Vita az egyházak finanszírozásáról (2. rész)

2002-12-13

Az egyházak finanszírozása ügyében módosító javaslatot terjesztett be több kormánypárti politikus. A Donáth László, Suchmann Tamás MSZP-s és Fodor Gábor SZDSZ-es politikusok által jegyzett javaslat hatályon kívül helyezné azt a jövő év elején életbe lépő rendelkezést, amely a népszámlálási adatokat veszi alapul a vallási közösségeknek járó költségvetési támogatások meghatározásánál és elosztásánál.
Ha a Parlament megváltoztatja a jelenlegi egyháztámogatási rendszert, az MDF az Alkotmánybírósághoz fordul - nyilatkozta Szászfalvi László, a párt frakcióvezető-helyettese. Ha a katolikus egyház által annyira óhajtott, népszámlálás alapú pénzelosztás érvénybe lép, akkor a mostani kormányzat magasan megjutalmazza a számára legkeményebb ellenfelet - reagált Donáth László szocialista képviselő. A katolikus egyház is az Alkotmánybírósághoz fordul, ha a kormány nem vonja vissza az egyház-finanszírozásra vonatkozó módosítási javaslatait. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szerint a kormány több törvénymódosító javaslata sérti Magyarország és az Apostoli Szentszék közötti megállapodást, illetve hátrányosan érinti a katolikusokat. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára, Veres András püspök szerint a módosítások korlátoznák a katolikus egyházat, ugyanis a kormány elképzelései nemcsak pénzt vonnak el az egyháztól, hanem sértik a vallásos emberek személyiségi jogait. Ezért a magyar katolikus egyház vezetése a kialakult helyzetről levelet írt Medgyessy Péternek és a Vatikánnak is. Veres András azt ígérte, ha az Országgyűlés a tiltakozás ellenére mégis megszavazza a módosításokat, akkor az egyház nemzetközi úton próbál igazának érvényt szerezni. Gál J. Zoltán kormányszóvivő szerint valószínűleg tájékozatlanságból fakadó félreértésről van szó. A kormányszóvivő közleményében arra utalt, hogy a katolikus egyház jövőre a kormány javaslata szerint mintegy 750 millió forinttal több támogatáshoz jutna, mint az idén.

Összefoglalás

A népszámlálási adatok alapján történő egyház-támogatást támogató érvek:
- a legreprezentatívabb közvélemény-kutatásnál is tökéletesebb adatot kapunk az egész országot lefedő népszámlálás révén
- a Semjén Zsolt által aláírt jegyzőkönyv a jelenlegi kormányra nézve is érvényes nemzetközi szerződés
- alkotmányossági aggályok merülnek fel, ha a 2003. január elsejétől hatályba lépő új egyház-finanszírozási törvényt 2002. december 31-ével megszüntetik, hiszen egy hasonló esetről az Alkotmánybíróság már egyszer kimondta, hogy alkotmányellenes, ha egy törvény kedvezményeire természetes és jogi személyek felkészülnek, majd utána azt megvalósulása előtt megváltoztatják, mert mindez sérti a jogbiztonságot, a szerzett jogokat és a közjogi várományt
- mivel csak 500 ezer ember rendelkezett az egyházaknak juttatható egy százalékról, nyilvánvalóan súlyosan diszkriminatív, ha csak az szja-rendelkezőket vesszük figyelembe, míg a társadalom további 95 százalékát kizárjuk az alkotmányos jogaik gyakorlásából, nevezetesen, hogy a közpénzek elosztásába beleszóljanak
- a népszámlálási alapú állami kiegészítő támogatás azért indokolt, mert van egy szociológiai eltérés az úgynevezett újabb alapítású vallási csoportok és a történelmi múlttal rendelkező régebbi egyházak között: az első esetében a tagságuk alapvetően aktív korúakra épül, akik szja-fizetők, ehhez képest azok a közösségek, melyek emberöltőket megéltek, a nyugdíjasok nagy száma miatt az aktív és az inaktív lakosság aránya kiegyenlített
- az egyszázalékos felajánlások rendszere torz képet ad a lakosság vallási hovatartozásáról, de még hitbéli intenzitásáról is; mélyreható szociológiai vizsgálatok nélkül is megállapítható, hogy a milliós, több százezres nagy egyházak híveinek átlaga kevésbé tehetős, mint a kisebbeké, ezért arányaiban kevesebb adórészt tud felajánlani

Az egyszázalékos felajánlások alapján történő egyház-támogatást támogató érvek:
- a népszámláláskor az emberek nem tudták, hogy a felekezeti hovatartozásra vonatkozó adatokat később nemcsak statisztikai célra, hanem az egyház-támogatási keret elosztására is fel kívánják használni
- a Semjén Zsolt által aláírt jegyzőkönyvhöz hasonló dokumentum, tartalmától függetlenül mindaddig nem válik nemzetközi szerződéssé, vagy annak részévé, míg az aláírók kifejezetten erre vonatkozó felhatalmazással nem bírnak anyaállamuktól, ahol a szerződést később törvénybe iktatják, az Országgyűlés ratifikálja, és a Magyar Közlönyben kihirdetteti
- nem igazságos a népszámlálási alapon történő elosztás tekintettel arra, hogy amikor az adatfelvétel történt, elfelejtették ismertetni a lakossággal, hogy politikai célra is fel fogják használni az adataikat és amikor az emberek megnevezték, hogy milyen vallásúak, akkor egyúttal nem közölték azt is, hogy akarják-e az illető egyházat támogatni vagy sem, sőt voltak olyan felekezetek, mint például az izrealita vagy a Hit Gyülekezete, mellyek kifejezetten arra kérték tagjaikat, hogy tagadják meg a válaszadást
- a népszámlálás adatai statikusak, nem változó adatokat jelentenek, hiszen nem lehet minden évben népszámlálást tartani, ráadásul a népszámláláskor a vallási hovatartozás hangsúlyozottan fakultatív kérdés volt


Ittzés János, az evangélikus egyház Dunántúli Egyházkerületének püspöke szerint (Jezsó Ákos: Áldatlan anyagiak, Magyar Nemzet, 2002. december 5.) "kár lenne tagadni: az egyházak számára nem egyformán előnyös a két támogatási rendszer. A Magyarországi Evangélikus Egyház számára a jelenleg is alkalmazott rendszer kedvezőbb, mint a népszámlálási adatokon alapuló. Számomra alapvető kérdés, hogy mindenféle értelemben vállalható rendszer alakuljon ki, ezért legalábbis problematikusnak érzem a népszámlálási adatok alapján történő egyház-támogatási elosztást". Ittzés arra a riporteri felvetésre, mely szerint "Semjén Zsolt, az előző kormány egyházi titkárságát vezető egykori államtitkár szerint a legreprezentatívabb közvélemény-kutatásnál is tökéletesebb adatot kapunk az egész országot lefedő népszámlálás révén" azt felelte, hogy elvi megfontolás alapján nem ért egyet "ezzel az okfejtéssel, hiszen az adatok felvételekor az emberek nem tudták, hogy azokat később nemcsak statisztikai célra, hanem az egyház-támogatási keret elosztására is fel kívánják használni".
Semjén Zsolt, a KDNP elnökhelyettese és az Emberi Jogi Bizottság alelnöke azt nyilatkozta (In: Szobota Zoltán: Medgyessy keresztje, Hetek, 2002. december 6.), hogy "a Horn Gyula által aláírt konkordátumban van egy olyan passzus, különösen az egy százalék vonatkozásában, amely szerint a felek négy év múlva áttekintik a finanszírozás kérdését és elvégzik a szükséges finomításokat. Beszámolója szerint 2001-ben a Külügyminisztérium megkereste az Apostoli Szentszéket, és felállt egy vatikáni-magyar vegyes bizottság. Az egy éven át tartó tárgyalássorozat végén összefoglalták az eredményeket és a magyar fél vállalta, hogy a szövegszerű módosításokat a vatikáni szerződésnek megfelelően végrehajtja. Az egyszázalékos konstrukcióról szóló megegyezésről külön jegyzőkönyv született, amit a pápai nuncius és Semjén Zsolt írt alá -, a kormány felhatalmazásából, amint ez Orbán Viktor legújabb nyilatkozatából ki is derül. A megállapodás alapján az Országgyűlés törvényt alkotott, következésképp (...) az eredetit módosító minden egyes megállapodás részévé vált a vatikáni szerződésnek. Mivel a következő áttekintés csak 2005-ben várható, ha bármelyik fél tárgyalni óhajt, ennek semmi akadálya, de ebben az esetben a Magyar Köztársaság külügyminiszterének meg kell keresnie Soldano bíborost, és amennyiben a felek szükségesnek látják, hogy legyen tárgyalás, meg lehet tenni az aktuális módosításokat. (...) precedens nélküli eset történt a diplomácia történetében, amikor Szalay István egyházügyi államtitkár azt nyilatkozta a sajtónak, hogy a 'nuncius úr' a Vatikán nevében már megállapodott vele, majd Donáth László szocialista képviselő a parlament emberi jogi bizottságának ülésén erre hivatkozva győzte meg az ellenzéki képviselőket arról, hogy a kormány módosító indítványait a T. Ház elé utalják. A nuncius azonnal tiltakozó levelet írt a miniszterelnöknek, Szalay pedig kijelentette: senki sem beszélt arról, hogy a katolikus méltóság és közte bármiféle megállapodás született volna, ami pedig a népszámláláselvű elosztást illeti, az eredeti konkordátum szövege nem tartalmaz erre utaló kitételt".

Szobota Zoltán szerint a Külügyminisztérium nem fogadja el a Semjén Zsolt által aláírt "jegyzőkönyvet a jelenlegi kormányra nézve is érvényes nemzetközi szerződésnek. Egy jogászi érvelés úgy hangzik, hogy hasonló dokumentum, tartalmától függetlenül mindaddig nem válik nemzetközi szerződéssé, vagy annak részévé, míg az aláírók kifejezetten erre vonatkozó felhatalmazással nem bírnak anyaállamuktól, ahol a szerződést később törvénybe iktatják, az Országgyűlés ratifikálja, és a Magyar Közlönyben kihirdetteti. A kihirdetett törvénynek pedig tartalmaznia kell, hogy hatályba lépésével egy időben mely nemzetközi szerződést módosítja. Nem elhanyagolható megközelítés ugyanakkor az sem, hogy bár több magyar egyház vonatkozásában - például evangélikus vagy izrealita felekezet - hasonló kötelezettség terheli a kormányt, sem azokkal, sem pedig a külön megállapodásokból kirekesztett közösségekkel nem ült le az állam képviselője, hogy a Semjén- Rauber paktum őket érintő következményeit átbeszéljék. Ennek létjogosultságára a katolikusok sem hívták fel az Orbán-kabinet vezetőinek figyelmét, csendben láttamozva ezzel a tényt, hogy a száznál is több ideológiai konkurensüket illető több százmillió forintos támogatás ezentúl az ő zsebükben köt ki. A vészharangok megkongatása nem maradt hatástalan. Még a püspöki sajtótájékoztató napján Medgyessy Péter hivatalában fogadta dr. Seregély István egri érseket, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnökét. A kormányfő arról tájékoztatta az egyházi vezetőt, hogy - mivel arról már egy korábbi kormányülésen döntés született - a jelenleg hatályos egyház-finanszírozási rend áthidaló megoldásként érvényben marad a 2003-as évre, de a költségvetésbe bekalkulálták a 'katolikus egyháznak járó, a népszámlálási adatoknak megfelelő támogatás kompenzálását szolgáló 717 millió forintot'. Mint kiderült, mindketten az Alkotmánybíróság döntésétől várják a két fél kapcsolatára vetülő árnyék tovalibbenését, és ha szükséges a kormány a Szentszék és Magyarország közötti érvényben lévő megállapodások módosítására is kezdeményezést tesz majd - ígérte Medgyessy. Ezt követően az MKPK sajnálattal állapította meg, hogy 'bár a kormányfő megértéssel fogadta Seregély István felvetéseit, egyetlen vitatott kérdésben sem biztosította támogatásáról a konferencia elnökét, így a találkozó eredménytelenül zárult".

Szalay István (u.o.) "'túlzásnak és megalapozatlannak' tartja az ismertetett egyházi aggodalmakat, hiszen a Magyar Katolikus Egyház hitéleti támogatása a rendszerváltás óta soha nem volt olyan magas, mint amilyen a költségvetési törvény tervezete szerint 2003-ban lesz. (...) Ami pedig a Semjén-Rauber paktumot illeti, az nem tekinthető nemzetközi megállapodásnak, ezért Szalay is azt a köztes megoldást tartaná célravezetőnek, melynek értelmében a parlament ideiglenes jelleggel megszavazná a népszámlálási eredmények alapján történő elosztás módosítását, a későbbiekre nézve pedig az egyházakkal közösen keresnék meg az optimális megoldást. Szalay örülne, ha a kormány és a katolikus egyház viszonyát 'Magyarországon a nyugodt, tárgyilagos párbeszéd jellemezné', és 'megszűnne a hívő emberek és az egyházi vezetők számára is méltatlan helyzet', amikor 'ellenzéki politikusok és volt állami tisztségviselők saját politikai céljaikra használják fel' a kialakult helyzetet".

Suchman Tamás a szocialista frakció vallásügyi, emberi jogi munkacsoportjának vezetője, az Emberi Jogi Bizottság alelnöke szintén (u.o.) "nem tartja igazságosnak a népszámlálási alapon történő elosztást tekintettel arra, hogy amikor az adatfelvétel történt, elfelejtették ismertetni a lakossággal, hogy politikai célra is fel fogják használni az adataikat. Úgy véli, amikor az emberek megnevezték, hogy milyen vallásúak, akkor egyúttal nem közölték azt is, hogy akarják-e az illető egyházat támogatni vagy sem. Sőt voltak olyan felekezetek, mint például az izrealita vagy a Hit Gyülekezete, mellyek kifejezetten arra kérték tagjaikat, hogy tagadják meg a válaszadást. Utóbbi, a héten kiadott nyilatkozatában ítélte el az Orbán-Torgyán-kormány alkotmányellenes gyakorlatát, és rámutatott: az előző kabinet döntése 'törvényesen létező és jelentős társadalmi támogatottsággal bíró egyházakat törölt el statisztikai eszközökkel'. (...) a szocialisták munkacsoportja az adózók egyszázalékos felajánlása alapján kiszámolt állami kiegészítéshez való visszatérést tartanák az 'igazságos és jogszerű' döntésnek".

Semjén Zsoltnak (u.o.) "alkotmányossági aggályai lesznek, ha a 2003. január elsejétől hatályba lépő új egyház-finanszírozási törvényt 2002. december 31-ével megszüntetik. Ugyanis egy hasonló esetről az Alkotmánybíróság már egyszer kimondta, hogy alkotmányellenes, ha egy törvény kedvezményeire természetes és jogi személyek felkészülnek, majd utána azt megvalósulása előtt megváltoztatják. Mindez sérti a jogbiztonságot, a szerzett jogokat és a közjogi várományt, tehát - summáz Semjén - a törvény megváltoztatása alkotmányellenes. A volt államtitkár semmi kivetni valót nem talál a népszámlálási adatok ilyen célú felhasználásában, hiszen azokat statisztikai céllal készítette a KSH, és ugyanúgy ahogyan a népszámlálás bármely más adatának felhasználása, ez is kizárólagosan statisztikai jellegű. Véleménye szerint mivel csak 500 ezer ember rendelkezett az egyházaknak juttatható egy százalékról, 'nyilvánvalóan súlyosan diszkriminatív, ha csak az szja-rendelkezőket vesszük figyelembe', míg a társadalom további 95 százalékát kizárjuk az alkotmányos jogaik gyakorlásából, nevezetesen, hogy a közpénzek elosztásába beleszóljanak. Semjén úgy látja: a népszámlálási alapú állami kiegészítő támogatás azért indokolt, mert 'van egy szociológiai eltérés az úgynevezett újabb alapítású vallási csoportok és a történelmi múlttal rendelkező régebbi egyházak között'. Az első esetében a tagságuk alapvetően aktív korúakra épül, akik szja-fizetők, ehhez képest azok a közösségek, melyek emberöltőket megéltek, például a nyugdíjasok nagy száma miatt az aktív és az inaktív lakosság aránya kiegyenlített. Ez tehát nem jogszűkítés, hanem egy példátlan jogkiterjesztés".

Ugró Miklós szerint (Egyházak és ügyek, Magyar Nemzet, 2002. december 6.) "a jelenlegi kormány az egyházak finanszírozásáról kialakult vitát szeretné leegyszerűsíteni, elhitetni a közvéleménnyel, hogy az ellentétek hátterében a katolikus és református egyházak mohósága, pénzéhsége áll. Ha csak erről lenne szó, akkor a kormány által beígért kompenzációval az egész huzakodás egy pillanat alatt befejeződne. Ám elsősorban a katolikusok, de a reformátusok és részben az evangélikusok is olyan kormányzati elképzelések ellen tiltakoznak, amelyek veszélyeztetik az egyházak szabad működését, a vallásos emberek jogait, a törvényben meghirdetett felekezetek közötti egyenlőség elvét. Ennek csak egy, igaz, roppant fontos része a felekezetek állami támogatásáról folyó vita. Lényege, hogy a támogatások mértékét a népszámlálási adatok vagy az adózók által felajánlott egy százalék alapján számítsák ki. Ha a népszámlálást vennék alapul, a katolikus egyház 650-700 millió forinttal, a reformátusok 44-50 millióval kapnának többet, mint az egyszázalékos elv szerint. Az éppen hatályos törvény a népszámlálás adatainak felhasználását írja elő, az éppen hatalmon lévő kormány ezt tagadja. A jogi csűrésen-csavaráson túl minden józan elme számára egyértelmű, az egyszázalékos felajánlások rendszere torz képet ad a lakosság vallási hovatartozásáról, de még hitbéli intenzitásáról is. Mélyreható szociológiai vizsgálatok nélkül is megállapítható, hogy a milliós, több százezres nagy egyházak híveinek átlaga kevésbé tehetős, mint a kisebbeké, ezért arányaiban kevesebb adórészt tud felajánlani. Az ebből fakadó helyzeti hátrányt megtenni a támogatások számítások kiindulópontjának, még szocialista és liberalista szempontból is igazságtalan".

Ugró úgy véli "nem csak a finanszírozásról van szó. A történelmi egyházak sérelmezik a szociális törvény módosításának tervezetét, amelynek következtében az egyházi tulajdonban lévő egészségügyi, szociális intézmények elveszítenék függetlenségüket. Sérelmezik, hogy a műemlékek felújítására szánt összeg csökken, miként a felsőoktatási beruházási támogatás is. Az már szinte apróság, hogy a közmédiumok vallási műsorainak megváltoztatásáról nem konzultáltak az egyházakkal , hogy a katolikus rádió beindítását az ORTT kormánypárti delegáltjai megfúrták. Idézzük fel Donáth Iászló nemrégiben kifejtett tételét: 'Ha a katolikus egyház által annyira óhajtott népszámlálás alapú pénzelosztás érvénybe lép, akkor a mostani kormányzat magasan megjutalmazza a számára legkeményebb ellenfelét ' Ebben a mondatban benne van a probléma veleje. A kormány bosszút áll a történelmi egyházakon , főleg a katolikusokon, mert a tavaszi választások előtt nem viselkedtek antiklerikális, ateista módon. A katolicizmust még nem nevezik 'fekete reakciónak', de a baloldal speciális 'hagyománytiszteletét' ismerve, annak is eljöhet az ideje. Egyelore beérik a történelmi egyházak működési feltételeinek korlátozásával, tehetik, mert az ő értelmezésükben az állam és az egyház szétválasztása továbbra sem jelent mást, mint az egyház kiszolgáltatottságát".

A Magyar Hírlap újságírói szerint (Kényszerűség vagy stratégia?, Magyar Hírlap, 2002. december 10.) "a baloldal hagyományosan és hatásosan támadható Magyarországon egyházellenességgel, túlzott liberalizmussal és nemzetietlenséggel. A jobboldal ezekre kíméletlenül le is csap, noha a kormányzat, különösen személy szerint Medgyessy Péter komoly erőfeszítéseket tesz a bélyegek letörlésére. A státustörvény, az egyházi támogatások és a drogszabályozások ügyének alakulása jelzi a szocialisták 'kétarcúságát' - a kompromisszumkeresést és a másik térfelet megcélzó szavazatszerző törekvést. (...) Medgyessy Péter már a tavaszi kampányban nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy semlegesítse a hagyományosan jobbra húzó és aktívan kampányoló katolikus és református egyházat. Találkozott Gyulay Endre szeged-csanádi megyés püspökkel, s az Orbán-éra egyházpolitikájának folytatását ígérte.
A kampányban az egyház nem mutatkozott mindenhol semlegesnek. Kormányra kerülve az MSZP nem 'húzott ujjat' az egyházzal, ám a költségvetési támogatás kérdésében mégis kitört a botrány. A baloldal által preferált elv-támogatás a személyi jövedelemadó felajánlásának arányában - feszült neki a népszámlálási adatok alapján történő finanszírozásnak. (...) A szocialisták a kőkemény egyházi nyomásgyakorlás láttán meghátráltak, és vegyes konstrukciót javasolnak: mindenki megkapná, ami az adók után jár, ám a katolikusok és reformátusok ezen túlmenően hozzájuthatnak a népszámlálás szerinti pluszpénzhez. Az állam a zsebébe nyúlna, és kiegészítené az elégedetlenkedő, jobbra húzó 'nagyok' apanázsát. Az MSZP 'félelme' a katolikus és református egyháztól régi keletű, s nem múlik: az ügyben Medgyessy többször - utoljára tegnap - győzködte a papságot".

Debreczeni József politológus szerint (u.o.) "az MSZP korábbi álláspontja puhulásának oka, hogy megtartsa a választások utáni megnőtt támogatottságát. Azért keresik inkább a konszenzust, mert nem akarnak az ellenzékkel olyan jellegű kérdésekben konfrontálódni, melyeket az 'érzelmileg jól hangolhat', mint a drogügyet. A státustörvény esetleges visszavonása pedig 'nemzetietlennek' tüntetheti fel a baloldalt. Az egyházaknak tett 'engedménnyel' azonban csak azt érhetik el, hogy a katolikus egyház nem lesz ellenséges a kormánnyal szemben, támogatásukat azonban nem tudják megnyerni".

Lakner Zoltán politológus szerint (u.o.) "az MSZP széles rétegekhez kíván szólni, ezért nem képviselhet radikális ideológiai álláspontokat. Tipikus 'gyűjtőpárti' politikai mentalitás. Fenn kell tartania a kompromisszum lehetőségét a jobboldallal. Nem akarja elriasztani az onnan elcsábított szavazókat, és újabbakat akar szerezni. Stratégiai célok vezetik a szocialistákat. Kerülik a konzervatív-liberális ellentétet megjelenítő ideológiai témákat, elveszik az ellenzék érveit. A vallásos szavazókat sem akarják elriasztani, ezért gesztusokat tesznek az egyháznak. Kitartanak a státustörvény mellett, hogy ne tűnjenek nemzetietlennek. A szocialisták tudják, hogy a mostani 20 százalékos előnyük nem örökre szól, és úgy vélik, ezek a mostani 'befektetések' még jól jöhetnek 2004-ben vagy 2006-ban. A SZDSZ - a koalíción belüli munkamegosztás szempontjából - viszont képviselheti a saját radikálisabb ideológiai álláspontját. Ám ez a koalíció már jelentősen különbözik a korábbitól, vitáikat nem a nyilvánosság előtt folytatják le, és jóval komolyabb érdekek tartják együtt őket annál, hogy kenyértörésre kerüljön sor".

Tamás Gáspár Miklós filozófus szerint (u.o.) "a katolikus egyháztól való félelmében tett engedményt az MSZP, ezzel a saját korábbi álláspontja alól húzta ki a szőnyeget. A kormány azt kompenzál, akit akar, de nem lehet ilyen 'tűzoltó módon' kezelni ezt a kérdést. A drogügyben tett szigorító módosítás pedig a konzervatívok támadásainak kivédését szolgálja. Úgy vélik, hogy a közvélemény, mivel nem ismeri, retteg a drogoktól. A státustörvényt még korábban megszavazták a szocialisták, és most már nem tudnak kihátrálni belőle. Ezért inkább fenntartják ezt a határon túli magyarság számára nem jó támogatást ahelyett, hogy egy megfelelőbbet dolgoznának ki. Az MSZP a konzervatív közvélemény nyomásának enged, és a saját kádárista szavazóbázisa konzervatív részének is a kedvére tesz. Szokásos szocialista politika: ideológiailag körvonaltalan és nem túl bátor. A cél: a szavazatok maximálása. Fontos ideológiai, erkölcsi kérdésekben követő magatartást tanúsítanak. Korábban ezt 'uszálypolitikának' hívták. Szánalmasnak tartom, de nem meglepőnek. Sok tekintetben távol áll a baloldali hagyományoktól".

A Magyar Hírlap álláspontja szerint (Rugalmas következetlenség, Magyar Hírlap, 2002. december 10.) "a szocialisták vezette kormány kapkodó és következetlen, állítja sok ellenzéki politikus és velük együtt a híveik.
A szocialisták vezette kormány következetes, s csak akkor változtat szándékain, ha a józan belátás és a közjó úgy kívánja, mondják a kormánypártiak és szimpatizánsaik. Szerintünk a mai szocialista kormányzás - eddig legalábbis - rugalmasan következetlen. Apróbb dolgokkal kezdődött (pl. a tankönyvek ingyenességének ígérete, amit el kellett halasztani, vagy Görgey kultuszminiszter esete a Nemzeti Színházzal és Huszti Péterrel). Mára nyilvánvalóvá vált, hogy sokkal átfogóbb, a társadalom alapkérdéseit érintő ügyekben is sasszézik a kormány saját ígéretei és ideológiája, illetve a népszerűség s vele a hatalom megtartása között. (...) A lavírozás második nagy területe a két nagy egyházhoz, a katolikushoz és a reformátushoz fűződő ambivalens viszony. Az 'egyházellenesség' vádja előli menekülés, ami szintén nem állt volna elő, ha a párt kezdettől világossá teszi, mit gondol állam és egyház viszonyáról. Ha kitart amellett, hogy szigorú kettéválasztásuk a demokrácia egyik alapeleme, nem pedig vallásellenesség. S végül a drogügy. Előbb a józan érvek elfogadása, majd megint a menekülés a 'túlzott liberalizmus' vádja elől. Ami ismét csak abból fakad, hogy a népszerű politika, rövid távon, sikeresebbnek látszik az elvszerű, józan érveknél, tetteknél. Pedig a vereség gyakran éppen itt kezdődik. A folytonos hátrálásnál és előremenekülésnél".

Haklik Norbert szerint (A baloldal és a klerikális reakció, Magyar Nemzet, 2002. december 10.) "a történelmi egyházak a választásokat követően is szálkák maradtak szocialistáink szemében: a keresztény szellemiség ugyanis eleve szöges ellentétben áll azzal a gondolkodásmóddal, amely a jövőt száznapos szakaszokban méri, és az élet értelmét a kormányzattól kapott júdáspénz elköltésében véli felfedezni. Következésképp magától értetődik, hogy az egyházak nem kampányolnak a szocialisták, valamint értelmiségi tagozatuk, az SZDSZ mellett. Emiatt a honi baloldal - mint azt Donáth László, a 'szocialista pap' is leírta - a történelmi egyházakat tekinti egyik 'legkeményebb ellenfelének'. Akár úgy is fogalmazhatnánk: szocialistáink rettegnek az egyháztól , mint ördög a tömjénfüsttől. (...) az MSZP-SZDSZ tervezete szerint a különböző felekezetek finanszírozásáról ezentúl az egyszázalékos adófelajánlások aránya határoz majd, nem pedig az, hogy a népszámláláson hányan vallották magukat az adott egyház hívének. Ez a döntés a római katolikus egyházat hétszázmillió, míg a reformátusokat ötvenmillió forinttal rövidítené meg évente, mindemellett egyértelműen a kis egyházaknak kedvezne. A történelmi egyházak híveinek körében ugyanis szükségszerűen nagyobb számban találhatunk nyugdíjasokat, mint az esetenként alig néhány éve működő kis egyházak követői között. A 'hitgyülis' bróker egy százaléka bizonyára sokkal nagyobb összeget tesz ki, mint az átlag katolikusé, mindemellett a nyugdíjas templomjárók százezrei nem rendelkeznek adóköteles jövedelemmel, így nem is ajánlhatják föl adójuk egy százalékát az egyház javára. A kormányzat tervezett intézkedése jól jön a posztmodern kis egyházaknak, például a baloldal mellett leplezetlenül ágáló Hit Gyülekezetének -, ám a történelmi egyházak számára annál kevésbé. Az egyház és állam szétválasztását nemrégiben nagy hangon követelő baloldal tehát éppen arra készül, hogy kormányzati eszközökkel, az anyagi támogatás megnyirbálásával korlátozzá a történelmi egyházakat".

Pőcze Tamás szerint (Önbevallás kontra jövedelemadó, Magyar Hírlap, 2002. december 11.) "igazságos az a változat, amelyik közelebb lehet a valósághoz, azaz az egyházak méretéhez és társadalmi hatóköréhez. Alkotmányos (vagy alkotmányosabb) pedig az, amelyik lehetővé teszi az állam számára, hogy világnézetileg semleges módon, az egyház és állam szétválasztásának alapelveit szem előtt tartva vegyen részt a vallási közösségek finanszírozásában. Vizsgáljuk meg ezt a két elvet. A népszámlálási adatokat érdemesebb lenne 'önbevallási' adatoknak nevezni. A népszámlálási biztos kérdésére bárki bármilyen választ adhatott. A KSH nemrégiben nyilvánosságra hozott számai (hosszú évtizedek óta az első ilyen adatok) legalábbis meglepő eredményt hoztak. Magyarország alig több mint 10 millió lakosából 7.611.000-en válaszoltak igennel arra a kérdésre, hogy valamilyen egyházhoz, vallási közösséghez tartoznak. Ez messze meghaladja mind az egyházak saját 'belső' becsléseit, mind az 'szja-rendelkezések' összesített számát. Sokan nyilván anélkül neveztek meg egyházat, hogy bármilyen kapcsolatuk lenne vele. Ez abból a 'megfelelni vágyásból' származhat, amit például a közvélemény-kutatók olyan jól ismernek. Ugyanez lehet az oka a katolikusok felülreprezentáltságának, hiszen valószínűleg sok saját vallási identitással már rég nem rendelkező állampolgár jelölte meg az ország legnagyobb egyházát. Azonban úgy tűnik, a hét és félmilliónyi 'vallásos' állampolgárból alig másfél-kétmillió olyan akad, amelynek valódi kapcsolata van egy egyházzal, legalább valamilyen mértékben részt vesz annak életében. Az adóátirányítás lehetőségével a 2001-es évben az APEH adatai szerint összesen 538.708 személy élt Magyarországon. Természetesen ez a szám nem lehet azonos az egyházak híveinek számával, mivel az állampolgárok csak mintegy 40 százaléka fizet egyáltalán személyi jövedelemadót. Ugyanakkor az egyházak (főként a tradicionálisak) híveinek körében mindig magas a nyugdíjasok aránya, akik nem fizetnek szja-t. Mégis közelebb kerülünk az igazsághoz, ha az egyszázalékos támogatások adataiból indulunk ki. Ugyanis, mivel a Magyarországon tradicionális egyházak életkorbeli összetétele igen hasonló egymáshoz, és az állami támogatás összegének felosztásához csupán az arányokra van szükség, ezek a számok jó közelítésben kifejezik a legtöbb egyház valós társadalmi méretét. (Természetesen nem a befizetett pénzösszeg, hanem a felajánlók arányáról beszélünk.) Jól illusztrálhatók a leírtak, ha a kétféle adatokat a nagy egyházaknál egymás mellé helyezzük.

Magyar Katolikus Egyház:
Népszámlálás: 5.559.000 fő. Ez a vallásos lakosság 73%-a. Az adóátirányítás lehetőségével 334.951-en éltek. Ez a szám az összes felajánlás 62%-a. Az szja-fizetők az 'önbevallók' 6%-ának felelnek meg.

Magyarországi Református Egyház:
Népszámlálás: 1.623.000, szja.: 111.000 fő; ez utóbbi az előző szám 6,8%-a. A népszámlálás szerint a reformátusok aránya 21,3%, az szja-adatok szerint 20,6%.

Magyarországi Evangélikus Egyház:
Népszámlálás: 304.000 fő, szja.: 33.160 fő; ezek százalékos aránya 10,9%. A népszámlálás szerint az evangélikusok a vallásos lakosság 4%-át, az szja szerint 6,1%-át teszik ki.

Magyar Zsidó Hitközségek Szövetsége:
Népszámlálás: 13.000, szja.: 6.426 fő, ezek százalékos aránya: 49,3%. A népszámlálás szerint az izraeliták aránya 0,17%, az szja-adatok szerint: 1,19%".

Pőcze szerint "az egyházak saját becslésein és a történelmi-kulturális tények tükrében az szja-adatok által sugallt kép jóval közelebb látszik lenni a valósághoz, mint a népszámlálás számai. A kisebb egyházak alul-, a nagyok felülreprezentáltak. Pontosabb és ezért igazságosabb tehát az adóátirányításból kiindulni. A másik kérdés, hogy melyik módszer elégíti ki inkább az alkotmányosság kritériumait. A semleges, az egyháztól elválasztott modern állam az egyházakra mint autonóm, egymással egyenrangú közösségekre tekint. Ezeket egyenlő mérce szerint kell mérnie, azonos szabályoknak kell megfeleltetnie, mint ahogyan azt az 1990. évi IV. tv. 15. (3) ki is mondja. E szempontnak mindkét módszer megfelelne. Azonban a népszámlálási adatok - úgy látszik - torzítanak, vagyis sérül az esélyegyenlőség, itt az 'egyenlő mérce' csak papíron létezik. Ráadásul az állam szempontjából az egyházhoz tartozás nem érzelmi kérdés. Az adóátirányításban való részvétel viszont jó megközelítéssel azokra terjed ki, akiknek van kapcsolatuk az egyházzal. Az egyházak túlnyomó része maga is az alapján tekinti magához tartozónak az adott hívőt, hogy hozzájárul-e a fenntartáshoz. Az egyéb, teológiai alapon felállított kritériumok, mint mondjuk a keresztség, az intézményes (Luther szavaival: a látható) egyház számára nem használhatók".

Pőcze szerint "egyszerűbb lenne természetesen a helyzet, ha német mintára Magyarországon is létezne az 'egyháztagság' közjogi intézménye, vagyis: az egyház tagja az, aki fizeti az egyházadót. Aki kilép az egyházból, az nem fizet adót többet, és viszont. Ezért a német statisztikusok az egyháztagsági nyilvántartás alapján állapítják meg az egyházak méretét. Ez nálunk nem járható út, mert az egyházak nem rendelkeznek azzal a köztestületi jelleggel, amivel Németországban. De az egyházhoz tartozás és az egyház támogatásának összekapcsolása - legalább statisztikai szempontból - beleillik abba a törekvésbe, hogy semleges kritériumot találjunk az egyházak méretének meghatározására. Összegezve: mind az igazságosság, mind az alkotmányosság kritériumainak jobban megfelel, ha az adóátirányítás adataiból indulunk ki. Ezzel nem csorbul az egyházak autonómiája sem, gyorsan (a népszámlálásnál tízszerte gyorsabb ütemben) nyomon követhető a kisebb közösségek hatókörének dinamikája, ugyanakkor a valósághoz közelebbi képet kaphatunk a nagyobb egyházak méretéről is".

Frenkl Róbert a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője szerint (A játszma tétje, Magyar Hírlap, 2002. december 13.) "látszólag pénzről szól a játszma, valójában másról, sokkal többről van szó. Lényegesen nagyobb a tét: az egyházak szolgálatának a hitelessége. A politika csapdájába a történelem során nem először belesétáló egyházak mielőbb rá kell hogy eszméljenek, ezen az úton nem szabad tovább menniök. A 2002-es év egésze kritikus ebben a tekintetben. Kezdődött a játszma a választási harccal, folytatódott az új kormányzat egyházügyi bizonytalanságával. Alapvetően pozitív - az egyházak kívánságának megfelelő - lépés volt az egyházügyi államtitkárságnak a Miniszterelnöki Hivatal szervezetébe kerülése, de a strukturális változás előnyei még kevéssé érvényesülnek. Nem alakult ki az egyházakat érintő törvénymódosítások esetében - például szociális törvény - a konzultáció megfelelő medre, így a módosítás miatt értelmetlenül csökkenhet az egyházi intézmények hatékonysága, végül mindez kulminált az egyház-finanszírozás kérdésében. Ez utóbbinál tragikusnak minősíthető fejlemény, hogy nem egyszerűen a politika és az egyházak között van véleménykülönbség, hanem az egyházak között is 'sikerült' ezt megvalósítani. Ráadásul egy olyan kérdésben, amely alapvetően kedvező valamennyi egyházra nézve, amelyben a rendszerváltozás óta valamennyi kormány és politikai erő meghatározóan az egyházak érdekét tartja szem előtt.

Frenkl szerint "az igazi választóvonal ugyanis nem a finanszírozási technikák között húzódik, hanem ott, hogy fontosnak tartjuk-e a spiritualitást, továbbmenőleg az egyházi szolgálatot - iskolákat, egészségügyi, szociális, karitatív intézményeket, egyházi médiát... - a mai magyar társadalomban. Magam úgy vélem és vallom, hogy a krisztusi gondolkodásmód, életpélda, az áldozatvállaló szeretet időszerűsége változatlan. (...) A jelenlegi, olykor már ízetlen egyház-finanszírozási vitának ez a valódi tétje: kialakul-e az egyházi szolgálatot elismerő, korszerű finanszírozási automatizmus, vagy a vita kapcsán oly mértékben válnak hiteltelenné az egyházak, hogy ez akkora veszteséget jelent számukra, amit a legkedvezőbb finanszírozás sem lesz képes kiegyenlíteni. A dolog tragikuma, talán tragikomikuma, hogy a lelkiismereti és vallásszabadságot kimondó 1990-es IV. törvényt követően egyházi szempontból talán az úgynevezett egyszázalékos rendszer a legkedvezőbb, az egyház-finanszírozást hosszú távon is megnyugtatóan rendező elképzelés. Hiszen hamar megszületett és 1995-ben meg is fogalmazódott az a koncepció, hogy az egyházak költségvetési támogatása ne évenkénti alku tárgya legyen. Ismételten el kell mondani, hogy nem tartozik ebbe a körbe az iskolák, intézmények, gyűjtemények normatív támogatása, mert ezekben az esetekben a szektorsemlegesség elve alapján valójában nem az egyház, hanem az iskolában tanuló, illetve az iskola kapja a kvóta szerinti finanszírozást".

Frenkl úgy véli az egyszázalékos rendszernek "az is előnye, hogy bár feltehetőleg döntően valóban az aktív egyháztagok fogják az egy százalékokat egyházuknak delegálni, de bármely más adózó is megteheti ezt, például akinek a gyereke egyházi iskolába jár, vagy egyszerűen rokonszenves számára az adott egyház tevékenysége. Hátránya a rendszernek, hogy a nem adófizető nyugdíjasok, fiatal korosztályok kimaradnak a véleménynyilvánításból, de az eddigi tapasztalatok is megerősítik, hogy a nyilatkozók száma messze elegendő a reprezentativitáshoz, reális arányokat tükröz, beleértve az összegszerűséget. Nagy előnye viszont a rendszernek, hogy évenként változhat, tehát dinamikus rendszer, tükrözheti az egyházak társadalmi beágyazottságának a változását".

Frenkl szerint "2001 végén megszületett törvénymódosítás, mely a népszámlálási adatok alapján osztaná el az egy százalék felajánlások feletti részét a mai kormány számára, melynek elődje '94-98 között az egyszázalékos rendszert bevezette, kevésbé elfogadható (eltekintve a módosítás megszületésének a körülményeitől). Hiszen statikus, nem változó adatot jelent, nem lehet minden évben népszámlálást tartani, ráadásul a népszámláláskor a vallási hovatartozás hangsúlyozottan fakultatív kérdés volt. Politika és egyházak közös érdeke, hogy a téma visszakerüljön a szakmai mederbe, és ezt követően szülessen meg - legkésőbb december 23-án - a parlamenti döntés".

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384