Tragédia Tatárszentgyörgyön

2008-02-27

A publicisták valamennyien megdöbbenten vették tudomásul, és egyöntetűen elítélték a tatárszentgyörgyi gyilkosságot. Jóval megosztottabbnak bizonyultak ugyanakkor a felelősség kérdésében.

A baloldali lapokban többen is összefogásra szólítottak fel, és komoly

> Publicisztikák
Tóth Ákos: Vér a havon (Népszabadság, 2009. február 24.) 
Dési János: Gyásszalag (Népszava, 2009. február 24.)
Dévényi István: Legalább akkor kussolnának, amikor kisfiú és apukája meghal (Heti Válasz.hu, február 24.) Balavány György: Rasszista cigány vezetők (Magyar Nemzet, 2009. február 25.) 
Bayer Zsolt: Vadásznak ránk (2009. február 24.) 
Magyar Narancs: Halál a fenyves-soron (Magyar Narancs, 2009. február 26.) 
Kulcsár Anna: Gyilkosok kerestetnek (Magyar Nemzet 2009. február 26.)
Megyesi Gusztáv: Körkörös, bőrön áthatoló (Élet és Irodalom, 2009. február 27.)
Lévai Katalin: Vétkeink és bűnhődésünk (Népszava, 2009. február 27.)
Járóka Lívia: Police-paradox, Tatárszentgyörgy (Magyar Hírlap, 2009. február 27.)

aggodalmaiknak adtak hangot. A Magyar Narancs szerkesztőségi cikke a rendőrségi félretájékoztatást emeli ki, és alkalmatlannak nyilvánítja a rendőri vezetést.

A jobboldali lapokban a kormányzat felelősségét emelték ki, többen közülük pedig arra hívták fel a figyelmet: a kormány hatékony rendvédelem helyett ezúttal is inkább az ellenzéket vádolja szélsőjobboldalisággal. Balavány György pedig a Magyar Nemzetben az eset kapcsán rasszistának nevezte a cigány vezetőket, mivel álláspontja szerint a magyar áldozatokért nem emelték fel a szavukat. 










Publicisztikák I.

Tóth Ákos: Vér a havon (Népszabadság, 2009. február 24.) 

„Tatárszentgyörgyön kivégeztek egy cigány embert, nem tudni, miért. Talán elszámolási vitája volt valakivel. Vagy más természetű vitája. Meglehet, nem is volt vitája senkivel, csak rossz helyen lakott.”


(..,) Aki lőtt, bárki legyen is, nem felindulásból gyilkolt, hanem előre kitervelten, aljas indokból, kíméletlen precizitással. A történtek kísértetiesen hasonlítanak arra, ami tavaly Nagycsécsen történt, ahol két, cigányok lakta házat gyújtottak föl, s egy menekülő férfit és nőt lőttek le. Az eset elkövetői máig ismeretlenek. Talán, ha Tatárszentgyörgyön eredményes lesz a nyomozás, a nagycsécsi gyilkosok sem lesznek ismeretlenek. Talán azok maradnak. Talán fekete terepjárón érkeztek, talán nem. Tatárszentgyörgyről mindenesetre úgy lehetett elmenekülni, hogy a faluba be sem kellett mennie a tettesnek, akár az erdőn át is elhajthatott.

(…) Meggyilkolták az egyik gyerekét is, egy ötéves fiút. Egy ötéves gyerekre lőttek rá. Neki biztos nem volt vitája senkivel. Csak ott volt. S ha már ott volt, akkor lelőtték. A tettesek talán fekete terepjáróval érkeztek. Talán máshogy. Képesek voltak rálőni egy gyerekre. Talán volt bajuk az apjával, talán nem. A gyereket is lelőtték. Akár egy kivégzőosztag. Nincs semmi, ami akár csak egy töredék rész résztöredékében is magyarázhatná a történteket. Most nincs mit mondani. Akkor már nincs mit mondani, amikor az emberre rátör az iszonyat. Nincs mentség. 

Dési János: Gyásszalag (Népszava, 2009. február 24.) 

„A szívünk szerint azt mondanánk, hogy elég. Innen nincs tovább. Ha Magyarország sorozatosan képtelen megvédeni a legszegényebb, a legkiszolgáltatottabb honfitársainkat, akkor a demokrácia, a polgári jogok fityfenét sem érnek.”


(…) Tatárszentgyörgyön nem két romát öltek meg, hanem két magyar honfitársunkat. Két embert, apát és kisfiát. Aljas, alávaló, sunyi és gyáva módon. A hatóságok kezdeti tehetetlenkedése - elektromos zárlattól keletkezett tűzben fulladtak meg az áldozatok, mondták - tovább erősítette azokat, akik úgy érzik, a magyar állam nem áll ki teljes mellszélességgel az igazság kiderítése mellett. Bízunk benne, hogy a gyors és eredményes nyomozás megcáfolja ezeket a vélekedéseket. Sokan munkálkodnak ma azon itt, hogy a rasszista uszítást az "igazság kimondásának" szép erényeként tüntessék fel. Ezt a tatárszentgyörgyi halottak emléke sem engedheti meg tovább. 

(…) A politikai elitnek - pártállástól függetlenül - legalább ebben össze kell fognia. Még akkor is, ha látjuk a csábítást mind a két oldalon. Az egyiken, hogy azzal jöjjenek elő, a kormány tehetetlen, mondjon le, mert nem tudja az embereket megvédeni. A másikon meg azzal, hogy a jobboldalon mindenki rasszista. Nem. Most egy minimumban - akár a köztársasági elnök szíves közreműködésével - pillanatokon belül meg kell állapodni. Nem uszítunk, nem engedünk az uszításnak, elítéljük és megvetjük, aki ilyesmit tesz. Aztán ki ki a maga helyén vizsgálja meg, mi következik ebből. Képviselőként a törvényhozásban, rendőrként, bíróként az igazságszolgáltatásban. Vagy tanárként, publicistaként, közéleti emberként.

Dévényi István: Legalább akkor kussolnának, amikor kisfiú és apukája meghal (Heti Válasz.hu, február 24.)

"Aludtam rá egyet, hogy majd reggel, higgadtan, de hiába, amikor arról olvasni, hogy négy és fél éves kisfiával a karján végeznek ki egy apát, aki családjára gyújtott házból menekül, sehogyan sem lehet higgadtnak maradni."


(…) De üdvözítő volna az is, ha egy-egy nyomozás kapcsán nem a rendőrség hol gyanús, hol dilettáns viselkedése lenne a fő téma. A legörömtelibb mégis az lenne, ha az ilyen-olyan szerveződések nem saját létezésük igazolásának lehetőségét látnák egy-egy tragédiában. Mondjuk, ha a Magyar Demokratikus Charta a tatárszentgyörgyi kettős gyilkosságot nem varrná azonnal a Fidesz nyakába, ráadásul oly módon, hogy csak úgy süt az akcióból a „Veszprém után most végre mi is odacsaphatunk" fíling, akkor talán legalább alkalmanként (még ha ilyen szörnyű alkalmanként is) kialakulhatna az össznépi véleményközösség. Amihez persze az sem ártana, ha a „tutira uzsorás buli volt, hiszen cigányokról van szó" vélemények megfogalmazói is befognák a szájukat. 

Balavány György: Rasszista cigány vezetők (Magyar Nemzet, 2009. február 25.)
"Ha volna normális rendőrségünk, akkor gyorsan elkapná a tatárszentgyörgyi mészárosokat. S ha volna normális igazságszolgáltatásunk, felkötné azokat a gazembereket, de gyorsan. Vagy lassan. Marian Cozma gyilkosai mellé.


(…) A gyilkosságnál szerintem csak az nagyobb bűn, ha gyereket öl valaki. De a Tatárszentgyörgy okán megszólaló kormánypárti cigány vezetők szerint a gyerekgyilkosságnál is nagyobb bűn, ha cigányt öl valaki. Tiltakoztak-e bármelyik esetben - volt ilyen bőven a közelmúltban -, amikor cigányok öltek? Vajon Kolompár Orbán, Mohácsi Viktória vagy Horváth Aladár teleordítaná-e a sajtót, ha a tatárszentgyörgyi áldozatok "csak" magyarok lennének? Persze arra, hogy a tatárszentgyörgyi gyilkos nem cigány, nincs bizonyíték, sőt.

(…) Kolompár Orbán viszont elég nyílt. Nézem a Mokkában, szinte kicsattan, tele van energiával. Orcája alig fér el a képernyőn. Közli, hogy a "Cozma-ügy túlságosan fel lett fújva", most viszont "a médiák el akarják terelni a felelősséget". Kolompár szerint hajtóvadászat folyik a romák ellen. A romák áldozatok, s mint áldozatok, védelemre szorulnak. Rögzítsük: a cigány vezetők a kormány kezéből esznek. Feladatuk egyszerű. Bármi történjék, rasszistázniuk kell a jobboldalt. Tatárszentgyörgy ügyében is a Gyurcsány-féle Demokratikus Charta az irányadó számukra. Vagyis: "Az újabb szörnyűség aligha független a jobboldali sajtóban évek óta folyó romaellenes uszítástól, és minden eddiginél élesebben hívja fel a figyelmet azoknak a romaellenes célzásoknak a veszélyeire is, amelyeket fideszes politikusok tettek." Ez itt a lényeg: a Fidesz a hibás, mert valakik Tatárszentgyörgyön - alvilági leszámolásokra nagyon emlékeztető módon - ki akartak irtani egy családot. Egyébként ez a szegény, védelemre szorult Kolompár Orbán két hete nyíltan kimutatta rasszizmusát a Hír TV-ben. Amikor kollégáink a keze ügyébe került, majd nyomtalanul eltűnt közpénzek iránt érdeklődtek, Kolompár közölte: nem ő hibázott, hanem "magyar származású (!) alkalmazottai".

Publicisztikák II.

Bayer Zsolt: Vadásznak ránk (2009. február 24.)

„Tatárszentgyörgyre sincsen semmi magyarázat. Veszprémre sincs, Nagycsécsre, Pécsre, a megerőszakolt és utána elevenen felgyújtott makói lányra sincs, a kilencvenévesen megerőszakolt, majd megcsonkított és utána agyonvert öregasszonyra sincsen. Mint ahogy Olaszliszkára, Kiskunlacházára sem.”


(..:)A cigány portákra, ha leszáll az este, mindenüvé bekopogtat a félelem. A vaksi, süket sötétben halálok sejlenek fel, halálok sereglenek elő, és rémült cigányasszonyok szorítják magukhoz a gyereket, a férfiak összeverődve próbálják védeni az életet. S körül, a cigány portákon kívül is ugyanígy retteg már mindenki. A falvak magyarjai aggódva eresztik reggelenként gyermekeiket az iskolába, mert nem tudják, épen jönnek-e haza. A tanárok ugyanígy indulnak el munkába, mert nem tudhatják, megverik-e őket. A gazda szorongva hajtja álomra a fejét, mert nem tudhatja, meglesz-e még reggel az utolsó tyúkja, legutolsó disznaja. Marad-e fa az erdejében. A külvárosok sötétjében fal mellett osonnak hazafelé az árnyak, s kétségbeesetten szorítják magukhoz a vagyonkát. Épelméjű ember már nem megy este tíz után bizonyos kerületekbe.

(…) Innen már nincs messze a vég. Vagy így, vagy úgy, de eljön a vég. Vagy falakkal vesszük körül magunkat, fegyvert szerzünk és tartunk, és használjuk is majd, ha felsejlenek körülöttünk az állatok – vagy rendet csinálunk. Nagy és kérlelhetetlen rendet. Amelyben aztán már csak az állatok félnek, mert nem lesz többé megúszható semmi sem, és nem lesz könyörület. Sem késelőnek, sem erőszakolónak, sem apára és gyermekére lesből vadászónak. Majd ha lesz megint állam, rendőrség és nemzet.

Magyar Narancs: Halál a fenyves-soron (Magyar Narancs, 2009. február 26.)

„Mi lesz? Mondják már meg, Armós úr, Bencze úr!”


(…) A Fenyves -sori áldozatok cigányok. Ennek a dolgok jelen állásában (nem tudván, hogy ki és miért tette ezt) csak annyira van jelentősége (ez sem csekély), amennyire (szervesen) illeszkedik az elmúlt időszak társadalmi viszonyai közé. Konkrétan a permanens cigányozásba, amin éppenséggel az sem változtat túl sokat, hogy vannak, akik jogosnak, egyebek meg jogtalannak ítélik. Mi például bűnösnek. Ám az akkor sem lehet, ha cigányokról van szó, ha nem, hogy emberek, bármilyen emberek így találkozzanak Magyarország közhatalmának képviselőivel. Mert hogyan pattinthat le valakit, konkrétan az áldozatok közvetlen hozzátartozóit a rendőrség teljesen hülye dumákkal, nyilvánvaló hazugságokkal, bűnös nemtörődömséggel? Miért teszi ezt velük a rendőrség? Mert cigányok? Vagy ez a protokoll - zsigerből hárítani? Hazudni? S miért teheti a rendőrség ugyanezt a nyilvánossággal? Miért mondhatnak félóránként, naponta mást illetékesnek kiállított rendőrök? És a magyar tűzoltók tényleg nem tudják megállapítani egy tűz okát, s nem tudják, hogy cipeltek-e hullákat pár órával korábban vagy sem?

(…) Azt talán már kérdezni is felesleges, hogy hol vannak a tettesek. Hisz azt is a rendőrségtől tudjuk, hogy a helyszínre érkezők eléggé el nem ítélhető módon "összejárták" a terepet, s így lehetetlenné tették a forró nyomos munkát. De hát milyen forró nyomról beszélnek, amikor ők távoztak dolguk végezetlen a háztól? Úgy, hogy nem vizsgálták a négy lábnyomot, és az egy kocsi nyomait, mint ahogy a szétszórt töltényhüvelyeket és a benzinkannát sem, hisz rövidzárlat történt, nem gyilkosság. Miért nem vizsgálták? Esetleg volt rá okuk? Milyen okuk? Még mindig nem tudunk valamit? Van valahol a takarásban egy információ, amitől minden egyből érthetővé válik? Majd megmondja valaki a tíz milláért. Vagy nem. És akkor? Mit fog kideríteni a Pest megyei rendőrség vizsgálata? Azt, hogy a rendőrség alkalmatlan volt a legszimplább feladatainak az ellátására? Mi következik egy ilyen vizsgálatból? Találnak majd egy őrmestert, aki mindezért felelős? 

Kulcsár Anna: Gyilkosok kerestetnek (Magyar Nemzet 2009. február 26.)

"A legkézenfekvőbb az lett volna, ha Draskovics Tibor és Bencze József a Sándor-palotában átadja felmondólevelét."


(…) A szocialista párt azt igyekszik elhitetni, hogy a közbiztonság hiányáról is a Fidesz tehet. Mi több, szerintük a parlamenti jobboldal a jogsértők felbujtója, bűnsegédje, bűnpártolója. Csupán azért, mert javaslatokat, kritikát fogalmaz meg. Törekvéseihez a kormány támogatókat is talál. Úgynevezett független szakemberek legújabb jelentésükben azt állítják: Magyarországon az Alkotmánybíróság és az igazságszolgáltatás túlságosan tágan értelmezi a szólásszabadságot. Ennek kereteibe úgymond nem férhetne bele annak közlése, hogy a bűncselekményeket milyen etnikumú személyek követték el. A dolgok néven nevezése meggyőződésük szerint rasszizmushoz vezet. A kormányzat képviselőinek kijelentéseit kétségbeesett politikai propagandaként foghatjuk fel.

(…)A helyzet egészében véve kriminális: az erkölcsi tőkéjét elvesztő MSZP támogatottsága ma minden korábbinál alacsonyabb. Négy hónappal az európai és egy évvel az országgyűlési választás előtt most közbiztonsági programot hirdetnek. Közlik: miként kellene megszüntetni azt a gazdasági, társadalmi, erkölcsi válságot, amelyet hétéves szolgálati idejük alatt maguk idéztek elő. A cigányság gondja így válik szavazatszerző kampányeszközzé, miközben a megoldásért egy lépést sem tesz a kabinet.

Megyesi Gusztáv: Körkörös, bőrön áthatoló (Élet és Irodalom, 2009. február 27.)

„A magyarországi cigányellenességről már az Európai Unió is megnyilatkozott a hét elején, ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy a hoszszú évek óta tartó aprólékos és minden részletre kiterjedő munka gyümölcse beérett; gondolom , Széles Gábor laptulajdonos pezsgős vacsorával ünnepli meg a tatárszentgyörgyi eseményeket Bayer kollegával, s alapos okuk van rá.”


(…) Felhívnám azonban a figyelmet: nem feltétlenül az a rasszizmus, hogy kiállok a nyilvánosság elé vagy az utca végébe, és cigányozom, hanem ez, ami történt: megérkezik a rendőrség, a tűzoltók, a mentők, és nem hiszik el, amit a cigányok mondanak, mármint, hogy itt lőttek. Fél napon át nem hisznek nekik. A cigány ember sebesen beszél, furcsa, elnyújtott orrhangon, ami még mulatságos is, de közben már a szeme se áll jól, a csillagot is letagadja az égről, sajnáltatni persze, azt nagyon tudja magát, ám mire a panasza végére ér, már nincs is meg az ember pénztárcája, azaz nem lehet ezeket komolyan venni ű még soha ennyire pregnánsan nem nyilvánult meg, hogy Magyarországon a cigányok hatóságilag és intézményesen vannak semminek nézve, és ez már benne van a reflexekben. Az most más kérdés, hogy a cigányokat épp az egyik szervezetük vezetője, Farkas Flórián képviselő veszi a legkevésbé komolyan, a legutóbbi gyilkosságból is kizárólag azt tartotta fontosnak, hogy a kormány azonnal mondjon le.

(…) Nem arról van szó, hogy az ORFK legfőbb rendőre notórius hazudozó, aki tudatosan félrevezeti a lakosságot, mint mondjuk elődje, a Vasprefektus a tévészékház ostromakor, hanem ennél sokkal rosszabb. Mert mikor gyilkosság van, tehát nagyjából másnaponként, akkor az országos rendőrfőkapitány körülbelül annyira birtokosa megbízható információknak, mint a kordon mögött bámészkodó nagyközönség. A különbség csak annyi, hogy utóbbinak nem kötnek minden információt az orrára, a rendőrfőkapitányt viszont nap nap után megvezetik saját beosztottjai. 

Lévai Katalin: Vétkeink és bűnhődésünk (Népszava, 2009. február 27.)

„A régóta lappangó, fedő alá fojtott gyűlölet mára terrort, s a terror további terrort szül.”


(…) Gyűlölettől forogó, félelemben élő, indulatos ország lettünk. A ki nem mondott igazságok, végig nem gondolt intézkedések és a politikai kiszorítósdiban a pozíciószerzésre való törekvés, háttérben a gárda meneteléseivel, zsigeri félelmet ébreszt minden jóérzésű emberben. Fél a rendőrtiszt és a bírónő harminc kigyúrt maffiózótól, s esküjét megtagadva kifarol az igazságszolgáltatása elől. Ő is ember, az ő élte is drága, s ha nem érzi maga mögött a jog pallosát, miért kockáztasson? Nyugdíjasok, háztáji kertjükből élő emberek reszketnek, mert nem tudják, hogy ki védi meg őket, s elfogadják a szívük mélyén elutasított bakancsosok dübörgő lépéseit, mert bennük is ott él a tehetetlenséggel és félelemmel elegyes gyűlölet.

(…) Hatékony, átfogó cselekvési terv kell, nem PR-indíttatású nyilatkozatözön, s utána egymásra mutogatás, a másik hibáztatósa. A pillanatnyi tűzoltás nem segít. A gyűlölet Molotov-koktéljai bármikor újra lobbanhatnak. A bűnös bűnhődjön, az áldozat kapja meg a tisztességet és a közösség minden tagja a jogos védelmet. Ebben mindenki egyetért. Talán még abban is, hogy az úgynevezett romakérdés társadalmi kezelésében a mindenkori kormány felelőssége a legnagyobb. Annak alapján ítélhető meg a munkája, mennyit tesz a képzés a foglalkoztatás, a közbiztonság és általában az integráció érdekében, hogyan próbálja meg az egyre inkább irracionálissá váló közgondolkodást normális irányba terelni.

Járóka Lívia: Police-paradox, Tatárszentgyörgy (Magyar Hírlap, 2009. február 27.) 

„Nem lehet olyan országban élni, ahol vadászpuskával lelövik a lángoló házból menekülő kisgyereket, vagy ahol kést szúrnak a földön fekvő ember szívébe.”


(…) A tatárszentgyörgyi tragédia esetében is elvárjuk, hogy a rendőrség alaposan és körültekintően kivizsgálja, vajon a cselekmény összefüggésbe hozható-e az áldozatok származásával, a tettesek remélhetőleg mihamarabbi elfogását követően pedig – ha a rasszista motívum bizonyítást nyer – a bíróság megfelelően értékelje azt a cselekmény minősítése és a büntetés kiszabása során.”

(…) Egy biztos: az ötéves Csorba Robika nem ártott senkinek, nem haragított magára senkit, és bizonyosan nem került összetűzésbe senkivel. Most pedig halott. Vadállati módon, szánt szándékkal kivégezték apjával együtt, kishúga pedig súlyosan megsérült. Egy elismert kriminálpszichológus szerint az áldozatoknak ismerniük kellett a tettest, közel engedték őt magukhoz, mivel sörétes puskával csak közelről lehet ölni. Hát idáig jutottunk? Hisz még az SS kivégzőosztagainak is évek hosszú agymosása és különleges kiképzése kellett, hogy gyermekeket öljenek!

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384