Jobboldali uniópárt létrehozása

A Fidesz-frakcióban ülő kisgazdák és az MKDSZ is támogatja Orbán Viktor javaslatát egy jobbközép szövetség létrehozására. Az MDF viszont nem akarja feladni önálló arculatát, sőt, laza konföderációt sem akar. Az MDF honlapjának közönsége sem támogatja az uniópárt létrehozását, csupán nyolc százalékuk szavazott mellette a nem reprezentatív közvélemény-kutatásban.
Az MDF egy névtelenséget kérő, prominens politikusa szerint a jobboldali pártszövetség gondolata kizárólag Orbán szavazatmaximalizáló törekvését segítené. A Népszava értesülése szerint vitairat készült az MDF jövőbeni stratégiájáról, mely szerint a párt a jövőben főként az SZDSZ-szel konfrontálódik majd, egyes témákban az MSZP-vel, míg a Fidesszel kerülné az összeütközést. Az irat az MDF 7-8 százalékos támogatottságát várja a jövő év nyarára.

Jávor Béla szerint (Megszerzők és megtartók, Magyar Nemzet, 2002. augusztus 24.) "a Fidesz a jobboldalon is egypillérűvé akarta tenni a pártstruktúrát. Nem kevés vitánk volt e kérdésben a Nemzeti Körbe látogató Orbán Viktorral, Kövér Lászlóval és Áder Jánossal is. A Fidesz vezetői nem vették figyelembe (...) a tételt, mely szerint a kormányzás során óhatatlanul szavazók szakadnak le, s ha ezeket a leszakadó voksokat nem fogjuk fel, menthetetlenül elvesznek. A szavazók nem változtatnak értékrendet, csak nem tetszik nekik az adott párt stílusa, egyes politikai döntések eredménye, mert személyüket, városukat vagy működési területüket esetleg előnytelenül érintik. Ha lenne egy másik párt, amelyről tudjuk, hogy nem ellenünk, de velünk van, csak más stílussal, más prioritásokkal, akkor ez a másik párt felfogná ezeket a szavazókat, mint egy cirkuszi védőháló a trapézről lepotyogókat. Hiába, a Fidesz minden ilyen irányú kísérletet ellenzett. Ilyen kísérlet volt a Békejobb eleve kudarcra ítélt ügye. A kiindulási alap elméletileg nem volt rossz: összeszedni azokat a kis pártokat, amelyek az előző választáson elvéreztek (jórészt saját rossz politikájuk következtében)".

Jávor szerint a Békejobb "kezdeményezésre, mely észrevétlenül úgy halt volna el, ahogy elindult, a Fidesz meglehetősen ingerülten reagált. Jól odamondogatott a résztvevőknek, amolyan a lányomnak mondom, hogy a menyem is értse alapon. Dávid Ibolya volt a meny, aki meg is értette, ki is hátrált belőle, mert még ő veszíthette volna a legtöbbet a bolton. Ezzel az indokolatlan túlreagálással teremtődött meg aztán a Centrumpárt, melynek létrejötte további százalékokat vitt el a jobbközépről. Ezután már fel sem merülhetett, hogy érdemes lenne bármiféle kezdeményezést tenni a polgári jobboldali, a Fideszétől eltérő artikulációjú választók megragadására. Amíg a rendszerváltozáskor volt egy heterogén, sokszínű MDF, egy nevében (is) kereszténydemokrata KDNP, egy jelentős vidéki szavazótábort maga mögött tudó kisgazdapárt, mostanra van egy politikai súlyát tekintve majoritásban lévő Fidesz és egy egyszázalékos támogatottságú MDF. Kész, ez a választék a jobboldalon (...). S kire szavazzon a kényesebb ízlésű, jobbközép érzelmű választó?

Jávor úgy véli "az 1998-as választásokat nem a Fidesz-párttagok, nem a nyolc éve már Fidesz-szavazók nyerték meg, hanem az a jobboldali választói tömeg, amelyiknek elege volt a baloldali politikai parlagfüvekből, a nepotizmusból, a lenyúlásokból és az elvtársi segítségekből. 1998 májusára összeállt egy gúla, melynek csúcsán Orbán Viktor állt. Közel kétmillióan alkottuk a gúlát, mit mondjak, szép tornaünnepély volt. Hibát követett el tehát a Fidesz, amikor kizárólagosságra törekedett a jobboldalon, amikor esélyt sem adott egy olyan másik pártnak, amelyik tőle függetlenül, de azonos célokért küzdve partnerként segítségére lehetett volna azon választók megszerzésében vagy megtartásában, akik éppen a Fidesz stílusa, a párt személyi politikája s a kormányzással együtt járó hibák miatt a Fidesz, de nem a jobboldal ellenzékévé váltak az elmúlt négy esztendőben. Ha 2002-ben lett volna egy, a védőháló szerepét betöltő, szövetséges önálló kis párt, akkor megkapta volna azokat a szavazatokat (vagy azok egy részét), amelyeket az a Centrumpárt söpört be, amelyik kétes politikai egzisztenciává avanzsált egykori jobbközép politikusok és karrieristák gyűjtőszervezete lett, s még így is majdnem behozták a választók a parlamentbe".

Jávor szerint "az MDF ma súly nélküli politikai képződmény a jobboldalon, amely folyamatosan önálló arculatát szeretné hangsúlyozni, talán éppen azért, mert nincs neki. Az MDF alkalmas lenne egy, a már említett védőhálót betöltő jobbközép, keresztény párt szerepére, persze nem ezzel a névvel, mert ezzel a névvel Magyarországon politikai sikereket többé nem lehet elérni. Aki ezt nem látja be, vagy belátja, de nem tud rajta változtatni, az politikai csökkentlátó, és nem alkalmas erre a feladatra. Túl a névváltoztatáson, jelentős személyi változásokra is szükség lenne, mert a párt vezérkarát alkotó megélhetési politikusok nem jelentenek semmiféle vonzó alternatívát a Fideszről leszakadt jobbközép választók számára. Ha az elnök asszony felhasználva saját sikerességét és agilitását, kísérletet tenne új, hiteles és eddig a politikában még nem lejáratott arcok megnyerésére (...), kialakíthatna egy öt százalékot meghaladó támogatottságú, határozott karakterrel rendelkező, jó stílusú pártot, amely alternatívát jelentene a Fidesszel szemben, de mindig választási szövetséget a jobboldalon. A Fidesz 1996-ban felvette az önmagukat szétpofozó kereszténydemokrata pártok által elejtett, sőt megtiport zászlót, de már 1996-ban is tudtuk, hogy a Fidesz meghatározó politikusai nem kereszténydemokraták, s az odakooptált MKDSZ-frakció csak bokréta a Fidesz kalapján, nem ők fogják meghatározni a kormányzást, mint ahogy nem is tették. E csoport tagjai, akik az egykori KDNP meghatározó politikusai voltak, úgy ültek át a Fideszbe, hogy nem ismerték fel, nagyobb szüksége van a Fidesznek rájuk, mint nekik a Fideszre. Az 1998-as választást megelőzően a Fidesznek fontos volt, hogy kereszténydemokrata arcát igazolja, melyhez elengedhetetlenek voltak e személyek, akik nem alkudták ki a belépés elégséges árát, s így a kormányzásban nem kaptak elegendő szerepet és hangsúlyt, ennek megfelelően politikai súlyuk egyre csökkent, és bizonyos, hogy a kereszténydemokrata politizálás jövője nem bennük testesül meg".

Jávor szerint "katasztrofális volt a Fidesz személyzeti politikája, nemcsak kormányzati szinten, de a végvárakban is. Nem kerülhető meg az a folyamatosan észlelhető, az országot járva félreismerhetetlen tapasztalat, amely a polgári erők csalódottságát jelezte a politikai hatalomba került Fidesz-reprezentánsokkal szemben, akiket épp e polgári összefogás ültetett hatalmi helyzetbe, miként feledkeznek el a párttagok hirtelen a polgári oldal képviseletéről. Mi több: esetenként arrogáns magatartásukkal odáig juttatták a polgári szavazókat, hogy azt fontolgatták, bárkire hajlandók szavazni a választásokon, csak ezen prepotens Fidesz-képviselőkre nem. Hasonló mértékben rossz a helyzet a Fidesz-képviselőkkel és -polgármesterekkel a helyi önkormányzatokban, de nem sokkal jobbak a tapasztalatok az állami és önkormányzati tulajdonban álló gazdasági társaságokba delegált igazgatótanácsi, felügyelőbizottsági személyekkel kapcsolatban sem".

Bednárik Imre: (Uniópárti kérdőjelek, Népszabadság, 2002. augusztus 24.) "Orbán Viktor nem tett le a jobboldali uniópárt létrehozásáról - derül ki a volt miniszterelnöknek az augusztusban megjelent, magát független polgári lapnak valló Nemzetőr első számának adott interjújából. A volt miniszterelnök úgy érzi, a polgári körökben továbbra is erős az igény, hogy a polgári pártok a lehető legnagyobb egyetértésben és a legszorosabb együttműködésben dolgozzanak. Az elmúlt hetekben megerősödött az az érzése, hogy szükség van az uniópárt megszületésére. A Fidesz választási veresége óta nem először merül fel a jobboldali unió létrehozásának terve. Elsőként a Fideszhez csatlakozott kereszténydemokrata és kisgazda egyesületek részéről fogalmazódott meg ennek igénye, amit Orbán is zászlajára tűzött. A volt miniszterelnök már egy korábbi interjújában is beszélt arról, hogy szerinte az erős és a jól szervezett baloldallal szemben csak egy erős, egységes unió jelenthet alternatívát.Orbánnak és a Fidesznek az unió létrehozásával kapcsolatban Dávid Ibolya és az MDF vezető politikusainak távolságtartó, elutasító magatartása jelenti a legfőbb problémát. Az MDF elnöke már több nyilatkozatában egyértelművé tette, hogy nem tartja időszerűnek az unió felvetését. Hasonlóan nyilatkozott lapunknak

Herényi Károly az MDF szóvivője szerint (u.o.) "az uniópártnak még nem jött el az ideje. Ő úgy látja, ez egy hosszú folyamat lehet, először egy pártuniót kellene alkotniuk a jobboldali szervezeteknek, megőrizve minden egyes tag önállóságát. A következő lépés lehetne az uniópárt létrehozása, amikor már nemcsak nevükben egyesülnének a különböző politikai erők".

Bednárik Imre szerint "unió létrehozásának mérlegelése szempontjából határvonalat jelenhetnek az őszi önkormányzati választások, amelyre a két párt a tavaszi voksolástól eltérően csak laza szövetséget kötött. Jóllehet a Fidesz és az MDF a fővárosban és tizenegy megyében közös listákat állít, a fennmaradó nyolcban a Fórum önállóan méretteti meg magát. Az MDF valós társadalmi támogatottságát lehet majd lemérni ebben a nyolc megyében, hogy egyedül is képes lesz-e átlépni az önkormányzati választások négyszázalékos bejutási küszöbét, vagy csak a Fidesszel szoros szövetségben képes a 'politikai túlélésre'. A Fórum mindenesetre teszteli a közönségét is az unióval kapcsolatban. Az MDF internetes lapján hetek óta lehet szavazni az 'MDF-Fidesz: önállóság vagy összeolvadás?' kérdésre. A péntek délutánig szavazó 849 személy több mint 40 százaléka a 'sokszínű egység: Fidesz-MDF unióra' adta a voksát. Közel ugyanennyien szavaztak arra, hogy az MDF önálló szervezetként önálló kereszténydemokrata utat járjon. Csak tíz-tíz százaléknyi szavazat érkezett a Fidesz és az MDF összeolvadására, illetve a vezér- vagy programorientált MDF létrehozására".

A Magyar Hírlap álláspontja szerint (Jobboldali cívódások, Magyar Hírlap, 2002. augusztus 28.) "zavarodottság észlelhető a jobboldali összefogás háza táján az októberi önkormányzati választásokhoz közeledve. Noha országosan a Fidesz és az MDF tizenegy megyében megállapodott közös jelöltek indításáról, Dávid Ibolyáék egyelőre nem tudnak semmi biztosat mondani. Majd jövő héten - mondja az MDF illetékese -, amikor összeül a választmányuk. A kitérő nyilatkozat oka a mind több helyen tapasztalható civódás lehet. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a helyi MDF-elnök azzal indokolta, hogy nem tudtak egyezségre jutni, mert a Fidesz szerinte 'mondvacsinált okokkal' fölmondta a megállapodástervezetet. Baranyában az MDF választmányi tagja szerint az egyezség azért maradt el, mert 'a Fidesz nem tanult vereségéből, és most sem tekinti szövetségesének a fórumot'. Budapesten, a XII. kerületben az provokálta ki a szakítást, hogy a nevezetes Kosztolányi Dénes 'személyes érdekek követését' vetette a partnerek szemére, az MDF viszont nem fogadhatja el, hogy 'jelöltjeit külső erő határozza meg'.
A sok ütközés megértéséhez alighanem ez a mondat adja a kulcsot. A Fidesz vezetői a parlamenti választások után nem titkolták el, hogy az együttműködésben az MDF-nek a statisztaszerepet szánják. Pokorni Zoltán, az azóta lemondott pártelnök eléggé félreérthetetlenül már az önálló parlamenti frakciótól is meg akarta fosztani Dávid Ibolyáékat. A súrlódások azóta csak gyarapodtak. Egészen a legfrissebb Boros Imre-ügyig. A kisgazdák közül kitáncolt Borost kétséges múltjával a Fidesz varrta a fórum nyakába, és Dávid Ibolya igazán lojális partnerként csak az utolsó pillanatban taszította el a nem óhajtott 'ajándékot'. Cifrázza a helyzetet, hogy hasonlóképpen kuszák a Fidesz belső viszonyai. Székesfehérvárott, ahová a helyi fiataldemokrata pártalapítóval szemben Gógl Árpád volt minisztert dobták le ejtőernyővel, kilépett az 1990-es szervező. Az ifjú demokraták sikere az önkormányzati választásokon pedig azon is múlhat, hogy a tavaszitól eltérően egyenrangúként fogadják el partnereiket".

Mészáros Tamás szerint (Politikai hulladék, 168 óra, 2002. augusztus 29.) "nem véletlen, hogy az MDF meglehetős dermedtséggel fogadja Orbán vezér meg-megújuló pártuniós ajánlatait. Mert zsigereiben érzékeli, hogy ha a mai Fidesz égisze alatt jönne létre a jobboldali egység, azzal egyszersmind le is kaszálnák a hazai konzervativizmust - mielőtt még szárba szökött volna. Mármost viszont az a kérdés: van-e, lesz-e akár a demokrata fórum vezetőiben, akár másokban elegendő kurázsi ahhoz, hogy Orbánék kvázijobboldali kalandorságával egyértelműen szembeforduljanak? Tudván, hogy persze azonnal nemzetárulót kiáltanak majd rájuk, és legott a baloldal bérenceinek bélyegzik őket - vagyis a felelősen gondolkodó, valóban európai polgárokat. De ha minél hamarabb nem akadnak olyanok, akik egy távlatosabb politikai eszmény érdekében vállalják ezt az elkerülhetetlen konfliktust, a mai ellenzék mindenestül a radikálisok túsza lesz. És akkor valóban beteljesül némely militánsok eszelős követelése: legyen két Magyarország! Csakhogy Európába nem mehetünk 'ketten'. Egyetlen, a demokratikus jogállamiságnak elkötelezett, toleráns, felvilágosodott magyar nemzetet fogad be az unió. És a szakadár martalócok megfékezését nem vállalja helyettünk senki".

A Magyar Hírlap álláspontja szerint (Uniópárti hangzavar, Magyar Hírlap, 2002. augusztus 31.) "valami nem egyezik a magukat polgári erőknek nevezők táborában. A győri Nemzeti Színházban szólt az összegyűltekhez előbb a kereszténydemokrata Harrach Péter, majd Orbán Viktor. Harrach uniópárt létrehozását sürgette. Ne a Fidesz legyen ennek az egyesítője - mondta -, ne az MDF, de más párt sem, hanem 'valaki' integratív személy. Az emlegetett személyben könnyű volt nyomban Orbánra ismerni. Ezzel nem értett egyet az 'integratív szellem'. Orbán maga fejtette ki, amit már korábban is pedzett, hogy szerinte Magyarországon fogy a pártok jelentősége, szélesebb összefogásban kell gondolkodni. Olyan 'megbízható hátországban', amilyenre uralma idején eddig még egyetlen kormány sem gondolt. Vagyis valószínűleg a polgári körökben. A demokratikus pártrendszerrel szemben ez közelebbinek látszik a népfront eszméjéhez. Orbán, úgy látszik, még mindig tépelődik. Önmagával van harcban. A Fidesz, több másokkal együtt az ő teremtménye, de a választásokon csalódott benne, félig árván hagyta. Viszont a kezdeti fölbuzdulás után a polgári körök sem voltak olyan határtalanul lelkesek, mint ígérték. Valószínű, hogy a szükséges csillapodásig egyelőre zavar uralkodik a jobboldali fejekben. Uniópárt Európában eddig kettő volt: az olasz és a német. Egyiknek de Gasperi volt az alapítója, a másiké Adenauer. Sok más egyéb mellett két politikai törekvés vezette őket: hogy igazán keresztények és demokraták legyenek, és következetesen eltaszították maguktól a szélsőjobboldalt. E jellemvonások hiánya lehetővé teszi ugyan, hogy valamilyen tömörülés uniópártnak nevezze magát, de ettől még nem lesz az. Szükség volna a meggyőződésre is. Meg a de Gasperi- és Adenauer-féle államférfiúi erényekre. Ettől függetlenül bármelyik elképzelés kerekedik is fölül a magyar jobboldalon, az uniópárt vagy az összefogás más szervezeti formája, és ha sikerülne igazán konzervatívnak és európainak lennie, kétségtelenül nyerne vele a magyar demokrácia. Csak eddig ennek jele nincs".

A Népszava beszámolója szerint (Orbán egy pártot akar a jobboldalon, a baloldalon meg egyet sem, Népszava, 2002. szeptember 2.) "jobboldali uniópárt létrehozását sürgeti az MKDSZ, miután Orbán Viktor több lapinterjúban kijelentette: a jól szervezett baloldallal csak egy egységes jobboldal képes felvenni a versenyt. A 'karizmatikus vezető által összefogott' jobbközép szövetséget támogatnák a Fidesz frakciójában ülő kisgazdák is, az MDF viszont elutasítja önálló arculatának feladását, sőt még egy laza konföderációt is szükségtelennek tart. A Fórumban úgy tartják, Orbán a jobboldalon egy pártot akar, a baloldalon meg egyet sem. Harrach Péter, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnöke ennél is tovább ment, és azt hangsúlyozta: jövő tavaszig létre kell hozni egy egységes jobboldali uniópártot, amelyet egy erre alkalmas személyiség fogna össze. Ám a Fidesz országgyűlési frakciójában ülő volt miniszter nem önállóan vetette fel a gondolatot, Orbán erről már többször beszélt a jobboldali lapoknak adott interjúiban. Először közvetlenül az elveszített választások után a Heti Válasznak vetette fel, hogy már 2000-ben felmerült benne a polgári pártunió meghirdetésének szükségessége. Most a polgári körök lapjának, a Nemzetőrnek nyilatkozta, hogy egyre inkább erősödik benne az érzés, miszerint 'az erős, egységes és jól szervezett baloldallal szemben csak egy egységes jobbközép uniópárt jelenthet alternatívát'".

Harrach Péter a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnöke szerint (u.o.) "a polgári oldal egységesülésének van egy alapja: a nemzeti-konzervatív eszmei egység; van egy kényszere: a baloldal ereje; és van egy lehetősége: Orbán Viktor integráló személyisége. Az MKDSZ elnöke szerint el kell kerülni, hogy a Fidesz beolvassza a jobboldali párttöredékeket, amelyek az országgyűlési választásokon elszenvedett vereség hatására krízisen estek át ugyan, de szavazótáboruk egy része így is megmaradt".

Pusztai Erzsébet, az MDNP elnöke szerint (u.o.) "a Magyar Demokrata Néppárt már évek óta egy jobbközép pártunióban gondolkodik: két évvel ezelőtt a Békejobb, egy éve pedig a Centrum Párt létrehozásában is szerepet vállalt. 'Mi továbbra is nyitottak vagyunk az együttműködésre, de egyelőre még nem ismerjük ennek részleteit. Tárgyalni azonban csak abban az esetben érdemes, ha a tagszervezetek megőrzik az önállóságukat, mint történt az a Békejobb és a Centrum esetében is'".

A Népszava által megkérdezett "jobbközép politikusok mindegyike kizárná ugyanakkor az esetleges szövetségből a radikális MIÉP-et, komoly kétségeik vannak azonban a tekintetben, hogy ki dominálná az egységes jobbközepet. Egy névtelenséget kérő MDF-prominens úgy véli: a jobboldali pártszövetség gondolata az előző kormányfő szavazatmaximáló törekvése, mert 'Orbán szerint a jobboldalon egy pártra van szükség, a baloldalon meg egyre sem'".