A gyermek, a köztársaság és a korrupció
"Magára talált az ellenzék" - írtuk a januárról szóló elemzésünkben. Mind a külső adottságok (a kormányzati kommunikáció tétlensége), mind a belső folyamatok (a Fidesz - MPP egységesülése, Orbán Viktor visszatérése a pártba) az ellenzék malmára hajtották a vizet. Ezt a trendet erősíthette volna a volt kormányfő február 6-i országértékelő beszéde. Ehelyett inkább megtörte.
Egy ellenzéki vezető országértékelő beszédének az a célja, hogy elbizonytalanítsa a kormány támogatóit, "üzenjen" a bizonytalanoknak, és utat mutasson saját szavazóinak. Orbán Viktor az első két cél tekintetében még félsikert sem ért el, a harmadikkal pedig meg sem próbálkozott.
Habár a volt miniszterelnök - magyar viszonylatban - ismét kimagasló retorikai teljesítményt nyújtott február 6-án a Vigadóban, ezúttal végig érződött rajta a feszültség. Ráadásul az előadóterem díszítése sem volt olyan pazar és látványos, mint a korábbi években. Orbán megkísérelte elkedvetleníteni a kormánypárti és a bizonytalan szavazókat (az iskola- és gyárbezárások felemlegetése), üzent a szélsőjobboldalnak (a Moszad és Izrael említése, az EU-csatlakozást ellenző Védegylet közleményének hosszas idézése), de a legfontosabb célcsoportnak, a Fidesz szavazóinak adós maradt a "Mi a teendő?"-re adott válaszszal.
A február végi, második Orbán-beszéd - ezúttal a Terror Háza előtt -, szintén nem mutatott fel átütő erőt. A múzeum a magyar jobboldal szimbolikus és érzelmi találkozóhelyévé vált, Orbán nem tehette meg, hogy az évfordulón nem tart tömegrendezvényt. Ugyanakkor az itt elmondott beszéd "muszáj beszéd" volt: újdonságok helyett a megszokott szófordulatokat kapta a hallgatóság.
Orbán országértékelő beszédében a megszokott, jó retorika gyenge tartalommal párosult. Medgyessy Péter parlamenti beszédében ez éppen fordítva történt: a szokásos gyengébb retorikát váratlan és újszerű tartalom ellensúlyozta.
Medgyessy Péter általános meglepetést okozott és ez a meglepetés az oka, hogy a közvélemény - és főként a bizonytalan szavazók - utólag a jelenlegi kormányfő beszédét értékelték sikeresebbnek (Medián-felmérés, Népszabadság, 2003. február 24., 5. oldal). Már önmagában az meglepetést okozott, hogy az eddigi gyakorlattól eltérően semmi sem szivárgott ki kormányközeli körökből a beszédet megelőzően. Így annak három újdonsága, a "köztársaság", mint új hívó szó, a "gyermek", mint a kormány politikájának középpontja (és a Fidesz "jövő" fogalmának ellenpontja), illetve az Európa-terv, mint új program megtette hatását. Az ellenzék meglepettségét a reakciók esetlensége is elárulta: miután Medgyessy komplett jövőképet vázolt fel, Áder János reagálásában a jövőkép hiányával vádolta meg a kormányfőt. Ha egymás mellé tesszük az Európa-terv konkrét ígéreteit, a kórház- és iskolafelújításokat, az olcsóbb internetet, az épülő autópályákat, illetve Orbán Viktor beszédének kulcselemét, a "Kinek jó ez?" kérdését, még világosabbá válik, miért fogadta a közvélemény kedvezőbben a Medgyessy-beszédet.
Az Európa-tervvel és a republikánus gondolat felfedezésével a kormánynak lehetősége nyílt arra, hogy a száznapos program kommunikálásának időszakához hasonlóan ismét kezdeményező szerepbe kerüljön, és elfoglalja a médiateret. Ezúttal azonban a kormány kudarcot vallott.
A "köztársaság", mint hívó szó, a kormányfő parlamenti beszédét követően március első hetéig mindössze három (!) alkalommal jelent meg a kormány kommunikációjában. Először, amikor Kiss Elemér lemondása kapcsán a miniszterelnök a köztársaság tisztességéről beszélt ("Tiszta és tisztességes Magyarországot akarunk, nekünk ez jelenti a köztársaságot." február 22.), másodszor Kuncze Gábornak az SZDSZ küldöttgyűlésén elmondott beszédében (március 1.), majd Gyurcsány Ferencnek, a miniszterelnök tanácsadójának a 168 Órának adott interjújában. A köztársaság tehát gyorsan eltűnt a kormányzati szóhasználatból. Az még nem világos, hogy ennek tudatos döntés, vagy a hívó szó bevezetéséhez és elfogadtatásához szükséges stratégia hiánya az oka.
Ennél valamivel jobb sors jutott az Európa-tervnek, bár annak kommunikálása sem érte el a 100 napos program idején tapasztalt szintet. Az Európa-terv kommunikálásában a miniszterelnök váratlan segítséget kapott a vezető szabad demokrata politikusoktól. A parlamenti beszédet követő első napokban az SZDSZ-es tárcák vezetői, illetve a főpolgármester és helyettese egymással versengve hirdették a terv rájuk vonatkozó pontjait (Csillag István autópályákról, Magyar Bálint iskola-felújításokról, Kovács Kálmán az olcsóbb internetről, Kóródi Mária a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztéséről, Demszky Gábor és Atkári János a 4-es metróról beszélt), miközben a szocialista miniszterek - Németh Imre kivételével - szinte szabotálták a témát. Ez csak a hónap második felére változott meg némileg, de ha a számokat nézzük, világosan látszik, hogy arányaiban a liberális kormánytagok messze többet kommunikálták a tervet, mint szocialista társaik.
Érdekes továbbá, hogy az Európa-terv lényegesen többet szerepelt a megyei, mint az országos napilapokban. Míg február folyamán egy megyei napilapban átlagosan 11 alkalommal bukkant fel a téma, addig az országos (valójában fővárosi) lapokban alig 8 esetben. A "vidék Magyarországa" számára tehát feltehetőleg jobban "átment" az üzenet.
A köztársaság eltűnése és az Európa-terv döcögős kommunikációja szabaddá tette a médiateret az ellenzék számára, amit a Fidesz egy váratlan stratégiaváltással ki is használt. Míg januárban az ellenzék elsősorban szakpolitikai témákban (iskola-, kórház- és gyárbezárások) támadott, addig februárban már megszemélyesített, korrupciós vádakkal illette a kormányt, ami végül az első kormánytag távozásához vezetett.
A honi politikai kommunikációban már közhelynek számít, hogy hatékonyság szempontjából nincs különbség a vádaskodások, illetve az erkölcsileg vagy jogilag helytelen cselekedetek nyilvánosság elé tárása között. A korrupciógyanús ügyek politikai felhasználhatósága nem az ügy megalapozottságától, hanem kommunikálhatóságától függ. Ha jól felépítve, közérthetően támadnak valakit, az Magyarországon politikailag akkor is hatásos, ha a vádlottat később a bíróság ártatlannak találja. Szintén közhely, hogy a megszemélyesített és kisebb, az átlagember számára felfogható összegű vádak sokkal hatékonyabbak, mint a százmilliókról, milliárdokról szóló támadások.
A Fidesz stratégiaváltását segítette az APEH adatmásolásával kapcsolatos ügy kirobbanása. Az adóhatóság az előző kormány idején került a politika középpontjába (Simicska Lajos kinevezése, APEH politikai rendőrségként való kezelésének ellenzéki vádja), és a Fidesz számára kapóra jött, hogy ugyanabban a témában talált fogást a jelenlegi kormányon, amelyben ő maga komoly bizalmi veszteséget könyvelhetett el a szavazók körében. Az ellenzéki párt jól felépített támadásait az újabb APEH-botrány, a drágább turistautak közötti kutakodás tovább segítette.
Az APEH az a téma, amelyre érzékenyen reagál pártszimpátiától függetlenül minden adófizető állampolgár, így itt támadni egy kormányt hálás feladat minden ellenzéki párt számára. Biztos, hogy az APEH kutakodása a vagyonosabb választók körében felháborodást keltett, ám nem kizárható, hogy a szegényebb társadalmi rétegek jogosnak tartják a vizsgálódást. Átmenetileg sikerült elérnie a Fidesznek, hogy a választók úgy érezzék: valami bűzlik az APEH-nél
A Fidesz botránykampánya azonban igazi sikerét a Kiss Elemér-ügy kapcsán érte el. A miniszterelnök a válság kezelésére a legdrasztikusabb, ám leghatékonyabb megoldást választotta: a kárminimalizálást, vagyis miniszterének lemondatását. Valószínűsíthető, hogy az első kormánytag kényszerű távozása miatti presztízsveszteség sokkal kisebb volt, mint Kiss Elemér helyén maradása és az ügy eszkalálódása miatti várható kár.
Figyelemreméltó, hogy a botrányt - szakítva az eddigi gyakorlattal - nem a Magyar Nemzetben, hanem a Fidelitas lapjában robbantotta ki a Fidesz-MPP. Ez egyrészt jelezheti a Fidelitas szerepének erősödését (a párt honlapján Szijjártó Pétert, a szervezet alelnökét a miniszter megbuktatójaként ünnepelték), másrészt a jobboldali napilap iránti bizalom csökkenését. A magyar médiaviszonyok egészségtelen sajátosságaiból fakad, hogy a Magyar Nemzetben megjelenő témákat kétkedve fogadja a baloldali és a kereskedelmi média. Így azonban a téma hamarosan minden újság címlapjára kerülhetett.
Professzionálisan építette fel a Fidesz-MPP az MSZP kampánytanácsadója, Ron Werber elleni támadását is. Répássy Róbert gyakorlatilag napokon át irányította a magyar médiát, miközben a kormányzat próbálta menteni a menthetőt. A Werber-tanulmány ügye tipikusan olyan ügy, amely megszemélyesített és a közvélemény által "felfogható" összegről szól: ideális korrupciós vádra ad alkalmat. Holott aki ismeri a szervezetátvilágítás vagy szervezetfejlesztés piaci árait, annak nem az összeg túlzott, hanem éppen csekély volta (2 millió forint) válhatott gyanússá.
A Fidesz botránykampánya mögött az a politikai szándék áll, illetve azzal a politikai sikerrel kecsegtet, hogy ellensúlyozza Medgyessy Péter "tisztakezű kormány" stratégiáját. A Medián felmérésének eredménye (Népszabadság, 2003. február 7., 6. oldal) szerint ugyanis a közvélemény messze az Orbán-kormányt tartja a legkorruptabbnak a rendszerváltás óta eltelt időszak kormányai közül, míg a Medgyessy-kabinet iránt imponáló a közbizalom. Ezt a kedvezőtlen helyzetet csak úgy tudja megváltoztatni a Fidesz, ha a jelenlegi kormányt is ugyanolyan korruptnak állítja be a közvélemény előtt, mint amilyennek a közvélemény az előző kormányt tartja. Vagy ha bebizonyítja, hogy a Medgyessy-kormány ténylegesen nem üvegzsebű.
