Kölcsönös korrupciós vádak (folytatás)

Áder János szerint a kormány gátlástalan hazugságpropagandával igyekszik politikai ellenfeleit lejáratni. A Fidesz frakcióvezetője napirend előtti felszólalásában elmondta a Medgyessy-kormány fél éve folytat hajtóvadászatot politikai ellenfelei likvidálására, fél éve kényszeríti politikai megrendelések teljesítésére a rendőrséget és az adóhatóságot.
Áder hangsúlyozta, a törvénytelen eszközökkel folytatott politikai hajtóvadászat legfőbb célja, hogy a kormány így terelje el a választópolgárok figyelmét a 400 milliárd forintos állami vagyon előkészítés alatt lévő 'lenyúlásáról', az MSZP korábbi és mostani 'disznóságairól'. A Fidesz frakcióvezetője azt is megemlítette, hogy miközben a Fidesz politikusait vádolják korrupcióval, a száz leggazdagabb magyar között négy szocialista politikus is található: Kapolyi László szocialista képviselő, Máté László, az MSZP egykori pénztárnoka, Nagy Imre, a KISZ KB volt vezetője, valamint Gyurcsány Ferenc, Medgyessy Péter tanácsadója. Kiss Elemér, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter visszautasította az állításokat, mondván: az embereknek joguk van megtudni azt, mi történt és mi történik az országban és felhívta a figyelmet arra, hogy a büntetőeljárások az ügyészség felügyeletével folynak, az ügyészség pedig nem a kormány irányítása alatt működik. Várhatóan decemberben kerül a parlament elé az üvegzseb programnak nevezett törvénymódosítási csomag, amely bővítené az Állami Számvevőszék jogkörét, szigorítaná a költségvetési szervek cégalapítását, valamint bizonyos értékhatár felett nyilvánossá tenné az állami cégek szerződéseit.

Seszták Ágnes: (A szocialiták peep-showja, Magyar Demokrata, 2002. október 17.) "végtelenül szégyellem magam, hogy olyan és szelektív értelmisége és belügyminisztere van Magyarországnak, aki egy szót sem szólt Berkecz Mária emberi méltóságának megalázása, mit megalázása, megsemmisítése ellen. Aki nem tudja, miről van szó, annak röviden vázolom ezt az emberhez méltatlan, gusztustalan történetet. Berkecz Máriát, a Millenáris Kht. volt igazgatóját, az intézmény jelenlegi igazgatója, Mizsei Zsuzsa jelentette fel, aki az utóbbi években nem tett egyebet, mint a Fideszt szidta és átkozta minden lebetséges fórumon saját pártja, a KDNP dicstelen szétzüllése kompenzációjaként. Mizsei ezzel szolgált rá az MSZP bizalmára és az igazgatói posztra. Kinevezése után azonnal megbízta az APEH vizsgálata mellett azt a Perfekt Audit Könyvvizsgáló Rt.-t is egy kis szaglászással, amely rt. annak a Gyurcsány Ferencnek érdekeltségi körébe tartozik, aki a jelenlegi miniszterelnök legbizalmasabb tanácsadója. Mizsei feljelentette Berkecz Máriát különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelésért. De mi ezt a hajtóvadászatot már akkor megjósoltuk, amikor Mizsei számtalan sajtótájékoztatón elmondta, elődje kirívóan magas, 30 millió forintos végkielégítést kapott. Ami tényleg nagy összeg, de nem tudni, Mizsei melyik templomban imádkozott, amikor S. Erika, az MTV akkori alelnöke féléves sikertelen szereplése után 25 millió forintos végkielégítéssel távozott a Szabadság térről. Aki ezt szóvá tette, arra rádörrent az ügyeletes sajtó: teljesen törvényes menedzserszerződése volt S. Erikának. Hát ez pech, mert Berkecz Máriának is az van".

Seszták szerint "Mizsei feljelentése nyomán őrizetbe vették Berkecz Máriát, és az igazi horror itt kezdődött. Meg a keresztbe-kasba hazudozás is, ami különösen viszszataszítóvá teszi az egész ügyet. A volt igazgatónőt kétszer vetkőztették meztelenre és tüzetesen átvizsgálták a testnyílásait, elvették óráját és rádióját, valamint éjszaka jó gestapós módszerrel többször rágyújtották a fogdában a villanyt, nehogy aludni tudjon. Hogy aztán másnap elengedjék. Ha az olvasó nem értené egyértelműen, részleteiben is elmagyarázom. Lefognak egy nőt bűtlen kezelés gyanújával. Levetkőztetik, benyúlnak a szájába, a fü1ébe, a végbélnyílásába és a hüvelyébe. És mi a fészkes fenét keresnek? A Millenáris kulcsát, a Mizsei fülbevalóját, vagy a kht. számláit összesodorva és feldugva? Vagy mit? Berkecz nem fegyvercsempész, nem kábítószerárus, nem gyémántcsempész, nem gengszter, nem maffiafőnök, nem köztörvényes bűnöző. Az egészre nincs racionális magyarázat. Mert amit L. Károly ezredes mondott, részben nem igaz, részben igen érdekes. Az úriember ugyanis azt mondta, hogy a nyúlkálós, meztelen motozás szabályszerű, és csak az értelmiségi, aki nincs ehhez szokva, tarthatja megalázónak ezt az eljárást. Na, álljunk meg. Szóval, ha valakinek a s...ben turkálnak a fogdán, azon csak az értelmiségiek akadnak fenn? Kétkezi munkásoknak, hajléktalan csavargóknak, zsebtolvaj cigányoknak, parasztoknak mindennapos, hogy a micsodájukba nyúlkálnak? Fel sem veszik? Jézus Krisztus, mindezt egy állítólagos demokratikus kormány működése alatt! Ami pedig nem igaz, hogy egyszer vetkőztették le. Miután az ügyvédjével egy vastag üvegfalon keresztül kiabáltak egymásnak, utána levetkőztették és újra végigmotozták a testét. Ennek tényét Garamvölgyi László elismerte a sajtónak. Ettől kezdve az ügy abszolút közüggyé válik. Mi van, ha gyorsbajtásért úgy dönt a jard, hogy bevisz. Majd őrizetbe vesznek, de biztos, ami biztos, pucérra vetkőztetnek, és jó alaposan megnézegetik a lukaidat, hátha ott dugdosod a Kohi Noor gyémántot. (...) Ebből a történetből több tanulság adódik. Az egyik az, hogy aki az előző kormány alatt közfunkciót vállalt, az féljen. A másik, hogy a szocialistákat nem érdekli a törvények betartása: a Berkecz-ügyet azonnal követte a Fidesz választási logójának nevetséges megkurtítása. Mindkettő egy nő műve, aki a belügyminiszteri székben ül, és nem csinál az ilyesmiből lelkiismereti vagy törvényességi kérdést".

Berkecz Mária a Millenáris Kht. volt igazgatója szerint (Élő Anita: Rémálommá vált élet, Heti Válasz, 2002. október 25.) "a kiállítást és a rendezvénysorozatot összesen több mint nyolcszázezren látták, és ez a szám önmagáért beszél. Bocsánat, hogy ezt egy újságírónak mondom, de nem tudom, a sajtó mennyire hiteles információhordozó. Igazán a rendőrségi eljáráson csodálkozom. Semmi sem indokolta, hogy szeptember 26-án kvázi elővezessenek. (...) Szeptember 26-án azzal, hogy magamnak fizettem ki a végkielégítést. Ez jogi blődli. Vádlóim éppen olyan jól tudják, mint én, hogy egy fillért sem fizettem ki magamnak, nem is fizethettem volna ki. Október elsején pedig már az volt a vád, hogy a látogatóknak kiosztott ötszázezer darab óra beszerzésével valósítottam volna meg nagy összegű hűtlen kezelés bűntettet. Ez ugyancsak jókora jogi nonszensz. (...) Az óra egy marketingeszköz, mely azt a célt szolgálja, hogy minél többen megnézzék a kiállítást. Azok az órák, amelyeket a nyár folyamán - még Mizsei Zsuzsa idejében is - minden látogató megkapott. Nem világos, hogyan lehetne az hűtlen kezelés, hogy félmillió ember - többek között ilyen világszerte ismert marketingeszközöknek köszönhetően - megtekintett egy kiállítást. Az pedig, hogy a belépőjegy fedezi-e a kiállítás létrehozási, fenntartási, takarítási, működtetési, kommunikációs és marketingköltségeit, egyszerűen nem lehet kérdés ma sem Európában, sem Magyarországon. Ma Magyarországon tudniillik minden kiállítás és jószerint minden kulturális termék veszteséges, még a könyvek és a színházi előadások bevétele sem fedezi a tényleges bekerülési költségeket. Akkor holnap minden múzeumigazgatót és könyvkiadó vezetőjét hűtlen kezeléssel fogják vádolni? (...) Megkérdeztem az ügyvédemtől, hogy ez normális-e? Azt mondta, nem. Fel volt háborodva. Egy magáncég által készített, ötmillió forintért vásárolt tanulmány alapján készült a feljelentés. Szomorú, hogy a rendőrség sem független szakértővel, sem más módon nem ellenőrizte, hogy a feljelentés tartalma igaz-e vagy sem. Csak őrizetbe vettek, zárolták a bankszámlámat és a lakásomat".

Torkos Matild szerint (Kétes Proware, Magyar Nemzet, 2002. november 9.) "elég nagy bajban van a közpénzek felett államtitkári rangban őrködő Keller László, hiszen nem kevesebbet állított, mint hogy az Orbán-kormány által kedvezményezett kör a törvényesség látszatát megteremtve a közpénzek egy részét saját céljaira használta fel. Aligha lehet büntetlenül bizonyítás nélkül hagynia e sommás ténymegállapításokat a közpénzügyi államtitkárnak, ha egyáltalán ad kimondott szavainak hitelére. A Hálózat kormánya egyébiránt nem bízta a véletlenre a nagy leleplezést. Nem hagyatkozott a tényfeltáró, fürkész sajtóra, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalra, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletére, az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank auditorcégére, a bank mérlegkönyvét kártérítési felelősséggel auditáló KPMG-re, de még az Állami Számvevőszékre sem, hogy őrködjék a közpénzek törvényes felhasználása felett. Keller október elején megígérte, kiizzad egy méretes, összességében négyszázmilliárd forintnyi, darabszámra száz 'törvénybe ütközőnek minősíthető' ügyet. Ehhez azonban egy kommandósból lett vállalkozó 'könyvvizsgáló' cégének tényfeltárására akart támaszkodni, amint utólag kitudódott. A könyvvizsgálókörökben enyhén szólva ismeretlen Proware nevű társaság azonban nem sok sikerrel kecsegtet. A hálózati múlttal terhelt Salgó rendőrkapitány vezette nyomozóhatóság ugyan mindent megtett a sikerért például egy őrizetes, gazdasági bűncselekménnyel gyanúsított asszonyt emberi méltóságában, ÁVH-s módszereket idézően aláztak meg , eredménytelenül. A rendőrségen az országgyűlési választások után az akták a kormányváltásokkor szokásos módon átrendeződtek, például a Postabank-dosszié a páncélszekrény legaljára került, így nincs csodálkoznivaló azon sem, hogy Princz Gábor, a számos kétes ügyben ismeretlen tettes már nem egy bécsi kávéház teraszán múlatja az időt, közelebb merészkedett nagyvonalú mecenatúrájának kedvezményezettjeihez. Ellátogatott a nyuszivadász Juszt magánbeszélgetős műsorába is, megmagyarázni a bank ajándékozási szokásait, de a közszolgálati televízióba befészkelt Napkeltében sem kellett szembenéznie az Össztűzzel, barátságosan kérdezgették hogylétéről".

Torkos szerint "az Orbán-kormányzat melletti lojalitással semmiképpen sem vádolható szocialista napilap sem állja meg szó nélkül, hogy a Proware nevű cég összességében 150-180 millió forintos megbízásai körül Keller László vizsgálódásai szerint sincs minden rendben. A közpénzügyi államtitkár dicséretére legyen mondva, hogy ezúttal következetesnek bizonyult. Keller László, egyelőre, úgy tűnik, eltökélt abban, hogy kivizsgálja a Proware-megbízások körüli anomáliákat. Ha még a Proware-vizsgálatok szakszerűségét is górcső alá venné az államtitkár úr, érdemei elismerése mellett számolnánk be államtitkársága tevékenységének általunk eddig vitatott létjogosultságáról és társadalmi hasznosságáról. Mint kiderült, a Proware Kft. néhány esetben a Kehivel párhuzamosan vizsgálódott, márpedig lapértesülések szerint a Kehi szakembergárdája nem sokat változott Sepsey Tamás irányítása alatt, a volt elnök ugyanis megőrizte a Rubicsek Sándor vezette hivatal személyi állományát, amelyet most egy régi, jól képzett, nagy gyakorlattal rendelkező adószakember, az APEH régi alelnöke, Monostori Lajosné vezet. Vagyis: semmi oka nem volt a kormányzati hatalomnak, hogy ne bízzon meg a Kehi vizsgálatának alaposságában és szakszerűségében. Hogy miért volt mégis szükség a könyvvizsgálói szakterületen gyér szakmai referenciával rendelkező Proware közreműködésére, arra laptársunk lehetséges magyarázatként azt vetette fel, hogy a Proware-tulajdonos Tarjányi Péter korábban felügyelőbizottsági tag volt a sajtókörökben a szocialistákhoz közel álló újságírónak tartott Juszt László Clean Produkció nevő cégében. Ugyanakkor Jusztot tulajdonostársi kapcsolat fűzi Erős Jánoshoz, a Proware-nek 70 milliós megbízást adó Magyar Fejlesztési Bank kormányváltás után kinevezett vezérigazgatójához. Az MFB a tulajdonában lévő Nemzeti Autópálya Rt. vizsgálatával is megbízta a Proware-t, potom ötvenmillióért, jóllehet ezt a céget is vizsgálták a Kehi munkatársai is".

Torkos szerint a Proware "akár szakmailag korrekt kutakodást is végezhetett volna. Csakhogy egyre több Proware-vizsgálati jelentésre alapozott 'vádat' cáfolnak az érintettek. És, úgy tűnik, nem mindig szabályos és korrekt közbeszerzési pályázaton választották ki a céget, hiszen, mint egyik laptársunk megtudta, az MFB választása például azért esett a Proware-re, mert a három meghívott pályázó közül egyedül ez a cég rendelkezett 'a számítógépes rendszerben tárolt adatok archiválásához szükséges eszközökkel', márpedig ha ez ilyen alapvető feltétel volt a verseny megnyeréséhez, talán olyan cégeket kellett volna meghívni a tenderre, amelyek rendelkeznek ilyen ketyerével. A legsúlyosabb gond mégsem az, hogy egy szocialistákhoz közel álló céget indokolatlanul juttattak előnyhöz az állami megrendelések során s bár emellett sem mehetünk el szó nélkül , sokkal inkább veszélyezteti a demokráciát az, hogy az efféle megbízások haszonélvezői meg akarnak felelni a megrendelő politikai elvárásainak és általában mindig a megbízó érdekeinek megfelelő 'vizsgálati eredményeket' szállítanak, amelyek alkalmasak lehetnek a politikai ellenfél lejáratására. A magyar bíróságok közismert leterheltsége miatt csak hosszú, akár hat-nyolc évig elhúzódó perben tudja magát tisztázni a megrágalmazott közéleti szereplő vagy egy állami céghez szegődött polgár. Jogállamban a választási győzelem senkit sem jogosít fel arra, hogy politikai ellenfeleit az irányítása alatt álló erőszakszervezetek felhasználásával járassa le vagy radírozza ki a politikai küzdőtérből. Az ilyen eljárások kísértetiesen emlékeztetnek a letűnt kor koncepciós ügyeire, nem kellene újra meghonosítani a hálózati múltat idéző eljárási módszereket. Mert akkor bárkivel előfordulhat, aki utólag kétesnek minősített döntést hoz napjainkban egy állami cég, bank vagy szervezet élén, hogy egyszer csak azon kapja magát, hogy a politikai ellenfele által irányított rendőr a testnyílásait kémleli, még ha csak egy huszonnégy órás őrizetbe vétel apropóján is".

Torkos Matild szerint (Mónika és pribékjei, Magyar Nemzet, 2002. november 13.) Lamperth Mónika belügyminiszter "asszony pribékjei egy koraszülött gyermek egészséges élethez való alkotmányos jogait is figyelmen kívül hagyják, ha politikai érdekeik úgy kívánják. A gyermeket anyja méhében sem hagyták békén, az édesanyát tanúként hallgatták ki, annak ellenére, hogy az orvos a veszélyeztetett terhesség miatt szigorú ágynyugalmat írt elő. Az ágyban fekvő Csépányi Nórát, a Happy End Kft. ügyvezető igazgatóját négy órán keresztül faggatták az Országimázs Központnál elkövetett hűtlen kezelés gyanúja miatt folytatott büntetőeljárásban, jóllehet az asszony által vezetett cég csupán szerződéses jogviszonyban állt a kriminalizált állami szervezettel, így állami vagyonkezelői jogosítványa nem is volt. Legközelebb a 850 grammal megszületett gyermeke inkubátora mellől rángatták el tanúskodni. Hétfőn hajnalban viszont három rendőr házkutatási engedéllyel tört rá a három hónapos, két kilogrammos koraszülött gyermek családjára. Végigtapogatták a lakást, a csecsemő szobáját is, keresve a bizonyítékot a még meg sem gyanúsított édesanya ellen. Szájmaszk és steril védőköpeny nélkül kutakodtak. A gyermeket még a nagyszülei sem látták eddig, mert nem akarták kitenni a fertőzés veszélyének. A lakást végigtapogató nyomozók egyike nőnemű volt... De hát a parancs, az parancs. Érdekes, hogy a rendőrség milyen kíméletlenül következetes a női gyanúsítottakkal szemben. Míg a Concordia-ügyben állapotosan előzetesbe helyezte Korompai Nicolette-et, addig a másik gyanúsítottat, Simon Lászlót véletlenül kieresztette a markából, és egyetlen diplomáciai lépést sem tett azért, hogy Izrael mégse adjon neki menedékjogot jelentő állampolgárságot. Más: miközben Tocsik Márta immár hat éve bizonygatja a bíróság előtt, hogy ő vállalkozóként dolgozott az ÁPV Rt.-nek, addig azok, akik felelősek azért, hogy 'jó erkölcsbe ütköző' szerződést kötöttek vele, ismét ott vannak a politikai hatalomban, például az ÁPV Rt. élén. De a sor folytatható: miközben a Millenáris Park volt vezetője, Berkecz Mária testnyílásait rendőrök kémlelik, senki nem kérdezi meg Demszky Gábortól, hogy miért építtet hatmilliárdért új fővárosi levéltárat, amikor potom hétszázmillió forintért adta el a Mérleg utcai SZDSZ-székház izraeli vevőjének a levéltárnak is alkalmas hátsó telekszomszédban lévő irodaházat. Mindeközben egy nő a belügyminiszter. Történhet itt bármi. Ő nem bánja, hogy minisztersége idején tüntető öreg hölgyeket vonszolnak a rendőrök az aszfalton, és hogy Fenyő János gyilkosainak felkutatásában mennyire tehetetlenek a nyomozók. Csak akkor válnak kőkeménnyé, ha a gyengébb nemhez tartozó gyanúsítottak kerülnek a markukba".

Szerető Szabolcs szerint (Nincs menlevél, Magyar Nemzet, 2002. november 15.) "bár megrázóan új információ nem hangzott el azon a rendőrségi tájékoztatón, ahol az előző kormány vitatott döntéseivel kapcsolatban indított eljárások állását ismertették, érdemes összegezni az eddigi vizsgálódások tapasztalatait. Annál is inkább, mert hiába nevezték már a józanabb balliberális újságírók is lejárt szavatosságúnak több mint fél évvel a kormányváltás után a 'leleplezések' újabb hullámát, ez a téma a következő hónapokban is nagy súllyal lesz jelen a belpolitikai vitákban. Nem először jegyezzük meg, hogy önmagában nem kifogásolható, ha egy hivatalba lépő kormány a törvényes kereteket tiszteletben tartva kivizsgálja az elődje idején történt, kétesnek vélt ügyeket, legyen szó kötelezettségvállalásokról vagy egyes alvállalkozók feltűnően nagyvonalúán kezelt költségszámláiról. A mostani kutakodást azonban nem minden alap nélkül nevezi az ellenzék politikai indíttatású boszorkányüldözésnek. Nehéz lenne tagadni, hogy a politika nyílt és durva nyomást gyakorol a bűnüldöző szervekre a kifogásolt ügyek 'eredményes' felgöngyölítése érdekében. A jelenlegi kormánypártok hihetetlenül agresszív kampányukban sokszor nem is átvitt értelemben a fél ország ellopásával vádolták meg elődjüket. Ehhez képest a május óta zajló 'tényfeltárás' rögös útja eddig leginkább kínos kudarcokkal volt kikövezve, elég a hosszú bájtok legendájának szertefoszlására vagy Keller László bohóccá válására utalnunk. Csak politikai okokkal lehet magyarázni, hogy a hatóságok a kormányváltás után sorra lezárták a miniszterelnök és az MSZP számára kellemetlen ügyeket, miközben túlkapások tarkítják az újonnan indított eljárásokat. A rendőrség mostani határozott fellépése és mondjuk a Princz-féle Postabank 150 milliárdos vesztesége ügyében az elmúlt négy évben folytatott alibinyomozás lendülete között pedig zongorázni lehetne a különbséget. (...) Egy közszereplőtől, legyen az illető politikus, döntéshozó pozícióban lévő köztisztviselő vagy közpénzek körül forgolódó üzletember, elvárható, hogy hitelesen és meggyőzően cáfolja az őt érő, mégoly méltatlan támadásokat is. Ha pedig a vádak közül egyetlenegy is megalapozottnak bizonyul, ne számítson senkitől menlevélre, de azok sem, akik a törvénytelen eljárásokat kiagyalták és végrehajtották. A bűnösöknek nem lesz happy end".

Bolgár György úgy véli (Kard ki kard!, Magyar Hírlap, 2002. november 16.) "a Fidesz szerint visszajött a pártállam, a koncepciós perekkel, a párt mozgatta rendőrséggel, a politikai ellenfelek, sőt az egész polgári és keresztény értékrend megfélemlítésével. Sok közleménynek sok az alja, mondhatnánk, nem kell nekik túl nagy jelentőséget tulajdonítani. Még azt is hozzátehetnénk, hogy az Orbán-kormány ellenzéke nem ritkán hasonlóan súlyos kritikával illette a Fideszt, azzal például, hogy szisztematikusan törekszik a demokrácia korlátok közé szorítására, a szocializmusra jellemző módszerek következetes használatára, ezen belül mondjuk éppen az ügyészség és a rendőrség közvetlen irányítására, szóval senki nem vethet semmit a másik szemére. Csakhogy miközben Orbánék valóban (még szimpatizáns elemzőik szerint is) erővel és jogi kiskapukkal akarták meghaladni a demokrácia lassú, nehézkes és őket hátráltató szabályait, addig a mostani korrupciós vizsgálatok - elvileg legalábbis - pontosan a törvényesség, a jogállam, a demokratikus ellenőrzés szabályainak betartatásáról szólnak. Ha egyszer a magyar társadalom jelentős része - alappal-e vagy alaptalanul, ez most mindegy - éveken át abban a tudatban volt, hogy az előző kormány bizalmi emberei számlálatlanul (és csalárdul számlázva) költötték a közpénzt, akkor éppen a demokrácia, a jogállam, valamint a polgári és keresztény értékrend követeli meg, hogy a gyanús eseteket az igazságszolgáltatás elé vigyék. Ha a Fidesz (és köre) ártatlan, és az adófizetők pénzét nem öntötték párt közeli magánzsebekbe, akkor éppen a Fidesz érdeke volna, ha ez az arra illetékes hatóságok és testületek vizsgálata alapján derülne ki. Ez nemcsak személyes, hanem egyértelmű politikai győzelem is lenne a számukra. Az ember tehát azt várná, hogy az ellenzéki párt ugyan természetszerűen határozottan tiltakozzék az eljárások és gyanúsítgatások ellen, de egyúttal tiszta lelkiismerettel álljon is elébük, hadd tudja meg a társadalom, mi folyt itt, és mi nem".

A Magyar Hírlap álláspontja szerint (Üvegzseb, Magyar Hírlap, 2002. november 16.) "annyi ígéret után a jövő hétre tűzte ki a kormány az úgynevezett üvegzsebtörvény tervezetének a megvitatását. Ha minden akadálytalanul halad is, az elképzelésből 2003 eleje előtt aligha lehet jogszabály. Nem baj, nem kerget a tatár. Akkor sem, ha a közvélemény türelmetlen, már régen tudni szeretne olyan egyértelmű törvényi rendezésről, amely kiküszöböli a korrupciót. De hát elérhető-e valaha is ez az idilli állapot? Az állampolgár akkor is bizalmatlan, ha nyíltságot ígérnek neki, mert tapasztalatai alapján nem hisz a jó szándékban. Úgy véli - és a legtöbbször joggal -, hogy a törvény betűjét diktálhatják a legnemesebb törekvések, de nincs az a paragrafus, amelyet az ügyeskedők nem tudnak kijátszani. Kételkedik azért is, mert nincs olyan törvénytervezet, amelyet ne kísérnének politikai indulatok. Bárándy Péter igazságügyi miniszter már előre jelezte, hogy a készülő jogszabály három kétharmados törvényt is érint. Módosítani kell az Állami Számvevőszékről, az önkormányzatokról és az adatvédelemről korábban kodifikált paragrafusokat. És módosítani kell az üzleti titok fogalmát, hogy e mögé bújva ne lehessen többé meggátolni közpénzek magánszférába csempészésének az ellenőrzését. Érdeke természetesen az ellenzéknek is, hogy a bizalmatlanság eloszoljék. Az adófizető azt érezze, hogy pénzének egy részével becsülettel gazdálkodnak, mert azt elhinni soha nem fogja, hogy minden garas a megfelelő helyre megy. Csak az a kérdés, pillanatnyilag milyen politikai érdek fűződik egy-egy törvénytervezet elutasításához. Márpedig az üvegzsebprogram vitája föltehetően indulatokat gerjeszt majd. Talán kevésbé amiatt, hogyan rendezzék ezt a kérdést a jövőben, hanem mert ezzel egy időben a múlt is napirenden van. A rendőrség nyomozását az Orbán-korszak tisztázatlan ügyeiről a Fidesz megpróbálja 'politikai indítékúnak' föltüntetni. Remélhetőleg ez az újabb vita nem akadályozza az 'üvegzsebprogram' elfogadását, mert ez a Fidesz szavazóinak éppúgy érdeke, mint a kormánypárt híveinek. A közpénz elköltésének nyomon követése ugyanis közügy".

A Magyar Nemzet szerkesztőségi cikke szerint (Megérte uraim?, Magyar Nemzet, 2002. november 16.) "vizsgálat készült a hetvenes években egy kanadai egyetem szociológiai tanszékén, azt feltárandó, hogy a gyakorlatban van-e különbség a jobboldali és a baloldali politikusok korrupciós hajlamai között. A kutatásban részt vevő társadalomtudósok azt állapították meg, hogy a baloldali, illetve liberális kormányok tagjai körülbelül három és félszer több hajlandóságot mutatnak a korrupcióra, mint jobboldali társaik. Az eredmény igazolta azt a mindennapos tapasztalatot, hogy a politikai tájékozódás és elkötelezettség az esetek nagyobb részében inkább a habitus és a családi hagyományok, mintsem a racionálisan felépített ideológia következménye. A morális aggályokkal felvértezett emberek sokkal könnyebben találnak utat a jobboldali pártokhoz, nem utolsósorban keresztény hitük, neveltetésük vagy erkölcsük miatt. Ez Magyarországon sincs másként. Az olajgate-ügy, a vecsési számlagyár és az egyéb MSZP közeli visszaélések a szocialistáknak csupán múló kellemetlenséget okoznak, morális válságot biztosan nem".

A Magyar Nemzet cikke szerint "a jobboldalon az ilyen ügyek felbukkanása ennél sokkal fájdalmasabb: a jelenség mindig felháborítja és sok esetben eltántorítja a szavazóbázis kisebb-nagyobb részét. Ugyanis a lopás bűn. Akit hónapok óta folyamatosan lopással vádolnak, annak nem szabad hallgatnia. Ilyen esetekben a hallgatást a közvélemény beismerésnek tekinti. Hívek és ellenfelek egyaránt. A Fidesz kommunikációs zsenijének tartott Wermer András szerteágazó üzleti ügyeit korábban csak a politikai kommunikáció szintjén hozták összefüggésbe a lopással, mára azonban hatósági eljárások keretében is megfogalmazódott a gyanú. A MERT 2000 Rt. minap letartóztatott vezérigazgatójával szemben felmerült vád összegszerűen meghaladja Tocsik Márta sikerdíját. A Millenniumi Országjáró előállítására kötött szerződés esetében, ha a gyanú beigazolódik, egy végtelenül primitív módon kitalált és végrehajtott bűncselekmény valósult meg, ami 896 millió forinttal károsította meg a kincstárat. Nem tudjuk, hogy hány szavazatot hozott az Országjáró a jobboldalnak, de hamarosan meg fogjuk tudni, hogy mennyit visz el".

A Magyar Nemzet cikke szerint "Wermer András, a Fidesz észrevehetetlen választási kampányának vezére ma is hallgat. Amihez joga lenne, ha ezzel nem ártana pártjának, sőt az egész polgári oldalnak, amelyet már nemcsak a közélet szereplői, hanem a választók is összemosnak vele és vállalkozásaival. Jobboldali politikai elemzők a korábbi ciklusban sokszor jelezték, hogy ami a Happy End Kft. körül történik, annak katasztrofális következményei lehetnek, nem csak kommunikációs szinten. Úgy tűnik, igazuk lett. Mivel az országgyűlési választások eredménye rendkívül szoros volt, a jobboldali politikai elitet a fentiek miatt körüllengő gyanú akár önmagában eldönthette a versengést - a szocialisták javára. A feltételezések szerint a múlt ciklusban a jobboldalon valóságos intézményrendszer alakult ki az ilyesfajta ügyletek menedzselésére, amelynek központi, megkerülhetetlen figurája éppen Wermer András volt. Neki egyébként fő feladata a jobboldalt a remélt győzelemhez segítő kampány megtervezése és kivitelezése lett volna. Vajon egy olyan ember, akinek figyelmét ilyen nagyságrendű anyagi ügyek vonták el, tudott-e, akart-e kellően összpontosítani legfontosabb feladatára: a választások megnyerésére? Ha a vádak a törvényes eljárások keretein belül bizonyosságot nyernek, mit válaszolnak majd a jobboldal vezetői, ha a lakossági fórumokon tiszta arcú fiatalok azt kérdezik: ha a lopást félvállról vesszük, ugyan-miben különbözünk a másik oldaltól? Tényleg. Miben is? A szavakban? Az kevés. A frazeológiában? Az még kevesebb. Vajon mekkora lesz az erkölcsi megrázkódtatás a polgári táborbait? Fel tud-e állni egy ilyen sokk után? És vajon arányban állnak-e a híresztelések szerint ellopott száz- és százmilliók a jobboldal - ezek után ki tudja, hány ciklusra szóló - vereségével? Megérte, uraim?"

Ferenczi Krisztina szerint (Az államnak nincs joga hülyének lenni, Magyar Hírlap, 2002. november 18.) "kifordította az idő Simicska szlogenjét, ami eredetileg úgy hangzott, hogy mindenkinek állampolgári joga hülyének lenni. A fáma szerint ezt a Fidesz gazdasági zsenije azokra az esetekre találta ki, amikor a polgár valamit drágán vett és olcsón, papíron akár egy forintért adott tovább - így fosztva meg az államot az ügylet után lerovandó adótól.
Mintha csak az eredeti Simicska bonmot parafrázisa lett volna az elmúlt négy év. Ez pedig úgy fest: az államnak is joga van hülyének lenni. Úton-útfélen, sztrádán, ingyenújságnál, Millenárisnál, privatizált agrártársaságoknál, stadionbeléptető kapuknál, s még sorolhatnám. Miben állt az állam joga a hülyeséghez? Drágán bízott meg magántársaságokat tervei végrehajtásával, s olcsón adták-vették azokat az al-alvállalkozók tovább. A több lépcsőben keletkező, szokatlanul magas haszonkulcs magánzsebekbe vándorolt át. Mintha csak az egész szisztémát arra találták volna ki, hogy a magánszférát állami pénzen gazdagítsák. Új elosztórendszert hoztak létre tehát, amelyben a közpénzeket néhány magántársaság kulcsszereplője osztja tovább. Azonban ez sem ilyen egyszerű. Azt hihetnők, hogy valaki jól járt, netán az Orbán-kormány által oly sokszor megénekelt magyar kis- és középvállalkozó. Nem így történt. (...) Miközben a nagy újraelosztó magánpénzügyi rendszerek feneketlen zsákját egykor szájánál tömő közszereplők koncepciós eljárást kiáltanak, politikai rendőrséget emlegetnek. Ám ha 'csak' a jó erkölcsbe ütközik a klientúra közpénzekből való hizlalása, az sem kevés. A történetnek még nincs vége. Az államnak ugyanis nincs joga büntetlenül hülyének lennie".

Tanács István szerint (Vörös terror, Népszabadság, 2002. november 20.) "Kövér László nem olvasta a Magyar Nemzet szombati szerkesztőségi cikkét. A konzervatív napilap Megérte, uraim? címmel Wermer Andrást, Orbán Viktor egykori személyes tanácsadóját szólította fel, hogy szólaljon meg, és tisztázza magát, ha tudja, például a Millenniumi Országjáró kapcsán eltűnt 896 millió forint közpénz sorsával kapcsolatban. A Magyar Nemzet megjegyzi, a feltételezések szerint az elmúlt ciklusban a jobboldalon valóságos intézményrendszer alakult ki az ilyesfajta ügyletek menedzselésére, amelynek központi, megkerülhetetlen figurája éppen a kommunikációs zseniként tisztelt Wermer András volt. Kövér László hétfőn Szegeden azt mondta erre: a támadások csak látszólag irányulnak Wermer András és társai ellen, a valódi célpontot a Fidesz vezetői jelentik. Nem mondta ki, de nyilvánvalóan beleértette Orbán Viktor volt miniszterelnököt, s minden bizonnyal saját magát is. A helyzet Kövér szerint azért nehéz, mert a politikusok nem nyilatkozhatnak Wermerék védelmében, hiszen akkor magukra húznák a kifogásolt ügyeket. Wermer Andráséknak kellene megszólalniuk, ők viszont a jelenlegi helyzetben a jogászaik tanácsára hallgatva inkább hallgatnak".

Tanács: "a szegedi lakossági fórumon is föltették Kövérnek azt a kérdést, amit a Magyar Nemzet is feszeget vezércikkében: ha a lopást félvállról kezelik a polgári oldalon, akkor vajon miben különböznek sokat gyalázott, erkölcstelennek, tolvajnak kikiáltott ellenfeleiktől? Ám a jobboldal és Orbán Viktor személye iránt érzelmileg nagyon erősen elkötelezett hallgatók elfogadták azt, amit Kövér is hangsúlyozott: akár pártunió lesz, akár uniópárt, akár visszamegy Orbán a Fidesz elnökének, akár marad jobboldali népvezér, a jobboldalnak ő az első számú politikusa, minden stratégiai terv az ő személyére épül. Így azután valamiképpen föl kellett oldani azt az ellentmondást, hogy amikor ezek a síbolások történtek, akkor Orbán Viktor is ott dolgozott éppen a Miniszterelnöki Hivatalban, sőt ő volt ott a főnök. A hallgatóság megpróbált segíteni ebben Kövérnek; fölvetették, hogy Stumpf István volt kancelláriaminiszter is nyilatkozhatna a dologról. Könnyű volt fölfedezni a jó szándékú népi gondolkodás irányát: el kéne vitetni a balhét Wermerrel, aki kommunikációs zseniként is kudarcot vallott: píáros csodafegyverei éppen a döntő ütközetben mondtak csütörtököt. Ha Wermer nem elég, akkor mellé be kéne még áldozni Stumpf István volt kancelláriaminisztert, ő úgyis kommunista volt, meg visszavonult politológusnak, voltaképpen majdnem mindegy neki, hogy hol üldögél. Hogy Orbán és Kövér felelőssége is fölvetődhet? Ők nem tudhattak mindenről, Kövér amúgy sem tűnik valami tájékozottnak, a Magyar Nemzet cikkét sem olvasta".