32. hét (2002. augusztus 5-11.)

2002-08-21

A 32. héten ismét egyetlen téma, a már nyolcadik hete napirenden lévő ügynök-ügy uralta a vezető híreket. A téma hat napon át a címlapokon szerepelt, mindössze szombaton nem produkált ingerküszöböt átlépő híreket. A vezető témán kívül mindössze hat másik ügy került - egy-egy alkalommal - a napirendre.


Az MSZP (összes: 8, pozitív: 1, negatív: 0) az előző heteknél kevesebb megszólalással jelentkezett, ám kizárólag a szocialista párt volt képes pozitív témát (nemzeti lakásprogram) napirendre juttatni.

Az SZDSZ (6, 0, 1)) 2002-es átlagát jelentősen meghaladó számú megszólalással lépte át az ingerküszöböt, ám a szerepléseinek döntő többsége (négy megszólalás) a Mécs-bizottság tevékenységéhez kapcsolódott. Kis János és Hack Péter kilépésével a liberális párt egy számára hátrányos témában is kénytelen volt megszólalni.

A Fidesz-MPP (5, 0, 2) a négy parlamenti párt közül a legkevesebb megszólalást produkálta az ügynök-ügyben, ráadásul a héten két, a párt számára negatív téma (vizsgálat az ISM-ben, baktalórántházi eset) is napirendre került.

Az MDF (5, 0, 0) továbbra is az általa kezdeményezett bizottságnak és a bizottság elnökének köszönhetőn van jelen a politikai napirenden, ezen a héten azonban más témában (Medgyessy nyilatkozata) is napirendre tudtak kerülni a párt politikusai.
A parlamenten kívüli pártok a héten sem kerültek a vezető hírekbe.

1. sz. táblázat: Kezdeményezők és reagálók

Téma

Nap

Kezdeményező

Reagáló

Ügynök-ügy

08.05.
08.06.
08.07.
08.08.
08.09.
08.11.

SZDSZ (5)
MDF (4)

MSZP (4)
Fidesz (2)

Nemzeti Lakásprogram

08.07.

MSZP

-

ISM-ügy

08.07.

MSZP

Fidesz

Választási csalás?

08.08.

Média

Fidesz

33 milliárd

08.08.

MSZP

-

Kilépések az SZDSZ-ből

08.09.

SZDSZ

-

Medgyessy nyilatkozata

08.10.

MSZP

Fidesz
MDF

       


2. sz. táblázat: Aréna, Tipus, Szakpolitika

Téma

Nap

Aréna

Tipus

Szakpolitika

Ügynök-ügy

08.05.
08.06.
08.07.
08.08.
08.09.
08.11.

P
M

SZ
B

-

Nemzeti Lakásprogram

08.07.

M

M

GAZ

ISM-ügy

08.07.

M

B

-

Választási csalás?

08.08.

M

B

-

33 milliárd

08.08.

M

M

-

Kilépések az SZDSZ-ből

08.09.

M

SZ

-

Medgyessy nyilatkozata

08.10.

M

SZ

-

         


3. sz. táblázat: Dimenzió és hatás

Téma

Dimenzió

Pozitív

Negatív

Ügynök-ügy

P

-

-

Nemzeti Lakásprogram

O

MSZP

-

ISM-ügy

P

-

Fidesz

Választási csalás?

P

-

Fidesz

33 milliárd

O

-

-

Kilépések az SZDSZ-ből

P

-

SZDSZ

Medgyessy nyilatkozata

P

-

-

 


4. sz. táblázat: Kommunikáció és hatás

 

Híradás

Pozitív hír

Negatív hír

 

Előző 31 hét
összes/átlag

Aktuális hét

Előző 31 hét
összes/átlag

Aktuális hét

Előző 31 hét
összes/átlag

Aktuális hét

MSZP
276 / 8,9
(182 / 5,4)
8
45 / 1,5
(46 / 1,4)
1
45 / 1,5
(29 / 0,9)
0
SZDSZ
101 / 3,3
(114 / 3,4)
6
17 / 0,5
(25 / 0,7)
0
7 / 0,2
(10 / 0,3)
1
Fidesz-MPP
253 / 8,2
(236 / 6,9)
5
52 / 1,7
(106 / 3,1)
0
63 / 2,0
(94 / 2,7)
2
MDF
42 / 1,4
(34 / 1,0)
5
5 / 0,2
(11 / 0,3)
0
0 / 0,0
(3 / 0,1)
0
 


5. sz. táblázat: Parlamenten kívüli pártok a médiában

 

Híradás

Pozitív hír

Negatív hír

 

Előző 31 hét
összes/átlag

Aktuális hét

Előző 31 hét
összes/átlag

Aktuális hét

Előző 31 hét
összes/átlag

Aktuális hét

MIÉP
19 / 0,6
(25 / 0,7)
0
3 / 0,1
(3 / 0,1)
0
2 / 0,1
(6 / 0,2)
0
FKGP
6 / 0,2
(78 / 2,3)
0
3 / 0,1
(2 / 0,1)
0
1 / 0,0
(51 / 1,5)
0
Centrum
7 / 0,2
0
4 / 0,1
0
0 / 0,0
0
Új Baloldal
3 / 0,1
0
2 / 0,1
0
0 / 0,0
0
Munkáspárt
1 / 0,0
0
0 / 0,0
0
0 / 0,0
0
 

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384