Medgyessy Péter országértékelő beszéde (2. rész)

Medgyessy Péter miniszterelnök január 16-án, a tavaszi parlamenti ülésszak kezdetén, második alkalommal mondott évértékelő beszédet az Országgyűlés előtt. A kormányfő az ország gazdasági helyzetével kapcsolatban kijelentette: valóban túlbecsülték az ország teljesítőképességét, azonban sietett hozzáfűzni: ezért nem kér bocsánatot, hiszen azoknak adtak, akik valóban rászorultak arra. Medgyessy Péter beszédében három, mindenkit meglepő felvetés hangzott el: javaslatot tett a parlamenti pártok közös listaállítására a júniusi európai parlamenti (EP) választáson, a köztársasági elnök közvetlen megválasztására, valamint a parlamenti képviselők létszámának 386-ról 250-re való csökkentésére 2006-tól.
A kormányfő négy területet jelölt meg országértékelésében, amelyet illetően a Kormány változtatni fog jövőben: az összefogás megteremtését, a gazdaság megerősítését, az ország modernizálásának felgyorsítását, valamint az uniós források maximális kihasználását. Áder János, a Fidesz-MPSZ frakcióvezetője a kormányfő politikai javaslataira nem reagált. Az ellenzéki politikus az Élet és Irodalom című hetilapból idézve kijelentette: a miniszterelnök úgy áll ország-világ előtt, mint "egy rakás szerencsétlenség", és csupán üres, fedezet nélküli ígéreteket fogalmazott meg. Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz-MPSZ elnöke nem utasította el a kormányfő legnagyobb visszhangot kiváltó javaslatát a közös EP-listáról, hanem kijelentette: beszélni kell Medgyessy Péter javaslatáról, már csak azért is, mert a miniszterelnök mondta azt. Orbán Viktor elgondolkodtatónak találta a köztársasági elnök közvetlen megválasztásáról tett javaslatot, a kisebb parlamenttel kapcsolatban pedig kijelentette: az akár 200 fős is lehetne. A két kisebbik parlamenti párt, az SZDSZ és az MDF egyértelműen elutasította a közös EP-listára tett javaslatot.

Tihanyi Örs (Két beszéd, két szónok, két Magyarország, Magyar Nemzet, 2004. február 20.)

"Orbán Viktor az Európai Unióról az alábbi kijelentéseket tette (természetesen nem szó szerint idézve): az EU része lett az életünknek, ám nem több mint egy lehetőség ahhoz, hogy segítséget nyújtson egy jó kormány eredményes döntéseihez. A jelen gondjainak megoldását nem lehet elodázni a jövő terveinek ismételgetésével, főleg azért, mert a gondok túlnőtték a jövőbeli lehetőségeinket. Medgyessy Péter ugyanezt a kérdést az alábbi módon taglalta beszédében: ki kell teljesíteni az Európa-terv továbbfejlesztését, ami szerinte a nemzet fejlesztési terve. Ennek forrását Magyarország és az EU közösen biztosítják, ez pedig 1350 milliárd forintot tesz ki. A probléma sajnos az, hogy ez a szépen csengő összeg Brüsszelben van, és semmi garancia arra, hogy a sorban álló pályázók közül éppen mi kapjuk meg. Az esélyeinket az is csökkenti, hogy az ország pályázati képességei finoman szólva hagynak maguk mögött némi kívánnivalót. Már második esztendeje a Medgyessy-kormányt terheli ezért a felelősség. Az sem adhat felmentést, hogy az elődöknek is voltak mulasztásai ezeken a területeken.

[...] A magyar társadalomban ez hosszú évtizedek alatt kifejlesztette azt a gondolkodásmódot, hogy úgysem érdemes fáradozni, a jövőnk nem rajtunk múlik, ha pedig szükségünk van valamire, akkor a fölöttünk álló hatalomgyakorlóktól megkapjuk.

[...] A baloldali kormány fejének az ígéretei között kivétel nélkül olyan pontok szerepeltek, amelyek azt fejtegették, hogy a vállalkozókat és a mezőgazdasági termelőket a továbbiakban is a kormány adományai segítik. Nem az a fő cél, hogy olyan környezet jöjjön létre, amelyben maguk dönthetik el, milyen irányba fordítsák jövőjüket. Az olyan voluntarista kijelentéseket pedig, amelyek már most meg akarják tervezni, hogy mekkora legyen hat év múlva az átlagéletkor, kár is minősíteni, mert ezek a jövő építésének már abba a tartományába esnek, mint a honi gyapot- vagy narancstermesztés az ötvenes években.
[...] A kórházépítés szép gondolat, de egy olyan országban, ahol inkább a bezárások, leépítések, értelmetlen privatizációs törekvések uralják az egészségügyet, nem az a legvonzóbb cél, hogy majd hosszú évek múlva gyógyítani fognak a Honvéd Kórházban, és a Medgyessy kedvencévé előlépett kazincbarcikai kórház vízköves csöveit is kicserélik. Orbán Viktor szónoklata ebben a problémakörben világos és egyértelmű szavakkal nyilatkozott meg: »Aki most beteg, és most lenne gyógyszerre szüksége, annak nem jó vigasz, hogy majd az elosztórendszerek reformja után meg tudja fizetni a költségeit.«.

[...] Medgyessy Péter szerint nagyobb sebességre kell kapcsolni a modernizációs programokat. Halaszthatatlan a túlméretezett bürokratikus rendszer lebontása és a közterhek csökkentése. Szerinte az előző kormány is tudta ezt, mégis halogatta a döntéseket, mivel csak a kiválasztottaknak akart adni. Az MSZP-SZDSZ-koalíciónak köszönhetően viszont soha nem látott mértékben nőtt a bérek és a nyugdíjak vásárlóértéke. Ez a kormány nagyobb lépéseket tett meg, mint amekkora az erejéből tellett. Bár rokonszenvesen csengenek ezek a szavak, a mögöttük lévő tartalom sajnos hamis. Nem szükséges visszaidéznünk válaszként a Fidesz első emberét, hogy milyen mértékben növekedtek az elmúlt két évben a belső és külső adósságterhek, hogyan alakult az inflációs ráta, és milyen árat kell az országnak fizetnie azért, mert az előző ciklus összes kreatív szellemű kezdeményezését leállították. Az adóterhek az ígéretekkel ellentétben növekedtek a Medgyessy-kormány politikájának köszönhetően. Bizonytalanná vált a munkavállalók helyzete, félniük kell a nyugdíjasoknak, hogy a megemelt fűtésszámlákat és gyógyszerárakat nem lesznek képesek kifizetni. Egyre több ember kénytelen szorongani. A felnőttoktatás támogatásáról és a bürokrácia hibáiról szóló kormányfői elmélkedés már előrevetíti a készülő brutális méretű leépítési hullámot a közszférában.

[...] Egy olyan országban, ahol a miniszterelnöki évértékelés napján több tízezer gazdálkodó tüntet az utakon a mezőgazdaság drámai mértékben romló helyzete miatt, több mint cinikus az a kijelentés, amelyik az állítólagos újlengyeli gazda bölcsességéről szól, aki Medgyessy Péter példatárában átvette a tavalyi dunaújvárosi kislány szerepét. A miniszterelnök védelmében azért el kell mondani, hogy bevallotta: a koalíció túlbecsülte a gazdaság teljesítőképességét, és alábecsülte az európai gazdaságnak, Magyarország legfőbb felvevőpiacainak nehézségeit. A kormányzati takarékosságra valóban szükség van (mint ahogyan korábban sem ártott volna nagyobb önmérséklet a kiadások tervezésekor). Az új pénzügyminiszter, Draskovics Tibor kötéltáncra készül, és munkájához kötélidegek kellenek majd - ebben is egyetérthetünk a kormányfővel. A 185 milliárd forintos takarékossági program viszont - és ezt is be kellett volna vallani - nem gazdaságpolitikai fordulatot jelez, hanem a lyukak betömködését, Bokros Lajost idéző módszerekkel.

[...] Az Európa-terv a korábbi Széchenyi-tervnek mindössze gyenge másolata, amelynek kommunikációs füstje mögött csak haloványan fénylik némi parázs. Medgyessy Péter azon érvelése, mely szerint a bajok legfőbb oka a korábbi kormánytól örökölt, eddig rejtve maradt 900 milliárd forintos hiány, ma már kacagtató. Minél messzebbre távolodunk a 2002-es kormányváltástól, annál hiteltelenebb az ilyesféle visszamutogatás, még akkor is, ha a 2002-es költségvetési év csaknem tízszázalékos mérleghiányáért valóban terheli némi felelősség az előző kormányt is.

[...] A bankárészjárás újra és újra kiütközik a kormányon. Csak makrogazdasági mutatókban, elvonásokban, hitelekben tudnak gondolkodni. Átgondolt gazdaságstratégia helyett csak kósza ötletek vannak, cselekvőképes kormánytagok helyett engedelmes hivatalnokok. Az állami vagyonnal való gazdálkodás csődjét jól mutatja az M5-ös autópálya kivásárlása, amely könnyen válhat olyasfajta kormánybuktatóvá, mint az előző évtizedben a bős-nagymarosi vízlépcső.

[...] A feltűnési viszketegségben szenvedő Medgyessy Péternek viszont néhány perc alatt sikerült padlóra küldeni mindazokat a régebbi fogadkozásokat, amelyekben kormányát a köztársaság legfőbb őreként mutatta föl. Ha már a gazdaság és a társadalom problémáinak taglalásakor nem tudott olyan tényeket mondani, amikre még két perccel az elhangzásuk után is emlékezne a hallgatóság, nem maradt más választása, mint a közjogi felépítmény működésével kapcsolatban tenni néhány bombasztikus bejelentést. Az 1989-ben kikiáltott köztársaság többek között azért bizonyult sikeres politikai rendszernek, mert alapértékeit és intézményeit eddig minden hatalmat gyakorló fél tiszteletben tartotta. A köztársasági elnöki intézmény például azzal vívott ki magának tekintélyt, hogy az Országgyűlés komoly és elismert személyiségeket ültetett az államfői székbe. A magyar közjogi hagyományokban az állam fejét mindig a törvényhozás választotta. Akár fejedelemnek, akár kormányzónak, akár elnöknek nevezték az alkotmányos rend legfőbb őrét, a hivatali működése és az utódlás módja kiszámítható volt, és konszenzuson alapult. Semmi sem árt többet a magyar államiság tekintélyének, mint amikor egy bukás szélén álló, posztjára alkalmatlan miniszterelnök ötletszerűen dobál be a köztudatba a változtatással kapcsolatos vágyakat. Nincs kőbe vésve ugyan, hogy nem lehet változtatni az elnökválasztás rendjén, de az ilyen javaslatokat nem előszobában fogalmazott szónoki fogásként kell a nyilvánosság elé vinni.

Hasonló a helyzet a 250 fős parlamenttel. A cél helyes, de a létrehozása alkotmányosan nehezen kivitelezhető, különösen a 2006-os választásokra. A javaslat komolyságát az is megkérdőjelezi, hogy Medgyessy Péternek már nem ez az első ilyen jellegű ötletpatronja: emlékezzünk vissza a 2002-es választási kampányra, amikor a változatosság kedvéért a kétkamarás parlament víziójával állt elő. Az is szépen csengő szólam volt, csak éppen semmi nem történt a megvalósítása ügyében.

Zárásképpen pedig vegyük terítékre minden idők egyik legkétszínűbb deklarációját, az európai parlamenti választásokon állított közös, négypárti listára vonatkozó javaslatot. Joggal példálózhatunk a Hazafias Népfronttal, és azzal, hogy a kormány azért menekül egy ilyen esztelen terv mögé, mert közeleg a számára kínos végeredményt tartogató júniusi EP-voksolás. A közös lista terve elhárítaná egy súlyos MSZP-s vereség közvetlen veszélyét, s az országban kialakult közállapotok miatti politikai felelősséget - fele arányban - az ellenzék nyakába varrná. A történelem sajnos ennél szomorúbb példákat is fel tud mutatni, ráadásul nem kell túlságosan mélyre ásni a levéltárakban. Az alábbiakban összefoglaló idézet következik Salamon Konrád, az ELTE tanszékvezető tanára által írt tankönyvből: »1945 őszén a fővárosra korlátozódó helyhatósági választáson a kisgazdapárt megszerezte a szavazatok több mint 50 százalékát. A kommunisták balfogását Vorosilov marsall próbálta helyrehozni. Azt javasolta, hogy a november 4-i, nemzetgyűlési választáson induló négy legjelentősebb párt (FKGP, Magyar Kommunista Párt, Nemzeti Parasztpárt, Szociáldemokrata Párt) közös listán szerepeljen, és előre meghatározott arányban osztozzon a közösen szerzett szavazatokon. A kisgazdák, a parasztpárt és a szociáldemokraták - de a nyugati szövetségesek is - ellenezték a tervet. Az egyöntetű szembeszegülés hatására Vorosilov sem erőltette a javaslatát. Ezután már nem okozott meglepetést, hogy az 1945 novemberében rendezett első - és 1990-ig utolsó - szabad választáson a Független Kisgazdapárt megszerezte a szavazatok 57 százalékát.«.

[...]Ennyi. Nincs értelme kommentálni. Medgyessy Péter miniszterelnök negédes jelzők mögé bújtatott javaslata olyan támadást jelent a versengő többpártrendszer elve ellen, amelyet többpárti viszonyok között utoljára Kliment Vorosilov és Rákosi Mátyás kísérelt meg. A nemzeti egységet elsősorban az erősíti, hogy a választópolgárok egyfajta íratlan konszenzus alapján döntik el: a demokratikus értékrendet valló pártok közül melyiknek a jelöltjei a legalkalmasabbak az ország irányítására. Nem látszategységre és totális diktatúrákból vett mintákra van szükség, hanem egy olyan politikai klímára, ahol kiszámítható viszonyok között mindenki önállóan méretheti meg magát az urnák előtt, és az emberek is megkapják a lehetőséget, hogy válasszanak a jövőképek között.

Azt természetesen nem állítjuk, hogy Medgyessy Péter és kormánya a kommunista rezsim restaurációjára készülne. Azt viszont igen, hogy ezzel a bejelentésével tovább növelte az országban uralkodó demokratikus deficitet. Ha felelős államférfi lenne a jelenlegi miniszterelnök, akkor inkább azt jelenti be hétfőn, hogy milyen azonnali és konkrét intézkedéseket hoz az országot bénító gazdasági válság, az agrárkrízis elhárítása érdekében, hogy fog gondoskodni a jelenleg csupán tíz fővel működő Alkotmánybíróság létszámának kiegészítéséről, és kormánya a továbbiakban változtat a Magyar Nemzeti Bank, a Magyar Rádió, a PSZÁF és a Legfőbb Ügyészség ellen tanúsított magatartásán. Ha pedig tényleg konszenzust akart volna, akkor inkább arról kérdezi meg az ősz folyamán az ellenzéki pártokat, hogy kiket jelöljön Magyarország az Európai Unió nekünk juttatott vezető pozícióiba, kik képviseljék az országot Brüsszelben. Ezek lennének most a Magyar Köztársaság legégetőbb problémái. A hétfőn hallottak alapján sajnos azt kell mondanunk, amíg a jelenlegi kormány gyakorolja a hatalmat, nem is lesz változás ezen a téren."

Sebes György (Gumicsont és környéke, Népszava, 2004. február 20.)

"Jó lenne tudni, mi történt két nap alatt Orbán Viktorral. Egészen pontosan: szerdai szavaival miért tette semmissé, amit hétfőn mondott. És melyik volt az igazi énje: az, amelyik komolyan, vagy amelyik gúnyosan reagált a miniszterelnök országértékelő beszédében elhangzott javaslatokra. A hétfői Orbán Viktor szerint már csak azért is érdemes elgondolkodni Medgyessy Péter kezdeményezésein, mert mégiscsak ő a miniszterelnök. Az európai parlamenti közös listára tett javaslatról pedig úgy vélte, »európai léptékkel mérve is nagyívű a javaslat«, hiszen a kontinensen eddig még nem volt rá példa. Lényegében ugyanezt ismételte meg szerdán is, csak a hangsúly volt egészen más. Gunyorosan azt mondta: »kár, hogy a javaslat olyan nagy ívű, hogy még Európa sem képes befogadni«. S ironikusan feltette a kérdést, lehetséges-e úgy választásokat tartani, hogy kiküszöböljék belőle a választókat. A hangnem változása már csak azért is feltűnő, mert hétfőn még azt is megjegyezte, hogy ő bizony nem lenne olyan elutasító és gunyoros, mint Kuncze Gábor volt. A jelek szerint hétfőn nem lenne, de szerdán már igen.

[...] Áder János egy nyilatkozatában már megengedte magának, hogy a miniszterelnök javaslatait »gumicsontnak« nevezze, a közös lista ötletét pedig »halva születettnek« minősítse. Valamint arra a kérdésre, hogy miért vártak a válasszal, miért nem utasították el azonnal, ha annyira rossznak tartották a kezdeményezést, kijelentette - és ezt érdemes szó szerint idézni -: »mondhatnám azt is, hogy kicsit tovább akartunk szórakozni, elnyújtani a nagyívű bejelentésnek a hatását, amivel Medgyessy Péter megörvendeztette a magyar közvéleményt«.

Természetesen minden politikus azt mond, amit akar. Felelősen, meggondoltan. Olcsó lenne azzal érvelni, hogy mit várhatunk attól az embertől, aki a parlament plenáris ülésén - szigorúan egy hetilapot idézve - »rakás szerencsétlenségnek« nevezi az ország miniszterelnökét. Ám azt a közlést, hogy szórakoztak egy ideig, mindenképpen ehhez mérten kell értékelni. Egy pillanatig még eljátszhatunk azzal a gondolattal, micsoda elemi felháborodás kísérte volna az előző ciklusban, ha ilyen méltánytalanságok érték volna a »szeretett vezetőt«. De nem érték, már csak azért sem, mert azon az oldalon, amely nem nevezi magát kérkedően polgárinak, azért még tisztában vannak a polgári viselkedés alapvető normáival.

Félreértés ne essék, a miniszterelnök valóban szokatlan és meglepő javaslatai még sok fórumnak témát adnak majd és egyáltalán nem biztos, hogy mind megvalósul. A leginkább a közös lista ügyében »rezeg a léc«. De ez nem lehet ok a gúnyra és a hányavetiségre. Mondhatnánk, a stílus maga az ember. Orbán Viktor és Áder János idézett minősítéseivel nem Medgyessy Péterről, hanem saját magukról állítottak ki bizonyítványt. De ennél tovább is mentek. Jelezték, hogy nincs szándékuk sem a komoly párbeszédre, sem a megegyezésre, bármilyen lényeges kérdésben. Ezen is el lehet viccelődni, pedig a dolog halálosan komoly."

Szále László (Dogmatikus demokraták, Magyar Hírlap, 2004. február 21.)

"Én sem hiszek a Medgyessy-féle közös lista megvalósíthatóságában, talán nem is azért hangzott el, inkább gesztus, ajánlat akart lenni. Amire persze az ellenfél földhöz csaphatja kalapját, mondván, ha elfogadná, tönkremenne, a családja éhen halna stb. S mondana ő egy másik javaslatot. Mondjuk azt, hogy közös listáról szó se lehet, de abban megállapodhatnak, hogy a felek nem szúrják ki egymás szemét. Ez is eminens közös érdek, különben Strasbourgban egyikük sem fogja látni, hol a magyar érdek. Dogmatikusnak érzem azonban azt a kórust, mely szerint a javaslat a demokrácia elvének megcsúfolása lenne. Merthogy: a demokrácia pártok versengése, választási lehetőség adása, a közös lista tehát a választók becsapása. Ezek szerint a nagykoalíció - az ellenfelek összefogása - is az, bár ehhez hozzá szokás tenni, hogy ha a nemzet végveszélyben van, járható út. Szerintem a józan észhez nem kell végveszély. Én úgy tudom, a demokrácia nem jó rendszer, csak a legjobb. Ám nem azért nincs alternatívája, mert macerás, fárasztó és drága; nem azért, mert a versengő felek szinte soha semmiben nem tudnak megegyezni; s nem azért, mert a magyar demokrácia még egy szabályos tévékuratóriumot sem tud összehozni évek óta. Nem, a demokrácia azért nélkülözhetetlen, mert egyedül ez a szisztéma képes a regnáló hatalom ellenőrzésére, és annak megakadályozására, hogy az mandátumát hatalmi eszközeivel meghosszabbítsa. Közvetett érdeme, hogy egyik kurzus sem mer túlságosan elszemtelenedni, tudja, négyévenként leválthatják. Sőt most már sokkal inkább a túlzott adakozási és népszerűségi kényszer veszélyes, mert az ilyen politika tönkreteheti az ország gazdaságát a maga újraválasztása érdekében. Ám az tudtommal nincs a demokrácia definíciójában, hogy benne a feleknek tilos egyetérteniük bármiben. Például az igazságban nem olyan nagy bűn egyetérteni. Vagy az ország külpolitikai érdekeinek javában. Vagy az oktatás minőségi javításában. A cigányság felemelkedésének előmozdításában. A tudás megbecsülésében. Sorolhatnám a valódi sorskérdéseket, melyekben óriási álviták dúlnak, mert az ellentétek nem tartalmiak, hanem funkcionálisak. Pártfunkcionálisak. Ennek a tévedésnek a következménye, hogy ma a magyar politika szinte csak a pártok harcáról szól (munkára, kormányzásra, szervezésre, gondolkodásra, tervezésre nemigen marad idő), s ez a harc militarizálja a táborokat is. Tényleg az volna a demokrácia, hogy családok, szomszédok vesszenek össze egymással csak azért, mert másik pártnak »drukkolnak«? Ha nem vesznek össze, az gyanús, antidemokratikus? Ugyan kérem. A miniszterelnök közös listáról szóló javaslata talán a belső hatalmi viszonyokat akarja lemutyizni a választók akaratának kiiktatásával? Nyilván erre céloz, aki ostoba módon Vorosilov marsall 1945-ös »ajánlatát« emlegeti. A nyári választásnak azonban semmi köze a hazai hatalmi viszonyokhoz, fő feladata eldönteni, hogy kik kapjanak társadalmi legitimációt ahhoz, hogy az Európai Parlamentben Magyarországot (nem az MSZP-t, nem a Fideszt) hűségesen és szakszerűen képviseljék - a maguk frakciójában. Persze, de az sem bűn és árulás, ha olykor szóba állnak egymással. Lássuk be, a júniusi választáson a szavazó nem azon gondolkodik majd, hogy aki kimegy, milyen eszmeiséget, milyen programot képvisel. A választás arról szól majd: a mi embereink menjenek nagyobb számban, ne az ő embereik. Azt mondják, a közös lista merő formalizmus lenne, népfront, becsapás? És fordítva? Az nem formalizmus, ha a két fél lényegében egyetért (tessék megnézni a két nagy párt 2002-es kampányának ígéreti oldalát), mégis - szerepe szerint - úgy csinál, mintha nem értene egyet. Vagy: demokrácia ugyebár a többség hatalma. Milyen többségé? Amerikában, Németországban és nálunk is majdnem döntetlenre végződtek a választások. Egy-két százalék, pár ezer szavazat különbség az nem formalizmus? Milyen többség az ország fele? Formális - és praktikus persze, mert így legalább el lehet dönteni, ki kormányozzon. Demokraták, igaz ügyekben egyetérteni nem kell félnetek, jó lesz."

Bauer Tamás (Medgyessy vagy a köztársaság?, Magyar Hírlap, 2004. február 21.)

"[...] az Országgyűlés létszámának csökkentése, nemcsak népszerű követelés, de helyes is, hiszen ezzel - ha nemcsak a létszám csökken, hanem a képviselői összeférhetetlenséget is szigorítják - olcsóbbá és érdemibbé válhat az Országgyűlés működése. [...] Ez nem érinti a közjogi rendszer elveit, nem szükséges hozzá az alkotmány módosítása. Más a helyzet a közvetlen elnökválasztással: ehhez módosítani kell az alkotmányt, ami pedig kerülendő. Nem az szól a módosítás ellen, hogy ahhoz kétharmados többség kell, hanem az, amiért kétharmados többség kell hozzá: az alkotmány a köztársaság alaptörvénye, amelynek ereje, tekintélye stabilitására épül. Ott szabad az alkotmányhoz nyúlni, ahol a hatályos megoldás nem vált be. Senki sem mondta még meg, hogy miért nem vált be az, hogy a köztársasági elnököt az Országgyűlés választja. Érdekes módon a jegybankelnök vagy a legfőbb ügyész nép általi választását még senki sem javasolta, nem is beszélve a miniszterelnökről. Vajon miért nem? A miniszterelnököt például azért az országgyűlési többség választja, és nem közvetlenül a nép, mert cselekvőképes kormányzáshoz - ami a miniszterelnök feladata - stabil parlamenti többség kell. Vajon jobban szolgálná-e a közvetlen választás azt, hogy a köztársasági elnök jól láthassa el a maga feladatát, mint a közvetett, Országgyűlés általi választás? A köztársasági elnök »kifejezi a nemzet egységét, őrködik az államszervezet demokratikus működése felett«. Az alkotmány szerzői abból indultak ki, hogy ezt a feladatot akkor láthatja el jól a köztársasági elnök, ha egyfajta egyensúlyozó szerepet tölt be, s ha minél inkább független az egyes politikai erőktől, oldalaktól. Ezt a célt szolgálja az, hogy az Országgyűlés kétharmados többséggel választja meg, s csak ha ez nem sikerül, szükségmegoldásként választható meg egyszerű többséggel a harmadik fordulóban. Alkotmánytisztelő kormánytöbbség nem is maga keres jelöltet, hanem kormányoldal és ellenzék megegyezésére törekszik, ahogy ellenzéki politikus személyének együttes kiválasztásával 1990-ben történt. A közvetlen elnökválasztás ezzel szemben óhatatlanul valamely párt vagy pártkoalíció saját jelöltjének megválasztásához vezet. A nép általi újjáválasztásra törekvő elnök gyakran kerül kísértésbe, hogy népszerű megoldásokat keressen az alkotmányosság tiszteletben tartása helyett, mint most Szlovákiában történt.

[...] Elterjedt hiedelem, hogy míg a parlament általi elnökválasztásnál a pártok alkuja érvényesül, a közvetlen elnökválasztásnál a pártoktól függetlenül a nép választ. Valójában a közvetlen elnökválasztásnál óhatatlanul pártjelöltek versenyeznek, kétharmados parlamenti választásnál viszont jó esélyük lehet a minden oldal megbecsülését élvező tekintélyes közéleti szereplőknek.

[...] Én azért szavazok júniusban pártom listájára, hogy az a pártszövetség legyen erősebb Strasbourgban, amely az én világképemmel összhangban igyekszik rendezni Európa közös ügyeit. Boldog vagyok, hogy a hozzám hasonlóan gondolkodó hollandokkal, csehekkel, svédekkel stb. szavazhatok egyfelé. Elvégre nemcsak a hazai, de az európai kérdésekre is másként válaszol a liberális politikus, mint a szocialista vagy a nacionalista és konzervatív. A közös lista kiüresítené számomra a júniusi szavazást. Medgyessy persze - akiről beszéde előtt elmondták, hogy közvélemény-kutatásokat bújt a felkészülés közben - szemlátomást a pártpolitikától idegenkedő százezrek reflexeire építette a nemzeti összefogás jelszavával előadott ötletét, amely romboló cselekedetbe oltaná azt, ami Dávidnál és Tabajdinál csak ártalmatlan szavalat. Éppen ott küszöbölné ki a pártok közötti politikai küzdelmet, ahol annak a leginkább van helye: az (európai) képviselő-választásnál. Ez volna »az ország érdeke«? Meg nem valósuló javaslatként sem ártalmatlan, hiszen nem erősíti, hanem aláássa a bizalmat abban, amit Európától tanultunk: a plurális demokráciában. Ha így tobzódik a gazdaságival párosuló közjogi populizmus, mi lesz a parlamentáris köztársasággal? Nem a köztársaság erősítéséről kellett volna Medgyessy beszédének az ígéret szerint szólnia?"

Lakner Zoltán (Ködös európai lista, Magyar Hírlap, 2004. február 21.)

"Medgyessy hosszan beszélt a gazdaságról, a lényeg azonban nyilván nem ez volt, hanem az a bizonyos három javaslat. Ezek közül a közös európai parlamenti listára tett javaslatával a miniszterelnök arra reagált, hogy a magyar társadalom valósággal retteg. Attól, hogy a 2004-es (majd a 2006-os) kampány ugyanolyan vagy még »olyanabb« lesz, mint a 2002-es volt. Ez a félelem főként azokban támad fel, akik egyik politikai oldalnak sem a törzsszavazói. Akik számára a politika az intrikák, a zsebüket tömő politikusok és valami furcsa, érthetetlen veszekedés világa. Nem alaptalan ez a vélemény: a politikai elit és a konfliktusait követő, viszonylag szűk politizáló társadalom valóban mintha önmaga körül forogna. A »körön kívüliek« számára ez idegen és érthetetlen világ. Amely viszont időnként - kampányonként - hívás nélkül megjelenik az életükben, és lehetetlen kérdéseket nekik szegezve állásfoglalásra készteti, címkézi, besorolja őket. A kormányfő azt a lehetőséget vetette fel, hogy erre most ne kerüljön sor. Ne legyen vita. Fogjunk össze. A jó hír: az ország volt és jelenlegi miniszterelnöke érti a magyar társadalom igényeit. A rossz hír: mindketten olyan válaszokat adtak, amelyeknek egy része nem egyeztethető össze a demokratikus elvekkel.

[...] Röviden megemlékezhetünk Medgyessy Péter közös listára vonatkozó javaslatának taktikai vonatkozásáról: a kormányfőnek most (enyhén szólva) nem az a legjobb, ha az Orbán által felvezetett »gazdasági biztonság« körüli diskurzus folytatódik. Figyelemelterelésként szükség volt valamire, ami népszerű, de nem kerül pénzbe. És lehetőleg rímel is valamilyen valós problémára. Például a konszenzus hiányára. Legyen hát közös lista. A pártok ne folytassanak egymás elleni kampányt: amúgy is közösen kell majd képviselniük Magyarországot Európában.
A javaslat dermesztő. Nem, nem azért, mert Vorosilov jeges leheletét érezzük. Ennek a közös listának nincsen semmi köze ahhoz a közös listához. Viszont a demokratikus politika alapvető tartozékához, a versengő választáshoz sincs. Érthetjük a miniszterelnök taktikai megfontolásait. Azt is, hogy a szocialisták a négypárti egyeztetéssel neki játszanak: megpróbálják minél tovább komoly ötletként prezentálni az ügyet. Ám Medgyessy Péter - elődjéhez hasonlóan - olyasmit javasolt, ami éppen a demokratikus attitűdök erősödését gátolja. Azt a látszatot kelti, mintha a demokrácia valós verseny nélkül is működne. Mint a parlament ellenzék nélkül - hogy egy klasszikus mondatot citáljunk.

[...] ez nem is lenne jó a polgároknak. Vajon mi a jó abban, ha a parlamenti pártok listájának ellenfele a MIÉP-é vagy a Munkáspárté lenne. Megemelve épp azoknak a pártoknak a jelentőségét, amelyek kívül állnak azon a valóban létező konszenzuson, hogy Magyarországnak csatlakoznia kell az Európai Unióhoz. Mi a jó abban, ha a négy parlamenti párt - vagy főleg a két legnagyobb - elkezdené kvóta alapján leosztani egymás között a posztokat. Vannak, akik amúgy is attól tartanak: a két nagy párt által keltett konfliktusok »megoldása« az állam »felparcellázása« lesz, ahogyan az Ausztriában évtizedeken át folyt. Muszáj ezt az irányt a gyakorlatban is elkezdeni kipróbálni? Végül: ugyan miféle konszenzus jönne létre a közös listával? Hirtelen megszűnnének a pártokat megosztó ellentétek? A társadalmi konszenzus valószínűleg nem ebben fejeződik, fejeződne ki. Inkább abban, hogy bő egy évtized után a mindenféle pártállású kormány tárgyalásai nyomán belépünk az unióba. Vagy abban, hogy sikerülne megállapodni például a közigazgatási vagy az egészségügyi reform alapelveiről, és végrehajthatókká válnának ezek az egy ciklusnál hosszabb időt igénylő tervek. Vagy abban, hogy az előző kormány által kinevezett, a következő választásokon túli időszakra érvényes mandátummal rendelkező tisztségviselőket az új kormány békén hagyja. Elfogadva: az elődnek joga volt jelölni, s az a mindenkire érvényes szabály, hogy az előírásokat nem kikerüljük, hanem betartjuk. A közös lista: taktikai húzás. Néhány hétre kínál témát. »Csapdaként« sem biztos, hogy túl hatásos: az SZDSZ és az MDF nemet mond, így a Fidesz bekerítése lehetetlennek tűnik. (Akkor viszont miért nem tesznek ők is úgy, mintha tárgyalnának? Ez taktikai balfogás.) Arra meg biztosan nem jó, hogy a nagy nemzeti konszenzust életre hívja. Ezt azok is tudják, akik az ötletet kitalálták. Látszólag békülékeny hangnemre váltott a politika valamennyi szereplője. Valójában az álszentség üli torát."

Schön Vilmos (Virtuális miniszterelnök a Parlament pulpitusán, Magyar Nemzet, 2004. február 23.)

"Az 1990-ben berendezkedő demokrácia lényege tehát az, hogy a magyar polgárok beleszólhatnak a köz ügyeibe, kezükbe vehetik sorsuk alakítását. Szabad választásokon döntenek a kegyeikért versengő politikai alternatívák között. Az a politikus tehát, aki azt javasolja, hogy a politikai versengés helyett ellenzék és kormányoldal fele-fele arányban megosztva, közös listán szerepeljen az európai választásokon, még nem sajátította el a demokrácia alapszabályait, nem alkalmas tehát egy demokratikus ország felelős tisztségének betöltésére. Különösen álságos ez a javaslat, ha figyelembe vesszük, mindezt az a Medgyessy Péter miniszterelnök tette, aki pár nappal ezelőtt egyeztetés nélkül jelölte ki az unióba delegált magyar tisztviselőket, annak ellenére, hogy az előzetes egyeztetésre korábban írásbeli kötelezettséget vállalt. Vagy akkor még nem akart tiszta lapot nyitni a magyar politikában?

De van más is. A közvetlen elnökválasztás és a kisebb parlament ötlete. Most ne is akadjunk fenn azon, a kisebb parlamentre vonatkozó javaslat olyannyira kimunkált volt, hogy a sajtóanyagban 200, a beszédben - hirtelen - már 250 képviselőről tett említést. Úgy látszik, M. P. minden áron egy új alkotmányos berendezkedés atyjaként kíván a történelembe bevonulni. Ki ne emlékezne a kétkamarás parlamentre vonatkozó javaslatára? Hogy ezúttal ezt már nem találta aktuálisnak? Nem erről van szó. Csak arról, hogy pillanatnyilag éppen ezek jutottak eszébe. Ha emlékezteti bárki a két kamarára, biztos vagyok benne, hogy előhozza azt is megint. 65 helyen tüntetnek a gazdák szerte az országban. Magyarország az unió küszöbén áll. Mindenki remél, de szorong is egyben. Reméli az alig hihetőt, hogy ezúttal szerencsénk lesz, de fél az új kihívásoktól, a sok szempontból ismeretlen játékszabályoktól. Útmutatást, eligazítást, a magyar érdekek határozott képviseletét és a magyar gazdaság növekedési pályájának garantálását várja az által választott kormánytól. És miniszterelnökétől. Ehelyett semmitmondó, színvonaltalan közhelyek áradata zúdult ránk országértékelés helyett. Komolyan lehet venni egy ilyen ember szavait? Komolyan lehet venni a szakértelmét? Komolyan lehet venni egy ilyen politikust? Komolyan lehet venni egy ilyen miniszterelnököt? Nagy volt a tét. Lehet, hogy ez volt Medgyessy utolsó lehetősége, hogy meggyőzzön minket alkalmasságáról. Nem volt rá képes."

Kristóf Attila (Válasszunk-e, Magyar Nemzet, 2004. február 24.)

"[...] számomra Medgyessy Péter egy nagy talány. Nem tudom, mit gondol valójában, mit akar, mit képvisel, milyen belső és külső erők mozgatják. Bizonyos értelemben én nem tekintem rutinos hazugnak, sőt némely esetben úgy érzem, hogy szónoklatai során fel-felbukkan bizonyos erkölcsi nekibuzdulás, s ez a nekibuzdulás a bensőjéből fakad; ilyenkor valóban azt gondolja, hogy igaza van, s őszinte jó szándék vezérli. Ugyanakkor azt gondolom, hogy lényét teljesen átjárta a szocialista maszlag, nem cinikus, és nem is eszes, amikor modernizációról beszél, úgy néz ki, mint valamely őskövület. Ugyanerről a modernizációról hallok minimum harminc esztendő óta (szocialista szájakból), igaz, Medgyessy ezt a mágikus szót a köztársasággal egészíti ki.
Persze ha figyelembe vesszük, hogy a kádári népi kohóból kikerült politikusról van szó, eszünkbe juthat az is, hogy ez az ember nem őszinte, nem naiv, hanem ravasz. Együgyűnek látszó gondolatai és szavai mögött hátsó szándék lappang, szinte azt hihetjük, hogy képes élni a »Hazafias Népfront sajátos eszközeivel«. Amikor évértékelő beszédében általános elképedésre szóba hozta, hogy a nemzeti egység demonstrálása végett fele-fele arányban el kellene osztani az EU-mandátumokat, lehet, hogy csupán azokhoz szólt, akik egyébként is szívesen fogyasztják a szocialista maszlagot, s azt hiszik, hogy jelenleg a Kádár-kori összetartás hiánya miatt vagyunk nyomorultak. A bedobott ötlet van olyan bornírt, mint Horn Gyula villanásai, amikor például ingyen-repülőgépre kívánta ültetni az egyébként csirkeszárnyhoz szokott kisnyugdíjasokat. Ám biztosra vehetjük, hogy ez a gondolat is bizonyos »szívek húrjain visszhangzand«. Fontolgatom: tudatlan vagy ravasz? Lelkesült vagy cinikus? Naiv vagy dörzsölt? Míg a nemzeti összefogás eme mutáns módjáról tűnődöm, megfeledkezem az ország gazdasági helyzetéről, már-már arról is, hogy ez a játék mindannyiunk (összefogott) bőrére megy. Hogy a demokratikus választás mellőzése a nemzet egységét jelenti-e, én nem tudom..."

Veér András (Elmaradt válaszok, Népszava, 2004. február 26.)

"Mi a baj a közös listával? Szinte mindent elmondtak róla már a pártok képviselői, és majdnem mindent megírtak róla az újságok, politikusok és publicisták bírálták az elképzelést. Ellenzői szerencsére a mögöttes gondolatot megértették, sőt nyilatkozatokban és írásokban honorálták is azt. Az ellene felhozott érvek egy része elfogadható, sajnos nagy része azonban jókora csúsztatásokat rejt magában. Ezekkel most nem kívánok foglalkozni. Inkább azokat gondolnám végig, amit a közös lista ellenzői nem mondtak ki. Persze az ellenzők más és más okokra hivatkozva közelítették meg a kérdést és bőséges szókinccsel a »szokatlan«, az »antidemokratikus« a »kirekesztő«, »a válasszon a nép« kifogásokkal elhárították a közös listát, de az elháríthatatlan mögöttes szándék miatt mégis óvatosan nyilatkoztak róla. Itt az ideje, hogy mögéje nézzünk a dolgoknak, még akkor is, ha csupán a feltételezések szintjén beszélhetünk róla. Bizonyára a kedvező közvélemény kutatási adatok is közre játszanak abban, hogy a Fidesz MPSZ elutasítja a közös listát. De talán nem csalódok, ha némi előrelátás is meghúzódik az ellenkezésben. Talán nem a legdöntőbb, de nem elhanyagolható szempont. A Fidesznek ugyanis nem érdeke, hogy az MDF bejusson az EU-parlamentbe, illetve az, hogy túllépje az öt százalékos küszöböt. Ha ezen a »próbaválasztáson« - aminek a hatalom szempontjából nincs tétje a Fidesz számára - az MDF elbukik, megnyílik a lehetőség a jobboldali tábor egységesítésére, ami 2006-ban már a hatalom szempontjából életfontosságú lehet a Fidesz számára. Elemi érdeke tehát a polgári pártnak, hogy a választók megleckéztessék a renitenskedő fórumosokat, és 1-2 százalékos támogatásukat konzerválják a jobboldal támogatására a parlamenti választások idejére.

De miért nem kapott az ajánlaton az MDF? A nyilvánosságra került válaszokat tudjuk. Azt azonban csak sejteni lehet, hogy a párt maga is valamilyen erőfelmérésnek tartja a júniusi választásokat. Valószínűleg valamilyen minden mindegy szorongással készül rá. A párton belüli ellenzék - akik a Fidesszel való szorosabb kollaborációra hajlanak - akár a pártelnök megbuktatására is felhasználhatják várható választási vereségüket. És akkor belesimulhatnak a nagy testvér ölelésébe, mely persze a fórum, a rendszerváltó párt megszűnését fogja jelenteni, de biztos képviselői helyeket kínál megélhetési politikusai számára. Ha ezt nézzük, a csábítás nagy. A közös lista elutasítása a továbbélést jelentheti jó néhány MDF-es képviselő számára. És az, hogy nem tud képviselőt juttatni az Európai Parlamentbe, a haza számára, és számukra sem fontos. A képlékeny helyzetet bizonyíthatja az, hogy az ajánlat elhangzása után a parlamentben az MDF frakció vezetője nem merte sem elutasítani, sem elfogadni a javaslatot. Inkább úgy tett, mintha nem hallotta volna.

Az SZDSZ helyzete és álláspontja más. Talán a legkevesebb elhallgatott indok rejlik elutasítása mögött. Nem véletlen, hogy a frakcióvezető volt az - az MSZP-n kívül - aki érdemében szólt a beszédben elhangzott javaslatokhoz. És akármilyen váratlan és »érdekes« javaslat hangzott is el, a javaslat maga komolyan veendő volt, és az SZDSZ racionális érvei is helytállóak voltak, minden irónia nélkül is. [...] Hasonlóan az MDF-hez a szabaddemokraták is lakmuszpapírként kívánják használni a szinte tét nélküli választásokat. Illetve mégis van egy tétje. Sikertelenség esetén megbuktatható a népszerű pártelnök, aki már előre bejelentette lemondását kudarc esetére. (És tudhatjuk, hogy ebben nem ismer tréfát, megtette már egyszer.) Ezzel persze teret nyit az egyre erősödő belső ellenzék előtt. Mivel a belső ellenzék erős, kényes egyensúly most átbillenhet a javukra, de ennek ellenére sem vállalhatta a közös listát, anélkül, hogy kollaborációval ne vádolták volna.

[...] Nem megalapozottak azok a félelmek, hogy a közvetlen választás a prezidenciális köztársaság szinonimája, ahogy arra a napokban Stumpf István célzott. Szó sincs róla. Elég erre csak Ausztria példáját felhozni, ahol közvetlen elnökválasztás van érvényben, nagyon gyenge köztársasági elnöki pozíció mellett. De a hazai ellenzők is ellentmondásba keverednek. Mert mint egyrészről a közös listát azzal utasítják el, hogy »nincs jogom a választás szabadságát a polgároktól elvenni«, a köztársasági elnök választása esetében azt az álláspontot képviselik, hogy »az alkotmányos berendezkedésnek a parlament általi választás felel meg.« Tehát itt már a polgárok a választásból kizárhatók. Választáskor ugyanis egy kitöltetlen csekket adunk szavazatunkkal, mert fogalmunk sincs, hogy a parlamenti erőviszonyok alapján ki lesz az ország első embere. Talán akkor - ha már olyan fontos a polgárok joga a választásra - nemcsak a miniszterelnök jelölt személyét, de a majdan javasolt köztársasági elnök személyét is nyilvánosságra kellene hozni az országgyűlési választási listák közzétételekor. És akkor ezt is számításba vehetnénk mikor szavazatainkat egyik, vagy másik pártra adjuk.

[...] A harmadik javaslat minden oldalról támogatásra talált. Ennek ellenére azt hiszem ebben lesz a legnehezebb megállapodni. Hiszen a Fidesz most szervezte át egész pártstruktúráját a 176 választókörzetre. Rengeteg pénz, sok személyi feszültség, sok munka van mögötte. Miért is lelkesedne akkor most egy másik fajta megoldás iránt? De minden pártban - talán elsősorban a kispártoknál- rengeteg olyan politikus dolgozik, aki nagy valószínűséggel munka nélkül maradnának. Az MDF elnöke máris nyilatkozott, hogy csak 2010-ben lát lehetőséget a létszámcsökkentésre. (Nagyon messze van még, így le lehet nyomni mindenkinek a torkán, meg aztán ki tudja, mi jön még addig?) Az SZDSZ elővette régi javaslatát, 152 egyéni, a többi listás. Másoknak persze más javaslata van. De mindenki buzgólkodik.

A helyzet jelenleg úgy áll, hogy a közös listát mindenki ellenzi, a köztársasági elnök közvetlen választását az SZDSZ tartja kivihetetlennek, míg a kisebb parlamentet minden párt teljes mellszélességgel támogatja. És ne legyen igazam, de azt hiszem, hogy előbb lesz közös lista, mint kisebb parlament. Minden esetre régen nem látott, illetve hallott kultúrált vita bontakozott ki a miniszterelnök javaslata felett. És már ez is egy lépés a nemzeti egység irányába."

Seszták Ágnes (Egy szellem megjelenik, Magyar Nemzet, 2004. február 27.)

"Mikor meghallgattam Medgyessy Péter miniszterelnök beszédét és briliáns javaslatait, elfogott a deja vu érzése. Már hallottam ilyet, a szöveg visszaköszönt valahonnan. Amikor elővettem Rákosi Mátyás visszaemlékezéseit, helyére ugrott a dolog. Amikor Medgyessy elővezette a közös európai lista gondolatát, azonnal eszünkbe juthatott részben a Baloldali Blokk, a kisgazdapárt jobbszárnyának felrobbantása, részben a Magyar Nemzeti Függetlenégi Front erőltetése, amit az 1945-ös választások előtt Kliment Vorosilov marsall, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság vezetője javasolt Rákosiéknak. A lényeg a mutyizás volt, a hatalom kézen-közön való szétporciózása a koalíciós pártok között. Mellesleg megjegyzendő, hogy a Rákosi-féle kommunista párt, illetve akkori nevén a KMP akkor foglalkozott a közös lista gondolatával, amikor meglehetősen népszerűtlen, azaz vesztő helyzetben volt. Finomabban fogalmazva: amikor még nem tudott minden hatalmat megragadni. Egyébként az 1948-as munkáspárti egyesülés is (MDP) a bizonytalan kommunistákat volt hivatott megerősíteni. Amit aztán úgy háláltak meg, hogy kizárták, kiszorították, lecsukták és negligálták a magyarországi szociáldemokratákat. Rákosi Mátyásnak nem állt még rendelkezésére Werber vagy Rosner elvtárs, de tény, hogy a kommunistáknak nem kellett a szomszédba menni a demagógiáért, ami ma is kísért, és hat az emberekre. [...] Rákosi Mátyás szelleme itt jár-kél közös választási listát kínálgatva. Ha a jobboldal véletlenül besétálna a csapdába, megérhet még egy jobb ajánlatot is. Mondjuk, egyesüljön a két nagy párt, már csak az ésszerű takarékosság okán is. Persze a szocialisták vezetésével."

Tanács István (Mozgósítás, Népszabadság, 2004. február 27.)

"Egyáltalán nem volt olyan béna ötlet az a közös lista, beletelt egy hét, mire mindenki leszámolt vele. A legjobb eszköz a meggyilkolására a közjogi aggódás volt, hogy az egyesült Európában olyan koherens az alkotmányos rend, hogy ott efféle rákosista-visinszkijista mutyizást még egyszeri alkalomként sem bírnának elviselni. Abban nyilván az ötletgazdák sem bíztak igazán, hogy majd mi tanítjuk meg Európát az árokbetemetésre, különben pedig ott van még a két másik kezdeményezés: azok már kezdetben is tartósabbnak látszottak.

A közvetlen köztársaságielnök-választás elég jó ötlet, lehetne miatta ciklus közben még egy választást csinálni. A kampány mostanában már úgysem szünetel soha, legalább volna valami apropója. Például az, hogy akkor nemcsak az éppen kormányon lévőket, hanem a nemzet egységét kifejező közjogi méltóságot is elzavarhatná a jónép, amikor a választók azt akarnák üzenni: nem örülnek, hogy el akar inflálódni az előző kampányban kapott fizetésemelésük. Ha az ellenzék elnökjelöltje győzne, rögtön lehetne folytatni a kampányt azzal, hogy idő előtti választásokat követelnek, megkérdőjelezik a kormány legitimitását, miközben mindenki mindenkit fölhív a nemzeti összefogás és a stratégiai ügyekben való együttműködés szükségességére.

A legtovább lehet csócsálni a parlament létszámcsökkentésének és a választójogi reformnak a kérdését. Ezt látszólag mindenki támogatja, csak majd a részletek emlegetésekor kezdenek fölbukkanni a közjogi aggodalmak és az egymást kioltó javaslatok. Mellesleg én egyáltalán nem sajnálom, hogy 386 képviselő kap fizetést, eddig is kibírta valahogy az ország, ezután is kibírná. Meg különben is megnézném, amint a mai 386 megszavazza, hogy maradjanak 200-an vagy 250-en. Egy szegedi sajtótájékoztatón teszteltem a minap, hogy a jelenlévő fideszes országgyűlési képviselők mit szólnak hozzá. Volt, aki azt mondta, az csak a következő ciklusra vonatkozik, korai még véleményt mondani róla. Más megjegyezte: a csökkentés inkább a listásokat érinti, ő pedig egyéni körzetben került be. Egy harmadik képviselő úgy reagált: az egész alkotmányos berendezkedést át kellene írni."