Mégsem lesz kedvezményes parlamenti mandátuma a roma nemzetiségnek. Vagy mégis
Meglepetéseredményt hozott az Országos Roma Önkormányzat november 9-ei nemzetiségi jelöltállító közgyűlése. A parlamentben a roma kisebbséget jelenleg is szószólóként képviselő, lungo dromos Farkas Félixnél 3-mal több szavazatot kapott Agócs János, így váratlanul ő lett a nemzetiségi lista vezetője. Ez azt jelenti, hogy ha az országgyűlési választáson kellő számban szavaznak a roma nemzetiségi listára, nem a Fidesz által is favorizált jelölt nyerhet teljes értékű parlamenti mandátumot. Az eredményt időközben megtámadták, a Fővárosi Törvényszék pedig két nappal adásunk felvétele után elutasította a fellebbezést.
Bár a Fidesznek és a Lungo Dromnak ez mindenképp kellemetlen fejlemény, továbbra is kiszámíthatatlan, hogy (2022-ben először) lesz-e roma nemzetiségi képviselet a parlamentben. A nemzetiségi szavazás ugyanis az egyik leginkább elrontott, egyben a legkevésbé közismert eleme a hírhedten bonyolult választási rendszernek: aki úgy dönt, hogy a pártlisták helyett inkább nemzetiségi listára szavazna, egyetlen egy lista mellé tehet X-et, tehát nincs is érdemi választási lehetősége.
A podcastban többek között arra is magyarázatot próbálunk találni, 2018-ban miért nem ambicionálta a Lungo Drom-vezetésű ORÖ a kedvezményes mandátum megszerzését.
Beszélgetnek:
Hidvégi B. Attila, a RomNet felelős szerkesztője
Kérdező: László Róbert