Jászladány és az önkormányzati választás

Jászladányban a cigány kisebbségi választás eredménye nyomán négy nem roma, és egy roma tagja van a Jászladányi Kisebbségi Önkormányzatnak. A legtöbb szavazatot Dankó István újraválasztott polgármester felesége kapta, aki nem roma. A romák kitartanak Kállai László a Cigány Kisebbségi Önkormányzat volt elnöke mellett, aki nyolc éven át vezette a cigány önkormányzatot, ám most nem került a testületbe. Horváth Aladár, a miniszterelnök cigányügyi tanácsadója szerint a kormánynak válságkezelési stábot kellene felállítani, amely jogszerű megoldást keresne a problémára.
Horváth szerint Magyarországon a kisebbségi törvényt arra használják, hogy visszaéljenek a választási jogosultsággal és kirekesszék a helyi cigány politikai vezetőket. A jogszabályok szerint bárki indulhat cigány kisebbségi színekben, függetlenül attól, hogy roma-e vagy sem, elég, ha romának vallja magát. Így tehát nem sértettek törvényt a most megválasztott kisebbségi testület tagjai. Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsman botrányosnak nevezte a Jászladányban történteket. Véleménye szerint a mostani szabályozás az EU-normáknak sem felel meg. Az iskolaügyben két jogerős ítéletet hozott a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság. Az egyik szerint a bíróság törvényesnek találta az önkormányzati iskola egy részének bérbeadását. A másik ítélet hatályon kívül helyezte az önkormányzatnak azt a határozatát, amelyben tárgyalási feltételeket kötött ki a cigány kisebbségi önkormányzat részére. A polgármester bejelentette, januártól tanítani fognak az alapítványi iskolában.

Szarka Ágota szerint (Jászladány és diákjai, Magyar Nemzet, 2002. szeptember 19.) "Jászladány hatszázötven diákja közül eddig százan emigráltak a helyi önkormányzati általános iskolából, vállalva a mindennapi bejárás terheit: a gyerekek többnyire Jászapátiban, Szászbereken és Szolnokon tanulnak. Egyelőre ehhez még joguk van. Az ingázás az jelenti: álmos kisdiákok zötykölődnek kora reggel a vonatokon és a buszokon, s ha szakkör is van délután, már csak sötétben és holtfáradtan érnek haza. Aztán jön a tanulás, és zsupsz az ágyba. Valószínűleg Magyar Bálint oktatási miniszter sem tartja üdvösnek ezt az állapotot. Biztosan tudja azt is, hogy a gyerekek alapvető jogaihoz tartozik, hogy lakóhelyükön színvonalas, adottságaiknak megfelelő oktatásban részesüljenek, mert az ingázás még a felnőttek számára is nehezen elviselhető életforma. Nyilván ez a tarthatatlan állapot is közrejátszott abban, hogy az önkormányzat úgy döntött: a szülők támogatásával létrehoznak egy alapítványi iskolát, hogy a jobb képességű gyermekeik ne kényszerüljenek máshol keresni a tudományt. Erre azért is szükség volt, mert a statisztikák szerint egyre kevesebb jászladányi diákot vettek fel a jobb gimnáziumokba. Darázsfészekbe nyúltak. A kisebbségi önkormányzat azonnal tiltakozott, a szenzációhajhász médiumok - a Roma Sajtóközpont vezetésével - lecsaptak a témára: 'apartheid', 'szegregáció', 'kirekesztés', 'romaellenesség' Jászladányban - szították az indulatokat, dagasztották országossá a botrányt a véleményformáló értelmiség asszisztenciájával. Az iskolaalapító jászladányiakat démonizáló, megfélemlítő akcióra Magyar Bálint oktatási miniszter is áldását adta. Annak ellenére, hogy a diákok több mint 10 százaléka cigány származásúnak vallotta magát, hogy a 3,5-ös átlagot elérő hátrányos helyzetű gyerekeknek lehetőségük van pályázni a havi háromezer forintos tandíjért, és az öt legtehetségesebb rászoruló diák költségeit az önkormányzat átvállalta volna. Pedig ez azt jelenti, hogy minden komolyan tanulni vágyó és erre képes gyerek előtt nyitva állt az intézmény, bőrszínre és anyagi helyzetre való tekintet nélkül. Az alapítványi iskola csak hasznára vált volna az egész közösségnek, megszűnhetett volna a gyerekek kényszerű ingázása, s helyi szinten megoldódott volna a tehetséggondozás".

Szarka szerint "a kritikusoknak abban az egyben igazuk van, hogy normális esetben kizárólag ezért nem kellene egy új alma matert alapítani, ott az önkormányzati iskola, el kellene tudnia látni a feladatokat. De nem tudja. És hogy miért nem, talán ez a legsúlyosabb kérdés. Azonban a gyerekeknek nem jól hangzó politikai, szociológiai frázisokra van szükségük, a felnőttek ilyen-olyan emberjogi játszmái miatt elfecsérelt iskolaéveket később már igen nehéz - ha nem lehetetlen - pótolni. Ne feledjük, mindenkinek joga van a képességeinek megfelelő oktatáshoz, akkor is, ha jobbak és akkor is, ha gyengébbek, mint az átlag. Egyébként ez a társadalom alapvető érdeke is. Hogy ez az elv valóban érvényesüljön, Pokorni Zoltán, a korábbi oktatási miniszter a hátrányos helyzetű cigány és nem cigány diákok felzárkóztatásának és integrációjának szakmai programját hirdette meg: új ösztöndíjrendszerrel és a speciális adottságaiknak, igényeiknek megfelelő képzési módok bevezetésével. Persze az úgynevezett felzárkóztató osztályok körül állandók voltak a pedagógusok becsületébe gázoló álbotrányok, a rosszindulatú, korlátolt vádaskodások, hogy tulajdonképpen 'etnikai alapú diszkriminációról' van szó. Ennek meg is lett az eredménye: az érthető szülői gyanakvás az egyik oldalon, a meghurcolástól rettegő tanár a másikon. Miközben a gyerekek jövőjére ment a játék. Tény, hogy egy osztályban a tanítás és a követelmények színvonalát nem a legjobb képességűekhez, hanem a meghatározó alsó kétharmadhoz kénytelenek igazítani a pedagógusok. Vitathatatlan, hogy kirívó különbségek esetén ez nagyon zavaró, ráadásul káros is a tehetségesebbek fejlődésének szempontjából, bármilyen etnikumhoz tartoznak is. Tulajdonképpen sérti a tanuláshoz fűződő emberi jogaikat, de ez mintha kiesne a szegregáció réme ellen harcolók látóteréből. Miként az is, hogy a gyerekeknek, akik éppen neveltetésük okán kerültek hagyományos eszközökkel leküzdhetetlen hátrányba az iskolákban, szintén az a legjobb, ha megkapják a lehetőséget az adottságaiknak megfelelő oktatáshoz, mert így tudják a tehetségüket a legjobban kibontakoztatni. Erre találták ki a felzárkóztató osztályokat, mivel egyelőre Magyarországon nincs annyi és olyan képzettségű pedagógus, hogy egyes európai országok gyakorlatához hasonlóan egy normál osztályban több kiscsoportban lehetne foglalkozni az eltérő tudásszintű tanulókkal mindenki legnagyobb megelégedésére. A népszerű sztereotípiákkal ellentétben azok a felzárkóztató osztályok, amelyekben a nebulók nagy többsége roma, sajnos, nem a kirekesztési hajlam eredményei, ezt a valóban szomorú gondot nem az osztályösszevonások, iskolabetiltások, hanem csak a mélyreható társadalmi változások orvosolhatják - hosszú távon".

Szarka szerint "a jászladányi önkormányzati iskolában a tanulók nyolcvan százaléka cigány származású, az alapítványi iskola ügyéből könnyű volt etnikai konfliktust kreálni a régi, jól bevált recept szerint. Az viszont, hogy ebben az oktatási tárca és a romaügyi kormánybiztos is szerepet vállalt, már aggodalomra ad okot a jövőre nézve. Ez ugyanis azt jelzi, hogy kormányszintre emelkedhet az a kisebbséget a többséggel élesen szembeállító, mindenféle kompromisszumra képtelen romapolitika, ami leginkább Horváth Aladár polgárjogi harcos nevével fémjelezhető, s ami már eddig is annyi kárt okozott az országnak".

Dankó István, Jászladány polgármestere úgy látja, (In: Miklósi Gábor: Iskola a tűréshatáron, Magyar Narancs, 2002. szeptember 19.) a szegregációs vádnak ellentmond, hogy "az új iskolába harminc cigány származású gyerek járt, mint ahogy az is, hogy az azt működtető közalapítvány ösztöndíjat ad a jól tanuló roma gyerekeknek".

Miklósi Gábor szerint "a polgármester az elmúlt hónapokban az iskolaüggyel kapcsolatban félreérthetetlen utalásokat tett különböző népekre, 'melyek eltérő kultúrákat hordoznak', és amelyek ezért 'nem zárhatók össze'. 'Nem én szegregálok, az élet szegregál' - nyilatkozta egy másik alkalommal Dankó a Roma Sajtóközpont munkatársának. Ezek a kijelentések még az avatatlan szemlélőben is azt a benyomást keltik, hogy az új iskola létrehozásakor célkitűzés, de legalábbis szempont volt ezen 'eltérő kultúrájú' népek szeparációja. Ha azonban az iskolaalapítás nem szegregációs törekvéseket szolgált, úgy érthetetlen, miért nem próbálták megnyerni a nemes célnak a kisebbségi önkormányzatot is. Ehelyett a polgármester mindvégig tagadta, hogy az új iskolához szükség lenne a JCÖ beleegyezésére".

Szüdi János az Oktatási Minisztérium közigazgatási államtitkára szerint (A jászladányi iskolapélda, Élet és Irodalom, 2002. szeptember 20.) "a jászladányi iskola esete az egyik legjobb példa arra, milyen módon lehet az alkotmányosság és a törvényesség látszata mögé bújva kijátszani az alkotmányt és a torvényeket. Sokan sokfélét nyilatkoztak ebben a kérdésben, anélkül azonban, hogy elemezték volna, tulajdonképpen milyen érdekek csaptak össze iskolaalapítás ürügyén; milyen értékek sérültek egy látszólag mindennapi eljárásban, s kinek milyen felelőssége van ebben az ügyben? A kérdések megválaszolásához az alkotmánynak abból a rendelkezéséből kell kiindulni, amelyik minden magyar állampolgár részére biztosítja a művelődéshez való jogot; s ennek keretei között az ingyenes és kötelező általános iskolát, valamint a mindenki részére hozzáférhető középiskolát. Az ingyenes és kötelező általános iskola megszervezése a községi, városi, fovárosi kerületi, megyei jogű városi önkormányzat kötelezettsége. A feladatellátásra kötelezett helyi önkormányzat akkor tesz eleget maradéktalanul a törvényekből reá háruló feladatainak, ha a településen élő minden arra jogosult tanulónak biztosítja a megfelelő szintű szolgáltatást anélkül, hogy különbséget tenne az érintettek között származásuk, anyagi helyzetük, bőrük színe vagy bármilyen más alapon. Az oktatásban alkalmazott megkülönböztetés elleni küzdelemről szóló egyezmény tiltja a hátrányos megkülönböztetés minden formáját az oktatásban. Megkülönböztetésen érteni kell minden olyan különbségtételt, kizárást, korlátozást vagy kedvezést - így például valamely személy vagy csoport kizárását az oktatás bármely formájából vagy valamely személynek, csoportnak alacsonyabb színvonalú oktatásra való korlátozását személyek vagy csoportok részére külön oktatási rendszer vagy intézet létesítését, illetve fenntartását -, amelynek a célja vagy következménye, hogy az oktatás terén megszüntesse vagy akadályozza az egyenlő bánásmód elvének érvényesülését. A közoktatásról szóló törvény az alkotmánynak a tanszabadságra és a tanítás szabadságára vonatkozó rendelkezéseire építve biztosítja az intézménylétesítés szabadságát, továbbá a szülő részére az intézmény szabad megválasztásának jogát. Ezért az állam és a helyi önkormányzatok mellett iskolát létesíthet és működtethet többek között alapítvány is. Az iskola létrejöttéhez és tevékenységének megkezdéséhez szükséges engedélyek kiadására általános iskola esetén a székhely szerint illetékes jegyző jogosult. Az engedélyt a jegyzőnek ki kell adnia, amennyiben az iskola működéséhez szükséges személyi, tárgyi eszközok rendelkezésre állnak, illetőleg igazolják a működést biztosító költségvetési források meglétét".

Szüdi szerint "nem vitathatóan az ország iskoláiba járó roma tanulók jelentős része anyagi, szociális szempontból hátrányos helyzetben van. Ezért felkészítésük, a többi tanulóval azonos szintre hozásuk az átlagnál nagyobb gondosságot, körültekintést igényel a pedagógusoktól. Az általános tapasztalat szerint e pedagógiai többletmunka hiányában nő a szakadék a tanulók között. Ez a lemaradás magával hozhatja a tanulási kudarcot, az évfolyamismétlést, és megnehezítheti az iskolába járó valamennyi tanuló felkészítését. A jól felkészült pedagógusnak azonban tudnia kell, hogy ezek a problémák megoldhatók, kezelhetők. Ehhez megfelelő módszerek állnak rendelkezésre, amelyekkel számos településen sikeresen oldották meg az érintett tanulók egy osztályközosségen belüli felkészítését és a leszakadásra itélt tanulók felzárkóztatását. E kétségtelenül idő- és munkaigényes megoldás helyett Jászladányban a város vezetése más kitörési pontot keresett és (látszólag) talált: jöjjön létre egy új iskola azoknak a tanulóknak, akik 'képesek és akarnak tanulni'. Az iskolaalapítást a testület (látszólag) rábízta egy alapítványra, így látszólag minden törvényes, hiszen az alapítvány létrehozása ugyanolyan alkotmányos jog, mint az iskola létrehozása. Elég nehéz megérteni, hogy mi is a probléma akkor, ha mindenki csak az alkotmányban biztosított jogával élt? Aki azonban veszi a fáradságot, és átvizsgálja az alapítványi iskola létrejöttének teljes folyamatát, könnyen felismerheti a lényeget: az alapítványi iskola soha, nem jöhetett volna létre az önkormányzat nélkül, ugyanis az onkormányzat az általa fenntartott iskola épületének és felszerelésének egy részét adta át az alapítványi iskola működéséhez, továbbá vállalta, hogy hozzájárul az iskola fenntartásával és működtetésével kapcsolatos költségekhez is. E döntés megszületésének pillanatában törvénysértő helyzet állt be Jászladányban, hiszen az önkormányzat hathatós közreműködésével megteremtődött annak lehetősége, hogy a településen éld tanulók jelentős csoportjával összefüggésben ne érvényesüjön az oktatás terén az egyenlő bánásmód elve. Az önkormányzati testületi döntés egyébként nemcsak ezért törvénysértő, hanem azért is, mert elfelejtették beszerezni' a helyi kisebbségi onkormányzat egyetértését és az országos kisebbségi önkormányzat véleményét a határozat meghozatala elött. Ezeknek a beszerzését ugyanis törvények írják elő a helyi önkormányzat részére minden olyan esetben, ha döntése érinti a kisebbséghez tartozók képzését. A megyei kozigazgatási hivatal - törvényességi ellenőrzési jogkörében eljárva - felhívta a döntéshozót, hogy szerezze be a szükséges nyilatkozatokat, s miután felhívása nem vezetett eredményre, bíróság előtt megtámadta a testületi döntést".

Szüdi szerint "a jászladányi önkormányzat jegyzője 'elfelejtette figyelembe venni', hogy az önkormányzati határozatot bíróság elött megtámadták, így a bírósági eljárás befejezéséig nem lehet érdemben eldönteni, rendelkezik-e az iskola a jogszabályban előírt feltételekkel vagy sem. Ugyancsak elfelejtette mérlegelni azt is, hogy az iskolával kapcsolatos államigazgatási döntések meghozatalában nem vehet részt, mivel az eljárási kérdéseket szabályozó torvény szerint az ügy elbírálásából ki van zárva az, akitől annak tárgyilagos megítélése nem várható el. Nem jutott estébe az sem, hogy a bírósági eljárás befejezéséig az államigazgatási eljárást fel kellene függesztenie, hanem kiadta az iskola működéséhez szükséges engedélyt. A megyei közigazgatási hivatal pedig nem tehet mást, megsemmisítette a jogellenesen kiadott államigazgatási engedélyt. Mint látható, az engedélyezési eljárásban nincsen minisztériumi feladat. A már létrejött iskolásak azonban be kell jelentkeznie az Oktatási Minisztérium által kezelt közoktatási információs rendszerbe. A bejelentkezéshez többek között csatolni kell a működés megkezdéséhez szükséges engedélyt, amellyel a jászladányi iskola nem rendelkezhetett. Ezért a nyilvántartásba vételt és az ezt igazoló OM-azonosító kiadását az Oktatási Minisztériumnak meg kellett tagadnia. Megint a közoktatás mutatott rá egy olyan társadalmi problémára az ország roma lakosságának kirekesztettségére -, amely messze túlmutat a közoktatáson, s amelyen a közoktatás egymaga - még akkor sem, ha nyilvánvaló, hogy milyen jelentős szerepe lehetne a megszüntetésében - nem tud segíteni. Változás csak akkor következhet be ha közösen bontjuk le a falakat. Ehhez azonban végig kell gondolnia mindenkinek, lehet-e válaszfalak, szögesdrótok között, állandó rettegésben élni? Ide vezet ugyanis minden kirekesztoő politika".

Dankó István, Jászladány polgármestere szerint (In: Hamvay Péter szerint: Háború az iskoláért, Hetek, 2002. szeptember 20.) "a jelen helyzetet Kolláth György alkotmányjogász világította meg egy cikkében (...). - A megyei hatóságnak nem volt joga visszavonni a helyi jegyző által kiadott engedélyt, hiszen jóhiszeműen jártunk el. A birtokunkban volt a közigazgatási hivatal egy állásfoglalása, mely az iskolaigazgató kinevezésével kapcsolatban kimondta, hogy miután nincs kisebbségi oktatás az iskolában, így nincs egyetértési jogosítványa sem a kisebbségi önkormányzatnak. Augusztus végén pedig arra hivatkozva semmisítette meg a hivatal az alapítványi iskola működési engedélyét, hogy nem kértük ki a kisebbségi önkormányzat véleményét. Az Oktatási Minisztérium szintén törvénytelenül járt el, mikor megtagadta az OM-azonosítót, hiszen itt csak egy nyilatkozattételről van szó. A technikai azonosító körülbelül olyan, mint a személyi szám. Nem lehet azt mondani, hogy az egyén nélküle nem létezik".

Dr. Tóta Áronné, a megyei közigazgatási hivatal vezetője szerint (u.o.): "a nemzeti és etnikai kisebbségi jogokról szóló törvény 29. §-a kimondja, hogy kisebbségekhez tartozók képzésére is kiterjedő döntésekben ki kell kérni a helyi kisebbségi önkormányzat véleményét. A közigazgatási hivatal törvényességi ellenőrzési jogkörében észlelte, hogy a jászladányi önkormányzat ezt elmulasztotta. Miután a törvényességi felhívást nem fogadták el, az ügy bírósági szakban van. Ez nem politikai, hanem színtiszta közigazgatási kérdés. Ezért az alapítványi iskolát követelőknek nem a politikai nyomásgyakorlás eszközeihez kellene nyúlniuk. Tiszta jogi helyzetet kell teremteni, és jövőre meg lehet valósítani az iskola gondolatát, egyelőre azonban a személyi és tárgyi feltételek sem adottak. Egyidejűleg gondoskodni kell majd arról, hogy az önkormányzati iskolában maradók se szenvedjenek hátrányt".

Kállai László a Jászladányi Kisebbségi Önkormányzat elnöke szerint "a cigány önkormányzat nem tiltakozhat azért, ha magánszemélyek magániskolát hoznak létre (...) De abba nem egyezünk bele, hogy az iskolakomplexum egyetlen egy tantermét is átadják magániskola céljára. Ehhez kell az egyetértésünk! 1997-ben felzárkóztató programot indított az iskola, s egy 2000-es törvénymódosítás szerint ez is kisebbségi oktatásnak minősül. De az iskolában tanuló 57 százaléknyi romát már a számaránya miatt is megilleti a kisebbségi oktatás. A magániskola eddigi működésével bebizonyította a félelmeink jogosságát. Nem arról van szó ugyanis, hogy valamiféle magasabb szintű oktatást szerettek volna nyújtani a gyermekeiknek, hanem arról, hogy ezek a szülők nem akarják a romákkal együtt járatni a gyerekeiket. Nem akarnak lealacsonyodni a romákhoz. Inkább elviszik egy olyan iskolába őket, ahol a romák száma számukra elviselhetőbb. Az önkormányzati iskolában ötven-ötven százalék volt, az alapítványiban tíz-kilencven lett az arány. Mindenki tudta, melyik lesz az a népcsoport, amelyik nem tudja megfizetni a háromezer forintos tandíjat. Az ösztöndíj? Ugyan, az kell ruhára, cipőre, tanszerre, hol van akkor még a tandíj? A polgármester úr arról beszél, hogy a különböző kultúrákat nem szabad erőszakosan összezárni, asszimilálni. A kétszáz gyerek mellé épp ezért vettek fel harminc romát, hogy ne legyen egyértelmű a cigányellenességük. Olyanról is van tudomásunk, hogy bevándorló roma családdal erőszakkal írattatták be a gyerekeiket a magániskolába. Láthatja mindenki, hogy a ladányi cigányság nem azért harcol, hogy különváljunk a magyaroktól, nem ellenségeket, hanem barátokat szeretnénk nevelni a gyermekeinkből. Most egy interkulturális programért harcolunk, ez több százezer forintot jelentene".

A történész, politológus végzettségű Dankó István szerint (u.o.) "félremagyarázzák szavait, lejárató kampányt folytatnak ellene. (...) Az igaz, hogy nem értek egyet azzal a liberális felfogással, mely szerint a társadalmi problémák alapja a szabadságjogok elégtelen volta. Tocqueville a többség zsarnokságáról beszél, én a kisebbség zsarnokságától tartok. Ha a helyi önkormányzatnak a helyi kisebbségek oktatását érintő minden kérdésben ki kell kérni a kisebbségi önkormányzat véleményét, az olyan zsarolási potenciált ad a kezébe, ami teljes bénulással fenyegeti az önkormányzatot. Ez a paragrafus Jászladányban élesedett be".

A Magyar Bálint oktatási miniszter szerint (Doros Judit: 'A helyzet törvénytelen', Népszabadság, 2002. szeptember 27.) "a falu vezetői többször hangoztatták, hogy nem folyik szegregáció vagy elkülönítés a településen. Jászladányban két iskolaépület van, korábban is oktattak mindkettőben. Az egyik az új, a templom melletti, amelyik a főtéren van, 400 férőhelyes, nyelvi laborral, tornacsarnokkal felszerelt. A másik épület a falu szélén helyezkedik el a vasútállomás mellett, és igencsak leromlott az állaga. Itt 200 gyerek tanulhat. Az önkormányzat mégsem ezt a rosszabbik épületet adta bérbe az alapítványi iskolának - ahol a tanulók elfértek volna -, hanem a korszerű iskola egyik felét. Most a korábbi megosztás szerint a volt alapítványi iskolások használják a nyelvi labort, a kémiai labort, az itt lévő tanári szoba tágas, van benne telefonvonal. Az önkormányzati iskola kapta azt a számítógépes termet, amelynek a felszereltsége meglehetősen elavult, az itteni tanári szoba kicsiny és zsúfolt, az igazgatónőnek pedig még telefonvonala sincs. A helyzet nemcsak skizofrén - törvénytelen is. Amikor pedig az önkormányzati iskola igazgatónője megpróbált ezen változtatni, az önkormányzat azonnal fegyelmi eljárást indított ellene. (...) Az iskolaválasztás szabadsága természetesen nem jelentheti azt, hogy megfoszthatunk másokat olyan eszközöktől, amelyek egyébként az önkormányzati iskolában biztosítottak lennének. Az a megosztás, ami Jászladányban történt, egyenlőtlen és igazságtalan. Az alapítvány egyébként jogilag működhet, pénzt is gyűjthet, és - teszem azt zöldmezős beruházással - akár iskolát is építhet a gyerekeknek. Itt azonban nem ez történt".

Az Oktatási Minisztérium egy integrációs program bevezetését ajánlotta a falunak. A szülők attól félnek, hogy ez pusztán afféle felzárkóztató program, vagyis a tehetséges gyerekeket hátrányos helyzetbe hozza. Magyar szerint "a program olyan előnyöket nyújt, amilyenekhez a tehetséges tanulók eddig Jászladányban nem juthattak hozzá.(...) Ha az idegen nyelv oktatását meg lehet erősíteni, az mindenkinek jó. A program által kínált speciális szolgáltatások révén nemcsak a lemaradott tanulókat lehet segíteni, ez a tehetséggondozásra is alkalmas. Az integrációs program - amely akár több tízmillió forintos nagyságrendű lehet - nemcsak Jászladányban, de más hasonló adottságú településen is működhet majd". Magyar szerint több olyan hely van, ahol az integrációs program jól működik például "a dél-baranyai Magyarmecskén, ahol a falu lakóinak többsége roma, az iskolában tanuló gyerekek több mint 70 százaléka cigány származású, a szülők nem hordják máshová gyermekeiket, mert az iskola a hátrányos helyzetű és a tehetséges gyerekek oktatásához egyaránt kínál programot".

Dankó István szerint (Jászladány, a bűnös teleplés, Magyar Nemzet, 2002. október 1.) "a jászladányi iskolaügy elindult a zámolyi úton. E zavarodottnak tűnő, a földrajzból kölcsönzött, képzelt képpel arra kívánom a tisztelt olvasó figyelmét felhívni, hogy két valóság alakult ki az iskolaügyben. Az egyik a ma oly gyakran emlegetett virtuális valóság, amelyet az országos média közvetít a Jászladányban kialakult helyzetről. Ez köszönő viszonyban sincs a másik valósággal, amelyet a nagyközség megél, amely problémából az alapítványi iskola gondolata kipattant, s ahogyan - a mi olvasatunkban - törvénytelenül, hatalmi összefogással megakadályozták ennek indulását. A zámolyi cigány családok esetében korábban ugyanez a forgatókönyv játszódott le, mert a falubeliek, az ügyben érintettek teljesen másként élték meg a történéseket, mint amit a média nagy része közvetített az ország közvéleménye felé az üldöztetésről, a kivándorlásról. Egy idő után pedig a felépített virtuális valóság önmagát generálta tovább. Sajnos, Jászladányban a virtuális valóság építői és gerjesztői ugyanazok a polgárjogi harcosok, és fegyverhordozóik is ugyanazok talpig vértben, mint Zámoly esetében voltak. Kétéves aktív munkájuk eredménye a ma tapasztalható állapot, amelyet Jászladány kapcsán úgy sikerült elérniük, hogy minden helyi szakpolitikai kérdést cigánykérdésként kezdtek beállítani. (...) Az egyik lényeges különbség a két település esete között, hogy most egy miniszter is érdekeltté vált a virtuális valóság továbbgenerálásában. Azok a szakszerűtlen és elsietett intézkedések, amelyek augusztus utolsó és szeptember első napjaiban az ügyben a hivatalos szervektől napvilágot láttak, hogy az iskola indítását megakadályozzák, a legmagasabb szintekig teszik érdekeltté a kormányzat ezen ágazatát abban, hogy elkendőzze a tényeket. (...) Arra a fölépített sztereotípiára hívnám fel a figyelmet, amely szerint a jászladányi alapítványi iskolát indítók a rasszisták, a szegregációt okozók, a szegényeket és cigányokat kirekesztők, a falakat felhúzók".

Dankó szerint a jászladányi ügy ott kezdődött, hogy "a kisebbségi önkormányzat vezetője 2001. május 18-án, egy helyi fórumon, amelyen a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke is részt vett, kijelentette, hogy 'a Ladányon élő magyar lakosság több mint fele cigányellenes és fasiszta nézeteket vall', és ezek a súlyos szavak a megyei újságban szó szerint meg is jelentek. Hogy mikor sikerült az Oktatási Minisztérium kapuin is bejutnia ennek a politizálási stílusnak, nem tudom, talán a választópolgárok igen. A jászladányi oktatási helyzet - amely az ország több száz másik településén is a hideg valóság - nem érdekli a szaktárcát, mert lefoglalja magát azzal, hogy a virtuális valóságban folytatott egyenlőtlen vitában játszik győzelemre. (...) A fél ország, de fogalmazhatok úgy is, hogy Hunnia jelenlegi valós oktatási problémája sokakat nem érdekel: például az, hogy csak Jászladányban a 730 iskoláskorú gyermekből közel 100 eljár más, környező települések általános iskoláiba tanulni. Mi lehet ennek az oka? Hogy az iskolákban a gyermekek biztonsága és a házirend betartása tragikus képet mutat? Hogy a hagyományos oktatási rendszerben, ahol a településen egy iskola működik, nem mindenki találja meg az igényének megfelelő képzést? Hogy az egyes gyermekek tanulás iránti passzivitását hogyan oldjuk fel? Hogy egyelőre a cigány gyermekek egy csoportja más ritmusban és más módszerekkel tudja befogadni a tananyagot? Jászladány nem tétlenkedett. Úgy véltük, a település problémáit nekünk kell megoldanunk, ezért megszületett a válasz: hívjunk életre egy alapítványi általános iskolát. Nem találtunk ki újat, hiszen az országban 400 helyen működik ilyen iskola, miért ne próbálnánk meg ezt a nagyközségünkben is. Gondoltuk, ami eredményre vezet, és amit a törvények megengednek Budapesten vagy bármely nagyvárosban, azt miért ne tudnánk Jászladányon is megvalósítani? Az élet nem igazolta e logikus felvetésünket. Egy az önkormányzás jogával felruházott település, a törvényes keretek között kitalál a problémájára egy megoldást, ennek megvalósulását az utolsó pillanatban az államhatalom törvénytelen eszközökkel megakadályozza, majd ajánl valami mást, amelyet integrációs programnak hívnak, mert újabban ez az egy üdvözítő út létezik a magyar oktatáspolitikában. Aki mást igényel, üldözendő, bűnösnek, kirekesztőnek bélyegezendő".

Mohácsi Viktória a Roma és hátrányos helyzetű gyermekek esélyegyenlőségéért felelős miniszteri biztos szerint (Egy Magyarország van, Magyar Hírlap, 2002. október 2.) "még nincs békesség Jászladányban, pedig a jogi helyzet egyértelmű, az alkotmányban rögzített erkölcsi elvek biztosak, a hosszú távú nemzeti érdek világos. Jászladányban nem jöhetett létre az önkormányzati tulajdont 'magánosító' alapítványi iskola, mert több ponton jogszerűtlen volt az iskolaalapítási eljárás. A jogi érvek összhangban állnak azzal az erkölcsi meggyőződéssel, hogy nem lehet támogatni olyan intézkedést, amely következményében a gyerekek pontosan meghatározható csoportját hátrányos helyzetbe hozza. A hosszú távú nemzeti érdek pedig azt diktálja, hogy ne válasszuk szét a gyerekeket, ha nem akarjuk, hogy felnőttkorukban ellenséget lássanak egymásban. Kolláth György az elmúlt hetekben két cikkben is vitatta az alapítványi iskola létrehozását megkérdőjelező jogi érveket, és tulajdonképpen azoknak az erkölcsi elveknek a primátusát is, amelyek egyetemes értékként védik az egyenlő emberi méltóságot. Mi történt Jászladányban? A település egyetlen iskolájának működését alapvetően befolyásoló döntéshez az önkormányzatnak meg kellett volna szereznie a helyi kisebbségi önkormányzat egyetértését. Még a véleményét sem kérték ki. Ezért a megyei közigazgatási hivatal bíróság előtt támadta meg az önkormányzat döntését. A bírósági eljárás végéig az önkormányzat jegyzője nem adhatta volna ki az új iskola működési engedélyét. Mégis megtette. A megyei közigazgatási hivatal ezt az engedélyt megsemmisítette. Ezért az iskolát az Oktatási Minisztérium nem regisztrálta és nem is regisztrálhatta. Kolláth második cikkéből kiderül, ő sem vitatja, hogy az ilyen esetekben ki kell kérni a helyi kisebbségi önkormányzat nyilatkozatát. Az alkotmányjogász, aki majdnem minden megnyilatkozásában hangsúlyozza, hogy a törvényeket be kell tartani, függetlenül esetleg vitatható tartalmuktól, most mégis azt vallja, Jászladányban nem az önkormányzat döntésével, hanem a kisebbségi törvénnyel van baj. Senki nem kérdőjelezi meg a tanszabadság, az intézménylétesítés és az intézmény szabad megválasztásának alkotmányos jogait. Ha a magániskola valóban magánpénzből jött volna létre, legfeljebb morális és szakmai fenntartásokat lehetne megfogalmazni. De nem így történt. Az önkormányzat kettéosztotta a közvagyont képező iskolát, valamint annak felszereléseit, és az egyik felét 'magánosította'. A korszerűbb, jobbik felét. Pedig minden önkormányzatnak törvényi kötelessége, hogy a település valamennyi gyermekének megkülönböztetés nélkül biztosítsa a megfelelő minőségű oktatást. Ha a szülők nem tartják megfelelőnek az iskola színvonalát, miért nem a polgármesteren kérik ezt számon? S ha az önkormányzat egyedül nem tudja megoldani az iskolai gondokat, akkor miért nem kértek szakmai segítséget a pedagógiai intézetektől?"

Mohácsi szerint "az Oktatási Minisztérium minden eszközzel segíteni akarja a minőségi oktatás megteremtését, de határozottan nemet mond a hátrányos megkülönböztetésre. Nem épülhetnek falak a gyerekek közé. Egy Magyarország van, nincs külön hazájuk a szegényeknek és a gazdagoknak, a vidékieknek és a fővárosiaknak, a romáknak és a nem romáknak. Kolláth a minisztérium álláspontját nem csak jogilag, hanem morális alapon is bírálja. A hátrányos helyzetű gyerekek integrációjára irányuló határozott szándékot 'patikamérlegen kimért egyenlősdinek' nevezi. Úgy értelmezi az iskolaalapítási történetet, mintha Jászladányban egy egalitárius szociálpolitika ütközne egy individualista filozófiával. Mintha az államigazgatási beavatkozás célja a tehetősebb szülők gyerekeinek mesterséges visszafogása lett volna az egyenlősítés érdekében. 'Egyenlősítésnek' azt a politikát nevezzük, amely a vagyoni természetű különbségeket akarja megszüntetni. Egyszerűen érthetetlen, hogyan lehet ezzel a fogalommal jellemezni a tárca fellépését, amikor maga a polgármester jelentette ki, hogy csak felgyorsítják azt a szegregációs folyamatot, ami a természetre is jellemző. A tájékozott alkotmányjogász szerint a jászladányi iskolaügyet tényleg a szülők vagyoni helyzetének vagy a gyerekek tanulni akarásának eltérő mértéke váltotta ki? Szemben azzal, amit Kolláth György állít, a minisztérium vezetői folyamatosan találkoztak az érintett felekkel. Tapasztalt szakértők próbáltak közvetíteni. Magyar Bálint oktatási miniszter fogadta a két iskola igazgatónőjét és az önkormányzat oktatási bizottságának vezetőjét. A találkozón a miniszter az integrációt segítő, minőségi oktatásfejlesztés komplex csomagját ajánlotta fel a jászladányi közösségnek. Tudjuk, hogy a szülők panaszai sok esetben jogosak. De tudjuk azt is, hogy az integrációnál nincs jobb megoldás. Az Oktatási Minisztérium ezért olyan kezdeményezéssel állt elő, amely válaszol minden érintett szülő és gyerek jogos igényére. Az informatikai fejlesztések, a továbbtanulást segítő program beindítása, szociális munkások és pszichológusok alkalmazása esélyt adnak az iskola egységének helyreállításra és az oktatás minőségének javítására".

Doros Judit: (Kiből lehet kisebbségi jelölt?, Népszabadság, 2002. október 3.) "Jászladány - a lehetőségek települése. Ez a felirat olvasható az utóbbi hetekben a helyi alapítványi iskola ügye miatt országos ismertséget szerzett alföldi település helységnévtábláján. A felirat most új értelmet kapott: a lehetőségek településén ugyanis most az is elérhetővé vált, hogy a helyi cigány önkormányzatban esetleg olyan képviselők kerüljenek többségbe, akik sosem vallották magukat roma származásúnak. Kisebbségi jelöltként indul ugyanis Dankó Istvánné dr. Makai Gabriella ügyvéd, a jászladányi polgármester felesége, Nagy Gellértné, az alapítványi iskola kuratóriumának elnökhelyettese, Balogh János, a polgármesteri hivatal építésügyi előadója és Tolvaj Árpád villanyszerelő, a kisgazdapárt tagja. A helyi romák szerint szereplésük a kisebbségi önkormányzati választásokon etikátlan, szégyenletes. A lépést a Roma Sajtóközpontnak adott nyilatkozatában elítélte Teleki László, a Miniszterelnöki Hivatal romaügyi államtitkára, Horváth Aladár, a kormányfő tanácsadója és Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsman. Utóbbi jelezte: a választójogi törvényt sürgősen meg kell változtatni, mert csak így lehet véget vetni az ilyen visszaéléseknek. Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke lapunkban tegnap megjelent nyilatkozatában szomorúnak nevezte, hogy a polgármester felesége roma jelöltként kíván indulni a kisebbségi választásokon".

Molnár Zoltán, a megyei választási iroda munkatársa szerint (u.o.) "a törvény szerint a kisebbségi önkormányzat képviselőjelöltjének az induláshoz legalább öt ajánlószelvényt kell összegyűjtenie, s vállalnia kell a kisebbség képviseletét, nem kell igazolnia, hogy az adott nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozik. Dankó Istvánné, Nagy Gellértné, Balogh János és Tolvaj Árpád független jelöltként való elindulása a cigány kisebbségi képviselői posztokért tehát törvényesen történt, s valamennyien hivatalosan is szerepelnek a többi tizenhat roma képviselőjelölt mellett a szavazólistán. A kisebbségi önkormányzat tagjairól a falu csaknem négyezer választópolgára szavazhat majd".

Tolvaj Árpád villanyszerelő arra a kérdésre, miért szeretne nem roma származásúként cigány önkormányzati képviselő lenni, azt felelte (u.o.): "ha beválasztanak minket a testületbe, az lesz az első dolgunk, hogy az alapítványi iskola ügyét elrendezzük. Mindenkinek - cigányoknak és a nem cigányoknak is - érdeke, hogy színvonalas iskola működjön itt, a szülők ne vigyék el máshová a gyerekeiket". Tolvaj Árpád közölte: hajlandó visszalépni olyan roma jelölt javára, aki a magániskola érdekében cselekszik".

Kállai László a jászladányi Cigány Kisebbségi Ünkormányzat vezetője szerint (u.o.) "a magániskolát pártoló, köztudottan nem roma jelöltek indulása egyértelmű provokáció, s a választási törvény sárba tiprását jelképezi. Ha a magyar törvények lehetővé teszik, hogy a cigányoktól nem csak az iskolát, de a jogaikat is elvegyék, akkor az a hazai hivatalos szervezetek, minisztériumok, jogvédő intézmények tehetetlenségét igazolja. Ha a magániskolát pártoló jelöltek bekerülnek ebbe a testületbe, akkor országos demonstrációt szervezünk, s ha kell, külföldi jogvédő szervezetekhez fordulunk védelemért".

Czene Gábor: "Krasznai József, a zámolyi romák szószólója bejelentette (Kakukktojások, Népszabdság, 2002. október 4.) "hogy néhány cigány társával összefogva szlovák kisebbségi önkormányzatot alakít Székesfehérváron. A saját példájával akarja bizonyítani - mondta -, hogy a törvényi előírások hiányosak, visszaélésekre adnak lehetőséget. Időközben meggondolta magát, és visszatért a cigánysághoz. Jelenleg roma jelöltként várja a kisebbségi választásokat. Nem csupán Krasznai demonstratív fellépése igazolja, hogy a jogalkotók közönye és tehetetlensége miatt hitelét veszti a kisebbségi önkormányzatok intézménye. Korábban az kavarta a legtöbb vitát, hogy a kisebbségi testületekre - származástól függetlenül - az összes szavazásra jogosult állampolgár leadhatja a voksát. Ma már abban is egyre kevésbé lehetünk biztosak, hogy valóban kisebbségi jelöltek pályáznak a kisebbségi mandátumokra.(...) Szinte valamennyi nemzetiségi közösségben lázasan találgatják, hogy az újonnan felbukkant jelöltek körében milyen arányt tesznek ki a kétes identitású idegenek. Sok településen annak ellenére kezdeményezték kisebbségi választás megtartását, hogy a népszámláláskor senki nem vallotta magát az adott nemzetiséghez tartozónak. A kisebbségi hivatal hiába ígér szigorú pénzügyi vizsgálatot, ha egyszer nincs törvényi akadálya annak, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségi önkormányzatok tagjai a teljes költségvetési támogatást szétosszák egymás között. Az önazonosság megőrzésére, a kisebbségi hagyományok ápolására szánt állami pénz meglehetősen kevés - testületenként mintegy hétszázezer forint évente -, de ahhoz éppen elég, hogy felkeltse a nyerészkedők érdeklődését. A könnyű zsákmány ígérete különösen akkor csábító, ha az (ál)kisebbségi önkormányzatot családi vállalkozásként, közeli rokonok hozzák létre".

Czene szerint "Jászladányban a jó szándéknak még csak a jeleit sem lehet felfedezni. A roma testülettel ellenséges viszonyban lévő helyi hatalom holdudvarának tagjai - élükön a polgármester feleségével - arra készülnek, hogy kisebbségi jelöltként indulva átvegyék a cigányok helyét a jászladányi cigány önkormányzatban. Ez már nem pitiáner ügyeskedők akciója, hanem a kisebbségi testület tudatos megszállása, a roma érdekvédelem félresöprése. Pillanatnyilag úgy fest, hogy mindezt büntetlenül meg lehet tenni. Kizárólag a település többségi lakosain múlik, hogy szavazataikkal közreműködnek-e a kisebbségi jogok megcsúfolásában. A törvényhozók a hosszú évek óta ismétlődő figyelmeztetések és tiltakozások ellenére változatlanul hagyták a kisebbségi önkormányzatok megválasztásáról szóló jogszabályokat. Miközben a pártok képviselői izgatottan vitatkoznak arról, hogy az egyik polgármesterjelölt törvényesen osztott-e ingyenes tanszercsomagot a választóknak, a kisebbségek teljesen védtelenek a visszaélésekkel és a politikai manipulációkkal szemben".

Hegyi Gyula egyetért azzal (Féligazságok romaügyben, Magyar Hírlap, 2002. október 5.) ",hogy a cigányok hátrányos iskolai megkülönböztetése életveszélyes a magyar társadalomra, hiszen hosszú távon a jó iskoláztatás a romakérdés egyetlen lehetséges megoldása. Mohácsi Viktória cikkében tisztességes és rokonszenves célokat fogalmaz meg, amelyekkel csak egyetérteni lehet (MH, okt. 2.). Mint írja, 'egy Magyarország van, nincs külön hazájuk a szegényeknek és a gazdagoknak, a vidékieknek és a fővárosiaknak, a romáknak és a nem romáknak'. Sajnos e nemes deklaráció ellenére a gazdagoknak az óvodától az egyetemekig olyan párhuzamos iskolarendszer épült ki, amely a szegény nem romák és romák előtt egyaránt zárva van. (Állításával ellentétben egyébként a magániskolák is részesülnek az állami normatívából.) Ha az Oktatási Minisztérium az oktatási kiváltságok felszámolására törekedne, akkor ezt nem Jászladányban, hanem például a fővárosi alapítványi iskoláknál kellene megkezdenie. Vajon hány cigány gyerek jár a budai alapítványi iskolákba, a pesti egyházi gimnáziumokba, az ELTE jogi karára, a sok Business Schoolba? Ha az oktatási miniszter Jászladányban kötelezővé teszi az egységes és etnikailag vegyes oktatást, miért tűri, hogy Budapesten az elit a maga gyermekeinek cigány- és szegénymentes óvodát, általános és középiskolát, egyetemet vásároljon? Ha az oktatásban tilos minden diszkrimináció, akkor a felvételi szintet nem teljesítők közül a jómódúak gyerekei hogyan járhatnak - állami képzésben! - fizető szakokra? Akinek pedig nincs pénze, legyen bár cigány vagy nem cigány, az nem tanulhat tovább. Ez nem diszkrimináció? (...) Az igazi diszkrimináció a mai Magyarországon a nyugati gazdagok nívóján élő elit és a kelet-európai szinten beragadt alsó társadalmi rétegek között húzódik. Ha erről beszélnénk, akkor persze be kellene ismerni, hogy a szakadékot kétfelől kell szűkíteni. Az elit kiváltságainak körülfaragásával és az alul levők fokozatos felemelésével. Magyarán a társadalmi újraelosztással, progresszív adózással és közteherviseléssel. Teljes foglalkoztatottság, esélyegyenlőség az oktatásban, általános és széles körű szociális ellátás, a lakhatáshoz való jog és a szegénység fokozatos mérséklése. Ezek azok a szociáldemokrata alapelvek, amelyek sok más mellett a romakérdésre is megoldást jelenthetnek. A 'rasszistázás' ezzel szemben eltereli a figyelmet a valódi társadalmi gondokról, újabb bástyákat épít az elit számára, s ha sokáig ismétlik, a végén valódi rasszistákat termel. Márpedig az igazi bajok akkor következnek, ha az alsó középosztályt sikerül megbélyegezni, felhergelni és a szélsőjobboldal karjaiba taszítani".

Hell István szerint (Rasszizmus és 'szabad verseny', Népszabadság, 2002. október 10.) "1996-ban Dankó István egyetemista a Ladányi Hírekben cikket írt a kultúrák összeegyeztethetetlenségéről (meg arról, hogy 'a vér szerinti magyar életvitelében elcigányosodott'). Ezeknek a cikkeknek (is) köszönhette, hogy két évvel később Jászladány polgármesterévé választották".

Horváth Aladár a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke szerint (Mire példa a jászladányi iskolaügy?, Magyar Hírlap, 2002. október 15.) "Kolláth Györgynek mindenben igaza van, amennyiben absztrakt jogviszonyok feltételezett összeütközését elemzi, amikor elvárja az iskolaalapítás szabadságát, és a nemzeti és etnikai kisebbségek jogainak védelme során a világos, ellentmondásmentes, kiszámítható és jogbiztonságot teremtő szabályozást. Ezeknek a jogelveknek az érvényesülésére annál is inkább szükség van, mert a jogkövető magatartás hiányában mutatkozik meg az, hogy valóban alkalmasak-e, elegendőek-e ezek a szabályok a jogsértések megakadályozására. A jászladányi iskolapélda azonban nem egy absztrakt jogeset, hanem tények sorozata. A legsúlyosabb tény, amit figyelmen kívül hagy írásaiban (...), hogy a helyi Cigány Önkormányzat nem vétózta meg az alapítványi iskola alapítását, működését. Így minden, az iskolaalapítás szabadságát, a nyakló nélkül alkalmazandó kisebbségi ellenállástól féltő érvelése alaptalan. Nem volt ilyen vétó. A helyi kisebbségi önkormányzat egyetértését nem az alapítványi iskola alapításához vagy működéséhez kell kikérni, hanem egy sor - önkormányzati tulajdont érintő - olyan jogalakító aktusban, amelyet a helyi hatóságok jogellenesen elmulasztottak, illetve igyekeztek megkerülni (ami bizonyítja, hogy tudatában voltak a jogkerülő magatartásuknak). De lássuk a tényeket. Az oktatási miniszter 2002. augusztus 30-án nem azért utasította el az alapítványi iskola részére - a tanulók után járó költségvetési normatív támogatás kifizetését lehetővé tevő - OM-azonosító kiadását, mert az alapítványi iskola működését ezzel meg akarta volna akadályozni. Tette ezt azért, mert jogszerűen nem is tehetett mást. Hiszen nem csatolták az iskola működési engedélyét. Ezt pótolni sem tudták volna, hiszen a működési engedélyt kiadó helyi jegyzői határozatot 2002. augusztus 30. napján megsemmisítette a határozatot a közigazgatási hivatal az összeférhetetlensége és a tartalom jogellenessége miatt. Sebtében - gondolhatnánk sokat sejtetően... Valóban sebtében, mivel a szeptember 2-án induló iskola OM-azonosítója iránti kérelem augusztus 28-án érkezett az Oktatási Minisztériumba: sebtében. A szükséges mellékletek nélkül. A miniszter döntése egyébként is 'csak' az iskola állami finanszírozását tette volna lehetetlenné. Az iskola működését - ha van érvényes engedély - ezzel nem tudta volna megakadályozni".

Horváth szerint "a közigazgatási hivatal is sebtében semmisítette meg az alapítványi iskola működését engedélyező jegyzői határozatot. 'Minden előzmény nélkül, a jóhiszemű jászladányi szándékot semmibe véve.' Csak egy csokor ennek a 'jóhiszeműségnek' az illusztrálására, már csak azért is, mert ezek ismerete nélkül tárgyilagos vélemény nem alakítható ki az ügy szereplőinek magatartásáról. 1. Az alapítványi iskolát épülethez juttató (az önkormányzati iskolát csorbító) 2002. március 12. napján hozott jogszabálysértő önkormányzati határozatokkal szemben 2002. augusztus 8-án a közigazgatási hivatal pert indított a megyei bíróság előtt. Ennek előzményei a következők. 2. A jogellenes épületátadás szándékáról 2000. november 28-án hozott határozatot az önkormányzat, és ez ellen tiltakozott a kisebbségi önkormányzat jelen volt elnöke, és írásban is megtette ezt 2001. január 12-én. 3. A kisebbségek országgyűlési biztosa 2001. május 29-én egyeztetést kezdeményezett az önkormányzat és a kisebbségi önkormányzat között a vitás kérdések rendezésére. 4. 2001. május 30-án az Országos Közoktatási és Értékelési Központ kisebbségi oktatást is folytató intézménynek minősítette az önkormányzati általános iskolát, és együttműködés született a helyi önkormányzat mint iskolafenntartó, és az OKÉV között arra vonatkozóan, hogy ennek alapján a kisebbségi normatívákat az iskolára igényelheti az önkormányzat. 5. Pálinkás József oktatási miniszter 2001. október 21-én állást foglal abban, hogy az általános iskola eszközeinek elvonásához milyen feltételeknek kell teljesülnie: a) az új intézmény feladatainak ellátásához a személyi, tárgyi feltételeknek adottaknak kell lenniük, b) a költségvetési fedezetnek rendelkezésre kell állnia, illetve megteremthetőnek kell lennie, c) be kell szerezni a megyei önkormányzat fejlesztési tervére vonatkozó szakvéleményét, d) az intézményhányad átadása nem jelenthet aránytalan terhet az önkormányzati iskolában maradóknak, e) a kisebbségi önkormányzat egyetértését és az országos kisebbségi önkormányzat véleményét be kell szerezni. 6. Mi teljesült ezekből? Semmi. A bájos tények: a-b) az önkormányzat sosem kötött együttműködési szerződést arra, hogy az alapellátás keretében a normatív támogatást átadja az alapítványi iskolának, hosszú távon gondoskodik az iskola eszközeinek ellátásáról. Bár 2002 júniusában, még a működési engedély kiadása előtt, hatáskörük túllépésével és határozat hiányában leltár szerint megosztották az önkormányzati iskola felszerelését a két iskola között. Illetve az önkormányzati iskola igazgatóját kötelezték a normatív támogatásról történő lemondásra az alapítványi iskola javára, az oda beírt gyermekek után. Itt jegyezzük meg, hogy már 2002. április 17-én beíratták a működési engedéllyel nem is rendelkező iskolába a gyermekeket. Jogszerűen akkor jártak volna el, ha működési engedéllyel rendelkező iskolába íratták volna be őket, és az alapítványi iskola szabályos működési engedélyének birtokában íratták volna át az új intézménybe az oda járni kívánókat".

Horváth szerint "az alapítványi iskola hosszú távú működése azért sem volt biztosított, mert nem volt elegendő szaktanára, egyáltalán elegendő pedagógusa, még a tanévnyitáskor sem. c-d) A megyei önkormányzat szakvéleményét csak a működési engedély kiadása után szerezték be, 2002. július 26-án, amely azt tartalmazta, hogy az önkormányzati épületrész átadása az alapítványi iskolának: jogellenes. Az alapítványi iskola működési engedélyét 2002. július 18-án adta ki a jegyző, 2002. augusztus 1. napját megjelölve az alapítványi iskola induló napjaként. Jogszerűen 2002. augusztus 25-én jogerősíthették volna még akkor is, ha a megyei szakvélemény ismeretében adták volna ki a működési engedélyt. Ehelyett 2002. augusztus 6-án jogerősítették, aminek sem formai, sem tartalmi feltételei nem voltak meg. Ahogyan az iskola működésének személyi, tárgyi, finanszírozási feltételei sem. a-e) A közigazgatási hivatal a törvénytelenségi észrevételében már 2002. június 7-én felhívta a helyi önkormányzatot a jogszerűtlen állapotok felszámolására. Ennek nem tett eleget a testület, ezért fordult a bírósághoz a közigazgatási hivatal az intézményátadásról rendelkező önkormányzati határozatok hatályon kívül helyezését kérve.
7. Az önkormányzat akként módosította 2002. június 21-én az önkormányzati iskola alapító okiratát, hogy a cigány- felzárkóztató oktatást kivették a nevelési programból. Tették ezt azért, hogy a kisebbségi önkormányzat egyeztetési jogát ne kelljen kikérni. Azonban már ehhez a módosításhoz is kellett volna a kisebbségi önkormányzat egyetértése.
Ugyanakkor a polgármester nem felejtette el felhívni a testülete figyelmét arra, hogy ezt vissza kell majd illeszteni az alapítványi iskola beindulása után az önkormányzati iskola alapító okiratába, hogy igényelhető legyen az emelt szintű normatív támogatás a roma gyermekek után. (Rendeltetésszerű joggyakorlás vagy joggal való visszaélés?) Ezek ismeretében érthető, hogy az alapítványi iskola működését engedélyező jegyzői határozatot miért semmisítette meg a közigazgatási hivatal. Korántsem sebtében, korántsem alaptalanul. Minden más aggályunk mellett, csak a pozitív jog fényében sem kezdhette meg a működését az alapítványi iskola. A szakszerűtlen közigazgatási engedélyezési folyamatban ugyanazok követték el a hibákat, akik részt vettek annak elindításában: a helyi hatóságok(!) És nem is beszéltünk eddig arról, hogy miért sértik az önkormányzat döntései ennek az alapítványi iskolának a működéséhez szükséges feltételek megteremtése során mások, és nem 'csak' a romák törvényes érdekeit.
Az alapítványi iskolának a megalapítása nem törvénysértő. Szabadság. A működésének a feltételeit azonban jogellenes módon kívánták megteremteni és jogellenes célból. Az alapítás azon célját, amiért az önkormányzat jogellenes módon kívánta az alapítványi iskola működésének feltételeit biztosítani, a helyi polgármester határozati előterjesztéséből ismerjük. Ez nem feltétlenül azonos a szülők, pedagógusok szándékával és indítékával. De az önkormányzat és jegyzője jogellenes lépéseit - a meglátásunk szerint - a jogellenes cél megmagyarázza. Rossz célból nem lehet jót, s jól cselekedni. Az önkormányzati tulajdonnak, iskolaépületnek, tanulóközösségének, a szülők csoportjának és a tanári karnak a megalázó megosztása, különválasztása, elkülönítése nem iskolaalapítás, hanem feltételezett törésvonalak mentén történő önkényes megkülönböztetése gazdagoknak és szegényeknek, jóknak és rosszaknak, tehetségeseknek és tehetségteleneknek, 'ilyen és olyan' magyaroknak!

Horváth szerint "a polgármester az előterjesztésében felvázolt egy társadalomevolúciós elméletet, amely szerint a kultúrák harcában az életükért, gyermekeikért felelősséget vállalók és a lemaradók, a tehetősebbek és a szegényebbek közötti szakadék elkerülhetetlen, de legalábbis fennáll! Ez lényegében megegyezik a más kultúrájú romák és nem romák közötti különbség vonalával. Ezt képezné le az elit iskolák és az 'alsóbb néprétegek' (idézet az előterjesztésből) igényeihez idomuló oktatási és nevelési intézmény. Ennek elméleti alapja az, hogy 'a népcsoportokat, amelyek a különböző kultúrákat hordozzák, nem lehet erőszakosan egybezárni, integrálni egymással... A jászladányi társadalomban a cigány-magyar törésvonal felerősödik, ha egybeesik a szegény-gazdag törésvonallal.' Egy kisebbség elkülönülhet önszántából, de nem különíthető el koncepciók alapján vagy erőszakosan. Magyarország a kultúrák integrációjában lett magyar, és ország. Itt a kultúrák nem harcoltak, hanem egymást termékenyítették meg. Eddig. És ezután is. És ez is evolúció: a tisztesség evolúciója. Mások, máshol harcolhatnak etnikai, kulturális alapokon, elkülönülhetnek. De ez itt az a haza, amit Szent István alapított, hogy otthon legyünk benne: sokféle magyarok".

Miklósi Gábor szerint (Jászladány: Öt kicsi néger, Magyar Narancs, 2002. október 25.) "ami Jászladányban vasárnap a cigány kisebbségi önkormányzati választás ürügyén történt, az a kisebbségi önrendelkezés, a kollektív jogok lábbal tiprása. Bármennyire felháborító és botrányos is az álroma strómanok többségi szavazók általi megválasztatása, mindez nem sérti annak a kisebbségi törvénynek a betűjét, amelynek a módosítását - egyebek mellett épp az ilyen helyzetek kialakulásának veszélye miatt - a civil jogvédőktől a kisebbségi ombudsmanig sokan sürgetik hosszú évek óta - mindhiába. A törvényalkotók megbocsáthatatlan tétlenségéért most a falu többségi választói akaratának kiszolgáltatott ladányi romák fizetnek: sovány vigasz, hogy valószínűleg új fejezet is nyílik a roma emancipáció hazai történetében".

Seres László: (A selejt bosszúja, Népszabadság, 2002. október 25.) "mi mind cigányok vagyunk. Vagy legalábbis lehetnénk. Ők szavazhatnak ránk, mi szavazhatunk rájuk, nem is értjük, hol a probléma, hol van az megírva, hogy csak egy helyi roma tudja, mi a helyi romák érdeke, miért ne tudhatnánk azt mi is, sőt, jobban? Mi is tudjuk őket képviselni, nehogy már diszkriminálva legyünk etnikailag. Mi is alakíthatunk cigány kisebbségi önkormányzatot, pláne, ha történetesen ez volt az akadálya egy jelentős helyi projekt beindításának. Eddig nem kértük ki a cigányok véleményét az ügyben, hogy kirekeszthetjük-e őket, hát most majd kikérjük, és mivel most már ők is mi vagyunk, simábban megbeszéljük magunkkal az ügyet, mintha. A jogállami vicc az, hogy erre még csak nem is lesz szükség Jászladányban. Az önkormányzati választások után egy nappal ugyanis az illetékes megyei bíróság törvényesnek találta, hogy az önkormányzati iskola felét úgy adták bérbe a létrejövő alapítványi iskolának, hogy erről nem konzultáltak a cigány önkormányzattal. Ez egyfelől érthető, hiszen áldemokratikus törvényről van szó, nonszensz lenne, ha egy kisebbség minden többségi döntést megvétózhatna. Másfelől botrányos, hiszen a törvény betűje akkor is kötelez, ha esetünkben éppen egy többség keres jogszabályi főútvonalakat és kerülő utakat egy kisebbség lenyomására, egy alig leplezett oktatási apartheid m