Magyarország az Eu-csatlakozás előtt (3. rész, folytatás)

Magyarország elfogadta az EU pénzügyi ajánlatát. Ezzel véglegessé vált, hogy hazánk - kilenc másik csatlakozni kívánó országgal együtt - az Európai Unió teljes jogú tagja lesz. Medgyessy Péter sikeresnek ítélte a tárgyalásokat és megköszönte az ország népének az uniós felkészülésért tett erőfeszítéseket.
A miniszterelnök szerint nagyon kemény küzdelmekben sikerült elérni az eredményeket, amelyek mindenki számára valamivel jobb feltételeket biztosítanak. A magyar agrárium a tárgyalások nyertese, amely kétszer nagyobb támogatási és fejlesztési forrásokhoz juthat - mondta Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. Kovács László külügyminiszter a tárgyalások legfontosabb eredményének tartotta, hogy 2004-től az eredetileg ajánlott 25 százalék helyett a magyar gazdák a nemzeti kiegészítéssel együtt az uniós versenytársaiknak jutó támogatások 55 százalékát kaphatják majd kézhez. Ez évente öt százalékkal fog emelkedni, tehát kilenc helyett hat év alatt hozzák be a hátrányokat a magyar mezőgazdaságban dolgozók. Magyarország ezen kívül 2005-re és 2006-ra összesen 56 millió euró költségvetési kompenzációt is kiharcolt magának.

Kéri László szerint (Csatlakozásra várva, Népszabadság, 2002. december 14.) "a kormányon lévőknek is megvan a maguk csapdája, amelyet részben örököltek, részben maguk is tovább ástak. A népszavazásig minden rendelkezésre álló eszközzel győzködni kell a választót, a polgárt arról, hogy miért szolgálja az unió elsősorban az ő érdekeit. Egy sikertelen, netán kudarccal végződő népszavazás beláthatatlan módon nehezítené meg az ország jövőbeni nemzetközi mozgásterét, amivel minden érintett tisztában van. A túlpörgetett kampány, a fölfokozott eufória viszont olyan csalódások kockázatát rejti magában, amelyek veszélyei már most is modellezhetők. Részben a csatlakozási időszak nehézségei, részben a ma még kevéssé ismert, de, nagyon is kellemetlen feltételek, részben az elmaradó gyors és látványos sikerek okán a túlünnepelt unióból könynyen lehet minden baj és kudarc forrása. A hatalmat gyakorlókra a közeljövőben komplikált feladat vár, egyidejűleg lelkesíteni és biztatni az ország lakóit, ugyanakkor pedig mindent megtenni azért, hogy minél felkészültebbek legyenek a kényszerű, kellemetlen, de nagyon is hasznos tanulási folyamat elfogadására. Nem elképzelhetetlen e rendkívül összetett politikai kihívás eredményes megválaszolása és megoldása. Nem kizárt. Csak az kizárt, hogy a politikai életben 2002-ben rettenetes intenzitással begyakorolt szerepek révén ez lehetséges. Az idei év logikáját követve: az egyik félnek csak dicsérnie illenék a csatlakozást, a másiknak meg szüntelenül a nemzet, a magyar érdekek elszánt védelmezőjeként valamennyi veszélyt néven kellene neveznie. Bármi áron mást tenni, mint amit a rivális. Ez az, ami semmiképpen sem folytatható".

Szili Katalin szerint (Németh Péter, Sebes György: Emlékeink sincsenek a pártállami döntéshozatalról, Népszava, 2002. december 14.) "nemcsak a tagjelölteknek - tehát nekünk - érdekünk a belépés, hanem az eddigi tagállamoknak - vagyis nekik - is nagyon fontos, hogy egy egységes, új Európa jöjjön létre. E pillanatban az a helyzet, hogy egy lábbal már tulajdonképpen át is léptük a küszöböt - egész testsúlyunk az első lábunkra nehezedik -, a másikat pedig csak át kell emelni - és ez a koppenhágai csúcstalálkozón minden valószínűség szerint megtörténik. Mindemellett azt is nagyon biztatónak tartom, hogy a magyar lakosság hatvan százaléka támogatja Magyarország tagságát".

Szili úgy véli nem volt érzékelhető, hogy "bármelyik számottevő politikai erő kétségessé tette volna, hogy Magyarország előtt nincs más út, mint az uniós tagság. Számomra sokatmondó volt a tavaszi parlamenti választás üzenete, hiszen a választópolgárok egyszerűen kiszavazták a parlamentből azokat a politikai erőket, amelyek ellenzik a tagságot, vagy akár csak EU-szkeptikusak. Ez a jövőre nézve is bíztató előjel. Azt viszont gyakran lehetett érzékelni, hogy az Európai Unió belpolitikai csatározások kérdésévé vált. Ezt sem tartottam kedvezőnek. Úgy gondolom, kell, hogy legyen számukra néhány olyan nemzeti alapértéknek vagy nemzeti minimumnak tekinthető kérdés, amiben - ha vitázunk is, de - egyet kell értenünk. Ilyennek tartom az európai uniós csatlakozást is. És nem hiszem, hogy bármely politikai erő - akár a jelenlegi szocialista-szabaddemokrata, akár az előző kormányzat - kisajátíthatná ezt a történelmi lépést. Magyarország immár ténnyé váló uniós tagsága a rendszerváltozás óta eltelt tizenkét év politikai történéseinek - egy folyamatnak - az eredménye. Benne van minden kormány és valamennyi reálisan gondolkodó politikai erő törekvése".

Magyar Hírlap álláspontja szerint (Lábjegyzet, Magyar Hírlap, 2002. december 16.) "Václav Klaus cseh exkormányfő és magyar sorstársa, Orbán Viktor - kiegészülve Andrzej Lepperrel, a lengyel euroszkeptikus Önvédelem vezetőjével és Roman Giertychcsel, aki a nemzeti jobboldali Lengyel Családok Ligájának elnöke - úgy beszélnek, mint ha valamilyen visegrádi ellenzéki egyeztetésen vettek volna részt. Ennek lényege: miközben a másik két ország szép sikerrel vette az utolsó EU-akadályt, addig a mi kormányunk leszerepelt Koppenhágában, és szégyent hozott nemzetünkre. Orbán Viktor szavaival: míg Lengyelország és Csehország jelentős eredményeket ért el az utolsó pillanatokban, a magyarok a semmit tudják felmutatni. Érthető lélektani reakciók ezek. Ellenzéki szerepből külpolitikai kérdésekben csak akkor lehet bekerülni a hírekbe, ha a politikus belerondít egy addig konszezusosnak hitt kérdésbe. Jelen esetben az európai csatlakozás ügyébe, amelynek péntek 13-a döntő történelmi napja. (...) Világos, hogy a visegrádi ellenzékiek, mint minden ellenzék mindenkor, a választási kampányra készülnek. Orbán a hét végi nyilatkozataival eldöntötte, hogy a következő kampányban a vesztesek pártját fogja majd. Azokét, akik az EU-tagság addig eltelt két évéből inkább problémáik gyarapodását látják. Új, nehezen érthető játékszabályokat, feleslegesnek tűnő adminisztrációt, emelkedő árakat vagy csak a csoda elmaradását. Akkor jöhet az igazi alkalom visszamutatni 2002. december 13-ára, és arra hivatkozni, hogy más kormány jobb lehetőségeket is kiharcolhatott volna. Nem tudjuk, igaza van-e Kovács Lászlónak, amikor azt mondja, hogy a magyar tárgyaló delegáció mindent elért, amit adott körülmények között elérhetett. Nem tudjuk ugyanis, mi volt az EU vezetőinek a fejében. Az viszont biztosan állítható, hogy Orbán Viktor téved. Koppenhága 36 órájában Magyarország tovább javította a belépés feltételeit. 56 millió eurós költségvetési kompenzációs kiigazítást kapott, valamint hétmillióval kisebb befizetési kötelezettséget az Európai Fejlesztési Bankba. Ez 15 milliárd forint, a semminél éppen ennyivel több".

Rockenbauer Nóra szerint (A kerekasztal felé, Magyar Hírlap, 2002. december 16.) "a pénteken fillérekért folytatott végső alkudozás megmutatta, hogy mire számíthatnak a jövőben politikusaink az unió nagy kerekasztalánál ülve. Kicsinyességre, a nemzeti érdekek körömszakadtáig való védelmére, szövetségek cserbenhagyásos felmondására és éjszakákig tartó, időnként hangnemében is elfajuló vitákra. Az eredmény pedig általában csak apró elmozdulásokat jelent, kompromisszumokat, melyekkel mindkét fél elégedetlen. Mégis, ez a módszer eddig folyamatos előrehaladást hozott, és alapvetően sikeres térséggé tette Nyugat-Európát, amelyhez nemrég olyan gazdag és függetlenségükre sokat adó népek is csatlakoztak, mint a nettó befizető osztrákok vagy a svédek. A kilencvenes években az unió gazdasága felfelé ívelő szakaszban volt. A közösség nagy bizalommal készült a közös valuta bevezetésére, amitől a gazdaság további felfutását várta. Az 1999-ben Berlinben elfogadott hétéves költségvetés, az Agenda 2000 pedig hat ország felvételére 58 milliárd eurót irányzott elő a 2002 és 2006 közötti időszakra. A csatlakozási tárgyalások is könnyen indultak, mivel az EU a legkevésbé problémás fejezeteket vette előre. Közben azonban az Egyesült Államok gazdasága vészesen lassulni kezdett, s ezt idővel követte Nyugat-Európáé is. Azaz egyik legnagyobb vesztes az addig motorként működő német gazdaság lett, melynek hiánya az idén már meghaladja az éppen általa kierőltetett szigorú maastrichti kritériumokat. A munkanélküliek száma pedig átlépte a négymilliót. De képtelen teljesíteni az eurózóna követelményeit Franciaország, Portugália és Olaszország is. A jelölt országok kereskedelme és piaca ugyanakkor szinte teljesen megnyílt és az EU felé fordult. Véget ért a balkáni háború is, amely felgyorsította hazánk felvételét a NATO-ba. Mindezek együttesen erősen lelohasztották a kelet-európai országok felvételében elsősorban a stabilitást és a piacokat megcélzó uniós tagállamok lelkesedését a bővítés iránt. A folyamat azonban már visszafordíthatatlanná vált, lassítása is csak kárt okozott volna az egész térség számára. Így született meg a döntés: legyünk rajta végre túl, de minél olcsóbban! Ezért került fel az elsőként felveendők listájára tíz ország is. Azonban már csak annyi pénzt voltak hajlandók rájuk költeni, amennyit eredetileg hat országnak szántak három év alatt. Sőt még annyit sem. A sokat emlegetett berlini plafonnál az Európai Bizottság eleve 1,3 milliárd euróval kevesebbet osztott szét tervezetében. A tízeknek az utolsó pillanatban nagy nehezen odavetett 433 millió euró ellenére is több mint egymilliárd euró maradt bent a berlini büdzsében".

Rockenbauer úgy véli "a tízek legnagyobb fegyverténye, hogy a Berlinben a nekik járó támogatások közül kihagyott közvetlen agrártámogatások egyáltalán bekerültek a végső szerződésbe, még ha csak 25 százalékkal is. A visegrádi négyek feszült viszonya és megbízhatatlan szövetsége azonban ellehetetlenítette ennek tovább növelését. A másik nagy eredmény, hogy végül senki sem lesz nettó befizető, sőt mindenki jobban jár 2004-ben, mint 2003-ban. A magyar kormányok két jelentős eredményt értek el, a generikus gyógyszerek, valamint a versenyfejezet adókedvezményei ügyében. Összességében a magyar egyezség vállalható kompromisszum. Sokkal jobbat az adott körülmények között kiharcolni nem lehetett. 2007-től viszont már mi is ott ülhetünk annál a bizonyos kerekasztalnál, és egyenlő partnerekként vehetünk részt a pénzek elosztásában. Van tehát minek örülni. És van is mivel koccintanunk rá. Az unió ugyanis az elmúlt hetekben biztosította számunkra a tokaji bor meg a pálinkanevek kizárólagos használatát, adókedvezményt kaptunk a bérszeszfőzésre, és kedvünk szerint cukrozhatjuk a bort is".

Pócs Balázs szerint (Az EU-csúcs eredményei: kinek van igaza?, Népszabadság, 2002. december 16.) "teljesen felesleges azon vitatkozni, melyik magyar kormány harcolt ki jobb eredményeket a tárgyalásokon: az EU sosem a tagjelölt kormányok összetételétől teszi függővé, meddig hajlandó elmenni a kompromisszumkeresésben, a hagyományos adok-kapok játékban. (...) Tipikus példa arra, miért nem érdemes Orbán Viktornak minden 'túlzott' engedményt a szocialista kormányra áthárítania: éppen az általa vezetett jobbközép kabinet volt az, amelyik a tagjelöltek közül elsőként elfogadta az EU ajánlatát a hétéves magyarországi tilalomra (és ugyancsak elsőként mondott igent a munkaerő szabad mozgásának hétéves, uniós korlátozására). Utolsó napjaiban az Orbán-kormány gyakorolt annyi önkritikát, hogy földügyben hároméves védzáradékot kért, amelyet már Medgyessyéknek ítéltek oda hivatalosan; a hazai termőföld védelme így tíz évre biztosítva van. (...) Az Orbán-kormány idején kért agrárkvótákat az EU indokolatlanul magasnak tartotta, és sohasem fogadta el (gabona, tej, húsmarha). A végső eredmény tehát valóban alacsonyabb az eredeti magyar igénynél - de jóval kedvezőbb annál, mint amit az unió a tárgyalásokon kezdetben javasolt. Vagyis nyertünk, még ha kevesebbet is, mint sokan szerették volna".

Pócs úgy véli " tagság első évére - 2004-re - fennmaradt az EU kezdeti, 25 százalékos ajánlata. Ezt feltornáznia sem az Orbán-, sem a Medgyessy-kormánynak nem sikerült. A magyar gazdáknak azonban jó hír, hogy a támogatást már 2004-ben felemelhetjük 55 százalékra, költségvetési forrásból. Az unió részéről ez engedménynek számít, hiszen a mezőgazdaság állami támogatása elvileg tilos - a magyar költségvetésre viszont a kiegészítés újabb terhet ró, ezért legfeljebb félgyőzelemről beszélhetünk (igaz, a kipótláshoz némi pénzt talán a vidékfejlesztési támogatásokból is át lehet majd csoportosítani).(...) Sikerült költségvetési kompenzációt kiharcolnunk: három évre 56 millió eurót. Ez tényleg nem nagy összeg, de a 2004-es év pénzügyi mérlegén valamennyit javít (mint ahogy javít az is, hogy a május elsejei csatlakozás miatt csak nyolchavi hozzájárulást kell befizetnünk az EU-költségvetésbe, a támogatásokat viszont az egész évre megkapjuk). Az 56 millió valójában a kilenc tagjelöltnek jutó 300 milliós pluszpénz ránk eső része. Ezt nem érdemes öszszehasonlítani a tizedik Lengyelországnak juttatott egymilliárd euróval, amely eleve a lengyeleknek (2007 után) szánt pénzek előrehozása - és Varsóban felmutatható, kétes politikai győzelem".

A Népszabadság újságírója szerint (Jól jár, Népszabadság, 2002. december 16.) az Európai Uniós csatlakozással jól jár az ország. "Bekerül az euroatlanti fejlődés, az egyik világcentrum keretébe, félmilliárdos, egységes, fejlett, fizetőképes piacra, amely befektetési, környezetvédelmi, szociális és fogyasztóvédelmi javuláshoz ad módot és pénzt. Az infrastruktúra. A közlekedés és szállítás páneurópai programja - részben uniós finanszírozással - átfogó modernizációs keretbe kerül. Az út-, vasút- és hajóútfejlesztés felgyorsul. A környezetvédelem. Szintén páneurópai keretprogramba kerül, a nagyobb követelmények teljesítéséhez EU-pénzt kapunk. Az oktatás és a tudomány. Az előbbi szabad egyetemválasztást jelent Lisszabontól Tallinnig (uniós ösztöndíjakat lehet szerezni), az utóbbi pedig része a páneurópai keretprogramnak. Az elmaradott térségek. Az uniós felzárkóztatási alapok semmivel sem pótolható külső forrást képeznek, tartósan és biztosan. Elosztásuk szabályozott, nehéz elherdálni vagy elsikkasztani (de azért meg szokták próbálni). A falu. A felvásárlási árak stabilizálódnak, a földárak nőnek, a vidékfejlesztési EU-keretek infrastrukturális és szociális javulást indítanak el. A termelési-támogatási kvóták vitájában az unió nagyvonalúnak bizonyult, az agrártermelők a reális menynyiségi szintet megtarthatják, jövedelmük biztos összegekkel kiegészítődik, a minőség javítására külön is pénzt kapnak. Az idegen nyelvet tudó munkavállaló. Bizonyos átmeneti megkötésekkel mind a huszonöt ország munkaerőpiacán azonos esélyekkel és munkavállalói jogokkal jelenhet meg és versenyezhet az itthoninál előnyösebb állásokért. A közélet tisztasága. Megnehezedik a korrupció, a hatalommal való visszaélés, nagyobb követelmények honosodnak meg a közigazgatási és politikai kultúrában (ha hagyjuk). A fogyasztó. Az egységes piaci, kínálati konkurencia neki kedvez, ráadásul az unió verseny- és fogyasztópárti. A közigazgatás. Nő, modernizálni kell, a köztisztviselőket, közalkalmazottakat az állam kénytelen lesz jobban megfizetni és viszonylag függetleníteni a pártpolitikától".

A Népszabadság újságírója szerint a csatlakozással átmenetileg rosszul jár "az állami költségvetés. Az uniós beilleszkedés kiadásait, valamint a felzárkózási EU-támogatásokhoz társítandó önrészt, nemzeti kiegészítést neki kell kifizetnie - míg a brüsszeli pénz zömmel 'helyi', vidéki és regionális címzettekhez kerül. Óriási vita lesz a központi államvezetés és a helyi önkormányzatok között. Az idősebb, nyelvet nem tudó, 'rugalmatlan' munkaerő. Helyébe - bizonyos megkötésekkel - uniós külföldiek jöhetnek. Átképzését az EU kissé megtámogathatja, de a teendők neheze az államkasszára hárul, ha bírja. A megszokott, de az uniós egységes piacon már versenyképtelen termék, szolgáltatás kínálója. Támogatást nem kap, de még nagyobb versenybe kerül, illetve ki is szorul belőle. Átalakításához viszont EU-pénzt kaphat".

A Népszabadság újságírója szerint a csatlakozásnak több területen egyszerre lesznek pozitív és negatív hatásai, mint például "az egészségügy. A jól képzett, nyelvet tudó orvosok és ápolók Nyugatra mehetnek. A hazai pénzhiányt enyhítheti viszont, hogy magyar intézményekbe nyugati páciensek várhatók. Az árak és a bérek. Az EU-csatlakozás önmagában nem változtat rajtuk, de az egységes piac - középtávon - mindkettő átlagos szintjének emeléséhez vezet. Biztosan drágul az alkohol, a cigaretta, a föld, az ingatlan, az autó, a fodrász, a könyv. Reáláron olcsóbb lehet az alapvető élelmiszer és a ruházat, a cipő, a mozi és a tévé, a telefon és a generikus (ugyanolyan hatóanyagú, de nem márkás) gyógyszer. A koppenhágai csúcs történelmi sikerének örömét alighanem csak később, fokozatosan érezzük majd meg. Az ünneplés mostani elmaradása talán jó is arra, hogy már most megérezzük: az Európai Unió se nem fenyegetés, se nem csodaszer. Ehelyett jó eszköz és jó esély egy jó nehéz munkára való nekigyürkőzéshez. 2004. május elsején már bent szorgoskodhatunk".

Németh Péter szerint (Kozmás Európa, Népszava, 2002. december 16.) "nem kell pszichológusnak lenni ahhoz, hogy megállapítsuk: lélektanilag nem volt könnyű helyzetben pénteken a volt miniszterelnök. Orbán Viktornak ezen a joggal történelminek nevezhető napon azt kellett magában feldolgoznia, hogy csak karnyújtásnyira volt attól a lehetőségtől, hogy december 13-án az ő irányítása mellett következzen be a nagy pillanat, s a lehetőség mégis elúszott. Ott járt ugyan ő is Koppenhágában, csak épp nem az európai uniós tárgyalások utolsó fordulójának sikeres megvívásán buzgólkodva, hanem az Európai Néppártok vezetőinek találkozóján. És ez azért mégsem ugyanaz. Azt kell gondolnom, hogy a volt kormányfő nem tudta jól földolgozni ezt a személyes pszichodrámát. Félreértés ne essék: nincs ebben semmi bírálat, csupán egyszerű megállapítás vagy hogy enyhítsek: egyszerű vélelem. Már csak azért sem kritizálnám ezért Orbánt, mivel feltételezésem szerint alig akadt volna olyan ember - politikus -, aki ezt a helyzetet képes lett volna könnyedén feldolgozni. (...) Ugyanakkor persze az is igaz: ha valaki politikusnak adta a fejét, ráadásul e minőségében csúcsra jutott, annak képesnek kell lennie kellő nagyvonalúsággal kezelni a mégoly nehéz pillanatokat is. Orbán Viktor erre nem volt képes. (...) a Magyar Nemzet szombati számában publikált Orbán-írásnak is feltétlenül akkor kellett elkészülnie, amikor még senki sem tudta, tudhatta, hogy milyen eredménnyel zárulnak a megbeszélések Magyarország és a Tizenötök között. Ehhez képest a volt magyar miniszterelnök gyengének, erélytelennek és sikertelennek minősítette a Medgyessy-féle csapatot; mintha az EU álláspontját és nem Magyarország érdekeit védték volna. Ami, Orbán szerint, érthető, hisz ők a régi moszkoviták, mai brüsszeliták, az új euroszervilisek, vagyis a nagy átalakulók. Egykor - írja a volt kormányfő - a Varsói Szerződést és a KGST-t védték és szolgálták, miközben Orbánék hazánk függetlenségéért és Európa újraegyesítéséért dolgoztak. Kemény aktuálpolitikai megnyilatkozások ezek, olyan szavak, amelyek nem hagynak kétséget afelől, hogy Orbán Viktor nem (sem) volt képes feldolgozni azt a belső konfliktust, amit az elvesztett választások és az ennek következtében elillanó személyes történelmi szerep okozott".

A Magyar Hírlap újságírói szerint (A bővítési eufória még tart, de sok teendő vár a jelöltekre a belépésig, Magyar Hírlap, 2002. december 17.) "Magyarország pénzügyi kötelezettségvállalás formájában három év alatt 5 milliárd 93 millió eurót kap majd az Európai Uniótól, 2004 és 2006 között majdnem 3,1 milliárd euró tényleges kifizetésre lehet számítani. Ugyanebben az időszakban 2 milliárd 263 millió eurót kell befizetnünk az unió költségvetésébe. A teljes pénzügyi kötelezettségvállaláshoz képest 2,83 milliárd, a tényleges kifizetések szintjén 825 millió euró lesz a nettó magyar költségvetési mérleg. Az egy főre jutó támogatás három évre kivetítve 130 euró fölött lesz.
Magyarország a felvételi tárgyalások zárószakaszában 55,9 millió euróval javított az unióval szemben fennálló pénzügyi mérlegén - ennyivel lett nagyobb a végösszeg a dán elnökségi javaslathoz képest. Az 56 millió euró durván ötöde annak a 300 milliónak, amit a tárgyalások legvégén osztott ki az EU kilenc tagjelölt között.
A magyar küldöttség Koppenhágában két kérdéskörre - a közvetlen kifizetésekre és a 2005-2006-os költségvetési pozíció javítására - összpontosított, miután minden másról előzőleg megállapodott az EU-val. Budapest a visegrádi csoporton belül kötött egyezséghez tartva magát a 25 helyett 30 százalékos kezdeti direkt támogatási szintet szorgalmazott, a következő két évben viszont maradt volna a 30, illetve 35 százalékos szint. Az emelés körülbelül 500 millió euró pluszkiadást jelentett volna az Európai Unió számára. Ebből az összegből egyébként a hozzájárulásunk (kb. 15 százalék) arányában akartunk részesülni. Ugyanakkor a közvetlen kifizetések javítását nem mindenki szorgalmazta azok közül, akik a jobb alku reményében a végsőkig kitartottak. Csehország, Szlovákia és Lengyelország számára a direkt támogatásokkal szemben a nagyobb költségvetési kompenzáció egyértelműen fontosabb prioritásnak számított. (....) A direkt támogatások induló százalékának növelése helyett Magyarország 2004-ben a mindenkori uniós támogatási szint 55, 2005-ben 60, 2006-ban pedig 65 százalékáig nemzeti forrásból kiegészítheti a gazdák jövedelmének szubvencionálását. A nemzeti kiegészítéshez ugyanakkor a vidékfejlesztési támogatások három éven keresztül maximum 20, vagy első évben 25, utána 20, majd 15 százalékát is fel lehet használni. A vidékfejlesztési források költségeit 80 százalékban az EU állja, 20 százalékát az új tagok adják.
Ami a felzárkóztatási alapokat illeti, az egy főre eső támogatás mértéke becslések szerint 2006-ban is még csak 46 százaléka lesz a négy úgynevezett kohéziós országénak (Spanyolország, Portugália, Görögország és Írország). Minden magyar állampolgárra 2006-ban 110 eurós felzárkóztatási támogatás jut, miközben a kohéziós országok átlaga 238 euró/fő. A 15 EU-tagállam átlagában pedig egy főre 219 euró regionális támogatás jut".

Kovács László külügyminiszter az Országgyűlés integrációs bizottságában tartott beszámolójában elmondta (u.o.) " a koppenhágai uniós csúcson elért siker már akkor is történelmi esemény lenne, ha a magyar delegáció úgy zárja le a tárgyalásokat, hogy nem sikerül rövid távú pénzügyi hasznot kicsikarni. A 'semmihez' képest ugyanakkor a csatlakozás első három évében összesen 335 milliárd forintos többlethez juttatja az EU a magyar költségvetést (....).
A Koppenhágából visszatért Kovács szerint a tagsággal járó olyan előnyök, mint a határok lebontása érthetetlenné teszik az utóbbi napok belpolitikai csatározását. Az ebben elhangzott bírálatok pedig azon túl, hogy nem igazak, leginkább az 'ismeret vagy a tisztesség' hiányát mutatják - tette hozzá. Kovács példaként említette a termelési kvóták ügyében született kompromisszummal kapcsolatos vádakat: a tizenöt évvel ezelőtti termelési eredményeket tükröző eredeti magyar javaslatok inkább a benyújtó Orbán-kormány erős fantáziájára, mint realitásérzékére utaltak".

Körcsik Richárd az Országgyűlés integrációs bizottságának Fideszes tagja szerint (u.o.) "milyen történelmi jóvátétel az unió legszűkmarkúbb bővítése azoknak a kelet-közép- európai országoknak, amelyek az elmúlt fél évszázadban mindenből kimaradtak".

Németh Imre, a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter szerint (In: Koppenhága nyertese az agrárium, Népszava, 2002. december 17.) "az ellenzéki vélekedésekkel szemben jó taktikának bizonyult, hogy a koppenhágai csúcs előtt megegyeztünk a kvótákról az Európai Unióval (...) Azok a tagországok, amelyek Koppenhágára tartogatták igénybejelentésüket, már semmilyen rugalmasságot nem tapasztalhattak, miközben a magyar tárgyalóküldöttség a korábbinál előnyösebb termelési kereteket ért el egyebek mellett a gabona-, a juh- és a húsmarha ágazatban is. Az unió eredeti ajánlatában Magyarországnak 40 ezer, a végső megállapodásban már 94 600 húsmarha szerepelt a kvótában. A miniszter szerint a legkényesebb a tejkvóta volt. A korábban megállapított 1,8 millió tonna helyett 2004-től több mint 1,9 millió tonna lehet a hazai termelés. További 43 ezer tonnával emelheti Magyarország az előállított tejmennyiséget, ha ezt az igazolt adatok indokolják. (...) Németh Imre örömmel jelentette be azt is, hogy Koppenhágában Magyarország javára döntöttek több fontos kérdésben is. Az uniós határozatok értelmében a pálinka elnevezés kizárólag a magyar párlatokat illeti meg, és a Tokaji márka, illetve származási megnevezés is Magyarországé. Igaz, további tárgyalásokat kell folytatnunk Szlovákiával, hiszen a történelmi Tokaj-hegyalja egy kisebb része átnyúlik a határon. A mezőgazdasági miniszter biztatónak nevezte a szlovák partnerrel kezdett megbeszéléseket. A magyar kérésnek megfelelően hazánkat egyetlen borzónába sorolták. Az agrárminiszter hozzátette, a magyar kormány a védzáradékban a termőföld védelmében az Orbán-kabinet hét évével szemben tízéves átmeneti időszakot harcolt ki. (...) A földművelésügyi miniszter kijelentette, a magyar mezőgazdaság egyértelmű nyertese a koppenhágai tárgyalásoknak és az európai uniós csatlakozásnak. A közvetlen támogatásban részesülők, a gabona-, iparinövény-termelők járnak a legjobban, de nagy lehetőségek állnak a zöldség-gyümölcs termesztők előtt is. A sertés- és baromfi-kistenyésztők viszont kénytelenek lesznek integrált rendszerekbe vagy termelési és értékesítési szövetkezetekbe (tész) tömörülni, ha versenyben kívánnak maradni".