A kommunizmus áldozataira emlékezett a Fidesz a Terror Házánál

Budapesten a Terror Háza Múzeum előtt emlékezett a Fidesz és a Fidelitas a kommunizmus áldozatainak emléknapján. A rendezvényen a résztvevők tiltakoztak a Terror Háza ellehetetlenítése ellen. A felszólalók között voltak az áldozatok hozzátartozói, így Meloco Miklós szobrászművész, Regéczy Nagy László, a Történelmi Igazságtétel Bizottságának elnöke, valamint Vlagyimir Vukoszkij orosz történész, Bayer Zsolt közíró és Orbán Viktor volt miniszterelnök.
A beszédekben elhangzott, nemcsak emlékezni, hanem tiltakozni is akarnak ezen a napon, mert úgy vélik: a Medgyessy-kormány politikai támadást indított az intézmény ellen. A Fidesz szerint a kormányfő ígéretével ellentétben a Parlament előbb csökkentette a múzeum költségvetését, majd hozzákezdtek a Terror Házát felügyelő közalapítvány függetlenségének felszámolásához. Az MSZP szerint a Fidesz tisztújító kongresszusára készülő elnökjelölt, Orbán Viktor saját kampányrendezvényévé nyilvánította a megemlékezés napját.

A Magyar Hírlap álláspontja szerint (Orbán Viktor szépen kérte, Magyar Hírlap, 2003. február 24.) "néha dacosan mosolyogva, de elszántan mondta tegnap beszédét Orbán Viktor a Terror Háza előtt. A kommunizmus áldozatainak emléknapján és a múzeum átadásának első évfordulóján úgy kért, hogy értsen belőle mindenki. Úgy kért ő - és azok a tízezrek, akik benépesítették az Andrássy utat, s azok a százezrek, akik a Fidesz pártján álltak a tavalyi szavazásokon és állnak ma is -, hogy nem kért, hanem figyelmeztetett. Orbán Viktor azt üzente, hogy a Terror Házát nem adják: ha a házat be akarnák zárni, át akarnák keresztelni, vagy akár új kurátorokkal belső átszervezéshez akarnak fogni, nem hagyják, s mindez elementáris erejű tiltakozást váltana ki. A volt kormányfő tavalyi Kossuth téri beszéde óta nem szólt ennyi emberhez, s bár nem mondta ki, egyértelműnek tűnik: megszületett a döntés, hogy a Fidesz - a legnagyobb ellenzéki erőként, polgári körökkel izmosodva - elkezdi menetelését a néppárttá szerveződés útján. S ennek ki nem mondott szellemiségéhez a tegnap esti megemlékezés megfelelő fórumnak bizonyulhatott. Orbán Viktor kegyeletsértőnek nevezte mindazokat, akiknek szándékukban áll megbolygatni a Terror Házát. Azt a múzeumot, emlékhelyet, amelynek idei költségvetését a parlament többsége lefaragta, ám Medgyessy Péter kormányfő intézkedésére, ha nem is a tavalyi összegre, de valamelyest ismét megemelték. A Terror Háza előtt álló tömeg a kormánypártok vezetőinek említésére hangos fújolásban tört ki. Ott állt a tömeg, ahová a kormányfő magánemberként látogatott el, de a tavaly politikailag kettészakított ország egyik fele kizárólag saját vezérére akar hallgatni, a másik oldalé - finoman szólva - nem érdekli. Tegnap Orbán Viktor szépen kérte: a Terror Háza ellen lépni készülők engedjék le támadásra lendülő kezüket. A szónok a pulpitust markolta, nyugodt volt, szája sarkában dacos mosoly bujkált. Úgy tűnt, az árokásást tovább folytatta; méghozzá úgy, mintha nem lenne hozzá semmi köze. Pedig van. Nagyon is sok".

Orbán Viktor szerint (In: A kommunizmus áldozatainak emléknapján, Orbán Viktor beszéde a Terror Háza előtt, Magyar Nemzet, 2003. február 24.) a Terror Háza Múzeum "megalkotása kegyeleti aktus volt. Ezért aki ezt a házat megbolygatja: kegyeletsértő. Aki ezt a házat megbolygatja, az itt megkínzott emberek életébe, halálába - ha úgy tetszik, üdvtörténetébe - gázol bele. Nincs még egy hely, ahol egy négyzetméterre ennyi vér, fájdalom és tanúságtétel esne. És nincs még egy múzeum, amelynek egy négyzetméterén annyi ember fordult volna meg, hogy emlékezzek. Mára már többen, mint 250 000-en. (...) Az Andrássy út 60. különös ház. Rászolgált arra, hogy egy pengefallal kimetsszük az időből és a feledésből. Rászolgált, mert különös szellem lakott a falai között. Ez a szellem tette tönkre a háború után újjászületni késülő Magyarországot. Ez a szellem hamisította meg a választások eredményét. Ez züllesztette le a közigazgatást és ültetett korrupt tisztviselőket a kormányhivatalokba. Ez züllesztette a rendőrséget politikai rendőrséggé. Ez indított szókimondó fiatalok ellen felségsértési eljárást. Ez változtatta szitokszóvá a polgárt és a polgárit, büntetve és gúnyolva értékeit és eredményeit. Ez a szellem változtatta a sajtót a véleményszabadság eszközéből a kötelező vélemény kalapácsává. Igen, a háború után ez a szellem lakta és uralta ezt a házat".

Orbán szerint "ebben a múzeumban, (...), nemcsak az áldozatoknak van fala, hanem a tetteseknek: az itt lakó szellem gazdáinak is. Van, aki maga nem kíván emlékezni, sőt azt akarja, hogy mások se emlékezzenek. Értjük mi ezt. A múltról szóló vita valójában a jelenről és a jövőről szól. Ahol nincs rendben a múlt, ott félelem üli meg a jelent: hátha nem jut a jövőből. 1990 óta, mióta a szabadságot visszaszereztük, küszködünk a múlttal. A múltunkkal való szembenézés csupa kudarc: felemás kárpótlás, megbukott sortűzperek, kikacagott átvilágítás. A múltunkkal való szembenézés egyetlen őszinte darabja ez a ház. Egy évvel ezelőtt úgy éreztük, ez a ház, az Andrássy út 60., a Terror Háza: eleven fájdalom. Ma egyre többen és egyre erősebben érezzük: eleven lelkiismeret is. A ház ellen furcsa háborút vívók valójában ezt az eleven lelkiismeretet, a nemzet lelkiismeretét támadják. Nem dinamittal vagy buldózerrel jönnek ellene. Lassan, szinte észrevétlenül, tégláról téglára, emlékről emlékre szeretnék visszabontani. Mindig csak egy csavar, csak egy polc, csak egy kis költségvetési megszorítás".

Galló Béla politológus szerint (Tolldísz, tomahawk, Magyar Hírlap, 2003. február 25.) "a tavalyi választások vesztese, Orbán Viktor, régi dicsőségének fényében tért vissza a politikai életbe. Stábja - vagy ő maga - megint jól időzített. Ahogy a két héttel ezelőtti Vigadó-beli beszéde tudatosan előzte meg Medgyessy országértékelését, ez a fellépése is jól volt kiszámítva. Lélektanilag okosan készítette elő azt a tábora által várva várt, de bizonyára hamarosan bekövetkező politikai pillanatot, amikor végre kegyeskedik majd igent mondani a pártelnökségre. Tegnapelőtt este, ahogy mondani szokás, számára minden klappolt. A Terror Háza előtt a tömeg vezért áhított, mire ő, ravaszdi mosollyal nem létező bajsza alatt, szerényen felmutatta nekik önmagát, mint a sereg élére visszakövetelt, pótolhatatlan személyt. Vigadós beszédénél összefogottabb szövegét jól előadva, Orbán a kudarcokat kipihent, magabiztos, támadó kedvű politikusnak mutatkozott. Eddigi produkcióihoz mérve az elhíresült 1989-es temetési szónoklata óta talán a legjobb formáját futotta. A szomorú nemzeti megemlékezés kínálta alkalmat számító ridegséggel aknázta ki a mai politikai állapotok személyes értékelésére. Ahogy azt egykor Kádár János tette, anélkül hogy közvetlenül nevén nevezte volna politikai ellenfeleit, összekacsintott készséggel reagáló hallgatóival a történelem ürügyén megvillantott aktuális sejtetésekre (meghamisított választások, korrupt tisztviselők, felségsértés stb.)".

Galló szerint "a mindmáig hitetlenkedő közvélemény előtt Orbán az elmúlt hónapokban már-már hófehér hattyúként emelkedhetett ki a kormányát ért korábbi korrupciós vádak tengeréből. Olyannyira, hogy különösen kedvelt polgártársainak egyike, bizonyos Simicska nemrégen még azt is megengedte magának, hogy ellentámadásba lendüljön az úgynevezett polgári kormány megsebzett becsületéért. Vasárnapi beszédében Orbán nem is késlekedett leszögezni: a korrupciós játszmában a labda immár a másik térfélen pattog, a Fidesznél az adogatóelőny. Medgyessy - aki a minden hájjal megkent simicskák ellen mindeddig csupán a derék Keller Lászlót küldte sorompóba - csak győzze majd fogadni a ravasz szervákat. A nemzetet megint jókra, rosszakra osztó és kisajátítani igyekvő szónoklat egyvalamit nyilvánvalóvá tett. Orbán, teljes tolldíszben, tomahawkkal a kezében lépett a porondra, s kevélyen elhajította a békepipát. Medgyessyék ezzel végleg elszalasztották azt a néhány hónapig tartó kegyelmi időszakot, amikor választási programjukhoz híven a harci kedvet lelohasztó számadásra kényszeríthették volna az orbáni 'felvilágot'. Most már, ha felelevenítik is korábbi ígéreteiket (márpedig ez hitelvesztés nélkül aligha kerülhető el), Orbánék azt bizonyára visszavágásnak, sőt politikai bosszúnak fogják beállítani. A kormány tehát nagyvonalúan megvárta, amíg a vereségek okozta sokkból lassacskán magához térő Fidesz megint szervákhoz jut, s a főnök komótosan magára kenheti harci festékeit. Ez persze lovagias gesztus volt, éppen csak a politikai logika elemi szabályainak mondott ellent. Nem beszélve arról, hogy e lovagiasság az ellenfél habitusának némi félreértésén alapult. Medgyessyék stábjából valaki azt álmodhatta, hogy a héja Orbán hirtelen nemzeti közepes galambbá változott. Csakhogy, és most magát a vasárnap esti szónokot idézzük: 'Az álom álom maradt'".

Seres László szerint (Az idők szava, Népszabadság, 2003. február 25.) "nem elég Orbán Viktornak lenni, annak is kell látszani. Egy országértékelés, egy békemise, egy emlékbeszéd a Terror Háza előtt - megannyi szerep, megannyi alkalom tehetségünk bővített újraelosztására. Normális körülmények között, tehetséges politikus számára elegendő tőke lenne az elvhűség, a hitelesség, az évekkel ezelőtt választott politikai értékrend melletti mégoly pragmatikus kiállás, de hát nincsenek normális körülmények. A nyilvánosság megszűnt számonkérő jelleggel bírni, a saját, polgári közeg általános amnéziát hirdetett, nem emlékszik már a néhány héttel ezelőtti elvekre sem. Márpedig azok a kérdések, amelyek ügyében Orbán Viktor és a Fidesz vezetői megszólaltak, nem pártjuk belügyei: úgynevezett nemzeti sorskérdések leginkább, amelyek következményeivel, ahogy egy kisgazda miniszter anno találóan fogalmazott, 'mindannyian szembe fogunk sülni.' A Fidesz - Magyar Polgári Pártból hamarosan, 'megértve az idők szavát', nagy, nyitott európai néppárt lesz, és ha minden igaz, Orbán Viktornak fogják hívni az elnökét. Ennek fényében nem mindegy, mi a párt mondanivalója. A Fidesz - Magyar Polgári Párt jövendő elnöke minapi országértékelésében arra emlékeztetett, hogy 'csak béke legyen', majd közölte: 'A magyar kormány a háború oldalán áll. A kormány azonban nem azonos az országgal. A magyar emberek elsöprő többsége békét - igen: békét akar.' Nem sokkal ezután a Magyarországot az Észak-atlanti Szerződés Szervezetébe (NATO) sikeresen bevezető, a koszovói szerbek elleni 1999-es NATO-fellépést támogató, a 2001. szeptember 11-i merényletek után korrekt antiterrorista és Amerika-barát üzeneteket kibocsátó Orbán Viktor békemisén vett részt a bazilikában. Mert az emberek elsöprő többsége békét, igen: békét akar. Ez a hozzállás, a Nyugat melletti elkötelezettséget és az önálló külpolitikai mondanivalót kvázi népszavazás tárgyává tevő attitűd érhető tetten amögött is, hogy legnagyobb ellenzéki pártunk napok óta nem hajlandó hozzájárulni a Törökország védelmét szolgáló NATO-szállítmányok közúti átengedéséhez, a külügyi bizottságban is csak egy tartózkodásra futotta".

Para-Kovács Imre szerint (A kihívás napja, Népszabadság, 2003. február 25.) "a Kommunizmus Áldozatainak Napja rettenetesen komoly dolog, csak sajnos a magát nemzetinek nevező oldal folyamatosan viccet csinál belőle. Egyébként hogyan másként értelmezhetném azt a gesztust, hogy Bayer Zsolt mond beszédet ezen a napon, akit csupán arányérzékétől és jó ízlésétől fosztott meg a késő kádárizmus, bár a rossz nyelvek szerint önként mondott le ezekről, illetve nem is rendelkezett velük sosem. Az előadót egyébként gondos kezek a legtávolabbi időpontra helyezték Orbán Viktortól, ezzel is jelezve, hogy Bayer utálata nem egyezik a főnök véleményével, őt másért szeretik, biztos, mert olyan szellemesen, mégis érzékenyen odamondogat. Nem adja a Terror Házát, ami rendben is lenne, mivel senki sem akarja elvenni tőle. Ezzel az erővel azt is bizonygathatná, hogy nem adja a Természettudományi Múzeumot, lévén az is nehéz anyagi helyzetben van - de a Terror Háza most valamivel trendibb. Melocco Miklós is megszenvedte az előző rendszert. Hatalmas szobrok faragására kényszerítették, állami megrendelések formájában, pedig ő világ életében zongorista szeretett volna lenni, ezért az Egyesült Európa ellenzőinek táborát erősíti egy logikailag nehezen, inkább retorikailag indokolható gondolkodásmód következtében. Orbán Viktor aztán megint nagyszerű. Beszédében finomnak túlzással sem nevezhető áthallásokat dob az éhes tömegnek, felsorolja az Andrássy út 60. alatt álló házban elkövetett bűnöket, és mit ad Isten, ezek a bűnök valahogy rímelnek a Fidesz-kommunikációban az MSZP-re nyomott vádhalmazra: választási csalások (ááááááá - mondja a tömeg), fiatalemberek elítélése felségárulásért (úúúúúúú - örül a tömeg), a rendőrség politikai rendőrséggé züllesztése (öööööö - bizonytalanodik el a tömeg). A náthás exminiszterelnök ezt követően a sötétségről beszél, ami ellen nem fegyverrel, hanem világossággal kell harcolni.Ez bizony igaz, nagyon igaz. Én azért megemlítenék pár alternatív harcmodort, ha meg nem sértem a beszédírót: a sötétség ellen úgy is lehet harcolni, hogy nem állunk be előfizetőket toborozni neki, és bizony a sötétség ellen úgy is lehet küzdeni, hogy nem járunk be a fészkébe interjút adni, nem bizony. Örülök, hogy segíthettem".

Török Gábor politológus véleménye szerint (In: Szalay Tamás Lajos: A múzeum, mint szakrális helyszín, Népszava, 2003. február 25.) "a Terror Háza megalapításától kezdve - muzeális funkcióitól eltekintve - a politikai jobboldal legféltetteb szimbóluma lett. A Fidesz már régóta igyekszik jelképekkel és retorikai fogásokkal megszólítani választóit, erre pedig a Terror Háza az egyik legalkalmasabb. Korábban a Millenáris Park volt a jobboldali érzületűek bázisa, a választások után azonban ezt a helyet elvesztették, a baloldali kormány pedig igyekezett minél jobban el is választani a parkot a Fidesztől és a jobboldaltól. (...) a Fidesz tudatosan épít a Terror Háza-jelenségre, a polgári Magyarország jelképévé vált múzeum védelme pedig kardinális kérdéssé vált. (...) a jövőben továbbra is fennmarad majd az épület azon szerepe, amely mint utolsó be nem vett bástya állja majd az ellenfelek támadásait, a polgári szavazók harcias támogatásával. (...) amennyiben a kormányoldal igyekszik belenyúlni majd a múzeum kurátori összetételébe, akár egy 'mentsük meg a Terror Háza múzeumot mozgalom' is elindulhat, amely újabb bázisépítésre lehet alkalmas. (...) a Terror Háza képtelen átvenni a Millenáris Park szerepét, mivel nem fedett helyszínről van szó, 'az utca pedig alkalmatlan arra, hogy állandó bázishelyként szolgáljon'".

Fricz Tamás véleménye szerint (u.o.) "Orbán Viktor vasárnapi beszéde fordulópontot jelentett a Terror Háza történetében, az egykori miniszterelnök ugyanis a napi politika küzdőterére emelte szavaival a múzeum ügyét. (...) a Terror Háza mára kilépett a kulturális, múzeális témák köréből és a polgári oldal egyik legmarkánsabb szimbólumává vált. A múzeum épülete a jobboldali erők szakrális helyszínévé lett és ismét bebizonyította, hogy a legalkalmasabb arra, hogy nagy számban hozza össze a nemzeti tömegeket. Fricz szerint mindegyik politikai oldalnak megvannak a saját jelképes helyszínei, igaz a baloldaliak közül egyet sem tudott megjelölni. Köszönhető ez talán annak, hogy a kormányoldal nem ennyire markánsan jelöli ki és kommunikálja szimbolikáját, kétségtelen azonban, hogy a politikatörténeti alapítvány a baloldal egyik szellemi központja volt korábban. A Terror Háza a mai politikai élet egyik neuralgikus pontja lett, így a kormánynak mindenképpen mérlegelni kell, hogy kel -e, lehet-e, illetve megéri-e belenyúlni a múzeum ügyeibe. Véleményem szerint egészségesebb, ha mindegyik politikai erő békében és tiszteletben tartja a másik oldal szimbolikus intézményeit".