Az EU-Kína kereskedelmi szerződés ebben a formában elfogadhatatlan
Ebben a formában biztosan nem megy át az Európai Parlamenten az Európai Bizottság és Kína által megkötött kereskedelmi egyezmény – mondja a Political Capitalnek ARA-KOVÁCS ATTILA. A DK európai képviselője szerint vannak EP-képviselők, akik az európai érdekekkel szemérmetlenül szembemenve képviselik az orosz érdekeket, de potenciális ügynök kevés lehet közöttük. Beszélgettünk a Parlament külpolitikában betöltött szerepéről, a közös uniós hadsereg lehetőségéről, de az S&D-s képviselő azt sem rejti véka alá, hogy a német néppárti képviselőknél több gondja van a sajátjaival, azaz a német baloldallal.
Amióta mi kiemelt figyelmet fordítunk az uniós külpolitika vizsgálatára, azt látjuk, hogy az Európai Parlament (EP) sokkal ambiciózusabb külpolitikai célokat fogalmaz meg, mint ami visszaköszön az Európai Bizottság vagy a Tanács döntéseiből, cselekedeteiből. Az EP egy 2020-as határozata például szankciókat követelt a hongkongi eseményekben részt vállaló kínai tisztviselők ellen, majd hetekkel később a Bizottság politikai megállapodást kötött Kínával egy a felek közötti kereskedelmi egyezményről. Milyen okokra vezethető vissza ez a szakadék a Parlament külpolitikai víziója, illetve a Bizottság és a Tanács döntései között?
Leginkább a Parlament működik úgy, ahogy egy parlamentnek működnie kell. Számos tagja hozza magával azt a kultúrát, ami feltétlenül szükséges ahhoz, hogy valaki honatya legyen. A Bizottság esetében ez már kevésbé jellemző, egyszerűen azért, mert nem feltétlenül a legjobb biztosokat nevezik ki, hanem olyanokat, akiket egy-egy nemzetállam küld. Sokszor láttunk már nagyon ügyetlen biztosokat, akik nem feltétlenül látnak át mindent, amit nekik át kéne. A leggyengébb grémium pedig a Tanács, ami nagyjából úgy jött létre, mint egy szenátus. Az EU-ban gyakran tükröződik vissza a nemzeti érdekek képviselete, és ez leginkább a Tanácsban érzékelhető.
Hogyan lehetne áthidalni ezt a szakadékot, hatékonyabbá tenni az uniós külpolitika működését?
Külpolitikai szempontból már most több, uniós szintű változás következett be a nemzetközi politikai változások okán. A 2016-os amerikai elnökválasztás következményei például rettenetesen megviselték a transzatlanti kapcsolatokat, és épp ennek ellensúlyozására kapott nagyobb mozgásteret a Bizottság és a Parlament. A Brexit is hozott változást, mivel előtte elég sok, többek közt biztonságpolitikai problémánk volt a britekkel, de ez véget ért. Harmadikként meg kell említenem Oroszország és Kína radikalizálódását. Ebben az új geopolitikai helyzetben ők is keresik a maguk útját, és próbálnak Európára nyomást gyakorolni. Európa tanult, és nem folytathatja ott, ahol eddig. Nyilván Angela Merkel távozása ebben az évben képlékennyé teszi a jövőt, de oda már nem lehet visszatérni, ahonnan elindultunk. Se [Javier] Solana, se [Federica] Mongherini nem tudott annyi mindent elérni, mint amit [Josep] Borrell eddig elért közös kül- és biztonságpolitikai főképviselőként. Az idei CSDP [közös biztonság- és védelempolitikai] jelentésben az áll, hogy a Parlament, és rajta keresztül az Unió stratégiai szuverenitást óhajt magának vindikálni, ami azt jelenti, hogy az EU nagyhatalomként tekint önmagára, és így is tárgyal a partnereivel.
Lehetséges, hogy a jövőben külpolitikai kérdésekben megszűnjön az egyhangú szavazás?
Ezt nem lehet előrelátni. Az viszont tény, hogy a Parlament olyan fajsúlyú lett az utóbbi időben, hogy nem lehet megkerülni.
Az EP-nek voltak mostanában sikertörténetei. A belorusz eseményekre reagálva a Tanács első körben nem vette fel a szankciós listára Alekszandr Lukasenko elnököt, amit az EP élesen ellenzett, később pedig az elnök mégis felkerült erre a listára. Ugyanígy említhetjük az EU emberi jogi szankciós mechanizmusát. Milyen lobbieszközök vannak az EP-képviselők kezében, amelyekkel akár külpolitikai kérdésekben is át tudják vinni az akaratukat az uniós intézményrendszeren?
Az EP külügyi bizottsága nem túl nagy, de meg van erősítve a biztonsági- és védelmi bizottsággal. Ezek méretük ellenére is nagyon befolyásosak, itt ülnek ugyanis a legintegratívabb, legműveltebb, korábban nagyon magas (külügy-, hadügyminiszteri) pozíciókat betöltő emberek. Komoly nemzetközi kapcsolataik vannak, amiket használnak is. Ráadásul éppen azt a korszakot éljük, amikor a geopolitikai töredezettség vagy konfliktusok megrázták az egész világot: nem csak a pandémiára gondolok, ott van Trump megválasztása, a Brexit, Oroszország magára maradása, Kína problematikái. Ezek mind azt idézték elő, hogy ebben a két bizottságban felvetett témák akut kérdések lettek. Fontossá vált a két bizottság például a migrációs válság, a törökországi események, Szíria kapcsán, napi szinten foglalkozunk ezzel. Én tagja vagyok a mezőgazdasági bizottságnak is, ami óriási pénzek felett dönt, de a biomassza kérdése, vagy a tanyáról a tányérra stratégia nem olyan látványosak, és nem szólnak bele a globális ügyekbe. A jelenlegi helyzetben a külpolitikának, a védelmi politikának és a szövetségi rendszereknek nagyon felértékelődött a szerepe.
Tovább erősödhet a jövőben a Parlament külpolitikai lobbiereje?
A humánerőforrás megvan hozzá, a parlamenti apparátus nagyon jól dolgozik. Trump bukása is új helyzetet teremt, mivel a Parlament fogja kezdeni a tárgyalásokat Amerikával, hogy aztán majd a Bizottság kösse meg a megállapodásokat. A DK-nak egy prioritása van, persze több alprioritással, hogy az Európai Egyesült Államok létrejöjjön. Ha nem is holnap, de valamikor.
Már volt szó az Európai Bizottság Kínával kötött politikai megállapodásáról. Ez a megegyezés hivatott biztosítani, hogy az európai cégek fairebb elbírálásban részesüljenek a kínai piacon. Megoszlanak a vélemények erről az egyezményről. Guy Verhofstadt határozottan ellenezte, többek között azért, mert 2020-ban Kínában sokat romlott az emberi jogi helyzet. Mennyire érdeke Európának, illetve Magyarországnak ez az egyezmény, és mekkora esély van arra, hogy ezt az EP végül nem fogja ratifikálni?
Jelen formájában nem fogja ratifikálni, nincs is az asztalon. Éppen azért nem került oda, mert nagy a felháborodás. Nézze, realisztikusan kell ezt szemlélni, ugyanakkor nagyon komoly erkölcsi és geopolitikai szempontokat figyelemmel követve. A Kínával való gazdasági együttműködésre szükség van, amíg tudnak kínálni valamit. Ahogy az oroszok által biztosított gáz, olaj sem nélkülözhető. De ez csak akkor fontos szempont, ha az Európai Unió egészét szolgálja. Jelen pillanatban a kínai árukra, beszállításra, exportra egyedül a németeknek van nagyon nagy szüksége. Itt eleve látszik, hogy a németek most kezdenek meghozni olyan döntéseket, amelyek nem Európára vannak tekintettel, csak a német érdekekre. Ezzel van nekünk a Parlamentben nagyon fontos dolgunk. Ezt valamilyen úton-módon balanszírozni kell.
A német érdekek említésekor arra gondol, hogy a német kormánypárti képviselők akár Kínával, akár Oroszországgal szemben túlontúl megengedők?
Nem is annyira a német néppárti képviselőkkel van baj, hanem a sajátjainkkal, a német baloldallal. Amikor tavaly az éves biztonság- és védelempolitikai jelentést írtam, nem az EPP-s kollegával kellett vitatkoznom, hanem a saját német balosaimmal. Őket kellett meggyőzni, hogy lehessen Oroszországot kritizálni, fedjük fel azt, mit jelent Oroszország álhírek vagy kémkedés szempontjából. A DK-nak nagyon fontos, hogy normálisan álljunk hozzá Kínához és Oroszországhoz is, és egyiket sem a német logika, hanem az európai logika alapján ítéljük meg.
Az EU-Kína kereskedelmi egyezményt kritizálta már több fontos amerikai szereplő is. Amikor, ahogy említette, a Parlament elkezdi helyreállítani a transzatlanti kapcsolatokat, ott téma lesz ez a megállapodás és annak elfogadása?
Biztos, de beljebb vagyunk egy kicsit, jobb helyzetből indulunk, mint november 3-án. Azt megelőzően egy olyan trumpi Kína-politika zajlott, amihez nagyon nehezen lehetett volna csatlakozni. Egyetértettünk vele, de amikor egy őrült van a volánnál, az más, mint amikor egy normális vezet. Trump kiszámíthatatlan volt, egyik napról a másikra változtatott az álláspontján, nem volt konzisztens a politikája. Ezzel szemben a Biden-adminisztrációban olyan emberek vannak, akik eleve közel állnak hozzánk. Biden maga is több szempontból kötődik nemcsak Európához, de Magyarországhoz is. Nem minthogyha a Trump-kormányban ne lettek volna kiváló emberek, Pompeo maga sem volt rossz. Ki kell még derülnie, Biden pontosan mit is akar csinálni Kínával; az biztos, hogy folytatódni fog a konfrontáció a két ország között, csak nem úgy, ahogy Trump idején.
Térjünk rá Oroszországra! Hosszú évek óta ismert, hogy a Kreml EU-ellenes dezinformációval, euroszkeptikus erők támogatásával igyekszik aláásni az európai integrációt. A Parlament számos határozatot fogadott el a témában, és egy külföldi választási beavatkozást vizsgáló különbizottságot is létrehozott. Ezek és az EEAS idevágó munkája ellenére is azt látni, hogy a Moszkva-barát propagandaaktivitás nem csökken. Mit lehetne, kellene tenni, hogy az EU meg tudja védeni magát ezektől a befolyásolási kísérletektől?
Nem mondanám, hogy ugyanott tartunk, ahol korábban. Az orosz beavatkozás a 2016-os amerikai elnökválasztásba komoly figyelmeztetés volt Európa számára. A külföldi befolyás kérdéskörének fontosságát erősítették az uniós szélsőjobboldal, Strache, Salvini és Orbán Viktor Oroszországgal kapcsolatos ügyei is. Ezekre a jelekre Európa reagált, többek közt a titkosszolgálatok szintjén is.
Ha már Oroszország, beszélnünk kell az energetikáról is. Hamarosan befejeződik az Északi Áramlat 2. építése, és a Török Áramlatra is rákapcsolódik Magyarország. Mennyivel javíthatja ez a Gazprom alkupozícióját az uniós tagállamokkal szemben? Lett volna eszköz az uniós intézmények kezében, hogy megállítsák Oroszország energetikai terjeszkedését?
Az egészért tulajdonképpen Merkel és Németország okolható. Ők azzal érvelnek, és van benne igazság, hogy az orosz fél legalább annyira kiszolgáltatott Európának, mint Európa neki. Ha itt elzárnák a csapokat, és Amerikából hoznának be drága olajat a kontinensre, az oroszok éhen halnának. Ezt nagyjából Moszkva is kezdi felmérni. Ha megnézi az orosz politikát, akkor az az agresszív nemzetközi mozgás, amit az előző tíz évben mutatott Putyin, befelé irányult. Az egy más dolog, hogy Németországgal éppen egy csendes béke köttetik azáltal, hogy összeköti őket ez az áramlat. Más eszközökkel meg lehet akadályozni, hogy Moszkva befolyása nőjön, de az nem egy befolyás, hogy „adok vagy nem adok gázt”, mert ha Oroszország nem ad, ők halnak éhen.
Ejtsünk néhány szót arról is, hogy miként érvényesül az orosz, a kínai befolyás az uniós intézményekben. Mennyire gyakran lépnek kapcsolatba orosz, kínai szereplők parlamenti képviselőkkel, uniós hivatalnokokkal, hogy saját nemzeti érdekeik mellett lobbizzanak? Gyakoribb esetleg az, hogy egyes EP-képviselők, főleg a szélsőbal- és szélsőjobboldalon, mindössze úgynevezett „hasznos idiótaként” zengik vissza az orosz propaganda állításait a Parlamentben?
Ilyen van. Nem mondok neveket, de a UKIP-nál ez evidens volt. Farage-ékat részben vagy teljesen az oroszok tüzelték, az majdhogynem biztos. Viszont például a Renewban van valaki, aki 20 éven keresztül moszkvai tudósítója volt egy bizonyos lapnak, ami nem is lenne baj, tudhatná, mi az orosz realitás, de mindig gáncsoskodik, amikor a saját érdekeinket védenénk az orosszal szemben. Renew-s kollégáim panaszkodtak erre. Tulajdonképpen majdnem minden frakcióban van olyan, aki nagyon odafigyel Oroszországra, nálunk is van, a németek nagyon rosszul veszik, ha mondjuk kritizáljuk Putyint és Oroszországot. Ettől még nem hiszem, hogy ügynökök lennének, csak szerintük jelen pillanatban nekik kisebb kihívást jelent Moszkva, mint a saját hadseregük. Ők szélsőségesen jobboldalinak tekintik a hadsereg vezetését és tiszti karát, és úgy érzik, hogy ha az oroszokat bírálják, és nem a békés együttélés politikáját támogatják, otthon még több pénz kerül a hadsereghez, és még inkább elmegy a szervezeten belül a súlypont a szélsőjobb felé. Vannak képviselők, akik teljesen szemérmetlenül mennek szembe az európai érdekekkel az oroszok mellett, de egy kezemen meg tudnám számolni azokat, akik potenciális orosz ügynökök lehetnek.
Specifikusan szeretnék rákérdezni az Ön bolgár szocialista kollegáira. Kutatásunk szerint ők messze a legoroszbarátabb főáramú erő az EP-ben. Mennyire vannak konfliktusok ebből a frakción belül? Míg a Fidesznél azt látjuk, hogy ők külpolitikai szavazásoknál általában alkalmazkodnak az EPP irányvonalához, a bolgár szocialisták ezt például nem teszik meg.
Ez az intellektuális különbség a bolgár szocialisták és a fideszesek között. Egyébként ezt a kettős játék, amit Orbán Viktor úgy gondol, végigcsinálhat, nem fog működni, még ha sokáig el is nézte neki az EPP. Visszatérve: a bolgároknál tényleg van egy nagyon nagy probléma. Ezt látjuk, de tulajdonképpen soha nem érvényesül az akaratuk. Én még például bolgár szocialistával nem találkoztam parlamenti bizottságban, ami azt mutatja, hogy teljesen minimális a mozgásuk. Felveszik a fizetésüket, úgy szavaznak, ahogy Moszkva akarja, és nagyjából ennyi.
Végezetül térjünk rá az Unió védelmi kapacitásaira, ami eleve a nullához konvergál. Szükség van egyáltalán erre? Ha lenne is európai hadsereg, hogyan lehetne azt irányítani, feltéve, hogy a bevetéséhez például tagállami egyetértésre lenne szükség?
Ez egy nagyon komplex kérdés, mi sem kiköpni, sem lenyelni nem tudjuk. A védelmi és biztonsági bizottságban a közvetlen főkönöm egy volt észt had- és külügyminiszter. Állandó vitánk ez a kérdés. Ő azt mondja, hogy ha a közös hadsereget létrehozzuk, az legalább annyi problémát vet fel, mint az, hogy nincs. És ebben igaza van, de a jövőépítés arról szól, hogy megoldjuk a felmerülő problémákat. Az az álláspontom, és én mindig ebben az irányban szavazok, hogy az Európai Egyesült Államok kialakulásának egyik fontos előfeltétele a közös hadsereg. Ez ezer problémát vet fel; mi lesz a nyelvvel például? Mert a Parlamentben ugyan nem mindenki beszél angolul, vagy németül, franciául, de van tolmácsolás. Egy hadseregben ez nem megy. A másik, az a fegyvergyártással kapcsolatos probléma. Nagyon nagy vita volt, talán az ősszel, hogy mit kezdjünk a fegyverexporttal. A lánglelkű szabadságszeretők azt mondták, nem szabad sehova fegyvereket küldeni. Én és a magyar kollégáim amellett álltunk, hogy ha nem engedélyezzük a fegyverexportot, csak azért, hogy a világbékét védjük, akkor arra a szegmensre majd bemegy Oroszország, Kína, vagy akárki más, és ez visszaveti a közös fegyvergyártást. Azt mondtam, hogy ha mindenki egymaga csinálná a repülőgépeket, Európa nem jutna sehova, miközben az Airbus – kerüljön akármilyen sokba – mégiscsak a közös munkát erősíti. Fegyvergyártásban, exportban közösen kell javítani az európai pozíciókat, és az segíteni fogja egy közös hadsereg létrejöttét is.
Szicherle Patrik interjúja
A projektről
A Political Capital, illetve bolgár, cseh, lengyel, osztrák, szlovák és román partnerei a National Endowment for Democracy támogatásával kutatják az értékalapú külpolitika preferenciák, valamint az autoriter befolyás megnyilvánulását az európai uniós intézményrendszerben.
A projekt tematikus aloldala itt érhető el.
