Meggyőzési verseny

Az eredeti tervek szerint számokról, tényadatokról és konkrét gazdasági kérdésekről szólt volna a miniszterelnök és ellenzéki elődjének múlt pénteki szópárbaja. Mindez persze feltételezi a közgazdasági felkészültséget, de legalábbis az előzetes felkészülést mindkét fél részéről. Különösen abban az esetben, ha valaki gazdasági témákban, jogi végzettséggel egy gyakorló üzletember-közgazdásszal száll vitába. Ám Orbán Viktornak egyáltalán nem állt szándékában komoly vitába gabalyodni Gyurcsánnyal. Talán kedve sem volt hozzá, talán indíttatása sem. A volt kormányfő legfeljebb jópofa stílusú, érdeklődést színlelő csevellyel számolt. Azt azonban egy volt miniszterelnök, egy országos párt élén nem engedheti meg magának - még taktikus lazaságból sem -, hogy alapvető gazdasági kérdésekben pontatlan legyen.

(…) Nem igaz, hogy Orbán Viktor nem tudja, mennyit számít a gazdasági növekedés megítélésénél a bázis. Nem lehet elhinni, hogy nem emlékszik arra, milyen költségvetési terheket vontak maguk után az ő idején mesterségesen alacsonyan tartott gázárak, s vonnának ma is a kompenzációk. Ahogyan azt is pontosan tudnia kell, mennyire függ az olajárak emelkedésétől a gáz ára, s mit jelent a nyugdíjak reálértékénél az éves statisztikai adatokat összevetni a választási ciklusokban mértekkel. Nyilván az ellenzéki pártvezér ezeket mind pontosan tudja is, csak nem mondja.

(…) Persze nem volt oly régen február, amikor Orbán Viktor évértékelő beszédében még az inflációnál nagyobb mértékben dráguló termékekről és szolgáltatásokról vizionált. S nem kellett neki sok idő, megtanulta, hogy infláció helyett ma már következetesen a fogyasztói árak átlagos szintjének emelkedését említi (aminél magasabb emelkedés ugye nincs!). Most nekikezdhet az adórendszer tanulmányozásának is, és akkor talán a csevely során odavetett ötleteket is érdemes lesz megfontolni.

A baloldal soraiban régóta nincs politikai tekintély, ezért törekszik Gyurcsány Ferenc arra, hogy a másik oldalon se legyen .
Nemcsak a volt kormányfőnek lehetett déja vu érzése a Gyurcsány-Orbán-vitán, hanem azoknak is, akik kicsit is nyomon követték Gyurcsány Ferenc eddigi közszereplését. A kormányfő úgy vágott bele a számpárbajba, hogy lényegében egy az egyben felmondta az addigi megnyilatkozásaiból és a kormányzati hirdetésekből ismert paneleket. Ha úgy tetszik, egyfajta reklámtáblának kívánta felhasználni Orbán Viktort.

(…). A népszerűbb párt népszerűbb vezetője erre természetesen nem volt vevő, hanem hárompontos javaslatával átvette a kezdeményezést. Ez szemmel látható zavarba hozta a kormányfőt. Tekintete, arcjátéka és elvörösödő fülei azt bizonyították, hogy egy jól felépített koreográfiát akart eljátszani és eljátszatni, de vagy lélekben nem készült (naiv módon) ellenfele spontán reakciói , vagy lámpalázas volt, netán a kormányzati orbanofóbia tette görcsössé.

(…) A köztársaság miniszterelnöke hetek óta nyílt és burkolt személyes támadásokat intézett Orbán Viktor személye ellen: uralkodói attitűdje van, tekintélyelvű, nem úriember, nem egyenes ember, sápítozik, megfutamodik. Megtörtént, hogy egyszer "egy ilyen ember" kitétellel illette Orbánt, míg magát a „ mester” szerepében festette le, és a szabad demokraták előtt meghirdette azt, hogy „az isteni Orbánt vissza kell hozni a földre”.

A (…) Mert ha a mester azt mondja, hogy lendületben az ország és a gazdaság robog, akkor az ország letépi a Fidesz mentális béklyóit, és felkel és jár. A köztársaság miniszterelnöke azonban bukott elődjének ideológiai és propagandamódszereinek felmelegítésével építi messianisztikus karizmáját. Az ország öntudatra ébresztése és az ellenzék hazugsága elleni lázadása, valamint a számpárbaj a Hazugságok és tények című pamfletsorozatnak és az Állítsuk le együtt a Fidesz hazugsággyárát! című kampányszlogennek a mutánsai.

(…) A vita során egy személyben volt bíró, tanár úr, vitát záró és értékelő médiamunkás.

(…) szerepet játszanak ugyan a szakmai szempontok, a választópolgár mégis a szimpátia alapján hozza meg a döntést. Ha ez így van, akkor hibát követett el a miniszterelnök, amikor ellentmondást nem tűrő hangon közölte, Orbán Viktorral folytatott vitájában szakmai alapon eldönthető, dübörög vagy töpörödik a gazdaság. Mert a vita óta bebizonyosodott: nincs egyértelmű szakmai értékelés. Ahány értékelés, annyi benyomás. Az enyém például, ha érdekel valakit, így fest. Egy katonás stílusú menedzser próbált meg dolgozószobájában sarokba szorítani egy "veszélyes alakot", akiről úgy gondolja, kerüli munkahelyét, hogy konzultáció címén agitációba kezdjen ellene. Aki viszont sűrű bocsánatkérések közepette, főnöke veséjébe látva, közbevetett kérdésekkel, Columbo módjára igyekezett őt szaván fogni. Orbán Viktornak azzal, hogy ragaszkodott hozzá, a vita moderátor és számpárbaj nélkül folyjék, sikerült nyerő helyzetbe kerülnie. Ugyanis a magát liberálisnak valló Gyurcsány Ferenc leggyengébb pontjára irányította a figyelmet. Nevezetesen arra, hogy a miniszterelnöknek van még mit tanulnia demokráciaügyben. A képébe mondta: amikor nemcsak bokszol, hanem eredményt is hirdet, egyszerre akar versenyző és bíró lenni.

(…) Ami a vita tartalmi részét illeti, Gyurcsány azt kifogásolta, hogy a jelzők uralkodnak az ellenzéki beszédben. Ezzel szemben Orbán nyilatkozataiban ilyeneket nem találtam, annál inkább a Gyurcsányéiban, akinek önmagán kellett volna kezdenie a jelzők korlátozását. Hiszen ilyen kifejezéseket használt: Orbán Viktor „szégyenteljes magatartást tanúsított”, „megfutamodott”, „nem hajlandó szembesülni másfajta állításokkal” stb. Gyurcsány számpárbajt javasolt a jelzők használata helyett, merthogy a számok egyértelműek. Csakhogy maga szállította az ellenéneket, bizonyítva, nem érdemes ilyen szinten a számokról vitatkozni.

(…) Ennek ellenére igen hasznos volt a vita, mert ráirányította a figyelmet, ha le is járt a régi ideológiák kora, ismét két új társadalomfilozófia áll szemben egymással, a köztársasági és a részvénytársasági. Nem bal- és jobboldal állnak egymással szemben, hanem köztársaság- és részvénytársaság-pártiak. Az egyik oldalon azok, akik elsősorban az emberek, a másikon azok, akik a részvénytársasági érdekek érvényesítését tartják a legfontosabbnak.

Bonyolult dolog az önismeret. Vannak persze súlyosabb esetek, amikor Napóleonnak vagy Marilyn Monroe-nak kezelésre van szüksége, s netán kényszerzubbonyra is, amikor szembetalálkozik egy másik Napóleonnal, vagy Marilyn Monroe-val. De az is éppen elég, midőn valaki csak éppen nincs tisztában önmagával. Azzal, hogy pontosan honnan is jön, hol is áll, mik a lehetőségei.

Az eddigiek persze valamennyiünkre érvényesek lehetnek.(…) A politikusok azonban különleges emberek - s nemcsak a régi szép idők kommunistái, akik annak is tartották magukat -, s ha náluk látható ilyen önismereti zavar, az már a választókra is hat(hat).

(…) Hogy miképpen is lehet az, hogy egy szimpatikus és teljesen liberális párt néhány év elteltével a jobboldalon köt ki. Majd ott sikereket elérve elkezdi bekebelezni az egész jobboldalt - kikacsintgatva szélsőjobbra is. S végül, ezt a célját így-úgy elérve még sasszézik néhányat balfelé, hátha onnan is beszedhet párt százezer voksot.

(…) A kormányfővel folytatott vita után Orbán Viktor maga is kimondta, hogy ő tulajdonképpen képviseli (kénytelen rá) a baloldali embereket is. S mindez miért? Mert a miniszterelnök egy liberális.

Már a pénteki vitában is szemére vetette ezt Gyurcsány Ferencnek. Éppen arról volt szó, hogy kinek és miért kell ártámogatást adni, amikor közölte vele, eszmefuttatása "tőről metszett liberális". Ki ugyan nem mondta, de éreztette - főleg pedig híveivel -, hogy ezt azért nem várta volna a szocialisták leendő miniszterelnök-jelöltjétől. Orbán Viktor újabb megszerezhető szavazóréteget vél látni. E cél érdekében egy kis címkézés igazán semmi. Szinte megszokhattuk már. Egyúttal finom csemege az önismereti kérdések lázas kutatóinak.

Biztató unalomba fulladt Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor tegnap délutáni televíziós párbeszéde. A műsoridő derekán például mintegy félórás műhelybeszélgetést folytattak arról, hogy egy miniszterelnök milyen mértékben és módon nyúlhat árakhoz, állami cégekhez. Kereskedelmi szuperprodukciókban kötelező, rétegműsorokban nem szokás győztest hirdetni. Így itt sem kell. A két fél együtt tudta hitelesen közölni, hogy Orbán megvédené az embereket a világpiac hatásaitól, de Gyurcsány is, csak másként. Jó volna, ha hetente és immár Orbán parlamenti részvételével próbálnák az alkalmazható módszerek erejét tisztázni.

(…) Sisakrostélyok ereszkedtek, pajzsok emelkedtek - majd így, ebben a pozícióban beszélgetni kezdtek. Különös ám az, ha szemtől szemben ott az ellenfél. Ha nem az emberekkel kell megbeszélni a dolgokat, hanem egymással. Jót tesz a tónusnak, bár talán rosszat a nézettségnek.

(…) Nem lenne értelme a demokráciának, ha egy volna az igazság. Komoly partnerek között is az a jó vita, amelyben mindkettejük igazsága, ha van, kibomlik. Itt ez történt: Gyurcsány racionális, a hosszú távú felelősségre építő érvelése és Orbán gyors és erős érzelmi hatásokkal operáló módszere jól formáltan mutatkozott meg. Vitaként ez néha megterhelő volt, beszélgetésként tartalmas, politikai gesztusként fordulat értékű: országtöpörödésről ezután jó közönség előtt már csak új számokkal lehet beszélni.

Gyurcsány Ferenc már azzal sikert könyvelhetett el a pénteki vita során, hogy Orbán Viktor egyáltalán leült vele vitatkozni, mert győzelmi ígérettel kecsegtető pozícióból nemigen szoktak kockáztatni. A kormányfő másik sikere, hogy Orbán nem múlta őt felül, így most először ország-világ-képernyő előtt bizonyíthatta híveinek, hogy igazi ellenfél, valódi alternatíva. Mindebből az is következhetne, hogy Orbán veszített, de mégsem. Merthogy nem győzni ment - célja más volt.

Lépése és fellépése kizárólag azt szolgálta, hogy igazolja új tételét: a Fidesz nem az ördögtől való, igenis konstruktív, ha valódi kérdésekkel, valódi gondokkal szembesül, kész segítséget nyújtani a kormánynak. Ennek alátámasztására három olyan javaslatot tett az asztalra, amelyekről az első pillanatban nyilvánvaló volt, hogy nem illeszkednek Gyurcsány Ferenc konzekvensnek nevezhető gazdaságfilozófiai és államirányítási gondolatrendszerébe, viszont első hallásra meglehetősen jól hangzanak, tehát jó okkal bizakodhatott az elutasításukban. Másrészt a vita kifejezetten jó alkalmat teremtett a Fidesz vezetőjének arra, hogy kifejthesse az állami szerepvállalás szükségességéről vallott nézeteit, s ennek kapcsán "leliberálisozza" az MSZP kormányfőjelöltjét.

(…)És Orbán e téren is komoly talentum: nem nagyon esett ki a szerepéből. Egészen tegnapig, amikor beismerte, hogy ez komoly erőfeszítésébe került, akkor például, amikor Gyurcsány szóvá tette, hogy keveset jár a Parlamentbe. "... Szóval, ha valaki belép, bocsánat, inasként egy térbe, ahol azért dolgoznak már néhány évet ott lehúzott öreg szakik, akkor nem szokták az inasok azzal kezdeni, vagy a kezdők, még ha magas pozícióba helyezték is őket, fölülről vagy egy párthatározat alapján, mint most, nem szokták azzal kezdeni, hogy no de maguk itt, évek óta fűrészelnek, reszelnek, csinálnak, ezt másképp kéne csinálni, és egyébként is dolgozhatnának többet."

Szóval, olykor megesik, hogy még az öreg szakik is hibáznak - kiesnek a szakiszerepből. Olyankor például, amikor azt gondolják, hogy a kormányzás úgy szerveződik, mint annak idején a szocialista brigádok. Ez már balra sem jó üzenet. Az inasáhitat ilyenkor, bizony, igencsak könnyen meginoghat.

(…) Az azonban már korántsem mellékes, hogy hová tűntek a polgárok. Hölgyeim és Uraim, a polgárok eltűntek, talán soha nem is voltak, helyettük új szereplő vette át a Fidesz kommunikációjának főszerepét, az Ember.

(…) Az a Fidesz-ötlet nem volt rossz, hogy Gyurcsány párbajozni, háborúzni, nőket megerőszakolni, falvakat porig égetni akar, míg Orbán Viktor dolgozni, építeni, együttműködni, buksi gyermekfejeket simogatni, de a kivitelezés gyöngére sikerült, hiába erőltette az elnök, csak nem akart átmenni az üzenet, talán azért, mert nem erről volt szó, és ez kiderült elég hamar.
A legelején felvetett kérdés elől a Fidesz elnöke minduntalan elhajolt. (Figyelem! Alanyi költészet következik, nem idézet!) Miért fikázza a magyar gazdaságot, miért hazudik? Azért hazudom, mert elmentem az Emberek közé, és ők azt mondták, hogy szeretik, ha hazudozom.

(…) Ez veszélyes, ostoba irány, bár a két nagy szempontjából tökéletesen érthető, gondolom, ezért is mentek bele ebbe a nyilvános csevejbe. Néhány dolog azonban világos, világos lett. A baloldali MSZP jobboldali programmal indul a következő választáson, a jobboldali Fidesz pedig baloldalival, ami csak kívülállók számára lehet mulatságos, mi már elég régen sejtjük: valami ilyesmi készülődik a háttérben.

A vitában, számomra, Gyurcsány ügyesebbnek mutatkozott, de ez nem jelent semmit, akkor sem szavaznék az MSZP-re, ha személyesen ígérné meg szentté avatásomat, úgyhogy nem vagyok a kérdésben releváns. Ha bizonytalan szavazó lennék, akkor most még bizonytalanabb lennék, ha fideszes, akkor Orbán győzött volna, ha MSZP-s, akkor Gyurcsány, nem történt tehát semmi, de legalább próbáltak egyet az előadásra, ami valószínűleg ismét a közönségnek szól majd, nem a szakmának, de ebben a műfajban már csak így megy ez.

(…) Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor beszélgetésének kezdetén lehetett némi "deja vu" érzésünk: a két ifjú humorista, Bagi Iván és Nacsa Olivér havonta adja elő a két politikus elképzelt beszélgetését és ez a parlamenti találkozó kétségkívül felidézte őket.

Már csak azért is, mert - és most már az igaziakról van szó - mindketten pontosan tisztában voltak a szerepükkel. A hivatalban lévő miniszterelnök - aki sokkal kevesebb időt töltött el ezen a poszton, mint korábban vitapartnere - felkészült, meggyőző és erőteljes volt. És sikerült neki elérnie, hogy a Fidesz elnöke elismerje, nem valós az a negatív kép, amelyet az országról, lakóiról és különösen kormányáról oly gyakran és szívesen festenek. Pedig Gyurcsány először vett részt ilyen vitán, Orbánt néhányszor már láthattuk hasonló szerepben. Nem is változtatott sokat a megszokott hozzáálláson. Néha tétovának látszott, gyakran visszakérdezett, sokat mosolygott és legtöbbször gúnyosan. Amikor 1998-ban Horn Gyulával vitázott, ezek bejöttek. Csakhogy azóta kevésszer vállalkozott hasonló párbeszédre és ez meg is látszott rajta. Az persze elismerésre méltó, hogy végre hajlandó volt kilépni saját közegéből és nem is vallott kudarcot. (…)

Ami a jövő szempontjából mindenképpen biztató lehet: tudtak beszélni egymással. Nem harapták át a másik torkát, udvariasak, bár néha kemények voltak.

(…) Gyurcsány sokszor őszintébbnek látszott és egyértelműbben beszélt. Orbán gyakrabban fordult a demagógia jól bevált eszközeihez és néha érezhető volt, hogy álságos, amit mond. Két anekdotát is hallhattunk tőle, szokás szerint jól előadva, csak éppen nem ültek az adott témában.

A zárszóban aztán lényegében híveikhez beszéltek. Nem kétséges, hogy a biztos szavazókat mindkét oldalon meggyőzték, ők a jobbak. A választást azonban jövőre azok döntik majd el, akik például az ilyen beszélgetésekből is igyekeznek következtetéseket levonni. Nekik nehezebb dolguk lesz. (…)
(…)

Felemelő a Gyurcsány–Orbán-vita utóélete. Némileg a kritikátlan agymenés kategóriájába tartozik, hogy már másnap reggel Gyurcsány bemegy a Nap-keltébe panaszkodni. Alig távozik a képernyőről, megint ott van. Sirámai értő fülekre találnak, ellenvetés nincs a műsorvezető szájából, amikor Gyurcsány elővezeti döbbenetes kifogását, hogy neki Orbán Viktor belevágott a szavaiba. És hogy ez neki nagyon nem tetszett. Homlokráncolás, fenyegető nézés, megbántottság.
Hát hogyne, persze, fuvolázik a műsorvezető, akinek a „színházi műfajok” című fejezet kiesik a fejéből, és készségesen elfelejti, hogy a monológ nem egyenlő a dialógussal. A média még aznap mindent összehordott Gyurcsány fényezésére és Orbán pocskondiázására. (…)

(…) Gyurcsánynak ez a vita úgy kellett, mint sivatagi vándornak a víz. Ő azáltal lesz valaki, miniszterelnök, felelős államférfi, ha meghívja magához Orbánt, és megmérkőzik vele. Nem is akart ő vitát, dehogy érdekli őt a mai magyar gazdaság helyzete. Orbán három javaslata mint a lakmuszpapír bizonyította ezt. Ő egy monológra készült, tirádára, az önimádó dölyfös Ferike most törleszt. Meglásd, Klára…

(…) Nehéz a régi bőrt levetni. Amikor Gyurcsány elkezdte oktatni az ellenzék vezérét, hogy milyen jelzőket és szavakat használhat beszédeiben, és ne mondjon rosszat róla, azonnal az MSZMP KB Agit. Prop. Osztályának, az APO-nak dohos levegője csapta meg az orromat.

(…) Gyurcsány elvtárs, hát önök még mindig itt tartanak? Végül is kibírtuk. A tigris ült a fán, a fajdkakas pedig körbetáncolta a fát.

Gyurcsány sokat nyert azzal, hogy személyes vitára tudta kényszeríteni azt az Orbán Viktort, akinek most egyáltalán nem volt érdele a közvetlen összecsapás. A miniszterelnök bebizonyította, hogy képes ellenfelét lehozni a földre, és Képes egyenrangú félként megmérkőzni vele. Ennek az egyenragú státusnak a kivívása volt a pénteki meccs legnagyobb eredménye. A Fidesz taktikája ugyanis évek óta az, hogy a kommunista múltra való folyamatos célozgatások közepette a legalitás határán tartotta az MSZP-t és vezetőit.

(…) Orbán és Gyurcsány vitája után ezt többé már nem lehet megtenni. Még akkor sem, ha a Fidesz centrumának is kedves ideológiai keretlegények tovább kommunistáznak. A választásokat eldöntő átlagszavazók azt látták a képernyőn, hogy itt két egyenlően felfegyverzett, magabiztos politikus csatázik, és egyik sincs abban a helyzetben, hogy megkérdőjelezze a másik legitimitását. A többi merő taktika. Mindkét oldal kapott annyit saját vezérétől, hogy győztesnek érezhesse magát, de egyik oldal sem kapott annyit, hogy legyőzöttnek láthassa az ellenfelet. A stábok most elemeznek, majd megkeresik azt is, aki felelős azért, hogy az adás több mint felében Gyurcsány arca úgy volt bevilágítva, mint egy harmadnapos vízi hulla. A 2006-os választásokról már tudjuk, hogy két egyforma súlycsoportba tartozó profi gladiátor küzd a szavazók kegyeiért. Végeredményt 11 hónap múlva hirdetnek.