Mécs-bizottság működése

SZDSZ-es képviselők kezdeményezésére a Parlament bizottságot állított fel, amely minden, a rendszerváltozás utáni kormányokban politikai szerepet betöltő személynek 'az előző politikai rendszer állambiztonsági tevékenységében való részvételének tényeit és körülményeit' vizsgálja. A Mécs Imre által vezetett bizottság a Történeti Hivataltól, a Belügyminisztériumtól, a Honvédelmi Minisztériumtól, a Nemzetbiztonsági Hivataltól és az Információs Hivataltól kért adatokat. A bizottság elnöke közölte, hogy a Történeti Hivatal nyilvántartásában fellelhető iratok szerint az előző kormányok tagjai közül a belbiztonsági szervekkel egy személy írt alá együttműködési nyilatkozatot, három pedig jelentést is adott.
Mécs Imre tájékoztatása szerint a Nemzetbiztonsági Hivatal kilenc érintettet talált. Kovács Zoltán (Fidesz) közleményben jelezte: pártja megfontolandónak tartja, hogy a továbbiakban képviselői részt vegyenek-e egy olyan testület munkájában, amely egyre nyilvánvalóbb manipulációs célzattal próbálja meg elterelni a figyelmet a kormányfő állambiztonsági múltjáról.

Fodor Gábor (SZDSZ) szerint (In: Teljesíti-e eredeti megbízatását a Mécs-féle bizottság?, Magyar Hírlap, 2002. augusztus 3.) "minden kormánynak és kormányfőnek becsülettel el kell számolnia azzal, hogy kabinetjének hány tagja állt kapcsolatban a pártállami szervekkel. (...) nagyon fontos feladat, hogy ne lengje körül a titok homálya a pártállami múlttal kapcsolatos ügyeket, meg kell teremteni a nyilvánosságot. Erre csak törvénymódosítás lehet a megoldás - hangsúlyozta a képviselő. A sajtóban kiszivárgott adat nem indok arra, hogy a Fidesz politikusai kivonuljanak a bizottság munkájából, hacsak nincs félnivalójuk".

Kolláth György alkotmányjogász szerint (u.o.) "mindkét országgyűlési határozat - a Medgyessy Péter múltját vizsgáló és a rendszerváltás utáni kormánytagokat átvilágító testületet létrehozó döntés - alkotmányellenes. (...) Az ismert szakember az alaptörvény mellett a jogalkotási és az adatvédelmi törvény megsértését véli felfedezni. Kisebb súlyú a Medgyessy-bizottság alapításának jogellenessége, mert a kormányfő képviselő, beosztása talán megengedi, hogy nagy mélységben tekintsék át múltját . (...) Nem talál viszont felmentést a neves alkotmányjogász a (volt) kormánytagok állambiztonsági ténykedését firtató határozatra. Szerinte ugyanis ilyen konzekvenciájú vizsgálatot csak törvény rendelhet el".

Rainer M. János történész úgy véli (u.o.), "a közvélemény nem tud eleget a múlt rendszer állambiztonsági ügyeiről. Reméli, hogy a Mécs-féle bizottság működésével tisztább lesz a kép a közéleti személyiségek állambiztonsági kapcsolatainak és a titkosszolgálati iratoknak az ügyében. Ez a kép azonban nem lesz teljes, mert a rendszerváltást megelőző hónapokban, az iratmegsemmisítés idején adatlapok, kartonok tünhettek el. 13 évvel a rendszerváltás után, ha megkésve is, de szükség van ezeknek az információknak a teljes megismerésére. A közéleti szerepet vállaló érintett személyek neveit pedig nyilvánosságra kell hozni".

Varga László levéltáros, aki a jelenleg folyó átvilágítása után lesz a Mécs-féle bizottság szakértője, komolytalannak tartaná (u.o.), "ha a bizottság az iratokba való betekintéssel nem ellenőrizhetné a kapott információk hitelességét. Úgy véli, hogy szeptember 30-áig nehezen lesz elvégezhető a teljes ellenőrzés. Bár nem tartozik a bizottság feladatai közé, de tisztázni kellene, hogy mi történt az állampárti titkosszolgálati dokumentumokkal 1989 és 2002 között, továbbá elengedhetetlen ezeknek az iratok a felmérése. Az Alkotmánybíróság 1994-es határozata szerint a közéleti szereplők múltja közérdekű adatnak számít, így alkotmányossági aggályai nem lehetnek az érintettek nevei nyilvánosságra kerülésének".

Szilágyi Sándor, a Beszélő egykori szerkesztője szerint (u.o.) "az embereket a lista érdekli, és joguk van tudni, hogy kik milyen módon figyelték meg őket, és ezzel miként befolyásolták életüket. Érthetetlennek tartja, hogy milyen 'közös titkai' lehetnek egy demokratikus rendszernek az egykori állampárti diktatúra állambiztonsági szerveivel. Mindent, még a hiányos listákat is nyilvánosságra kell hozni. Elsőként azzal az ominózus 400 nevet tartalmazó listával kell kezdeni, melyet Antall József miniszterelnök kapott Németh Miklóstól. Ha nem találják, kérdezzék meg Németh Miklóst, nem maradt-e véletlenül nála egy példány. Úgy véli, azért kell nyilvánosságra hozni, mert a papíroknak nem kis részük volt abban, hogy 1990 után mi történt a politikában a színfalak mögött".

Fricz Tamás politológus szerint (u.o.) "van értelme a Mécs-bizottság munkájának, ugyanis olyan hangulat alakult ki az országban, hogy a palackból kijött a szellem, azt visszatuszkolni már nem lehet. A múltat meg kell ismerni, a magyar társadalomnak át kell esnie a tűzkeresztségen. A rendszerváltás után 12 évvel nekünk is meg kell azt tennünk, amit a szomszédos országok is megtettek, a politikai elit múltját jogunk van megismerni és megtudni azt is, kik tartoztak a leginkább visszatetsző részéhez. Ezután majd nem lehet a múltat politikai fegyverként kezelni, s ennek ez lenne a lényege. Viszont ehhez arra van szükség, hogy a kormánypártiak és az ellenzék egyaránt komolyan vegye a vizsgálatot".

Lakner Zoltán politológus: (u.o.) "annak, hogy politikusok vizsgálják egymás múltját, nem sok értelmét látom, bár véleményem szerint, mióta ez az egész ügy kirobbant, nem is lehet használni az 'értelem' kifejezést. A Mécs- bizottság mindenképpen egy politikailag átitatott következtetésre jut, azaz nem legitim. Az ügynek egy előnye lehet, nevezetesen az, hogy ha mindkét oldal érintettsége kiderülne, akkor talán senkinek sem áll majd érdekében ezt túlságosan hangoztatni. Így a múltvita lekerülhet a napirendről, és végre azok a történészek foglalkozhatnak vele, akiknek ez a feladatuk. A kockázata az lehet, hogy ha netán kiderül a jobboldal érintettsége, akkor azokat a szavazókat elviheti szélsőséges irányba, akik eddig úgy látták: tiszta jobb és érintett bal létezik".

A 'Mécs-bizottság' fideszes tagjai úgy nyilatkoztak, (Akár 30 volt kormánytag is érintett lehet?, Magyar Hírlap, 2002. augusztus 5.) hogy "vizsgálni szeretnék: történt-e államtitoksértés azzal, hogy a bizottságnak küldött levelek alapján a kormánytagok érintettségére vonatkozó hírek nyilvánosságra kerültek".

Mécs Imre szerint (u.o.) "senki nem sértett államtitkot, mert az érintettségre vonatkozó tény nem államtitok, a nevekről pedig senki nem beszélt. Mécs Imre szerint a Fidesz 'szélmalomharcot folytat', és ürügyet keres. A titkos információkat tartalmazó levelek az illetékes szervektől (minisztériumoktól) a parlament titkos ügykezeléséhez kerülnek, ahol leltárba veszik őket, és megküldik a parlamenti bizottság titkárságára. 'A bizottság titkára tájékoztatott arról, hány érintett nevét tartalmazzák a megküldött válaszok - mondta Mécs Imre. - Neveket szándékosan nem kérdeztem tőle' - tette hozzá".

Szombathy Pál szerint (Szándékok, elnökök, bizottságok, Magyar Hírlap, 2002. augusztus 5.) "a magyar parlamenti vizsgálóbizottságosdi ezúttal is a komolytalanná válás felé halad. Új érában, új ciklusban, friss nekibuzdulások és ígéretek után két ügynökmúlt-firtató testület dolgozik a hosszú, forró nyárban. Ami feltétlenül közös bennük eddigi, rövid működésük alatt: céljaikat, korrektségüket valamelyik oldal máris megkérdőjelezi, ennélfogva legitimitásuk csökkenőfélben. Sőt megkockáztatható, hogy vizsgálataik eredményét a közvéleménynek legalább a fele nem fogadja el. Miért és mitől alakul ez így? (...) szerintem a vizsgálatok rendszeres félrecsúszása a gyökereknél kezdődött. Ott és akkor, ahol és amikor egy-egy botrányos vagy nagy társadalmi jelentőségű ügyben a dönteni hivatott vezető politikusok kijelölték a vizsgálatot vezető embert. Rendszerint második vonalbeli figurák jutottak e játszmákban átmeneti főszerephez. Személyük kiválasztása eleve magában hordozta az eredményt: Pallag László valószínűleg jó szándékú amatörizmusa ugyanarra a vakvágányra vitte az olajügyeket, mint Kosztolányi Dénes korlátolt komcsizása a megfigyelési botrányt. Pártjaik talán nem véletlenül döntöttek akkor ilyen formátumok hadrendbe állításáról. Elővarázslásuk a politikai cilinderből egyszersmind azt is jelezte, megbízóik mennyire tartják fontosnak az ügy tisztázását. Hogy mennyire így lehetett, arra ott az ellenpélda: a Tocsik-ügy. A Fidesz egyik szimbólumát, vezéralakját tette meg a vizsgálat kulcsfigurájának. Deutsch Tamás politikai súlyt adott a bizottságnak, s így, a korrupciót feltáró munkával jelentős politikai hasznot is besöpört pártjának a választások előtt. A vizsgálóbizottság komolysága és eredményessége ugyanis az ellenzéknek állt érdekében. A hatalom (MSZP, SZDSZ) szintén tisztázni akarta magát, és állt elébe a kellemetlen kérdéseknek. Ezért lett a Tocsik-bizottság a rendszerváltás utáni parlamentarizmus egyetlen sikertörténete. Siker, mert korlátok között ugyan, de végigvitt valamit, s nem vált bohózattá a történtek feltárásának szándéka. A személy tehát jelzésértékű. Tekintélyes politikus korrekt és elszánt tényfeltárást valószínűsít, azt, hogy nem maszatolásra készülődik a testület. És akkor eljutottunk az új ciklus ügynökbizottságaihoz. Balogh László (MDF) és Mécs Imre (SZDSZ) csapatához. A Medgyessy-vizsgálatot a szocialisták eleve félvállról veszik, Balogh ellenben képtelennek látszik úrrá lenni a szétfolyó vitán. Mintha meghaladná politikai súlyát. Mécs Imre hiteles múltú ember, de testületét már most a széthullás fenyegeti. Mintha kevés lenne az ereje. Lehet, hogy a teljes, brutálisan őszinte tisztázás senkinek sem érdeke? Ha igen, miért nem mondjuk Dávid Ibolya, illetve Fodor Gábor szállt ringbe? Miért nem olyan politikusok vezetik a vizsgálatokat, akik pártjuk első vonalában ülnek? Kérdések, kérdések, kérdések. Az sem kizárható, hogy egyszerű a válasz: a 'nagyoknak' nem volt kedvük az élre állni. Akkor viszont szomorú, hogy nem ismerték fel az ügy komolyságát. A következmény már látható".

Kovács Zoltán (Fidesz) szerint (In: Dezinformáló bizottsági átvilágítás, Magyar Nemzet, 2002. augusztus 5.) "a bizottság manipulációs célzattal próbálja elterelni a figyelmet a kormányfő állambiztonsági múltjáról".

Boross Péter volt miniszterelnök elítéli a Mécs Imre által vezetett parlamenti vizsgálóbizottság munkáját (u.o.). Boross szerint "'otromba megkülönböztetés' az, hogy míg a jelenlegi köztársasági elnököt miniszteri múltja miatt átvizsgálják, addig Göncz Árpádot nem. A bizottság munkájával kapcsolatos információk kiszivárogtatásáról Boross Péter kifejtette, hogy ez a politikai közélet sekélyesedésével jár, és egyesek nem értik meg, hogy több generációt átívelő emberi sorsokról van".

Martonyi János volt külügyminszter: (In: Martonyi János: Nem vállaltam el, Magyar Nemzet, 2002. augusztus 5.) "Nem írtam alá hálózati tevékenység vállalására vonatkozó nyilatkozatot (...) 'Jelentéseket nem adtam és semmiféle prémiumot, kedvezményt, bármi egyebet nem kaptam. Beszervezési kísérlet viszont történt' - mondta Martonyi János, aki 1979 és 1984 között Brüsszelben a magyar nagykövetség kereskedelmi titkáraként dolgozott, továbbá az Európai Közösség ügyeivel foglalkozott. A Kádár-rendszerben a külszolgálatra jelentkezőknek mindig felajánlották 'udvarias, baráti formában' az ilyen jellegű munkát is - fűzte hozzá. (...) ezzel a feltétellel ő nem vállalta volna el a feladatot és inkább itthon maradt volna. A volt titkosszolgálatokról kirobbant botrányról és az ezzel kapcsolatban személyét ért találgatásokról Martonyi János így fogalmazott: 'Ha a dolog tovább folytatódik, kész vagyok bárhol megjelenni. Minden eszközt, beleértve a jogi lépéseket is kész vagyok felhasználni, hogy a helyzetet tisztázzam.' (...) 'Az abszurd felé közelítünk, hiszen a nyilvántartásokat azok készítették, akik a beszervezési kísérletet végrehajtották"'.

Boross Péter volt miniszterelnök: (Dezinformációs bizottsági átvilágítás?, Magyar Nemzet, 2002. augusztus 5.) "A Mécs Imre-féle bizottság tevékenységét valóban elítélem. Ám egyáltalán nem azért, mert úgy vélném, hogy ne lehetne egy ilyen testületet létrehozni. Valójában a körülötte felcsapó nyilatkozatok és az átvilágítottak körének minden úri tartást nélkülöző szűkítése miatt elítélő a véleményem. Ha ugyanis a végrehajtó hatalom csúcsát, vagyis a kormányokat vizsgálat alá vesszük, vajon milyen akadálya van annak, hogy a törvényhozó hatalom legfelső körei is ugyanilyen elbírálás alá essenek? Ráadásul magára valamit is adó politikus olyan diszkriminációt nem alkalmaz, hogy míg a jelenlegi államfő Mádl Ferenc volt miniszterként átvilágítandó személynek minősül, az előző köztársasági elnök, Göncz Árpád mentesül a vizsgálat alól. Azt kell mondanom: az ilyen otromba megkülönböztetés ellen a józanul gondolkodó embernek nem csupán a politikai, jogi, morális, de még az esztétikai érzéke is tiltakozik. Hangsúlyozom: természetesen ez nem jelenti azt, hogy elhiszem a volt köztársasági elnök úrról szóló regéket, mendemondákat, csak a bumfordiságot kifogásolom, egyben a minimális eleganciát hiányolom".

Boross: "az a másik fő gondom a Mécs-féle bizottsággal, hogy nem tudni, valójában mit vizsgál. Jóformán meg sem kezdte a működését, már megindult az információk és a dezinformációk szellőztetése. Állítólag bekérik nemcsak az ügynökökre és szigorúan titkos tisztekre vonatkozó dokumentumokat, hanem azokét is, akiket be akartak szervezni, ám megtagadták, sőt azokét a személyekét is, akiket megfigyelt az állampárti titkosszolgálat. Kérdem: hogy lehet egy zsákba bevarrni ezeket az embereket, egy kalap alá venni megfigyelőt, a vétkest és az atrocitások elszenvedőjét? A Mécs-féle bizottság tehát eltér eredeti jogosítványaitól, hiszen azzal a céllal jött létre, hogy kiderítse, kik a volt ügynökök és szt-tisztek a rendszerváltozás óta eltelt időszak kormányaiban. Sem okuk, sem pedig joguk nincs ahhoz, hogy összekeverjék a neveket és összemossák azokat egy egységes masszába. Ne legyen titok: Antall József néhai miniszterelnököt évtizedeken keresztül megfigyelték, egy egész vastag dosszié készült róla. Ezek után miként néz ki az, hogy egy parlamenti bizottság az ő nevét együtt vizsgálja az ügynökökkel, besúgókkal? Egy ilyen abszurd eljárás a rendszerváltozás utáni első miniszterelnök emlékét szennyezi be méltatlanul".

Mécs Imre személyes véleménye szerint (In: Mécs közzétenné az együttműködők adatait, Népszabadság, 2002. augusztus 5.), hogy "a jelentésünknek tartalmaznia kell az együttműködők nevét; szolgálati idejük hosszát és azt, hogy melyik szolgálatnál dolgoztak, illetve, kaptak-e ezért fizetést. Hozzátette: azoknak az adatait, akik azért szerepelnek a nyilvántartásokban, mert például sikertelenül próbálták őket beszervezni, csak abban az esetben hoznák nyilvánosságra, ha az illető ebbe beleegyezik. Kérdésünkre, hogy adatvédelmi szempontból nem lehet-e aggályos a bizottság jelentésének nyilvánosságra hozása, Mécs azt mondta: a nyilvánosságra hozatallal a parlament bízta meg a testületet, mégpedig a képviselők egyhangú döntésével, így az adatvédelmi biztos véleményét megvitatják, de nem tekintik magukra nézve eleve kötelezőnek. Egyben az Alkotmánybíróság egy 1994-es határozata alapján járnak el, mely szerint az előző rendszerben nem jogállami tevékenységet folytató közszereplők neve közérdekűnek minősül".

Bartus László beszámolója szerint (Obstrukciós kivonulás a Mécs-bizottságból?, Magyar Hírlap, 2002. augusztus 6.) "a Mécs-bizottság ellenzéki tagjai nem szavazták meg a napirendet, s kivonultak a testület üléséről, amely így határozatképtelenné vált. A Fidesz és az MDF képviselői azt kérték: államtitoksértés miatt tegyen feljelentést a bizottság. Szerintük törvénytelenül került nyilvánosságra, hogy az előző kormányok miniszterei között is találtak volt kémelhárítókat és III/III-as ügynököket".

Répássy Róbert (Fidesz): (u.o.) "Megingott a bizalmunk a bizottság elnökében, de még a hivatalos szervektől kapott iratok megbízhatóságát illetően is". Répássy szerint "nyilvánvaló a manipulációs szándék, ezért hozta nyilvánosságra a bizottság elnöke, hogy előző kormányok tagjai között is találtak olyan volt minisztereket, akik szerepelnek az egykori állambiztonsági szervezet nyilvántartásaiban. Feltételezése szerint azok szivárogtatták az információkat, akik a leveleket írták. Még jogosulatlan személyekhez is juthattak információk".

Tóth Károly (MSZP) szerint (u.o.) "külön bizottság foglalkozik Medgyessy Péterrel, aki vállalta a múltját. Szerinte ugyanazzal a mércével kell megmérni az összes többi volt kormánytagot. Az ellenzék ezt próbálja megakadályozni. Ahelyett, hogy érdemi munkát folytatnának, egyre-másra keresik az ürügyeket, hogy ne kelljen nyilvánosságra hozni a többi érintett nevét. Nem az zavarja őket, hogy törvénysértés történt-e, hanem az, kiderült: 'aki másnak vermet ásott, maga esett bele'".

A Magyar Hírlap álláspontja szerint (Obstrukció, vagy valami más?, Magyar Hírlap, 2002. augusztus 6.) "a jelek alapján nem gondolhatunk másra, mint hogy az eddigi kormánytagok állambiztonsági múltját vizsgáló, Mécs Imre vezette bizottság ellenzéki tagjait máris fejbevágta a bumeráng. Az a jelképes bumeráng, amelyet éppen a hozzájuk közelálló lap hajított el Medgyessy Péter szt-tiszti múltjának föltárásával. Úgy fejbevágta őket, hogy tegnap ki is vonultak a bizottság üléséről. Illetve jó lesz vigyázni ezzel a kivonulással, mert a Fidesz és az MDF delegáltjai, sajtótájékoztatójukon már arról beszéltek, hogy nem vonultak ki a kormánytagok múltját vizsgáló bizottság üléséről. Csak elmentek, mert a testület nem fogadta el a napirendet. A 'kinemvonulók' azt nehezményezték, hogy a bizottság nem kívánt vizsgálatot kezdeményezni államtitoksértés miatt. Erre persze az egyes képviselőknek is joguk van, mint ahogy minden egyes állampolgárnak. Ettől még a múltat vizsgáló bizottság folytathatná, illetve megkezdhetné az érdemi munkát. A 'kinemvonulóknak' abban akár igazuk is lehet, hogy ez a bizottság a Medgyessy-ügy miatt jött létre. De létrejött, és ettől kezdve nem lehet meg nem történtté tenni az esetet. A bizottságnak választott tagjai vannak, akiknek most bizony fel kell tárni a múltat. Azt a múltat, amelynek a kiszivárogtatott információk alapján valóban bumeráng hatása lehet. Most ugyanis - persze, még nem megalapozottan - az a hír járja, hogy bizony az ellenzéki képviselők korábbi kormányában, az Orbán Viktor vezette testületben több volt az 'érintett' miniszter és államtitkár, mint a többiben. Ez kellemetlen. Egy internetes - nem reprezentativ felmérés - szerint az emberek 73 százaléka egyetért azzal, hogy nyilvánosságra hozzák a rendszerváltás utáni kormánytagok esetleges állambiztonsági múltját. Ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni. Érdemes hát megfontoltabban 'kinemvonulni', ugyanis könnyen az a látszat keletkezhet, hogy obstrukció a cél, azaz a bizottság munkájának hátráltatása. És ezzel a bumeráng hatás csak erősödhet. Az egyszeri fejbevágást hosszabb, fájdalmasabb hatás követheti. Jobb ezen hát túlesni - ha már elkezdődött ez az egész procedúra - és tényleg szembenézni a múlttal. Rejtsen az akármilyen kellemetlen meglepetést, jobb- vagy baloldalnak egyaránt".

Koncz Zsolt beszámolója szerint (Az ellenzék elhagyta az üléstermet, de nem vonult ki, Népszava, 2002. augusztus 6.) "az állambiztonsági múlttal foglalkozó bizottság tegnapi ülésén az ellenzéki tagok azt szerették volna elérni, hogy államtitoksértés miatt a testület tegyen feljelentést és a vizsgálat végéig függesszék fel működésüket. Nehezményezték ugyanis, hogy a sajtóban az előtt jelentek meg adatok az érintett személyek számával kapcsolatban, hogy ők hivatalosan értesülhettek volna a jelentések tartalmáról. Répássy Róbert (Fidesz) kifogásolta, hogy a bizottság SZDSZ-es elnökét a múlt héten - külföldi szabadsága idején - telefonon tájékoztatta a testület titkára a titkos dokumentumokról. (...) A bizottság kormánypárti tagjai szerint a számadatok aligha államtitkok, a testületnek pedig az országgyűlési határozatban feltett kérdésekre kell keresnie a választ, nem pedig államtitoksértés után nyomoznia. A vita után a testület négy igen és négy nem vokssal szavazta le a javaslatot. Az ellenzéki képviselők ezután elhagyták az ülés helyszínét. A testület kormánypárti oldala - mivel határozatképtelenné vált a bizottság - tanácskozás keretében folytatta munkáját".

Sebes György szerint (Vizsgálatok, Népszava, 2002. augusztus 6.) "a képlet rendkívül egyszerű. Medgyessy Péter múltját ki kell vizsgálni, másét meg nem kell. Lehet a helyzetet hoszszasan magyarázni és elemezni, a vége mégiscsak ez. Legalábbis az ellenzék szerint. (...) Heves vita folyik mostanában arról, hogy meg kell-e ismerni a múltnak a titkosszolgálatokhoz kötődő szeletét vagy inkább el kellene örökre felejteni az egészet. Érveket mindkét oldalon fel lehet sorakoztatni. Egy azonban bizonyos: kis szeletekben nem lehet feltárni a múltat. Az nem megy, hogy bizonyos emberek előéletét kivesézzük, hetekig vájkálunk benne, de azokról, akik hasonló tevékenységet folytattak, azokról egy szót sem szólunk. Márpedig az ellenzék most pontosan ezzel kísérletezik. Medgyessyt, azt igen, a földbe lehet döngölni, ha lehet, az elvbarátait is, de a másik oldal maradjon érintetlen, hiszen ott annyira szimpatikus emberek vannak, hogy nem érdemlik meg a leplek lerántását. A szellemet már kieresztették a palackból. Aligha lehet visszatuszkolni. Aligha lehet szelektálni a múlt feltérképezésében ideológiai vagy politikai alapon. Sajnálatos, hogy idáig jutottunk. Senki sem akar vájkálni, de azt mindenki joggal várja el, hogy ilyen ügyekben ne lehessen kibúvó. Bármennyire is fájdalmas ez némelyeknek".

Répássy Róbert (Fidesz) szerint (In: Adatokat egyeztet a Mécs-bizottság, Magyar Hírlap, 2002. augusztus 7.) "elképzelhető, hogy ugyanazokról a dokumentumokról más ítéletet alkotunk, mint a bizottság kormánypárti tagjai . Az alkotmánybíróság korábban úgy foglalt állást, hogy a III/III-as iratok alapján nem lehet egyértelműen megállapítani senki érintettségét. Én a bizottság egész munkájára vonatkoztatom ezt a véleményt. Egy irat alapján nagy felelősség azt mondani, végzett-e valaki állambiztonsági tevékenységet vagy sem - szögezte le".

Kőszeg Ferenc volt SZDSZ-képviselő, szakértő szerint (u.o.) "nem lehet ennyi idő alatt minden iratot átvizsgálni, sok papír pedig eltűnt. 'Félek, szerecsenmosdatás lesz a vége . - Akiről most nem lesz adat, azokról sem lehet azt mondani, nem voltak érintettek, csak azt, nem találtak róla dokumentumot".

Kávássy Sándor, az Orbán-kormány környezetvédelmi minisztériumi politikai államtitkára nyílt levélben szólította fel Mécs Imrét (u.o.), "hozza nyilvánosságra az általa vezetett parlamenti vizsgálóbizottság azoknak a kormánytagoknak a nevét, akiknek személye 'vitán felül áll, soha kollaboránsok, ügynökök, besúgók nem voltak'. A kisgazda politikus megjegyezte: 'az indokolatlan tapintatoskodás és a túlzásba vitt titokzatoskodás következtében azok is gyanúba keverednek, akik tisztán, makulátlan múlttal érték meg a változásokat'".

Mécs Imre elmondta: (In: Több személy érintettsége kizárható, Magyar Nemzet, 2002. augusztus 7.) "az iratok alapján a rendszerváltozás utáni kormányok tagjai között volt olyan, akit az állambiztonsági szervek be akartak szervezni, de nemet mondott, és akadt olyan is, akit azért figyeltek meg, hogy később majd megpróbálják beszervezni".

Török Gábor politológus szerint (In: Nyusztay Máté: Mégis kevesebb ügynök volt a kormányokban?, Népszava, 2002. augusztus 7.) "az ellenzék taktikát módosított, és most előremenekül. (...) korábban az volt az ellenzék érdeke, hogy csak Medgyessy múltjáról legyen szó. Miután ez sikertelen volt, a válságkommunikáció az adatok nyilvánosságra hozatalának megakadályozásáról szólt. De ez is sikertelennek tűnik, ezért az ügy politikai jellegének kihangsúlyozásával próbál tematizálni a Fidesz és az MDF. Politikai síkra terelve ugyanis a vitát, az ellenzéknek nem a tényekkel kell vitatkoznia, hivatkozhat arra, hogy politikai érdekek vezérlik a vizsgálóbizottságot. Az ellenzék új taktikájának része a kivonulás is, a bizottság munkájának ugyanis hitelt adna részvételével az ellenzék, így viszont azt kommunikálhatja, hogy nem asszisztál a törvénytelen politikai játszmához. Török beszélt arról is, hogy a játszmában valószínűleg az nyer, aki több sebet ejt az ellenfelén. A szocialisták jelenleg versenyelőnyben vannak a Fidesszel szemben, mert utóbbi párt számára a játszma életveszélyes: az ügynökmúlt nyilvánosságra kerülése jóval nagyobb kárt okoz számára, többek között a Medgyessy-ügyben alkalmazott retorikájának köszönhetően".

Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos (In: Bartus László: Adatvédelmi torpedó a Mécs-bizottságnak, Magyar Hírlap, 2002. augusztus 8.) "alkotmányossági szempontból aggályosnak tartja Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos, hogy a Mécs-bizottság nyilvánosságra hozza a rendszerváltás után kormányzati szerepet betöltött személyek állambiztonsági múltjáról szóló jelentését. Az ajánlás szerint 'a nyilvánosságra hozatal szankciója olyanokat is sújthat, akik a tisztség elvállalásakor nem rendelkeztek mérlegelési jogkörrel'. 'A vizsgálóbizottságnak nincs alkotmányos felhatalmazása arra, hogy vizsgálata eredményeinek személyes adatokat tartalmazó részét nyilvánosságra hozza' - áll Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos ajánlásában, melyet Mécs Imre, a rendszerváltás utáni kormánytagok állambiztonsági múltját vizsgáló bizottság elnökének felkérésére és egy magánszemély panaszára készített. Az adatvédelmi biztos úgy érvelt: a személyes adatok védelméhez fűződő jog érvényesülésével szemben a közérdekű adatok nyilvánosságának elsőbbségét is csak törvény állapíthatja meg. Szerinte az indirekt visszaható hatály nem felel meg az alkotmányos követelményeknek: olyanokra is kiterjesztené a vizsgálatot, akikre nézve korábban törvény nem vonatkozott, illetve akiknek az időközben megalkotott törvény megadta a visszavonulás lehetőségét. Olyanokat szankcionálna a nyilvánosságra hozatal, akik nem mérlegelhették ennek lehetőségét akkor, amikor a kormányzati tisztséget elvállalták. Péterfalvi azért is aggódik: olyanok adatai is nyilvánosságra kerül(het)nek, akik nem voltak hálózatok tagjai, nem volt közük az állambiztonsági szolgálatok érdemi tevékenységéhez".

Miklósi Gábor szerint (Lesz-e folytatás?, Magyar Narancs, 2002. augusztus 8.) "a miniszterelnöknek, valamint az 1990 utáni kormánytagoknak a rendszerváltozás előtti állambiztonsági szervezetekhez fűződő viszonyát vizsgáló parlamenti bizottságoknak köszönhetően idén nyáron nincs politikai uborkaszezon. Kérdés viszont, hogy e testületek közelebb visznek-e a félmúlt jobb megismeréséhez. A szakértők válasza mindenesetre egyértelmű: nem. (...) A Narancs által megkérdezett politikusok és szakértők egyetértettek abban, hogy a Mécs-féle testület a kormánypártok válasza az ellenzéki kezdeményezésre létrejött, a miniszterelnöki múltat vizsgáló bizottságra. Egyik forrásunk szerint e lépés politikailag racionális, igaz, hozzátette: teljesen felesleges addig belekezdeni egy ilyen munkába, amíg az Országgyűlés nem fogadja el az új ügynök-, illetve levéltári törvényt. A tét, a rövid távú politikai érdek persze az, hogy melyik politikai oldal szállítja a napi hírértéket, mely bizottság prezentálja az újabb és újabb leleplezéseket.

Halmai Gábor alkotmányjogász szerint (u.o.) "már az is kérdéses, hogy a bizottság létrehozása törvényes volt-e. Az adatvédelmi törvény szerint ugyanis személyes adat csak akkor kezelhető, ha az érintett engedélyt ad rá, vagy ha az Országgyűlés egy törvénnyel elrendeli azt. Halmai szerint még az is előfordulhat, hogy a bizottság működésének jogosságát az Alkotmánybíróság utóbb megkérdőjelezi - persze csak akkor kerülhet erre sor, ha valaki indítványozza ezt. Ám ha továbblépünk a bizottság létrejöttének körülményein, Halmai szerint az érintettek listája nyilvánosságra hozható, természetesen csak azután, hogy a titkosítást feloldották. Ennek oka egyszerű: az állami szervek munkatársainak neve, beosztásuk megnevezése nyilvános adat; vagyis nemcsak a minisztériumi főosztályvezetők nevét lehet nyilvánosságra hozni, hanem a minisztériumnak dolgozó titkos ügynökök nevét is".

Hack Péter jogász, egyetemi oktató szerint (u.o.) "az adatokat csak akkor lehet nyilvánosságra hozni, ha elfogadják az új ügynöktörvényt. A volt SZDSZ-es képviselő úgy véli, hogy a Mécs-féle bizottság működése egyértelműen káros, mivel nem járul hozzá a múlt feltárásához. 'A politikusok nem tudják, hogy mit csinálnak' - mondta lapunknak, hozzátéve: a komolyabb múltfeltáró folyamatot felcserélik rövid távú politikai érdekeik kedvéért. Hack Péter szerint ha a kormánypártoknak annyira fontos lenne a múlt megismerése, még a törvényhozási szünet előtt dönthettek volna a szükséges törvénymódosításokról, és kutathatóvá tették volna az egykori III. főcsoportfőnökség iratait; s így elkerülhető lett volna a nyári bizottság-ellenbizottság formáció. Az adatvédelmi kérdések mellett azonban más fontos kérdések is vannak: Hack szerint mindenképp el kell kerülni az ügynöklistázást, vagyis a sokszor össze nem tartozó nevek egymás mellé helyezését: 'Nem kerülhet egymás mellé egy olyan személy neve, akit 1956-ban kényszerrel beszerveztek, majd 1959-ben kiszuperáltak, és egy olyané, aki 1989-ig meggyőződéssel súgott be.' Fontos továbbá, hogy mindenkinek meg kell adni a védekezés jogát. Hack Péter kifejtette: a politikai elit ellenérdekelt abban, hogy az ország közvéleménye tisztán lásson végre e kérdésben: ha a leleplezések tovább folytatódnak, és kiderül, hogy a jobboldalon is vannak érintettek, a Fidesz számára értelmetlenné válik a múlt baloldalon álló erőire való örökös hivatkozás. A volt képviselő szerint a nevek nyilvánosságra hozatala sértené az eddig átvilágított kormánytagok jogait. A jelenleg hatályban lévő ügynöktörvény értelmében ugyanis az érintett nevét nem hozzák nyilvánosságra, ha posztjáról lemond. Elméletileg tehát előfordulhatott, hogy miniszterek vagy államtitkárok azért mondtak le az elmúlt években, mert az átvilágítóbírák megállapították érintettségüket: 'Ha voltak ilyen személyek, úgy ők ígéretet kaptak erre a törvényalkotótól, velük szemben mindenképp méltánytalanság lenne egy mostani nyilvánosságra hozatal'. A Mécs-bizottság munkájának eredményessége attól is függ, hogy egyáltalán megvannak-e még megfelelő mennyiségben a volt titkosszolgálati iratok. A nyolcvanas- kilencvenes évek fordulóján ugyanis a BM irattárából rengeteg ügynökkarton eltűnhetett, vagy megfelelő nyilvántartás nélkül más szervekhez kerülhetett. Vagyis az egykori III. főcsoportfőnökség ma különböző helyeken (Információs Hivatal, Nemzetbiztonsági Hivatal, Történeti Hivatal, Katonai Biztonsági Hivatal) tárolt iratai nagy valószínűséggel erősen hiányosak, és ezek alapján nem állapítható meg egyértelműen, mely kormánytagnak milyen szerepe volt a rendszerváltozás előtti titkosszolgálatok munkájában".

Kolláth György szerint (Vizsgálóbizottságok, Népszabadság, 2002. augusztus 9.) "az Országgyűlés július 9-én 41. és 43. sorszám alatt határozatokat fogadott el az állambiztonsági múltat vizsgáló bizottságok felállításáról (Magyar Közlöny 98. szám). A határozatok megszabják e testületek feladatait, a vizsgálódás személyi körét (!?), a működési rendet, és jeleznek egyes, várható (jog)következményeket. A 41-es számú - kétszáz államigazgatási vezetőt érintő - határozat utolsó mondata így szól: A bizottság a vizsgálati jelentését nyilvánosságra hozza. A többség megalázó névsorolvasást akar. Az ellenzék, miután kiél(v)ezte a miniszterelnöki tetemrehívást, okkal tart ellencsapástól, s az ombudsmantól vár kétségbeesetten segítséget. Az adatvédelmi biztostól az egyik oldal csodát, a másik szimpla jó tanácsot várt. Megkapták, fanyalognak. Az állásfoglalás korrekt. Megalapozottan utal arra, hogy egyéni hozzájárulás nélkül jogellenes az 'érintettség' nyilvánosságra hozatala, sőt maga az adatkezelés is. Alkotmányellenes diszkrimináció és/vagy negatív, visszamenőleges 'törvénykezés' sem volna helyénvaló. Sajnos, még ennél is több a baj. (...) Szigorúan véve mindkét határozat ellentétes az alkotmánnyal, továbbá a jogalkotási és az adatvédelmi törvénnyel. Az egyik kevésbé, a másik annál inkább. 1.A miniszterelnök múltját elemző vizsgálóbizottsági határozat talán határeset. A jogot megsérteni tilos, de politikailag kutakodni szabad. Dermesztő egyfelől, hogy megfellebbezhetetlen határozatban egy ember információs önrendelkezését, sőt emberi méltóságát, jogát konkrét kérdésekkel kétségbe vonhatják. Még ahhoz is hiányzott a politikai kultúra, hogy a határozatban legalább felkérnék az együttműködésre a miniszterelnököt. Másfelől, a miniszterelnök mint országgyűlési képviselő a saját kivesézésénél jelen lehet, érvelhet. Tőle példamutatás várható el. A demokratikus közszereplés nem tűr homályt. Szerencsére ezt a miniszterelnök is így látta".

Kolláth szerint "ellenben 'a rendszerváltás utáni első, szabadon választott magyar országgyűlés megalakulását követően kormányzati politikai szerepet betöltő személyeknek az előző politikai rendszer állambiztonsági tevékenységében való részvételének tényeit és körülményeit vizsgáló bizottság felállításáról' (Brrr!) szóló határozat az idegenkezű csalánpróba tipikus esete. E bizottság keretében olyan valamikori kormánypolitikusokat is vizsgálnának, akik - ha egyáltalán élnek -, nem parlamenti képviselők. Hasonló önkéntes vállalást a mai honatyák és honleányok nem tettek. Az alkotmány és a jogalkotási törvény alapján - a kívánt tartalommal és jogi konzekvenciával - nem lehetett volna határozatot hozni, legfeljebb törvényt alkotni. Vagy hagyni az egészet a csudában. Határozat vagy törvény - az bizony nagyon nem mindegy. A demokratikus jogállam hazai modellje a hatalommegosztásra épül. Nincs már monolitikus és monopolisztikus állam. Mind a parlament, mind a kormány csupán egy-egy fontos tényező a fékek és egyensúlyok rendszerében. Ahogyan a kormány nem rendelkezhet a T. Ház felett, úgy a parlament sem hozhat bármire, bármilyen körben és bármilyen tartalommal határozatot. Normatív országgyűlési határozat - pl. a házszabály - nem köti a kormányt és annak fejét. Az alkotmány 39. §-a szerint 'Működéséért a kormány az Országgyűlésnek felelős. Munkájáról az Országgyűlésnek rendszeresen köteles beszámolni.' Alkotmány(jog)ilag tehát parlamenti ellenőrzés van, országgyűlési irányítás azonban nincsen. A Ház semmire nem utasíthatja a miniszterelnököt. A kormánytagok parlamenti kötöttsége még lazább. Ők ugyan szintén kötelesek számot adni munkájukról a T. Háznak és a kormánynak is, azonban sorsuk ténylegesen a miniszterelnök kezében van. Sajnos tételesen nem szerepel az alkotmányban a hatalommegosztás fogalma. Mégsem lehetne vita abban, hogy a képviselői mandátummal nem rendelkező - régi vagy új - kormánytagokat, államtitkárokat törvény híján csak jogellenesen molesztálhatják. A törvénynek mindenki alárendeltje volna, határozni viszont csak belső ügyekről tessék! A jogalkotási törvény 46. §-a ugyanis megszabja, kire-mire nézve hozhat határozatot a parlament. Határozatban szabályozhatja az általa irányított szervek feladatait, a saját működését, s a feladatkörébe tartozó terveket. Slussz. Egyik sincs meg esetünkben. Az ilyen határozat nem is jogszabály, hanem 'az állami irányítás egyéb jogi eszköze'. Tizennégy éve ez a helyzet".

Kolláth szerint "a Ház megállapíthatja a tagjaiból képződő vizsgálóbizottság működését, és elláthatja őket munícióval. Ám nem dirigálhat egy másik hatalmi ágat, és nem előlegezhet meg, nem is pótolhat törvényt. Tíz éve adatvédelmi szabály, hogy személyes adat kezeléséhez az érintett hozzájárulása vagy törvény előírása szükséges. Törvénnyel közérdekből - az adatok körének kifejezett megjelölésével - elrendelhetik személyes adat nyilvánosságra hozatalát. Minden egyéb esetben az érintett hozzájárulása, különleges adat esetében írásbeli hozzájárulása szükséges a nyilvánosságra hozatalhoz. Elhalt személy - hacsak nincs lélekvándorlás - erre nem lesz képes. Erre a döntéshozók mégsem gondoltak. A törvényi vélelem szerint kétség esetén nincs meg a hozzájárulás. Csak abban a kivételes esetben számít a hozzájárulás megadottnak, ha az érintett közszereplése során az általa közölt vagy a nyilvánosságra hozatal céljából általa átadott adatról beszélhetnénk. Itt ez szóba sem jön. Törvény - más körben és tartalommal, hasonló szarvashibákkal - talán csak ősszel készül.Három hatályos törvénnyel menetel szembe a parlament 'állambiztonsági vizsgáló' határozata. Farkas Mihály és Péter Gábor odalent nevet a markába, és várja a 'Tanú' harmadik részét".

Moldoványi Tibor szerint (Titoktalanítók, Heti Válasz, 2002. augusztus 9.) "már megint kettős mércével mér az SZDSZ és az MSZP. Mint ahogy a törvénysértő blokádokat - az 1990-est és a 2002-est - másként ítélték meg a baloldali politikusok, attól függően, hogy ellenzékben vagy kormányon voltak, úgy most a titkos adatok kezelésében tér el az álláspontjuk attól, amit akkor képviseltek, amikor a néhai ügynökbírót támadták. Emlékezetes, hogy Eigner József 1994. november 30-án nyilvánosságra hozta, hogy az átvilágított negyven parlamenti képviselő között van olyan személy, aki az állambiztonsági apparátusnak jelentést adott. Erre reagálva egybehangzóan nyilatkozott Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke és Kuncze Gábor belügyminiszter: elítélték Eigner bírót, és alkalmatlannak minősítették feladata ellátására. És eltelik néhány év, majd Mécs Imre - a volt kormánytagok ügynökmúltját vizsgáló testület szabad demokrata elnöke - közli az MTI-vel, hogy a Történeti Hivatal 193 korábbi kormánytag közül 16 érintettségét állapította meg, hárman jelentéseket is adtak. Érdekes. Milyen nagyot fordult a világ! Vagy nem is a világ változott, csupán a baloldal érdeke? 1994-ben Kuncze szerint 'az átvilágított képviselők között akár találtak ügynököt, akár nem, a vizsgálat minden mozzanata szigorúan titkos, s a bíró megsértette a törvényt'; 2002-ben a baloldal elfogadhatónak tartja Mécs nyilatkozatát, ami lényegét tekintve semmiben sem tér el Eigner bíróétól".

Moldoványi szerint "Fidesz és az MDF képviselői lemondásra szólították fel Mécset, mondván, nem megfelelően kezelte a titkos információkat. Bejelentették: államtitoksértés gyanúja miatt feljelentést tesznek. Szöget üt az ember fejében: az ellenzék miért nem fordult a hatósághoz hasonló gyanúval, amikor a Magyar Nemzet napvilágra hozta, hogy Medgyessyt szólíthatjuk D-209-nek is. Magyarul: a múltról a leplet mindig az rántaná le, akinek a meztelensége nem villan elő. E megállapítás ellenére hallatlanul nagy hiba lenne azonos súlyúnak mérni ügynökügyben a baloldalt a jobboldallal.
Rendet kell vágni a sorok között. A kaszát kétfelől is élezhetjük: egyrészt a jog oldaláról, amelyhez az Alkotmánybíróság ad segítséget, másrészt a moralitás felől, a hazugság leleplezésének igényével. A jogásztestület kimondta, hogy a közhatalmat gyakorló vagy a politikai közéletben részt vevő személyek minden olyan adata közérdekű - vagyis nyilvános -, amelyből kiderül, hogy az érintett a jogállamisággal ellentétes tevékenységet folytatott. Az Alkotmánybíróság leszögezte: 'A mai közhatalom gyakorlói és más politikai szereplők egy részéről korábbi funkciójuk vagy nyilvános tevékenységük folytán a közvélemény tudhatja, hogy korábban a jogállami értékekkel ellentétesen tevékenykedtek. Semmilyen alkotmányos érdek nem fűződik ahhoz, hogy a titkosság által előidézett különbség e csoporton belül fennmaradjon. Vagyis Medgyessyről már eddig is tudtuk, hogy a kommunista csúcsvezetők között ülve felelős a jogállamisággal ellentétes döntésekért, a D-209-es megbízás csupán epizód a miniszterelnök karrierjében. Nincs oka félni az ellenzéknek attól, hogy kitudódik: soraik közé beépítettek néhány ügynököt. Nem az áldozat - jelen esetben a Fidesz és az MDF - szégyene a cselszövés, hanem az ügynöké és a D-209 elvtársaié, akik a parancsot adták. Persze érthető, hogy a baloldal a miniszterelnök szigorúan titkos tevékenységét vizsgáló bizottság működése idején szívesen hozná nyilvánosságra, ki volt ügynök az Antall- és az Orbán-kormányban. Így ügynökösdinek látszik a jelen is, elfedve a lényeget: nem a demokratikus politikai erők vállaltak szolgálatot a titkos szervezetekben, ott, ahol Medgyessy, hanem mindez fordítva történt".

Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke szerint (In: Halász Csilla: A baloldal átírja a múltat, Heti Válasz, 2002. augusztus 9.) "akkor sem terheli semmilyen felelősség Orbán Viktor miniszterelnököt, ha bebizonyosodik, hogy volt a kormányában olyan személy, aki együttműködött a III-as főcsoportfőnökséggel. Hiszen hivatalos úton nem juthattak a tudomására olyan információk, amelyek alapján ezt a helyzetet el tudta volna kerülni. Az átvilágítóbírák előtt pedig ezek az emberek mind tisztának találtattak".

Kövér szerint "az MSZP el akarja terelni a figyelmet Medgyessy Péter szt-tiszti múltjáról, de ha ez nem sikerülne, akkor mindenkiről azt szeretné bizonyítani, hogy tisztességtelen. Ebben az esetben ugyanis érdektelenné válik, hogy az illető 1990 előtt a pártállam elnyomóinak vagy az elnyomottainak az oldalán állt-e. De a távlatosabb cél ennél több: átírni a múltat. Megpróbálják elhitetni, hogy a volt kommunisták már 1990 előtt is a haladást, az ország felemelkedését, függetlenedését szolgálták. Saját maguk és a családjuk előtt sem tudják ugyanis felvállalni, hogy anyagai jólétük érdekében egy hazug, korrupt, embertelen rendszert képviseltek. (...) Egészen bizonyos, hogy a kormánypártok előre tudták, kik azok, akiket be akarnak sározni. Ezért az egész eljárás az első pillanatától fogva egy bolhacirkusz. Az MSZP-s Tóth Károly többször is megfogalmazta a népi bölcsességet: aki másnak vermet ás, maga esik bele. Ezzel is elárulta, hogy az eljárás egyetlen célja: bosszút állni a Medgyessy-ügyért. Mi tisztességes vizsgálatban reménykedtünk, aminek valóban az a célja, hogy a múltat föltárja. Természetesnek tartottuk, hogy - amennyiben ezt a jogszabályok megengedik - nyilvánosságra hozzák azoknak a nevét, akik együttműködtek az állampárt titkosszolgálatával. Az viszont elfogadhatatlan, hogy a kormánypártok képviselői bárkit kabátlopási ügybe keverjenek. Innentől kezdve az egész színjátéknak - s annak, hogy mi ehhez a nevünket adjuk - nem sok értelme van".