Az SZDSZ és a fővárosi adok-kapok

Az SZDSZ kormányra kerülése óta nem tud felhozni releváns, a közbeszédet meghatározó témákat. A párttal kapcsolatos, a média ingerküszöbét elérő üzenetek ugyanakkor inkább negatív hatásúak. A szabaddemokraták nem rendelkeznek az aktuális problémákra érvényes liberális üzenetekkel, illetve nem tudják azt választóikhoz eljuttatni. Az országgyűlési választások óta az SZDSZ képtelen üzeneteket megjeleníteni.

HÍR: Az SZDSZ és az MSZP már az önkormányzati választások éjszakáján kinyilvánította, hogy az előző két ciklushoz hasonlóan továbbra is koalícióban kívánja irányítani Budapestet. A koalíciós alku azonban csak igen későn, az önkormányzati választásokat követő negyedik hét végén született meg a fővárosban az SZDSZ és az MSZP között. A megegyezés értelmében az SZDSZ két (Atkári János és Szolnoki Andrea), az MSZP három (Vajda Pál, Schiffer János és Bakonyi Tibor) főpolgármester-helyettest delegál. Mindkét párt az alku érdekében engedett álláspontjából. Ennek következtében Atkári János, a korábbi pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes megtarthatta pozícióját, ám jelentős hatáskörelvonások révén a város költségvetésének kialakításába a szocialisták is beleszólást nyernek. Demszky Gábor az őszi választásokon azzal kampányolt, hogy a kormány támogatja, ám a politikus 2003-as költségvetésre vonatkozó bírálatai is a kormányon lévő pártok közti ellentéteket hangsúlyozzák.

ELEMZÉS: Az SZDSZ és az MSZP 1994 és 1998 közötti kormányzati ciklusát "veszekedős koalíciónak" is szokták nevezni. Tény, hogy az SZDSZ a Horn-kormányban eltöltött négy esztendő alatt elvesztette szavazóinak több mint felét, a pártpreferenciákban tíz százaléknál nagyobb esést könyvelhetett el. Kérdéses, hogy a szabaddemokraták szocialistákkal kötött újabb koalíciója ugyanilyen következményekkel jár-e, ami esetleg a párt Parlamentből való kiesését is jelentheti. A témát három szempontból érdemes megközelíteni. Egyrészt az SZDSZ koalíciós tevékenységével, másrészt a pártban jelentkező belső konfliktusokkal, végül a fővárosi koalíciós helyzettel kapcsolatban.

A szocialista-liberális koalícióban az SZDSZ erejét leginkább zsarolási potenciálja adja, ami igencsak felértékelődött a 2002-es választások után a mandátumok számában megmutatkozó csekély többség miatt. Ezt a lehetőséget a párt eddig a tárcák elosztásakor vette igénybe, azóta azonban a szabaddemokraták egyelőre nem használják ki, sőt, a nagyobbik kormánypárt céljai, témái, programjai és politikusai dominálnak. A párt és delegált miniszterei belesüppedtek a kormány és a minisztériumok hétköznapi munkájával kapcsolatos teendőkbe, az SZDSZ-es miniszterek alig jelentek meg az önkormányzati választások kampányaiban. A párt november 13-án ünnepelhette volna alapításának tizennegyedik évfordulóját, ám a szélesebb körű, nagyobb publicitást kapó ünnepség elmaradt, az évfordulóról pedig csak kevesen hallottak. Ezzel szemben az MDF 15. születésnapjáról tudott a közvélemény. A szimbolikus politizálás terén is gyengült a párt teljesítménye a kormányalakítás óta. Az SZDSZ-nek tavasszal, főként a választási kampány hajrájában még volt mondanivalója, képes volt sikeres, a média ingerküszöbét átütő szlogeneket, üzeneteket megfogalmazni. Kommunikációs szempontból ebben az időszakban akár sikeresnek is nevezhető a párt, ám azóta a szabaddemokraták nem tudnak megbirkózni az új szereppel. Kormányoldalról - új pozícióból - az SZDSZ egyetlen liberális üzenetet sem tudott markánsan képviselni.

A 100 napos programban főként az MSZP ígéretei jelentek meg, nem került bele az adócsökkentés és a diplomás minimálbér sem. Egyedül a 13 plusz egy pontos program utolsó eleme viseli magán hangsúlyosan a szabaddemokraták kéznyomát - a demokráciacsomag által. Ezt a témát azonban az SZDSZ nem kötötte szorosan magához, nem a párt jelent meg benne kezdeményezőként, hanem a kormány. A 100 napos programot az SZDSZ részéről főként Kuncze Gábor kommunikálta, ám ő sem pártját, hanem a kormányt jelenítette meg ezáltal. A politikus igyekezett az előző kormánnyal kapcsolatos botrányos ügyekhez hozzászólni, esetleg kezdeményezni, minél többször megjelenni a témában. Az MSZP azonban itt is magához ragadta a kezdeményezést Keller László révén. Az SZDSZ minisztereire is igaz az, ami Kunczéra. Magyar Bálint ugyan viszonylag sokszor jelent meg a médiában, azonban a politikus nem pártját, hanem inkább kormányát jelenítette meg.

Elmondható tehát, hogy az SZDSZ hasonló problémával küzd, mint szeptember közepéig a Fidesz: nem tud felhozni releváns, napirendre kerülő témákat. A szabaddemokraták számára azonban nagyobb problémát okoz, hogy a párttal vagy politikusaival összefüggésben napirendre kerülő témák is jórészt inkább negatív hatásúaknak tekinthetők. Szeptember eleje óta az SZDSZ 38 alkalommal tudott valamilyen fontosabb hír kapcsán napirendre kerülni. Ezek közül csak négy témában tekinthető a párt főszereplőnek. Kettőben - Szalay Gábor ügynökmúltja és a fővárosi közpénzek kapcsán - egyértelműen negatív színben tűnnek fel a szabaddemokraták. A másik két témában - az önkormányzati választásokkal és az autópálya építéssel kapcsolatban - pedig inkább pozitív hatások figyelhetők meg. A napirendre kerülő, kizárólag az SZDSZ-szel foglalkozó nyolc megjelenésből pedig négy pozitívnak, négy pedig negatívnak értékelhető.

Szeptember 1-e és november 20-a között az SZDSZ-szel kapcsolatban napirendre kerülő témák és megjelenések.

Lehetséges pozitív témaként az EU-csatlakozás témájában jelenhetne meg a párt, hiszen Szent-Iványi István és Eörsi Mátyás személyében szakpolitikusokkal is rendelkeznek a szabaddemokraták. Az SZDSZ népszerűségének legutóbbi (1998-as, 9 százalékra történő) felfutása is hasonló témához kapcsolódik, hiszen a párt ekkor a NATO-népszavazás ügyében kifejtett pozitív, támogató kampányával tudta növelni népszerűségét.

Az SZDSZ politikáját ugyanakkor belső problémák is feszítik. Az egyik ilyen a párt Medgyessy Péter ügynökmúltja kapcsán tanúsított magatartása. A másik belső feszültséget eredményező probléma pedig Szalay Gábornak a Gazdasági Minisztérium politikai államtitkárának ügynökügyben való érintettsége. Ez összefügg azzal is, hogy az alapító SZDSZ-vezetők egyre fogynak a pártban, illetve, hogy Bauer Tamás az SZDSZ egyik vezéralakja helyett egy kevésbé ismert vidéki politikus - Mézes Éva - kapta meg Zwack Péter megüresedett parlamenti helyét.

A harmadik lényeges problémakör a budapesti koalíció és Demszky Gábor személye személye. A főpolgármester tud legjobban kiemelkedni az SZDSZ politikusai közül, illetve egy város vezetőjeként, a pártpolitikán kívül képes lehet autonóm politikai tényezőként is megjelenni. Demszky Orbán Viktor politikai gyakorlatát idézi, amikor a főváros mindennapi politikai életéből kiszakadva magasabb szintre emeli magát. Nem folyik bele a város mindennapos politikai csatározásaiba, nem Gy. Németh Erzsébettel, a budapesti szocialista frakció vezetőjével vagy Mandur Lászlóval, az MSZP fővárosi elnökével tárgyal a jövő évi költségvetést érintő nézeteltérésekről. Országos szintre helyezi ügyét és ennek megfelelően Medgyessy Péter miniszterelnökkel, vagy László Csaba pénzügyminiszterrel egyeztet. Ezért mondható, hogy a főpolgármester kettősen is kiemeli magát. Egyrészt pártjából, másrészt a fővárosi politikai vitákból. Demszky viszonya a nagyobbik kormánypárthoz ugyanakkor sajátos, hiszen a főpolgármester - miközben támogatói közt tünteti fel az egész kormányt - ostorozza is azt a 2003-as költségvetés Budapestet érintő része miatt.