Csökken a Terror Házának adott költségvetési támogatás

Majdnem felére csökkent a Terror Házának adott költségvetési támogatás egy parlamenti módosítás miatt. Az SZDSZ-es Pető Iván javaslatára jövőre 150 millióval kevesebb pénzt utalnak ki a múzeumnak. Schmidt Mária, a Terror Háza igazgatója szerint a képviselő személyes bosszújáról van szó azért, mert apja neve is olvasható egy tablón.
Pető Iván szerint aránytalanul sok pénzt kapott eddig az államtól a Terror Háza. A politikus elmondta, hogy inkább politikai propaganda-intézményről van szó és a múzeumhoz nem sok köze van az épületnek, hiszen a múzeumban múzeumi tárgyak vannak, melyek a Terror Házában kevéssé találhatók meg. A kormányszóvivő szerint az ellenzék csak magát okolhatja a parlamenti szavazás eredményeként kialakult helyzet miatt, ugyanis a javaslatot a kormányfő és az összes kormánytag mellett több szocialista képviselő sem támogatta. Így, ha a Fidesz és az MDF nem vonult volna ki az ülésteremből, akkor leszavazhatták volna Pető Iván javaslatát.

Pilhál György: (Egy antiterrorista, Magyar Nemzet, 2002. december 16.) "Én korábbra vártam, hogy elhangzik valami terrorházas szöveg a kormánypárti oldalról, hiszen maga Kovács bácsi jelentette be még az Orbán-korszak legvégén: hatalomra kerülésük esetén tüstént rendet csinálnak a hajdani nyilas-ávós konditerem környékén. Hát most jött el a rendcsinálás ideje, fényes tekintetű Pető Iván kapta a feladatot, és ez nem véletlen. Pető Ivánnak ugyanis az átlagosnál nagyobb rálátása van minden Andrássy út hatvanas történetre. Valamikor itt, ebben a házban kereste a kenyerét a kedves papa, Laci őrnagy elvtárs, hol vesét öklözött, hol szempárt tolt ki, gumibot segítségével kérdezősködött? Egyszer-kétszer talán az ifjú Ivánka is elkísérte a papát a munkahelyére, mit lehet tudni, hátha kedvet kap a pályához? Érdekességként említem, hogy az ÁVH-val való családi kapcsolatról csak mintegy tíz esztendeje tud a hazai közvélemény, akkortól, amikor Kéri Edit nyugalmazott színésznő valahol azt nyilatkozta, tudomása van arról, hogy képviselő uram édesatyja államvédelmis őrnagy volt, sőt a kedves mama is az akkori Belügyminisztériumtól kapta a zsoldját. Pető Iván természetesen mélységesen felháborodott az őt ért méltatlan inzultus miatt, perre vitte a dolgot, amit aztán annak rendje-módja szerint el is veszített. Néha az igazság is szokott győzni. Természetesen Pető papa neve is ott olvasható a Terror Háza falán a többi szadista kollégáéval egyetemben, még Iván fiú sem tudta elintézni, hogy valamilyen módon lemaradjon onnét. Persze Pető képviselő úr mellett akadnak még, akiknek nem tetszik igazán ez a múzeum. Túl borús. Túl nagy. Túl drága. Túl igaz".

Csermely Péter szerint (A terror Tisztelt Háza, Magyar Nemzet, 2002. december 19.) "békésen elfogadta a parlament Pető Iván indítványát, amely szerint 150 millió forinttal csökkenteni kell a Terror Háza múzeum működési támogatását. Az indítványt a kormány nem támogatta, mi több, a kabinet egyes tagjai nem is szavazták meg. A látványmanőver könnyen kivitelezhető volt, mivel a döntésre az ellenzéki képviselők kivonulása után került sor. Ez egyébként mellékszál, a kormánytöbbség akkor is meglett volna, ha az ellenzék a helyén marad, legfeljebb akkor egyedül Medgyessy Péter pöcköli meg a nem gombot. A politikai akarat egyértelmű volt, ez még ebből a félházas szavazásból is kikövetkeztethető. Október 17-én Medgyessy Péter ellátogatott a Terror Házába. Tőle szokatlan stiláris bravúrral az alábbi összefüggő sorokat jegyezte be az intézmény vendégkönyvébe: 'Tanulságos. Fontos, hogy a fiatalok megismerjék, és örülnék, ha tovább gazdagodna mindenfajta terror bemutatásával. Gratulálok a kiváló történészi munkához és a rendezéshez.' Egy héttel korább röppent világgá a szenzáció, hogy Kertész Imrének ítélték oda az irodalmi Nobel-díjat. Kertész Imre azóta minden fórumon hangoztatja, hogy a múlttal szembe kell nézni, fel kell tárni. Igaza van. A múlttal történő szembenézésnek világhírű, hazánkban eddig egyetlen otthona a Terror Háza múzeum volt".

Csermely szerint a "parlamenti szavazás ékesen demonstrálja, hogyan értelmezi az MSZP-SZDSZ-koalíció Kertész Imre fontos alaptételét. Ők mindenki múltjával hősiesen szembenéznek, mindenki múltját bátran feltárják, a saját múltjuk azonban megítélésük szerint markáns kivételt képez. Tabu. Nekik nincsen múltjuk, csak jelenük van, amely álláspontjuk szerint szociáldemokrata, illetőleg liberális. Legfeljebb előzményeik vannak, amelyek úgy rendeződnek át folyamatosan, ahogy éppen a szituáció kívánja. Ha pártingatlanokról van szó, akkor az MSZP jogutódja az MSZMP-nek, tehát örököse az állampárt vagyonának. Erről nekik érvényes bírósági ítéletük van. Ha 1956-ról van szó, akkor semmi közük hozzá, e témában az MSZP modern, nyugat-európai értelemben vett szociáldemokrata párt, könnyeznek és koszorúznak. A szabad demokratáknak tulajdonképpen szüleik sincsenek, ők Kossuth Lajostól származtatják magukat, aki pillanatnyilag nincs abban a helyzetben, hogy tiltakozni tudjon. A két koalíciós párt számára ez jelenti a múlttal való szembenézést. Amikor ez a múlt mégis felbukkan, az kellemetlen. Ha múzeumot szerveznek köré, akkor kínos. Ha ennek a múzeumnak a híre bejárja a világot, akkor baj van. Ha a tárlatot több százezren látogatják meg néhány hónap alatt, az botrány. Akkor lépni kell. Akkor szavazni kell. Kétszínűen, kommunikálhatóan, ahogy szokásuk. Ez történt. A nemtelen feladatot Pető Iván vállalta magára. Önként jelentkezett a provokátor szerepére. Édesapjának csak a fotója hiányzik a Terror Háza múzeumból. Nem az áldozatok faláról. Édesanyjáról sincs fénykép, bár lehetne. Nem az áldozatok falán. Nincs még egy politikus a világon, aki ebben a helyzetben ne húzná meg magát egy csendes sarokban. Nincs még egy ember a világon, aki ebben a helyzetben ne szégyellné magát. Pető Iván egy páratlan politikus, Pető Iván egy páratlan ember. Az Országgyűlés kulturális bizottságának elnökeként most büszkén könyvelheti el, hogy hazánk egyik leghíresebb és leglátogatottabb múzeumát sikerült tönkretennie. A terrortámadásban közreműködtek az általunk többé-kevésbé szabadon választott koalíciós képviselők. Ezt is megjegyezzük. Pető Iván most méltán lehet elégedett. Derék gyermeknek bizonyult, örömet szerzett az édesapjának. Biztosan jólesett az öregnek. Egy örökkévalóságig emlékezhet majd rá, ott lent, a pokolban".

A Magyar Hírlap álláspontja szerint (Terror Háza félpénzen, Magyar Hírlap, 2002. december 20.) "ki kardot ránt, kard által vész el - a régi mondást most Schmidt Mária, a Terror Házának igazgatója tapasztalhatta meg. A kormánypárti szociálliberális szándék 330 millióról 180-ra csökkentette a Terror Házának büdzséjét. Sok pénzről van szó. A 150 milliós elvonás igencsak komoly összeg. Jó néhány hazai múzeumot, gyűjteményt tenne boldoggá évekre. Ez az egyik megjegyzésünk, de nem a legfontosabb, mert a történet sokrétű. Mutatja egyfelől, milyen is az, ha a politika belegázol a kultúrába, tudományba. Az előző kormány nem sajnálta a pénzt saját tudományos, ideológiai bázisának a megteremtésére. Öntötte övéibe a pénzt, miközben éhkoppra juttatta az addig működő, ellenségesnek tekintett intézmények egy részét. Ez most visszaüt. Nem szép, de tény. Nem lényegtelen momentum az sem, hogy a Fidesz - ha jelen van az ülésteremben, és nem vonul ki sértetten korábban - talán megakadályozhatta volna a pénzelvonást. De képviselői nem voltak ott, így nem tudtak szavazni. Figyelmetlenségből? Hiba. Tudatosan? Az még rosszabb - Schmidt Máriáéknak legalábbis intő jel a hozzájuk közel állóktól. Az eset azonban pontosan megmutatja az MSZP nagypárti, kétarcú működését is. Medgyessy Péter elment a Terror Házába, tetszett neki - ha meg nem, akkor jó arcot vágott az árokbetemetéshez -, a kormánytagokkal egyetemben nemmel is szavazott a költségvetés karcsúsítására. De az a fránya nagy, lomha, nehezen kezelhető frakció! Az bezzeg szembement a miniszterelnök szándékával, aki így nyugodtan mutogathat az MSZP képviselőire: én szerettem volna, Mária, ha tovább virágoznak, de hát az enyéim megakadályozták, nincs mit tenni, ilyen a demokrácia. Itt egy Schmidt nem kellett, ott egy Rainer M.-féle '56-os Intézet anno. És végül essék szó Pető Ivánról is, aki sikeresen indítványozta a félpénzt. Tartanánk magunkat ahhoz, hogy senki sem felelős apja régi tetteiért. Erről ennyit. Egyébként meg azt gondoljuk: létezzen a Terror Háza, ne szüntessék meg. Hogy mennyiből? Ezt alapos szakmai elemzés dönthetné csak el".

Pető Iván szerint (In: Sztankóczy András: Formailag a kabinet betartotta a szavát, Magyar Hírlap, 2002. december 20.) "a kormány nem szavazatára azért lehetett számítani, mert világos volt, hogy a kabinetet elvileg köti elődjének megállapodása a Terror Házának nyújtott támogatásról, amit persze a parlamentnek joga van fölülbírálni".

Szalai Annamária (Fidesz) szerint (u.o.) "átlátszó színjáték zajlott, amelyben a kormánypárti képviselők végezték el a piszkos munkát annak érdekében, hogy a kormány elmondhassa, hogy ő szívesen támogatta volna ugye a Terror Házát, de sajnos a képviselők másként gondolták. (...) Medgyessy Péter korábban a Terror Házában tett látogatásán azt ígérte, hogy a múzeum folytathatja működését. (...) mindössze látszólagos a zavar a kormány és a koalíciós pártok között, s akkor is megtalálták volna a módját a javaslat megszavazásának, ha az ellenzék bent marad az ülésteremben". Szalai úgy véli, hogy Pető Ivánt személyes érintettsége is befolyásolta.

Áder János szerint (In: Kis Ferenc: Kormányzás helyett pótcselekvés, Magyar Nemzet, 2002. december 21.) "a szocialisták és a szabad demokraták arcátlansága nem ismer határt. Medgyessy Péter néhány hete úgymond magánemberként meglátogatta a múzeumot, és azt mondta: a Terror Háza költségvetési támogatását fenn kell tartani. Ehhez képest a minap elvettek 150 millió forint állami támogatást. A másik arcátlanság az, hogy ezt a módosító indítványt az a Pető Iván jegyezte, akinek édesapja neve a múzeumban, a tettesek falán látható.(...) A költségvetéshez benyújtott csaknetn kétezer módosító javaslat szavazásakor a kormány ugyanis mindig keresztül tudta vinni akaratát a szocialista frakción, amely érdekes módon éppen ennél a javaslatnál bokrosodott meg. Tény, hogy ha a kormány valóban meg akarta volna akadályozni a Terror Háza múzeum támogatásának csökkentését, akkor ezt megtehette volna az ellenzék nélkül is".

Nagy N. Péter szerint (A gesztus halála, Népszabadság, 2002. december 21.) "a Terror Múzeuma már eddig is sok indulatot kavart. Ez nem meglepő. Nem utolsósorban ez is a célja. Akinek nem tetszett nyitva, félő, megtudja, hogy bezárva még kevésbé lesz a kedvére. (...) Medgyessy Péter magánemberként állt be a Terror Háza előtt várakozó sorba. Azt feltételezhettük, hogy ezzel a kormányfő tudomásul vette a Terror Háza és a mögötte levő hit- és indulatvilág által felé sugárzott cseppet sem barátságos üzenetét is. Lehetett gondolni, hogy magánemberként tett látogatása mögött van némi politikai támasz is. Szerdán a parlamentben kiderült, hogy kevesebb a szükségesnél. Az Országgyűlésben - a miniszterelnökkel szemben - 143 szocialista képviselő is Pető Iván javaslatát támogatta, így 150 millió forintot elvontak az Orbán-kormány által bőkezűen ellátott intézménytől. A kormány eredetileg még úgy gondolta, hogy a kuratórium alapította intézetek (a XX. és a XXI. századi) és a múzeum együttesen kapja meg azt a pénzt, amelyet az előző rezsim csak a múzeumra adott. Ez az összeg egyben azt is sugallta, hogy nem folytatódik, ami eleddig jellemezte az elosztás politikát: az egyszer hopp, másszor kopp közhelyigazság(talanság)a. A módosító indítvány elfogadásával nemcsak az eredetileg megítélt pénz, hanem a miniszterelnök őszi gesztusa is minősítve lett. (...) szomorú volna az is, ha a Terror Háza magára zárná kapuit".

Andrassew Iván szerint (Váltság, adósság, tapintatlanság, Népszava, 2002. december 23.) "az, hogy a miniszterelnök ellene szavazott, a teremből hiányzó ellenzék miatt a kormánypárti képviselők mégis megszavazták, érdekes politikai képlet. Ám még érdekesebb, hogy ezután Schmidt Mária bejelentette: egyrészt csak azért van a TH falán az a kép, amely a volt ávós Pető papát ábrázolja, mert valaki bedobta a postaládába, másrészt januártól bizonytalan időre bezárják a Terror Házát. Görgey azért került kínos helyzetbe, mert rá hullik a felelősség: a jobboldal a bezárást nyilván úgy demagogizálja majd, hogy az a kormányzat bosszúbűne. Ezzel szemben az az igazság, hogy műszaki okok miatt amúgy is bezárt volna egy időre. (...) Egészen addig, amíg Schmidt Mária a hamiskás bezárást be nem jelentette, úgy gondoltam, nem volt helyénvaló ilyen drasztikusan csökkenteni az intézmény juttatásait. Nem mintha nem jutott volna eszembe, hogy az előző ciklusban a Fidesz ugyanígy tett más intézményekkel. És mivel Schmidt Mária Orbán Viktor személyes tanácsadójaként jeleskedett, nyilván tudott is erről. Sőt - megkockáztatom - része volt benne. Talán azért is, hogy több pénz jusson a Terror Házára. De ez akkor sem elegáns. Persze az sem, ha egy politikamúzeum falán országgyűlési képviselők szüleinek arcképei lógnak. Ez tapintatlanság, sőt nyilvánvaló provokáció. És nem tudom, miért csodálkozik a provokátor, ha viszontprovokálják. De nem ez bosszulja meg magát. Hanem az, hogy a jobboldali politikusok nyilvánosan ávósozni mertek olyan képviselőkkel összefüggésben, akik nem tehettek arról, miket cselekedtek a szüleik. Mire elegánskodjon Pető Iván, ha ellenfelei vértahók módjára viselkedtek? Az pedig, hogy Schmidt Mária nem nyitja ki a múzeumot - amelynek vezetését nyilvánvalóan Orbán Viktorhoz fűződő meghitt tanácsadói kapcsolata, delejes személyiségének hatása miatt kapta, hiszen amúgy történészként a zsidópusztítást relativizáló nyilatkozataival már régen komolytalanná tette magát -, azt bizonyítja, hogy csak akkor alkalmas vezetésre, ha magának fújdogálhatja a politikai hátszelet. Ez pedig kevés egy váltógazdálkodásos demokráciában".