Túl erős forint? (folytatás)

Újabb kamatcsökkentésre kényszerült a jegybank, így az alapkamat 6,5 százalékra csökkent. Többszáz millió eurót kellett felvásárolni a bankközi devizapiacon, mert a forint ismét az ingadozási sáv erős szélére került. Járai Zsigmond jegybankelnök kijelentette, hogy a kamatcsökkentések mindaddig folytatódnak, amíg a kívántnál erősebb a forint.
A bankelnök megerősítette: az MNB elsődleges célja továbbra is az, hogy az év végén az infláció ne haladja meg a 4,5 százalékot, ehhez viszonylag erős forintra van szükség. Ugyanakkor az árfolyamsáv eltolását a jegybank és a kormány nem tervezi. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint érdemesebb lett volna egy jelentősebb (akár 2-3 százalékos) kamatvágást eszközölni, ahogyan ezt a szervezet már korábban javasolta a jegybankelnöknek. Széles Gábor, a Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke Járai Zsigmondot teszi felelőssé a történtekért. Úgy nyilatkozott: a Nemzeti Bank elnöke hibázott, amikor egy bécsi lapnak tegnap (január 15-én) a kamatcsökkentés szükségtelenségéről beszélt. Széles Gábor úgy véli: a jegybankelnök kijelentése miatt árasztotta el az országot a felesleges deviza, és ha nem változik ez a folyamat, akkor az előbb-utóbb súlyos tehertételt jelent majd a költségvetés számára. Medgyessy Péter miniszterelnök, László Csaba pénzügyminiszter és a jegybank elnöke egyetért abban, hogy a tegnapi és a mai kamatcsökkentés nem veszélyezteti az inflációs célokat. László Csaba szerint nem fogják szélesíteni azt a sávot, amelyen belül a forint árfolyama mozoghat. A pénzügyi tárca vezetője mindazonáltal szerencsésebbnek tartotta volna, ha a jegybank már korábban csökkenti az alapkamatot.

Barát Mihály szerint (Bűnbakkeresés, Magyar Nemzet, 2003. január 25.) "kibújt a szög a zsákból: világossá vált, mit gondol a jelenlegi kormány a jegybanki függetlenségről. Nagyon röviden annyit, hogy nincs rá többé szükség. Derűs mosollyal gondolhatunk vissza az elmúlt hetekre, mikor a kabinet tagjai - eleinte nem tudván, mit is kéne mondani - még feszülten hárították el a monetáris politika minősítésére irányuló kérdéseket, a biztonság kedvéért azért hozzáfűzve néhány aggódó mondatot az exportőrök helyzetéről. Néhány nappal ezelőtt aztán skizofrén tünetek kezdtek mutatkozni a nyilatkozatokban: László Csaba pénzügyminiszter például Moszkvából hazatérve kifejtette, hogy a Magyar Nemzeti Bank függetlensége nagyon fontos érték, ám korábbi kamatcsökkentésekkel elkerülhető lett volna a forint elleni spekuláció. Külügyes kollégája egy minapi gondolatmenetével aztán még ezen is túltett. Kovács László kifejtette ugyanis, hogy bár külügyminiszterként nem minősítené a jegybank munkáját, pártpolitikusként csapnivalónak tartja azt. Csütörtökön aztán egyértelművé vált a helyzet. A költségvetési bizottság kormánypárti fele az ülés berekesztését követően olyan tájékoztatót fogadott el, amely már nyíltan támadta a jegybankot és annak elnökét. A dokumentum szerint az MNB monetáris politikája 'munkahelyek tízezreit veszélyezteti', hosszabb távon gerjeszti az inflációt, a jegybankelnök pedig 'valósággal kiprovokálta' a pénzügyi rendszer stabilitását súlyosan veszélyeztető folyamatokat. Magyarul: a honi gazdaság problémáiról egyedül a jegybank és annak elnöke tehet, miatta állt le a bonyhádi cipőgyár, miatta nem közlekednek a motorvonatok. Járai Zsigmond lassan olyan lesz itthon, mint negyvenegynéhány évvel ezelőtt a kapitalizmus: minden baj okozója".

Barát: "kétségbe kell vonjuk, hogy a költségvetési bizottság kormánypárti tagjai közelebbről megismerkedtek volna a jegybanktörvényben lefektetett szabályokkal és alapelvekkel. (...) A bizottsági tájékoztatóban foglaltak ugyanis szöges ellentétben állnak a jegybanki függetlenség alapelvével, a törvényi hivatkozások pedig kifejezett jóindulattal szemlélve sem állják meg a helyüket. Emlékezzünk arra a cáfolhatatlan tényre is, hogy a 'felelőtlen' monetáris politika következtében tizenhat éves mélyponton van az infláció Magyarországon, és az MNB egymásután két esztendőben valósította meg a kitűzött inflációs célját. (...) Az is fontos szempont, hogy a kormányzat által Járai Zsigmondnak felrótt problémák jelentős részét maga a kabinet idézte elő: az államháztartás hiánya László Csaba munkásságának eredményeként csúszott bőven kilenc százalék fölé, ami nem támogathatta a jegybankot kamatcsökkentési terveinek megvalósításában. Persze a legkönnyebb dolog az erős forintra, mint valami mumusra fogni azt, hogy a külföldi cégek egymásután zárják be honi üzemeiket. Arról viszont megfeledkezik a kormányzat, hogy a 13 százalékos reálbér-növekedés - amellett, hogy köszönő viszonyban sincs a bruttó hazai termék valamivel több mint háromszázalékos növekedésével - szintén nem túl nagy vonzerő a multicégek számára. Nem is beszélve arról, hogy a brutális mértékű központi keresetnövelés - amellett, hogy jogszerűnek tekinthető, ha időszerűnek még nem is jó nagy gellert adott a költségvetési egyensúlynak is, és az idei év számaira szintén kelld mértékben rányomja a bélyegét. Intő jel lehetne a kormányzó erőknek a külső szereplők reakciója is. Itt persze nem Széles Gábor alapos szereptévesztésről tanúskodó nyilatkozataira gondolunk, hanem olyan szakemberekére, akik nyíltan kiálltak a jegybankelnök és a jegybanki függetlenség mellett. Figyelemre méltó tény, hogy a kormányzó erőkőn kívül mindenki sikeresnek ítélte a jegybanknak a forint védelme érdekében tett lépéseit, és a legtöbb elemző hozzáteszi azt is, hogy az adott helyzetben brutális mértékű költségvetési hiány, gyorsan növekvő keresetek és fogyasztás - a szigorú monetáris politikán kívül nincs is más választása az MNB-nek".

Kornai János, a Harvard Egyetem és a Collegium Budapest emeritus professzora szerint (Blahó Miklós: A fő cél. a tartós növekedés, Népszabadság, 2003. január 25.) az, hogy az MNB és a parlamenti ellenzék a kormányt az infláció felpörgetésének szándékával vádolja "nem igazi szakmai érv, inkább megalapozatlan vádaskodás azt mondani, hogy mindazok, akik nem rendelnek mindent alá az infláció erőltetetten gyors letörésének, 'inflációt akarnak'. Ez a kijelentés többször is elhangzott. Erről persze nincsen szó. A józan közgazdasági elemzés egyszerre mérlegel több követelményt, köztük kitüntetett helyen az infláció lassításának feladatát is, és megpróbálja azok legkedvezőbb kombinációját kialakítani - mindegyiket alárendelve a közös fő célnak, a tartós növekedés alapvető követelményének. (...) Az árstabilitás tartós fennállásának egyik legfontosabb feltétele a gazdaság külső egyensúlyának biztosítása. Ha ez megbomlik, akkor azt rendszerint csak olyan rendszabályok képesek helyreállítani, amelyek az árszínvonal megugrásával járnak együtt. Nagyon sokféle válság- és stabilizációs forgatókönyv létezik. Az azonban jóformán mindegyiknek közös mozzanata, hogy a fizetési mérleg súlyos megromlását a kormányzat és a központi bank által preventíven végrehajtott, vagy a piacokon spontán módon kikényszerített drasztikus leértékelés követi. Márpedig a nagy leértékelés traumáját menthetetlenül a belföldi árak megugrása követi. Nem szabad megengedni, hogy ilyesféle eseménysorozat bekövetkezzék - ez alapfontosságú része az 'árstabilitás' követelménynek. S ebből a gondolatmenetből nyílegyenesen következik, hogy az MNB nem csak a hazai inflációs ráta tizedszázalék-pontjaiért felelős, hanem törvény szabta felelősség terheli a fizetési mérleg jelen és jövőbeni alakulásáért. Bármikor baj van a fizetési mérleggel, az MNB nem mutogathat másra, hanem - a jegybanktörvény előírásának betűje szerint és a törvény szellemében is - a kormánnyal és más intézményekkel együtt teljes felelősséggel tartozik érte".

Kornai szerint "sajnálattal kell megállapítani, hogy a hibák egész sorozatát követték el. Két szempontból végezhetjük el az elemzést. Az egyik: milyen hatást gyakorolt a monetáris politika rövid távon a spekulatív tevékenységekre. Az elmúlt hetek sajtó-reakciója főleg ezt állította a figyelem központjába. A másik, ennél fontosabb nézőpont: milyen hatást gyakorolt a monetáris politika az exportra, a fizetési mérlegre és végső soron a fő cél, a tartós növekedés elérésére. Sorra veszem mindazt, amit a magam részéről hibának minősítek. Hiba volt túl későn sort keríteni az árfolyamsáv kiszélesítésére. Az MNB annak idején sokkal korábban javaslatot tett a sáv kiszélesítésére, olyan időpontban, amelyben különösen kedvezőek voltak a külső és belső feltételek. Az akkori kormány, s annak pénzügyminisztere, Járai Zsigmond megakadályozta a javaslat megvalósulását. Amikor azután ugyanaz a kormány és az MNB, immár Járai Zsigmond elnökletével, mégis rászánta magát erre a változtatásra, mind a külső, mind a belső feltételek jóval kedvezőtlenebbek voltak. Hiba volt annak elmulasztása, hogy az árfolyam kiszélesítését kamatlábcsökkentéssel kapcsolják össze. Ez mindjárt jelzést adott volna a potenciális külföldi befektetőknek, hogy a magyar financiális piac nem lesz paradicsom a spekulatív tőke számára. Ennek elmulasztása, s a magas kamatlábakhoz való csökönyös ragaszkodás valósággal invitálta a spekulatív tőke beáramlását. Groteszk dolog hőstettként ünnepelni a spekulatív támadás visszaverését azok után, hogy a monetáris politika szélesre tárta előtte az ajtót és a szó szoros értelmében nógatta a behatolásra. Hiba volt belenyugodni abba, hogy az árfolyam elmenjen a sáv széléig. A bizonyos szintig végbemenő felértékelődés előre látható volt. S nemcsak előre látható, de közgazdaságilag indokolt, sőt kívánatos is. Ám a felértékelődés túlment a jelen pillanatban indokolt arányokon. Mi lenne az indokolt mérték? Erre nincsen kész matematikai formula. (...) A legfontosabb, hogy figyeljük a folyó fizetési mérleget. Ha annak kedvezőtlen a tendenciája, ha a deficit fenyegetően nő, akkor az szinte teljes bizonyossággal jelzi: baj van az árfolyammal. Nos, a fizetési mérleg okozta nyugtalanság késztet arra a kijelentésre, hogy baj van a devizaárfolyammal. Úgy tűnik, túl magas, s nem volna szabad a sáv széléig elengedni. Nem tudnék pontos számot mondani, de valahol a sáv közepe és széle közötti félúton lenne a kívánatos helye. (...) Hiba volt, hogy az MNB vezetése magabiztos - és tarthatatlan - kijelentések sorozatát tette. Egy ilyen beszélgetés, amelyet most folytatunk, nem alkalmas fórum arra, hogy idősorban idézeteket ismertessünk az olvasóval. Annyi azonban elmondható, hogy súlyosan árt a központi bank és a monetáris politika tekintélyének és hitelességének, ha az elnök a nagy nyilvánosság előtt délelőtt kijelenti, hogy nem hajlandó a kamatlábhoz nyúlni, néhány órával később pedig a központi bank egy százalékponttal csökkenti azt, majd egy nappal később még egy, ugyanekkora csökkentést hajt végre. Nem lehet kizárni azt a lehetőséget - bár korántsem biztos -, hogy a jegybank 'keresett' a spekulatív támadás ügyes visszaverésén. Csakhogy egy ország központi bankja nem profitmaximalizáló vállalkozás. Ha az lenne, sok jó üzletet csinálhatna a rendelkezésére álló 'bennfentes információk' birtokában! A központi bank legfontosabb aranytartaléka szavának hitele. A bank mindenkori elnökei és a monetáris politikáért felelős kollektív testületek tagjai a legnehezebb órákban is nagy önfegyelemmel, korrekt és mértéktartó nyilatkozatokkal erősítették ezt a hitelességet. A legfőbb kár, amit a monetáris politika hibasorozata okozott, nem mérhető forintban vagy euróban, a pillanatnyilag rendelkező álló számok segítségével. A legfőbb kár a szavahihetőség aláásása, a kompetenciába, a higgadt szakértelembe vetett bizalom gyengítése".

Kornai szerint "sokat árthat - de sokat használhat is - a parlamenti ellenzék. Árt, ha felelőtlen követelésekkel hergeli a közvéleményt és nehezíti a fiskális fegyelmet. S még inkább árt, ha egyszerre két oldalról támadja a stabilizációs törekvéseket, egyfelől támogatva az MNB restrikciós politikáját, az infláció letörésének erőltetett és egyoldalú módszereit - másfelől populista retorikával követelve az állami kiadások növelését, ami inflációt gerjeszthet. Egyfelől helyesli azt a kamat- és árfolyam-politikát, amely tönkreteszi a kis- és középvállalatokat - másfelől felháborodik azon, hogy a kormány nem támogatja eléggé a kis- és középvállalatokat. Minél nagyobbak a gazdasági nehézségek, annál nagyobb szükség van nemzeti összefogásra azok leküzdésében".

Hegedűs Tamás szerint (Dobzse László utódai, Magyar Nemzet, 2002. január 27.) "gazdaságpolitikai kérdés ritkán vált ki olyan izgalmakat, mint az elmúlt hónapokban a jegybanki kamatláb, a forint árfolyama és az infláció alakulása, illetve ezzel összefüggésben a jegybank kívánatosnak vélt politikája. Mindezt akár egészséges, felelősségteljes közéleti érdeklődésként, a demokratikus érettség jeleként is értékelhetnénk, ha nem lógna ki olyan nagyon az a bizonyos lóláb. Ugyanis igencsak feltűnő: a jegybank elnökével szembeni támadások szinte kizárólag baloldalról jönnek, onnan viszont feltűnő összhangban. De vajon miért akarnák kormánypártok elérni a jegybanki politika megváltozását? Az ok igen egyszerű. A Medgyessy-kormány elképesztő lyukat vágott a költségvetés zsákjába, a hiány megközelíti a Bokros-csomag előtti mértéket. Még ha el is fogadnánk azt a mentegetezést, hogy a hiány nagy része az Orbán-kormány idejében keletkezett, akkor se lenne kisebb a felelősségük, sőt. Annál inkább kellett volna vigyázni az egyensúlyra. De hát mit lehet várni egy olyan kormánytól, amely hatalomra kerülve telezengi a sajtót azzal, hogy üres a kassza, aztán véletlenül mégiscsak talál 300 milliárdot a Pénzügyminisztérium valamelyik eldugott pofán? A költségvetési többletjuttatások jogos társadalmi igényeket elégítettek ki. Csakhogy a jó kormánynak a gazda gondosságával kell eljárnia: a jóléti intézkedéseknek összhangban kell lenniük a megtermelt jövedelmekkel és a beruházási szükségletekkel. Ezt tudja persze László Csaba, a kiváló pénzügyi szakember, meg a hívei által annak mondott Medgyessy Péter is, ezért megpróbálják suttyomban visszavenni az adománynak feltüntetett juttatásokat. Ehhez az egyik eszközt már megtalálták: a 2003-as költségvetésben drámai módon csappantak meg a beruházási kiadások, és szamárbőrként zsugorodik a kis- és középvállalkozások, valamint a családi gazdaságok támogatása is. A másik eszközt, az infláció felpörgetését is szfvesen alkalmazná a kormány, csakhogy ez a jegybank engedelmes együttműködését feltételezné. A Magyar Nemzeti Bank elnöke, ]árai Zsigmond ehelyett nem átall törvényes kötelezettségéhez, az árszínvonal stabilitásához ragaszkodni, ami mégiscsak skandalum... Legalábbis a balliberális véleményformálók és a velük érdekazonosságot va116 lobbicsoportok szemében. A szociközeli kritikusokat az sem zavarja, hogy Járai teljes sikerrel verte vissza a spekulánsok forintellenes támadását. Külföldi szakmai elemzők egyértelmű sikernek tekintik a jegybanki beavatkozást. A tekintélyes The Times az MNB példamutató akcióját annak a kudarcos kísérletnek az ellenpontjaként állította be, amellyel John Major kormánya 1992-ben igyekezett stabilizálni a fontot. A lapban megszólaltatott devizakereskedők dicsérték az MNB hozzáértését és szakértelmét".

Hegedűs szerint "Széles Gábor és társai arra akarták rávenni Járait, hogy kamatcsökkentés révén járuljon hozzá az árfolyam gyengüléséhez, ami kétségtelenül kedvezne a kivitelnek - de csak rövid távon! A leértékeléses exporttámogatás ugyanis meg nem érdemelt előnyhöz juttat olyan vállalkozásokat is, amelyek egyébként alulmaradnának a piaci versenyben. A pénzügyi mankó ugyanakkor elodázhatja a gazdaság korszerűsödését, a hatékonyság javítálát, ami hosszabb távon kedvezőtlenül hat ugyanezen tevékenységek versenyképességére. Ami miatt - mivel a védőernyőt nem lehet örökre kifeszíteni - ismét lehet majd jelentkezni állami támogatásért. Mert félreértés ne essék, a leértékelés - annak inflációnövelő hatása miatt - bújtatott exportár-támogatás. A magasabb infláció ugyanis többletbevételhez juttatja a költségvetést, ami a másik oldalról - az adófizetők részéről - ugyanilyen mértékű jövedelemelvonást jelent. Vagyis az állam a polgárok zsebéből kihúzott adóforintokkal közvetve - az exportálóvállalatokat támogatja. Ez a modell sokáig működött a létező szocializmusban. Meg is bukott. De a léha középkori királyok is gyakran éltek a pénzrontás eszközével, rezet keverve az aranypénzbe. Dobzse László mai utódai szívesen tennének valami hasonlót, csak azt manapság árfolyam-leértékelésnek hívják. (...) Nem először bizonyosodott be, hogy az MSZP és az SZDSZ nem igazán becsüli az intézményi függetlenséget. Márpedig a Magyar Nemzeti Bank függetlenséget éppen azért iktatták törvénybe, hogy a jegybankelnök - a gazdaság és társadalom tartós fejlődése érdekében - ne legyen kiszolgáltatva se az aktuális kormányerőknek, se a befolyásos gazdasági érdekcsoportoknak. Bizony, a függetlenség néha fáj a hatalmon lévőknek, de el kell tudni viselniük. Járai Zsigmond a ciklus végéig jegybankelnök marad".