Májusi pártpreferenciák (2004.)

2004-06-22

Májusban, egy hónappal a június 13-i európai parlamenti (EP) választás előtt továbbra is Fidesz-MPSZ előnyt mért a közvélemény-kutató intézetek többsége mind az EP-választásra, mind egy "most vasárnapi" választásokra vonatkozóan. Egyedül a Századvég-Tárki mutatta ki az MSZP vezetését mindkét felmérésében. A májusi politikai napirendet alapvetően a választási küzdelem uralta, főként az MSZP és a Fidesz-MPSZ kampánya. Az SZDSZ és az MDF csak kisebb mértékben tudta tematizálni a belpolitikát. A részvételi arány illetően az egyes intézetek egymástól szignifikánsan eltérő adatokat közöltek, 40 és 60 százalék között.

Májusban, egy hónappal a június 13-i európai parlamenti (EP) választás előtt továbbra is Fidesz-MPSZ előnyt mért a közvélemény-kutató intézetek többsége mind az EP-választásra, mind egy "most vasárnapi" választásokra vonatkozóan. Egyedül a Századvég-Tárki mutatta ki az MSZP vezetését mindkét felmérésében. A májusi politikai napirendet alapvetően a választási küzdelem uralta, főként az MSZP és a Fidesz-MPSZ kampánya. Az SZDSZ és az MDF csak kisebb mértékben tudta tematizálni a belpolitikát. A részvételi arány illetően az egyes intézetek egymástól szignifikánsan eltérő adatokat közöltek, 40 és 60 százalék között.

Pártpreferenciák egy "most vasárnapi" országgyűlési választáson

    Gallup Medián Szonda Ipsos
Századvég-Tárki
 
Adatfelvéltel ideje
Május 13-18.
 
Május
Május
Teljes lakosság
       
 
MSZP
22 (+2)
n.a.

 

26 (+2)
27 (+3)
Fidesz-MPSZ
32 (+1)
n.a.

 

31 (-3)
28 (-5)
SZDSZ
4 (0)
n.a.

 

4 (+1)
5 (+1)
MDF
2 (-2)
n.a.

 

2 (0)
2 (+2)
MIÉP
1 (0)
n.a.
1 (0)
1 (0)
Centrum
1 (0)
n.a.
1
1 (0)
Munkáspárt
1 (0)
n.a.
n.a.
1 (0)
Egyéb
1 (0)
n.a.
2 (-1)
2 (1)
Nem menne szavazni
19 (+1)
n.a.
10
n.a.

 

Nem tudja/nem válaszol
17 (-3)
n.a.
23 (-10)
33 (-1)
Biztos szavazó pártválasztó        
 
MSZP
35 (+2)
n.a.
38 (+2)
43 (+5)
Fidesz-MPSZ
52 (+2)
n.a.
49 (-4)
42 (-8)
SZDSZ
6 (-2)
n.a.
6 (+2)
7 (+1)
MDF
3 (-1)
n.a.
2 (0)
4 (+2)
MIÉP
1 (-1)
n.a.
2 (0)
1 (0)
Centrum
1 (0)
n.a.
1 (0)
1 (-1)
Munkáspárt
1 (-1)
n.a.
n.a.
1 (+2)
Egyéb
1 (+1)
n.a.
2 (+1)
1 (0)
           


Pártpreferenciák az EP-választáson

Biztos szavazó pártválasztók


 
Gallup
Medián
Századvég-Tárki
Marketin Centrum
Capital Research
Adatfelvéltel ideje
Május 23-28.
Május 28-30.

 

Május
Május 12-16
Május

26-28

Részvétel

n.a.

52%

40%
45%
50%
40% alatt
50% felett
57%
MSZP
37 (+1)
37 (+1)
46
45
43
37
33
36 (-3)
Fidesz-MPSZ
50 (+2)
47 (-9)
42
44
45
44
47
44 (+3)
SZDSZ
7 (-2)
9 (+5)
7
6
6
9
9
10 (+2)
MDF
2 (-3)
4 (+2)
3
3
4
6
6
8 (0)
MIÉP
2 (+1)
2
n.a.
n.a.
n.a.
n.a.
n.a.
n.a.
Munkáspárt
1 (0)
n.a.
n.a.
n.a.
n.a.
n.a.
n.a.
n.a.
Egyéb
1 (+1)
1
2
2
2
n.a.
n.a.
n.a.
 


Az MSZP támogatottsága a Gallup Intézet, a Medián, a Marketing Centrum és a Capital Research szerint is 40 százalék alatt marad az EP-választáson, míg a Századvég-Tárki valamennyi részvételi arányra vonatkozó prognózisában 40 százalék fölé mérte a pártot. A Századvég-Tárki mérései azt mutatták, hogy az MSZP szavazói alacsonyabb választási részvétel esetén is nagyobb arányban jelennének meg, ezáltal az 50 százalék alatti participáció kedvezne a pártnak. Az adatok alapján a szocialisták 8-11 európai parlamenti mandátumra számíthatnak. A hónap folyamán a párt nem elsősorban kezdeményezéseivel, hanem a Fidesz-MPSZ-t, illetve annak nemzeti petícióját bíráló véleményével szerepelt a legtöbbet a nyilvánosságban.

A Fidesz-MPSZ az EP-választáson a szavazatok több mint 40 százalékára számíthat, a Gallup Intézet szerint pedig az összes voks felére. A felmérések szerint magasabb választási részvétel esetén a párt nagyobb valószínűséggel nyeri meg az európai parlamenti választást, és összességében 10-12 EP-mandátumhoz juthat. Az ellenzéki párt kampányának középpontjában a március végén meghirdetett nemzeti petíció, illetve a mozgósításra való törekvés állt.

Az SZDSZ májusban tovább folytatta liberális értékeket hangsúlyozó kampányát, ugyanakkor az adócsökkentés melletti kiállás is markáns eleme volt a párt politikusai szereplésének. A választás előtt egy hónappal biztos bejutónak tűnik a párt, akár 2 európai parlamenti mandátumra is számíthat. A közvélemény-kutató intézetek adatai szerint 6-10 százalék közötti eredménnyel számolhatnak a szabaddemokraták.

A június 13-i szavazás egyik fő kérdése, hogy eléri-e az 5 százalékot, azaz a bekerülési küszöböt az MDF. A párt májusban is elsősorban a korrupciót helyezte kampánya középpontjába, s igyekezett a továbbra is elkülönülni az MSZP-től és a Fidesz-MPSZ-től egyaránt. A közvélemény-kutatások alapján a Marketing Centrum és a Capital Research adatai 5 százalék fölé, a többi intézet a bekerülési küszöb alá mérte a Fórum támogatottságát.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384