért, mert így ő is önállóan dönthet arról, hogy ezt az előéletet tolerálhatónak tartja vagy nem. És ha igen, akkor nem szabja-e majd a koalíciókötés feltételéül, hogy akármilyen kínosak is az eddig nem ismert életrajzi adatok, mindenképpen meg kell osztani azokat az úgynevezett széles közvéleménnyel. Most is tegyük fel az egyszerű kérdést: miért? Mondjuk, annak okán, hogy Medgyessy végtére is nem a koalíció, hanem az ország, pontosabban a köztársaság kormányának vezetésére kapna megbízást. Hát ezért. Ezért a kicsi különbségért. Nyilvánvalóan a Medgyessyt jelölő párt attól tartott: potenciális partnere és szövetségese - minden valószínűség szerint - ellenérzésének adott volna hangot. Politikai ellenfeleiről nem is beszélve, hiszen őket illetően nemigen találnánk ilyen eufemisztikus kifejezést: a gyűlölködés és az averzió egymáshoz képest túl távoli fogalmak".

Gálszécsy András volt nemzetbiztonsági miniszter szerint (In: A medgyessy-dosszié - Titkok és érdekek, Figyelő, 2002 június 27.) "nehezen hihető, hogy a Szovjetunió és a KGB ne tudott volna egy olyan tárgyalási folyamatról, amely évekig tartott az IMF és a magyar kormányzat között. Minden minisztériumban voltak szovjet tanácsadók, mi több, a BM-ből csupán 1989 augusztusában távozott az utolsó. Mindezek ismeretében igencsak valószínűtlen, hogy a Kreml már csak utólag szembesült volna a kész tényekkel, miként az is, hogy a KGB ellenében ilyen szintű elhárító tevékenység folyt volna. Amennyiben Moszkva meg akarta volna akadályozni a magyar IMF-csatlakozást, amúgy sem lett volna szüksége Magyarországra beépített ügynökök aknamunkájára. Elég lett volna egy telefon Kádár Jánosnak: ha Budapest belép a valutaalapba, azt a Szovjetunió megtorolja, például gazdasági retorziókat alkalmaz. Erre nem került sor. Minden bizonnyal azért nem, mert a hivatalos Moszkva a nyolcvanas évek elején már nem tiltakozott a magyar IMF-tagság ellen. Addigra az ország gazdasága válság közeli állapotba került, és egyedül a külföldi hitelek jelenthettek megoldást. A Szovjetunió pedig nem volt abban a helyzetben, hogy dollármilliárdokat utaljon át Budapestre, ezért végül - az 'ortodoxok' tiltakozása ellenére - áldását adta a magyar IMF-belépésre. 'Ez a jóváhagyás elengedhetetlen volt, Magyarország ugyanis két évtizeddel ezelőtt nem volt abban a világpolitikai pozícióban, hogy a Szovjetunió ellenében keresztülvigye az akaratát. Ám még ha ezt meg is próbálta volna, akkor sem hihető, hogy ennek kivitelezését egy főhadnagyra bízza".

Gálszécsy szerint "akkoriban Budapest sokkal inkább arra gyanakodhatott - mégpedig kétségkívül joggal -, hogy a valutaalap delegációjában hírszerzők is ülnek. Éppen ezért volt szükség a magyar küldöttségben elhárító tisztekre, akik azt figyelték, hogy a tárgyalóasztal túloldalán ki hogyan viselkedik, mi iránt érdeklődik, netán megpróbál-e a témához közvetlenül nem kapcsolódó kérdésekre is választ kapni. 'Ne legyenek illúzióink, a magyar fél nyilván ugyanígy megpróbált kifürkészni bizalmas információkat a túloldalon. Erre valók például az esti beszélgetések a szálloda bárjában, de hasonló tárgyalásokon az sem elképzelhetetlen, hogy a házigazda küldöttség megkísérli lehallgatni a vendégek telefonjait, esetleg bemikrofonozni a szobáikat' (...) az effajta információszerzésre, illetve az ellenkező oldal hasonló próbálkozásainak kiszűrésére Medgyessy kiválóan alkalmas ember. Nyelvtudása mellett remek a kapcsolatteremtő képessége és megnyerő a modora, továbbá felkészült közgazdász, aki a pénzügyi tárca nemzetközi főosztályának vezetőjeként tökéletesen illett is a magyar küldöttségbe. 'Most, 2002-ben persze sokkal jobban hangzik a KGB elleni elhárító tevékenység fölemlegetése, és ha a jelenlegi kormányfőnek húsz évvel ezelőtt akár csak részben is volt ilyen feladata, ma nyilván ezt érdemes hangsúlyozni".

Gömöri Endre szerint (Medgyessy Péter Sevillában , Figyelő, 2002. június 27.) "Medgyessy Péter miniszterelnök kémelhárító múltjának (a kormánypártok által amatőr módon kezelt és a jobboldal által profi módon kihasznált) ügye miatt Budapestről hamis optikával voltunk kénytelenek szemlélni az Európai Unió sevillai csúcsértekezletét. Ma már megállapítható, hogy az unió nem moralizált, hanem pragmatikusan, az általános európai érdekek primátusa alapján cselekedett. (...) Úgy fest, hogy az unió csúcsértekezlete az államközi kapcsolatok vonatkozásában mintha napirendre tért volna az ügy felett. Más kérdés, milyen a kulisszák mögötti hangulat és melyek ennek a pragmatikus megközelítésnek a határai. Erre ma még nem lehet érvényes választ adni. A komoly európai lapok publicisztikái elkerülhetetlenül inkább erkölcsi alapon és a hetvenes, nyolcvanas évek fordulójának magyar politikai sajátosságait nem ismerve, vagy nem méltányolva közelítik meg a kérdést. Ezért például szkeptikusan fogadják Medgyessy hivatkozását a magyar IMF belépésre, holott tény, hogy arra a szovjet nyomás ellenére, szinte puccsszerűen került sor. Az akkori helyzetben ez sokoldalú és kifinomult elhárító tevékenységet igényelt, amelynek a mai magyar miniszterelnök nyilván csak egyik szereplője volt.

Gömöri szerint "az árnyék tehát azért ott lebeg az ügy felett, noha a világsajtó vezető orgánumai közül csak a hamburgi Spiegel kapcsolja össze közvetlenül a Medgyessy-ügyet a sevillai csúccsal. A cikk alapállása az, hogy Medgyessy 'a demokratikus érettség hiányáról tesz tanúbizonyságot', amikor elhárító tiszti szereplésének elismerése után is hivatalban óhajt maradni. Ugyanakkor az unió részéről semmiféle külső beavatkozás nem várható, mert 'ezt az ügyet a magyaroknak maguknak kell megoldaniuk'".

Hann Endre szerint (Téglajegy, HVG, 2002. június 27.) "a Medgyessy-ügy kipattanása után egy nappal még csak az emberek 58 százaléka, hat nappal később, e hét hétfőn már 70 százaléka tartotta ezt az elmúlt napok legfontosabb belpolitikai eseményének. A HVG megbízásából június 24-én délután és este készült, a felnőtt népességet reprezentáló 600 fő telefonos megkérdezésén alapuló Medián-felmérés szerint valamelyest tovább nőtt a miniszterelnököt támogató polgárok aránya: a megkérdezettek 69 százaléka szerint Medgyessynek nem kellene lemondania (az ellenzéki szavazóknak a múlt hét közepén még csak negyede, most pedig már több mint harmada vélekedett így). Mindent egybevetve, az elmúlt napokban történtek miatt az emberek mindössze 21 százaléka állítja, hogy romlott a véleménye a miniszterelnökről, 68 százalékának változatlan maradt, 8 százaléké pedig egyenesen javult. Annyiban viszont szigorodott a közhangulat, hogy szűk egy hét alatt 28-ról 37 százalékra nőtt azok aránya, akik szerint Medgyessynek távoznia kellene, ha netán igaznak bizonyulna, hogy nemcsak kémelhárító volt, de a környezetéről is készített 'belső' jelentéseket. A III/III-as főcsoportfőnökség témája egyébként továbbra sem igazán foglalkoztatja a hazai közvéleményt: mindössze 31 százalék tartja nagyon fontosnak, hogy nyilvánosságra kerüljön, kik voltak a besúgók. Az eredmény többé-kevésbé összhangban van azzal, amit még 1999 októberében mért a Medián: akkor a felnőtt népesség 34 százaléka volt azon a véleményen, hogy 'a korábbi titkosrendőrség minden iratát nyilvánosságra kellene hozni, hogy végre megismerhessük a teljes igazságot', velük szemben viszont 62 százalék amellett állt ki, 'jobb lenne, ha tovább nem bolygatnák a múltat, hanem végleg lezárnák az ilyen ügyeket'. A miniszterelnök múltjával szemben alapvetően elnéző hangulat magyarázata elsősorban az lehet, hogy az emberek abszolút többsége azonosulni tud a gondolattal: nem kizárt, hogy az elmúlt rendszer kémelhárítói akár hazafias tevékenységet is kifejthettek. Ezzel összefüggésben a megkérdezetteknek alig ötöde (19 százalék) ért egyet azzal a - hét elején benyújtott ellenzéki - törvénymódosító javaslattal, hogy 'távozniuk kellene a közéletből mindazoknak, akik az elmúlt rendszerben az állambiztonság bármelyik ügyosztályának dolgoztak', egyharmaduk (31 százalék) csak azoknak tenné ezt kötelezővé, akik 'a belső elhárításnak dolgoztak, tehát a környezetükről készítettek jelentéseket', míg további egyharmaduk szerint 'ilyen okból senkinek sem kellene távoznia a közéletből'. Még kisebb a támogatottsága annak az indítványnak, amely szerint az egykori MSZMP felső vezetőit (is) száműzni kellene a demokratikus intézményrendszer tisztségeiből: az ő távozásukat a közéletből mindössze minden negyedik polgár igényelné".

Réti Pál szerint (Szocialista hazafiság, HVG, 2002. június 27.) "túllőtt a célon Medgyessy Péter kormányfő múlt szerdán az Országgyűlésben, majd különösen a kémelhárító múltját magyarázgató további nyilatkozataiban: a KGB-vel hősiesen szembeszálló hazafiként állította be magát alig 24 órával azután, hogy kedden, az aznapi Magyar Nemzetben leleplezett titkosrendőr-főhadnagyként még zavartan mellébeszélt ellenzéki képviselők kérdéseire 'válaszolva'".

Tamás Gáspár Miklós szerint (Ugocsa non coronat, Magyar Hírlap, 2002. június 27.) "Medgyessynek le kellett volna mondania. (...) Vegyük sorra - vázlatosan - a problémákat. Mert vannak.1. Az egyik ellenérvtípus azt mondja, -szemforgatás- kipécézni a titkosrendőrséget, amikor köztudomású, hogy a demokratizálódott utódpártok vezetői mind az órezsim intézményeiben működtek, s a titkosszolgálat csak egy volt közülük. Ez azért tévedés, mert bár a rendszerváltás evolutív volt (forradalmi közjátékokkal), a legitimációs konszenzus éppen itt húzott éles választóvonalat: igenis egyetértés volt benne, hogy a GPU és az ÁVH utódszervezeteit nem cipeljük át az új rendszerbe. Ez a választóvonal vitatható, de annak az erkölcsi jelentősége, hogy egyáltalán van valamilyen határvonal, tagadhatatlan. Szemben minden ellenkező híreszteléssel, a jogfolytonosság nem teljes, ezért is róttak föl némelyeknek pártállami praktikákat (törvénytelenül készült titkosszolgálati jelentések fogyasztását) 1989. október 23-a, a köztársaság kikiáltása után. A bukott diktatúra rendőrállami jellegének merev elutasítása 1956 öröksége, ezért a titkosrendőrség -kipécézése- magyar demokraták számára - minden -oldalon- világos, egyértelmű kötelesség, amely független attól, hogy a titkosrendőrség szociológiai-politikai jelentőségét szerintem is eltúlozzák".

TGM szerint "a külső és a belső elhárítás tisztjei nem megalkuvók voltak, hanem azok, akik másokat kényszerítettek kompromisszumra. Az új igazságügy-miniszter úgy nyilatkozott, ő megveti a besúgókat, de tiszteli az elhárítótiszt alakját (...). Ez egyszerűen az úr és a szolga megkülönböztetése. Akit kényszerítenek, az rongyember, aki kényszerít, az úriember. Ősi nézet, de téves. Ha megaláztatás és kényszer nélküli társadalmat szeretnénk, akkor a megalázókat és kényszerítőket nem dicsőíthetjük - bár persze bántanunk se kell őket. Csak arról a vékony, ám életfontosságú választóvonalról kell tudomással bírnunk, amely a kínzókat elválasztja a szenvedőktől".

Bíró Béla: (Megtévesztettek!, Magyar Hírlap, 2002. június 27.) "Magyarország miniszterelnöke titkos ügynök. Volt. De komoly szakemberek szerint ma is az. Hiszen ebből az intézményből kilépni nem lehet. Egy ideig altathatják az embert, de ha szükség van rá, kötelessége bármikor ott folytatni, ahol korábban abbahagyatták vele. Márpedig a rendszerváltás előtti és utáni kémelhárítás - lévén szakma - lényegileg ugyanazokra a szakemberekre épül. A Magyar Nemzet cikke nyomán Medgyessy Péter szemrebbenés nélkül tagadta, majd szemrebbenés nélkül bevallotta, hogy valóban titkos ügynök volt. S leplezetlen önérzettel még hozzá is tette, e minőségében is Magyarország (a -nemzet-!) érdekeit képviselte. Azóta a legismertebb titkos szolga sokak szemében tapsot érdemlő nemzeti hős. Egyrészt azért, mert a nemzeti érdekeket védelmezte, másrészt mert ezt utólag volt bátorsága bevallani is".

A Magyar Narancs szerkesztősége szerint (A demokratikus szerződés, Magyar Narancs, 2002. június 27.) "lehet, hogy akkor is e koalíció nyert volna, ha a miniszterelnök-jelöltet Kovács Lászlónak hívják, lehet, hogy nem. De nem úgy hívták, következésképpen ezt már soha nem fogjuk megtudni. Lehet, ha a koalíció szavazói tudomással bírnak arról, hogy Medgyessy Péter 1977 és 1982 között a kémelhárítás tisztje volt, nem rá és pártjára szavaznak. Lehet, hogy ha ezt tudják, és ismerik vagy ismerhetik az eme információ értelmezéséhez szükséges összes további információt, ugyanígy az MSZP és az SZDSZ alakít kormányt. Ezt sem fogjuk soha megtudni: következésképpen ezek az érvek jóhiszeműen nem használhatók fel a Medgyessy Péter és a koalíció sorsát érintő vitákban. A közvélemény-kutatások nem mérvadók ebben a tekintetben, és még akkor sem lennének azok, ha egyértelmű következtetések levonására adnának módot. (E pillanatban nem adnak: amikor az MSZP 14 százalékkal vezet a Fidesz előtt, és a kormánypárti szavazók 2 százaléka gondolja azt, hogy Medgyessynek mennie kell, 12 százalékuk pedig nem tudja, gondolhatjuk azt is, hogy Medgyessyt megválasztanák, de gondolhatjuk az ellenkezőjét is.) Bármilyen megoldás, amely akár Kovács László, akár Orbán Viktor miniszterelnökségéhez vezetne, a közösen, előre lefektetett szabályok szerint megnyilvánuló választói akarat meghamisítása, a demokratikus szerződés felrúgása lenne. Három és fél millió ember becsapása. De inkább hatmillióé. Hasonlóképpen az új választások kiírása ebben a szituációban nemcsak Magyarország politikai stabilitását ásná alá, de megkérdőjelezné a demokratikus rend legitimitását is. Mindezekhez képest még az is csekély kártétel lenne, ha Orbán véletlenül valóban visszatérne a hatalomba; és csekély kártétel az is, hogy Magyarország miniszterelnöke egy volt kémelhárító. Ez utóbbi kétségtelenül szar ügy, bár Medgyessy (jövendő) kormányfői teljesítményének megítélésekor semmilyen relevanciával nem bír. Medgyessy attól, hogy húsz évvel ezelőtt a III/II-es főcsoportfőnökség fizetett alkalmazottja volt, még lehet jó miniszterelnök, és lehet elkötelezett demokrata is".

A Magyar Narancs szerkesztősége szerint "jelenlegi ismereteink szerint igaz, amit a parlamentben állított, miszerint nem volt besúgó: ha az lett volna, akkor már - pénzügyminiszteri átvilágításakor - besúgóként bukott volna le. Ítéletet alkotni a nyolcvanas évek elején folytatott kémelhárítói tevékenységéről legfeljebb akkori konkrét cselekedeteinek pontos ismeretében, azokat gondosan mérlegelve és értelmezve lehet. Nem pedig azon megfontolások alapján, melyek kiindulópontja az 'állampárt elnyomó struktúráihoz való tartozás' homályos és kollektív bűnösséget tételező elve. Helyes, hogy a botrány nyomán - úgy tűnik - lehetőség nyílik majd e cselekedetek megismerésére, és helyes, hogy akit érdekel, birtokába juthat eme információknak. Mindaddig azonban az 'ügynöki' vádak és mindaz, ami evvel jár, a KGB-vel való együttműködés és a hazaárulás vádja merő képzelgés, ellenőrizetlen mendemonda, összeesküvés-elmélet, nem több a Cion bölcseinek valamely leágazásánál vagy tükörbe fordított változatánál. Akár a konzervatív oldal, akár a volt demokratikus ellenzék néhány dinoszaurusza terjeszti. Elég nagy baj, hogy valódi politika helyett ilyesmivel kell foglalkoznunk".

Révész Sándor szerint (Hit, norma, kétely, Népszabadság, 2002. június 27.) "a Magyar Nemzetben megjelent két dokumentum. Az egyiknek a hitelessége kétségtelen, a másiké fölöttébb kétes. Az elsőből lett a Medgyessy-ügy, a másodikból pedig, ha valóban hamisnak bizonyul, Magyar Nemzet-ügynek kell keletkeznie. (...) A hiteles dokumentum Medgyessy Péter III/II-es szt tiszti kinevezése. Medgyessy korábbi, titokzatos nyilatkozatai alapján tudni lehetett, hogy szt tiszti munkásságát a nemzeti szuverenitás erősítését célzó hazafias szolgálatként fogja megjeleníteni. Ezt az értelmezési lehetőséget zárná ki, a miniszterelnök menekülési útvonalát zárná le a másik papír, mely szerint Medgyessy beköpte volna munkatársait mint potenciális 'ellenforradalmi' vezetőket. Miután azonban eme papír hitelessége fölöttébb valószínűtlen, Medgyessy múltjának értékelése nyitott maradt. Mérlegelés tárgya, hit és megítélés kérdése. Eligazító normák nincsenek. Csak az világos, hogy nem lehet helyük közéleti funkciókban a besúgóknak, akik úgy szolgálták a diktatúrát, hogy nyilvános életük ezt nem - nem ezt - mutatta. Medgyessy nem tartozik ezek közé, ő nyilvános életében is a pártállam magas rangú funkcionáriusa volt, így fogadta el, aki elfogadta".

Révész szerint "a diktatúrát szolgáló funkcionáriusoknak vagy tiszteknek lehet helyük közéleti funkciókban, hiszen adtak és adnak nekik helyet szép számmal mindenféle kormányban és frakcióban. Nem lehet kizáró ok a szovjet érdekek szolgálata sem, hiszen a magyar diktatúrát eleve nem lehetett a szovjet érdekektől függetlenül szolgálni. Szűrös Mátyás, a jobboldal autentikus baloldala éppen akkor volt moszkvai nagykövet, amikor Medgyessy szt-tiszt, Schmitt Pál pedig az OTSH elnökhelyetteseként képviselte a Magyar Népköztársaságot a NOB-ban, amikor a magyar sportolókat szovjet kívánságra eltiltották a Los Angeles-i olimpiától. Persze ők mind mondhatják, mondják is, hogy a színfalak mögött mindent elkövettek a magyar érdekek érvényesítéséért a szovjetekkel szemben, de hát ezt mondja Medgyessy is. Amennyire egy csatlós ország moszkvai nagykövete védhette a magyar szuverenitást a szovjet diplomáciával szemben, annyira egy magyar kémelhárító is védhette a KGB-vel szemben. Ki kinek hisz? - hit kérdése! Vannak írott normák is. Ezeket törvény rögzíti, a törvényt legitim parlamenti és politikai többség alkotta, benne a Medgyessy-kormány mai ellenzékével. A törvényalkotónak az volt a kifejezett szándéka, hogy 'az egyes fontos tisztséget betöltők' belügyi érintettségének ellenőrzése során ne vizsgálják, szolgált-e az illető a III/II kötelékében, s emiatt ne szólítsák fel őt lemondásra. De még az is többségi normává vált, hogy a felszólítottaknak se kelljen lemondaniuk, ha nem besúgóként, hanem a belügyi jelentésekből részesülő funkcionáriusként váltak érintetté. Így lehetett Pozsgay Imre 1998-ban az MDF képviselőjelöltje, így lehetet Szűrös Mátyás miniszterelnök-jelölt az idén. Így maradhatott Horn Gyula miniszterelnök, és lehetett egyáltalán Medgyessy Péter miniszterelnök és az ő kormányában Csehák Judit miniszter most. Azok a szabad demokraták, aki elfogadták, hogy Medgyessy ne mondjon le azért, amiért a törvény értelmében fel kell őt erre szólítani, most nehezen ragaszkodhatnának ahhoz, hogy mondjon le azért, amiért a törvény értelmében nem kell őt erre fölszólítani. Ha a többség úgy érzi, rosszak a normák, újra kell őket alkotni. De nem létező normákat számon kérni senkin sem lehet".

Kasza László szerint (A selejt bosszúja, Népszabadság, 2002. június 27.) "a Medgyessy-ügy ma nem létezne, ha 1990-ben nálunk is ilyen törvényt hoznak. Nem zsarolhattak volna, és zsarolhatnának feltehetően még ma is százakat ellopott dokumentumok alapján a múltjukkal. Nálunk azonban csak az SZDSZ és az akkori Fidesz volt a legalább részleges feltárás mellett, s a 'kezdjen mindenki tiszta lappal' jelszava győzött az MDF kezdeményezésére, és az MSZP lelkes támogatásával. Az utódpárt meggondolása világos. Az MDF-é összetett. Egyrészt vezetőik között is voltak olyanok, akiknek volt mitől félni, másrészt akkor már évek óta együttműködtek az MSZMP számos vezető politikusával, Pozsgay Imrével, Horváth István belügyminiszterrel (!) stb., akiket nem akartak kellemetlenségeknek kitenni. Végül azt is hitték, hogy a III-as ügyosztály megmaradt dokumentumait úgy el lehet zárni, hogy ahhoz senki nem férhet hozzá. Az elzárás lehetőségében csak addig bízhattak, amíg Antall József ki nem játszotta Torgyánnal és Csurkával szemben a III/III-as kártyát. Az MDF javaslata alapján végül is selejtes törvényt fogadtak el, s a Medgyessy-ügy ennek bosszúja. Én is azt tartottam volna a legjobb megoldásnak, ha a miniszterelnök lemond. Szerintem ez lett volna a legjobb neki, a kormánynak, az országnak. Az utódlással nem lett volna gond. A korábban simulékony diplomatának ismert Kovács László az elmúlt négy évben kemény pártpolitikusként is bemutatkozott. Nem kétséges, hogy jó miniszterelnök lett volna. Külföldön is szívesen látott, megbecsült tárgyalópartner. Medgyessynek pedig éreznie kellett első nemzetközi fellépése során Sevillában azt az értetlenséget, amellyel az EU állam- és kormányfői fogadták azt a döntését, hogy nem mond le".

Kasza szerint "kár, hogy Medgyessynek ereje és ideje jelentős részét a támadások elhárítására kell majd fordítania. Nem lesz könynyű a helyzete külföldön sem. Ott először vissza kell szereznie azt a bizalmat, amit amúgy megelőlegeztek volna neki. Ez akkor is nehéz lesz, ha nem vesszük készpénznek a Der Spiegel véleményét, hogy ti. az európaiak nem tartják Medgyessyt elfogadhatónak".

Horváth Balázs szerint (Halász Csilla A kormányfő hitelét vesztette, Heti Válasz, 2002. június 28.) "kockázati tényező lehet, ha valakinek olyan politikai, gazdasági kapcsolatai vannak külföldi szervezetekkel, amelyek miatt zsarolhatóvá válik. A C típusú átvilágításnak épp az a célja, hogy kiszűrjük a veszélyforrásokat, amelyek kétségessé tehetik valakinek a közéletben való szereplését. (...) Medgyessy elhárítótisztként ténylegesen nem a magyar, hanem a népi demokrácia érdekeit védte, amely szerves része volt a szovjet birodalomnak, a nemzetközi proletárdiktatúrának. (...) Medgyessy súlyos erkölcsi és politikai válságba jutott. A Magyar Demokrata Fórum az ország, a nemzet biztonságát veszélyeztető személynek tartja, ezért továbbra sem látunk más lehetőséget, mint hogy távozzon a politikai életből".

Halmai Gábor szerint (Állambiztonsági múlt és jövő, Élet és Irodalom, 2002. június 28.) "aki az alkotmányt és az alkotmányos törvényeket ismeri, pontosan tudja, hogy nem létezik olyan norma, amely a kialakult helyzetben megkövetelné a kormányfő lemondását. Az ellenzéki politikusok által gyakran és tévesen hivatkozott ügynöktörvény abban az esetben sem tette volna kötelezővé a lemondást, ha történetesen a miniszterelnökről az átvilágítás során (és nem államtitoksértő módon) az derül ki, hogy nem a kémelhárítás (III/II.), hanem a jogutód nélkül megszüntetett belső elhárítás (III/III.) ügynöke lett volna. (A III/II-es múltra az átvilágítás nem derít fényt, mert a törvény minden alkotmányos indok nélkül csak a III/III-as ügynököket szabályozza.) Még ebben az esetben is csak egy értesítést kapott volna Medgyessy az átvilágítóbíráktól arról, hogy érintettnek találták, és amennyiben nem mond le, nyilvánosságra hozzák érintettségének tényét. Természetesen a miniszterelnök eljárása, amivel elhallgatta szt-tiszi múltját a választók előtt, erkölcsileg komolyan kifogásolható. Hiszen a félresikerült átvilágítási törvény helyes alapelve, hogy a választópolgároknak jogukban áll tudni, hogy 'a jogállamban közhatalmat gyakorló vagy a politikai közéletben részt vevő személyek (...) korábban a jogállamisággal ellentétes tevékenységet folyattak, vagy olyan szerv tagjai voltak, amely korábban a jogállamisággal ellentétes tevékenységet folytatott' (60/1994. [XII. 24.] AB-határozat)".

Halmai szerint "Medgyessy erkölcsi vétke azonban semmilyen tekintetben sem jogellenes, így ezzel összefüggésben tartalmilag nincs alapja az alkotmányos válság emlegetésének. Formailag pedig azért értelmetlen alkotmányos válságról beszélni, mert a kormány megbízatása érintetlen, hisz a miniszterelnök nem mondott le, konstruktív bizalmatlanság benyújtására sem került sor. (...) Ettől független kérdés, hogy a kormányfő erkölcsi vétke milyen politikai lépést indokolt akár az ő, akár a koalíciós pártok részéről. Egyetértek Kis János Magyar Hírlap-beli cikkének érvelésével és konklúziójával, hogy helyesebb lett volna, ha Medgyessy lemond, és átadja a helyét egy másik MSZP-s politikusnak. Úgy gondolom, ez a koalíciós pártok számára is előnyösebb lett volna, hiszen egy nemtelen eszközökkel végrehajtott támadásra adott elegáns válasszal akár megerősödve is kikerülhettek volna az egyébként kínos ügyből. És ezzel talán végét lehetett volna vetni a miniszterelnök elleni személyes támadásoknak, aminek folytatására most bizton lehet számítani a ciklus végéig. Lényegében ezt a megoldást vetítette előre Medgyessynek az a kedd esti nyilatkozata, miszerint ha bármelyik koalíciós fél részéről meginog a bizalom vele szemben, kész lemondani".

Gorka Sebestyén, nemzetbiztonsági szakértő, a római NATO Védelmi Egyetem volt tanára szerint (Fogaskerék az elnyomó gépezetben, Magyar Nemzet, 2002. június 29.) "mióta a Magyar Nemzet felfedte Medgyessy Péter múltját, közülük egy szónak megnövekedett a jelentősége. Ez pedig az 'ügynök' szó, amelynek valós jelentését azóta is csűrik-csavarják, olykor félre is tolmácsolják. A szakértők, a nemzetbiztonság területén dolgozók számára a szónak több helyes értelmezése is van. Az első vonatkozik a nemzetbiztonsági szolgálatok tényleges tagjára, olyan személyre, aki nap mint nap a hírszerzés vagy elhárítás területén végzi munkáját. Azután alkalmazható a szó olyan egyénre is, aki titkosszolgálatnak nem tagja ugyan, de időnként ügynöktartót tájékoztat akár ellenszolgáltatásért, akár zsarolás következményeként, akár ideológiai okból. Végül, az elmúlt évtized Magyarországában alaptalanul kiterjedt a szó jelentése a parancsuralmi rendszer csaknem legelfogadhatatlanabb jelenségére, a III/III-ra. Miután szóhasználatunkban hétköznapivá váltak olyan kifejezések, mint például ügynöktörvény, az átlagember számára az 'ügynök' szó vonatkozik a megvetendő személyre, aki honfitársa után kémkedett, besúgott. Ezt a zavarosságot, pontatlanságot használta ki Medgyessy Péter a nyilvánosság megtévesztésére, amikor múlt kedden, 18-án tagadta, hogy valaha ügynök volt".

Gorka szerint "bár a kémkedés ősi foglalkozását jogossá teszi, hogy az állam fennmaradásának egyik kulcsa, mégsem teszi ez pusztán és minden körülmények között tiszteletre méltóvá. Lényeges, hogy megvizsgáljuk az adott nemzet kormányának legitimitását. (...) A lényeges kérdés az: legitim-e a nemzet többségének szemében a szolgálatokat fenntartó kormány? Az illegitim, nem demokratikus rendszer szolgálatainak minősége alapvetően különbözik a demokratikus államokétól. A kommunista vagy fasiszta rendszer titkosszolgálatai nemcsak külső ellenségre kémkedtek, hanem általában állampolgárai ellen is, minthogy az illegitim politikai elit mindnyájuk által fenyegetve érezte magát. A szolgálatok az elnyomó hatalom intézményesített karját képezték. Tarthatatlan tehát elfogadnunk a meghatározást, amely szerint ilyen rendszerek kontextusában épp oly tiszteletre méltó volt a kémtevékenység, mint bárhol máshol, bármikor máskor. Merőben téves volna és etikátlan egyformán pozitív történelmi példaként elfogadnunk a náci Németország Abwehrjét és a brit MI 6-ot. Diktatúrák államgépezetében ilyen jellegű szervezetek az elengedhetetlenül szükséges fogaskerék szerepét töltik be, hogy hozzájáruljanak a fasizmus 6 millió, a kommunizmus 100 millió áldozatának elpusztításához".

Gorka szerint "ha reálisak vagyunk, világos számunkra, hogy a politika sohasem nyújtott táptalajt az erkölcsök számára. Az etika érvei mindig alulmaradtak a reálpolitika pragmatizmusával szemben. A D-209-es miniszterelnök ügyében azonban kivételesen egybeesik a két tényező. Mint politikus, aki a Magyarországon évtizedekig uralkodó diktatúrát fenntartani segítő titkosszolgálat egyik részlegének volt tagja, s mint aki ezt mindeddig be nem vallotta, amíg csak kényszerhelyzetbe nem került, Medgyessy Péternek le kell mondania. E célból nyomást kell gyakorolnia rá saját pártjának, s így kell, hogy tegyenek, közvetve bár, de NATO-szövetségeseink is. Irreleváns, hogy a miniszterelnök szánja-bánja-e titkos múltját. Mint a III. Főcsoportfőnökség személyzetének tagja, nemcsak birtokában volt olyan titkoknak, amelyekhez nem férhetett hozzá az átlagpolgár, hanem egyúttal olyan kémhálózatnak is része volt, amelynek többi tagjait nem fedték fel, ez a tény pedig két veszélyt hordoz magában. Az első ezek közül, hogy D-209 számára elérhető a saját magához hasonlóan kompromittált egyének kiterjedt titkos hálózata, ez több szinten ellentmond nyitott és demokratikus társadalmunk alapvető jellegének. Fokozottabb veszélyt jelent azonban, hogy volt kollégái, főnökei, akiknek tudomásuk van szigorúan titkos tiszti éveiről, felhasználhatják tudásukat arra, hogy megzsarolják vele a Magyar Köztársaság miniszterelnökét. A valós helyzet tehát igencsak eltávolít bennünket a James Bond-arculattól. Felejtkezzünk is el róla, és összpontosítsunk szabad társadalmunk értékeinek védelmére".

Jávor Béla, ügyvéd, a Nemzeti Kör tagja szerint (Az ügynök halála, Magyar Nemzet, 2002. június 29.) "nem voltam ügynök! - csattant fel a parlamentben megbántottan, majd másnap beismerte, hogy fedett állományú tiszt volt. Még rosszabb. A magyar titkosszolgálatok - mint ahogy az ország sem - nem voltak szuverének. A magyar tiszt is ügynök volt, a KGB ügynöke, szolgálója, sőt kiszolgálója. Az ügynök árut ad el, a megbízója áruját. Ügynökölt ő is, saját megbízója áruját árulta, a kommunista diktatúrát, ez volt az az árucikk, amelynek az eladását a magyar titkosszolgálati személyek felvállalták. Eladni az egész világnak ezt a nagy hazugságot, ezt a döbbenetes és képmutató zsarnokságot, ezt a tébolyult diktatúrát, a század másik nagy mételyének a pandantját".

Tanács István szerint (Móres, Népszabadság, 2002. július 1.) "nincs felemelőbb dolog, mint amikor a magyar politikai élet prominensei a morált emlegetik. Dávid Ibolya például azért aggódik, hogy a miniszterelnök erkölcsei miatt az egész országot negatívan ítéli meg az erkölcsökre olyannyira kényes nagyvilág. Bár minden egyéb ügyben fütyülni lehet a külföld véleményére, ügynökügyben azonban nincs élet az Európai Unión kívül. Pokorni Zoltán elolvasta a HVG-ben az országos rendőrfőkapitánynyal közölt interjút, amelyben dr. Salgó nemcsak hogy nem tagadja kémelhárító múltját, hanem még hangsúlyosan hivatkozik is rá - mindjárt meg is vonta tőle a Fidesz a bizalmát. Amikor mondták neki, hogy ezt a kémelhárítót pár hónapja éppen a Fidesz-kormány nevezte ki Tolna megyei rendőrfőkapitánynak, és hogyhogy akkor még megbíztak benne, Pokorni azt felelte: azok nem ők voltak, hanem valami Pintér nevű. Akit érdekel, hogy ez a Pintér miért bízott meg Salgóban, az keresse meg őt magát, és kérdezze meg tőle. Úgy tűnik, a Fidesz elnöke már nem is emlékszik, ki az a Pintér, meg hogy mi közük volt hozzá, amíg nem hágtak ekkora erkölcsi magaslatokra. A következetes jobboldali logika szerint Medgyessyben az az erkölcstelen, hogy letagadta a főcsoportfőnökséget, Salgóban viszont éppen az, hogy sosem csinált titkot belőle. Persze erkölcstelen itt a nép is: egy közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 69 százaléka úgy nyilatkozott, hogy Medgyessy Péter ne mondjon le kémelhárító múltja miatt. Mivel vannak véleményformálók liberális körökben is, akik ennek az ellenkezőjét gondolják, itt is felmerül a kérdés: mi a helyzet, ha a közvélemény nem akar hallgatni a véleményformálókra? Ilyen esetben lehet-e a népnek igaza, és következik-e ebből valami? Vagy inkább úgy áll a helyzet, hogy akkor még igaza volt a népnek, amikor kiszavazta Orbánt a hatalomból, de most, amikor a nép azt akarná, hogy a Medgyessy ne magyarázkodjon reggeltől estig, hanem kormányozzon, már nincs neki igaza?".

Mádl Ferenc köztársasági elnök közleményben hozta nyilvánosságra álláspontját a miniszterelnök múltjával kapcsolatos kérdésről. (In: Bednárik Imre, Csuhaj Ildikó: Mádl nem lép Medgyessy ügyében,Népszabadság, 2002. július 2.) "E szerint a parlamenti pártok elnökeivel és a Medgyessy Péterrel folytatott múlt heti konzultációkat követően arra a megállapításra jutott: az alkotmányban megfogalmazott jogállása nem teszi lehetővé, hogy az Országgyűlés többségének bizalmát élvező miniszterelnökkel vagy a kormánnyal kapcsolatban az adott helyzetben beavatkozó közjogi lépést tegyen. A közlemény emlékeztet arra, hogy 'az elmúlt napok belpolitikai életét jelentősen meghatározta annak a ténynek a napvilágra kerülése, hogy Medgyessy Péter a pártállami rendszer szigorúan titkos tisztje volt'. Felidézi, hogy az ügy kapcsán heves vita alakult ki az ellenzéki és kormánypártok között, valamint a közéletben. Ennek során a társadalmi élet közismert szereplői közül sokan lemondásra szólították fel a miniszterelnököt, míg mások a kormányfő munkájának folytatását szorgalmazták. Rövid ideig a kormányválság elkerülhetetlennek tűnt. Végül a kormányzó pártok bizalmukról biztosították Medgyessy Péter miniszterelnököt, és a kormány ennek jegyében működik. Mádl Ferenc - mint a közlemény fogalmaz - 'kénytelen megerősíteni', hogy Medgyessy Péter előzőleg nem tájékoztatta titkosszolgálati múltjáról, így nem volt lehetősége arra, hogy teljes körű információ birtokában tegyen javaslatot a miniszterelnök személyére.A köztársasági elnök ugyanakkor bízik abban, hogy a felállítandó parlamenti vizsgálóbizottság révén lehetőség lesz az ügy bel- és külpolitikai, valamint morális hatásának teljes körű kivizsgálására. 'Ez az Európai Unió felé haladó NATO-tag Magyarországnak sürgető feladata.' A köztársasági elnök ennek etikus és felelős elvégzését várja el a vizsgálóbizottságtól.Reménye szerint a politikai élet szereplői a vizsgálóbizottság és a tervezett törvényjavaslat révén képesek olyan eredményre, amely 12 évvel a rendszerváltozás után alkalmat nyújt véglegesen, a társadalmi konszenzus igényének megfelelően lezárni ezt a kérdéskört. Mindez felelősséget jelent az elkövetkező nemzedékek véleményalkotása és értékválasztása miatt is. Ennek érdekében az államfő a vizsgálóbizottság munkáját és a törvénytervezet vitáját kiemelt figyelemmel követni, eredményét és tanulságát - jogkörének és felelősségének megfelelően - számba fogja venni, és következtetéseiről a közvéleményt tájékoztatni fogja".

Pokorni Zoltán