Átalakul a Fidesz

A Fidesz elnökségének kétnapos ülése után bejelentett határozat szerint át kell alakítani a Fideszt és annak bázisán meg kell teremteni a magyar kereszténydemokrata uniót, a német CDU mintájára elképzelt gyűjtőpártot. Orbán Viktor ebbe a gyűjtőpártba integrálná a jobboldali pártokat, szervezeteket, illetve a polgári körök tagságát is.
Harrach Péter, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnöke egyetért az Orbán Viktor által elképzelt néppártalakítás gondolatával. A politikus szerint a kisgazdáktól kezdve a kereszténydemokratákon át a civil szervezetekig mindenki helyet kaphatna a néppártban. Az MDF ugyanakkor egyelőre úgy érzi, hogy a most ellenzékben lévő pártok külön-külön hatékonyabbak. Herényi Károly frakcióvezető elmondta, hogy ellenzéki pozícióban a mai politikai helyzetben két párt külön-külön, de együttműködve, szakmai kérdésekben egyeztetve eredményesebb és hatékonyabb tud lenni, mintha egy nagy uniópártba olvadna össze. Dávid Ibolya pártelnök szerint a jobboldalon belül is kell választási lehetőséget kínálni a szavazóknak.

Orbán Viktor a Magyar Rádió Reggeli Krónika című műsorában azt mondta (In: Orbán Viktor visszaúton a Fideszbe, Magyar Hírlap, 2003. január 16.), hogy "'a polgári körök és a Fidesz sohasem lesz azonos egymással'. Szerinte azonban 'most megtörténhet az a nyitás, miután a polgári körök ezrei, tízezrei úgy érezhetik, hogy helyük van a pártban'. Ő maga azonban - saját szándékai szerint - nem egyesítené, hanem külön tartaná a két dolgot. Elmondta, hogy 'a polgári köröket egy kicsit mindig előrébb sorolja a fejében, mint bármilyen pártot', mivel a párt csak egy eszköz".

Harrach Péter, aki az MKDSZ vezetőjeként részt vett a Fidesz elnökségi ülésén elmondta: (u.o.) "elkötelezett a néppárttá alakulásban. Szerinte még nem dőlt el, hogy laza szövetséget vagy uniópártot alakítanak. A háromtagú bizottság majd értékeli a tagság véleményét, a kongresszus pedig erről dönt. Arra a kérdésre, hogy a KDNP mennyire tarthatja meg önállóságát, melyek lesznek azok a kérdések, amelyekben dönthet, még nem tudott válaszolni. A legszorosabb szervezeti egység, ha egy pártot alkotnak és a kereszténydemokraták tagozatot alakítanak, a leglazább pedig a választási szövetség. A kisgazdáknak szerinte helyük van a szövetségben".

Szemkeő Judit, a Szövetség a Nemzetért Alapítvány szóvivője támogatja a néppárttá alakulást (u.o.). Szemkeő szerint "a CDU háttérbázisa is civil szervezetekre épül. Ezek kitermelik a kiváló politikusokat, számon kérik őket, s azoknak van hová visszavonulniuk. Ezért Németországban ritkább a megélhetési politikus. Szemkeő szerint hazánkban évtizedekig elnyomták a civil szervezeteket, most újra hagyományt kell teremteni. Olyan a politika iránt érdeklődő, de nem feltétlenül politizáló emberekre és szervezetekre számítanak, akik és amelyek merik vállalni véleményüket. (...) ez a demokrácia alapja. Ha a társadalom nem építi újjá a civil szervezeteket, nem lesz demokrácia az országban".

Az MDF politikusai nem kívántak hivatalosan véleményt alkotni, név nélkül megállapították (u.o.): "'vajúdtak a hegyek, és egeret szültek'. Mint mondták, nem sikerült Orbánnak a miniszterelnökség, nem jött be a népvezérség, nincs kivel unióra lépni, ezért átalakítják a pártot, így Orbán emelt fővel lehet ismét a Fidesz elnöke".

Juhász Gábor frakcióvezető-helyettes (MSZP) elmondta (u.o.): "tulajdonképpen nem történt egyéb, mint 'hogy néhány varjú felszállt egy faágról, majd ugyanezek a varjak visszaszálltak ugyanannak a fának egy másik ágára'. Nem várok semmiféle változást a Fidesz politikájában, hiszen nem történik más, mint a meglévő struktúra átkeresztelése. Eddig is ezek a politikusok vezették a pártot, és a jövőben is ők fogják. Az uniópárthoz valódi szövetségesekre, igazi partnerekre lenne szükség. A most megnevezett pártok eddig is a Fidesz szatellit szerveiként működtek, az MDF-nek pedig ehhez az egészhez jól láthatóan nem fűlik a foga".

Fodor Gábor ügyvivő (SZDSZ) szerint (u.o.) "Orbán Viktor azon szándéka, hogy egy egységes jobboldalt hozzon létre a Fidesz vezetésével, már régóta ismert. Lényegi változás nem történt, és nem látom, hogy formálódna a Fidesz új stratégiája. Újdonság talán az, hogy Orbán elismerte, fontolóra veszi visszatérését a magyar belpolitikai és parlamenti életbe. Ez mindenképpen pozitív lépés. Persze ettől csupán színesebb lehet a parlamenti élet. Az MDF önállósága viszont továbbra is nehezíti a Fidesz teljes térnyerését a jobboldalon. Az MDF amúgy is inkább közelebb van az európai szintű jobboldalhoz, mint a közép-európai, provinciális, etatista Fidesz".

Lakner Zoltán szerint (u.o.) "a Fidesz a realitásokkal néz most szembe. Ez ugyan nem az az uniópárt lesz, amiről korábban szó volt. Azokkal a pártokkal akarják megvalósítani, amelyek már most is a Fidesz részei. Orbán Viktor vissza fogja venni a pártelnökséget, hiszen a pártok felett álló politikus szerepe mára okafogyottá vált. Az MDF nem, a KDNP és a kisgazdák pedig alig fogják magukat képviseltetni az uniópártban. Jobb eredményt tudott volna elérni Orbán, ha komoly szervezeteket is bevehetett volna a szövetségbe. Az MKDSZ és a Fidelitas maradt, kérdés, hogy ezt el lehet-e majd adni a választóknak egy új, nagy jobboldali pártként. A csupán szerkezeti átalakítással viszont nem lehet célt elérni".

Fricz Tamás szerint (u.o.) "az ősszel elindított 'uniópárt vagy pártszövetség' most egy újabb állomásához érkezett. Ez egy fokozatosan létrejövő koncepció lehet. Nem lesz feszes, egységes párt. A különböző pártok megmaradnak, az új szervezet nem lesz tömbszerű sem. Összekapcsolódásról lesz majd szó, nem pedig egybeolvadásról. Minden részpártnak megmarad a saját arculata. Reális, hogy a részletek kidolgozására egy évet jelöltek meg. Bizonyos változások lesznek, ám ezek nem radikálisak. A Fidesz most a reálpolitikát helyezte előtérbe. Figyelemre méltó, hogy a jobbközép szó is elhangzott ezen a tanácskozáson. Ez egy új elem, ami arculatváltással is kell hogy járjon. Így a centrumközelibb szavazókhoz is szólnak majd".

Debreczeni József szerint (u.o.) "nehéz ebben a helyzetben tisztán látni. Az a fajta uniópárt-elképzelés, amelyik az MDF-et is magába olvasztotta volna, nem fog megvalósulni. Orbán Viktor vélhetően vállalni fogja az elnökséget. Így bizonyos értelemben redukálta céljait. Jelen pillanatban nincsen olyan vonzerő, amely a Fideszből egy egész országot lefedő néppártot tudna csinálni. Kétséges, hogy növelhető lenne-e a párt létszáma. A fideszes törzstagság ugyanis nehezen enged be új tagokat. Nincs olyan helyzet, hogy a Fideszt át lehessen alakítani, de ennek indokoltságát sem látom".

Bozóki András szerint (u.o.) "a szekér továbbrohant volna a szakadékba, ha nem gondolkodtak volna el mélyen a választási kudarcokon. Kijózanodott a Fidesz. Tanultak korábbi elképzeléseik kudarcából, s most nem is egy pártot szeretnének létrehozni, hanem egy második Magyarországot, egy politikai miliőt. Olyan politikai, társadalmi csoportosulás létrehozása a cél, amelyik valamilyen ügyhöz kapcsolódik. Most kezdenek el gyökereket verni azokon a területeken, ahol a jobboldal nem volt erős. Ez persze nem alakítható ki egyik pillanatról a másikra, a társadalmi begyökerezettség akár évtizedekig is eltarthat. A győzelemhez azonban egy erős párt kevés, a mögötte lévő 'életvilág' is szükséges hozzá".

Szombathy Pál szerint (Fideszből Fideszbe, Magyar Hírlap, 2003. január 16.) "a nagy francia klasszikus, Talleyrand (...) egyszer azt válaszolta a bizonytalankodása közepette is tettrekész uralkodónak: 'Most nincs más dolgunk, mint sürgősen várakozni.' És íme: mintha ez a 'cselekvési' recept körvonalazódna Orbán Viktor rövid távú céljaiban. Nyolc hónappal a bukás után a fentebb említett és eddig követett buzgólkodás eredménytelenségét belátni látszik a... Ki is? Az ellenzék vezére? A polgári köröké? Szakrális távolságból a Fideszé? A (még vagy már?) nem létező egységpárté? Az Európa-kritikusoké? A magyar gazdáké? A volt kormányfő mindegyik volt mostanában egy kicsit és egyik sem igazán. Ez pedig zavart okozott. Túl sokaknak kellett volna túl sok irányból igazodniuk egy folytonosan változó, nehezen kitapogatható helyzethez. Egy fel nem dolgozott, meg nem emésztett bukáshoz, melyet leginkább a politikai kategóriákba nehezen illeszthető csapkodás, követelőzés, fenyegetés és duzzogás sajátos elegye követett. A Fidesz Orbán Viktor nélkül és Orbán Viktor a Fidesz nélkül helyben járt. Topogott, szitkozódva bámulta az új kormány népszerűségi repülését a magasban, kereste a fogásokat, elodázva a szembenézést a mélypont okaival".

Szombathy szerint "most tehát lapoznak a jobboldalon, és új fejezetet nyitnak, miután első lendületből sehogy sem akart felépülni az az uniópárt, pártunió, pártszövetség stb. - nem az elnevezés itt a lényeg. Sokkal inkább a felismerés: lassan a testtel! Az egyesülés, az egységpárt, a magyar CDU megteremtése idő- és munkaigényes valami. Parancsszóra nem fog menni. Karizmával vizionálható, de az akolba terelés már pepecselősebb feladat. Ezért történik most az, amit látunk. Orbán Viktor visszamegy levetett pártjába, visszabújik bele, hordja még egy darabig, majd az alapanyagot felhasználva, újat varrat magának. Segítik ebben majd hűséges társai, szövetségesei, Áder János, Kövér László és a későn jött, korán ment Pokorni Zoltán is, alighanem. Az alapemberek (a 'legalapabbak') tehát maradnak, s ennyiben nem lesz megújulás. (Megint más kérdés: ennyiben a szocialistáknál sem volt sokkal nagyobb.) Azért persze mégiscsak lesz. Mert kénytelen lenni. Csak nem úgy, nem akkora rössel, mint elsőre gondolták. Lassan, óvatosan, szervesen építik majd be a bázis nélküli Fideszbe a valóságosan megszületett és létező polgári köröket. Pontosabban a beilleszthető részét. Lépésről lépésre próbálják majd beszippantani a maradvány-kisgazdákat, kereszténydemokratákat. Innentől megint elnézően mosolygósra vált a polgári arc, ha az MDF-et emlegetik. A politika bizony itt (sem) a szívben, hanem a fejben hozza döntéseit - saját önös érdekében. Nincs kétségem afelől: jelentősen átalakul majd a Fidesz, idővel nevet válthat, hiszen mindez hozzátartozik azokhoz az erőfeszítésekhez, melyekkel a tegnapi vesztesek szavazataikat majd maximálva holnapi nyertesekké válhatnak. A dolog nem meglepő, inkább mostantól logikus. Ha minden igaz, Orbán Viktor kaphat még egy esélyt a győzelemre a jobboldaltól. Ha ezzel sem él, azt politikusként aligha éli túl".

Török Gábor politológus szerint (In: Kis Ferenc: Orbán: Önbizalom kell, Magyar Nemzet, 2003. január 16.) "minden pártnak szüksége van a változtatásra egy választási vereség után, valami újat kell nyújtania ahhoz, hogy 'érdekessé váljon a közvélemény számára'. Ez megnyilvánulhat személycserékben vagy a szervezeti forma átalakításában, a Fidesz ez utóbbit választotta. (...) ez kommunikációs szempontból biztosan hatásos lesz, azt a kérdést azonban nehezebb megválaszolni, hogy politikailag hasznos lesz-e. A siker és a bukás lehetősége egyaránt benne van, attól függően, hogy a Orbán Viktornak sikerül-e elfogadtatnia elképzeléseit pártjában, illetve potenciális szövetségeseivel". Negatív példaként említhető Lengyelország, "ahol a jobboldal az egységesülés után nem sokkal széthullott, és az integráló párt gyakorlatilag eltűnt a politikai közéletből. (...) a magyarjobboldal esetében nagyobb esély van a sikerre, hiszen a Fidesz vezeti mindig is egységes csapatként működtek, nem valószínű, hogy kudarc esetén széthúzás indulna meg a pártban". Török szerint fontosnak, hogy "a szervezeti átalakulás együtt járjon egyfajta stílusváltással, 'más témákról másképpen kell beszélni, mint eddig', új választói rétegeket is meg kell szólítani. Az egységes néppárt létrehozásának kulcsa az, hogy a kisebb jobboldali pártok érezzék az erőt és lássák a sikert, akkor ugyanis csatlakoznak a Fideszhez, ellenkező esetben önálló utakat keresnek. A Fidesznek egyértelművé kell tenni, hogy 'ki az úr a háznál'".

Fricz Tamás poitológus szerint (u.o.) "nehéz, szívós munkát igényel a Fidesz vezetőitől a volt miniszterelnök által meghirdetett nagyívű átalakítás, nem lesz 'királyi út', de jó esély van a sikerre (...) ősz óta 'benne van a levegőben' a változtatás szükségessége, egy uniópárt vagy lazább pártszövetség létrehozása. (...) első lépésben az utóbbi valósulhat meg, hiszen időt kell hagyni a kisebb jobbközép pártoknak, csak fokozatosan valósulhat meg a végső cél, az egységes néppárt". Valószínű ,hogy "ebből kimarad az MDF, sőt egyes hírek arra utalnak a demokrata fórum megpróbálja magához csatlakoztatni a KDNP-t, és így konkurenciát jelenthet a Fidesznek. Ugyanakkor (...) a Fidesznek sokkal nagyobb az integráló ereje, és ezt az újjászerveződő kereszténydemokrata párt vezetői is így gondolják. Orbán Viktor szavaiból (...) arra lehet következtetni, hogy a Fidesz nemcsak szervezetileg alakul át; hanem nyitni készül a mérsékelt, úgynevezett centrumszavazók és a bizonytalanok felé, így a lehető legszélesebb bázisra törekszik".

Szerető Szabolcs szerint ((Nép)pártosodás, Magyar Nemzet, 2003. január 16.) "nyilvánvaló (...), hogy az exkormányfő és a Fidesz nem folytathatja ott, ahol három éve abbahagyta, amikor egy merész húzással a pártelnöki és a miniszterelnöki tisztség szétválasztásáról döntöttek. És nem csupán a kormányzati pozíció elvesztése, majd a sikertelen önkormányzati megméretés sürgeti a váltást. Elég itt arra utalni, hogy a Fidesz belső struktúráját alig érintette a választói bázis 1994 óta folyamatos növekedése. A tavalyi parlamenti választás alaposan rácáfolt a tömegpártok alkonyát, a médiademokrácia eljövetelét emlegető elemzőkre. Hiába építette fel könnyen megjegyezhető üzenetekre kampányát a Fidesz, hiába állt mögötte minden gazdasági mutató tanúsága szerint négy év sikeres kormányzás; az alacsony szervezettség, a támogatói bázis elhanyagolása megbosszulta magát. Az aktivisták seregét mozgósító MSZP-hadjárat a társadalom olyan (mély)rétegeit is elérte, amelyekre a Fidesz kampányának tervezői nem fordítottak kellő figyelmet. Erre válaszolt - a választás szempontjából későn a volt kormányfő, amikor meghirdette a polgári körök mozgalmát. Mostanra azonban az a felismerés is megszületett, hogy a polgári körök nem pótolják a parlamenti képviselettel rendelkező pártot. Sokáig járható útnak tűnt, hogy Orbán, saját táborának vitathatatlan tekintélyű vezetőjeként, kivonja magát a napi politikai küzdelinek első vonalából. Csakhogy az ellenfél és annak médiája ugyanúgy ot tekinti egyes számú célpontjának, mint a kormányváltás előtt. A szűnni nem akaró rágalomözön közepette az átmeneti háttérbe vonulás is luxus (...), a több mint fél éve megválasztott elnök nélkül sodródó Fidesz pedig rendre alulmaradt a kormányerőkkel folytatott kommunikációs küzdelemben. Bár a párt egészen az utóbbi hetekig alacsony fordulatszámon működött, így is bizonyította, hogy megkerülhetetlen erő: sem a jobbszélen, sem a mérsékeltnek nevezettek körében nem támadt kihívója, aki megkérdőjelezné dominanciáját a politikai mező jobb oldalán".

Szerető szerint "a megújulásra azért van szükség, mert jelenlegi állapotában a Fidesz nem látszik alkalmasnak arra, hogy a maga javára fordítsa az erőviszonyokat. Ehhez olyan csoportokat is meg kell szólitania, akik ma tartózkodóak a jobboldal pártjaival szemben, illetve polilikai képviselet-nélkül maradtak (lásd a kistelepülések egykori kisgazda szavazóit). Az elnökség egy nyitottabb, a jelenleginél lényegesen több tagot számláló, tagoltabb, szélesebb alapokon nyugvó politikai szervezet vízióját vázolta fel. Ezzel elviekben nyilván mindenki egyet is ért a párton belül. Csakhogy a terv megvalósítása elképzelhetetlen konfliktusok, a 'birtokon' belüliek érdeksérelme nélkül. Sok helyi pártszervezet vezetése alakulhat át, de az országosan ismert politikusok közül is bizonyosan lesz olyan, aki egy kicsit a háttérbe szorul majd. Ahhoz, hogy ezt minden érintett tudomásul vegye, komoly meggyőző erőre lesz szükség. Egy újfajta, a vélemények szélesebb spektrumát mérlegelő döntési mechanizmus mindenesetre csak javára válhat a Fidesznek; a heterogén polgári tábor különböző csoportjainak egyidejű képviseletével, a többszólamú politizálással pedig ki lehet lépni a radikalizmus kontra mérsékelt hangvétel vitájának mókuskerekéből. Ugyan sok még a bizonytalanság a tervezett változtatásokban, azt már most kijelenthetjük: a folyamat végén egy új párt születik függetlenül attól, hogy Fidesznek hívják vagy sem".

Lakner Zoltán politológus szerint (In: Orbán Viktor újraosztotta a lapokat, Népszava , 2003. január 16.) "a néppárti szerveződés jelentőségét csökkenti, hogy az csak azokat a szervezeteket érinti, amelyek már félig-meddig részei a Fidesznek. Hiszen a legnagyobb ellenzéki párt padsoraiban ülnek a Fidelitas, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség, a Lungo Drom cigányszervezet és a Kisgazda Polgári Egyesület képviselői is. Az átalakított párt esetleg nevet is változtatna, amivel végleg megszabadulna a Fidesz névtől, amit 1988-as megalakulása óta a Fiatal Demokraták Szövetségének rövidítéseként 1995-ig viselt, amikor Fidesz-Magyar Polgári Párttá változott. (...) a Fidesz vezetői úgy állítják be, mintha a párt és a polgári oldal összes problémája szervezeti, nem pedig személyi-politikai eredetű lenne. Ezzel elkerülik, hogy a tavaly elveszített választásokba belebukjon valamelyik pártvezető. (...) csak a (polgári) körök domesztikálásának kísérletéről van szó, mivel a mozgalom és a párt jellemzői alapvetően eltérnek egymástól".

Nagy N. Péter szerint (Orbán körei, Népszabadság, 2003. január 17.) "Orbán Viktor a Fidesz hét eleji stratégiai elnökségi ülése után nyilvánvalóvá tette, hogy számára a polgári körök mozgalma mindennél fontosabb. Ezért, ha a Fideszben van annyi nyitottság, hogy befogadja ezt az egyre terebélyesedő közösséget, akkor rá is számíthat, ha nem, más megoldást kell keresni, keresnie. ('A polgári köröket egy kicsit mindig előrébb sorolom a fejemben, mint bármely pártot' - mondta Orbán továbbra is szokásos szerda reggeli rádióinterjújában.) De ezzel még csak Orbán motivációiról tudtunk meg valamit, a hazai konzervatív oldal lehetséges mozgásairól nem. Ehhez a volt miniszterelnök sem adott könnyen megfogható kapaszkodókat. Közölte, nyitottabb párttá kell tenni a Fideszt, de mert eddig szó sem esett róla, hogy zárt volna, nem tudni, milyen többletre gondol. Nemzetközi hivatkozásokkal bejelentette, hogy elmúlt a médiapártok kora, ám Blair Munkáspártjának átalakulása és sikerei nem ezt bizonyítják. Közölte, hogy az unióban csak egy egységes nagy és erős jobboldali párt képviselheti megfelelően az országot. De például a Berlusconi által önállóságukat mindmáig megőrző egységekből összerakott és Orbán számára általában kedves olasz kormányerők példája az ellenkezőjét is bizonyíthatja. A mély társadalmi beágyazottságra követendő példaként a német CDU-t hozta fel Orbán, de ezzel sem adott erős támpontot a megértéshez, mert a német politikai élet ismerői szerint a CDU szokványos nagy nyugat-európai párt, az ebben a körben átlagosnak mondható gyökérzettel, viszont az ismétlődő utcai demonstrációktól már-már szélsőségesen tartózkodnak".

Nagy N. szerint "ezen a módon sem fejthető meg, hogy milyen pártot képzel el Orbán Viktor. Egyetlen biztos pont kínálkozik: a polgári körökre történő visszatérő hivatkozás. Ám ezekről sem tudható sok azonkívül, hogy Orbán Viktor felhívására alakultak, tízezer szervezetet és százötvenezer embert tartanak egymás között számon. De néhány 'mozdulást', tüntetést, és a székházvásárlási tervet nem számítva kívülálló sokat nem tudhat felőlük. Programjaikat hirdető honlapjukból annyit azért igen, hogy a következő napokra két Lovas István előadást ígérnek, egy összejövetelt Szegeden, ahol Gyulay Endre megyés püspök a vendég, lesz jótékonysági koncert a Szent Sebestyén-kápolna felújítására, meghívást kapnak a polgári körösök a 'Pilisszentlászló élő képzőművészete' című tárlatra, egy Usztics Mátyás szerkesztette, rendezte előadásra, továbbá a Horthy Miklós társaság által a Nemzeti Múzeum lépcsőjénél rendezett koszorúzásra. Ezek alapján és egyébként: ma még nem lehet világosan látni, hogy mindez minőségben mit tesz hozzá az eddig megismert Fideszhez. Mennyiségben, hétköznapi aktvitásban feltehetően sokat. Ha arra gondolunk, hogy a Fidesz választási önértékelése szerint semmi más nem hiányzott a győzelemhez, mint néhány százezer (Orbán szerint 15 ezer) szavazat és némi szervezettség, akkor helyben vagyunk, oktalanság minőséget keresni. Ha viszont meg szeretnénk érteni a jobboldal legbefolyásosabb politikusának gondolatmenetét, amely szerint lezárult az ország és a párt életében egy korszak, amit egy új szakasznak kell követnie, akkor viszont erről egyelőre többet nem tudtunk meg, mint hogy 'kell követnie'. Mindazonáltal a Fidesz eddigi vezetői megnyugodhattak, hiszen a deklarációk szerint nem ellenükre történik az átalakulás, a polgári körök ismét biztatást kaptak, Orbánnal kapcsolatban megint kiderült, hogy nincs ki ellentmondana neki saját táborában. S mégis mintha megint történne - talán valami, de mindenképpen új".

Dési János szerint (Orbán Viktor a rajtvonalon, Népszava, 2003. január 17.) "egyrészt teljesen érthető, hogy a Fidesz vezérkara átalakításokat határozott el. Ugyanis az elmúlt hónapokban nem sok babér termett a pártnak, ilyenkor a demokráciákban szokás lemondani, új vezetést választani, és így tovább. Lehet, hogy bejön, és győzelem lesz a vége, lehet, hogy nem, de mégiscsak úgy illik, hogy legyen felelőse a kudarcnak. Persze nem kell a világ végére bujdosni, örökre kimaradni a politikából, csak egy kicsit hátrébb vonulni. Másrészt nagy kérdés, hogy a most elhatározott átalakítások elegendőek-e ahhoz, hogy a Fidesz újra ütőképes legyen. (...) Sok minden bizonytalan még, de annyi jól látszik, visszajön az a szűk csapat, amelyik korábban is vezette a pártot, amelyik most vereségre vitte a csapatot. Orbán Viktor még kéreti magát egy kicsit, de övéi közül sokan mondják, nem tud ellenállni majd az övéinek. Nagy ívű programját, amit a minap előadott, már ismerjük. Igazi néppártot kell csinálni kisgazdástul, kereszténydemokratástul, polgári köröstül. Az MDF persze önállósítani próbálja magát, de hát ez sem túl lényeges, amikor majd érzi, hogy nagy a baj, közelednek a választások, s lehet, hogy nem éri el a bűvös öt százalékot, úgyis bekönyörgi magát a csapatba. A terv tehát éppen az, amivel legutoljára próbálkozott Orbán Viktor és csapata. És majdnem bejött nekik. Így tehát - a formállogika szabályai szerint - érdemes még egyszer nekifutni a kísérletnek, hátha sikerül. De hát a politika nem könnyen kiszámítható. Mert persze jól hangzik, hogy legyen egy széles bázisú, nagy párt, amely könnyen veszi a választási akadályokat. De hát jól tudjuk, hogy a szavazópolgárok döntő többsége nem tagja egyik pártnak sem, egy jelentős része hol az egyikkel, hol a másikkal rokonszenvezik. Az a párt lehet sikeres, amelyik a saját elkötelezett hívein túl - de hát azok úgyis megvannak - minél több ingadozót tud megnyerni".

Dési szerint "egy párt felduzzaszthatja tagságát ötszörösére-tízszeresére, önmagában ez semmit sem jelent. Inkább az a lényeg, meg tudja-e fogalmazni azokat a kérdéseket, amelyek az emberek többségét izgatják, tud-e ezekre elfogadható válaszokat adni, akadnak-e olyan személyiségei, akiknek mindezt még el is hiszik. És főleg kevésbé utálják az egészet, mint a versenytársat. Most már csak az az izgalmas egy kisgazdáktól a kereszténydemokratákon át a mérsékelten jobboldali fideszesekkel együtt, bevéve a csapatba néhány lemorzsolódott MIÉP-est, létre lehet-e hozni egy elég vonzó pártuniót? Amely a maga sokszínűségével mégiscsak képes valamifajta egységes képet sugározni. Egyrészt a feladat nem reménytelen, és ne feledjük, Orbán Viktor vezetésével már történtek nagy csodák. Például akkor, amikor egy baloldali liberális pártból sikerült egy konzervatív jobboldalit varázsolni. (...) Másrészt nemcsak az nehezíti Orbán Viktor helyzetét, hogy csodát várnak tőle, és csodák azért nincsenek. Hanem az is, nyakunkon az európai uniós csatlakozás, a népszavazás. A Fidesz politikai sikereit eddig azzal aratta, hogy képes volt meghatározni a közbeszéd menetét, azt, hogy mit tartson fontosnak a közvélemény és mit nem. Most azonban az Európai Unió lesz a fontos, az új szabályok, a pályázatok, a pénzügyi lehetőségek. Az ösztöndíjak és a támogatások, az, hogy ki és mit mond Brüsszelben és ez miért is fontos nekünk. E témakörök felvetésében és megválaszolásában a kormány óriási előnyben van. A Fidesz inkább csak kontrázni tud majd, ami közel sem olyan hatékony. És aztán itt van még az előrehozott választás ügye, amely folyamatos lebegtetése szintén fontos taktikai fegyver a kormányzat kezében. Ez a felállás tehát most. Egyrészt érthető, ha Orbán Viktor még vacillál, mit lehet kihozni ebből a helyzetből. Másrészt azt is tapasztaltuk a rendszerváltás óta, hogy az a kormányzat, amelyik nagyon elbízta magát, amelyik nagyon biztos volt abban, hogy megnyeri a következő nagy menetet, még mindig rendre elbukott. A mérkőzés nincs lefutva - érdeklődve figyeljük a folytatást".

Dávid Ibolya, az MDF elnöke elmondta (In: Szép Zsuzsa: 'A fórum ritkán vált politikai családot', Magyar Hírlap, 2003. január 18.), hogy "az elmúlt időszakban az MDF minden testülete és fóruma kijelentette: saját értékrendjén belül önállóan kíván politizálni. A fórum akkor teszi a legjobbat a politikai jobboldallal, ha megerősödik. Másként ugyanis nehéz lesz választásokat nyerni. Amíg a magyar választójogi rendszer kétfordulós országgyűlési választást ír elő, és a második fordulóba három meghatározó erő jut be, és közöttük dől el a végeredmény, addig nem is értek egyet azzal, hogy a jobb- és baloldalon egy-egy nagy párttal a kétpártiság jöjjön létre. Ez a hamis ideológia oda vezethet, hogy mindig egy kis csoportosulás fogja eldönteni, melyik párt vezeti az országot. Véletlenül eldöntheti az SZDSZ, a MIÉP, a Centrum Párt vagy akárki más. Hiába lenne kétpártiság, mindig akadnak, akik nem tudnak választani a fehér és a fekete között, ezért alapítanak maguknak más csoportosulást. (...) Eddigi tapasztalatunk és a választójogi törvény is arra utal: (a választások után nem csak két párt juthat be a parlamentbe, hanem) lesz legalább egy harmadik is, és az dönti el, ki kormányozhat. (...) Ha elmondom a véleményemet, vagy megfogalmazzuk a demokrata fórum álláspontját, soha nem azzal a szándékkal vagy hátsó gondolattal teszem, hogy borsot törhessek bárkinek az orra alá. Vannak kérdések, amelyekben teljesen egyetértünk, de akad olyan is, amiben ellentétes a véleményünk. Uniós csatlakozásunk kapcsán az alkotmánymódosításban természetesnek tartottam, hogy történelmi esélyek, történelmi következményekkel járó politikai döntések történelmi válaszokat igényelnek. Ilyen volt például néhány éve hazánk NATO-csatlakozása. Akkor rossz néven vettem, hogy az MSZP egy belpolitikai civakodás miatt nem szavazta meg az alaptörvény módosítását. Ugyanúgy aggályosnak tartottam, mikor a volt miniszterelnök tette ugyanezt. A módszerrel nem értek egyet, nem pedig azzal, amit Orbán Viktor ilyen módon fejezett ki, nevezetesen, hogy számos feltétel hiányzik még ahhoz, hogy az európai csatlakozásunknak több nyertese és a lehető legkevesebb vesztese legyen. Hogy csak egy példát ragadjak ki, szükség van a bérek európai fölzárkóztatására. De egy ellenzéki párt nem vállalhatja magára, hogy itt-ott felvesz néhány rendelést, s csak akkor nyomja meg a gombot egy nemzet esélyét jelentő kérdésben, ha ezek így és éppen így teljesülnek".

Várkonyi Tibor szerint (A CDU-minta, Magyar Hírlap, 2003. január 18.) "ésszerű, hogy Orbán Viktor az új arcú Fidesz mintáját a német CDU-ban véli megtalálni. Ésszerű, mert a Rajna-parti politika vezető jobboldali pártja immár több mint fél évszázada stabil eleme a nyugati demokráciának, ha elődjét, a weimari Németország Zentrumát mellőzzük is. Nagy kancellárokat adott a korabeli NSZK-nak Konrad Adenauertől kezdve Ludwig Erhardon át Helmut Kohlig, akik megalapozták az ország európai nagyhatalmi szerepét. Tagadhatatlan, ha az uniópárti vagy pártuniós álmok után sikerülne létrehozni ezt a magyar CDU-t, nem csupán a hazai jobboldal nyerhetne vele, hanem az egész honi politikai élet, mert annyi kísérletezés és vargabetű után végre létrejöhetne az igazi konzervatív tömörülés. Olyan, amilyenről a néhai Antall József csak álmodott, de a sors nem adta meg neki, szélsőséges párttársai elvették tőle a megvalósítás örömét. Csakhogy ha Orbán új ötlete ezt tette meg a közelgő Fidesz-kongresszus témájául, akkor azt is tudnia kell, hogy a minta CDU milyen történelmi körülmények között jött létre. Szellemi elődje az a Zentrum volt, amely már a weimari köztársaságban is számottevő politikai erőnek számított demokratikus szándékaival, vezetői még jóval a végzet előtt szembefordultak Hitlerrel. Olyannyira, hogy a háború után a CDU megalapítóinak jó része a Moabit fogházból szabadult ki, így eszükbe sem jutott, hogy államalkotó mintának akár a két háború közötti Németországot tekintsék. A Nyugat útját akarták követni, az európai egységet egyengették, és olyan jelszót sem fogalmaztak meg, hogy 'Európán kívül is van élet'. (...) a CDU-nak Konrad Adenauer csak az egyik alapítója volt, de nem 'az' alapítója. Weimar idején inkább szülővárosának, Kölnnek a főpolgármestereként volt ismert, nagy tekintélyű, de konokul konzervatív helyi politikusként. (...)Adenauer későbbi pályafutásában bizonyára meghatározónak tekinthető ez a weimari múlt. Hitlerék nem szívelték ezt a tántoríthatatlan rajnait, bár igazi politikai üldöztetésben nem volt része, néhányszor internálták, rövid időre. Adenauert politikai pályája türelemre intette. Nem sodródott az árral a divat szeszélye szerint, az ő konzervatizmusát nem rideg taktikai számítás alakította ki, hanem eleve a meggyőződés. Türelmére mi sem jobb bizonyíték, mint hogy végül is hetvenhárom esztendős korában lett kancellár, négy évvel idősebben, mint Disraeli Őfelsége kormányfőjeként. Amikor aztán 1949-ben ez sikerült neki, tagadhatatlanul fölismerhetők voltak benne olyan vonások is, amelyekre Orbán Viktor esetében is rábukkanhatunk. Kereszténydemokrata belső párti vetélytársaival szemben engesztelhetetlenül ragadta magához a kancellári posztot, s ha kijött a sodrából, tudott könyörtelen is lenni. (...) Adenauer, ha a választási küzdelem megkívánta, goromba is volt. Ellenfeléről, Willy Brandtról egy ízben Herbert Frahmként beszélt, emlékeztetve hallgatóságát a vetélytárs zabigyerek származására. Mindent összevetve, ha a Fidesz a német CDU-t tekinti mintaképének, nem rossz helyen kapirgál, de azért a példáknak is vannak negatívumai".