Politikai mozgások a jobboldalon

2002-10-01

Több lehetőség áll a jobboldal pártjai előtt. Létrejöhet egy pártunió, ami leginkább a Fidesz érdeke. Ezzel megkérdőjelezhetetlenné válna Orbán Viktor vezető szerepe, az MDF pedig a kisgazdapártéhoz hasonló sorsra juthatna: néhány politikusa "mezt váltana" és fideszes színekben folytatná karrierjét, a párt viszont politikai tényezőként megszűnne. Ha nem mutatkozik egyetértés az MDF és a Fidesz között, akkor külön utakon halad majd tovább a két erő. Ez az MDF számára helyzetük stabilizálását és megerősödésüket vetítheti előre. A Fidesznek ez térszűkülést eredményezne. A MIÉP számára létkérdés, hogy a Fidesz, illetve az Orbán által vezetett polgári körök ne nyomuljanak be a szélsőjobboldalra, hiszen ez létüket fenyegeti. Csurka Istvánnak politizálásából következően nincs választási lehetősége, alternatív útja az elmúlt 9 év MIÉP-es politizálása miatt nem létezik. Az Országgyűlésből kiesett párt számára a jövőben csak eddigi tevékenységének folytatása a járható út.HÍR: Orbán Viktor szeptember 22-én a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorában kijelentette: "engem a MIÉP nem érdekel, ellenben minden MIÉP-es érdekel". Csurka István MIÉP-elnök egy lakossági fórumon úgy reagált a volt miniszterelnök kijelentésre, hogy egy párt önállóságába ennyire beletaposni nem lehet. Dávid Ibolya, az MDF elnöke már Orbán Viktor alkotmánymódosítással kapcsolatos feltételeinél megfogalmazta ellenvetéseit. A pártelnök az MDF 15 éves fennállása kapcsán hangsúlyozta a párt önállóságát, elutasítva a pártuniót.

ELEMZÉS: Orbán Viktor a választási vereség óta igyekszik továbbra is bizonyítani kizárólagosságát a jobboldalon. Határok nélkül politizál. Sürgeti a jobboldali uniópárt létrejöttét, eközben a polgári körök színeiben radikalizálódó jeleket mutat. Csak olyan politikai ügyeket vet fel (EU, média), amely a szélsőjobboldali szavazók számára is elfogadhatóak.
Antall József halálával 1993-ban vezér nélkül maradt a jobboldal. Az akkor még liberális Fidesz az 1994-es súlyos választási vereség után nevet módosított (Fidesz Magyar Polgári Párt) és a jobboldalon keresett helyet. Orbán Viktor vezetésével 1998-ra sikerült a jobboldal vezető erejévé válnia a fiatal demokratáknak, ráadásul többé-kevésbé egységesítették a politikai paletta konzervatív oldalát. Mindez 1998-ban választási győzelemhez vezetett. A listákra leadott szavazatok összesítésénél a rendszerváltozás utáni legjobb eredményét érte el a jobboldali blokk.

A jobboldali pártok eredményei a választásokon 1990-2002

 

1990.

1994.

1998.

2002.

MDF

25 %

12 %

3 %

20.5 %***

FKgP

12 %

9 %

12 %

0.75 %

KDNP

6.5 %

7 %

2.5 %

2.3 %

MIÉP

-

1.5 %

5 %

4.3 %

Fidesz**

-

-

26 %

20.5 %***

MDNP

-

-

1.5 %

1.4 %

Egyéb

-

1 %

-

-

Összesen

43. 5 %

30.5 %

50 %

49.75 %

         


* Az országos összesítésű területi listás szavazatok alapján
** A Fideszt 1998-ban és 2002-ben számítva a jobboldalhoz
*** A közös lista miatt a Fidesz-MDF 41 %-os eredményét a választási törvény alapján 50-50 %-ban osztották meg a két párt között

2002-ben a jobboldal csaknem megismételte négy évvel ezelőtti teljesítményét, ám ez már nem volt elég a választási győzelemhez, mi több, a kisgazdapárt és a MIÉP nem jutott be az Országgyűlésbe sem. A biztosnak látszó győzelemből vereség lett, a jobboldalon pedig felszínre kerültek a konfliktusok. Orbán Viktor vezetésével 1994 után a Fidesz kinyitott a többi jobboldali párt felé, s megkísérelte egyesíteni a szavazókat a Fidesz zászlaja alatt. Ez egy ideig sikeresnek tűnt, támogatottságuk az 1998-as választások után volt a csúcson.

Az előző ciklusban a Fidesz több kísérletet is tett a polgári egységpárt megteremtésére, sikertelenül. Alternatívát igyekezett felállítani az MDF is, amely 1999-ben hozta létre a Békejobb mozgalmat. Elsősorban a mérsékeltebb jobboldali erőkből jött létre a Békejobb, hiszen az MDF mellett az az MDNP volt a tagja, amely korábban Szabó Iván vezetésével kivált az anyapártból, hogy aztán újra együttműködjön vele. A szövetség megmaradt a kezdeményezés szintjén, ám jelezte az MDF útkeresését.

A választási vereség óta tett próbálkozások az MDF-fel kapcsolatban kivihetetlennek látszanak a Fidesz számára, míg a MIÉP vonatkozásában soha nem merültek fel. Ennek ellenére az elmúlt négyéves kormányzati ciklus idején folyamatosan látszott, hogy a Fidesz gesztusokat tesz a szélsőjobboldali szavazók számára. Ezzel a politikával sikerült maximalizálni szavazataik számát 2002-ben, Csurka István pártja pedig az 5 %-os küszöb alatt maradt.

A Fideszben továbbra is megmaradt az igény a jobboldal összekovácsolására. A terjeszkedés ellen azonban balról az MDF, jobbról a MIÉP húzza meg a határokat. Dávid Ibolya Antall Józsefre hivatkozott, amikor kijelentette, hogy az MDF balról és jobbról is lehatárolt. Ez egyértelműen az önálló arculat felmutatását jelzi. Balra a Fidesz nehezen nyithat, ha az önállósodáspártiak elképzeléseit követi a későbbiekben a Fórum.

Csurka István egyértelművé tette, hogy korábban engedményeket tett a Fidesz számára, illetve együttműködött a párttal (például a médiakuratóriumokban), ám cserébe nem fogadja el Orbán Viktor szélsőjobboldali térfoglalását. Fennáll a lehetősége annak, hogy bezáródik az olló a Fidesz körül, amivel párhuzamosan csökkenhet a párt támogatottsága, míg az MDF megerősödhet.

KOMMENTÁR: Több lehetőség áll a jobboldal pártjai előtt. Létrejöhet egy pártunió, ami leginkább a Fidesz érdeke. Ezzel megkérdőjelezhetetlenné válna Orbán Viktor vezető szerepe, az MDF pedig a kisgazdapártéhoz hasonló sorsra juthatna: néhány politikusa "mezt váltana" és fideszes színekben folytatná karrierjét, a párt viszont politikai tényezőként megszűnne. Ha nem mutatkozik egyetértés az MDF és a Fidesz között, akkor külön utakon halad majd tovább a két erő. Ez az MDF számára helyzetük stabilizálását és megerősödésüket vetítheti előre. A Fidesznek ez térszűkülést eredményezne. A MIÉP számára létkérdés, hogy a Fidesz, illetve az Orbán által vezetett polgári körök ne nyomuljanak be a szélsőjobboldalra, hiszen ez létüket fenyegeti. Csurka Istvánnak politizálásából következően nincs választási lehetősége, alternatív útja az elmúlt 9 év MIÉP-es politizálása miatt nem létezik. Az Országgyűlésből kiesett párt számára a jövőben csak eddigi tevékenységének folytatása a járható út.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384