Van-e Zuschlag ügy?

2007-09-21

Az újságírók nem hisznek Zuschlag ártatlanságában, egyöntetűen elítélik ugyanis a szocialista politikus "pénzszerző akcióit”. Abban azonban megoszlik a véleményük, hogy az ügy valóban csak Zuschlag és néhány szocialista politikus ügye-e. A jobboldali publicisták gyakorlatilag tényként kezelik a miniszterelnök érintettségét, és felvetik, hogy a kormányfő pártbéli riválisai hatására indult meg vizsgálódás Bács-Kiskun megyében.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség Zuschlag János szocialista politikust, az MSZP Bács-Kiskun megyei területi szövetségének ügyvezető elnökét különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsította meg idén júniusban. A gyanú szerint a Zuschlag nevéhez köthető alapítványok nem rendeltetésszerűen használtak fel több mint 50 millió forint értékű pályázati pénzeket. A kecskeméti ügyészség az ügyben tanúként hallgatta meg Ujhelyi Istvánt, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkárát, valamint Ocsovai Tamást -

> Publicisztikák
Papp László Tamás: Zuschlag: egy pályaív anatómiája (Hírszerző, 2007. július 11.)
Csontos János: Magyar Szocialista Zuschlagpárt (Magyar Nemzet, 2007. szeptember 7.) 
Nyiri János: Halk gyanú Zuschlag-ügyben (Gondola, 2007. szeptember 10.) 
Pilhál György: Z. János ügyészségi szakaszban (Magyar Nemzet, 2007. szeptember 13.) 
Kovács Zoltán: Közéleti vastüdő (Élet és Irodalom, 2007. szeptember 13.) 
Nagy N. Péter: Zuschlag? (Népszabadság, 2007. szeptember 20.) 
Huth Gergely: Nagyvadra utaznak (Magyar Nemzet, 2007. szeptember 21.) Andrassew Iván: Z, avagy egy politikai letartóztatás anatómiája (Népszava, 2007. szeptember 21.) 
Stemler Miklós: A nómenklatúra visszanyal (Hírszerző, 2007. szeptember 21.)

a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium egykori helyettes államtitkárát. Utóbbi elmondta: "miniszteri utasításra döntöttek az alapítványoknak odaítélt támogatásokról".

Szeptember 11-én kedden Zuschlag János Lendvai Ildikó parlamenti frakcióvezetővel folytatott megbeszélést, amely után kijelentette: nincsen Zuschlag-ügy. Lendvai Ildikó nem nyilatkozott az ügyben. Zuschlag Jánost az ügyészség szeptember 19-én, egy gyanúsítotti kihallgatás után őrizetbe vette, szeptember 21-én pedig döntöttek 30 napos előzetes letartóztatásáról 

Zuschlag János mellett a gyanúsítottak között van Katus Ferenc, a Bács-Kiskun megyei közgyűlés szocialista frakciójának tagja, Kullai Tamás, aki az előző ciklusban Kecskeméten volt MSZP-s önkormányzati képviselő, Lados István, Zuschlag János korábbi személyi titkára, aki ellen nemzetközi körözés adtak ki, valamint Krausz Csaba, újbudai önkormányzati képviselő és Marsovszky Balázs, a Fiatal Baloldal (FIB) volt fővárosi elnöke is. 

Zuschlag János 2004 októberében volt kénytelen lemondani parlamenti mandátumáról, miután a Terror Háza előtt tréfálkozott a holokauszt áldozatain.
 
Publicisztikák I.

Papp László Tamás: Zuschlag: egy pályaív anatómiája (Hírszerző, 2007. július 11.)

"Azt mostanáig is sejtettük, hogy a messziről civilnek tűnő szervezetek jórészt a politikai elit kádertemetője, klientúralerakata, jövedelem-kiegészítése és pénzmosodája. De a mostani lehet az első, amikor gyakorló politikusok törvényszékre jutnak végette. "


(...) A főügyészség által közölt információk szerint Zuschlagnak lett volna miből újrakezdenie, ha mégis kiszáll a játékból. A bűnüldözők adatai szerint legalább hatvanmillió – kamupályázatokon, fals számlákkal – kicsalt adóforint ráeső hányadából nyilván tellene neki piacképes diplomára.

(...) Hogyne tudnánk, hogy az ártatlanság vélelme Z. János politikus foglalkozású kiskunhalasi lakosnak is dukál. De azért rögvest tegyük hozzá, nemigen valószínű, hogy az ügyészség nyilvánvaló bizonyíték hiányában gyanúba fogni merészelné a legnagyobb kormánypárt egyik helyi csúcsvezetőjét. Pláne, hogy ilyen nagy buzgalommal mentegetik a civil mezben elkövetett lehúzás hivatalos károsultjait: "a tárcák és a pályázatokat lebonyolító háttérintézményeik valószínűleg vétlenek, mert formailag tökéletes beadványokat kaptak és a számlákról sem látszhatott, hogy azokat vásárolták." 

Csontos János: Magyar Szocialista Zuschlagpárt (Magyar Nemzet, 2007. szeptember 7.)

"Ha tehát Magyarország – a sűrű kételyeink ellenére – mégis jogállam, s nem holmi banánköztársaság, akkor hiába szüntette meg Gyurcsány utód nélkül az Ifjúsági és Sportminisztériumot, hiába hintette be sóval még a helyét is: ha felemelik a szőnyeg sarkát, előbukkan alóla a bűzlő szemét. Gyurcsány politikusi genezise ehhez a nem túl sikeres tárcatulajdonláshoz kötődik, amivel szegény jó Medgyessy Péter próbálta kiszúrni agilis főtanácsadója szemét – de lám, könnyen lehet, hogy kicsiben már ott és akkor is olyan furcsa utakat szabtak a közpénzeknek, mint manapság nagyban, a modern idők legsikertelenebb kormányzása idején."


(...) Zuschlag túlságosan benne volt a sűrűjében, túl sokat tudott a belső viselt dolgokról ahhoz, hogy hirtelen és teátrálisan szakítani lehetett volna vele, demonstratívan elengedve a kezét. Ez a nyolcvanmillió – ami feltehetőleg a jéghegy csúcsa a belső pénzáramlások tengerén, de már ennek bizonyítása is kiváló ügyészi teljesítmény a honi politikai mocsárban – ráadásul nem csupán holmi közönséges csalás vagy sikkasztás eredménye: a visszaosztás eddig napvilágra jutott technikai részletei alapján az sem zárható ki, hogy intézményes méreteket öltött. Vagyis bárhogyan ötöl-hatol a kihallgatott Baja Ferenc, Arató Gergely vagy Ujhelyi István, élnünk kell a gyanúperrel, hogy Zuschlag jól hangzó fantomalapítványai nem (csupán) saját zsebre dolgoztak, hanem a közpénzből kilopott összegek egy része a pártkasszába is vándorolhatott.

(...) Egyszerűbben szólva, az MSZP generációs utánpótlása akadozik, a külső szemlélő kifejezett káderhiányt fedez fel az ifjú baloldaliak soraiban, s ha mégis felbukkan egy-egy új arc, nem annyira az ideológiai elhivatottság, mint a gyors karriervágy tükröződik rajta. Erre a statisztikai kontraszelekcióra jó példa a manapság már államtitkári sarzsit kiérdemelt Ujhelyi István, aki a fáma szerint előbb a szegedi Fidesznek ajánlotta fel szolgálatait, majd – miután kiderült számára, hogy a szamárlétrát nem kerülheti meg – sértődötten átigazolt a szocialistákhoz. Mindezt utólag már nehéz pontosan kideríteni, tény azonban, hogy az MSZP fiatal politikusai között első látásra sokkal több a pragmatista fiatal, mint az ellenzéki pártok és mozgalmak háza táján.

Nyiri János: Halk gyanú Zuschlag-ügyben (Gondola, 2007. szeptember 10.)

"Kicsit rosszul esik, hogy ennyire hülyének néznek balról, de hát már régen megszokhattuk. Szóval azt kellene elhinnünk, hogy a Gyurcsány-tárca pénzeinek elosztásába éppen a miniszter, Gyurcsány Ferenc nem szólt bele soha."



(...) Ez a nemzedék az első a magyar politikában, amelyik húszas évei elején, a rendszerváltás utáni első körben, saját elhatározásából lett politikus. Ezek a legények, mint egész nemzedékük, gyakorlatilag kivétel nélkül a Fideszbe mentek, ahol – hamar rájöttek, hogy nincs keresnivalójuk.  Mivel ezek a fiatalok technokrata szemléletű karrieristák, ismét körülnéztek a piacon – és ráébredtek, hogy az ő jövőjük az MSZP-ben van. Az MSZP 1994 tájt kormányon volt, erős, gazdag, állást és karriert tudott kínálni, ráadásul a vezérkar nyugdíjba hajló öregekből állt, de a fiatalabb titánok is túl voltak a negyvenen. Itt tehát volt keresnivalójuk az ifjú „szocialistáknak”. A legagresszívabbak gyorsan verekedték előre magukat a listán, és 2002-ben már egész magas polcokra ültek. Lelkesen készültek a közeli hatalomátvételre, amikor – beütött a krach: beelőzött egy Orbán-korú senki, akit a fiatal baloldaliak jószerivel nem is ismertek. Gyurcsány Ferenc, az Orbánnal egyidős zseni jött, látott és győzött. 

Pilhál György: Z. János ügyészségi szakaszban (Magyar Nemzet, 2007. szeptember 13.)

"Pilhál György: Zuschlag János parlamenti képviselőként ugyan nem tudott felállni a dobogóra, botrányhősként viszont már közelít a csúcshoz. Most például arról szaval, hogy semmiféle bűncselekmény nincs körülötte. Olyan tiszta, mint a friss búzaszem. Ezzel szemben az ügyészség különösen nagy kárt okozó csalás gyanújával nyomoz Zuschlag és hat komálósa ellen. Megkérdeztük, igazak-e az ellene felhozott vádak, ám csak a szlogent ismételte: nincs se Zuschlag -ügy, se illegális finanszírozási, illetve pártfinanszírozási ügy."



(...) Nem kötődik szorosan a témához, de Lados Istvánt, Zuschlag személyi titkárát körözi a rendőrség. Az eset kapcsán megkerestük az illetékes megyei főügyészséget, ahol azt a tájékoztatást kaptuk, hogy Zuschlag János már nem terhelt, hanem gyanúsított. Az ügyészség szerint ugyanis megalapozott a gyanú, hogy Z. János és cimborái különösen nagy kárt okozó csalás bűntettét követték el. Megtudtuk még, hogy elképzelhető: az ügyészség a vádat bűnszövetkezetben elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás bűntettére módosítja majd. Fejlődik János is.
Publicisztikák II.

Kovács Zoltán: Közéleti vastüdő (Élet és Irodalom, 2007. szeptember 13.) 

"Érthetetlen, miért van szüksége egy minden pillanatban radikális megtisztulást hirdető pártnak Zuschlag Jánosra. Nyilván fontos ember, hiszen párttársai végeredményben mégiscsak elnézik neki, hogy idétlenkedett az áldozatok emlékével, és a jelek szerint még mindig abban bíznak, hogy valahogy kimászik vagy kihúzzák. Nálunk pedig egy fölmentő végzés a becsület alapja, nem az, hogy mi történik fényes nappal. "



(...) Hanem most mégiscsak baj van, mert a tréfás kedvű megemlékező és mozgalmi környezete egy vizsgálat szerint egyre kevésbé tud elszámolni olyan közpénzekkel, amelyeket az eddigi vizsgálatok megállapításai szerint részben az ő személyére tekintettel ítéltek ilyen-olyan alapítványoknak, és amelyek némelyikében ő maga, valamelyik barátja, közeli párttársa, csókosa, ismerőse, haverja, eszmei tagtársa a vezető.

(...) A másik oldalról, az MSZP oldaláról sem olyan sima az ügy. Nyilván el lehetne engedni ennek az embernek a kezét, hiszen föltehetően vannak mások is, akik szervezik a pártot Bács-Kiskun megyében, csakhogy a vizsgálatok azt mutatják, itt nem egyszerűen nincs meg a pénz, de nagy valószínűséggel a pénz deponálása körül is gondok vannak. Alapítványi és minisztériumi pénzek sorsáról ugyanis nem biztos, hogy a Baja-Mesterházy-Arató Bermuda-jellegű háromszögben kellene intézkedni, hanem tényleges kuratóriumi döntést hozni, szakmailag megalapozottat, és nem csak papíron - merthogy papírilag rendben van minden, nincs kétségem. Ezek mégiscsak közpénzek.

Nagy N. Péter: Zuschlag? (Népszabadság, 2007. szeptember 20.)

"Ki a felelős azért, hogy Zuschlag János, évekkel a Terror Háza előtt elkövetett "Istenkáromlás" után, szintén évekre a most különösen erőteljes szakaszba lépő nyomozás kezdetétől, és azt követően, hogy legalábbis a neve belekeveredett a fiktív pártba léptetési ügyek egynémelyikébe - még mindig vezető politikusa egy meghatározó pártnak?"


(...) Mi az oka annak, hogy a helyzet nem változott meg mára sem? Mi az oka annak, hogy bár a legnagyobb civil pénzosztó szervezet, a Nemzeti Civil Alapprogram saját gyanúja alapján levélben jelezte az illetékes miniszternek, hogy "célszerű lenne, ha a kollégiumok jogosultságát és a vele együttműködő kezelő szervezet kötelezettségét a jogalkotó kiterjesztené a pályázatok valóságtartalmának akár helyszíni ellenőrzés keretén belüli kontrollálására" nem tudtak elérni alapvető változást?

Huth Gergely: Nagyvadra utaznak (Magyar Nemzet, 2007. szeptember 21.)

"A hír rendkívüli. Nemcsak azért, mert a szocialisták ilyen magas rangú politikusa még nem keveredett hasonló büntetőeljárásba, hanem azért is, mert az ügyészség vette a bátorságot, hogy félretéve a rendszerváltás előtti időkből örökölt reflexeket, bátran feltárja az ügyet. A nyilvánosságra jutó visszaélések nagy többsége, a közbotrányok sora ugyanis nem jár büntetőjogi következményekkel. Elegendő csak a Fittelina- és Nomentana-ügyek vérlázító módon elakadt vizsgálatára gondolni."


(...) Zuschlag Jánost különösen nagy kárt okozó, bűnszervezetben elkövetett csalással gyanúsítják. Egyelőre nyolcvanmillió forintnyi közpénz eltulajdonítását róják fel a szinte kizárólag MSZP-s funkcionáriusokból álló galerinek. Ha az ilyen ügyekben igencsak avatott Szabó Ferenc megyei főügyészhelyettes szimata nem csal, a politikus akár húsz év börtönt is kaphat.

(...) A Zuschlag-sztori viszonylag közérthető eset. 2003–2004-et írunk, az ifjúsági miniszteri bársonyszékbe új vezető, Gyurcsány Ferenc ül, aki – Szabó László, a tárca korábbi szakállamtitkárának a HVG-ben tett nyilatkozatát idézve – felhúzta a sorompót a közpénzekért nyomuló új generáció előtt. Ahogy Szabó fogalmazott, „Gyurcsány a lehető leggyorsabban legitimálni akarta magát a politikai szférában és a lehető legtöbb szövetségesre volt szüksége.” Szabó László utódjának, Ocsovai Tamásnak a Zuschlag-ügyben tett tanúvallomását lapunk közölte, ebben az államtitkár határozottan állította, hogy minden, a pályázati pénzekről szóló tanácsülést miniszteri egyeztetés előzött meg. 

Andrassew Iván: Z, avagy egy politikai letartóztatás anatómiája (Népszava, 2007. szeptember 21.)

"A Z-ügy majd ugyanúgy elmúlik négy hét vagy négy hónap múlva, ahogy elmúlt a T-ügy, a V-ügy vagy éppen a K-ügy. Z majd üldögél kicsit, mint Sz vagy hurcolják, ahogy T-t. És hallgat majd, mint K. És hallgat majd mindenki. Omerta. Úgy hívják ezt a művelt délnyugaton, meg Amerikában is talján körökben."


(...) És lesz ám titkosítás is. De még mekkora! Száz évre. A köz érdeke. Mert, ha kiderülne az igazság, tán még zavargások lennének. Netán nemcsak árpádsávos, hanem akár veres zászlók alatt is.

(...) Amíg a pártok nyilvánvalóan törvénytelenül, cinikusan a szemünkbe röhögve milliárdokat költhetnek választási kampányokra, addig nem változik semmi. A pártvezérek majd kinéznek a tévéből, mélyen bele a szemünkbe, és azt mondják, hogy ki kell vizsgálni az ügyet, hulljon, aki vétkes, de nem kommentálnak, mert nem akarják befolyásolni a nyomozást vagy mit tudom, mit. A többi pátvezér meg lapít. Jó okkal. Omerta.

Stemler Miklós: A nómenklatúra visszanyal (Hírszerző, 2007. szeptember 21.)

Végső soron persze maga Zuschlag is mellékszereplő, aki egy 700 ezer forintos banánhéjon bukott el. A főszereplő az a párt, avagy legalábbis annak ifjúsági szervezete, amely eddig szinte mindent eltűrt a valamikori nagy fehér reménységtől, és amelyik most nem bukott párttársuk erkölcsein, hanem jóval inkább lúzerségén háborodik fel. Az erkölcsök ezek szerint közösek, a lúzerség egyedi.


(...) Az ifjú szoci jelző Magyarországon már jó néhány éve szitokszó, ami gyanús ügyletekre, megkérdőjelezhető módszerekre és hatalmi arroganciára utal. Ebben a jelentésváltozásban Zuschlagnak megkérdőjelezhetetlen érdemei vannak, ám voltak társai bőven - közülük nem egy mai napig a parlamentben képviseli választóit.

(...) Zuschlag azonban éppenséggel az MSZP elnökségi tagságáért versenyzett 2004 őszén a fantomtagbotrány kellős közepén, meglehetősen jó esélyekkel, amikor a Terror Háza előtt kiviccelődte magát az országos politikából és a szalonképes emberek köréből. Most láthatjuk, hogy a szocialisták óriási szerencséjére: még sokkal kínosabb lenne ez az őrizetbe vétel, ha történetesen a párt egyik elnökségi tagja ellen irányulna - arra pedig természetesen gondolni sem merünk, hogy ebben az esetben esetleg nem indult volna nyomozás.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384