Harag és konszenzus
Az államfőválasztás során kialakult pártközi és pártokon belüli konfliktusok ismét felvetették a magyar közjogi rendszer módosításának, átalakításának tervét. A kezdeményezések a két kisebbik parlamenti párttól indultak, de a népszerű javaslatoktól a nagypártok sem zárkózhattak el. A közjogi rendszer átalakításának felvetése ugyanakkor nem egyszerűen alkotmányjogi probléma, hanem politikai érdekeket is érintő, a politika szabályainak megváltozását jelentő kérdés. Emiatt nem lényegtelen, hogy a politikai erők konszenzusát igénylő kérdések éppen az új és mélyebb konfliktusokat támasztó elnökválasztás után merültek fel.
A javaslatok egyike sem jelent újdonságot, a köztársasági elnök közvetlen megválasztása már a rendszerváltás óta jelen lévő téma, és a kisebb parlamentre vonatkozó kezdeményezés is időről-időre felbukkan a politikai diskurzusban. A mostani javaslatok legutóbb Medgyessy Péter 2004-es országértékelő beszédében jelentek meg, aminek akkor a legfontosabb célja az volt, hogy a kormányoldal átvehesse az ellenzéktől a kommunikáció irányítását. Most, úgy tűnik, az MDF saját arculatát védve, az SZDSZ pedig nagyobbat szóló téma hiányában állt elő a közjogi keretek átalakításának ötletével.
Elnökválasztás közvetlenül
Sólyom László köztársasági elnökké történt megválasztása ismét ráirányította a figyelmet arra, hogy az elsőszámú közjogi méltóság – akinek az Alkotmány feladatai közé sorolja a nemzet egységének megtestesítését – politikai alkuk és játszmák tárgya és eszköze. Ami az eddigi három elnökválasztáskor alig váltott ki politikai vitát, az 2005-ben az események középpontjába került: a pártok saját politikai érdekeik szerint állnak az államfőválasztáshoz. Ebből a szempontból is érdekes, hogy a sok vitát kiváltó parlamenti szavazás után először az MDF állt elő a közvetlen elnökválasztás javaslatával, majd az SZDSZ kezdeményezett pártközi egyeztetést a kisebb létszámú Országgyűlés ügyében. A két kisebbik pártnak ugyanis egyaránt érdeke volt, hogy pozitív javaslattal álljon elő: az MDF a Fidesz által keltett gyanút igyekezett eloszlatni azzal kapcsolatban, hogy összejátszott volna a kormánypártokkal, az SZDSZ pedig a parlamenti szavazástól való távolmaradását igyekezett ellensúlyozni a közjogi rendszerre vonatkozó kezdeményezésével.
A közvetlen elnökválasztással kapcsolatban egészen Sólyom László megválasztásáig viszonylag konzekvens álláspontra helyezkedtek a pártok. Az MSZP-n kívül az elmúlt másfél évtizedben a jelenlegi parlamenti pártok egyike sem állt ki határozottan amellett, hogy az emberek válasszák meg a köztársasági elnököt. A jelenlegi nagyobbik kormánypárt még 1990-ben kezdeményezett népszavazást a kérdésben, ám a rosszul időzített – a nyár kellős közepén tartott – referendum az alacsony részvétel miatt érvénytelen volt. Az MDF legutóbbi kezdeményezése közvetlen következménye a Sólyom László megválasztása kapcsán kialakult konfliktusnak. Miután a Fidesz megvádolta a kisebbik ellenzéki pártot azzal, hogy képviselői átszavaznak Szili Katalinra, az MDF azzal is igyekezett hitelteleníteni a Fidesz és Áder János frakcióvezető taktikázását, hogy a néphez fordulva, a parlamenti alkudozással és trükközéssel szemben kezdeményezte a közvetlen elnökválasztás bevezetését.
Az MDF kezdeményezése elvileg sikeres lehet, hiszen az SZDSZ-en kívül valamilyen formában a többi párt mind érdekelt abban, hogy a köztársasági elnök megválasztása kikerüljön az Országgyűlés hatásköréből. Az MSZP kezdettől fogva kiáll e megoldás mellett, a Fidesz pedig legutóbbi akciójával – az „emberek jelöltje”-kampánnyal – már arra hivatkozik, hogy Sólyom László esetében is érvényesült az állampolgárok döntési joga. Azonban éppen Sólyom László megválasztásának módja mutatott rá arra, hogy az elnökválasztás még a parlamenti kereteken belül is kiszámíthatatlan, a politikai logikával ellentétes lehet, ez pedig hátráltathatja az egymásról jelenleg nem túl sok jóindulatot feltételező pártok megegyezési esélyét.
Saját létszámukat korlátozó képviselők?
Az SZDSZ számára az államfőválasztás után fontos volt, hogy lezáruljon a koalíciós egymásra mutogatás, és a civakodás helyett kormányzati cselekvések formálják a kormánypártok megítélését. Látható ugyanakkor, hogy az MSZP kongresszusa után is hallatszanak még haragos hangok a szocialisták köréből, amelyek a kisebbik kormánypártot okolják Szili Katalin vereségéért Sólyom Lászlóval szemben. Az SZDSZ így olyan kezdeményezéssel állt elő, melynek népszerűsége közismert, ráadásul elég nagyot is szól ahhoz, hogy a szavazók figyelmét a liberálisokra irányítsa.
Az SZDSZ javaslata – 386 helyett 200-250 képviselő, lényegében az eddigi eljárás szerint megválasztva – egyetértésre talált minden párt részéről, és nem késlekedtek felhívni a figyelmet arra, hogy már korábban is támogatták a kezdeményezést. A tárgyalások előtti konszenzus ugyanakkor potenciális konfliktusokat rejt magában. Minden pártnak komoly érdeke fűződik ugyanis ahhoz, hogy a közjogi rendszer ne éppen az ő hátrányára változzon, a képviselők számának csökkenése ne saját frakciójának kárára történjen.
Magyarországon nem változott lényeges pontokon a választási rendszer az elmúlt tizenöt évben: alapját az egyéni választókerületek és listás szavazatok összekapcsolása jelenti. Az Országgyűlés létszámának csökkentése ugyanakkor csak a választási eljárásról szóló törvény módosítása útján lehetséges, ami úgy követel meg konszenzust a pártoktól, hogy közben az eddigi kölcsönös gyanakvás várható tőlük. Az MSZP ugyanis a listás rendszer fenntartásában vagy erősítésében lehet érdekelt, a Fidesz számára ugyanakkor az egyéni választókerületi rendszer lehet kedvezőbb. A két kisebb párt számára a jelenlegi legnagyobb veszélyt az 5 százalékos parlamenti küszöb jelenti: erről azonban éppen az MDF és az SZDSZ hozott közösen döntést még az első ciklus idején.
Az SZDSZ mostani javaslata abból a szempontból érdekes, hogy nem hangoztatja az eddig megszokott, „takarékossági” érveket. Legutóbb Medgyessy Péter is populista érvet alkalmazva javasolt kevesebb képviselőt: az Országgyűlés tekintélye folyamatosan csökken, a jelenlegi túl sok képviselő túl sok pénzébe kerül az adófizetőknek. A liberálisok szerint ugyanakkor a kevesebb képviselő nem jelentene alacsonyabb költségeket az adófizetőknek, mert a létszámcsökkentés a háttérszervezet megerősítésével járna együtt.
Az eddigi tapasztalatok szerint az ilyen típusú ügyekben vallott kudarcot leginkább az okozhatja, ha egyetlen párt áll ki a nyilvánosság elé a változtatás szándékával. Ebben az esetben ugyanis a többi párt – bár az országgyűlési döntéshez szükséges a szavazatuk – attól tartva, hogy a kezdeményező aratja le a babérokat, inkább feledésre ítéli a javaslatot. Kérdés, hogy a jelenlegi javaslatok mennyire maradnak meg a „jobb híján” bedobott ötletek szintjén, és egyre inkább közeledve a választásokhoz mennyi esélye van a konszenzusnak az egymás iránt egyre indulatosabb pártok között.
