A Fideszt védi a Nemzeti Garanciatörvény

2005-11-08

A Nemzeti Garanciatörvénnyel a Fidesz előremenekül, és saját támadhatatlanságát igyekszik garantálni az ellenfél félelemkeltő állításaival szemben. Orbán Viktor javaslata arról szól, hogy a Fidesztől egyetlen olyan társadalmi rétegnek sem kell félnie, melynek döntő szerepe van a választások eldöntésében. Fidesz-garancia a nyugdíjasoknak, a lakótelepeken élőknek, valamint az egykori „nemzetietleneknek”.

Orbán Viktor ebben a parlamenti ciklusban első alkalommal szólalt fel az Országgyűlésben: napirend előtti beszédében Nemzeti Garanciatörvény megalkotását javasolta. A javaslat szerint az Országgyűlésnek garantálnia kellene, hogy egyes döntéseket csak kétharmaddal lehessen megváltoztatni. Ilyen „vívmánynak” nevezte a Fidesz elnöke a tizenharmadik havi nyugdíjat, a gyermekek után járó adókedvezményt, a panelfelújítási programot, azt, hogy a gáz- a gyógyszer- és a villany ára csak az infláció mértékével növekedhessen, valamint azt a követelményt, hogy a mindenkori kormány köteles az ÁFA-t időben visszatéríteni.

Orbán Viktor és a Fidesz jó taktikai érzékkel válogatta össze a kétharmados védelemben részesíteni szándékolt intézkedéseket. Szerepel közöttük néhány oldalvágás a kormány felé: a rendszeresen visszatérő gáz- és gyógyszeráremelés, valamint az ellenzék által ez év elején élesen támadott, az ÁFA-visszatartásra emlékeztető javaslat. A törvényjavaslat további elemei azonban a jelenlegi kormány intézkedéseit ismerik el, illeszkedve a most futó kampány egyik állításához („Vannak jó dolgok, amelyeket folytatnunk kell!”). A Fidesz szempontjából első látásra mindez a kormányzati teljesítmény elismerésének látszik, ennél azonban sokkal több. A Nemzeti Garanciatörvény ugyanis – akár megalkotja az Országgyűlés, akár nem – nem egyszerűen a felsorolt „vívmányokat”, hanem a javaslattevő Fideszt védi.

 

> Orbán Viktor, a Garancia
"Az emberek örülnek a rendszerváltoztatás két vívmányának. Örülnek a nemzet függetlenségének, hogy hazamentek a megszálló katonák, és véget ért Moszkva-alávetettségünk, és örülnek a szabadságnak is, hogy nem fenyegetik és nem korlátozzák őket a pártállam emberei. De egyben csalódottak is, mert úgy érzik, hogy a biztonságos és kiszámítható élethez fűződő várakozásaikban csalódniuk kellett".

" Én azt tanácsolom, azt javaslom, hogy öt vívmányt, öt fontos dolgot részesítsünk kétharmados törvényi védelemben. Javaslom, legyen ilyen a 13. havi nyugdíj, a gyermekek után járó adókedvezmény, legyen ilyen a panelfelújítási program, legyen megvédendő dolog, hogy a gáz, a gyógyszer és a villany ára csak az infláció mértékével növekedhessen, és kérem, hogy garantáljuk, hogy a mindenkori kormány köteles az áfát időben visszatéríteni."
Részletek Orbán Viktor napirend előtti országgyűlési felszólalásából, 2005. november 7.

 


Mit mutat Orbán Viktor javaslata? Először is a Fidesz meg kívánja védeni a 13. havi nyugdíjat. A Fidesz 1994-ben már egyszer rajtavesztett azon, hogy szembement a választásokon döntő szerephez jutó nyugdíjasok érdekeivel, mint ahogyan az idén nyáron tartott Gyurcsány-Orbán vita után is magyarázkodásra kényszerült a párt a nyugdíjemelésekkel kapcsolatban. A Nemzeti Garanciatörvény tehát megvédi a Fideszt azzal az esetlegesen újra felbukkanó, és minden bizonnyal pusztító hatású váddal szemben, hogy Orbán Viktor hatalomra kerülése esetén a nyugdíjasok rosszul járnak.

A Fidesz ezen felül kétharmados garanciával bástyázná körül a panelfelújítási programot is, nehogy a szocialisták húzzanak átléphetetlen falat az ellenzék és a lakótelepeken élők közé. Ehhez az MSZP-nek elegendő felidézni egyetlen szót – „panelproli” – és a Fidesz máris komoly választói csoporttól kerül távolabb. Ha azonban maga Orbán Viktor tesz javaslatot és gesztust a lakótelepeken élőknek, a Fidesz védeni tudja majd a kampányban esetlegesen kialakuló „panelprolizástól”.

A Fidesz tehát megtette a magáét – ha a kormány nem támogatja a Nemzeti Garanciatörvényt, akkor éppen az MSZP kerül szembe ezekkel a fontos szavazói csoportokkal – az ellenzéki stratégia szerint, amelyet már jól körvonalazott Áder János legutóbbi parlamenti felszólalása. Mert miközben a média soha nem látott parlamenti összeborulásról adott hírt Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor között, a Fidesz frakcióvezetője már azt kérdezi a kormánytól: „Miért nem támogatja a kormánypárti többség a Fidesz javaslatait?”

A Nemzeti Garanciatörvénytől függetlenül, de azzal jól érzékelhetően párhuzamosan a Fidesz kampány indított az Orbán-kormány alatt magukat megbántottnak érzők eléréséért is. Rogán Antal néhány órán belül kétszer is hibának nevezte a nemzeti értékek kisajátítását, és az előző kormány túlzott határozottságát. Vagyis a Fidesz kampányfőnöke szerint többé azoknak sem kell tartaniuk Orbán Viktor győzelmétől, akiket korábban kizártak a nemzetinek nevezett oldalról, mert tanultak az elkövetett hibákból.

A Fidesz új arca szerint az ellenzéki párt nem agresszív, nyugodt, összefogást hirdet, szeret mindenkit, ráadásul tapasztalt is, a kérdés csupán az, hogy az érzés kölcsönös-e a választók felől is, valamint az, hogy ha a Fidesz megőriz, garantál és biztosít, akkor mekkora terep marad a változásnak, mint a mostani kampány egyetlen igazi mozgósító momentumának.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384