Pártjátszmák az államfőválasztás első fordulójában

2005-06-07

A meglepetésekben bővelkedő első forduló után a sajtóban viszonylagos egyetértés tapasztalható abban, hogy a Fidesz taktikai játéka nem méltó a köztársasági elnöki intézményhez. Akadnak akik Szili Katalin, és olyanok is. akik Sólyom László győzelmét valószínűsítik.

Érvényes, de eredménytelen volt a köztársaságielnök-választás első fordulója, miután egyik jelölt sem kapta meg az összes képviselő kétharmadának támogatását. Az SZDSZ mellett a Fidesz-MPSZ képviselőinek többsége sem vett részt a voksoláson. Áder János, a Fidesz-MPSZ frakcióvezetője elmondta: pártja azért nem vett részt az elnökválasztás első fordulójában, hogy „kiugrasszák a nyulat a bokorból”, és a frakcióvezető szerint be is bizonyosodott, hogy a szocialisták megvásároltak hat MDF-es, vagy volt MDF-s szavazatot annak érdekében, hogy Szili Katalin többsége biztosított legyen. Révész Máriusz, a Fidesz-MPSZ szóvivője hozzátette: kiderült, hogy nem Fidesz-MPSZ-es országgyűlési képviselőket sikerült a szocialistáknak különböző módszerekkel meggyőzniük.

> Publicisztikák
Nagy N. Péter: Intrikusok, Népszabadság, 2005. június 7.
Sebes György: Rúgás Fidesz módra, Népszava, 2005. június 7.
Szerkesztőségi vélemény: Stratégiák, Magyar Hírlap, 2005. június 7.
Kumin Ferenc: Necces, Magyar Hírlap, 2005. június 7.
Szerető Szabolcs: Tesztcsel, Magyar Nemzet, 2005. június 7.

Dávid Ibolya szerint a Fidesz-MPSZ megalázta Sólyom Lászlót, ugyanakkor kikérte magának Áder János vádjait. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke úgy vélte, hogy bizalmi válság van a Fidesz-MPSZ-en belül, mert nem tudták egységesen támogatni saját jelöltjüket. Kuncze Gábor elmondta: pártja továbbra is úgy ítéli meg, hogy Szili Katalinnak nincs meg a parlamenti többsége, ezért egyeztettek a két forduló között az MSZP-vel, de nem történt változás a jelölés terén, így a választás igen kockázatos. Göndör István, az MSZP frakcióvezető-helyettese megerősítette: nem léptetik vissza jelöltjüket, Szili Katalint, majd úgy vélekedett a Fidesz-MPSZ távolmaradásával lejáratta az Országgyűlés tekintélyét, és kellemetlen helyzetbe hozta Sólyom Lászlót is.


> Módszertan
Összeállításunk a témával kapcsolatban a négy országos politikai napilapban (Népszabadság, Népszava, Magyar Hírlap és Magyar Nemzet) és a politikai hetilapokban megjelent újságírói véleményeket ismerteti. A kerettel kiemelt részekben az adott írás általunk készített tartalmi összefoglalója szerepel, itt a szó szerinti részeket idézőjelben tüntetjük fel.

 

 

 

 

 

 

 

 

Vélemények az államfőválasztás első fordulója után
Nagy N. Péter: Intrikusok (Népszabadság)
Az Országgyűléshez és az esemény jelentőségéhez méltatlan taktikai játék a a Fidesz cselekedete, amelynek az volt a célja, hogy Szili Katalin esetleges visszaléptetését megakadályozza. A szerző szerint az első forduló számai Szilinek kedveznek.

A Fidesz ismét bizonyságát adta, hogy nem kedveli a hosszadalmas, bár demokratikus huzavonát. Ahogy a párt elnöke nem tartja szükségesnek, hogy a parlamentben bocsátkozzon vitába politikai partnereivel, ezzel szemben kéthetente népszavazást vagy bármely témában aláírásgyűjtést kezdeményeznek, úgy most a köztársaságielnök-választás első fordulójában tették hatalmi harc terepasztalává az Országgyűlést.

Ha mindent a lehetséges végkifejlet szempontjából tekintünk, akkor úgy értékelhetjük ezt a mentalitást, mint amely leegyszerűsített képregénnyé változtat minden klasszikus formát.

Sólyom Lászlónak nem tetszett. […] Feltételezhető pedig, hogy ő is rájött, bizonyára az MSZP-t tesztelte a Fidesz azzal, hogy nem ment be szavazni a saját elnökjelöltjére. Hogy akkor így kiderüljön, milyen sok szavazata lesz is Szilinek - így aztán ne legyen módjuk visszaléptetni, mert ők abban biztosak voltak, hogy ez lesz a következő lépés. […]

Tény, hogy nincs jó darab ügyes intrikus nélkül, de azért a budoár mélységű kikavarás és a cselekményt lendítő cselvetés között komoly különbség van.

[…] Gyurcsány Ferenc történetesen Szili Katalinnal ült együtt, és a különös eredmény kihirdetésekor nagy, mutyizás nélküli derűt mutattak. […] ez a derű csak annak szólhatott, hogy a Fidesznek annyira sikerült kiugratnia a nyulat a bokorból, hogy kiderült, éppen tőlük rohan el a nyuszi, egyenest a konkurens vadász puskája elé. Az első forduló számai mintha Szilinek kedveznének.

Vadász, puska, nyúl - ugyanakkor és ugyanabban a darabban fontos szereplők, de nem egy oly formátumú szcenárióban, amely a magyar államiságot megtestesítő személy megválasztásáról szól. Ha Bánk bánra gondolunk, a király, ha visszatérne, nem kegyelmezne e bumfordi összevisszaságnak, hanem méltóságot parancsolna. Sólyom Lászlónak egyébként személyes tapasztalata is lehet e korról. Majd egy évtizeden keresztül, mint minden alkotmánybíró, ő is viselte az éppen Bánk bán királya, II. András által kiadott Aranybulla mását. Ez arra emlékezteti a maiakat, hogy a hatalom sem tehet meg mindent, önkényével szemben kötelező az ellenállás. Igaz, II. András király idején arra nem készültek fel, mit kell tenni, ha minden jogszerű, de kínosan bárdolatlan.

 


Sebes György: Rúgás Fidesz módra (Népszava)
Bár várható volt, hogy az államfőválasztás első fordulója eredménytelen lesz, két rendszerváltó párt távolmaradása jelképezi, hová jutott a magyar parlament.

Mintha ünnepre készültek volna tegnap a Parlamentben. Joggal. Az új államfő megválasztása ünnep. Még akkor is, ha sejthető volt, az első forduló nem hoz eredményt, egyik jelölt sem kapja meg az összes képviselő kétharmadának voksát. De azért ott volt a köztársaság első és második elnöke, Göncz Árpád és Mádl Ferenc, a rendszerváltáskori ideiglenes államfő, Szűrös Mátyás és az első szabadon választott parlament elnöke, Szabad György. Ők mind idős emberek és tudják, vannak komoly dolgok, amelyekkel nem illik viccelni.

A Fidesz meg a jelek szerint nem tudja. Vagy ha tudja is, nem érdekli. Nekik csak az a fontos, hogy a saját érdekeik érvényesüljenek. És ha ehhez bele kell rúgni a demokratikus játékszabályokba, hát az se drága ár. Nyilván részletesen megmagyarázzák majd, miért nem vették fel a szavazólapokat, s hiúsították meg ezzel, hogy egyáltalán voksolhassanak. De mindez már nem teszi semmissé az ünnephez és a magyar parlament hagyományaihoz is méltatlan viselkedésüket.

[…] a történelemkönyvekbe most már az kerül be, hogy ebben az első körben két rendszerváltó párt képviselői sem szavaztak. Ami jelképezi is, hová jutott a magyar parlament.

Hogy ma milyen meglepetések következnek, arról sejtelmünk sincs. Minden bizonnyal folytatódik a taktikázás. A kulcsszereplőknek alig 18 órájuk maradt, hogy felkészüljenek a következő menetre. Ahol még újra kétharmad kell és valószínűleg szintén nem dől el semmi.

 

Magyar Hírlap: Stratégiák
A Fidesz csak ügyesen kihasználta azt a zavart, amelyet az MSZP makacssága és a koalíciós partnerek konszenzusképtelensége okozott.

[…] Az ellenzéki párt lépése talán ellenszenvesnek hat, taktikailag viszont okos húzás volt: saját jelöltjének valós támogatottságát nem fedte fel, ráadásul kínos helyzetbe hozta mindazokat, akikről most sokan feltételezik, hogy másként szavaztak, mint előre ígérték.

[…] Más kérdés, hogy méltó-e ez az egész eljárás a Magyar Köztársaság elnökének pozíciójához. Nem az. Miközben ezt tisztázzuk, nem árt felidézni azt sem, hogy amikor az alkotmányozó „alapító atyák” az elnökválasztást az Országgyűlés hatáskörébe utalták, nem 386 képviselő egyéni bölcsességére bízták a dolgot, hanem politikai játszmák tárgyává tették. S még azt sem mondjuk, hogy rosszul döntöttek. Tudomásul kell venni, hogy ebbe a képletbe az egységes és kötelezően betartandó frakcióálláspont kimondása, a taktikázás és persze a nem voksolás is belefér. Mindezeket pedig egyetlen módon lehetett volna kiküszöbölni, […] ha a koalíciós pártok képesek lettek volna megállapodni egy jó jelöltben, s az MSZP nem próbálja ráerőltetni saját emberét a többiekre. […]

 

Kumin Ferenc: Necces (Magyar Hírlap)
Amennyiben az MSZP nem lépteti vissza jelöltjét és a kis pártok szavazói körében nem születik nem várt döntés, az államfő Sólyom László lesz.

[…] A harmadik fordulóban így 369-en szavazhatnak, a győzelemhez 185 szavazatra van tehát szükség. Ehhez az értékhez nagyon közel van Szili jelenlegi 183 voksa, de erősen kétséges, hogy sikerülhet-e még kettőt kipréselni bárhonnan is. A Fidesz képviselőinek belépésével és az első fordulós nem fideszes voksokkal – feltéve, hogy a pártnak a választáson tegnap mégis részt vevő emberei saját jelöltjüket erősítették – Sólyom Lászlónak 179 szavazat jön össze, ami szintén kevés a boldogsághoz.
A harmadik fordulóban valakinek viszont győznie kell, ez csak szavazategyenlőséggel akadályozható meg, ami persze lehetne racionális célja a kormánykoalíció mindkét pártjának, de kizárólag erre játszani rendkívül kockázatos lenne A megoldás kulcsa nyilvánvalóan a kicsik kezében van, hiszen a fegyelmezetten szavazó nagy frakciók mellett egyedül az MDF, a függetlenek és az SZDSZ világában jöhet létre olyan kilengés, amely a necces helyzetet bármelyik irányba elmozdíthatja.
Az MDF elvileg egyszerű esetnek tűnik, hiszen ez a parlamenti erő volt az első, amelyik Sólyom László jelölését javasolta, és csupán csekélyke létszáma akadályozta meg, hogy ténylegesen jelölje is. Mindennek elvi szinten csak az mondhatna ellent, hogy a túlélésért küszködő párt esetleg ezt az alkalmat próbálja meg kihasználni egy új szövetségi politika nyitányaként. Némi machiavellista beütéssel még ez is elképzelhető lenne, de ugyanakkor olyan kockázatos kalandot jelentene a kis konzervatív pártnak, amelyet valószínűleg nem mer és nem akar elvállalni.[…]

[…] A liberálisokat köztudottan megosztja a két jelölt személye, Szilinek és Sólyomnak is vannak támogatói a képviselőcsoportban. Ha bizonyossá válik, hogy Mécs Imre, a várakozásoknak megfelelően, a szocialisták favoritjára szavazott, akkor a játékelmélet szabályai szerint akcióba lépnek az ellentétes véleményen állók is, ami azután további lendületet adhat a Szili felé húzó hezitálóknak, és a kooperáció teljes megszűnésével végül mindenki szavazhat. […] Az ilyen fajta láncreakció megindulását ugyanakkor megakadályozhatja a frakció azzal, hogy a tagok egymás közt a fegyelemsértés ellenére megerősítik eredeti szándékukat, és továbbra is kitartanak a nem szavazás stratégiája mellett.
[…] A csapdahelyzet tehát továbbra is adott a kormánykoalíció számára. Egyetlen, mostanra már több médium által is citált kilépési opció maradt: Szili visszalépésével egy jelölt marad a küzdelemben, akire így az SZDSZ tud nemmel szavazni, és ezzel nem kapja meg a sima többséget az ellenzék jelöltje. A leginkább kívánatos, időhúzásra játszó végeredmény ezzel elérhető, a lépésnek azonban nagy ára van: be kell áldozni a szocialista favoritot. Mivel az első forduló semmi olyan új információval nem szolgált, amelyet akár több hete ne lehetett volna tudni, nagyon nehezen képzelhető el, hogy éppen most vesz erőt a racionalitás a nagyobbik kormánypárton. Visszalépés hiányában a szocialisták számára továbbra is marad az eddig is egyedüli hivatkozási alapnak számító remény. A tőzsdei spekulánsok azonban már régóta tudják, hogy ez alapján komoly döntést nem érdemes hozni.


 

Szerető Szabolcs: Tesztcsel (Magyar Nemzet)
Már a koalíción belüli konfliktus is méltatlan volt az elnökválasztáshoz, és a Fidesz lépése bebizonyította, hogy nem mindenki szavaz úgy, ahogy azt magáról hirdeti. Szili Katalin vagy Sólyom László győzelme, és az újabb trükk lehetősége egyaránt „benne van a pakliban”.

A jelölés körüli szánalmas koalíciós huzakodás eleve nélkülözte az emelkedettséget, a felek minden külső kényszer nélkül sodródtak egy olyan helyzet felé, amely a kormányválság lehetőségét és – ez az igazi felelőtlenség – a köztársasági elnöki intézmény tekintélyének a kikezdését is magában hordozza. Nem túl hiteles ezek után e méltatlan helyzet előidézőinek pálcát törniük a taktikai csellel próbálkozó, a felkínált esélyt kihasználni igyekvő rivális fölött.

[…] A tegnapi voksolás így nem volt több egy tesztelésnél, amelyből azonban több következtetés is levonható. […]

[…] A Fidesz meghökkentő húzása – amelyről csak a végeredmény dönti el, briliánsnak nevezhető-e – arra jó volt, hogy kitessék: nem mindenki szavaz úgy, ahogy azt hirdeti, az MSZP kupeckedésnek minősített voksvadászata eredménnyel járt. Valamelyest tisztult a kép, csak éppen az államfőválasztás mai kimenetelét nem lehet biztosan megjósolni. A szocialista jelöltnek áll a zászló, de hol van az megírva, hogy egy titkos eljárásban minden képviselő csak ugyanúgy szavazhat (vagy éppen nem szavazhat) mindhárom fordulóban? Néhány vokson múlhat minden: szavazategyenlőség (és ezzel újraindított eljárás), Szili Katalin vagy Sólyom László győzelme, netán egy újabb, a szavazás eredményességét megtorpedózó trükk egyaránt benne van a pakliban.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384