SZDSZ: vissza a jövőbe?

2008-04-25

Az elmúlt időszakban az SZDSZ-en belül egyre többször merült fel Kuncze Gábor visszatérésének lehetősége. A nyilvánosságban először Konrád György író említette meg egy interjúban, hogy szívesen viszontlátná a pártelnöki poszton a politikust. Kóka János jelenlegi pártelnök kijelentette, ha Kuncze Gábor is indul a párt tisztújításán, visszalép a javára.

A véleményformálók többsége egyetért abban, hogy a liberális párt legitimációs, morális és politikai válságban van, amelyből a felemelkedésre az elnökválasztás az egyetlen esély, azonban sokan megkérdőjelezik, hogy erre a pozícióra Kuncze

> Publicisztikák
Mészáros Tamás: A romlás virágai (Népszava, 2008. április 19.) Szentmihályi Szabó Péter: Sarkosan fogalmazva (Magyar Hírlap, 2008. április 19.) 
Tamás Ervin: Kuncze (Népszabadság, 2008. április 19.) 
Gavra Gábor: Hívjuk vissza Horn Gyulát! (Hírszerző, 2008. április 21.) Kocsis L. Mihály: Egy örök Jolly Joe (Magyar Hírlap, 2008. április 21.) Pilhál György: Hattyúk dala (Magyar Nemzet, 2008. április 21.) 
Kőszeg Ferenc: Nyuszi a kalapból (Hírszerző, 2007. április 22.)
 Kasza László: Liberális remény: Kuncze Gábor (Népszava, 2008. április 23.) 
Csontos János: Kuncze for president (Magyar Nemzet, 2008. április 23.) Szerkesztőségi vélemény: Esőre áll (Mancs, 2008. április 24.)

Gábor lenne az ideális jelölt. A publicisztikák elismerik a politikus eddigi szerepét a párt népszerűvé tételében, a Hírszerző azonban abszurditásnak tartja, hogy az elmúlt 15 évben minden válsághelyzetben „egyetlen vezeték és keresztnév ötlik az SZDSZ-es vezetők fejébe”. A Magyar Narancs szerint Kuncze Gábor visszahívása helyett az SZDSZ-nek végre felnőttként, felelősségteljes politikai pártként kellene viselkednie.

A jobboldali véleményformálók a szabaddemokrata párt teljes bukásának bizonyítékaként értékelik azt, hogy „Kóka János, aki már végkép padlóra vitte a pártot” kétségbeesésében úgy nyúlt az SZDSZ jolly jokere után, „mint fuldokló a szalmaszál után”. 



Publicisztikák I.

Mészáros Tamás: A romlás virágai (Népszava, 2008. április 19.)

"Nem kell különös jóstehetség előre látni, nemsokára milyen fájdalmasan fogják megélni a liberálisok saját antipolitikájuk minden rémes következményét. És fájdalom, nem csak ők."


(…) Nem biztos, hogy minderre egyáltalán van logikus magyarázat. Sokkal valószínűbb, hogy miként a koalíció hirtelen felmondásának sem volt, úgy a pártelnök személyével kapcsolatos állásfoglalásoknak sincs kidolgozott forgatókönyve; az egész zavaros folyamat - amely még korántsem ért véget - nem más, mint improvizációk sorozata. A szabad demokraták ügyvivői beleugrottak valamibe, aminek nem látták az alját. Elragadta őket egy homályos, ám sürgető érzület: tenni valamit a megállíthatatlannak tűnő népszerűségvesztés ellen, egyszersmind önérzetesnek látszani önmaguk előtt. A szocialistákkal való szakítás látszott a legjobb ötletnek - képzelhetjük, milyen volt a többi. De semmit nem gondoltak végig igazán. Sem azt, hogy mi lesz a kormányzással, sem azt, hogy ők maguk hogyan politizálnak tovább, és persze - most látjuk - még azt sem, hogy kinek a vezetésével. Kóka ugyan alkalmas volt verni a tamtamot, keménykedni a miniszterelnökkel, játszani a sértett reformerényt, de a lelkük mélyén tudták, hogy maradék választóik ettől még nem fogják megszeretni és elfogadni. Márpedig parlamenti magányukat legalább az elnök személyének relatív elfogadottságával enyhíteniük kell. Lehetséges, Fodor Gábor legott úgy értelmezte a riválisa körül megváltozott hangulatot, hogy a mérleg az ő javára billent. Hogy az övéi benne látják azt a keskenyszájú Kókához képest kompromisszumokra hajlóbb figurát, aki a továbbiakban épp ezért kedvelhetőbb és hasznosabb lehet a párt számára. Hogy míg az elnök úr kissé túlzásba vitte a radikális szigorúságot, addig a fodoristák tábora szép csendben gyarapodott. Csak hát feltehetően Kóka János érzékei sem tompultak el annyira, hogy ne jelezték volna a veszélyt. Alighanem felfogta, hogyan romlanak az esélyei. És amit nagyon nem szeretne, az éppen Fodor fölötte aratott győzelme. Elővette hát a Kuncze-kártyát.

(…) Mert ha most a jobboldal alighanem kétharmados többséget szerezne, a liberálisok felelőssége enyhén szólva nem volna elhanyagolható. Nem hirdethetik - bár újabban gyakran tesznek rá gusztustalan kísérleteket -, mintha a kormány népszerűségvesztése az ő hathatós közreműködésük nélkül ment volna végbe. Arról meg talán szólni sem érdemes, milyen fokú politikai elvakultságra vall megpendíteni a szabad demokraták és a Fidesz együttműködésének jövőbeli lehetőségét. Belátható időn belül - márpedig a politikában csak azzal szabad kalkulálni - egy ilyen szövetség, túl az érzelmi tényezőkön, már csak azért is abszurditás, mert a jobboldalnak praktikusan semmi szüksége nem lesz a jelentéktelen liberális pártra. Eltörölni, legfeljebb azt szeretné. És ehhez a legtöbb segítséget maga az SZDSZ kínálja fel ellenfeleinek, amikor a saját soraiban éppúgy kaotikus helyzetet teremt, mint ahogy a kormányzás feltételeit is kiszámíthatatlanná teszi.

Szentmihályi Szabó Péter: Sarkosan fogalmazva (Magyar Hírlap, 2008. április 19.)

"Az Országgyűlés MSZP-s elnöke szerint pártja robogó vonaton ül, amely száguld a szakadék felé (…) a költői hasonlat nem pontos, inkább arról van szó, hogy a mozdonyon van az MSZP, a kocsikon a lakosság, az SZDSZ most próbál leugrani a mozdonyról.+


Ha Kóka visszavárja Kunczét, a parlament megkopott humoristáját az SZDSZ elnöki székébe, akkor ésszerű, hogy Gyurcsány is visszahívja Kovács Lászlót az MSZP élére, bár egyik sem túl kecsegtető ajánlat. A kétségek közt őrlődő állampolgárt az is megdöbbenti, hogy Szili Katalin, az Országgyűlés MSZP-s elnöke szerint pártja robogó vonaton ül, amely száguld a szakadék felé. Ez önmagában még jó is lehetne az országnak, csak az a baj, hogy a költői hasonlat nem pontos, inkább arról van szó, hogy a mozdonyon van az MSZP, a kocsikon a lakosság, az SZDSZ most próbál leugrani a mozdonyról. (…)

Tamás Ervin: Kuncze (Népszabadság, 2008. április 19.)

"Az, hogy Kóka nyíltan vállalta, fele királyságát odaadná elődje visszatértekor (ő frakcióvezető maradna), az nem annyira ambíciói föladását jelzi, hanem azt, hogy a háttérben nagy erőkkel folyik Kuncze Gábor meggyőzése, amely egy esetleges Szent-Iványi-bejelentkezést is esélytelenné tenne."


(…) Az SZDSZ-en belül van egy jól körülírható csoport, amelynek egy esetleges Fodor-győzelem majdnem akkora csapás, mint Orbán hatalomba emelése. Számára létfontosságú nyárig olyan embert találni, aki képes föloldani az ellentéteket, megcsillantani a két-három százalékról való elrugaszkodás esélyét - és nem kevésbé egy valamelyest szabályozott együttműködést a szocialistákkal, elkerülendő egy előre hozott választást. Erre a megmaradt gárdából továbbra is egyetlen ember alkalmas: Kuncze Gábor.

Az, hogy Kóka nyíltan vállalta, fele királyságát odaadná elődje visszatértekor (ő frakcióvezető maradna), az nem annyira ambíciói föladását jelzi, hanem azt, hogy a háttérben nagy erőkkel folyik Kuncze Gábor meggyőzése, amely egy esetleges Szent-Iványi-bejelentkezést is esélytelenné tenne.

(…) Ha csak párbeszédre volna szükség a kisebbségi kormányzáshoz, az még menne. De alkuk kellenek, nem is akármilyenek. Hízelgés, cserealap, befogadás, visszavonás és szabad demokrata polgártársak békén hagyása különböző posztokon. Mindez pedig újabb békétlenségekhez vezethet berkeken belül. A Fidesz szigorított a frakciófegyelmen, képviselői aligha lesznek a büfében szavazáskor, a Magyar Demokrata Fórumnak pedig ugyanolyan fontos az "arculatvédelem", mint a szabad demokratáknak, hiszen ha a legnagyobb ellenzéki párt középre gyalogol, az tőlük is jócskán vehet el voksokat.
Igen, Kuncze Gábor visszajövetele valamit segítene. Min is?

Gavra Gábor, Hívjuk vissza Horn Gyulát! (Hírszerző, 2008. április 21.)

"Kuncze, come back! - rikoltja most az SZDSZ színe-virága Magyar Bálinttól Eörsi Mátyáson át Csepeli Györgyig. Ezek az emberek, az SZDSZ elmúlt másfél évtizedének meghatározó figurái most éppúgy Kunczéban látják pártjuk jövőjét, mint 1993 óta minden válsághelyzetben. A liberális párt elitje a jelek szerint ennyire képes. Ez a csapat kemény - mondaná Horn Gábor, és igaza lenne."


(…) A közvélemény-kutatások eredményeit jelző grafikonokon hónapok óta láthatatlan liberális párt legitimációs, politikai, morális válságából a most vázolt forgatókönyv szerint azonnali vezetőváltás jelentené a kiutat. A megújulás jegyében, nyilván. Logikus lépés: vissza Kunczét az elnöki székbe, de azonnal!

(…) Máig nem tudni, hogy a tavaly tavasszal Kóka mögött álló SZDSZ-es erős emberek (köztük nem utolsósorban Kuncze Gábor) mire gondoltak, amikor az SZDSZ új elnökét keresgélve választásuk az SZDSZ-be csak 2006 elején belépett egykori gazdasági miniszterre esett, de erős a gyanúnk, hogy a szemükben annyi is elég volt a pártjának egy éve sikert és 10 százalékos támogatottságot ígérő Kóka mellett szóló érvnek, hogy amíg ő vezeti az SZDSZ-t, addig sem Fodor Gábor a liberális párt elnöke.

(…) Ám hogy egy katasztrofális Kóka-év, a tavalyi (mielőtt elfelejtenénk: Kuncze Gábor elnöksége alatt előkészített) tisztújítás körüli botrányok, az ebből adódó legitimációs válság, majd egy, a miniszterelnök és az SZDSZ-elit infantilizmusa nyomán előállt koalíciós szakadás után ugyanennek a pártelitnek ne jusson más az eszébe, mint hogy "miután az SZDSZ visszahívta minisztereit, most hívja vissza Kuncze Gábort", akivel majd jól el lehet játszani újra 2001-et vagy 1993-at, az mégiscsak erős.

(…) Az előzmények ismeretében Kuncze Gábor bölcs önmérsékletről tett tanúbizonyságot, amikor nemet mondott a kisded játékban történő részvételre. Voltaképpen ő a Kuncze, come back!-mozgalom egyetlen érintettje, aki felnőtt módjára viselkedett - legalábbis eddig.

(…) Kuncze visszautasításának fényében csak még kínzóbbá válik a kérdés: azok az SZDSZ-vezetők, akik aláírták a visszahívását kezdeményező felhívást, tényleg nem érzik annak abszurditását, hogy idestova 15 éve minden válsághelyzetben egyetlen vezeték- és keresztnév ötlik a fejükbe megoldásként? Hogy ezek szerint másfél évtized alatt a liberálisok egyetlen épkézláb első vonalbeli politikust nem tudtak kiállítani maguk közül? És mit gondolnak vajon: az elmúlt hónapokban napvilágra került, az SZDSZ-t és a koalíciót egyaránt felemésztő problémák közül pontosan melyeket oldaná meg Kuncze esetleges visszatérése?

Talán azt hiszik, hogy a Nagy Visszatérés feledtetné, hogy a tavalyi küldöttgyűlés lebonyolításáért a Kuncze-féle pártvezetés felelt; hogy az SZDSZ azóta egyszázalékos párttá vált; hogy időközben ráadásul ellenzékbe is szorult; hogy az MSZP elnökét és az ország miniszterelnökét pedig (az SZDSZ-vezérkar és a közvélemény őszinte sajnálatára) továbbra is Gyurcsány Ferencnek hívják, és hogy (mielőtt még elfelejtenénk) 2008-at írunk, nem pedig 1993-at?

Igaz, el lehet játszani ez utóbbit is. Lehet úgy tenni, mintha az SZDSZ-nek most kéne megvívnia az elmúlt másfél évtized összes, vezetői gyávasága és opportunizmusa miatt nem megvívott küzdelmét a szocialistákkal. Ha ez a cél, arra megfelelőbb ember a Horn-kormány bozótharcaiban edzett Kunczénál tényleg nincs. Csak akkor az eredeti &

39; isten rábírhatják a kormányzókat. Vagy éppenséggel miben csatlakoznának az ellenzékhez, s ugyan miért? Az ugyanis, hogy mi történik az országgal a következő pár hónapban, épp ezeken a válaszokon múlik. (…)

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon / Fax:
+36 1 430-6699 / +36 1 430-6695