Egészségbiztosítási törvény: utolsó előtti forduló

2007-12-07

A héten továbbra is az egészségügyi reform volt a vezető parlamenti téma. Hétfőn a koalíciós pártok jóváhagyták a kialkudott kompromisszumot, és benyújtották azt módosító javaslatok formájában. Az egészségügyi bizottságban mindezt Mikola István kutyakomédiának nevezte. A plenáris ülésen pedig hosszú idő után ismét felszólalt Gyurcsány Ferenc.

A parlament hírei

Hír Megjegyzés
Kákosy Csaba esküt tett Fodor Gábor számára kedvező lehet, hogy a liberálisok első számú minisztere, kérdés, hogy az SZDSZ-nek kedvező-e, hogy Kóka János lett a párt "arca"
A kormánypárti frakciók megegyeztek egészségpénztár-ügyben Kormánypárti frakciók, különösen az SZDSZ, annak ellenére, hogy szimbolikus győzelemről van szó, tartalmilag az MSZP számos ponton átvitte az akaratát.
Tóth Károly visszavonta vizitdíjas javaslatát Az MSZP-nek nem kellett megtagadnia saját politikáját, ennyiben nyertese az ügynek, ugyanakkor elvesztette azt a lehetőséget, hogy eljelentéktelenítse a Fidesz népszavazási kezdeményezését
A LIGA és az MSZP vitája A LIGA javaslata a LIGÁ-nak ártott, és azoknak kedvezett, akik abban voltak érdekeltek, hogy az egészségbiztosítási törvényjavaslat átmenjen.
Kuba kifogásolta a Ház előtt lévő politikai nyilatkozat tartalmát Az MSZP képviselői módosító indítványt nyújtottak be, mellyel igyekeznek elvenni az élét a nyilatkozatnak. Kérdéses, hogy ebben a formában nem árt-e az MSZP-nek.
Szilvásy Péter meghallgatása az Egy-Másért Alapítvány ügyeit vizsgáló bizottság ülésén Szilvásy György számára kellemetlen lehet az ügy, főleg azért, mert a titkosszolgálatok körül mostanában egyébként is zajlanak viták
Az Alkotmánybíróság szerint a népszavazási kérdések szabályozása alkotmánysértő, felkérte az OGY-t a helyzet tisztázására Kálmán László ellen-kérdései kapcsán merült fel a kérdés. Kérdés az, hogy az AB vár-e a határozathozatallal az OGY döntéséig.
A Fidesz kivonult az Egészségügyi Bizottság üléséről Ellenzék számára kedvező szimbolikus lépés.



Gyurcsány ismét 

Gyurcsány Ferenc felszólalásában továbbra is arról beszélt, hogy szerinte a teljes politikai elit a felelős az alacsony a növekedésért, ugyanis az elit tagjai megpróbálták elhitetni az emberekkel, hogy az állam majd mindent megold. A kormányfőnél ezt a retorikai módszert többször megfigyelhető volt már:  az őszödi beszédet és a Zuschlag-ügyet is igyekezett úgy interpretálni, hogy az egész politikai elit felelősségéről beszélt, azaz a saját politikai oldalának felelősségét megpróbálta kiterjeszteni az ellenfelekre is.  Gyurcsány Ferenc felszólalása spontánnak tűnt ugyan, ám számos elem utalt arra, hogy tervezett volt. A beszéd ugyanis két ellenzéki szlogen látványos ellenpontozására törekedett: a miniszterelnök egyrészt kifejtette, hogy szerinte a Fidesz által képviselt politika miért nem polgári, másrészt arról beszélt, hogy miért nem lehet erős Magyarországot építeni a Fidesz javaslatai alapján.  Az "erős Magyarországra" való utalással nyilvánvalóan a Fidesz szombati programbemutató rendezvényét kívánta előre értelmezni a kormányfő.  Gyurcsány Ferenc felszólalása ezúttal azonban nem érte el a sajtó ingerküszöbét, annak ellenére sem, hogy ezúttal a Fidesz-frakció nem vonult ki látványosan. 


Futárposta (nov. 23. - dec. 3.) 

  Szám Jelleg, benyújtó, kiemelendő javaslat
Benyújtott önálló indítványok 10 Közt. Eln. (1), OGY. Eln. (2), Hungária TV Közalap. Kuratórium (1), mentelmi biz. (1), Fidesz (1), képviselők (4)
Visszavont önálló indítványok 1 T/4118 Az országgyűlési képviselők javadalmazásának átláthatóságához és összeférhetetlenségük szigorításához szükséges egyes törvények módosításáról
Módosító, kapcsolódó módosító javaslatok, sürgősségi, kivételességi indítványok, pontosítások 447 Ezek között az egészségbiztosítási pénztárakról szóló javaslathoz a kapcsolódó módosító indítványok a koalíciós megállapodás szerint, illetve a költségvetés kapcsolódó módosító indítványai, valamint módosító aP/4267 Az Országgyűlés politikai nyilatkozata a demokratikus Kubáért című nyilatkozathoz.
Visszavont, visszautasított és határidő után érkezett módosító, kapcsolódó módosító javaslatok 5 Képviselők (5)
Benyújtott egységes javaslatok 8 Kormány (7), bizottságok (1)
Írásbeli kérdésekre benyújtott válaszok 21 KVM (1), OKM (4), FVM (4), EÜM (1), IRM (3), ÖTM (3), PM (3), MEH (1), HM (1),
Bizottsági ajánlások, kiegészítő ajánlások 18 Bizottságok


Bizottsági játékok

Bizottsági játékok 

Az egészségügyi reform továbbra is uralta a mind a parlamenti, mind a parlamenten kívüli politikai napirendet. A kormánypártok frakciói hétfőn szentesítették a hétvégi koalíciós megállapodást, és keddig több tucatnyi kapcsolódó módosító indítványt nyújtottak be az eredeti törvényjavaslathoz. A parlamenti ügymenet szerint minden módosító indítványt tárgyalnia kell a bizottságoknak is (azokról lehet szavazni, amelyek elérik a bizottság legalább egyharmadának a támogatását). A csütörtöki egészségügyi bizottsági ülés azonban nem a kapcsolódó módosító indítványokról szólt, hanem arról, hogy a Fideszes képviselők kivonultak, mondván, "kutyakomédiáról" van szó. Ezzel az eredeti javaslatról elterelődött a figyelem a politikai természetű konfliktusra. Az Együtt Egymásért Alapítvány ügyeit vizsgáló bizottság ülésén pedig Szilvásy Pétert hallgatták meg, továbbá Laborc Sándort. Az esemény során Szilvásy Péter nagy visszhangot kiváltó kijelentéseket és gesztusokat tett ("tele van a gyerekek hócipője", fényképezte az újságírókat). Az ügyben szintén meghallgatott Laborc Sándor jelölését Szilvásy György egyébként továbbra is fenntartja, a korábbi vitatéma tehát továbbra is napirenden maradt. Ráadásul egy, a héten megjelent - és a pénteki nap során sajtóvisszhangot kapott - elemzés tovább bonyolította a nemzetbiztonsági szolgálatokat övező vitát, amikor egy új "megfigyelési ügy" lehetőségéről beszélt. 


Kiemelt javaslatok a parlamenti ügymenetben

Javaslat Állapot A javaslat tartalma, fontos pontjai vagy jelentősége
A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat. (T/3860. Szám) A december 10-11-i ülésen szavaznak a módosítókról, 17-én zárószavazás. Költségvetés.
Az állami vezetők javadalmazásának átláthatóságához szükséges egyes törvénymódosításokról sz. tvj. (T/4116. szám) A december 10-11-i ülésen a módosítókról szavaznak, 17-én zárószavazás. Nyilvánossá teszi az állami vezetők szja-bevallását, illetve vagyongyarapodásuk vizsgálatát öt évente előírja.
A pártfinanszírozás átláthatóvá tételéről sz. tvj. (T/4190. szám) A december 17-i ülésen a módosítókról szavaznak. Szabályozza az eddig követhetetlen pártfinanszírozást, adomány elfogadását természetes személytől teszi lehetővé.
A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról sz. tvj. (T/4120. szám) December 10-11-én szavazás a módosítókról, 17-én zárószavazás. A törvényjavaslat a Zuschlag-ügy kapcsán kiemelten érdekes.
A miniszterek és az államtitkárok illetményének és juttatásainak nyilvánosságáról sz. tvj. (T/4189.szám) A december 10-11-i ülésen záróvita és zárószavazás várható. Fideszes kezdeményezésű javaslat. Az Országgyűlés a maga részéről csütörtöktől nyilvánossá tette a képviselőkre vonatkozó adatokat.
Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről sz. tvj. (T/4221. szám) December 10-11-én szavazás a módosítókról, 17-én zárószavazás. Az elmúlt hetek legnagyobb visszhangot kiváltó törvényjavaslata, mely lehetővé tenné magánbefektetők megjelenését az egészségbiztosítási piacon. Politikai jelentőségét növeli, hogy a szakmai vita koalíciós feszültséget okozott.
A Magyar Közt. Alkotmányáról sz. 1949. évi XX. törvény mód. sz. tvj. (T/4408. szám) A december 10-11-i ülésen határozathozatal várható. Az Alkotmány népszavazásról szóló fejezetét azzal egészítené ki, hogy ügydöntő népszavazás eredményével ellentétes döntést az Országgyűlés két évig nem hozhat.
A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény, valamint az országos népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló 1998. évi III. törvény módosításáról sz. tvj. (T/4409. szám) A december 10-11-i ülésen módosítókról szavaznak, 17-én pedig a zárószavazás várható. Az igazolással történő szavazás szabályait pontosítja.
A bejegyzett élettársi kapcsolatról sz. tvj. (T/4411. szám) December 10-11-én szavazás a módosítókról, 17-én zárószavazás. Létrehozná a regisztrált élettársi kapcsolatot, ezzel rendezve a meleg párok jogi helyzetét (de a jogintézmény heteroszexuális párok számára is elérhető lesz).
A költségvetési felelősségről és a Törvényhozási Költségvetési Hivatalról sz. tvj. (T/4319. Szám) , A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról sz. tvj. (T/4320. Szám), valamint A Magyar Közt. Alkotmányáról sz. 1949. évi XX. tv. mód. sz. tvj. (T/4318. szám) A december 10-11-i ülésen az általános vita megkezdése várható. Költségvetési felelősségről szóló törvénycsomag (benne: Költségvetési Hivatal felállításáról szóló jav.)

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384