Ötven nap

Mindenkinek mindent ígérni - gyakorlatilag így foglalható össze a sikeres választási szereplés titka a rendszerváltozás utáni magyar politikában. Ezt a kelet-európai sajátosságot Magyarországon először 1993-ban az MSZP ismerte fel és használta ki Horn Gyula elhíresült programadó újsághirdetésében. Az ígéretlavina 1998-ban folytatódott, amikor a Fidesz választási programja bizonyította be, hogy az egymásnak ellentmondó ígéretek - radikális adócsökkentés egyfelől, drasztikus költségvetési kiadások másfelől - egyáltalán nem okoznak logikai problémát a választóknak.

A 2002-es kampány már egyenesen a pártok közötti licitversenyről szólt - bár a végeredményt nem ez, hanem a politika szimbolikus frontján vívott harc döntötte el. A Fidesz és az MSZP választási programja tartalmilag alig volt megkülönböztethető, az egyetlen eltérés az ígéretek nagyságrendjében volt. Az egyik párt csak az általános iskolásoknak ígért ingyenes étkeztetést, míg a másik a bölcsőtől a középiskoláig ígérte ugyanezt; az egyik párt a kiegészítő családi pótlék megkétszerezését irányozta elő, míg a másik a gyes megduplázását helyezte kilátásba. A példákat hosszan sorolhatnánk. Számításaink szerint a két nagy párt választási ígéreteinek megvalósítása évente 1800-2800 milliárd forinttal növelte volna meg a költségvetés kiadási oldalát.

A választásokat - sokak meglepetésére - az MSZP nyerte meg. A május 27-én megalakult szocialista-liberális koalíció száznapos programot dolgozott ki, amelyet - politikusainak nyilatkozatai szerint - "mindenáron végre kíván hajtani". A száznapos program alapvetően jóléti jellegű kiadási ígéreteket tartalmaz: béremeléseket, megnövelt szociális juttatásokat.

A kormányalakítás óta ötven nap telt el. Ez alatt az idő alatt a kormányzat tevékenysége három területre összpontosult: a száznapos program végrehajtására, a hatalmi pozíciók elfoglalására és az elmúlt négy év kétes ügyeinek feltárására.

Már kormányzásának első napjaiban szembesülnie kellett az új kabinetnek azzal a ténnyel, hogy az előző kormány szabadjára engedte a gyeplőt, kormányzásának utolsó heteiben nagyívű költekezésbe kezdett. Ennek következtében július elejére a költségvetés hiánya elérte az egész évre tervezett szintet. A koalíció nagy dilemma előtt állt: vagy megszorításokat vezet be és elfelejti a száznapos programot, vagy kockára teszi az ország pénzügyi és gazdasági stabilitását, s átmenetileg vállalja az aggasztó költségvetési hiányt. Az előbbi verzió az új kormány politikai bukásának, míg az utóbbi a Magyarország pénzügyi és gazdasági stabilitásába vetett hit elvesztésének veszélyét hordozta magában. Medgyessy Péter az utóbbi mellett döntött. László Csaba pénzügyminiszter május 28-án a várható deficitet a GDP 3,2 százalékáról 4,2 százalékra módosította.

A száznapos program végrehajtásával nem késlekedett a kormány: még csak ötven nap telt el, de a 13+1 pontból tizenkettőről már parlamenti döntés született (lásd 1. sz. táblázat). Így ősztől megemelt fizetést vihetnek haza a közalkalmazottak, az egészségügyi dolgozók és a pedagógusok, júliusban 19 ezer forintos "kárpótlást" kapnak a nyugdíjasok, kéthavi gyest a gyermekes szülők iskolakezdéskor, hogy csak a legfontosabb jóléti ígéreteket említsük. Mindez nettó 160 milliárd forinttal fejeli meg az idei költségvetési hiányt a kormány számításai szerint, ami miatt módosítani kellett a költségvetési törvényt.

A kormány aktivitását mi sem jellemzi jobban, mint hogy az eltelt ötven napban több, a száznapos programon túlmutató intézkedést is hoztak vagy jelentettek be (lásd 2. sz. táblázat). Ezek egy része jóléti intézkedés, mint például a méltányossági nyugdíjemelés, az államilag támogatott internet vagy a bírák alapilletményének emelésére tett ígéret. Más részük a koalíciós pártok választási ígéreteinek megvalósításáról szól, mint például az ítélőtáblák felállításáról hozott döntés, a médiatörvény módosítása vagy a közoktatási törvény megváltoztatása.
Szinte már közhely, hogy az MSZP és a Fidesz közötti egyik legfontosabb különbség a szimbolikus, a választói érzelmekre ható politika iránti fogékonyság. A szocialistákat inkább technokratának, száraznak tartják, a Fidesz erényeként ellenben éppen azt hozzák fel, hogy a kenyér mellé - vagy néha helyette - cirkuszt is ad a népnek. Mi sem szemlélteti jobban a különbséget, mint hogy a szocialisták saját programjukat érzelmi reakciót aligha kiváltó névvel jelölték meg ("száznapos program"), míg az előző kormány politikáját meghatározó programot a nemzet nagyjáról nevezték el (Széchenyi-terv). A Medgyessy-kormány eddig erőtlen lépéseket tett a szimbolikus politika szintjén. Szinte teljesen elsikkadt, hogy a kormányfő egy vidéki rendezvényen 2003-at Deák Ferenc évének hirdette meg. Már nagyobb visszhangot kapott a szocialisták évtizedes utódpárti identitási csapdájából való kimenekülésre tett kísérlet, a június 19-ét a magyar függetlenség napjává nyilvánítására vonatkozó javaslat, valamint a Nagy Imre-díj megalapítása. Az SZDSZ által meghirdetett Kossuth-év is teljesen elsikkadt. A kormány tehát eddig keveset tett, hogy a technokrata szürkeséget emocionális politikával tegye színesebbé.

Az elmúlt csaknem három hónap legfajsúlyosabb témájának egy, a kormány terveiben aligha szereplő ügy felvetődése bizonyult. A június 18-án napvilágra került, Medgyessy Péter kémelhárítói múltját bizonyító dokumentum alaposan felborította a kormányprogram végrehajtási menetrendjét. A sebtében a parlament elé terjesztett, az átvilágítási törvény módosítására vonatkozó javaslat, majd annak gyors visszavonása és átdolgozása jól mutatja, mennyire készületlenül érte az ügy a kormányt.

A kormányváltás a külpolitikában is változásokat hozott. Az Európai Unió egyes tagországai és az Egyesült Államok alig leplezett örömmel fogadták az MSZP választási győzelmét. Orbán Viktort komoly diplomáciai körök nacionalistának és populistának, és az általa vezetett magyar kormányt pedig közép-európai destabilizáló tényezőnek tekintették. Kétségtelen, hogy Magyarország több szomszédjához való viszonya erősen megromlott az utóbbi négy évben, ezzel párhuzamosan azonban az előző kabinet erős kapcsolatokat épített ki azokkal az európai országokkal, tartományokkal, ahol konzervatív kormányok voltak hatalmon, mint például Olaszország, Spanyolország, Ausztria vagy Bajorország.

A Medgyessy-kormány nem hajtott végre alapvető fordulatot a külpolitikában, bár deklaráltan szakított a "Budapest-Bécs-München tengellyel". Az új kormány a külpolitikában alapvetően három célt igyekezett megvalósítani az elmúlt félszáz napban: a kormányfő nemzetközi presztízsének megalapozását, néhány szomszédos országgal való viszony normalizálását és az uniós csatlakozási megállapodásokban a mezőgazdasági fejezet újratárgyalásának előkészítését. Az első cél érdekében Medgyessy Péter igyekezett minél több külföldi államfővel és politikussal találkozni annak demonstrálására, hogy az új magyar kormányfőt "szívélyesen fogadja" Európa és a világ. A miniszterelnök részt vett a sevillai csúcson, a NATO római nyilatkozatának elfogadásán, ahol párbeszédet folytatott jó néhány fajsúlyos kormányfővel, majd - immáron a kémelhárítói múlt napvilágra kerülése után - találkozott a pápával, Silvio Berlusconival és az unió soros elnöki tisztét betöltő Dánia miniszterelnökével. Konkrét irányváltás az orosz-magyar kapcsolatok tekintetében történt: bejelentették, hogy Putyin elnök meghívására Medgyessy Péter hamarosan Moszkvába látogat, ami a két ország közötti fagyos viszony enyhülését hozhatja. Sikert ért el a Medgyessy-kormány a szomszédos és a visegrádi országokhoz fűződő viszony tekintetében. A visegrádi négyek kifejezett örömmel fogadták Medgyessyt, mivel a viszony megromlásáért elsősorban Orbán Viktor politikáját tették felelőssé. Ám a szomszédokhoz fűződő viszony javulása inkább csak kedélyváltás, nem tartalmi változás: nem tudni még, miként alakulnak a külkapcsolatok, ha a magyar kormány újból előveszi a státustörvény ügyét vagy az Orbán-Nastase megállapodást.

Végezetül a magyar külpolitika meglehetősen határozottan vetette fel az Európai Unióval szemben a magyar mezőgazdaság érdekeinek védelmét. A vita tárgya a magyar gazdák uniós segélyekhez való hozzáférésének ügye, amelyben az EU tízéves átmeneti időszakot ajánlott Magyarországnak. Medgyessy Péter a kérdést igen határozottan vetette fel a dán miniszterelnökkel való találkozóján, július közepén. Ám azt még nem tudni, a magyar fél meddig hajlandó elmenni: mi történik akkor, ha Brüsszel bekeményít, és nem hajlandó engedni a tíz évből.
A kormányváltást követő hetekben a kabinet energiáinak jelentős részét a hatalmi pozíciók elfoglalására fordította. A közigazgatásban és az állami vállalatok élén történt személycseréknek nem a mennyisége, hanem inkább a gyorsasága feltűnő. Általános tendencia, hogy a rendszerváltozást követő kormányok egyre bizalmatlanabbá válnak az előző kormány embereivel szemben. A "független", minden kormányt kiszolgáló, szakértő közigazgatási apparátus imázsa és létjogosultsága szertefoszlani látszik. Az Orbán-kormány (azon belül is elsősorban a kisgazda tárcák) mind mennyiségében, mind mélységében jelentős személycseréket hajtott végre - négy év alatt. Csak egyetlen példát említve: az Oktatási Minisztérium apparátusának fele cserélődött ki 1998 és 2002 között.
A Medgyessy-kormány politikai stabilitásának megteremtését abban látta, ha minél gyorsabban saját embereit ülteti azokba a pozíciókba, ahol egyrészt a döntés-előkészítés és döntéshozatal zajlik, másrészt, ahol jelentős pénzek fölött diszponálnak. A szocialisták és a szabad demokraták tartottak attól, hogy a Fidesz által kinevezett személyek a kormányváltás után is folytatják a pazarló költekezést, és kényszerpályára állítják az új kormányt. Ez a félelem nem bizonyult alaptalannak.

A közigazgatás és az állami vállalatok átpolitizáltságának fokozódásával a közvélemény is egyre inkább megértővé vált a jelentős személycserék iránt. Míg korábban egy-egy, a szakértő imázsát viselő közszereplő eltávolítása komoly felhördülést váltott ki (lásd Surányi György menesztése 1993-ban a Nemzeti Bank éléről), addig ma már a választók szinte elvárják az újonnan hatalomra került kormánytól, hogy eltávolítsa az előző kurzus általuk nem kedvelt, politikai kinevezettnek tartott embereit. Ennek köszönhető, hogy a Fidesz a szocialistákat leszámolásokkal, Szent Bertalan-éjjel vádoló kommunikációja hidegen hagyta a baloldali szavazókat.

A száznapos program gyors végrehajtását segítette, hogy a parlamentben erős a frakciófegyelem, olajozottan működik a kormánypárti szavazógép, súrlódásmentes az MSZP és az SZDSZ együttműködése.
Az ügynökügy miatti egynapos koalíciós válság gyors lezárásának köszönhető, hogy nem történt fennakadás a kormányprogram megvalósításában. A hetenkénti ülésezés visszaállítása, a kéthetenkénti szavazás bevezetése, a miniszterelnök programjának a parlamenti szavazásokhoz igazítása eddig eredményesnek bizonyult.
Az eltelt ötven napban a parlament 12 törvényt, illetve -módosítást fogadott el, és húsznál több határozati javaslatot zárt le. Első hallásra furcsa, hogy a száznapos program megvalósításához szükséges költségvetési módosítást az ellenzék is megszavazta. Ha azonban visszatekintünk az egy évvel ezelőtti zárszámadási törvényről szóló szavazásra, láthatjuk, hogy a Fidesz a saját csapdájába esett bele. Akkor a baloldali és liberális ellenzék nemmel szavazott. A Fidesz azzal vádolta meg az akkori ellenzéket, hogy "nemet mondott a nyugdíjemelésre, a családok támogatására". Ha a mostani szavazáson a jobboldal - ellenzékhez illően - nemmel szavaz, akkor a kormánypártoktól ugyanazokat a vádakat kaphatták volna meg, mint amelyekkel ők támadták az MSZP-t és az SZDSZ-t egy évvel ezelőtt. A Fidesz inkább a másik rossz megoldás mellett döntött, és az "igen" gombot nyomták meg.

Más területen is változások történtek a parlamentben. Megalakultak az első vizsgálóbizottságok is, mindkettő az ügynöküggyel kapcsolatban. Az egyik vizsgálóbizottság ellenzéki javaslatra alakult meg, ami máris komoly változást jelent az előző négy évhez képest, amikor is a kormánypárti többség egyetlen ellenzéki kezdeményezésű vizsgálóbizottság felállítását sem tette lehetővé.

A Medgyessy-kormány első ötven napját igen aktívan töltötte. Következetesen végrehajtotta választási ígéreteit, ugyanakkor óvatosan kerülte azokat az ügyeket, amelyek konfliktusokat okozhatnak. Ilyen például a gázáremelés kérdése vagy az Orbán-Nastase megállapodás felmondása. Úgy tűnik, mindkét ügy rendezését az önkormányzati választások utánra tolta ki a kormány.

A szocialista-liberális kormány filozófiájára egyelőre a költségvetési kiadások növelése, a jóléti-szociális juttatások bővítése, vagyis az állam határainak kiterjesztése jellemző. Kétségtelen azonban, hogy ezzel ellentétes jelek is megmutatkoztak - igaz, egyelőre csak a szavak szintjén. Ilyennek tekinthetjük László Csabának az állami bankok privatizációjára vonatkozó ígéretét, a kormány és a tőzsde között megkezdett tárgyalásokat, vagy a Magyar Fejlesztési Bank gazdálkodásának transzparenssé tételére tett erőfeszítéseket.

A nagy kérdés: tud-e megálljt parancsolni a kormány a költekezésnek? A költségvetés aggasztó hiánya felveti a megszorítások lehetőségét jövőre, és nem tudni, milyen hatással lesznek a teljesítményjavulással nem alátámasztott béremelések az ország versenyképességére. Kérdés továbbá, hogy a szakszervezetekkel felmelegített kapcsolatok valamiféle korporativista irányba viszik-e el az államberendezkedést, vagy ez pusztán mosolyoffenzíva. A kormány most a száznapos program végrehajtásával van elfoglalva. Még nem látszik azonban, hogy mi lesz a 101. napon. Milyen irányba vezeti tovább az országot Medgyessy Péter kormánya, lesz-e jövőképe, választ tud-e majd adni arra a kérdésre, milyen Magyarországot akar 2006-ban, 2010-ben? Végül a rövid távon talán legfontosabb kérdés: hogyan készíti fel a kormány a magyar társadalmat az uniós csatlakozásra, amelynek egyaránt lesznek győztesei és vesztesei Magyarországon?

2. sz. táblázat. A száz napos programon túlmutató döntések és kezdeményezések

3. sz. táblázat: A jövő kérdései