A szocialisták és a főpolgármester-jelölti verseny
Az elmúlt időszakban az MSZP főpolgármester-jelöltje, Gy. Németh Erzsébet látványosan aktivizálta magát. Előbb a főpolgármester-jelöltek számára kezdeményezett találkozóval tudott a napirendre kerülni, majd több - bár az ingerküszöböt el nem érő - megnyilatkozást is tett a főpolgármester-választással kapcsolatban. Legutóbb Medgyessy Péter biztosította teljes támogatásáról a szocialista aspiránst.
Németh Erzsébet - aki a vélt népszerűség-emelkedés végett a kampányban elhagyja neve elől a Gy. előtagot - kampányának célja nem a főpolgármesteri pozíció elnyerése. Erre a szocialista jelölt képtelen lenne - legalábbis a jelenlegi közvélemény-kutatási adatok szerint. Németh Erzsébet azért kampányol, hogy az MSZP-t, mint pártot hozza kedvezőbb helyzetbe. Erre azonban jelenleg csekély esélye van. Úgy tűnik ugyanis, hogy Németh Erzsébet kampányát leginkább az ambivalencia és a felemásság jellemzi.
Az MSZP főpolgármester-jelöltjének személye eleve nem racionális döntés - ha azt tekintjük, hogy az MSZP milyen esélyekkel vág neki a versenynek. Elképzelhető, hogy az MSZP találhatott volna egy olyan jelöltet, aki a győzelem esélyével indulhatott volna, de legalábbis aki egyenrangú félként vehetett volna részt a küzdelemben. Németh Erzsébet azonban nem ilyen személy. Kiválasztását sokkal inkább motiválhatta az, hogy az MSZP tudta: szükség esetén könnyen visszaléptethetik - sokkal könnyebben, mint egy fajsúlyosabb politikust. Úgy tűnik, az MSZP már a jelölt kiválasztásánál is azt mérlegelte, mekkora politikai kockázata lehet majd a visszalépésnek.
Azt, hogy Németh Erzsébetet valójában az MSZP sem szánja főpolgármesternek, két további körülmény is alátámasztja. Az első annak állandó deklarálása, hogy Németh Erzsébet nem fog visszalépni. Az MSZP ennek állandó bizonygatásával maga kommunikálja, hogy nem tekintik Némethet valódi indulónak. Ha egy párt valakit főpolgármester-jelöltnek indít, igyekszik nem beszélni arról, hogy mi lesz a helyzet, ha visszalépésre kerül sor. Ilyen esetben a no comment stratégia a racionális abban az esetben, ha a párt nem kívánja a visszaléptetést. Annak állandó bizonygatása, hogy Németh "igenis" talpon marad, jól árulkodik arról, hogy ezzel a forgatókönyvvel vélhetően az MSZP-ben sem számolnak komolyan.
A másik, talán még beszédesebb körülmény a Medgyessy-ügy kirobbanásakor kialakult helyzetben jelent meg. Az MSZP azon körülmények között a koalíciós béke érdekében Németh Erzsébetet kész lett volna azonnal, különösebb hezitálás nélkül "beáldozni" az SZDSZ-nek. Ha az MSZP komolyan számolna azzal a lehetőséggel, hogy megszerezheti a főpolgármesteri posztot, aligha Németh lett volna az első, akit fel kívántak volna áldozni a koalíció oltárán.
Németh Erzsébet fő célja nem az, hogy maga nyerje el a főpolgármesteri pozíciót, hanem hogy az MSZP közgyűlési arányait és a kerületi eredményeit javítsa. Az MSZP-nek szüksége van egy olyan reprezentánsra, aki köré felépíthető a fővárosi kampány. Az MSZP-nek ugyanis, bár a főpolgármesteri pozíció elnyerésére nincs esélye, arra van lehetősége, hogy a kerületekben javítsa pozícióit. Talán ennél is fontosabb azonban a fővárosi közgyűlési szereplés.
Az MSZP 1998-ban az önkormányzati választásokon Budapesten jelentősen elmaradt a tavaszi teljesítményétől. A párt fővárosi listája 175 ezer szavazatot kapott - alig 15 ezerrel többet, mint az SZDSZ-é, jóllehet a tavaszi választásokon a szocialisták támogatottsága háromszorosa volt a szabad demokratákénak. Az SZDSZ Budapesten 1998 őszén saját támogatottságához képest már-már irreálisan jól szerepelt. A párt a fővárosi közgyűlési választásokon körülbelül ugyanannyi szavazatot kapott, mint a megyei jogú városokban és a megyei közgyűlési választásokon. Másképp kifejezve: az ország 20%-át kitevő Budapesten számszerűen annyian támogatták az SZDSZ-t, mint a többi 80%-ot kitevő területeken. Bár az SZDSZ közismerten urbánus párt, ilyen jó budapesti szereplés csak úgy magyarázható, ha feltesszük, hogy az "egyébként" - az országgyűlési, és alighanem a kerületi választásokon is - az MSZP-re szavazók egy jelentős része az SZDSZ listájára adta voksát. Ezt alátámasztják az 1998-as fővárosi közgyűlési választások adatai is. Míg az MSZP 27,5%-ot kapott, addig az SZDSZ 25,2%-ot szerzett. A két szám együtt nagyjából híven tükrözi a baloldali-liberális erők fővárosi túlsúlyát. 1998-ban az történt, hogy a baloldali-liberális blokkon belül átrendeződtek az erőviszonyok a tavaszi választásokhoz képest; mivel a "vezetőt" az SZDSZ adta, sokan átpártoltak az egyébként jóval kisebb akkori ellenzéki párthoz.
Ennek az átpártolásnak az oka minden bizonnyal az lehetett, hogy az akkori ellenzéki oldalt Budapesten legmarkánsabban Demszky jelenítette meg. Mivel az MSZP főpolgármester-jelöltje hamar visszalépett - s különben sem volt kifejezetten népszerű politikus -, Demszky vált az ellenzéki oldal első számú budapesti vezetőjévé.
Világosan látszik, hogy az MSZP törekvései arra irányulnak, hogy Demszky most ne játszhassa el ezt a szerepet. Demszky főpolgármesteri újraválasztásához nem sok kétség férhet, ám az SZDSZ szereplése gyengíthető, az MSZP-é pedig erősíthető, ha Demszky mellet egy másik vezetője is van a baloldali-liberális oldalnak.
Kétséges ugyanakkor, hogy Németh személye alkalmas-e egy ilyen szerep betöltésére. A szocialista politikus ismertsége és népszerűsége ugyanis nem túlzottan magas. Éppen a már említett ambivalens helyzetből adódóan a választók sem igazán tudják, mennyire "komoly" Németh jelölése - különösen, hogy eddigi fő üzenete abban merül ki, hogy nem kíván visszalépni Demszky javára.
Kérdéses az is, vajon használ-e az MSZP-nek egy olyan jelölt melletti kiállás, akinek a sorsa végül vélhetően a visszalépés lesz, ahogyan kérdéses a valószínű visszaléptetés időpontja is. Az világosan látszik, hogy az MSZP számára politikailag nehezen kommunikálható kudarc lenne, ha jelöltje harmadikként végezve 10-15%-ot szerezne a választásokon. E kudarc lehetősége indokolja Németh visszaléptetését - ám ennek formája, ideje és megfelelő módja még függőben van.
