Kormányok és jegybankelnökök: a fiskális és monetáris politika konfliktusai

Járai Zsigmond 2002. májusa óta több alkalommal is konfliktusba keveredett a kormánnyal, illetve annak legfőbb gazdaságpolitikai céljaival. Az elmúlt 12 évben előbb vagy utóbb mindegyik kormányzat elérte, hogy a számára megfelelő személy üljön az MNB elnöki székében. Az Orbán-kormány egykori pénzügyminisztere politikailag és szakmailag is terhessé válhat a Medgyessy-kabinet számára. Lemondására van esély.

HÍR: Lemondásra szólította fel Járai Zsigmond jegybankelnököt a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége december 5-én, és az Országos Érdekegyeztető Tanács munkaadói oldalának öt szervezete. Ezt azzal indokolták, hogy a forint magas árfolyama miatt látványosan romlik az exportáló cégek versenyképessége. A Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke szerint az árfolyam-politika szerepet játszik abban is, hogy egyre több nemzetközi vállalat vonul ki Magyarországról. Járai Zsigmond komolytalannak nevezte a felvetést, hiszen az ország érdekeit jobban szolgálja az erős forint. Kiss Elemér kancelláriaminiszter egyetértett a munkaadók véleményével a túl erős forint negatív hatásáról. A politikus szerint a kormány osztja a vállalkozói körök komoly aggodalmait.

ELEMZÉS: A mindenkori kormány és jegybankelnök között a feszültség nem újdonság a III. magyar köztársaság történetében, eddig minden kormány alatt volt váltás a jegybankelnöki poszton. A Medgyessy-kabinet nyíltan nem támadja Járai Zsigmondot, ám a munkaadói oldal kritikáival egyetért.
A rendszerváltozást követően Surányi György lett az MNB elnöke. A szakember aláírta a Demokratikus Charta nyilatkozatát, ezzel kivívta az akkori kormány és Antall József miniszterelnök ellenszenvét. Akkor még nem született meg a jegybanki függetlenségről szóló törvény, ezért - jogilag - vállalhatta a Chartához való csatlakozást, ám komoly politikai és erkölcsi támadások érték. Később függetlenné vált a jegybank, így ettől kezdve a mindenkori elnöknek tartózkodnia kellett és kell a politikai állásfoglalásoktól. A kormánnyal való ellentétek miatt Surányi később lemondásra kényszerült.

A helyére kinevezett Bod Péter Ákos politikai szempontból szintén elkötelezett volt politikai szempontból szintén elkötelezett volt, lévén az Antall-kormány ipari és kereskedelmi, majd pénzügyminiszteri posztját töltötte be. 1991-ben hat évre nevezték ki, ám fél évvel a Horn-kormány hivatalba lépése után lemondott posztjáról, a körülötte kialakult politikai konfliktusokra hivatkozva. Bod Péter Ákos távozása után az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank egyik igazgatója lett.

A bankelnöki pozícióba 1995 elején ismét Surányi György került, a Horn-kormányzat idején összehangolt politikát folytatott a kormányzat és a jegybank. Surányi Orbán Viktorral és a Fidesszel sem ápolt rossz viszonyt, ám az 1998-as kampányban elnökként minden párt gazdasági programját véleményezte és a fiatal demokraták által ígért 7 százalékos gazdasági növekedést nem tartotta reálisnak. Mivel ezt Horn Gyula is hangoztatta, ezért a miniszterelnökké váló Orbán és Surányi között a viszony nem volt harmonikusnak mondható. Annak ellenére töltötte ki hivatali idejét az elnök, hogy Orbán Viktor több ízben kemény támadást intézett ellene (CW-bank).

Orbán Viktor Antall Józsefhez hasonlóan elérte, hogy pénzügyminiszteréből legyen jegybankelnök. Járai Zsigmond 2001. márciusában foglalta el helyét és 2007-ig szól megbízatása.

László Csaba pénzügyminiszter, illetve a kormány és Járai Zsigmond között a banki alapkamat ügyében és a forint árfolyamának meghatározásában már a kormányváltás óta észlelhetők ellentétek. pénzügyminiszter, illetve a kormány és Járai Zsigmond között a banki alapkamat ügyében és a forint árfolyamának meghatározásában már a kormányváltás óta észlelhetők ellentétek. Amikor a forint árfolyamának erősödése elért egy kritikus szintet, a legélénkebben a munkaadók követelték a jegybank beavatkozását. Számukra különösen hátrányos ez, hiszen exportjuk versenyképességét rontja az erős magyar valuta. Az OÉT munkaadói oldala kifogásolta az intézkedést azért is, mert kivonulhat Magyarországról a külföldi tőke. A Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke lemondásra szólította fel Járait a monetáris politikát bírálva. A kormány a Széles Gábor vezette szervezet kifogásaira hamar reagált, Kiss Elemér kancelláriaminiszter, majd Kiss Péter munkaügyi- és foglalkoztatáspolitikai miniszter is egyetértett a megfogalmazott kifogásokkal, bár nem a lemondásra való felszólításra mondtak igent.

Ugyanakkor számos szakmai érvet szolgáltat a jegybank is az erős forint mellett: leggyakrabban az infláció letörésére hivatkoznak, továbbá érvelésük szerint a magyar vállalatok romló versenyképességének nem az erős valuta az oka. Mind a munkaadók, mind a jegybank álláspontját alátámasztják közgazdasági érvek, így igazságot tenni nehéz.

A kormány nem fogalmazott meg nyílt bírálatokat, hanem egy érdekképviseleti szervezet mögé "bújva" hozta egyértelműen Járai tudomására álláspontját. Ez könnyen lehetetlen helyzetbe hozhatja a bankelnököt. Habár a kormány kommunikációjában kínosan ügyel a jegybank függetlenségének látszatára, a mostani koalíció nem tesz mást, mint folytatja elődei politizálását.

László Csaba nyilatkozataiban a monetáris és fiskális politika összehangolását és a 2003-as költségvetési hiány tervezett mértékének sikerre vitelét tartja a legfontosabb gazdaságpolitikai célnak. Ez utóbbi miatt is keletkezhetnek konfliktusok Járai és a kabinet között. A jegybank a jövő évi deficitcsökkentési célt túlzottnak véli, a kormány számára azonban a legfőbb 2003-as prioritásnak számít.

Szintén ellentét áll fenn a kormány és a bank között az eurózónához való csatlakozás kérdésében. Míg az MNB a minél gyorsabb csatlakozást szorgalmazza, addig a kormány inkább a felkészültségre helyezi a hangsúlyt.

Járai Zsigmond pozíciója a nyilatkozatok alapján stabil. A jegybanktörvény alapján felmenteni nem lehet a magyar monetáris politika legfőbb vezetőjét. Jogi megfontolások alapján Járai Zsigmond 2007-ig marad a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Lehetséges azonban az a forgatókönyv is, hogy Járai nem bírja tovább a politikai és gazdasági nyomást és idő előtt lemondásra kényszerül. A konfliktusok halmozódása és a kormányok és bankelnökök 1990 óta íródó viszonya is ezt valószínűsíti.