Nyomozás indult a Postabank korábbi működésének ügyében

Újabb nyomozás indult a Postabank korábbi működésének ügyében. Lapértesülések szerint a rendőrség a pénzintézet 1998 és 1999 közötti konszolidációját is vizsgálja. A Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság hűtlen kezelés miatt ismeretlen tettes ellen indított eljárást, miután a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal raktárából előkerült egy jelentés.
A KEHI tíz évre titkosított dokumentuma szerint 1998-ban az indokoltnál tízmilliárdokkal több pénzt juttattak a Postabanknak. Ám a tervezetet, még mielőtt az elkészült, titkosította a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal akkori vezetése. A titkos jelentésről információk szerint bankárok, államtitkárok és miniszterek is tudtak, a rendőrségnek azonban senki nem szólt. A Postabank-ügy a Parlamentben is folytatódott, ahol Áder János, a Fidesz frakcióvezetője azt állította, hogy a kormány maffiamódszereket alkalmaz. Áder János a napokban előkerült titkos KEHI-jelentés kapcsán azt mondta, hogy kormányzati, rendőrségi közreműködéssel megkezdődött Princz tisztára mosása. Az ellenzéki politikus Keller László feljelentésének időzítését az olasz maffia módszereihez hasonlította. Lamperth Mónika belügyminiszter visszautasította a vádakat, és azt állította, hogy a rendőrség szigorúan szakmai alapon járt el. A tárcavezető azt is hozzátette: az Orbán-kormány ideje alatt készült, akkor még szigorúan titkos jelentés létét eddig sokan tagadták.

Princz Gábor, a Postabank volt elnök-vezérigazgatója elmondta: (In: R. Kovács Dániel: Csatazajban, Figyelő, 2003. március 14.)"a bankot szerintem tisztességesen vezettem, így gyakorlatilag lényegtelen, hogy hány embert gyanúsítanak. Mivel én voltam a bank első számú vezetője, a döntésekért vállalnom kell a felelősséget, de az biztos, hogy én csak egy szereplő voltam a döntések meghozatalakor, azokat - lévén a Postabank állami tulajdonú pénzintézet - felelős hivatalos személyek is befolyásolták, illetve ellenőrizték mindvégig. Ha valóban megkérdőjelezhető lenne, amit tettünk, akkor nem tudom, hogy a hibákat miért nem jelezték a felügyeleti szervek, vagy akár a könyvvizsgáló, illetve hogy ez miért nem derült ki az elmúlt közel öt év során. (...) A legutóbbi kihallgatások alapján az az érzésem, mintha elölről indulna az egész ügy, és ott tartanánk, ahol négy-öt éve, amikor a nyomozás elkezdődött. Azt szeretném, ha a nyomozás véget érne, megszületne a vád, s ha kell, a bíróság előtt fogom bebizonyítani ártatlanságomat. Nyilván vannak előnyei is annak, hogy a nyomozás nem zárult még le, így talán meghallgatásra találnak azok a már korábban is benyújtott indítványaink, hogy a vizsgálat terjedjen ki az Orbán-kormány által végrehajtott konszolidációra is. Ebből nem csak az derülhetne ki, hogy milyen állapotban volt a bank, amikor leköszöntünk, hanem az is, hogy történtek-e visszaélések a konszolidálás során. A sokat kritizált befektetéscsomagok létrehozásával egyébként gyakorlatilag akaratlanul is segítettük a később 'konszolidálásnak' nevezett folyamatot. Ha pedig valaki azt állítja, hogy a vezetésünk alatt bármilyen vagyonvesztés volt, akkor nézzük meg azt is, hogy a konszolidálás során milyen számításokat végeztek. Az eddigi nyomozás során egyébként a bank összes hitelét, befektetését megvizsgálták, így teljesen érthetetlen, hogy ennyi idő után miért pont most, és miért a Budai Hengermalom ügyét rángatják elő, amikor a szakértői vizsgálatok itt sem találtak semmit. Ezek után nehéz azt állítani, hogy ez nem politikai ügy".

Princz szerint "egyértelműen politikai csata zajlik most is. A Postabank ügye mindig hullámokban tört elő, méghozzá akkor, amikor a belpolitikai ellentétek is kiéleződtek. Azt kell látni, hogy én nem egy magánbanknak, hanem az ország egyik legnagyobb állami bankjának a vezetője voltam. Nem egyedül hoztam a döntéseket, és nem egyedül választottam ki a befektetéseket. Az állam mindenkori képviselői láthatták a Postabank tőkehelyzetét. Aki ezek után azt hiszi, hogy én egy személyben, vagy három-négy menedzserrel azt csináltam, amit akartam, az nagyot téved. Lehet, hogy naiv vagyok, de abban reménykedem, hogy továbbra is korrekt marad a vizsgálat - ami véleményem szerint eddig szakmai alapokon folyt -, és mihamarabb lezárul a nyomozás".

Barát Mihály szerint (Végtelen történet, Magyar Nemzet, 2003. március 18.) "idézgetik Princz Gábort, és ezzel párhuzamosan ő is idézget. Nem ok nélkül teszi, hiszen az általa több helyen citált KEHI-jelentés súlyos megállapításokat tartalmaz a Postabank konszolidációjára vonatkozóan, és - a bankár állítása szerint - új megvilágításba helyezi az ügyét. Ugyanakkor több szépséghibája is van a dolognak. Az első mindjárt az a nyilvánvaló tény, hogy a 2000 elejére datált jelentéstervezet és Princz Gábor egykori tevékenysége között a leghalványabb összefüggés sincsen: a bank horribilis méretű veszteségeit ugyanis nem a konszolidáció, hanem az azt megelőző felelőtlen gazdálkodás okozta. Ezt a megállapítást támasztja alá az a tény, hogy az Állami Számvevőszék 1999-ben törvényesnek minősítette a Postabank konszolidációját, és a néhány héten belül nyilvánosságra hozandó újabb ÁSZ-jelentés is - az eddigi hírek szerint - hasonló következtetésekre jut majd. Újabb bökkenő, hogy a hirtelen előkerült - felfoghatatlan okból titkosított - jelentéstervezetre már annak idején, közvetlenül elkészülte után hatvan oldalon reagáltak az érintettek, ám a válasz most valamilyen okból mégsem került elő a tarsolyból, pusztán a hivatal súlyos mulasztásokra következtető megállapításai. A rendőrség természetesen nyomozást kezdett a KEHI jelentéstervezete alapján. Ez érthető, hiszen meg kell vizsgálni - még ha nem is elfogadott jelentésről, hanem csak első változatról van is szó -, hogy történt-e bűncselekmény az egyik utolsó állami bank konszolidációja során. A gond csak az, hogy a rendőrségi vizsgálat gyakorlatilag kizárja az ügy viszonylag gyors lezárását: a nyomozás során feltehetően több ezer oldalnyi dokumentumot kell átvizsgálni, a különböző területeken dolgozó szakértők kirendeléséről nem is beszélve. Ez alapján borítékolható, hogy a Postabankkal kapcsolatos büntetőügyek sem zárulnak le egyhamar, az eljárás hosszú évekbe telhet. (Nagyon hosszú évekbe azért nem, mert a júliustól hatályos módosított büntetőeljárás-jogi törvény szerint - ha az ügyet nem zárják le - az első gyanúsítotti kihallgatást követő két év elteltével meg kell szüntetni a nyomozást.) Az ügyek nyújtása ugyanakkor a - már egyébként is túl hosszúra sikeredett - színdarab legtöbb szereplőjének egyáltalán nem áll érdekében. Kezdjük mindjárt a főszereplővel. A Postabank mostanra úgy-ahogy ki tudta heverni a plüssmacis korszak következményeit, a vezetés a legutóbbi sajtórendezvényen fejlesztésekről, hatékonyságnövelésről, a konszolidáció sikeréről beszélt. A viszonylagos nyugalom egén aztán feltűnt egy súlyosan elmarasztaló megállapításokat tartalmazó KEHI-jelentéstervezet, ami nem is a sokat emlegetett Princz-éra, hanem az Auth-féle menedzsment felelősségét feszegeti. Eredmény: kezdődhet újra a hosszas magyarázkodás, pró és kontra egyaránt. Az eladó szerepében fellépő állam - és azon keresztül az adófizető - szintén nem jár jól azzal, hogy megint a Postabank ügyeitől hangos a magyar sajtó. Hiába zárták le már legalább ötvenötször az átlagosnál kissé regényesebben alakult múltat, olyan bankot nehéz jó árban eladni, amelynek viselt dolgait az ORFK vizsgálja nagy intenzitással. (Ez annak ellenére is igaz, hogy a Postabank iránt - lévén az utolsó nagyobb falat - több hazai és külföldi piaci szereplő is komolyan érdeklődik.) Az esetlegesen alacsonyabb ár pedig bizonyos szempontból éppen a szóban forgó jelentés által kifogásolt konszolidáció költségeit növeli? Egyvalaki azért - érthető okokból - mégiscsak örülhet a Postabank-sztori elhúzódásának, az újabb vezetés besározásának: a szóban forgó urat Princz Gábornak hívják".

Sebes György szerint (Kérdések, Népszava, 2003. március 19.) "ismét átpolitizálódott néhány - néhány? - milliárd. Újra nem az áll a figyelem középpontjában, amire valóban figyelni kellene. Ezúttal a Postabankról van szó. Lehetne másról is. Ki tudja hanyadszor, ismét politikai kérdés lett valami, az egyéb részletekre kellene koncentrálni. Már nem érdekes, mekkora veszteséget okozott - az előző század vége felé, vagyis a régmúltban - a Postabank. Már az sem érdekes, az állam - az adófizetők pénzéből - miképpen és mennyiért konszolidálta. Szinte a múlt ködébe vész a csaknem fél évtizedes nyomozás is. Persze mindez nem lenne mellékes. Csakhogy erre az ügyre - is - rátelepedett a politika. Átvette, bekebelezte, most már arra kell figyelni, amit a politikusok mondanak róla. Tény, a Postabank 'problematikája' sosem volt mentes a politikától. Benne volt kezdettől fogva. Nyilván ezért is érzik úgy most sokan, egyértelmű politikai játszmák folynak. Nem is a háttérben. Az előtérben mindenesetre a két oldal gyanúsítgatásai állnak. A Fidesz szerint Princz Gábort maffiamódszerekkel igyekeznek megvédeni. Áder János élő adásban - persze a parlament plenáris ülésén - azt mondta, a volt elnök-vezérigazgatónak nyújtott segítség őt arra emlékezteti, ahogyan Olaszországban a maffia tudta a hetvenes-nyolcvanas években befolyásolni az ellene folyó eljárásokat. A válasz sem késett sokáig. Az SZDSZ összjátékot vélt felfedezni egy fideszes politikus és a legfőbb ügyész között. Demeter Ervin ugyanis azt firtatta, hogyan kerülhetett a Kehi titkos jelentése Princz kezébe, mire Belovics Ervin azt közölte, nem tudja, de majd kivizsgálják. Kuncze Gábor viszont arra utalt, ez csak színjáték lehetett. Tény, a legfőbb ügyész korábban megmondta, addig nem hagynak fel a bankvezér elleni nyomozással, amíg 'nem találnak valamit'. Az is tény, hogy Polt Pétert az előző kormányzat állította posztjára és csak a kormányváltás óta támadtak konfliktusai a kabinettel. Az állampolgár, aki az említett urak többségét a parlamentbe küldte - akit pedig nem küldött, azokat az oda küldöttek nevezték ki - meg csak kapkodja a fejét. Maffia? Összejátszás? Mi folyik itt? Annyi mindenesetre bizonyos, hogy a látszatnak továbbra sem szabad hinni. De a tét óriási. És nem a Postabank milliárdjai forognak kockán, nem is Princz Gábor jövője. Persze azokról is szó van. Ám a politikai játszmák közben könnyen elveszhet az a bizalmi tőke, amelyet csak a választók adhatnak és vehetnek is vissza. Túl sok az ügy és túl sok a körítés. Vádak, ellenvádak, viták, színjáték. Elgondolkodott már valaki azon, mi lesz itt, ha az emberek már senkinek sem hisznek?"

A Figyelő szerkesztőségi cikke szerint (Postabank-ügyben, Figyelő, 2003. március 20.) "Postabank-ügyben két embert is sikerült a hazai politikusoknak felültetniük. Nem akárkiket. Egyikük Király Júlia, a bank jelenlegi elnöke, akit tavaly még meggyőztek arról, hogy nem lesz akadálya a sikeres privatizációnak, így aztán elvállalta ezt a pozíciót. A másik megvezetett személy László Csaba pénzügyminiszter, akivel elhitették, hogy a költségvetés idei bevételi tervének teljesüléséhez nyugodtan számíthat a pénzintézet eladásából származó magas összegre. Egészen a múlt hétig élt az az illúzió, miszerint a Postabank, amelynek történetét 10 éven keresztül át- meg átszőtték a politika szálai, 1998 után végre tisztán piaci szereplőjévé vált a magyar bankszektornak. Olybá tűnt, igaza volt a fenti személyeknek, amikor mertek nagyot álmodni. Hiszen a 2001-es alacsony ár miatt kútba esett privatizáció után napjainkra mind több jele volt annak, hogy a tavaszra-nyárra várható nyilvános eladási pályázaton indulni készülő tucatnyi vevő ezúttal hajlandó lenne kinyitni a pénztárcáját. Ebbe az idillinek tűnő helyzetbe azonban ismét berobbantak a politikusok, akiknek a Princz Gábor ellen indult rendőrségi vizsgálat iratismertetése kapcsán, megint sikerült Postabank-ügyet csinálniuk. A helyzet szinte átláthatatlan. Nem tudni, valójában ki tette meg a kezdő lépést, az viszont nem kérdéses, hogy a sárdobálás közepette mindegyikük úgy érzi: ezzel a botránnyal csak jól járhat. A jobboldal annak örülhet, hogy ismét a szocialista érára tehető postabanki skandalumok felemlegetésétől zajos a belpolitika. A baloldal abból akar profitálni, hogy a banknak az Orbán-érában végrehajtott állami talpra állítását túlkonszolidációként igyekszik beállítani. Még Princz Gábor is a mostani kaotikus állapotok nyertesének érezheti magát, hisz bankvezetői múltjának makulátlanságát 'igazolják' a túlkonszolidációs állásponton állók érvei. A mostani zűrzavarnak azonban két vesztese biztosan van. Az egyik a Postabank, amely sokat tépázott hírnevének maradékát éppen most veszíti el, a másik pedig mi, adófizetők vagyunk, akik egészen biztosan a saját bőrünkön fogjuk érezni, amikor az állami költségvetésbe a reálisnak tűnő vételárnál néhány 10 milliárd forinttal kevesebb folyik majd be. No és persze mindeközben a leendő vevők röhögnek a markukba, hiszen politikusaink valójában nekik kaparták ki a gesztenyét".

Juszt László szerint (In: Már megint a Postabank, Hetek, 2003. március 21.) "Sepsey Tamás, a korábbi kormány Ellenőrzési Hivatalának elnöke annak idején 2020. december 31-ig tartó hatállyal államtitokká minősítette azt a jelentést, amelyet a Postabank és Takarékpénztár Rt.-nél és a Workout Kft.-nél az állami pénzeszközök felhasználásának ellenőrzéséről készítettek. A vizsgálat legfőbb konklúziója, hogy a pénzintézetet a kormányváltás után tízmilliárdokkal túlkonszolidálták, azaz lényegesen több pénzt pumpáltak a bankba, mint amennyit a bank akkori helyzete indokolt. A vizsgálat konklúziójával az Orbán-kormány nem értett egyet, és érdemi intézkedés sem történt az ügyben. Hozzáteszem, most a Princz-ügy kapcsán került elő ez a jelentés. A rendőrök már korábban tudtak róla, és mint kiderült, nem csak ők, a korábbi kormány több tagja is tudott róla. Számtalan olyan kitétel van benne, amely alapján az illetékeseknek hivatalból kellett volna megtenni a feljelentést. Csak nagyon furcsán nézett volna ki, ha saját magukat vagy saját főnökeiket jelentik fel".

Avar János szerint (u.o.) "parlamentben Áder nagyon furcsa szavakat használt, többek között a maffiával példálózott. Szerintem óvakodnia kellene ettől a szóhasználattól, mert például a Vasárnapi Híreknek egy-két évvel ezelőtt Princz Gábor adott egy interjút, amelyben elismerte, hogy az 1998-as választásokig ők családilag összejártak Orbán Viktorral. Tehát Princz Gábort most, amikor bajban van, ne próbálják úgy feltüntetni, mint akinek semmi köze nincsen őhozzájuk".

A Magyar Hírlap álláspontja szerint (Postabank-fordulatok, Magyar Hírlap, 2003. március 26.) "a Postabank-ügy legújabb fordulata - vagy inkább botránya - árt a privatizáció előtt álló pénzintézetnek. Egy bizalomra épülő üzletágban - márpedig a pénzügyi szektor mindenképpen ide tartozik - árt a túlzott nyilvánosság, a folyamatos csatazaj, a korrupció gyanúja. Ezzel együtt is úgy látjuk, csak akkor lesz vége ennek a végtelenített botrányos történetnek, ha feketén-fehéren kiderül minden. Kerüljön nyilvánosságra mindenféle vizsgálati anyag. Még akkor is, ha ez bankok esetében nem szokás. De hát az se szokás, hogy évek óta hol erősebben, hol gyengébben, de napirendre került a Postabank-ügy. Mert ügy van, az biztos. Túl sok milliárdjába kerül most már ez a bank az államnak, hogy ne legyen ügy. Ráadásul ez a bank - nagy valószínűséggel - nemcsak az ügyfelekhez állt közel, hanem a politikához is. Valószínűleg annak több irányzatához. Ebben a történetben most már csak a teljes nyilvánosság zárhatná le az újra és újra felerősödő pletykaáradatot. Jó lenne hát nyilvánosságra hozni a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) titkosított jelentéstervezetét is. A legújabb botrányban ez a tervezet játssza a főszerepet. Ami most rejtélyes körülmények között előkerült, s újabb és újabb pikáns részletek szivárognak ki belőle. Mit szivárognak, maga Princz Gábor volt bankelnök nyilatkozik róla, merthogy számára is meglepő megállapításokat talált benne. A nyilvánosság előtti vita másik szereplője a postabanki székben Princz után következő Auth Henrik, aki amatőr munkának minősítette az egész elemzést. A történetet természetesen a politikusok is 'felkarolták'. Most éppen a Fidesz az, amelyik 'minden törvényes eszközt igénybe vesz, hogy kiderítse, miért akarják elterelni a figyelmet Princz Gábor ügyéről'. Mármint ezzel a Kehi-jelentéssel. Hogy nem érti az olvasó? Mi sem értjük. A Fidesz volt az, amelyik az elmúlt négy évben nem engedte létrehozni a parlamentben a Postabank-konszolidációt vizsgáló bizottságot. Helytelenül tette. Mint ahogy a mostani hatalom is helytelenül tenné, ha ebben az ügyben nem a nyilvánosságot hívná segítőtársul".

Fodor Gábor (SZDSZ) szerint (In: A Postabank vizsgálatáról, Népszabadság, 2003. március 26.) "azért van szükség vizsgálóbizottságra, mert számtalan tisztázatlan körülmény van a Postabank körül, ami igényt tart a közfigyelemre. Az SZDSZ azt tekinti különösen fontos kérdésnek, hogy az Orbán-kormány hivatalba lépése után 1998-ban történt egy konszolidáció, amely összességében mintegy 170 milliárd forintnyi közpénzt használt fel, ebből 153 milliárdot a Postabank konszolidálására, de senki nem tudja, hogy ezt pontosan mire is költötték el. Kiderült nemrég, hogy 2000-ben a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal készített egy jelentéstervezetet, amely szerint a Postabankot túlkonszolidálták. Ezt az írást öt akkori vezető politikus is megkapta, mégsem történt semmi. Ezek után az SZDSZ, amely az előző ciklusban is többször kezdeményezte vizsgálóbizottság felállítását, most ismét a parlament napirendjére tűzette az ügyet. Reméljük, hogy a vizsgálóbizottság létrejön és munkája eredményeként néhány hónap múlva tisztán láthatunk. A közvélemény megtudja, mire költötték el a 170 milliárdot. A vizsgálóbizottság felállítása, illetve a rendőrség, az ügyészség nyomozása és az Állami Számvevőszék vizsgálata nem egymást gyengítő, hanem egymást erősítő tényezők, hiszen az országgyűlési testület megállapíthat politikai felelősséget és befolyással való visszaélést, amit a hivatalos nyomozó hatóságok nem tehetnek meg".

Demeter Ervin (Fidesz) szerint "szükség lehet parlamenti vizsgálóbizottság felállítására a Postabank konszolidációjáról, de ennek előfeltétele, hogy megismerjük: az Állami Számvevőszék milyen eredményre jutott a konszolidáció vizsgálata során. Ez ugyanis alapvetően pénzügyi-gazdasági kérdés. A Fidesz nyitott és kész arra, hogy levonja a számvevőszéki jelentésből fakadó következtetéseket. Most három kapaszkodó van. Először is, hogy a konszolidációval tőkeemelésre került sor, a konszolidációs összeg tehát bekerült a Postabankba. Másrészt az ÁSZ 1999-ben készített jelentése szerint megalapozott volt a konszolidációról szóló kormánydöntés. Egy másik jelentésben pedig az ÁSZ már azt is megállapította, hogy a konszolidáció összege valós volt. Ha a vizsgálóbizottság célja az lesz, hogy a politikai dimenziókba tartozó konszolidációs kérdésekről tárgyaljon, akkor a vizsgálódás eredményes lehet. Ha viszont egy prekoncepció alapján működik majd a parlamenti testület, s a botránykeltés lesz a cél, akkor ki lehet zárni, hogy a vizsgálat eredményes lesz. Egyelőre úgy tűnik, hogy a vizsgálóbizottság létrehozásáról szóló szabad demokrata javaslat is része annak a politikai hadműveletnek, mellyel Princz Gábor gyanúsított, volt bankelnök felelősségéről próbálják meg elterelni a figyelmet".

Gyenis Ágnes szerint (Jelentik, feljelentik, HVG, 2003. március 27.) "újabb állomásához érkezett a Postabank és Takarékpénztár Rt. lassan bohózatba illő története. Miközben az Országos Rendőr-főkapitányság lezárni készül a bankot 1998 nyarára a csőd szélére sodró Princz Gábor, egykori menedzsertársai és a pénzintézet könyvvizsgálói ellen, maximum kétéves börtönbüntetéssel sújtható vétség miatt folyó nyomozást, a Központi Ügyészségi Nyomozóhivatal súlyosabb bűncselekménnyel, hűtlen kezeléssel gyanúsítja Princzet. A hihetetlen - a mostanság botrányba sodródott amerikai csúcsvezetők által is megirigyelhető - könyvelési kreativitásáról már a kilencvenes évek közepén tanúságot tevő Princz-csapat új taktikát követ: a vezetője révén inkább jobboldalinak vélt ügyészi nyomozó szervezet támadását úgy próbálja meg kivédeni, hogy saját felelősségét részben áthárítaná a Postabank konszolidációját levezénylő Járai Zsigmond akkori pénzügyminiszterre, mostani jegybankelnökre, illetve Princz bankbeli utódára, a jelenlegi jegybanki alelnök Auth Henrikre. Elképzelhető, hogy e politikai 'adok-kapok' egyszersmind a szocialisták szemét régóta csípő jegybanki vezetés ellen is irányul. Áder János korábbi házelnök a múlt héten épp azért interveniált a parlamentben, mert szerinte a mostani kormány segédkezet nyújt a Postabank tönkretételéért felelősséget nem vállaló Princznek".

Gyenis "az ügyészségi nyomozók által szorongatott Princz védekezésének alapja az akkoriban a jobboldali kurzus egyik bizalmi embere, Sepsey Tamás által vezetett Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) 2000-ben készített, ámde sohasem véglegesített, 30 évre titkosított jelentéstervezete. Ebben a kiszivárogtatások szerint az áll: az 1998 végén közvetlenül a Postabanknak adott 152 milliárd forintnyi állami segély több, mint amennyire szükség lett volna, és ebből a bank rendbetétele során több tízmilliárd forint elcsordogált. Ebben persze semmi újdonság nincs, hiszen a korábbi Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet elnöke, Tarafás Imre is úgy tartotta, hogy az állam jócskán túltőkésítette a Postabankot (HVG, 1999. február 27.). Keller László, a kancellária közpénzekért felelős politikai államtitkára mindenesetre múlt szerdán erre alapozva feljelentést is tett, azt kérve a rendőrségtől, hogy vizsgálja meg a Kehi mindeddig jegelt anyagában leírtakat, és tárja fel, ki a felelős azért, hogy e megállapításokkal eddig senki sem foglalkozott, noha többen, például Varga Mihály pénzügyminiszter vagy Demeter Ervin titokminiszter is megkapták a dokumentumot. Csakhogy a Kehi azért nem véglegesítette az ellenőrök véleményét, mert miután Auth Henrik Postabank-vezérigazgató részletesen, hatvan oldalban reagált rá, állítólag - a minap az Állami Számvevőszékhez (ÁSZ) igazolt - Sepsey sem tartotta azt kellően megalapozottnak. Keller László visszautasítja, hogy bármiféle sanda politikai szándékból tette volna meg a Princz Gábornak kétségtelenül kapóra jövő feljelentését. Azzal viszont egyetért (...), hogy álljon fel végre a szabaddemokraták által régóta sürgetett parlamenti vizsgálóbizottság, amelynek azt kellene nyomon követnie, pontosan mire költötték az Orbán-kormány idején a Postabankba pumpált állami pénzeket".

Gyenis szerint "nem tesz jót a Postabank küszöbönálló eladásának, hogy a pénzintézet állami konszolidációja a mai napig sem zárult le. Az ennek kapcsán felmerült gyanúsítgatások egyenesen csökkenthetik a bank értékét. Ráadásul az állam ezúttal szeretné elkerülni, hogy garanciát vállaljon a múltból származó, esetleges jövőbeni veszteségekre. Ezért a Postabank mostani vezetői, Király Júlia elnök és Singlovics Béla vezérigazgató gőzerővel mossák ki a maradék szennyest: hatezer darab, eredetileg összesen milliárdos értékű, lejárt lakossági követelést és kilencven darab, egyenként csekély értékű befektetést árulnak nyilvános pályázatokon, ám azt nem árulják el, eddig mekkora veszteséget számoltak el rajtuk. Holott az előző két ciklusbeli postabanki vezetőkre épp most üt vissza a titkolózás".