Vita a "drogtörvény" módosításáról (2. rész)

Megkezdődött a Btk. módosításáról szóló parlamenti vita. A drogokkal kapcsolatos szabályozás változásával kapcsolatban az ellenzéki képviselők a büntetések enyhítésének elutasítása mellett érveltek, míg a kormánypártiak szerint az ellenzék nem a módosítás lényegi kérdéseiről beszélt.
A kormány október 22-én fogadta el a Btk azon módosításait, melyek a kábítószerrel való visszaélést érintik. A tervezett változtatások lényege, hogy a fogyasztók büntetését az eddigieknél differenciáltabban szabályozná a törvény, bővülnének az elterelés (azaz a gyógykezelésben való részvétel) lehetőségei. A javaslat lehetővé teszi a csekély mennyiséget birtoklók számára, hogy válasszanak a büntetés és az elterelés között, ez az engedmény az iskolák területén elkövetett visszaéléseknél csak a 21. életévüket be nem töltötteket illeti meg. A tervezet ugyanakkor továbbra is súlyosan büntetné a kábítószerrel való kereskedést.

Ugró Miklós szerint (Bűnpártolás, Magyar Nemzet, 2002. december 4.) "a szegénységpárti miniszterelnök kormánya konok következetességgel hajtja végre nemzetleépítő programját. Mert nem elég csak önmagában az elszegényedést támogatni, az általános lumpenizálódáshoz a bűnözés terjedését is pártolni kell. Az Igazságügyi Minisztérium lenyűgöző perspektívákkal bíró koncepciót dolgozott ki a bűnözők és a bűncselekmények számának szaporítására, túlzás nélkül állíthatjuk, a jelzett területeken szédületes fejlődés várható. A grandiózus szellemi termék, ha a maga káprázatos teljességében nem is, részleteiben megismerhető a minisztérium honlapján, Esélyt a jövőnek jelszó alatt. Idézünk az irodalmi, jogi, politikai remeklésből: 'Az előző választási ciklus büntetőpolitikáját a szigorítási szándék hatotta át. A büntetőpolitikai szigorítás éreztette a hatását a szabadságvesztés-alkalmazási gyakorlat alkalmazásában. A büntetés-végrehajtási intézetek túltelítettekké váltak. 100 intézeti helyre 160 elítélt jut. A 100 000 lakosra számított börtönnépesség aránya meghaladja a 170-et, míg az Európai Unió átlaga 80.' Egy tőrőlmetszett baloldali filantróp ebből arra a következtetésre jut, hogy enyhíteni kell a törvény szigorát, mert a polgári kormány túl rigorózus volt, ezért szegény elítéltek nem tudnak kedvükre nyújtózkodni. Lenne más megoldás is, például új börtönök építése, netán a bűnözés még elszántabb, még keményebb, de mindenképpen jogállami eszközökkel való visszaszorítása, de ilyesmi egy szocialistába oltott humanistának eszébe sem jut. Számára egyszerű a képlet: Zsúfolt a börtön? - El kell engedni a bűnözőt, át kell minősíteni szabálysértővé, jogkövetővé, becsületes polgárrá, hazafivá, hőssé, az ifjúság példaképévé".

Ugró szerint "a statisztikai adatok elég ékesen szólnak az engedékenység, illetve a keménység hasznosságáról. A rendszerváltozás évében, 1990-ben 340 ezer bűncselekményt követtek el, 118 ezer elkövető vált ismertté. Tizenkétezren csücsültek a hűvösön, azaz némi zsúfoltság már akkor is mutatkozott. A magyarországi bűnözés 'legjobb' évében, 1998-ban 600 ezer bűncselekményt jegyeztek fel az annalesek, több mint 147 ezer tettest fogtak el. Liberális idők jártak, 14 ezren voltak rács mögött. 2001-re, a polgári kormány 'kegyetlensége' következtében a bűncselekmények számát 450 ezerre szorították le, 128 ezer elkövetőt füleltek le, viszont 17 ezren élvezték a büntetés-végrehajtási intézetek vendégszeretetét. Kétségtelen, ha nagylelkű az igazságszolgáltatás, akkor enyhül a börtönök túlzsúfoltsága, viszont az egekig hág a bűnözési kedv, s az elkövetett bűncselekményekkel együtt nő a sértettek, az áldozatok száma. Úgy látszik, mindez nem számít, fontosabb, hogy megfeleljünk valamiféle európai uniós átlagnak. Esélyt a jövőnek! Kinek az esélyeiről, kinek a jövőjéről beszél az Igazságügyi Minisztérium? Lehet, hogy rablók, haramiák, útonállók és minden rendű és rangú gazemberek pátyolgatásán át vezet az út Európába? Bizony, még ez is lehet. Elég a kábítószertörvény liberalizálására tett javaslatokra pillantani. A tervezet szerint nem büntethető kábítószerrel visszaélés miatt, aki csekély mennyiségű kábítószert saját használatra termeszt, előállít, megszerez, tart, aki közös fogyasztásra kínál, átad, aki fiatalkorú személy felhasználásával állít elő, termeszt, szerez vagy tart csekély mennyiségű drogot. Vannak még halovány emlékeink a 'csekély mennyiség' liberális meghatározásáról: a halálos dózis több százszorosa. A javaslat alapján (az SZDSZ-től származik) emberek százainak megöléséhez elegendő drog előállítása és terjesztése legálissá válna. Törvényes lenne, akár a fiatalkorú dílerek beszervezése is, sőt kokacserje-termesztéshez, esetleg droglaboratórium beindításához, talán még állami támogatást is igényelhetnének. A jelek szerint a kábítószer-termelés, -előállítás, -kereskedés adómentes tevékenység lenne, ellentétben a borászattal, hasonlóan viszont a prostitúcióhoz. Több bűnözést, több drogot! Magyarország többet érdemel!"

Fahidi Gergely szerint (Kábító politika, HVG, 2002. december 5.) "azt, hogy a konzervatív politikusok által Európa legszigorúbbjaként beharangozott 1999-es drogtörvény nem bizonyult hatékonynak (...) számok, illetve egy, az Országos Kriminológiai Intézet által a jogalkalmazók (rendőrök, ügyészek, bírák) körében végzett felmérés is igazolta. A megkérdezett szakemberek 61 százaléka szerint a három évvel ezelőtti szigorítás nem érte el a kitűzött célt, a kábítószer-fogyasztás visszaszorítását, háromnegyedük pedig a represszív büntetőpolitikához egyetlen társadalmi hasznot sem tudott társítani, miközben drog miatt négyszer annyi fiatal került előzetes letartóztatásba, mint a szigorítás előtt, s az eljárások 75 százaléka, a vádemelések 41 százaléka alkalmi fogyasztókkal szemben történt".

Farkas Péter szerint (Van-e kiút a drogcsapdából?, Magyar Nemzet, 2002. december 5.) "a kábítószerrel való visszaélés bűncselekményének 1999. március 1-jei hatállyal bevezetett módosítása lehetővé tette a növekvő számú fiatalkorú elkövetők differenciált felelősségre vonását. A 2000. évben országgyűlési határozati rangra emelkedett az Orbán-kormány nemzeti stratégiája a kábítószer-probléma visszaszoritására. Mindezek együttes hatására a kábítószer-fogyasztás növekedése megállt. Ezért is tragikus a büntető törvénykönyv tervbe vett módosítása és a lágy drogok fogyasztását propagálók libertinus szirénhangja. Európa országaiban a drogfogyasztás , -terjesztés tiltott és büntetett cselekmény. A liberális hollandok is keservesen megbánták már engedékenyebb drogpolitikájukat. Mindeközben általános jelenség, hogy a tradicionális értékek és a családi kötelékek gyengülnek. A fiatalok növekvő mértékben ki vannak téve a populáris ifjúsági kultúra és tömegkommunikáció hatásainak, melyek olyan üzeneteket is közvetítenek, amelyek bizonyos illegitim szerek fogyasztásával kapcsolatban toleránsak. Ezek az üzenetek olyan hamis képet hoznak létre, hogy a 'rekreációs' droghasználat elfogadható és még előnyös is az anyagi javak fogyasztásának öncélú hajszolása és az egyéni szükségletek kielégítése során. A fiatalok kisebb hányada személyes függetlenség- és identitáskeresése részeként kísérletezik illegális drogokkal , azonban ezzel érettségük elérésével felhagy. A droghasználat a társadalom minden rétegében megjelenik, azonban a társadalmi integrációból kiszoruló fiatalok esetében a droghasználat és annak hátrányos következtményeinek valószínűsége nagyobb. A droghasználat elleni fellépés ezért csak összehangolt gazdaság-, szociál- és oktatáspolitikai, valamint egészségügyi intézkedésekkel képzelhető el. A szenvedélybetegségek megelőzese rendkívül összetett tevékenység. A társadalmi-szociális, valamint gazdasági helyzet alakulása mellett tiltó és ösztönző módszerekre egyaránt szükség van. Ugyanakkor a felvilágosítís, nevelés és tudatformálás igen nagy szerepel játszik a megelőzésben. Éppen ezért különös figyelemmel kell lenni a társadalom és a közösségek értékvilágára, a családi és az intézményi nevelés körülményeire, az egyéni fejlődés lehetőségeire. A megelőzés egyszerre kell hogy jelentse a kínálat-, kereslet- és ártalomcsökkentést. A kínálatcsökkentés a drogok hozzáférhetőségének korlátozása, a keresletcsökkentés a fogyasztók vagy a lehetséges fogyasztók körében a kábítószer iránti igény csökkentése vagy a kábítószerekkel szembeni elutasítás erősítése, míg az ártalomcsökkentés a már kialakult kábítószer-használat vagy hozzászokás mellett a különféle ártalmas következménye (szövődmények, lélektani és szociális kórok mellékhatások) elhárítása. A közös felelősség felismerése képezi alapját a közösségi megelőzésnek, mely a helyi önkormányzatok, a szakmai szervezetek által tervezett a civil szféra és az egyházak bevonásával végrehajtott együttműködés a drogprobléma megelőzésére, csökkentésére. Fel kellene ébredniük a drogliberalizáció pártján állóknak: az úgynevezett könnyű drogok használata egyenesen a kemény kábítószerektől való függőség irányába vezet! Csak a józan belátás és szerető szigor lehet az amely megelőzheti a mára kialakult tragikus helyzet további súlyosbodását".

Fodor Gábor (SZDSZ) szerint (In: Sümegi Noémi: Liberálisnak maradni, Heti Válasz, 2002. december 6.) "az Ifjúsági és Sportminisztérium által még 2001-ben megrendelt kutatási anyag szerint is megkérdőjelezhető a Fidesz-kormány idején bevezetett szigorítás hatékonysága. Az következett be, amire annak idején felhívtuk a figyelmet. Miközben a kábítószer-fogyasztás és a -fogyasztóként előzetes letartóztatásba kerülők száma nőtt, jelentősen csökkent azok aránya, akik a segítőszolgálatokat megkeresték, mert féltek, hogy feljelentik őket. A Fidesz által keresztülerőltetett módosítás miatt kritikus helyzet alakult ki: helyes, hogy ezt a törvényt visszaállítsuk az 1999 előtti állapotába. A Btk. akkor elsősorban a terjesztőket üldözte, a fogyasztóknak pedig lehetőséget biztosított arra, hogy a segítőszolgálatokat vegyék igénybe. A módosítás nagyon leszűkítette az elterelés lehetőségét. A mostani törvénymódosítás után egy fiatal ismét önként választhatja majd, hogy részt vesz-e a felvilágosító tanfolyamon. Az eljárás nem végződik bírói döntéssel, a tettnek nincs jogkövetkezménye. A tizenévesek jelentős része kapcsolatba kerül a kábítószerrel; aki erről nem vesz tudomást, az homokba dugja a fejét. (...) A fiatalkorú elkövetők száma háromszorosára nőtt, a kábítószerrel való visszaélés miatt előzetes letartóztatásba helyezettek száma pedig a négyszeresére. Az előzetes letartóztatásba helyezettek egyharmada több mint hat hónapot töltött rács mögött. A fenyegetettség nem vált be, egyetlen módszer van a kábítószer-fogyasztás visszaszorítására: a felvilágosítás. (...) Ha egy drogkereskedő azzal próbál kibújni a büntetés alól, hogy csekély mennyiségű kábítószert tart magánál, akkor helyes, ha a rendőrség legközelebb megpróbálja lebuktatni. Ez azonban a kisebbik rossz, szemben azzal, ha egy ártatlan fiatalember egész élete kerül meggondolatlan próbálkozása miatt kényszerpályára".

Haskó László szerint (Fecseg a felszín..., Magyar Hírlap, 2002. december 6.) "a drogtörvény 'enyhítése' majdnem annyira (és majdnem ugyanabban a körben) népszerűtlen, mint a halálbüntetés eltörlése volt. A terjesztők (és a drogmaffia) iránti (egyébként egészséges) gyűlölet megakadályozza a higgadt, felelős gondolkodást. Ha nem így lenne, sokkal kevesebben akarnák megakadályozni az enyhítést, hiszen az a valódi nagy társadalmi problémának csak egy kicsi és periferikus folyományát érinti. A törvény megváltoztatása sokkal nagyobb jelentőséggel bír az igazságos jogállamiság megteremtésének (sehol be nem fejezhető) folyamatában. A biológiai kábítószerek választásának oka mindig is a valósággal (a többi emberrel) való szembefordulás, a harcmodor pedig a saját 'lélek' rövidebb-hosszabb időre történő kikapcsolása volt. Egészen a huszadik századig lényegében csak olyan szerek voltak forgalomban, amelyek úgy biztosították ezt a kikapcsolást, hogy a fizikai létet a két kikapcsolás között nem veszélyeztették, és csak igen hosszú idő, sok év után okoztak helyrehozhatatlan egészségkárosodást (alkohol, nikotin). Ezeknek a szereknek az árusítása busás hasznot hozott, ezért a velük való kereskedés előbb-utóbb mindenütt állami monopólium lett. Azóta sem az államot, sem az embereket nem érdekli tovább az okozott erkölcsi és biológiai kár (csak a közvetlen hozzátartozókat és az egészségügyet). (...) Nagyjából ugyanolyan arányban kerül ki a borozgató srácok közül alkoholista, mint az első füves dzsoint utániakból heroinfüggő. Mielőtt bárki azt hinné, hogy szerintem ez jól van így, és ezért kell 'enyhíteni' a törvényt, ki kell ábrándítanom. Én is azt szeretném, ha a nehéz drog mindkét súlyos következménye - fiatalok emberhez nem méltó élete és korai halála, illetve a drog indukálta bűnözés - ritkábban fordulna elő, illetve visszaszorulna. Szerintem az enyhítés ezt fogja eredményezni, ha nem is döntő mértékben. A változtatás fő célja ugyanis 'csak' az, hogy ártatlan emberre ne kényszerüljön sújtani a törvény szigora. (Vagy, horribile dictu, ne lehessen ürügyként használni az ellenfél diszkvalifikálásához, például úgy, ahogy az ÁVH elhelyezte saját leltári tízdollárosát a letartóztatásra kiszemelt könyvei között.) Kétségtelen, hogy esetenként nehezebb lesz elcsípni az alacsony fokozatú dílert, aki legtöbbször maga is fogyasztó, megélhetési bűnöző. De a törvény előterjesztője valószínűleg megtanulta a történelemből (és ügyvédi praxisából), hogy kevésbé rossz, ha megmenekül tíz bűnös, mint ha egy ártatlan bűnhődik".

Haskó szerint "a megelőzésnek nem a legjobb és főleg nem az egyetlen eszköze az elrettentés. Hiába fenyegetjük megnyúzással vagy nyilvános kerékbetöréssel a drogbárót, ha nincs ügyész, aki vádat mer emelni, ha nincs rendőr, aki elfogja, de ha mégis, nincs (jogállami) bíróság, amelyik el tudja ítélni. Hiába fenyegetjük sötét tömlöcben letöltendő szabadságvesztéssel a piti dílereket, ha százból egyet lehet lefülelni. Akkor mi lehet a megelőzés módja? (...) A droghalálozás és a drogbűnözés megelőzésének leghatékonyabb módja a (fokozatos) legalizálás lenne. Vagyis a könnyű szerek (az alkoholnál és a dohánynál is szigorúbban) ellenőrzött jövedéki termékként kerülhetnének forgalomba. A fű nem deformálja jobban a testet vagy a lelket, mint a bor vagy a sör. Nehezebb kérdés a hozzászokás és függés veszélyét nagymértékben hordozó nehéz drogok legalizálásának módja. Az ugyan biztos, hogy ezek fogyasztása, az emberi szabadságot kicsit is tisztelő társadalomban nem lehet bűncselekmény. Ugyanakkor az állam nem adhat szabadon olyan szert polgárai kezébe, amelyről tudja, hogy végzetes következmények hozója. De nem tehet úgy sem, hogy nem vesz tudomást a jelenségről, ezáltal kiszolgáltatja polgárait a minden erkölcsi megfontolást elutasító, profithajszoló keresztapák királyságának. (Sajnos tehet, ma így tesz majdnem minden liberális demokrácia, sőt a tisztára mosott júdáspénzből még költ a bűnüldözésre is, jól tudva, hogy harcosai csak saját sakkpartijának lesznek világos színű figurái. (...) Egy ilyen 'ellenszenves' javaslattól természetesen mindenki csak százszázalékos eredményt tudna elfogadni. Sajnos ez nem ígérhető, de a drogbűnözés (bandaháború-gyilkosságtól autófeltörésig) majdnem megszűnne, a könnyűről a nehézre áttérők száma igen nagymértékben csökkenne. A herointól időlegesen és végleg megszabadulók (gyógyultak) számaránya a jelenlegi tíz százalék körüliről ötven fölé emelkedne. Valószínűleg jóval többen próbálnák ki a marihuánát, talán többen lennének azok is, akik heti egy-két dzsointon vitorlázva élnének. De mindannyian otthon, munka vagy tanulás után tehetnék, nyugodtan, félelem nélkül. Nem kerülnének az alvilágba vezető lejtőre a beszerzés nehézségei, illetve a szer magas ára miatt. A kemény drogon élő sem kényszerülne bűnözni, legtöbbjük talán elfogadná, hogy beteg. (Természetesen az is - lelki és testi értelemben egyaránt.) Igen, az így kialakuló helyzet kicsit emlékeztetne a Szép új világra, ami nem igazán szép. De a régi sem".

Topolánszky Ákos a Gyermek-, Ifjúság és Sportminisztérium kábítószerügyekért felelos helyettes államtitkára szerint (In: Dobozi Pálma: 'Életszerű helyzethez igazítjuk a törvényt', Magyar Hírlap, 2002. december 7.) "az alapkérdés: vajon reális-e a feltételezés, hogy meg kell védeni az iskolákat a drog megjelenésétol? Ugyanis már bent van. A 2002-es adatok szerint a fovárosi 16 évesek 31 százaléka kipróbálta már a kábítószert. Jó csak az a program lehet, ami reális helyzetet vesz alapul és nem ideáltipikus képekbol indul ki. A Btk.-ban a terjesztok büntetésére vonatkozóan szinte semmi nem változik. Ugyanúgy minosített elkövetési hely az iskola, s szigorító szempont, ha valaki 18 éven alulinak ad drogot. Ezért inkább az a kérdés, hogy például a rendorségnck megvan-e minden lehetosége a bizonyítékok begyűjtésére. Meggyozodésem, hogy a módosítás a dílereket nem hozza jobb helyzetbe. Azoknak a fiataloknak ad még egy esélyt, akik egyszer meggondolatlanságot követtek el. (...) mikor két barát egy másnak átad - akár pénzért - csekély mennyiségű kábítószert. Ilyen esetben nem beszélhetünk üzletszerűségrol, eddig mégis öt és tíz év közötti letöltendo börtönbüntetés járt érte. Az új módosítás életszerű helyzeteket vesz alapul, ezért humánusabb és alkalmezhatóbb ís, mint a '98-as. (...) Az új tervezet messze nem liberális, európai összehasonlításban középerosnek mondható. Véleményem az, hogy szakmailag fontos, elfogadható, sot elfogadandó ez a módosítás".

Topolánszky Ákos elmondta a Btk. tervezett módosítása után (Zivkovics Natália: Cukrosbácsi helyett jön a díler?, Magyar Nemzet, 2002. december 7.) "ahhoz, hogy valaki fogyasztóként mentesülhessen a felelősségre vonás alól, sok mindennek kell együttesen teljesülni. Az illetőnek 21 évén alulinak kell lennie, csak csekély mennyiségű kábítószer lehet nála és a társaival együtt kell fogyasztania. További feltétel, hogy három éven belül nem állíthatták elő ilyen bűncselekmény miatt, illetve hogy önként kell vállalnia a felvilágosítóprogramban való részvételt vagy a kezelést. A mostani szabályozás sem tudja jobban kezelni a dílerek kérdését, viszont éppen a tőlük való félelem miatt számos, egyébként nem bűnöző, tehetséges fiatalt próbált súlyos büntetéssel sújtani. Az előbb említett esetben egy füves cigaretta miatt is 5-10 évet kell kiróni. (...) Létezett egy belső oppozíció a jogalkalmazásban. A rendőrség, ügyészség, bíróság mindent megtett, hogy 'lejjebb' minősítse ezeket az ügyeket. A fiatalokat előállították, előzetes letartóztatásba kerültek s mire elengedték őket, kirúgták az iskolából és a családdal is konfrontálódtak. Az elkövetett bűnért arányos ez? Szerintem nem. Csak azért, mert keveseket ítéltek el nem hiszem, hogy meg kellene maradni. ennek az irreális büntetési tételnek".

Topolánszky Ákos szerint (In: Fekete Gy. Attila: Drogszabályozás: nincs szakmai ellenérv, Népszabadság, 2002. december 7.) "nemzetközi tapasztalatok sora bizonyítja, a kábítószer-problémát nem lehet politikai megfontolások szabta keretek között kezelni. Meggyőződésem, hogy szakmailag szükséges a drogszigor enyhítése, az eddigi büntetőjogi szabályozás felülvizsgálata, és hogy a politikai szempontokat a szakmaiak elé helyező kommunikáció jelen esetben többet ártott az ügynek, mint amennyit használt. Elterelte a figyelmet arról, hogy a ma hatályos szabályozás egyes elemei értelmetlenül szigorú retorziókat tartalmaznak, vagy nem életszerű helyzeteket szabályoznak. Nem véletlen, hogy egyes tényállásokat belülről opponált az igazságszolgáltatás rendszere: a rendőrök, az ügyészek és a bírák sem vesznek, vettek figyelembe bizonyos rendelkezéseket, mert azok a gyakorlatban alkalmazhatatlanok. A hatóságoknak nem sikerült a szigorú törvények alkalmazása mellett sem több dílert rács mögé juttatniuk. A büntetőeljárások többsége az alkalmi fogyasztók ellen indult. Talán az ilyen és hasonló tényezőkkel magyarázható, hogy az elmúlt hónapok vitáiban a tervezett módosításokkal szemben egyetlen szakmai érvet sem hallhattunk.(...) Még ma is elsősorban jelentésekkel és nem jelenségekkel vitatkozunk. Mindennek a tetejében hajlamosak vagyunk szélsőségesen kezelni bizonyos problémákat, míg másokkal kapcsolatban rendkívül elnéző társadalmi megítélés jellemző. Az alkoholizmus és a dohányzás, a két legális, függőséget is okozó szer társadalmi hatását tekintve nagyságrendekkel több kárt okoz az egyes emberek egészségében, a balesetek és bűncselekmények révén a köz- és a magánvagyonokban, mint a kábítószer-fogyasztás. A társadalom vagy a politika mégsem törekszik a probléma kezelésére olyan elszántan, mint a kábítószerek esetében".

Topolánszky Ákos szerint "egyetlen hitelesnek tartott felmérés nem támasztja alá azt a nézetet, hogy Magyarországon az iskolai környezetre jellemző volna a beetetés vagy a kábítószer-értékesítés. Mint ahogy azt a feltételezést sem igazolja az élet, hogy az iskola lenne az a hely, ahol a fiatalok először kerülnek kapcsolatba a droggal, ezért a szigor enyhítésének hatására az oktatási intézményeket az eddiginél nagyobb számban környékeznék majd meg a dílerek. Adataink szerint az első drogadagot a fiatalok közel 70 százaléka baráti társaságban, osztálytársakkal, ismerősökkel közös bulikon, szórakozóhelyen vagy az utcán fogyasztja el. Összesen 1 százalék körüli azoknak a száma, akik ezt az iskolában teszik. Tízből kilencen marihuánát vagy hasist fogyasztanak, és közülük is csak minden tizedik válik rendszeres fogyasztóvá. A nyilvános szórakozóhelyeken sem jellemző a 'beetetés veszélye', mint ahogyan a feltételezések alapján sokan gondolják. Az esetek többségében a fiatalok nem üzletelnek a kábítószerrel. Összeadják a pénzt, és valaki, nyilván akinek megvannak hozzá a kapcsolatai, beszerzi a bulira a szükséges mennyiségű anyagot. A hatályos büntetőjogi szabályozás értelmében dílerként kellene kezelni azt a fiatalt, aki megvásárolja, és a többieknek átadja a kábítószert. Pedig könnyen belátható, hogy az illető nem kereskedő, nem üzletelni akar a tiltott szerrel. Akár a véletlenen is múlhat, hogy egy adott napon éppen ki hozza a bulira az anyagot. (...) Mindenkivel szemben megindítják a hatóságok a büntetőeljárást, akinél drogot találnak, vagy tetten érnek például kínálás közben. Őrizetbe veszik és kihallgatják őket, sőt akár a letartóztatásukat is kezdeményezhetik. A lelepleződött alkalmi fogyasztónak továbbra is számolnia kell azzal, hogy akár egyetlen marihuánás cigarettáért is kicsaphatják az iskolából. A lebukás és a büntetőeljárás tehát mindenképpen törést okoz az életében. A kérdés, hogy mekkorát. A törvénymódosítással azt szeretné a jogalkotó elérni, hogy ne lehetetlenítsük el végérvényesen és viszszafordíthatatlanul ezeknek a fiataloknak az életét. Felméréseink szerint a drogot kipróbálók nagy része nem folytatja a drogokkal való kísérletezést, és az alkalmi fogyasztók - kizárólag bulikon, baráti társaságban - csupán könynyű drogokat fogyasztanak, amit saját jövedelmükből vásároltak. Nem keverendő össze ez a réteg azokkal a többnyire már drogfüggő betegekkel, akik bűncselekményeket követnek el azért, hogy előteremtsék a mindennapi adagjuk árát".

Pikó Bettina orvos és magatartás-kutató szerint (Drogról - politika nélkül, Magyar Hírlap, 2002. december 10.) "a drogfogyasztás törvényi szabályozása csak a problémát alkotó jéghegy csúcsát jelenti. Az alapprobléma ugyanis az, hogy szükségünk van-e drogokra, és ha igen, akkor miért. (...). Sajnálatos azonban, hogy szakmai vita helyett ismét politikai síkon folyik a diskurzus. Mintha bizony a leghétköznapibb dolgainkról is csak politikai alapon lehetne véleményt alkotni. (...) A vita természetesen nem erről szól, hanem arról, hogy a drogfogyasztást kriminalizáljuk, azaz büntessük, vagy pedig medikalizáljuk, azaz a fogyasztót betegnek tekintsük, aki gyógykezelésre szorul. A drogfogyasztás szempontjából majdhogynem mindegy. Azt is mondhatjuk, drasztikus változás nem fog bekövetkezni ennek hatására. A valódi áttöréshez hangsúlyváltásra lenne szükség. A drogmegelőzés nem választható el élesen egy komplex mentálhigiénés prevenciós program célkitűzéseitől. A drogfogyasztás viselkedéskultúránk része. Nem a drogokat kell legalizálni vagy tiltani, hanem arról kell meggyőzni az embereket, hogy lehet drogok - cigaretta, túlzott alkoholfogyasztás és marihuána vagy heroin - nélkül is kellemesen élni. Egy társasági összejövetelen nem kell feltétlenül lerészegedni ahhoz, hogy feldobott állapotban legyünk. A stresszhelyzetben sem kell cigarettához nyúlni, hogy felindultságunkat csillapítani tudjuk. Meg kell tanulnunk drogok nélkül is jól érezni magunkat".