34. hét (2002. augusztus 19-25.)

2002-08-28

A 34. héten az előző hét két vezető témája uralta továbbra is a politikai napirendet: a dunai árvíz és az ügynök-ügy. Előbbi a hét első három napjában, utóbbi pedig öt napon szerepelt a vezető hírekben. A héten az ügynök-ügyben teljesen háttérbe szorult a miniszterelnök múltját vizsgáló bizottság (a bizottság elnöke, Balogh László hat hét folyamatos szereplés után ezen a héten már nem került a címlapokra), a hírek kizárólag az érintettek neveinek nyilvánosságra hozataláról szóltak. A két vezető témán kívül még öt téma került a héten - egy-egy alkalommal - napirendre.

Az MSZP (összes megszólalás: 9, pozitív téma: 3, negatív téma: 2) mindkét vezető témában aktív maradt, az árvíz kapcsán három, az ügynök-ügyben négy napirendre került megszólalással jelentkezett. A héten a Fidesz vádjai (áremelések) és az ügynök-ügyben néhány szocialista politikus érintettsége jelentették a párt számára negatív, míg a dunai árvíz, az ünnepségek és a pénteki kormányülés kommunikációja (nemzedéki életpályamodell) a pozitív témákat. Figyelemre méltó, hogy immáron kilenc hete minden alkalommal akadt a párt számára előnyös téma a napirenden.

Az SZDSZ (6, 1, 1)) harmadik hete hat-hat megszólalást juttat át az ingerküszöbön. A pártnak öt hét után az árvíz "megoldása" jelentette a pozitív témát, ám a héten akadt egy, az SZDSZ számára hátrányos ügy (az autópálya-tender késése kapcsán) is a napirenden. A kormányalakítás óta - a 34. héten is állandó szereplő - Mécs Imre került a párt politikusai közül a legtöbbször a vezető hírekbe, az összesített listán ötödik helyezett bizottsági elnököt a hatodik helyen álló Kuncze Gábor követi, míg a legtöbbet szereplő liberális miniszter, az utóbbi két hétben előre tört Kóródi Mária a tizennegyedik.

A Fidesz-MPP (3, 1, 1) felemás hetet zárt: a pártok közül a legkevesebbszer lépte át az ingerküszöböt, ám négy hét után ismét akadt egy pozitív kezdeményezése a napirenden (ingyenes tankönyvek). A párt gyenge napirendi szereplését elsősorban annak köszönheti, hogy a vezető témákban ritkán szólalt meg: a héten az ügynök-ügyben mindössze egy alkalommal került a vezető hírekbe fideszes politikus. A kormányváltás óta vizsgálva még mindig - a már hét hete "néma" - Pokorni Zoltán áll a legelőkelőbb - harmadik - helyen az összesített kommunikációs listán, Orbán Viktor a tizedik, Deutsch Tamás a tizenegyedik.

Az MDF (4, 0, 1) napirendre került megszólalásainak száma hasonló a júliusban - augusztus elején mért adatokhoz, ám míg akkor a Medgyessy-bizottság kapcsán offenzív, most a Mécs-bizottság - és elsősorban a Boros-ügy - miatt defenzív helyzetben szerepel a párt a hírekben.

A parlamenten kívüli pártok a héten sem kerültek a vezető hírekbe.

A héten 19 politikus megszólalásai lépték át az ingerküszöböt (8 MSZP-s, 3 fideszes, 4 SZDSZ-es és 3 MDF-es politikus került a vezető hírekbe).

A 34. hét sorrendje: 1. Kóródi Mária, Boros Imre és Gál J. Zoltán (3 megszólalás), 2. Mécs Imre, Medgyessy Péter és Tóth Károly (2-2).

Egy évvel ezelőtt ilyenkor (2001 34. hetében) ugyan 13 téma is napirendre került, ám egyik sem uralta a híreket. A Fidesz és az MSZP egyaránt hét-hét alkalommal volt megszólaló, ráadásul mindkét pártnak három pozitív témája akadt (Fidesz: ünnepségek, olimpia, Corvin-lánc; MSZP: népszavazás, Hortobágyi átülése, agrárprogram).

1. sz. táblázat: Kezdeményezők és reagálók

Téma

Nap

Kezdeményező

Reagáló

Ügynök-ügy

08.19.
09.21.
08.22.
08.23.
08.24.

 
MSZP (4)
SZDSZ (2)
Fidesz (1)

MDF (4)
KE

Dunai árvíz

08.19.
08.20.

08.21.

Kívül

MSZP (3)
SZDSZ (3)

Augusztus 20-i ünnepségek

08.20.

MSP
KE

-

Ingyenes tankönyvek

08.21.

Fidesz

-

Autópálya-építés

08.22.

Média

SZDSZ

Kormánydöntések

08.23.

MSZP

-

Áremelések?

08.23.

Fidesz

-
       


2. sz. táblázat: Aréna, Tipus, Szakpolitika

Téma

Nap

Aréna

Tipus

Szakpolitika

Ügynök-ügy

08.19.
09.21.
08.22.
08.23.
08.24.

M

SZ

B

-

Dunai árvíz

08.19.
08.20.

08.21.

E

M

INFR

Augusztus 20-i ünnepségek

08.20.

R

SZ

-

Ingyenes tankönyvek

08.21.

M

M

OKT

Autópálya-építés

08.22.

M

M

GAZ

Kormánydöntések

08.23.

M

M

CSAL

JOG

Áremelések?

08.23.

M

M

GAZ

         


3. sz. táblázat: Dimenzió és hatás

Téma

Dimenzió

Pozitív

Negatív

Ügynök-ügy

P

-

MDF
Fidesz
MSZP

Dunai árvíz

I

MSZP
SZDSZ

-

Augusztus 20-i ünnepségek

O

MSZP

-

Ingyenes tankönyvek

O

Fidesz

-

Autópálya-építés

O

-

SZDSZ

Kormánydöntések

O

MSZP

-

Áremelések?

O

-

MSZP

 


4. sz. táblázat: Parlamenti pártok összes megszólalása

 

Aktuális hét

2001

2001

2002

2002

Kormányváltás óta

 
   

összes

átlag

összes

átlag

összes

átlag

MSZP

9

182

5,35

303

8,91

133

10,23

SZDSZ

6

114

3,35

119

3,50

60

4,62

Fidesz

3

263

7,74

266

7,82

71

5,46

MDF

4

34

1,00

55

1,62

37

2,85

 


5. sz. táblázat: Parlamenti pártok pozitív témái

 

Aktuális hét

2001

2001

2002

2002

Kormányváltás óta

 
   

összes

átlag

összes

átlag

összes

átlag

MSZP

3

46

1,35

52

1,53

24

1,85

SZDSZ

1

25

0,74

18

0,53

7

0,54

Fidesz

1

106

3,12

53

1,56

3

0,23

MDF

0

11

0,32

5

0,15

1

0,08

 


6. sz. táblázat: Parlamenti pártok negatív témái

 

Aktuális hét

2001

2001

2002

2002

Kormányváltás óta

 
   

összes

átlag

összes

átlag

összes

átlag

MSZP

1

29

0,85

47

1,38

18

1,38

SZDSZ

1

10

0,29

8

0,24

6

0,46

Fidesz

1

94

2,76

68

2,00

17

1,31

MDF

1

3

0,09

2

0,06

2

0,15

 

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384