Mínusz egy egyéni, plusz egy listás hely a Fidesznek Jász-Nagykun-Szolnok megyében

2006-05-04

A Fidesz elvesztette Jászapátit – így Varga Mihály a megye egyetlen fideszes, egyéni mandátumot szerzett képviselője. Ezt a veszteséget a párt a területi listán kompenzálta, itt ugyanis sikerült eggyel több helyet megszereznie, mint 2002-ben.

A megyében négy éve és most is mind a két fordulóban alacsonyabb volt a részvétel, mint az országos átlag. Az arányok gyakorlatilag minden tekintetben igazodnak az országos részvétel változásához. Jász-Nagykun-Szolnok hagyományosan is az egyik legalacsonyabb részvételi aránnyal jellemzhető megye, 2006-ban egyedül itt nem érte el a második forduló alkalmával a részvétel a hatvan százalékot.

 

 

A részvétel változása országosan és Jász-Nagykun-Szolnok megyében
Időpont Országos Jász-Nagykun-Szolnok megye
2002. első forduló 70,53 % 66,65%
2002. második forduló 73,51% 70,82%
2006. első forduló 67,83% 62,57%
2006. második forduló 64,36% 59,41%

 

 

Területi listás eredmények

A megyében az MSZP stabil előnyt mutat fel: a listán több, mint 7 százalékos előnnyel rendelkezik. Ugyanakkor a Fidesznek sikerült javítania 2002-es eredményén, így eggyel több, azaz 3 listás helyhez jutott az idei választások alkalmával – ezzel "beérte" az MSZP-t, mely akárcsak négy éve, most is három mandátumot szerzett. Az SZDSZ is javított négy évvel ezelőtti szavazatarányán, mandátumot azonban így sem tudott szerezni, ahogy az MDF sem. Mindkét kis parlamenti párt az ötszázalékos küszöb alatt teljesített.

 

Jász-Nagykun-Szolnok megye területi választókerületi eredményei
Párt Szavazatarány 2006 Mandátumszám 2006

Fidesz-KDNP

39,74% 3

MSZP

47,00% 3

SZDSZ

4,83% 0

MDF

4,95% 0

 

 

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei területi listán bejutott képviselők 2006:

 

Fidesz-KDNP: Fazekas Sándor, Járvás István, Szalay Ferenc

 

MSZP: Jauernik István, Kis Péter László, Vadai Ágnes

A 8 egyéni választókerületből 2006-ban eggyel több mandátumhoz jutott a baloldal: Szekeres Imrének, az MSZP jelöltjének sikerült nyernie Jászapátiban (az előző ciklusban ugyanis a körzetet Járvás István /Fidesz-KDNP/ képviselte).

 

Országos szinten az idei választások alkalmával több helyen dőlt el már az első fordulóban a győztes személye, mint 2002-ben. Jászság e tekintetben követte az országos trendet. Négy éve csupán egyetlen mandátum sorsa dőlt el az első fordulóban (Farkas Imre, az MSZP jelöltje), addig 2006-ban Farkas Imre mellett Rózsa Endrének (MSZP) és Varga Mihálynak (Fidesz-KDNP) is sikerült az első fordulós győzelem. A második forduló azonban nem hozott meglepetést, mivel mind az öt választókerületben az a jelölt nyert, aki az első fordulót követően is a győztes helyen állt.

 

Pártok által megszerzett egyéni választókerületek száma

Párt 2002 2006
MSZP 6 7
Fidesz-MDF/KDNP 2 1

 

A Jászságban tehát szinte változatlan a helyzet a parlamenti mandátumok tekintetében. A kisebb változás az MSZP-nek kedvezett: négy éve 9:4 volt a kiosztott parlementi mandátumok aránya a szocialisták javára, 2006-ban ez 10:4-re módosult (ez eggyel több megyei listáról kiosztott mandátumnak köszönhetően).

 

Személyi változások 2002-höz képest az egyéni választókerületekben

Választókerület 2002-ben győzött 2006-ban győzött
2. Jászapáti Járvás István (Fidesz-KDNP) Szekeres Imre (MSZP-SZDSZ)
4. Szolnok Füle István (MSZP) Iváncsik Imre (MSZP)

 

 

A 2006-os második forduló egyéni választókerületeinek eredménye

Evk. Győztes Ered-mény 2. helyezett Ered-mény 3. helyezett, eredmény
1. Jászberény Gedei József (MSZP) 57,23% Szádvári Gábor (Fidesz-KDNP) 42,77%  
2. Jászapáti Szekeres Imre (MSZP) 51,96% Járvás István (Fidesz-KDNP) 48,04%  
3. Szolnok Botka Lajosné (MSZP) 55,65% Szalay Ferenc (Fidesz-KDNP) 44,35%  
4. Szolnok Iváncsik Imre (MSZP) 59,64% Kovács László (Fidesz-KDNP) 40,36%  
5. Kunszentmárton Farkas Imre (MSZP) 50,72% Kálmán László Győző (Fidesz-KDNP) 32,79%  
6. Mezőtúr Rózsa Endre (MSZP) 50,28% Vida Tamás (Fidesz-KDNP) 37,85%  
7. Kunhegyes Herbály Imre (MSZP) 51,81% Fejér Andor (Fidesz-KDNP) 45,18% Mező József (MDF) 3,01%
8. Karcag Varga Mihály (Fidesz-KDNP) 53,42% Vadai Ágnes (MSZP) 39,76%  

Vastaggal szedve az 1. fordulóban mandátumot szerzett neve

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384